A Smaragdtábla titkai

Hermész Triszmegisztosz alakjáról és az egyiptomi Thoth-al való esetleges azonosságáról már írtam a múlt héten, most talán idekívánkozik némi információ a műveiről, melyek közül a leghíresebb a Smaragdtábla. Az alábbiakban erről közlök némi olvasnivalót.

Hamvas Béla az alábbiakat írja a Smaragdtábla eredetéről és szerzőségéről:

„...A smaragdtábla az őskori (spirituális) hagyomány nagy és jellegzetes műve... Latin nyelven maradt fenn. Egyesek szerint görög szövege is volt, de elveszett... A Tabula smaragdina tizenhárom mondat. Szerzője a szöveg szerint Harmész Triszmegisztosz (Háromszor a legnagyobb Hermész). Hermész nevét a gnosztikusok és az alexandriai iratok jól ismerik. A legvalószínűbb hipotézis, hogy egyiptomi származású ember volt, bár a név nem személynév, hanem úgynevezett beavatási fokozat. Lehet, hogy Thoth volt, Thoth pedig az egyiptomi leviták magas kasztja, mint Iránban a Zarathrusztra, vagy Indiában a Risi. Ma úgy mondhatnánk, hogy mester volt. Kora bizonytalan. Vannak, akik a keletkezését az özönvíz után, az első generáció idejére teszik, de nem tudni, hogy a Krisztus előtt 8000-ben, vagy a 12000-ben történt özönvízre gondolnak-e? Hermész Triszmegisztos Tekintélye igen nagy volt. Felőle még az (keresztény) egyházatyák is különös tisztelettel beszélnek. Az Alexandriai korból egész sereg, főként dialogizált értekezés maradt fenn. A gyűjtemény általában a Corpus Hermeticum neve alatt ismeretes. Ezek az értekezések – ha töredékesen is - világosan jelzik, hogy valamely Beavatás oktató művei.”

Az alábbiakaban az eredeti latin szöveget közlöm Hamvas Béla fordításával.

Tabula Smaragdina (Hamvas Béla fordítása)

1 . Verum, sine mendatio, certum et verissimum.
Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

2. Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unis.
Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, így érted meg az egy varázslatát.

3. Et sicut omnes res fuerunt ab uno, meditatione unis: sic omnes res natae fuerunt ab hac una re, adaptatione.
És ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.

4. Pater eiust est Sol, mater eius Luna, portavit illud ventus in ventre suo, nutrix eius terra est.
Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.

5. Pater omnis thelesmi totius mundi est hic.
Ő a theleszma, az egész világ nemzője.

6. Vis eius integra est, si versa fuerit in terram.
Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. Separabis terram ab igne, subtile a spisso, sauviter, cum magno ingenio.
Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel.

8. Ascendit a terra in coleum, iterumque descendit in terram et recipit vim superiorum et inferiorum. Sic habebis gloriam totius mundi. Ideo fugiat a te omnis obscuritas.
A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ felett így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.

9. Hic est totius fortitudinis fortitudo fortis. Quia vincit omnem rem subtilem, omnemque solidam penetrabit.
Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.

10. Sic mundus cratus est.
A világot így teremtették.

11. Hic adaptationes erunt mirabiles, quarum modus est hic.
Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.

12. taque vocatus sum Hermes Trismegistos, habens tres partes philosophiae totius mundi.
Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.

13. Completum est quod dixi de operatio solis.
Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Alább pedig Hermész Corpus Hermeticumának rövid összefoglalóját olvashatjuk, 48 pontba szedve.

Hermész Triszmegisztosz: 48 alapelv összefoglalása Tatiosz tanítására

1. Minden test mozgatott; csak az anyagtalan mozdulatlan.

2. Minden test átalakul, de nem mind oszlik fel.

3. Minden élőlény létrejött; de nem mind halandó (ahogy nem is mind halhatatlan).

4. Ami bomlékony megszűnhet; ami felbomolhatatlan, (az változhatatlan; ami változhatatlan), az örök.

5. Ami folyamatosan keletkezik, az folyamatosan pusztul, de ami csak egyszer született, nem bomlik fel és nem alakul át semmi mássá.

6. Először Isten, másodszor Kozmosz és harmadszor az Ember.

7. A Kozmosz az Emberért és az Ember az Istenért.

8. A lélek érző része halandó; értelmi része halhatatlan.

9. Ami csak létezik, változásnak kitett; (de nem minden létező szüntethető meg). (minden lét kettős; egy lét sem állandó).

10. Minden lét felruházható mozgással; egyedül a nemlét mozdíthatatlan.

11. Nem minden dolgot mozgat (kelti életre) lélek, de ami mozog, azt a lélek mozgatja (kelti életre).

12. Minden ami érző, passzívan ösztönzött (és átmeneti); egyedül az értelem mentes a passzív befolyástól.

13. Minden, ami szenved, élvezethez is jut (lévén halandó); minden ami élvezethez jut, szenvedni fog.

14. Nem minden test betegszik meg; de minden megbetegedett test bomlékony.

15. Istenben értelem van, az értelemben indítóok.

16. Semmi valós nincs a megtestesülőben; semmi hamis az anyagtalanban.

17. Minden ami létrejött, változásnak kitett; de nem minden létrejött szüntethető meg.

18. Semmi jó sincs a földön; ahogy semmi gonosz a mennyben.

19. Isten jó; az ember rossz.

20. A jó az akarat folytán támad; a gonosz az akarat ellenére.

21. Az Istenek azon dolgokat választották, melyek jók; az emberek a rosszakat, mert azokat hitték jónak.

22. A törvénynek való engedelmesség egyetértés Istennel; a törvénytelenség harc ellene.

23. Isten törvénye az erény; az ember törvénye az erkölcstelenség.

24. A kozmosz számára az idő körkörös mozgás; az ember számára az idő pusztulás.

25. A mennyben minden változhatatlan; a földön semmi sem állandó.

26. A mennyben így nincs megkötöttség; a földön nincs szabadság.

27. Semmi sem ismeretlen a mennyben, a földön semmi sem tudott.

28. A mennyei nem lép érintkezésbe a földivel, de a földi érintkezik a mennyeivel.

29. Minden feddhetetlen a mennyben; a földön semmi sincs hiba nélkül.

30. A halhatatlan nincs passzív befolyásnak (zavaró szenvedélyeknek) kitéve; csupán a halandó az, mely passzívan ösztönzött (szenvedélyektől zavart)

31. Ami nemzett nem mindig halandó; de ami halandó, az mindig olyasmi, ami nemzett.

32. A bomlandó testnek két létezési szakasza van; a fogantatástól a születésig (növekedés) és a születéstől a halálig (csökkenés); az örök valóságnak ellenben egy időszaka van, az egységben-lét.

33. A bomlékony testek nőnek és csökkenek; az örökkévalók nem növekszenek, ahogy nem is csökkennek.

34. A bomlékony dolgok ellentéteikké alakulnak át (tovább oszthatatlan elemekké); az örökkévalók vagy önmagukba, vagy a hasonlóba.

35. A születés a pusztulás kezdete; a pusztulás a születésé.

36. Ami végződik az kezdődik; ami kezdődik, annak egyszer vége is lesz.

37. A létezők közül egyesek testek, mások formák vagy erők. A forma és az erő anyagtalan, de testben van.

38. A halhatatlan semmit sem fogad be a halandóból, de a halandó befogad a halhatatlanból.

39. A halandó nem vesz fel halhatatlan testet, de a halhatatlan felveszi a halandó testet.

40. Az erők nem felfelé, hanem lefelé működnek.

41. Ami a földön van nem válik hasznára a mennybélinek, de minden ami a mennyben van, használ a földinek.

42. A menny az ősi elem; a föld a legutolsó elemek között.

43. A Gondviselés Isten rendelkezése; a Szükségszerűség a Gondviselés eszköze.

44. A véletlenszerűség rendszertelen mozgás; a képesség erő, mely rendezetten hat.

45. Mi más Isten, mint változtathatatlan Jó? És mi az ember, ha nem változékony rossz?

46. A föld okszerűtlen, a menny ésszerű.

47. A menny halhatatlan létet hordoz, a föld megszűnő testeket.

48. A mennyei dolgok az égi erők (Gondviselés) hatása alatt állnak; a földi dolgok a (Szükségszerűségnek) alávettetek.

"Tekints egy gyermek lelkére, fiam, egy lélekre, mely még nem azonosult forrásától való különválásával; mert teste még kicsi, s nem növekedett teljes terjedelművé. Mily gyönyörű is egészében egy ilyen lélek, mint ez! Még nem szennyezik testi szenvedélyek; s alig vált el a Kozmosz lelkétől. Amikor viszont a testnek terjedelme megnőtt, s lehúzta már a lelket anyagi tömegébe, mindez a felejtést idézi elő; és így a lélek elválik a széptől és a Jótól, s már nem részesedik többé belőlük; sőt eme felejtéssel a lélek romlottá válik. Mikor azonban az emberek feladják a testet, a folyamat megfordul. A lélek felemelkedik a saját helyére, és elválik az életerőtől; s az értelem is elválik a lélektől. Így az értelem, mely a természetében isteni, megszabadul burkaitól; s magához véve a tűztestet, keresztülvándorol a tér egészén, hátrahagyva a lelket, hogy megítélhessék, és elnyerje büntetését érdemeinek megfelelően."

A Smaragdtábla tanításainak állítólag létezik egy tizenöt táblából álló változata, melyet M. Doreal kapott meg médiumi közlés formájában, Az ő változatát magyarázatokkal itt olvashatjátok:

I. Smaragdtábla - Az Atlantiszi Thoth története

II. Smaragdtábla - Az Amenti Csarnok termei

III. Smaragdtábla - A bölcsesség kulcsa

IV. Smaragdtábla - A Megszületett Tér

V. Smaragdtábla - Unal lakója

VI. Smaragdtábla - A mágia kulcsa

VII. Smaragdtábla - A hét Úr

VIII. Smaragdtábla - A misztériumok kulcsa

IX. Smaragdtábla - A tértől való szabadulás kulcsa

X. Smaragdtábla - Az idő kulcsa

XI. Smaragdtábla - A fent és a lent kulcsa

XII. Smaragdtábla - Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa

XIII. Smaragdtábla - Élet és Halál kulcsai

XIV. Kiegészítő Smaragdtábla - A Jelképek

XV. Kiegészítő Smaragdtábla - A Titkok Titka

M. Doreal eredeti könyve Thoth smaragdtábláiról innen letölthető pdf formátumban. Hermész Triszmegisztos Corpus Hermeticumának magyar fordítását pedig itt találjátok meg pdf formátumban. Remélem, hogy érdekes és tanulságos olvasmányokat találtok ebben a bejegyzésben is!

