Az ászanák sokasága - Matszjászana

Az emberben néha felmerülhet a kérdés, hogy voltaképpen hány ászana is van a hatha-jógában? Az Astanga-sorozatokban kb. sorozatonként 30 van, plusz a kezdő és a befejező gyakorlatok, tehát kb. 200-220-ra jön ki. Iyengar könyvében, amit a legtöbb jógás alapműként kezel, szintén kb. 250 ászana és változat van felsorolva.

Állítólag Krisnamácsárja mintegy 3000 ászanát tanult a mesterétől, Ramamohana Brahmacaritól hét és fél év alatt. Egyszer én is elkezdtem összeírni a rendelkezésemre álló irodalom alapján az általam ismert ászanákat és változatokat, kb. ezerig jutottam. Dharma Mittra plakátján, illetve könyvében is kb. ennyi található. Ha a ma létező iskolákat és az általuk oktatott ászanákat vesszük alapul, akkor kb. ez a szám fog összejönni.

Nos, találtam az interneten egy oldalt, ahol sok fényképpel és szép leírásokkal megtalálható nagyon sok ászana változat. Innen szemezgetve nézzünk néhány változatot a Matszjászanára, illetve az infót, amit találunk róla. A képeken Andre Sidersky végzi az ászanákat.

Matszájszana (halpóz)

A halpóz a szarvángászana (gyertya) és halászana (eke) pózok kontrapóza, és utánuk kell végrehajtani. A fő hatása mellett, amit a pajzsmirigyre és a mellékpajzsmirigyre fejt ki, a légzőrendszerrel is csodákat tesz. Megnyújtja a légcsöveket és elősegíti a szabadabb légzést. A gerinc nyaki szakaszának hajlékonyságát javítja, így levéve a nyomást az idegekről. Megszűnteti a nyak és a vállak merevségét. Hátrafelé nyújtja a gerinc nyaki és mellkasi szakaszát.

A mellkas tágra nyílik, a póz elősegíti a mély légzést. Azért nevezik halpóznak, mert ha a vízben hajtjuk végre, akkor lebegni tudunk a víz felszínén, mivel a kitágult mellkasba több levegőt tudunk beszívni.

A póz végrehajtása

Feküdjünk hanyatt, zárjuk össze a lábakat, nyújtsuk ki a térdeket. A két tenyeret tegyük le a csípők mellé, és a könyököket behajlítva íveltessük a mellkast úgy, hogy a fejtető a földön maradjon, és minél közelebb kerüljön az ülőcsontokhoz.

Lótusz-változat

Üljünk lótuszülésbe (padmászanába), először a jobb lábat, majd a balt keresztbetéve.
A tenyereket a csípő mellett a földre téve eresszük le a könyököket, majd dőljünk hátra az előző pozícióba. Amikor az ív teljes, a kezeinkkel fogjuk meg a lábujjakat.

(Az oldal szerint a könyökökön kell a súlyt tartani, szerintem pedig a hátizmokkal kell eloszlatni a mellkas súlyát az ülőcsontok és a fejtető között).

Fizikai hatások

A halpóz végrehajtása közben a test energiája elsődlegesen a mellékpajzsmirigyre van koncentrálva. Ez négy kisméretű belső elválasztású mirigyet jelent, amelyek a pajzsmirigybe vannak ágyazva. Fő funkciójuk a kalciumszint kontrollálása a vérben és a kalcium-felszívódás irányítása. Ez a következő dolgokat befolyásolja:

Az izmok, többek között a szívizom összehúzódását, a véralvadást, a csontok erejét, rugalmasságát és törékenységét, a fogak épségét. Ha a kalcium nem szívódik fel megfelelőképpen, akkor izomgörcsök jöhetnek létre, ami a légzést és a szív működését is befolyásolhatja.

A póz stimulálja és tonizálja az agyban elhelyezkedő agyalapi és tobozmirigyet. Az agyalapi mirigy a többi mirigy működésének irányítója. Ezt a mirigyet azonban az agy irányítja, a központi idegrendszer hatását továbbítva ezzel a hormonháztartás felé.

Mivel a póz megszűnteti a nyaki, háti és ágyéki gerinc-szakasz merevségét, az idegműködés és a vérkeringés is javul ezekben a zónákban. A póz természetes módon masszírozza a vállakat és a nyakat, kijavítja a vállak tartását, növeli a tüdő kapacitását, csökkenti a hörgők esetleges görcseit, az asztma és más légzőszervi panaszok tüneteit, javítja a nyaki és felső háti idegek tónusát.

Mentális hatások

Szabályozza a hangulatot és az érzelmeket, csökkenti a mentális stresszt és feszültséget.