A sírsászana gyakorlása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

9. "A lábujjakkal spicceljünk, a combizmokat és a vádlikat pedig nyújtsuk.
10. Lassan lélegezzünk be és ki mélyen, miközben érezzük a levegő súrlódását a torkunkban. A kilégzés végén a hasunkat jól be kell húzni (uddíjána bandham).

Megjegyzés: Az ászana megfelelő eredményessége érdekében szükséges a szabályozott légzés, vagyis legyen minél hosszabb és finomabb, mert az általános, felszínes légzés semmi hasznot nem ad. (Ha az Úr Anantapadmanábhára koncentrálunk, az még több hasznot hoz). Az ászana, pránájáma és dhjána kombinációja adja a megfelelő hasznot. Ezzel kapcsolatban olvassuk el Patandzsalí Jóga-szútrájának 2.47 aforizmáját, Vacsaszpati Misra és Bála Ramodászin kommentárjaival. Az első héten az időtartam ne haladja meg a hat belégzést és kilégzést. Ne tartsuk vissza a légzésünket. Az uddíjána bandhát eleinte végezzük csak napi egyszer. Minden héten hozzáadhatunk négyet a belégzések és kilégzések számához, így lassan növelve az ászana időtartamát.

11. Miután bevégeztük a légzésköröket, lassan engedjük le a lábainkat. Eleinte a térdeket esetleg be kell hajlítani, de ahogy a gyakorlásunk fejlődik, egyenes térddel is el tudjuk végezni.
12. Feküdjünk hanyatt ellazulva, és pihenjünk legalább három percig.

Megjegyzés: A 190 font (86 kg) fölötti túlsúlyos emberek csak azután kezdjenek hozzá a sírsászanához, hogy a testsúlyuk le lett csökkentve.)

(A Jóga-makaranda második kötetében Krishnamacharya 19-től kezdi az ászanák sorszámozását, én azonban a folyamatosság megőrzése érdekében 44-től folytatom, ahol az előző kötet ászanái véget értek. Krishnamacharya itt a sírsászana fal melletti gyakorlását javasolja kezdőknek, de a fal nélkül is gyakorolhatjuk a fent felsorolt lépéseket, és akkor hamarabb sikerülni fog a helyes végrehajtás. Krishnamacharya itt felhívja a figyelmet a bandhák és a szabályozott (uddzsájí) légzés alkalmazására a sírsászana közben. Az Ashtanga vinyásza gyakorlási rendszernél ugyanezt az elvet alkalmazzuk mindegyik ászana közben. Azt is kiemeli, hogy az ászanák közben végzett meditáció még inkább fokozza a gyakorlás eredményességét. A fenti magyarázatban említett Anantapadmanábha az Úr Visnu azon formája, melyet Mysore-ban imádnak. Krishnamacharya a sírsászana befejezése után három perc vízszintes testhelyzetben végzett pihenést javasol, de ezt az Ashtanga vinyásza rendszerben bálászanában, azaz csecsemőpózban szoktuk végezni. A túlsúlyos embereknek nem ajánlja a sírsászana gyakorlását, mivel több egészségügyi kockázata is lehet. Jellemző Krishnamacharya megközelítésére, hogy a 86 kg feletti férfiakat már túlsúlyosként kezelte, és a tanítványaival is nagyon szigorú volt a testsúlyuk tekintetében.)

-->

Sírsászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"44. Sírsászana (fejenállás)

Ezt az ászanát azért nevezik így, mert az egész testünket a fejünkön támasztjuk. Más névváltozatban kapálászanának vagy brahmászanának is nevezik. E három azonban némileg eltér egymástól a technika és a belőle származó haszon tekintetében. Ezeket a különbségeket egy guru személyes útmutatása alatt kell megtanulni. Ez az ászana sok betegség esetében hasznos, és helyesen az „ászanák királyának” is nevezik.

Technika:

1. Helyezzünk el valami puhát, például egy párnát, összehajtogatott takarót vagy szőnyeget a talajra a fal mellé.
2. Térdeljünk le szemben a fallal.
3. Kulcsoljuk össze az ujjainkat, felfelé mutató hüvelykujjal, és helyezzük el a kezünket kb. négy hüvelyknyire a faltól. A könyököket helyezzük a párnára, nem nagyobb, mint egy láb távolságra.
4. Hajlítsuk be a nyakunkat és helyezzük el szilárdan a fejünk tetejét a párnára az összefont ujjak belsejébe. A hüvelykujjainkkal nyomjuk a fülünk mögötti részt.
5. Tartsuk csukva a szemeinket.
6. Emeljük meg a csípőt, amíg a térdeink ki nem egyenesednek, és sétáljunk be a lábainkkal minél közelebb. A nagylábujjak, a lábfejeink, és a térdek legyenek egymás mellett. Most a hátunk a falhoz ér.
7. Vegyünk két mély levegőt.
8. Emeljük fel mindkét lábunkat egyszerre a levegőbe, függőleges helyzetbe. A nagylábujjak és a térdek összeérnek. A hátunkkal támaszkodhatunk a falnak. Egyenesítsük ki a hátunkat úgy, hogy az egész testünk kizárólag a fejtetőn nyugodjon a fal támasztéka nélkül.

Megjegyzés: Kezdők számára nehéz lesz egyenesen felemelni a lábakat, a térdek behajlítása nélkül, és egy másik ember segítségére lehet szükség. Szükség esetén behajlíthatjuk a térdünket, és közelebb hozhatjuk a testünkhöz, a hátunk még mindig legyen a falnál, és a lábainkat kis ugrással vihetjük a fejünk fölé, miközben a térdek még mindig be vannak hajlítva. Ezután lassan egyenesítsük ki a lábainkat, a térdeket és a lábujjainkat tartsuk egymás mellett, és spicceljünk."

A Tollaskígyó piramisának titkai

Tegnapelőtti blogbejegyzésemben írtam arról, hogy a közép-amerikai kultúrák Tollaskígyóját egyesek az atlantiszi (később egyiptomi) Thoth istennel azonosítják. Az azték és a maja kultúrában is fontos szerepet töltött be, és több templomot, illetve piramis-szerű építményt is szenteltek neki. Az egyik híres ilyen szakrális építmény a Teotihuacánban található Quetzalcoatl-templom vagy piramis. Most ennek titkairól lesz szó. A Quetzalcoatl tiszteletére épített piramis hét lépcsős, stukkó-díszein két fő istenségük: Quetzalcoatl és Tlaloc ábrázolása váltakozik egymással. (Tlaloc tengeristent mindig sárkányként ábrázolták.)

A Quetzalcoatl szó Tollaskígyót jelent nahuatl nyelven, és a Kr.e. 1. század körülről találjuk az első feljegyzéseket róla Teotihuacánból. A maják ugyanezt az istenséget Kukulkán vagy Gukumatz néven imádták. Az aztékok a szél, levegő és a tudás isteneként imádták. A Vénusz bolygóhoz, a hajnalhoz, a kereskedelemhez, művészetekhez, kézművességhez is kapcsolódik személyisége. Az azték papok és a spirituális tudás patrónus-istensége is volt. Quetztalcoatl szövetségese Tlaloc, az eső istene volt, aki egy tengeri sárkány képében jelent meg, az ikertestvére pedig Xolotl, aki a halottak kísérője volt, és egy nagy kutya képében imádták. Riválisai Tezcatlipoca (az éjszakai ég istene, janguár-isten) és Huitzilopochtli (a Napisten) voltak.

A Tollaskígyó temploma

A Tollaskígyó temploma a harmadik legmagasabb piramis Teotihuacánban, a Nap-és a Hold-piramis után áll méretben. Hat szintű építmény, melyet Quetzalcoatl és Tlaloc fejeinek domborművei díszítenek. A piramis ikonográfiája és díszítései az azték teremtésmítoszokat elevenítik meg. A templom körül több, mint kétszáz, szertartásosan eltemetett csontváz maradványaira bukkantak, melyek vélhetőleg harcosok és nemesek temetkezési helyei voltak, fegyvereikkel, díszeikkel, használati tárgyaikkal együtt.

A földalatti járat és kamrák titkai

2003-ban egy szerencsés mexikói régész, Sergio Gomez Chavez egy heves záporokkal tarkított időszak után egy nyílást fedezett fel a földben, néhány méterre a piramis talapzatától. Amikor belenézett a zseblámpájával, nem látta az alját, így megkérte a munkásokat, hogy engedjék le egy kötélen a csatornába. A teljesen körkörös, vagyis mesterségesen épített kútnyílás tizennégy méter mély volt, és az alján Gomez két járat nyílását fedezte fel, melyek észak-déli irányba indultak, és hatalmas kövekkel voltak elzárva. A járatok feltárásához engedélyt kellett kapni, ami majdnem hat évbe telt. Eközben Gomeznek sikerült egy 3D-szkennerrel felszerelt robotot juttatnia a törmelékkel sűrűn eltömött járatokba, így kiderült, hopgy a járat egészen a Tollaskí-gyó-piramis alá ér be. A feltárások 2009-ben kezdődtek, és a 103 méter hosszú járat végén még három lezárt kamrát is találtak. Egy 30 régészből álló csapat dolgozott kézi erővel a feltárásokon, egészen 2015-ig. Több, mint ezer tonna törmeléket és hordalékos talajt távolítottak el a járatból kézi erővel, és mintegy 75000 műtárgyat találtak, tisztítottak meg és rekonstruáltak. A folyosók falát magnetit, pirit és hematit berakások díszítették,melyek fáklyával megvilágítva az éjszakai égbolt hatását keltették. A járatokban több szát gömböt is találtak, melyek agyagból készültek, és pirittel voltak beburkolva. Mintegy 2000 évvel ezelőtt, amikor a járatokat lezárták Teotihuacán akkori lakói, a golyók is valószínűleg még csillogtak a sötétben a rájuk vetődő fáklyafénynél. A járatban számtalan kagylót, agyagedényt és emberi bőrt is találtak. Voltak drágakövekkel kirakott famaszkok, nyakláncok, gyűrűk, krokodil- és emberi fejek zöld kőből, szem alakú kristályok, jaguár-szobrok.

A járat egyik részén még egy "terepasztalt" is találtak, mely egy hegyes tájat ábrázolt, folyékony higany-tavakkal. A higany nem párolog el, viszont folyékony marad, és ha óvatlan betolakodók hozzáérnek, akkor megmérgezi őket. A járat végén négy, zöldkőből készült szobrot találtak, melyek közül kettő még az eredeti pozíciójában, kissé hátradöntve állt, a piramis csúcsa felé nézve, ahol az Alsó, Középső és Felső Világ találkozott. A szobrokról azt sejtik a kutatók, hogy Teotihuacán város alapító sámánjainak szobrai lehetnek. A város főbb uralkodóinak sírhelyeit is remélték megtalálni a járatban, de egyelőre csak rituális objektumokra bukkantak, amelyeknek azonban talán még Indiana Jones is örült volna. Az sem kizárt, hogy a föld alatti járat igazából beavatási célokat szolgált, az egyiptomi piramisokhoz hasonlóan.

Akadályok a jóga gyakorlásában

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Amikor Patandzsalí azt mondja, hogy a jógi karmája nem pozitív, negatív vagy kevert, akkor arra utal, hogy a karma mindhárom típusa további karmát hoz létre a cselekvő számára. Ha rossz cselekedeteket végzek, akkor a jövőben szenvedni fogok. Ha jó tetteket végzek, akkor a jövőben élvezni fogok. De igazából a kettő keveréke lesz. A jógi azonban nem tapasztalja ezt a hármat, mert a tetteit nem a személyes érdek motiválja. Nem arra gondol: „Hogyan teremthetek kellemes jövőt magamnak?” Amikor döntést kell hoznia, a jógi misztikus állapotba kerül és a tudata szerint cselekszik, nem pedig az akaraterő vagy az ésszerűség által vezérelve. Ez azt jelenti, hogy a jógi meghódol egy nála nagyobb erőnek, és megengedi, hogy ez az erő hozza meg a döntést: „Ennek kell történnie.” Ahhoz, hogy ezt megértsük, nem a gondolkodáson vagy érvelésen, hanem a misztikus összekapcsolódjon keresztül vezet az út. A jógi Isten szolgálatába helyezi magát, és ez az erő, mely megteremti és megerősíti az életet, nem a szűkös, egyéni egoisztikus érdek alapján cselekszik.
Azt azonban meg kell jegyezni, hogy csupán az, hogy ez az erő megerősíti az életet, nem jelenti azt, hogy nem okozhatja valaminek a pusztulását vagy valakinek a halálát. A misztikus egyesüléséből származó semmilyen tett nem lehet destruktív, mert az erő, amiben egyesülünk, maga az Élet. Azok a tettek, melyek ebből az egyesülésből erednek, a személyes motivációval ellentétben nem hoznak létre egyéni karmát. Ennek mély vonatkozásai vannak a kollektív és ökológiai karma tekintetében. Közösen hoztuk létre a negatív karmát, pontosan annak a doktrínának köszönhetően, mely azt mondja, hogy szűk látókörű, egoisztikus és önző döntéseket kell hoznunk, melyek csak a saját magunk, a pénztárcánk és a közvetlen családunk érdekeit szolgálják. A Globális Falu új világában az önös érdek alapján hozott döntések nem fognak működni. Ha rövidlátó módon csak a személyes élvezetre gondolunk, olyan döntéseket hozhatunk, melyek negatív módon befolyásolnak másokat, a közösséget, vagy a természetet; és ez a negatív hatás gyorsan visszatér hozzánk, mint ahogy a karmikus bumeráng elkerülhetetlenül szokott. Így az önző döntések gyorsan önpusztítóvá válnak. Amikor elengedjük az egyéni karmát és olyan döntéseket hozunk, melyek a misztikus összekapcsolódásból származnak, a tudatból, azáltal lehetővé tesszük, hogy a szeretet és a határtalan kreativitás ereje rajtunk keresztül működjön. Így cselekedhetünk anélkül, hogy karmát hoznánk létre, és hogy minden érző lény hasznára váljon.

A Jóga-szútra által ismertetett akadályok

Miután megtárgyaltuk a feltételekhez kötöttséget és a karmát, mint az akadályok általános forrását, foglalkozzunk most azokkal az egyedi akadályokkal, melyeket a Jóga-szútra ismertet. Az 1.30. szútrában találjuk a jóga akadályainak felsorolását: betegség, merevség, kétség, lustaság, érzéki élvezet, hamis nézetek, képtelenség egy szint elérésére, valamint képtelenség annak megtartására. A jóga az emberi lény három szintjét vagy rétegét különbözteti meg, melyben ezek az akadályok találhatók, vagyis a testet, a lélegzetet (amit pránikus buroknak is neveznek), és az elmét. Ahhoz, hogy mindhárom rétegből el tudjuk távolítani az akadályokat, az ászana (test), a pránájáma (lélegzet) és a meditáció (elme) együttes alkalmazása javasolt. Itt egy rövid összefoglalót adok arról, hogyan hárítják el a jógik ezeket az egyes akadályokat, e három terápiás módszer kombinációit alkalmazva. Ez a rész valamennyire technikai, de azzal a céllal ismertetem, hogy megmutassam, mennyire mélyen kívánja átalakítani a jóga az emberi lényt."

-->

Az atlantiszi Thoth kalandjai

Ígértem már magamnak és nektek is egy kis összefoglalót arról, hogy Thoth isten (legalábbis Egyiptomban annak tekintették) miként jelent meg különböző korokban és kultúrákban. Az alábbi információk egy része persze nem egyezik meg a "hivatalos" történettudomány álláspontjával, mégis intuitíve úgy érzem, hogy nagyjából fedik a valós történéseket. A cikkben szereplő szövegeket internetes forrásokból gyűjtöttem, persze jó lenne egy nagyobb kutatást is rászánni az ügyre, de az most nem megvalósítható részemről.

Egyiptom

Az egyiptomi papok szemében Thoth a nyelv, az írás és a matematika feltalálója. Átfogó tudást tulajdonítanak neki az asztronómia területén, és úgy gondolják, ő teremtette az állatövet. A nappalt és az éjszakát tizenkét-tizenkét órára osztotta. Megmutatta a parasztoknak, hogyan kell kimérni a szántóföldet, hogy kell a megfelelő mederbe terelni a csatornákat. A papokat kioktatta arra, hogyan kell bizonyos tervek szerint építeni az istenek és uralkodók templomait. Még az „isteni szó” ismeretével is felruházták; „nagy varázslónak”, „időmérőnek” titulálták.

A Thothról szóló leírások nem csak a különböző tudományokban általa átadott meghatározó ismeretekre térnek ki, de, mint sok más egyiptomi istent is, rendkívüli testi jegyekkel ruházzák fel: A Mágikus papirusz 500-ban olvasható a következő vers:

"Üdv neked, te 7 rőfös pávián, akinek szeme arany és akinek ajka tűz és minden szava parázs."

Thotnak ez a jellemzése, mint óriás „pávián”, a hermopoliszi Amon-templomban lévő Merenptah király-féle síremléken is olvasható:

"Eléd lépek (a király elé) egy nagy fehér pávián képében."

Ezen adatok szerint Thoth majdnem három és fél méter magas lett volna. Más szövegekben — például a Nacht-nebof király idejéből származó síremléken — Thoth mint „kétszer olyan nagy” jelenik meg, később „háromszor nagyobb”.

Thoth a bölcsesség, a mágikus szavak istene és Hórusz bal szeme az egyiptomi mitológiában. A Hold isteni megszemélyesítőjét íbisz-horgas, holdsarlóra emlékeztető csőrrel ábrázolták. A hold az újjászületés egyik jelképe, míg az afrikai íbiszmadár a mai napig is az “egyetemes tudatosság” szimbóluma a piramisok hazájában. Thoth nevéhez 42 könyv köthető, amelyekben említést tesz a vízözön előtti időszakról, az emberiség ősi tudásáról és jövőjéről. A feddhetetlen szavú, megkérdőjelezhetetlen bölcsességű mitikus alakot Ozirisz, az első Egyiptomban uralkodó fáraó titkáraként is emlegették:

“Ozirisz nagy becsben tartotta Hermészt (Thothot), éleseszűsége és találékonysága miatt. Hermész megtanította az embereket tagoltan beszélni, olyan dolgoknak adott nevet, amelyeknek korábban nem volt nevük, feltalálta a betűket, bevezette az istenek tiszteletét, feltalálta az aritmetikát, a zenét és a szobrászatot és megalkotta az asztronómia rendszerét. Ő volt Ozirisz titkos írnoka, aki bármiről is volt szó, változtatás nélkül elfogadta Hermész tanácsait.”

A Smaragdtábla

A fenti idézetben is láttuk, hogy Thothot Hermésszel, vagyis Zeusz és Maia nimfa fiával, a görög istenek hírnökével is azonosították. A két istenalak valahol egybeolvadt a legendás, vagy inkább mitikus Hermész Triszmegisztosz személyében. Sok mindenki egyenesen Thoth-tal azonosítja. Bár Hermész munkássága több kötetre tehető, amiből sajnos nem sok minden maradt fenn hitelesíthető formában, a leghíresebb a Smaragdtábla című műve, melyet állítólag Nagy Sándor idejében találtak meg Hermész Triszmegisztosz sírjában, a hagyományok szerint múmiájának kezében volt a híres Tabula Smaragdina, melyen a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Mivel a titkos tanítások alkimista célokat is szolgáltak, Severus római császár minden misztikus írást összegyűjtött, és Nagy Sándor sírkamrájába temettetett, Diocletianus pedig elpusztította valamennyi, Egyiptomból származó alkimista könyvet. Így az egykor híres Hermész Könyvek évszázadokra eltűntek….

A Tabula Smaragdina néven ismertté vált táblák sorait, Hermész Triszmegistosz jegyezte le Kr. e. 3600 körül. A beavatott mesterek szerint, ez a tizenkét táblából álló ’könyv’ foglalja össze az egész világ bölcsességét. A táblák tartalma titkos, de nem azért van titoknak nyilvánítva, mert nem olvashatja bárki, hanem mert tudásanyaguk csak a beavatott hermetikus mágusok számára válik nyilvánvalóvá. A Smaragdtáblával kapcsolatos tanításokról majd egy külön blogban beszámolok még.

Atlantiszi örökség

Egyes kutatók szerint Thoth, vagyis Hermész Triszmegistosz egy atlantiszi örökséget birtokló pap király és mágus volt. Létezésére a történelem is sok bizonyosságot talált. Egyes feltételezések szerint a Nagy Kheopsz piramist szintén ő építtette, hogy a bölcsességet és Atlantisz mágikus birodalmának örökségét elrejthesse a világi tudástól elszigetelve.

Hermész Triszmegisztos különféle testekben, de azonos tudással jelent meg, hasonlóan a Dalai Lámához. Mások azt tartják, hogy a mágia segítségével legyőzte a halált és csak akkor távozott a földi megtestesüléséből, amikor ennek elérkezett az ideje. Miután végleg kilépett a testéből, az egyiptomi panteonban is helyet foglalt. A bölcsesség isteneként, a tudás feljegyzőjeként tartották számon, hiszen bölcsessége és tudása alapján kétségtelen, hogy isten megtestesülése volt. Főpapjai vitték tovább azt a tudást, amit az emberekre hagyott, és ők őrizték a Nagy Piramist.