Pránikus hatások

Megszűnteti a feszültséget és fölös hőt a nyak, torok és vállak zónájában. A következő akupunktúrás pontokat stimulálja:

Tüdő 10-11, lép 12-21, gyomor 9-30, kormányzó 15, befogadó meridián összes pontja.
Ha a lótusz-változatban gyakoroljuk, akkor megakadályozza a prána elszökését lefelé.

Kőkorszaki szakik

Komolyat döbbenek, amikor rájövök, hogy egyesek még a kőkorszakban élnek, vagy oda vágynak vissza (ha egyáltalán volt ilyen). A legújabb őrület a Paleolit táplálkozás, nem tudom, hogy hallottatok-e róla. Ez a rendszer arra az elképzelésre épül, hogy vissza kell menni a kőkorszakba, a gyűjtögető és vadászó életmódhoz, és annak megfelelően táplálkozni, mert az összes "civilizációs" betegségnek (szív- és érrendszeri panaszok, metabolikus szindróma, cukorbetegség, rák stb.) az élelmiszeripar által ránk kényszertett táplálkozási szokások az okai.

Nos, ebben van valami, azt meg kell hagyni, én sem nézem jó szemmel, amikor a gyerek nyalókáért meg édességért könyörög a Tesco-ban, meg az e-számoknak sem vagyok nagy barátja. Tény, hogy az élelmiszerek java része túlfinomított, teli van mesterséges adalékokkal és ízfokozókkal, ami egyértelműen káros az egészségre. Én magam is az organikus, természetes, frissen előállított és elkészített ételek híve vagyok, amiket a végén még fel is ajánlunk Istennek.

A paleolit-diéta szerintem azonban megint elveti a sulykot, sőt, hovatovább megalapozatlannak és tudománytalannak nevezném, mert olyan feltevésekre épít, amelyek távol állnak a bizonyítottól. Az elképzelés szerint minden rossz forrása a szénhidrát, aminek magas bevitelét ugye a mezőgazdaság kialakulásának köszönhetjük. A gyűjtögető és vadászó őseink, miután lejöttek a fáról és megtanulták elejteni a vadakat, 60-70% húson éltek (amíg rá nem jöttek a tűz használatára, nyers húson), és 30-40% növényen, ami jobbára gyümölcsöket és gyökereket jelent, hiszen a ma ismert zöldségek és gyümölcsök java részét szintén termesztjük, és nem vadon nőnek.

A paleo-rajongók szerint az ilyen táplálkozás minden fent említett betegségtől megkímél, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. A paleo-mozgalom magyarországi zászlóvivője Szendi Gábor, akinek e témában írt könyvét mostanában minden metrómegállóban reklámozzák. Nos, mielőtt módszeresen hozzákezdenék a paleolit diéta darabokra tépéséhez, átnéztem a blogot, és amit találtam, az nagyjából szenzációhajhász bulvártémák gyűjteménye, amire persze az ember jó sok találatot kap a Google-ből. Néha talán én is belenyúlok egy-egy bulvártémába, de azért elsődlegesen a saját mondanivalómat szeretném közzétenni, méghozzá azokban a témákban, amelyek kapcsolódnak a jógához, és nem azoknak a blogíróknak a példáját követni, akiknek szemében az olvasottság szentesíti a tartalmat.

Szóval, az egész paleo-irányzat ugye az evolúciós elméletre épít, ami manapság bizony egyre átfogóbban rogyadozik, és ha 2012-ben nem is lesz világvége, ennek az elméletnek addigra minden bizonnyal befellegzett. Nyomtalanul el fog tűnni, mint a kommunista világrend. Ha meg kívánjátok gyorsítani Darwin örök nyugalomra helyezését, akkor klikk ide! Szóval én, aki a Védákat követem, nem tudom komolyan venni, hogy 250 ezer évvel ezelőtt a Földön csak barlanglakó, lándzsát lóbáló, széles pofacsontú majomemberek rohangásztak, akik minden mozgó célpontra rávetődtek, majd kibelezés után jóízűen elfalatozták a zsákmányt. (Megjegyzés: nem tudok egyetlen paleo-hívőről sem, aki saját kezével ejtené el a zsákmányt, lőfegyver nélkül, és nyersen fogyasztaná el a húsát).

Szendi Gábor az evolúcióval és a genetikával példálózik, ami ugye lassú folyamat. Az ember a cukrot mintegy 500 éve ismeri (szerinte), ezért a szervezete nem tudott alkalmazkodni a cukorbontáshoz. Akkor viszont visszakérdeznék, hogy amíg az ősember nem jött le a fáról és nem kezdett el vadászni, addig ugye dominánsan vegetáriánus volt. Nos, hogyan tudta ezt a pár száz év alatt bekövetkezett gyökeres változást feldolgozni az emésztőrendszere? Az alma és a mammuthús megemésztéséhez bizony nem ugyanolyan operációs rendszer kell!