A táblákon az ókori Atlantisz írásjegyeivel feljegyezve olyan gondolatok találhatóak, melyek értelme három síkon válik világossá. Az anyag szintjén a betűk nyernek értelmet, képessé válunk olvasni a sorokat. A tudat síkján megértjük a szavakat, amiket olvasunk, így azok összefüggést nyernek. A felettes síkon pedig képessé válunk arra, hogy a leírtakat értve azokat belső tudássá tegyük, alkalmazzuk is. A táblákat aranyszínű, nem azonosítható ötvözetből készült abroncsok fogják össze, az összefogó abroncsokat pedig egy ugyanilyen anyagból való pálca tartja össze.

Az alkimista hagyomány szerint Hermész Triszmegisztosz testamentuma olvasható ezeken a táblákon. Szerintük ez minden szent könyv alapja, az első olyan isteni kinyilatkoztatás, ami az emberek birtokába jutott és mindegyik, azóta keletkezett szentiratnak az alapját is ez képezi. Sokféle fordításuk és adaptációjuk ismert, feltehetően Szírián és Palesztinán keresztül jutott el Európába.

Nehéz lenne megállapítani, hogy Thoth hány különböző formában öltött testet, vagy pedig újjászületés nélkül hány évszázadig (évezredig?) volt jelen a földön, tehát hogy például Egyiptomban Thothként vagy Görögországban Hermészként ugyanabban a testben volt-e jelen, minden esetre sokan feltételezik a folytonosságot, mint ahogyan azt is, hogy Thoth eredetileg Atlantiszról származik, és onnan mentette át a spirituális tudást Egyiptomba.

Az egyiptomi Thoth életét egészen az atlantiszi idők kezdetéig nyomon követhetjük. 52.000 évvel ezelőtt rájött arra, hogyan lehet folyamatosan tudatosnak maradni ugyanazon testben anélkül, hogy a halál véget vetne az élet áradásának. Életének folyamata Atlantisz egész időszakán végigvonult, s 16000 éven át tartó uralkodója volt az országnak. Azokban az időkben a Chiquetet Arlich Vomalites nevet viselte. Valódi neve Arlich Vomalites volt, a Chiquetet pedig egy címet jelöl, mely annyit tesz: „a bölcsesség keresője”, mert Thoth­nak valóban feltett szándéka volt, hogy bölccsé válik. Miután Atlantisz elsüllyedt, Arlich Vomalites­nek és más fejlett lényeknek mintegy 6000 évet kellett várakozniuk, mielőtt a civilizációt újra alapíthatták volna.

Amikor Egyiptom éledezni kezdett, magát Thoth­nak nevezve a nyilvánosság elé lépett, s ezt a nevet az egyiptomi idők végezetéig megtartotta. Amikor az egyiptomi kultúra csillaga leáldozott, Thoth a másik nagy civilizációt, a görög kultúra fejlődését indította meg. A Görögországból származó Pitagorosz írt arról, hogy Thoth kézen fogta őt, a Nagy Piramis alá vezette és megismertette a geometria törvényszerűségével és a Valóság természetével. Miután a görög civilizációt Pitagorosz munkája nyomán fejlődésnek indult, Thoth nyomban megjelent a görög kultúra színpadán, ekkor már Hermészként, ám még mindig ugyanabban a testben. Tehát Arlich Vomalites, Thoth és Hermész egy és ugyanaz a személy.

Tollaskígyó

Egyes kutatók az alábbiakban folytatják Thoth történetét: miután Thoth befejezte tevékenységét Egyiptomban és Görögországban, nyugat felé vette az útját, és néhány hívével, valamint a smaragdtáblákkal áthajózott Mexikóba. Közép- és Dél-Amerikában (utóbbi esetében a nyugati partok mentén az Andok-kultúrákban) legalább nyolc kultúrhéroszt tiszteltek istenként, akik írásbeliséget hoztak az embereknek. Többségükben a „keleti tenger” felől érkeztek, vagyis az Atlanti-óceán felől. Legjelentősebb mind közül Quetzalcoatl volt, akiről biztosan tudjuk, hogy THULE szigetéről jött. Amit megvalósított Mexikóban, az már megvolt Thulén, tehát visszafelé haladva az időben következtethetünk Thule kultúrájára. A mexikóiak egy grandiózus építkezés stílusát követték, a piramisok, templomok, paloták Thule-i mintára épülhettek. Az évezredekkel később megjelenő toltékok Miktlán szigetéről érkeztek, ott is lehetett magaskultúra, és főleg az volt Atlantisz/Aztlánon, ahonnan az aztékok származtatták magukat. A tolték-építkezés mégis a thulei stílus folytatásának tűnik. Quetzalcoatl szimbóluma az arany-vörös, vagy kék–zöld tollú madár volt; – és a Hold, Hajnalcsillag isteneként tisztelték, tehát a matriarchátus őskorában élt, a Hold-kultusz idején (az őskor Kr. e. kb. 3000-ig tartott). Az ősi Chiapas/Mesika (Mexikó) partján lépett szárazföldre, szellemi és anyagi kultúrát teremtett az őslakosság számára. Megtanította az embereket városok, templomok építésére, növények termesztésére, hasznos kézműves mesterségekre, egészségügyi előírásokat foganatosított. Tanította őket a tudományokra, művészetekre, gyógyfüvek alkalmazására, az asszonyokat gyermekeik nevelésére. 

Törvényeket alkotott, államot alapított, betiltotta a borzalmas emberáldozat szokását, mely őelőtte és távozása után is dívott, sőt félelmetes méreteket öltött. Volt ünnep, amikor az azték Tenochtitlánban több száz áldozatnak tépték ki elevenen a szívét. Háborúkat indítottak, hogy rabszolgákat biztosítsanak az ünnepek szörnyű rítusaihoz. Quetzalcoatl az örök béke megteremtésén, a háború megszüntetésén munkálkodott, ő maga a harcnak még a gondolatától is iszonyodott. Megreformálta a vallást, melynek alapeszméjeként a szeretetet hirdette. Hogy mely nép között fejtette ki nevelő tevékenységét, kiket tanított? Ezt biztosan senki nem tudja, a szerzők óvakodnak, hogy állást foglaljanak. Valószínűleg, hogy egy vegyes összetételű, minden irányból ide települt, de alapvetően olmék; később a lassan terjeszkedő, tért hódító maja faj lehetett a 15 térség alapnépessége, de már előttük is élhettek itt ismeretlen eredetű népek. (Így volt ez Tiahuanacon is, ahol az őslakos népet a később odatelepültek nem ismerték.) Az első őskultúrákat, melyek sok esetben fejlettebbek voltak az utánuk következőknél, általában egy „öregebb”, azaz régibb kultúrájú (!) nép hozta létre. Quetzalcoatl áldásos kultúrtevékenysége indította el azt a fejlődést, melyből a fényűző világváros és városállam, Teotihuacan kiépült (feltárt maradványai a mai Mexikó várostól 80 kilométerre fekszenek Hidalgo államban).

Az azték vallás alapja a napistenbe vetett hit. Ő HUITZILOPOCHTLI: a főisten, a fő bálvány, a háborúk ura, a nemzet oltalmazója. Neki áldoztak embereket, s az áldozatok szíve, vére is őt illette. Mondáik szerint érte teremtődött az első 400 ember a világon, mégpedig azért, hogy az ő táplálékai legyenek. Ünnepei májusban, július végén és a téli napéjegyenlőségkor voltak.

Ezen napisten elődje QUETZALCOATL volt, akit a maják Tollaskígyónak is neveztek. Ő volt a Nappal legközelebbi kapcsolatban, ő a teremtő. Neki köszönhetik az aztékok a tudományokat, a jó erkölcsöt, bölcs törvényeket. Ő nem kívánt emberáldozatokat, oltárára virágokat és gyümölcsöket hordtak. A legenda szerint csodatételei miatt nem fért össze a többi istennel, ezért távoznia kellett közülük, s keletre menekült. Az aztékok innen sokáig visszavárták, de mivel nem akarták a többi isten kegyeit elveszíteni, inkább nekik hódoltak tovább. Quetzalcoatl tisztelete mégis megmaradt, elsősorban a kereskedők körében, akik igazi istenüknek továbbra is a Tollaskígyót tisztelték.

Tollaskígyó visszatér

Miután Thoth meghagyta az aztékoknak, hogy vissza fog térni, lelkesen várták. A jóslat szerint Toth, azaz Quetzalcoatl fehér bőrű és szakállas férfi formájában tér majd vissza, ami jelentősen elütött az aztékok megjelenésétől. Hernan Cortés spanyol konkvisztádor mondhatni jó időben és jó irányból szállt partra Mexikóban, mert az akor uralkodó Montezuma király simán a visszatérő Tollaskígyónak hitte Cortést.

Miután Cortés 1519 tavaszán néhány száz emberével partra szállt Közép-Amerikában, a fénykorát élő Azték birodalom egy szempillantás alatt összeomlott. Bár ezt a hirtelen hanyatlást sokan a spanyolok technikai fölényének tudják be, a valóságban II. Montezuma király (ur. 1502-1520) hatalmát nem fegyverrel, hanem a diplomácia segítségével döntötték meg: Cortés ugyanis hamar felismerte, hogy az aztékok által meghódított törzsek hasznos szerepet játszhatnak célja elérésében, a hatalmas birodalom kifosztásában.

A spanyolok az indiánok támogatásának köszönhetően néhány hónap alatt eljutottak Tenochtitlánig, az Azték birodalom százezres népességű fővárosáig, ahol Montezuma nagy tisztelettel fogadta őket, ugyanis a régi jóslat nyomán meg volt győződve arról, hogy a fehér bőrű látogatókat Quetzalcoatl isten küldte hozzá. A királynak azonban hamarosan csalódnia kellett, ugyanis Cortés gátlástalanul kihasználta jóindulatát: túszul ejtette Montezumát és elfoglalta a várost, ahonnan 1520 nyarán menekülnie kellett, mivel az aztékok fellázadtak ellene. A Tollaskígyó piramisa alatt Teotihuacánban nemrégiben tártak fel egy érdekes titkos kamrát, de erről már egy következő bejegyzésben fogok írni.