Nem vitatom, biztosan voltak a földön vadászó ősemberek is, sőt, még azt is el tudnám képzelni, hogy a korabeli Európában a Neander-völgyi képviselte a civilizáció csúcsát, de a Puránákat olvasva az ember inkább arra gondol, hogy a "természeti népek" kb. olyan kisebbségben voltak a lelki kultúra követőivel szemben, mint ahogyan manapság lehetnek. Nyilván az emberek élettere meghatározó hatással van pl. a táplálkozásukra. Egy trópusi szigetlakó maximum kókuszhoz meg tengeri állatokhoz jut, egy eszkimónak marad a fóka meg a zúzmó. Az ősi kultúrák azonban síkságokon, folyók mentén alakultak ki, ahol mindig is adottak voltak a feltételek a földműveléshez.

Az én elméletem szerint az emberiség mindig is művelte a földet, és a gabona, valamit a tejtermékek alkották az életet adó táplálékot. A Védákban a gabona (búza, árpa, rizs, szezám) és a ghí (tisztított vaj) az Isteneknek szánt áldozatok fő alkotóelemei, és ugyanakkor az embert fenntartó táplálékok is. A Bhagavad-gítában (3.14.) maga Krisna mondja, hogy mindenki teste gabonaféléken él - annád bhavanti bhútáni. Szóval a gabona szerintem egyáltalán nem rossz dolog. Igaz, hogy kicsit nyálkásít, meg a tejtermék is, de ha a megfelelő mennyiségű fizikai erőkifejtés során feldolgozzuk a benne lévő energiát, akkor semmi bajunk sem lesz.

A tejtermékeket is érdemes fogyasztani, persze módjával, nem élvezeti cikk gyanánt. A zöldségek, gyümölcsök és fűszerek különböző gyógyhatásairól pedig egyre többet és többet tudunk meg. Ne felejtsük még ki az olajos magvakat, hüvelyeseket és a csírákat sem. Nem hiszem, hogy pl. a Flinstone családnak eszébe jutott volna csíráztató üzemet vagy algafarmot létrehozni, pedig ezek nagyon hasznos dolgok.

Amellett, hogy az evolúció egy erőltetett dolog, az elmélet másik gyengéje az, hogy egyikünk sem volt ott, amikor neander-völgyi elődeink az erdőben portyáztak, és ezért nem tudjuk, mennyire is voltak egészségesek. Statisztikák ugye nincsenek arra vonatkozólag, hogy mennyi volt az átlagéletkor (tipp: 30-40 év), mik voltak a fő halálokok (tipp: baleset, éhhalál, megfagyás, háború), milyen volt a gyermekhalandóság (tipp: 80-90%), vagy az "orvosi ellátás" (tipp: sámán). Az az egy biztos, hogy portyázó elődeink nem töltöttek napi 5-6 órát a TV és a számítógép képernyője előtt, és valószínű, hogy nem éltek olyan mozgáshiányos életmódot, mint kései utódaik.

Szóval paleo barátaimnak azt ajánlanám, hogy kapcsolják ki a TV-t és a számítógépet, felejtsék otthon a kocsikulcsot, és kezdjenek el gyalogolni. Persze jógázni is jöhetnek, bár azt talán a Neanderesek nem ismerték annyira. Emellett azért a helyükben fontolóra venném az ahimszát, és a 60-70% (nyers) húst lecserélném gabonára és tejtermékre, meg egyéb földi jóra, amit az "Isten az embernek szánt eledelül".

Nemrég egy érdekes blogra bukkantam, már akkor elkezdett érlelődni bennem a gondolat a paleo mozgalom letámadására, vagyis inkább az emberek felrázására, nehogy bedőljenek egy újabb bóvlinak. Talán még az is felsejlik bennem, hogy a Paleo diéta a már eltemetni vélt Atkins-diéta reinkarnációja, és ha akkor nem hittük el, hogy a szénhidrát a fő bűnös, talán majd most. Szóval rátaláltam egy paleo-jógi blogjára, onnan van a fenti provokatív kép. Nos, amikor blogírás közben újra rákerestem a blogra, hogy szokásomhoz híven jót fröcsögjek a jógaoktatás és a húsevés összeférhetetlenségén, rádöbbentem, hogy a blogot 2008 óta nem frissítették, és az utolsó blogbejegyzésben paleo jógi barátunk is beismerte, hogy átváltott a vega "paleo" táplálkozásra, vagyis még nem teljesen, mert halat meg tojást azért eszik. Íme - a jóga tudatformáló ereje.

Egyébként ezt a környezetemben is megfigyeltem, hogy sokan, akik jógázni kezdenek, különösebb filozófiai vagy erkölcsi meggyőződés nélkül is előbb-utóbb hajlamossá válnak áttérni a vegetáriánus étrendre. Szendi Gábor egy cikkében azt írta, hogy könyve sokéves gondolkodás és vizsgálódás eredménye. Kíváncsi volnék, ha ugyanennyi évet eltöltene intenzív jóga-gyakorlással, hogyan gondolkodna azután.

Vissza a ringbe

Négy napig bírtam a semmittevést, pontosabban a jógamegvonást. Persze azért volt mivel eltöltenem az időt (japa, blogírás, olvasás, család stb.), de már nagyon hiányzott a gyakorlás. Mivel a lázam szombat éjszaka már egyáltalán nem ment föl, beterveztem egy vasárnap reggeli gyakorlást az Atma Budában.

Az ember még akkor is meg tud sérülni, ha csak otthon ül, sőt, szerintem a tétlenség rohamosan kiűzi az életerőt a szövetekből. A kínai és az ájurvédikus orvoslás szerint is ott alakulnak ki betegségek, vagy ott rakódnak le a méreganyagok, ahol megakad, pang a prána. Ezeknek a blokkoknak a kioldására és a pránikus energia "megpörgetésére" szerintem a legkiválóbb módszer az Astanga. Visszatérve a sérülésre, valahol beüthettem a bokámat, mert éjszaka is éreztem, hogy fáj, és még reggel gyakorlás közben is némileg be volt dagadva.

Reggel 7.30, Atma Buda. Nincs itt senki. Gyorsan bekapcsolom a fűtőtesteket, leterítem a Mysore szőnyegemet az egyik matracra. Az orrom sokkal jobban szelel, mint az elmúlt hetekben, megpróbálok hát a mély légzésre koncentrálni. Az első előrehajlításnál észlelem, hogy a hamstringem bizony egy kicsit megrövidült a nagy henyélésben, és a derekam is némiképpen beállt. A fekvés meg az ücsörgés nem tesz jót a mobilitásnak.

A vállam mintha egy kicsit pihent volna, de az ért még nem százas. Mindenki jó formában akar lenni a jövő heti Dev Kapil workshopra, és is igyekszem behozni a múlt hét eleji formámat. Végülis ez a vasárnapi gyakorlás nem volt rosszabb, mint a többi, hétfőre remélem még jobb lesz. Mire végzek, István is megérkezik, ő tartja a vasárnapi órákat. A gyakorlás kellemesen feltöltött, most már legalább valamennyire úgy érzem, hogy készen állok a hétfői kezdésre. Amellett, hogy az összes órámat meg fogom tartani, még Dev workshopjára is megyek, amikor tudok, valamint az elmaradt Bhaktis jóga-vizsgát is be kell szúrni valahová.

Az élet megy tovább, nem érdemes sokáig a szárítókötélen lógni. Ha megszáradt a ruha, újból fel kell venni, ha elszakadt, akkor meg ki kell dobni és újba bújni. Az örök léleknek meg kell szoknia a szüntelenül változó körülményeket, mert ebben a világban semmi sem állandó.

Meditáció és szamádhi

Újabb idézet Gregor Maehle könyvéből. Már minden ismerősöm megrendelte, én pedig egy külön címkével láttam el az Astanga-könyvből vett idézeteket, így könnyebb lesz kikeresni.

"A hetedik tag a dhjána - meditáció. A meditáció azt jelenti, hogy anélkül nyugszunk az elme szélsőségei között, hogy azok befolyásolnának bennünket, és egyszerűen "vagyunk", ahelyett, hogy "valami lennénk". Eközött és az előző tag között az a különbség, hogy a koncentrációban tudatos erőfeszítést teszünk arra, hogy kizárjunk minden olyan gondolatot, ami nem kapcsolódik a meditáció kiválasztott tárgyához.

A meditációban viszont folyamatosan áramlanak a benyomások a tárgy irányából, a tudatosság pedig a tárgy irányába áramlik, az akaraterő használata nélkül. A meditáció tipikus tárgyai a szív lótusza, a belső hang, a légzés, az én-érzet, a felfogás folyamata, az intellektus, a meditációs Istenség (Ishta-dévata), vagy a Legfelsőbb Személy.

A vinyásza jógában akkor kezdődik a meditáció, amikor ahelyett, hogy végeznénk a gyakorlást, mi vagyunk mozgatva. Ezen a ponton megvalósítjuk, hogy, mivel meg tudjuk figyelni a testet, nem vagyunk ez a test, hanem egy mélyebben fekvő szemtanú vagyunk. A vinyásza-gyakorlás a pózok folyamatos váltakozása, a forma folyamatos változása, amelyikhez sohasem ragaszkodunk. Ez önmagában az átmenetisége történő meditáció.

Amikor eljutunk a megértésnek arra a pontjára, hogy minden, amit eddig megismertünk - a világ, a test, az elme, és a gyakorlás is - folyamatos változásnak van kitéve, akkor elérkeztünk az intelligencián (buddhin) történő meditációhoz.