Spirituális babonák

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Sokan tudatosak erről a destruktív tendenciáról, de úgy érzik, hogy nincs elég erejük változtatni rajta. Úgy érezzük, mintha egy megállíthatatlan, öntudatlan, gigászi szerkezet ellen harcolnánk. De ezt a mechanizmust valaha ugyanígy néhány ember hozta működésbe, akiknek volt egy víziójuk és hittek abban, amit tettek. Ugyanígy lehet megállítani is ezt a mechanizmust és működésbe hozni valami mást. Igazából csak arra van szükség, hogy néhány ember radikális módon megszabaduljon a kollektív karmából. Az olyan emberek, mint Lao-ce, Szókratész, Jázus és Buddha megtették. Ha megnézzük az életrajzukat, kifejezetten megfigyelhető náluk azoknak a korlátoknak a nem-elfogadása, amiket mi fajkánt általában magunkra vonatkoztatunk. Mi volt a közös ebben a négy tanítóban (sok mindenki mással együtt, akik a nyomdokaiba léptek, vagy előttük jártak)? Az, hogy megszabadultak a babonáktól.
Annyira megszoktuk, hogy meghajolunk a spirituális vezetők előtt, hogy szinte lehetetlennek tűnik megszabadulni a kollektív karmába befészkelődött babonáktól. Igen, pontosan a babonákra gondoltam. Bár azzal dicsekszünk, hogy ésszerűen és logikusan állunk hozzá az empirikus tudományhoz, amikor a spiritualitásról van szó, még mindig olyan kőkorszaki babonákhoz ragaszkodunk, melyeket a kollektív karmánk hozott létre. A régi hiedelmektől – mint például attól a meggyőződéstől, hogy genetikai programmal ellátott, testbe zárt robotok vagyunk, melyek végtelenül törtetnek az önző vágyaik után, mint a túlélés, az anyagi javak és a szaporodás – meg kell szabadulnunk, ha meg akarjuk változtatni az ökológiai pusztulás felé hajló jelen tendenciát. Ha emlékezni tudunk arra, hogy mindannyian ugyanannak az isteni erőnek a kifejeződései vagyunk, akkor el tudunk fogadni egy új életformát és önnön létünk veszélyeztetése nélkül tudunk viszonyulni egymáshoz.
A spirituális evolúció nem csak egy menő időtöltés, ami egy maroknyi ember előjoga. Az emberiség fő erőfeszítésévé kell vélnia, ha az emberiség meg akarja tanulni, hogy a Természet, a Teremtés elválaszthatatlan része. A Természettel kell dolgoznunk, támogatva a bolygót és harmóniában egymással és az összes többi létformával. Mi vagyunk a Természet. Ezt meg fogjuk érteni, ha felülkerekedünk emberszabású karmánkon és feltételekhez kötöttségünkön. Nagyon sürgős és elengedhetetlen, hogy ezt megtegyük.
Melyik a helyes karma?
Feltehetjük magunknak a kérdést: milyen karmát hozzunk létre, amely képessé tesz bennünket az önzetlen cselekvésre? A válasz: „Semmilyet.” Hadd magyarázzam el! A 4.7. szútrában Patanzsalí azt mondja: „A jógi karmája nem pozitív és nem is negatív; másoké viszont háromféle.” A negatív feltételekhez kötöttségen alapuló karma elkerülhetetlenül későbbi szenvedéshez vezet. Másfelől viszont, a kellemes élmények felé vezető karma „pozitív”. A legtöbbünk koncentrációja és választási képessége nem olyan fejlett, hogy mindig a karma egy kategóriáján belül tudjunk maradni. Éppen ezért a legtöbb ember esetében a karma a jövőbeni élvezet és szenvedés keverékét fogja létrehozni."

Az Élet és Halál örök körforgása

Ma ismét dobkörön voltam Oguznál. Orsi megkérdezte napközben, hogy "Ma mire fogsz utazni?" Igazából fogalmam sem volt, de van, hogy ez ott a helyszínen szokott kialakulni, a kezdő dalok közben. Ma éjszaka volt egy álmom, amit nem igazán értettem, nem tudtam megfejteni, hogy mi volt az üzenete. Úgyhogy végülis erre kerestem a választ a mai dobkörön. Az álom arról szólt, hogy embert öltem, méghozzá az egyik legjobb barátomat a gimnáziumból. Eléggé szürreális volt a dolog, főleg azt nézve, hogy az erőszak minden formája általában elég messze áll tőlem ebben az életemben. Persze már kezdem megszokni a sámánizmus útján, hogy az ember olyan előző életbeli emlékekkel is szembesül, amiknek létezéséről nem nagyon akarna tudomást venni. Valamelyik előző életemben biztos, hogy öltem már embert, és nem csak háborúban. 

Az álmomban Indiában voltunk, és egy szobában szálltunk meg a barátommal. Azt nem éltem át az álomban, amikor konkrétan megöltem, csak azzal a tudattal kezdődött az álom, hogy éjszaka van, és én voltam az, aki a halálát okozta, a teste meg egy kabin méretű kis bőröndben volt a kezemben, mintha összeaszalódott volna, sokkal kisebb volt a csomag, mint egy ember teste a valóságban. Nem néztem bele a csomagban, de tudtam, hogy benne van, és azon gondolkodtam, hogy valahová el kellene tüntetni a testét, hiszen ez nagyon kínos, hogy itt van. Mintha az egész történetbe akkor csöppentem volna bele, amikor már az esemény következményeivel kellett kezdenem valamit. Elindultam hát az éjszaka közepén gyalog egy nagy folyó felé, hogy majd oda dobom be a bőröndöt, mert Indiában mindenki a folyóba temeti a halottait. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen történetet fogok majd hazudni, hogy hová lett a barátom, és mikor veszett nyoma. Majd azon gondolkodtam, hogy mit kezdek mindezzel a bűntudattal, ami nyomasztani fog az életem hátralévő részében, még akkor is, ha nem bizonyítják rám a gyilkosságot. 

Ekkor ébredtem fel, és mint már sokszor, hálát adtam az Égnek, hogy az egész csak egy álom volt. Erre a reggeli álomra emlékezve mentem bele az "Éneklő sámán" gyakorlatba a dobkörön, ahol Oguz azt mondta, hogy fogadjuk be az Erőt, és engedjük el azt, ami már nem szolgál bennünket. Én itt az ítélkezésre és a bűntudatra gondoltam, mert hiszen az ember akkor is megkapja a karmája következményeit, ha nem terheli magát fölöslegesen ezekkel az érzelmekkel. Ahogy elkezdtem intenzíven lélegezni, megérkeztek az erőállataim, és a tanítóim is. Igazából már a "Szellemhajó" dalnál megérkeztek, egy nagy sast láttam ezúttal a szellemhajó orrában és fölötte. Én csak lélegeztem és lélegeztem, és igyekeztem elengedni azt a makacs gondolatot, hogy "Minek is kellene most történnie?" Egy idő múlva azután sikerült belelazulni a légzésbe és a hangkiadásba, és azt éreztem, hogy dohányfüstté alakultam át, amely szertartáspipákból száll az Ég felé. Utána az életesszencciám átalakult valamiféle forgó kerekekké, melyek a távolról hullócsillagoknak tűntek a sötét égen. Északi fénnyé is átalakultam, lilás-zöldes fénnyel világítottam a sötét égbolton. Végül egy felhőbe kerültem, és esőcseppek formájában ismét leérkeztem a Föld felszínére. Víz formájában sokáig vándoroltam a föld alatt, sziklákon szűrődtem át, föld alatti vízfolyássá alakultam, majd a növények gyökerei lassacskán magukba szívtak, és fűvé, kalásszá alakult az életenergiám. A védikus tanokkal ellentétben nem egy bizonyos testben lévő, körülhatárolt lélekszikrának éreztem magamat, hanem tudatos életesszenciának, mely a különböztő formákban változva, mindig többes számban vándorolt a Lét különböző aspektusain keresztül. 

A kalászokat és a füveket azután egy hegyi kecske legelészte össze, melynek hosszú, csavaros szarvai voltak. Így az életesszenciám és a tudatosságom a kecske testébe költözött. A kecskét évek múlva egyszer elejtették a vadászok úgy, hogy egy csapdába estem, és élve elvittek. Az élő kecskéket mindig áldozati állatként ajánlották fel a Természet isteneinek. Egy sámán elvágta a torkomat, és a véremet az áldozati tűzbe locsolta, majd egy szent fát is körbespriccelt vele. A bőrömet lenyúzták, és sámándobot készítettek belőle, a húsomat lefejtették a csontjaimról, és áldozati ételt főztek belőle. A csontjaimat pedig visszatemették a földbe, hogy tudjak reinkarnálódni. Az életesszenciám így tovább osztódott különböző formákban, miközben én azt éreztem, hogy az Élet örök körförgásának folyamatos változásában mégis egyfajta állandóságként, szemtanúként vagyok jelen. A szemtanúság állapota ugyanakkor együtt járt a szabad akarat teljes és önkéntes feladásával, amikor az életemet és a döntéseimet a természeti törvények és az isteni kötelesség irányította.

A gyakorlat végén azt kértem, hogy tanuljam meg gyógyításra használni a hangomat, és a jaguár pap, és Yuna is beléptek a testembe, türelemre intve, hogy majd meglesz az is. Lassan véget ért az "Éneklő sámán" gyakorlat, és lefeküdtünk a szőnyegre, fejjel az oltár felé. Ekkor Oguz azt mondta, hogy igyekezzünk megkeresni az Énünk elveszett részeit, és hívjuk vissza azokat a lélekrészeket, amelyeket elhagytunk az utunk során. Én az előbbi megélések után már eléggé elvonatkoztattam az "egyéni lélek" terminustól, mert az utazás és átalakulások során megtapasztaltam a Teljességet, melyben nincs elmúlás, veszteség vagy szétdarabolódás. Ekkor a Hathor gyógyítóm jelent meg előttem, és mintegy ráerősítve a gondolataimra, közölte, hogy nincsenek már olyan elvesztett lélekrészeim, melyeket valahol össze kéne szednem, és sokkal fontosabb a számomra, hogy az előző életeimben kapott tudást szerezzem vissza, és alkalmazzam ebben az életemben is. 

Megjelent az oroszlánom, és a hátán ellovagoltunk az ókori Egyiptomba. Elég gyakran oda szokott vinni, ha megjelenik. Egyiptomi papként láttam magamat, kopasz, hosszúkás koponyával, fehér gyolcsba öltöztetve, amint éppen egy halotti szertartásra készültem. Mindent nekem kellett elvégezni: az összes halotti imát papirusztekercsekre kellett másolni, mert bele fog kerülni a halott szarkofájába. Minden fáraót és főméltóságot mumifikáltunk, de már a haláluk előtt készültünk a szertartásra. Az imák és a szarkofág már készen álltak, amikor maga a biológiai halál bekövetkezett. Ekkor elkezdtük bebalzsamozni a meztelen testet, majd különböző gyógynövényekkel átitatott gyolcsba tekertük, ami légmentesen elzárta a külvilágtól. Közben bizonyos mágikus szertartásokat is el kellett végezni, melyek a halott lelkeit és KÁ-ját, vagyis életerejét a teste közelében tartották a többnapos mumifikálási eljárás alatt. Különben oszlásnak indult volna a teste, de így csak úgy tűnt, mintha aludna. Amikor elkészültünk, behelyeztük a szarkofágba, mely ki volt bélelve az összes halotti imával. Majd a piramis belsejébe vittük, ami tulajdonképpen egy kapu a földi dimenzió, és az Istenek világa között. Itt a halott mellett maradtunk és hangosan felolvastuk az összes halotti imát, és közben láttuk, ahogy a halott lelke felemelkedik a Tejút mentén, és eléri Ré, a Napisten bárkáját. A halottnak szabad bejárása volt az Alvilágba és a Mennyekbe, az összes istennel találkozhatott, és eggyé is válhatott velük, és sok ezer évig időzött a "köztes létben", vagyis ebben a fizikai test nélküli állapotban. A bebalzsamozott múmiák mindaddig nem reinkarnálódtak, amíg meg nem zavarták őket, vagyis kivitték a halotti kamrájukból, elvették a nekik odakészített ételeket és italokat, amiket szellemtestükben is fogyasztottak. Nem véletlenül terjedt el az a babona az újsbb kori egyiptomiak között, hogy nem szabad megzavarni a halottakat, mert a feldühödött szellemük rátámad azokra, akik szétrabolták a sírkamrájukat. 

Utána a saját halálomat is átéltem egyiptomi papként. A papokról érdekes módon nem maradt fenn múmia, csak a nemesekről és fáraókról. Ennek az okát is megértettem. A papok annyira beavatott és tiszta személyek voltak, hogy a haláluk pillanatában saját erejükből be tudták járni azt az utat, amit a fáraók lelke a halotti szertartásnak köszönhetően ért csak el. Amikor a lelkem kilépett a testemből, akkor a testem elporladt, és egy kis kupac hamu maradt belőle, én pedig szellem-testemben felszálltam Ré bárkájára az istenekhez. Amikor legközelebb a földre kellett jönnöm, akkor már Mexikóban születtem meg, ott Tollaskígyó papja voltam. Ígértem egy történetet Thothról, aki Egyiptomban is nagy karriert futott be, de utána elhajózott Közép-Amerikába és az ő kultúrájukat is felvirágoztatta. Ahogyan az egyiptomiakat megtanította a halotti szertartásokra, úgy a majákat és a mexikákat is tanította erről. De ezt majd egy következő blogbejegyzésben megírom. Addig is egy elgondolkodtató kép: Egyesek szerint az Orion csillagkép három csillaga, a három gízai piramis és a Hold-, Nap és Tollaskígyó-piramis Teotihuacánban pontosan ugyanabban az alakzatban vannak elrendezve, és az Orionra vannak tájolva is. Ez csupán véletlen lehet? Vagy pedig Thothnak köze van mindháromhoz? A holnapután blogbejegyzésben igyekszem majd választ adni erre. 

Minden esetre ez az egyiptomi balzsamozós-halottkísérős emlék ismét felerősítettre bennem azt a gondolatot, hogy a halál utáni létre való felkészítés és a halottkísérés jelen életem egyik fontos feladata, és a legtöbb kultúrában pontosan ez volt a sámánok fő feladata is. Gyógyítottak addig, amíg az istenek azt nem mondták, hogy ennek a személynek már elérkezett az ideje az átlépéshez, akkor pedig annak a folyamatában segítették. 

Ki alkalmas a jóga gyakorlására?

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A sírsászanában általában nem kell kumbhakát végezni (eleinte), bár két másodpercnyi antara és báhja kumbhaka automatikusan megtörténik, amikor a mély belégzésről a mély kilégzésre váltunk, és vissza. Az automatikus szünet alatt létrejön a kumbhaka. Amikor már fejlett a gyakorlásunk és szándékosan gyakoroljuk a kumbhakát, az antara kumbhakát végezhetjük öt másodpercig minden körben, a báhja kumbhakát pedig tíz percig. A szarvángászanában ne gyakoroljuk szándékosan az antara kumbhakát, de a báhja kumbhakát gyakorolhatjuk öt másodpercig minden körben. Ezek a mély légzések az ászanával együtt segítenek lelassítani a légzés gyakoriságát, ami pedig meghosszabbítja az életet. Sajanácsárja előírja, hogy a mély légzések száma ne legyen kevesebb napi 320-nál. Ezt a számot eloszthatjuk a nap folyamán – valamennyit elvégezhetünk az ászanákkal együtt reggel és este, valamennyit a pránájámával együtt, reggel, délben, este és éjfélkor, vagy amikor szabad időt találunk rá.

Pránájáma

Az indiai jóga-írások szerint az ember élete eleve elrendeltetett és bizonyos számú lélegzetvételben van meghatározva, nem pedig életévekben, hónapokban és napokban. Így az ember szabad akaratától és erőfeszítésétől függ, hogy növelje az élethosszát a pránájáma gyakorlása által. Az ember normális esetben napi 21600 lélegzetet vesz. Ha az eleve elrendelt lélegzetek számát elosztjuk ezzel a számmal, akkor megkapjuk az ember normális élethosszát években, hónapokban és napokban. Ha azonban az erőfeszítésünk által le tudjuk csökkenteni a napi lélegzetvételek számát 21600 alá, akkor az élethosszunk automatikusan növekedni fog.

Másfelől viszont, ha túl gyorsan élünk és szükségtelen erőfeszítést teszünk, ami által a napi lélegzetvételeink száma 21600 fölé emelkedik, akkor az élethosszunk ennyivel rövidül. Ha szabad utat hagyunk a szenvedélyeinknek, az is növeli a légzésszámot, míg az elme nyugalma és kontrollja csökkenti azt.

A prána

A prána olyan dolog, ami mindenkivel együtt születik. A pránát is lehet edzeni és erősíteni, ugyanúgy, mint a testünket, az intellektusunkat és az elménket. A prána edzésében fontos szerepe van a külső levegőnek, de ne azonosítsuk vagy tévesszük össze a pránát a levegővel, amit beszívunk. A prána kötődik a testünkhöz, és amíg kapcsolódik hozzá, az ember életben marad. A jóga-írások azt mondják, hogy ez a prána egy burkot képez a testünk körül, és körülbelül tizenkét hüvelyknyire terjed túl a testünkön. Minél lágyabban lélegzünk, annál jobban konzerváljuk, és minél erőteljesebben lélegzünk, annál jobban elpazaroljuk. A prána edzésének és konzerválásának helyes módszereit az ősi látnokok fektették le a tapasztalataik alapján.

A jóga gyakorlására képesített emberek

A jógával kapcsolatos összes ókori szerző egyhangúlag egyetért abban, hogy mindenki, legyen fiatal vagy öreg, bármilyen nemű, jó egészségi állapotban lévő vagy beteges, alkalmas a jóga gyakorlására, amíg az a fizikai és mentális eredmények elérésére irányul. Annyiféle ászana van, ahány élőlény, mondja egy ősi szöveg. Így, bármilyen állapotban van is a testünk, a szakavatott guru találhat és előírhat bizonyos ászanákat és légzőgyakorlatokat, melyek az egyén hasznára fognak válni. A gyakorlatok annyira szerteágazóak, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni.

Számos, ősi bölcsek által írt könyvben találjuk meg a jóga-gyakorlatok szisztematikus rendszerét. Ezek az ő gazdag tapasztalataik eredményét tükrözik. Hasonló gyakorlatokat találhatunk más vallások emberei által írt könyvekben is. Vannak olyan uralkodó tévképzetek, hogy ha valaki túl fiatalon kezdi el a jóga gyakorlását, az megakadályozza a növekedését és ezért csak tizenhat áves kor utén szabad elkezdeni a jógát. Itt az ideje, hogy tisztázzuk az ilyen félreértéseket. Egyetlen ókori írás sem tartalmaz ilyen korlátozást, és az én tapasztalatom is azt mutatja, hogy nem csak hogy nincs hátrányos hatása, hanem ellenkezőleg, jelentős előnyökkel jár. A többi típusú fizikai gyakorlat látványos izmokat eredményezhet, de azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy a nagy lelkesedés közepette egyes testrészeket túlterhelhetünk, és ez akadályozhatja a kiegyensúlyozott fejlődést. A jógikus gyakorlatok nagy előnye, mely az elme fejlődésében és kiegyensúlyozottságában mutatkozik meg, szintén hiányozni fog.

Az a tény, hogy ezeket a gyakorlatokat már viszonylag korán kellett elkezdeni, egyértelmű abból a tényből, hogy a pránájáma a napi szandhja (nap-fordulópontokhoz kötött szertartás) részét alkotja, melyet az upanájanam (szent zsinór-avatás) után kell elvégezni, és ezt a szamskárát (tisztító szertartást) hétéves korban kellett végrehajtani. Ha a fiatalok nem tartják be az étkezési korlátozásokat, akkor a fiúk hajlamosak lesznek az elhízásra vagy a helytelen ételek fogyasztására rendszertelen időpontokban, és így hasi fájdalmaik alakulhatnak ki. A jógikus gyakorlatok ezt is képesek kijavítani. Lehet, hogy az izomzatuk nem lesz látványos, de jobb lesz az egészségük, és az elméjük és testük fejlődése is kiegyensúlyozott lesz.

Számos hiteles jóga-írás és ájurvédikus gyűjtemény írja elő a jóga-gyakorlatokat a terhes nők számára, azok számára is, akik egészségesek, és akik nem. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy az ilyen gyakorlás nagy hasznára van az anyukának, valamint a gyermeknek is a születése előtt ás után. Ha még kivételes helyzetben lévő nők is elkezdhetik a jóga gyakorlását, akkor egyáltalán nem kell félnünk attól, hogy a jóga gyakorlása a fiatalok kárára válna."