A meditáció azonban nem csak a dhjána szintjén jelentkezik, hanem a gyakorlás összes szintjén. Az Astanga vinyásza rendszer igazából egy mozgó meditáció. Először a test térbeli elhelyezkedésén meditálunk, ami az ászana. Azután a testet mozgató életerőn meditálunk, ami a pránájáma. A következő szint az, hogy az érzékeken meditálunk a dristi és a légzés hallgatása által, ami a pratjáhára. Amikor a gyakorlás összes aspektusának az összekapcsolásán meditálunk, az a koncentráció (dháraná).

A nyolcadik tag, a szamádhi, kétféle - tárggyal rendelkező és tárgy nélküli. A tárggyal rendelkező szamádhi az, amikor az elme első alkalommal, mint egy áttetsző drágakő, hűen visszatükrözi azt, amire rá van irányítva, és nem csak szimulálja a valóságot (Jóga-szútra 1.41.). Más szavakkal, az elme olyan mértékben megtisztult, hogy egyáltalában nem torzítja el az érzékekből továbbított információt.

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tapasztalni, olyan mértékben "de-kondicionálni" kell magunkat, hogy a múltból származó összes korlátozó és negatív programot el tudjuk engedni. Patandzsali azt mondja: "Az emlékezet megtisztul, mintha a saját formájától szabadulna meg." (Jsz 1.43.) Akkor mindent megtudhatunk egy tárgyról, amit meg lehet tudni.

A tárgy nélküli szamádhi a jóga legmagasabb formája. Nincs szüksége egy tárgyra ahhoz, hogy megnyilvánuljon, ehelyett megnyilvánul a megfigyelő alany, vagyis a tudatosság, ami a saját valódi természetünk. Ebben a szamádhiban a gondolati hullámok felfüggesztődnek, aminek következtében megismerjük azt, ami mindig is ott volt: a tudatot, vagyis az isteni önvalót. Ez a végső állapot túl van az elérés, a cselekvés vagy a gyakorlás tartományán. Ez a tiszta eksztatikus létezés állapota, amit a kaivalja kifejezéssel szoktak leírni, vagyis olyan állapot, amelyben teljesen mentesek és függetlenek vagyunk bármiféle külső stimulációtól.

A jóga fizikai rendszerében a szamádhit az elme szoláris (ídá) és lunáris (pingalá) szélsőségeinek felfüggesztése által érhetjük el. Ez az állapot akkor következik be, amikor a belső légzés (prána) belép a központi csatornába (a szusumnába). Ekkor az igazság, vagyis a tényleges valóság hirtelen elővillan."

Erőgyakorlatok

A minap mutattam a srácoknak egy pár erőgyakorlatot, amiket én is bele szoktam fűzni a gyakorlásomba, és szerintem nagyon sokat segítenek bizonyos elemek megfelelő kivitelezésében. Az egyik természetesen az utthita-dandászana, mairől már korábban írtam. A második, ha nehézségi fokozat szerint haladunk, a hátrahajlítás, nevezzük limbó-gyakorlatnak.

Amikor az úrdhva-dhanurászanát gyakoroljuk a sorozat végén, akkor a dropbacknél (hátrahajlítás hídba álló helyzetből) induljunk imatartásssal, majd döntsük hátra a felsőtestet. Amikor látjuk a matrac szélét, akkor nyújtsuk ki a karjainkat, mintha hátra akarnánk ereszkedni a hídba, de tartsuk meg az egyensúlyi helyzetet, miközben a térdünket behajlítjuk, és a csípőnket előrevisszük. Minél vízszintesebb a felsőtest, illetve minél közelebb van a kezünk a földhöz, annál hatásosabb a gyakorlat. Ha a derekunk elég hajlékony, akkor a csípő magasan maradhat, és erősebb ívvel is hátrahajolhatunk.

Tartsuk tíz légzésig anélkül, hogy hátradőlnénk, majd álljunk belőle föl. A póz hasonlít ahhoz, amiben Neo elhajolt az ügynökök golyói elől a felhőkarcoló tetején. Ennek a gyakorlatnak a végzése elősegíti a hídból való felállást, és azok is elkezdhetik, akik nem hajlékonyak, legfeljebb kevésbé ereszkednek hátra eleinte.

A második gyakorlathoz tudni kell kézenállásban egyensúlyozni. Ez egyébként önmagában véve is jó erőgyakorlat. Ha már megy, akkor próbáljunk meg homorítani a kézenállásban, anélkül, hogy térdben különösebben behajlítanánk a lábunkat. Ahhoz, hogy a súlypontot a tenyerünk fölött tudjuk tartani, teljesen nyitni kell a vállakat, és a fejünket is fel kell emelni. A póz sikere tehát a vállak nyitottságán múlik, a többi egyensúlyozás, illetve erő kérdése. Ez egy nagyon hatásos, de nehéz vállnyitó gyakorlat, és jól előkészít arra, amikor kézenállásból akarunk leereszkedni a hídba.

Ezt a figurát a break-táncosok szokták gyakorolni. Ha kipróbáltátok a vállnyitó gyakorlatokat, akkor biztosan rájöttetek, hogy párhuzamos karokkal történő vállnyitás esetén a felkarcsont egy idő múlva a lapockába ütközik, és innen csak a lapocka hátramozdításával lehet tovább nyitni. Viszont, ha a karokat nyitjuk oldalra, akkor hátrébb lehet vinni a könyököket a lapocka anatómiai formája miatt. Ezt csinálja a videón a breakes srác is, de szerintem így se rossz.

A következő gyakorlathoz álljunk vállszélességű terpeszbe, és hajoljunk előre, tegyük a tenyereket a földre. Ha még nem elég jó az előrehajlásunk, akkor némi lendületet kell venni, hogy a lábakat fel tudjuk emelni a levegőbe, és megtartani 10-20 centivel a föld felett. Ehhez a súlypontot némiképp előre kell vinni, és a lábakat kinyújtva, a csípőt a tenyerek fölé kell hozni. Ha ez már megy, akkor fölmehetünk belőle kézenállásba, majd vissza, és akkor is meg lehet állni tíz légzésre. Ez a gyakorlat az álló helyzetből történő hátraugrást és előreugrást segíti elő. Ha nem megy, akkor nekitámaszkodhatunk a falnak, a kezeket kb. 30-40 cm-re tartva a faltól, és megpróbálhatjuk a tenyereket a talajba nyomva kiemelni a lábakat függőlegesig, majd lassan visszaereszteni.

Ha megy már a visszaeresztés, akkor kitarthatjuk hajlított térddel vagy keresztezett lábszárakkal is. Ez az a póz, amiből előre szoktunk ugrani, de ha ki tudjuk tartani, akkor lassan le is ereszthetjük a lábakat a kezünk közé. Az erőgyakorlatok segítségével a lendület segítő hatását iktathatjuk ki fokozatosan a vinyászákból, az izomkontrollal és a súlypontáthelyezéssel helyettesítve azt. A fenti videón ez nagyjából megtalálható. Még egy elem, amit lehet gyakorolni, a videó végén található. Ez a kézenállásból csaturangába való leereszkedés. Ha nem törjük meg a testünket csípőben, hanem egy kissé homorítunk, akkor a vállak előretolásával fokozatosan le tudjuk ereszteni a törzset majdnem vízszintesig, továbbra is a tenyereken egyensúlyozva. Vannak, akik fekvőtámaszozni is tudnak anélkül, hogy a lábukat leeresztenék a földre.

És végül még egy témakör, ami talán nem is annyira nehéz, mint a zárt lábakkal végzett kézenállásos figurák: terpesz-kézenállás. Az Upavista-kónászana B-ből például felemelkedhetünk egy terpesz-kézenállásba, és onnan indíthatjuk a vinyászát. Azt is lehet csinálni, hogy a lefelé néző kutyából felmegyünk terpesz-kézenállásba, és onnan ereszkedünk le lassan tittibhászanába. Van, aki többször is fel tud menni belőle, meg vissza, és ez nem nehéz, mert akár egy kilenc éves kislány is meg tudja csinálni.

Game Over

Utolért a járvány, de remélem, nem marad sokáig. Az utóbbi pár hét blogbejegyzésein is keresztülütött szerintem a fáradtságom meg a túlhajszoltságom, persze a szokásos terminátoros hangulatban csak nyomtam tovább. Az az elméletem, hogy minden betegség az elméből jön, és ennek megfelelően két ok lehet, ami miatt ledönti az embert a kórság a lábáról. Az egyik az, amikor nincs kedve dolgozni, tanulni, küzdeni stb., és a tudatalatti a betegségbe menekül, mint kibúvóba a felelősség alól. A másik szélsőség szerintem az, amibe én is beleestem, nevezetesen a munkamánia, önmagunk túlhajszolása és annak a lehetőségnek az eleve kizárása, hogy pihenésre, lazításra van szükséged.

Nos, tanulságképpen leírom a kis influenzám (vagy H1N1 vagy mittudomén) történetét. Már kb. négy hete elkezdtem fújni az orromat, persze éppen csak annyira, hogy a lefelé néző kutyában meg a fejenállásban ne kapjak levegőt rendesen. Szedtem is a sárkányvért, de valahogy nem akart elmúlni. Az utóbbi hetek hajtása, a kevés pihenés és a sok stressz is hozzátett, gondolom. A múlt héten még a gyakorlásom is megsínylette a sok lótás-futást, mert kb napi egy órám jutott csak rá. Ilyen háttérrel bizony nem kis teher az ember elméjének, hogy heti kétszer lenyomja az 1., 2. és 3. sorozatot is, méghozzá könnyedén és örömittasan. És amikor már csak szenvedsz a gyakorlás közben, az nem jó.