A sírsászana és szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Bevezetés

Bármilyen életterületen tevékenykedünk is, nem leszünk képesek maradéktalanul végrehajtani a kötelességünket vagy élvezni annak hasznát, ha nem biztosítjuk magunknak az egészséges testet, a bátor és tiszta elmét és a hosszú életet. Ezen elengedhetetlen előfeltételek biztosítása érdekében egyetlen rendszer sem veheti fel a versenyt a jóga gyakorlásával, melyet az ősi risijeink ekkora részletességgel fektettek le. A jóga-írások számos ászanát említenek. Mindegyiknek megvan a maga speciális haszna. De az összes ászana közül a sírsászana (fejenállás) és a szarvángászana (vállállás) foglalja el a legelőkelőbb helyet, mivel tőlük várhatjuk a legnagyobb eredményeket, és a sásztrák széles körben méltatják hasznukat. A normális álló testhelyzetben a fő érzékszervek (pl. a szemek, fülek stb.) és az agy nem kap elegendő vérellátást, mivel a szív fölött helyezkednek el, és ahhoz, hogy a vér eljusson ezekbe a szervekbe, meg kell küzdenie a gravitációval. Valamint, amikor belélegzünk és bent tartjuk a levegőt a tüdőnkben, növekszik a mellkasi nyomás, aminek következtében nyomás nehezedik a belekre, májra, vesékre, rekeszizomra stb., és ezek a szervek elmozdulhatnak. Ekkor akadályoztatva vannak a megfelelő működésben, és számtalan betegség, mint a székrekedés, reumás gyulladás, visszérgyulladás, idomtalan alak, stb. alakulhat ki. A sírsászana és a szarvángászana megtervezése közben a risik automatikusan megszüntették ezeket a nehézségeket, felvéve a fordított pózt, mely által a gravitáció elő fogja segíteni a vér szabad áramlást az érzékszervekben, és abban is segít, hogy az alsótest szervei visszatérjenek a nekik megfelelő pozícióba. Ez a két ászana megelőző és gyógyító hatású is. Azok esetében azonban, akik túlzottan kövérek, magától értetődik, hogy a test végtagjainak mozgása legyen egy kicsit könnyedebb a múdrák és a pránájáma gyakorlása által, mielőtt megkíséreljük ezeket az ászanákat. Sajanácsárja Patandzsalí Jóga-szútrájához fűzött magyarázatában számos praktikus részletet leír az ászanák gyakorlásával kapcsolatban.

A sírsászana és szarvángászana fő célja nem csak az, hogy bőséges vérellátásban részesítsék a fejünket és a testünk felső részét, hanem a légzés lelassítása is. Ha megfelelően elsajátítottuk a sírsászanát, a légzésütem, amely általában percenként 15-18, automatikusan lelassul percenként 4-re. A cél az lenne, hogy percenként kettőre lassítsuk le. Így, ha 24 környi lélegzetet veszünk sírsászanában, az 12 percet fog igénybe venni. Elfogadott dolog, hogy a sírsászanát csak reggelente szabad végezni. Ezt mindig a szarvángászanának kell követnie. A megfelelő folyamat az, ha 24 mély belégzésig és kilégzésig végezzük a sírsászanát. Utána pihenjünk két percet, majd végezzük el a szarvángászanát 24 kör mély légzéssel. Pihenjünk utána ismét kér percet, majd végezzünk valamilyen ülő ászanát.

A sírsászanában a feji szervek és az agy bőséges vérellátásban részesül, és a belső szervek elmozdulnak fölfelé. A két perc pihenő mindezt normalizálja. A szarvángászanában korlátozva van a fejbe áramló vér mennyisége, mivel a nyakunkra támaszkodunk és felvesszük az állzárat. A pajzsmirigy és a testünk felső felében található belső szervek elmozdulnak fölfelé. A két perc pihenő mindezt ismét normalizálja. Ha most végrehajtunk egy ülő ászanát, akkora belső szervek visszanyerik megfelelő helyüket. Ez az oka annak, hogy egy bizonyos sorrendben kell végezni az ászanákat. Sajanácsárja hat specifikus ászanát említett napi gyakorlásra. Azt is előírja azonban, hogy ezek mellett más ászanákat is kell végezni (melyek minden nap változhatnak)."

(A Jóga-makaranda második kötete tehát ott folytatódik, ahol az első abbamaradt, vagyis a sírsászana és szarvángászana ismertetésénél. Krishnamacharya Sajanácsárjára hivatkozik, aki vélhetőleg egy 13. századi advaitin filozófus és tudós volt, és számos Védához és Bráhmanához írt kommentárokat. A hat védikus filozófiai rendszert érintő munkáiról is tudunk, így nem kizárt, hogy a Jóga-szútrához is írt kommentárokat. Krishnamacharya minden nap javasolja a fejenállás gyakorlását, és kifejezetten reggel. Utána a szarvángászanát, majd ülő pózokat javasol végezni, ebben nagyjából az Ashtanga vinyásza jóga befejező sorozatához hasonló sorrendet fedezhetünk fel, bár a modern Ashtanga vinyásza jógában előbb jön a szarvángászana, és csak utána a fejenállás. Arról is említést tesz, hogy előtte érdemes más ászanákat gyakorolni, mint ahogyan az Ashtanga vinyásza jóga hat sorozatát is váltogathatjuk a hét mindnen napján.)

Ablak a Végtelenre

Az amerikai indiánok Nieríkának, vagy "álomidőnek" nevezik a szellemvilágot, és a valóságnak ez a dimenziója a sámán "műhelye", ide utazik, itt keresi meg az elveszett lélekrészeket, a betegség okát, vagy az erőt, mellyel a fizikai valóságra "álmodhatunk" különböző dolgokat, terveket. A hozzá fordulók kérdéseire is itt találja meg a válaszokat. Sok olyan szertartás is van, amelyben egy résztvevő, vagy akár az emberek egy csoportja vesz részt, és a sámán a számukra is "megnyit" egy csatornát a hétköznapi valóság és a Nieríka között. Ehhez számtalan módszert vehet igénybe, legyen az a sámándob vagy a csörgő, vagy valamilyen más hangszer hangja, a saját vagy az egész csoport énekhangja, a tánc, a légzés, vagy a meditáció, vagy különböző pszichedelikus növények hatását is szokták alkalmazni. A lényeg az, hogy a sámán vagy a szertartás vezetője megnyitja a csatornát, és "utaztatja" a résztvevőket, akik transzállapotba kerülnek, és mindenki a neki megfelelő transzélményt, terápiás vagy spirituális élményt, blokkoldást, tisztulást éli meg. A sámán csupán a kaput nyitja meg, és tartja a teret, ami azt jelenti, hogy egy biztonságos helyzetet hoz létre a hétköznapi valóság és a Nieríka közötti kommunikációhoz. 

Ez azért fontos, mert a szellemvilágban sok mindenki van, aki nem feltétlenül a szertartás résztvevőinek boldogulását, gyógyulását tartja szem előtt és egy ilyen nyitott, átszellemült állapotban az ember könnyebben felszedheti az ártó hatásokat is. Tehát a sámán fontos feladata a védelem. ha nem képes ezt biztosítani, akkor nem biztonságos a kapu megnyitása. Egy másik probléma, ami talán kevésbé veszélyes, de annál inkább frusztráló lehet annak számára, aki gyakran vesz részt spirituális programokon, amikor a folyamat vezetője nem rendelkezik a kellő beavatással, kapcsolattal a szellemvilággal. Csupán beszél arról, amit ő maga sem tapasztalt meg, mintha egy üvegbúra mögül nézné a dzsungel állatait, de nem képes közéjük lépni. Ebben az esetben még a gyakorlott "utazó" is zavart érezhet az energiacsatornában, és azt élheti meg, hogy egyszerűen képtelen belépni a szellemvilágba, vagy bármiféle transzállapotba eljutni, holott ez sokkal könnyebben sikerül neki egyébként otthon, egyedül ülve és révülve. Ilyenkor nem kell feltétlenül önmagunkban keresni a hibát, még akkor sem, ha a szellemvilág persze bármikor fenntarthatja magának a jogot, hogy megmutassa vagy éppen ne mutassa meg magát. Egyszerűen az a helyzet, hogy nem megfelelő közvetítőt választottunk, aki nem képes megnyitni a Nieríkát, még ha azt is gondolja magáról. 

A tényleges spirituális élményeket megélt emberek általában könnyebben felfedezik a "gagyit", mint azok, akik még nem igazán éltek meg komoly spirituális élményeket. Szemfényvesztőkből sok van, sokkal több, mint hiteles tanítókból és sámánokból, akik valóban tudnak kapcsolódni és összekapcsolni a szellemvilággal. A hiteles szertartásvezető nem csak mély kapcsolattal rendelkezik a szellemvilággal, de sikerült lebontania saját önkorlátozó hiedelmeit is, és ezért képes "megengedni", hogy mindenkinek olyan utazása legyen, ami az ő saját archetipikus és szimbólumrendszerén keresztül értelmezhető. Vagyis nem kételkedik abban, hogy egy lélekutazás során bárki bármikor találkozhat Istennel abban a formában, ami számára a legtermészetesebb és leghihetőbb, és olyan spirituális vagy terápiás megélései lehetnek, amelyekre ő maga sem volt felkészülve. Fontos, hogy a csatorna, amelyet megnyitunk, minél szabadabb és torzulásmentesebb áramlásra adjon lehetőséget, és ehhez önmagunknak is átlátszónak és felszabadultnak kell lennünk.

Ökológiai és kollektív karma

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Hogy miben fog eltérni, azt lehetetlen meghatározni; azonban ha figyelembe vesszük, hogy az élet részei voltunk annak kezdeti teremtésétől az amőba formájában, egészen az emberi létformáig, akkor le kell ismernünk, hogy sok minden történt az utóbbi pár milliárd év alatt. Számos benyomás ezek közül még mindig ott lehet a karmikus tárházunkban. Nem zárhatjuk ki, hogy az egyszerű létformákhoz kapcsolódó karma is ott lehet a karmikus tárházunkban. Bár ez nem feltétlenül jelenti egy ugyanolyan életformában való megtestesülést, bizonyára jelenthet egy olyan életet, amelyben sokkal kevesebb a választási lehetőségünk, mint most. Éppen ezért, a szancsita karma mechanizmusa arra ösztökél, hogy ne halogassuk a spirituális evolúciónkat, hanem teljes szívvel álljunk neki.

Most abban a szokatlan helyzetben vagyunk, hogy elértük a fejlődésnek azt a szintjét, melyen a döntéseink tudatosak. Az evolúciós folyamat legnagyobb részében a döntéseink nem voltak tudatosak, ami azt jelenti, hogy a félelem, mohóság, bosszú, tudatlanság, egoizmus, vágy stb. volt az alapjuk. A klésa olyan szenvedés-forrásokra utal, melyek öntudatlanok. A 2.2. szútrában Patandzsalí azt mondja, hogy eleinte arra kell fókuszálnunk, hogy eltávolodjunk a szenvedés formáitól és közeledjünk a szamádhihoz, ami azt jelenti, hogy az öntudatlanság felől a tudatos élet felé haladunk.