Szóval kedden nekiveselkedtem, hogy akkor ismét gyakoroljam a 3. sorozatot, bár nem éreztem magamat a helyzet magaslatán, plusz még a telihold is a nyakunkon. A vállaim is már vagy két hete fájdogálnak, úgy érzem, mintha nem lenne elég erő bennük. Mintha minden egyes vinyászánál megforgatnának egy rozsdás szöget a vállizmaimban. Nyár elején le is sérült a bal elülső vállizom-kötegem, ugyanakkor erőltetem a vállnyitó gyakorlatokat meg a kézenállásokat.

Az álló gyakorlatok után belekezdtem a lábat-a-nyakba-rakós pózokba, és mire végigszenvedtem magamat rajtuk (vagy legalábbis a pózok gyenge utánzatán), eldöntöttem, hogy ez nem az én napom, és hogy ez volt életem eddigi legsiralmasabb gyakorlása. Az egész "downward spiral"-hoz hozzájárult még az, hogy délben ebédeltem és kettőkor kezdtem gyakorolni. Mindenesetre inkább áttértem a bejfejező sorozatra, majd elmentem tusolni, hogy némiképp felfrissüljek az Agni-óra előtt.

Az órát is hasonló zombi-hangulatban tartottam meg, csak az Astanga elejére kezdett visszatérni az erőm és elmúlni a nehéz érzés a gyomromból. Annyira belelendültem, hogy megmutattam a Capoeirás fiúknak még egy pár erőgyakorlatot az óra végén, de erről majd esetleg külön írok. Szóval megint kifacsartam magamat, aztán hazaevickéltem. Priyatama már az autóban megjegyezte, hogy durván szét vagyok csúszva, amivel valahol tudat alatt egyetértettem, de a felszínen még nem akartam szembesülni vele.

Helyette a szerdai napomon meditáltam: kelés hajnalban, murti-öltöztetés a templomban, utána vizsga a Bhaktin fél 8-kor, majd lótás-futás a városban, délután gyakorlás és Agni, valamint 2. sorozat Astanga-óra. Bloody Wednesday. Este megpróbáltunk nem túl későig beszélgetni az asszonnyal, hogy legalább hat órát tudjak aludni.

Nos, az éjszakám első fele egy kb. háromdimenziós videojátékra emlékeztetett, amelyben a versenyzők Le Parkour-hoz, meg a nindzsákhoz hasonló antigravitációs trükköket mutattak be mindenféle felhőkarcolókon meg függőleges falakon. A szemem, meg a testem mozgásával tudtam irányítani az alteregómat a virtuális valóságban, és hol fent voltam, hol lent. Ez a túlpörgetett akciójáték szubjektív elmémben mintegy három óra hosszúnak tűnt, utána lassan leereszkedtem a földre, és a szürkeség egyre áthatóbbá vált körülöttem.

Egyre inkább próbáltam betekeredni a paplanomba, de közben egyre inkább fáztam, mintha az univerzum összes vacogó embere körém gyűlt volna és engem didergetne fagyos érintésével. Végül negyed kettőkor arra ébredtem, hogy tényleg vacogok, és felébresztettem az asszonyt, aki bejelentette, hogy lázam van (minő meglepetés!), és lenyomott a torkomon egy adag lázcsillapítót, én meg felvettem a zoknit, pulcsit, sapkát és még egy paplant. Egy óra múlva arra ébredtem, hogy ver a víz, és úgy csurog a verejték rólam, mintha éppen a 36 fokos teremben jógáznék. A paplan meg a lepedő is csurom víz volt, így betegállományba lettem rendelve a következő napokra.

Lázálmaim közepette még elrendeztem a szerdai napomat (vizsgahalasztás, óra-helyettesítés stb.), majd elengedtem az egész dolgot, hogy a regenerálódásra koncentrálhassak. Kedden gyakorlás közben nem csak azt éreztem, hogy használhatatlan vagyok, hanem azt is, amit a testépítők úgy neveznek: "beégtem". Amikor túlhajszolod az izmokat (vagy ebben az esetben az egész szervezetet) és nem hagysz neki elegendő időt a regenerálódásra, akkor a teljesítményed folyamatosan csökken, és az izmokban felhalmozódott stressz áttevődik az idegrendszerre és az elmére.