Az ökológiai és kollektív karma

A bolygónkat jelen pillanatban körülölelő ökológiai katasztrófa a kollektív (közös) karma egyik formája. Mi, mint az emberi faj összessége, úgy döntöttünk, hogy évszázadokon keresztül fenntarthatatlan módon zsákmányoljuk ki a bolygót. Ez a kizsákmányolás arra a gondolatra alapozott, hogy egy ellenséges, vagy legalábbis közömbös univerzumban élünk, melyben a túlélésünk attól függ, hogy mennyire tudjuk uralmunk alá hajtani, irányítani a természetet. Ennek következményei vezettek el bennünket a csökkent és szennyezett ivóvíz, a szennyezett levegő, a nagy fajpusztulás, a mérgezett óceánok, csökkent termőföld-mennyiség, az elsózódás, a növekvő sivatagok, a pusztuló esőerdő, olvadó jégsapkák, a tönkrement tundra, a növekvő tengervízszint, a mentális panaszok növekedése, például depresszió és autizmus problémáihoz, és a lista folytatódik. Ha az elkövetkező egy vagy két nemzedék ugyanebben az irányban halad tovább, akkor a folyamat visszafordíthatatlanná fog válni (egyes tudósok szerint máris az). Öntudatlanul pusztítjuk az életünk tényleges alapját és ezt a bolygót, és saját magunk kipusztításán is. E viselkedés eredeti alapja a robot-kondicionálás.

Bár hihetetlen tudományos és technológiai haladást értünk el, a spiritualitásunk lemaradt mögötte. Így a jelenlegi helyzetben találjuk magunkat, amelyben az emberiség kezében van a hatalom, hogy egyetlen gombnyomással elpusztítsa önmagát, mégis, spirituálisan még az emberszabású majmok szintjét sem érjük el. Mivel nem rendelkeztünk az érettséggel, amely szükséges volt ahhoz, hogy felelősséggel használjuk ezt a hatalmas erőt, gyerekes módon kizsákmányoltuk a Földet és elpusztítottunk számos fajt, valamint a világ bennszülött kultúráit, és így olyan erős kollektív karmát hoztunk létre, ami elől nincs menekvés könnyűszerrel."

Tudat és energia

A világot kétféle szélsőséges módon szemlélhetjük: az egyik az, hogy minden tudat, és a különböző elvont és anyagi jelenségek, élőlények mind a tudatosság különböző megnyilvánulásai. A buddhizmusban vagy az advaita filozófiában például a világot a tudat álmának vagy illúziójának tekintik. A sámánizmusban, animizmusban, vagy panteizmusban szintén úgy viszonyulunk még a legegyszerűbb anyagi megnyilvánulásokhoz is, hogy van mögötte egy tudatosság. Az élőlényekben rejlő tudatosságot nem nehéz felfedezni, hiszen mozognak, kommunikálnak, kifejezik az érzelmeiket is. Az állatok tudatossága még közvetlenebbül kifejeződik, mint a növényeké, de ha megfelelő figyelemmel fordulunk feléjük, akkor a növényekkel is tudunk kommunikálni, akár tanító szellemükkel is kapcsolatba tudunk lépni. Az emberi lényekben is könnyen fel tudjuk fedezni a tudatosságot, hiszen egy élő ember és egy holttest között jelentős különbség van. A természeti vallásokban a különböző természeti jelenségekre és égitestekre is úgy tekintenek, hogy különböző istenek, félistenek, démonok és egyéb tudatos lények irányítják őket. A hajnalnak, az alkonyatnak, a szivárványnak, a viharnak, a villámlásnak mind-mind van istensége a különböző ősi vallásokban, csakúgy, mint a Napnak, Holdnak, csillagoknak, bolygóknak. 

Az ásványi életforma az, amely a leginkább "befedett", ami azt jelenti, hogy sokkal kevésbé képes érvényesíteni vagy kinyilvánítani a szabad akaratát, mint egy növény, állat vagy ember. A kristályokkal is lehet azonban kommunikálni, sőt, nagyon nagy mennyiségű tudást vagy információt képesek tárolni, ugyanúgy, mint a számítógépek szilícium chipjei. Sőt, programozni is lehet őket, vagyis egy ember tudatosságát tudják közvetíteni mások felé.

A másik szélsőséges megközelítés az, amikor mindent energiának tekintünk, és a tudatosságot is alárendeljük az energetikai struktúrának. A kristályok például a szerkezetüknél fogva képesek információt tárolni, csakúgy, mint például a víz, melyről Masaru Emoto mutatta ki, hogy képes tárolni a rá sugárzott érzelmeket, indulatokat, hangulatokat. A materiális felfogásban, ha az anyag elegendően magas rendezettségi struktúrát vesz fel, akkor megjelenik benne a tudatosság jellemzője, mint ahogyan például a mesterséges intelligencia létrehozására törekszik az ember. Nem tudni, mikortól tekinthető egy mesterséges intelligencia önálló élőlénynek, és meddig tekinthető csupán mechanikus szerkezetnek, szabad akarat nélkül. A tradicionális filozófiák szerint a tudatosság és a szabad akarat, valamint a kreativitás forrása nem a magasan rendezett anyagi struktúra, hanem a Tudat, a mögöttes rendező elv, amely élettel tölti meg az anyagi struktúrákat. 

Igazából arra szerettem volna kilyukadni hosszadalmas okfejtésemmel, hogy a tudat és energia egyszerre lehet jellemző egy megnyilvánulásra, és néha nehéz élesen meghúzni a határokat aközött, hogy mi egy szabad akarattal rendelkező élőlény, és mi egy energia, amely bizonyos minőséggel rendelkezik, de szabad akarattal nem.

A szellemvilág különböző "lakói", megnyilvánulásai esetében még nehezebb a szigorú határvonal meghúzása. Természetesen vannak a szellemvilágban erőállatok, tanítók, félistenek, istenek, bölcsek, a természeti erők tudatos istenségei, és mindezek élőlényként viselkednek, szabad akaratuk és vágyaik vannak, és kommunikálni is lehet velük. Vannak olyan lelkek, akik elhagyták a fizikai testüket, vagyis meghaltak, és hosszabb-rövidebb időre a köztes létben rekednek. A buddhizmusban gyakran éhes szellemeknek nevezik őket, mivel nem tudják kielégíteni a vágyaikat, szükségleteiket, és ezért igyekszenek kapcsolatba lépni a fizikai testben lévő lelkek elméjével, hogy az ő testükön keresztül jussanak táplálékhoz vagy különböző érzékszervi élményekhez. Ezt nevezhetjük megszállásnak, de persze van, amikor csak egy viszonylag ártatlan, megrekedt lélekről van szó, akit a sámán a megfelelő képességek birtokában tovább tud segíteni a saját reinkarnációs ciklusa felé. A testetlen tanítók ugyanebbe a kategóriába sorolhatók, csak ők már a szabadságnak azon a fokán járnak, hogy képesek önként lemondani a testetöltés lehetőségéről, hogy mentális szinten létezve taníthassanak, a tér és az idő korlátain kívül. 

Vannak persze olyan lakói is a szellemvilágnak, akik kifejezetten ártó szándékúak, démonikus beállítottságúak. Ők, a hatalmuktól függően, nagyobb galibát tudnak okozni, mint egy elhunyt hozzátartozó eltévedt lelke. És az ő befolyásuk vagy megszállásuk kiküszöbölése is egy nehezebb feladat, mert a sámánnak a megszálló démonával egyenlő mértékű vagy annál nagyobb isteni erőket kell mozgósítania, hogy legyőzze, vagy jobb belátásra bírja a démont. 

Az ájurvédikus hagyományban vagy a tibeti buddhizmusban beszélnek betegség-démonokról is. Ezek meglátásom szerint inkább sorolhatók az "energia", mint az élőlény kategóriába. Vagyis nem igazán rendelkeznek szabad akarattal, nem azért támadják meg a beteget, mert éppen ahhoz van kedvük, hanem valamilyen szükségszerűség miatt jelennek meg, például karma, energiahiány vagy lelki trauma miatt. Olyanok, mint az apró kórokozók, akiket hiába győzködnénk, hogy távozzanak a beteg testéből, nem járnánk sikerrel, mert a szabad akaratuk nem tud olyan mértékben érvényesülni. Egy lehetőség van: meg kell erősíteni a beteg immunitását, és akkor az immunrendszer "kinyírja" a kórokozókat. A betegség-démonokkal is hasonló a helyzet. A sámán vagy hívja a saját erőállatait és szellemi segítőit, vagy finomfizikai testében saját maga száll szembe a betegségdémonnal, vagy pedig olyan kapcsolatban áll a szellemmel, hogy az hajlandó az utasítására továbbállni. A sámán a beavatáskor gyakran azt éli át, hogy jönnek a szellemek, széttépik a testét, és lerágják a húst a csontjairól, hogy jóllakjanak vele. Ahány betegség-szelem kapott a sámán testéből, annyi betegséget fog tudni gyógyítani a sámán, mert a betegség-szellemek megígérik neki, hogy a felajánlásért cserébe hallgatni fognak a sámánra, ha egy beteg hozzá fordul segítségért, és elhagyják a beteget. 

Vannak azonban olyan energiák is, melyek diszharmonikusak, de nem az az elsődleges céljuk, hogy megbetegítsenek valakit. Mégis, amikor "rátelepszenek" az emberre, akkor rossz lesz a közérzete, energiahiányos lesz, és előfordulhat, hogy meg is betegszik. Én ezeket az energiákat elementáloknak nevezem, és mivel gyakorlatilag nincs szabad akaratuk, a sámánnak valamilyen módszerrel el kell távolítani őket a beteg aurájából. Ehhez vagy az erőállatok, vagy a gyógyító szellemek segítségét veszi igénybe, vagy kitisztítja, "kiszívja" a zavaró energiát a beteg aurájából. Ha bizonyos, energetikailag szennyezett helyeken járunk, vagy ilyen energiákkal, negatív érzelmekkel és gondolatokkal terhelt emberek között vagyunk, akkor könnyen átragadhatnak ránk ilyen elementálok és a tünetek is szinte azonnal jelentkezhetnek, de az is megtörténhet, hogy évekig hordozzuk a tüneteket magunkban. Ezért érdemes minél többet meditálni, tisztító gyakorlatokat végezni és olyan helyzetben, állapotban lenni, ahol a teremtő és harmonizáló energiák túlsúlyában vagyunk, és ezáltal meg tudunk szabadulni az ilyen szennyező elementáloktól. Ha nem sikerül, de felismerjük, hogy hordozunk magunkkal valamit, amire nincs szükségünk, csak zavar, akkor segítséget is kérhetünk az eltávolításához egy hozzáértő és beavatott sámántól. A betegségek sokszor tanító szándékkal támadnak meg minket, és ha nem ismerjük fel és oldjuk meg a belső konfliktust, ami kiváltotta, akkor nem fogunk tudni tartósan megszabadulni a betegségünktől. De olyan is van, amikor a pszichés és energetikai higiénia önmagában elegendő a probléma megoldásához.