Néha emlékeztetnem kell magamat, hogy nincs pótolhatatlan ember, és én sem vagyok az. Nélkülem is haladnak tovább a dolgok, és készen kell állnom arra, hogy bármelyik pillanatban el tudjak engedni mindent, amiről azt gondolom, hogy én működtetem. Szóval szobafogság öt napig, a lázam már csak éjszaka jelentkezik egy picit. Hasmenés is kísérte a betegséget, de az is most már kezd rendbejönni. Rendületlenül nyomatom a sárkányvért meg az Echinaceát, és nem is érzem magamat erőtlennek, de tudom, hogy most pihennem kell. Jövő héttől kezdem újra a gyakorlást meg az óratartást.

Az ember a gyakorláshoz is kifejleszthet olyan erős ragaszkodást, amikor azt kell megtanulnia, hogy "ne gyakoroljon". Ezt több oktatótól is halottam már, úgyhogy most kipróbálom. Mysore-ban is találkoztam egy sráccal, aki azt mondta, hogy két hónapos intenzív gyakorlás után (napi egy Astanga Ajay-jal és egy Back-bending Vinay-jal) pihent egy hetet, és utána mintha kicserélték volna, visszatért az erőnléte, a hajlékonysága. Én az utóbbi években maximum kettő, esetleg három napot hagytam ki a gyakorlásból, és azt is azzal a folyamatos lelkiismeret-furdalással, ami szerintem belém is programozta, hogy a következő gyakorlásnál milyen merev leszek, és milyen kár, hogy kihagytam.

Nos, most inkább pozitív agyhullámokat próbálok gerjeszteni, és bepótolom azokat a dolgokat, amikkel elmaradtam az utóbbi időben. A jövő héten lesz a Dev Kapil-workshop, ami nekünk tanároknak is nagy élmény lesz szerintem, és utána újévig meg sem állunk. Aztán meg természetesen folytatjuk. Ashtanga's not dead! Vagy magyarosan: amíg ez a föld kerek, mindíg lesznek Astangerek!

A hátrahajlítás fejlesztése - vállnyitás

Mivel a hártahajlító workshop kapcsán felmerült, illetve én magam is tapasztalom, hogy nem egyszerű feladat előrehaladni a hátrahajlításokban, néhány gondolatot szeretnék megosztani ezzel kapcsolatban, hátha mindannyiunknak a segítségére lesz.

A hátrahajlítás során a gerinccsigolyákat hátrafelé íveltetjük, legtöbbször a mélyen fekvő, hosszanti hátizmok segítségével. Először is nem árt némi anatómiai ismeret a gerinc működésével kapcsolatban. Az ágyéki és a nyaki szakasz alaphelyzetben is hátrafelé hajlik. Ezek a szakaszok természetszerűleg jól hajlanak hátrafelé, mivel nem kapcsolódnak bordák hozzájuk. Ugyanakkor itt szoktak a legtöbb embernek tönkremenni a porckorongjai, hangsúlyozom, nem a túlzott hátrahajlítás, hanem inkább a gerinc előreesése miatt.

A keresztcsonti szakasz fix, itt csupán a csípő mozgása játszik szerepet a hátrahjalításokban, az viszont nem kis mértékben. A farkcsonti szakasz mozgása szintén jelképes. A háti szakasz sokkal kevésbé mozgékony, mint a derék, mivel hozzákapcsolódnak a bordák. Viszont a csavaró gyakorlatoknál többet fordul, mint a derékcsigolyák. A hátrahajlító gyakorlatokban azért megpróbáljuk maximálisan nyitni a mellkast, és a lapockák hátrahúzásával némi ívet vinni a háti szakaszba is.

Esztétikailag ez szokott e legcsúnyább lenni, ha "nem jó a tartásunk". A lapockákat a vállak, illetve karok hátramozgatásával lehet távolítani a bordáktól. Ilyenkor a karokat vagy fölfelé, a fülünk mellé emeljük (mint pl. a hídban vagy a rádzsakapótászanában), vagy oldalra nyitjuk (például púrvóttánászanában, bár ott viszonylag kevesen tudnak tényleges homorú ívet létrehozni).

Szóval a csípő mellett a vállak mozgása is jelentősen hozzájárul a legtöbb hátrahajlító gyakorlathoz. Elsőnek foglalkozzunk a vállakkal. A legegyszerűbb vállnyitó gyakorlat az, ha faltól kb. 120 centire megállunk, és a tenyerünket a falra téve előrehajolunk. Arra figyeljünk, hogy a könyökünk ne hajoljon be lefelé vagy oldalra kifelé. A fejet és a mellkast folyamatosan nyomjuk lefelé. A vállnyitás mellett ez a gyakorlat a derék homorítását is fejleszti, mivel a másik felfüggesztési pont a csípőízület.

A vállakat persze oldalra is lehet nyitni, ha például egy jógaövet a kezünkbe véve a karokat a fejünk fölé emeljük, majd hátrafelé forgatjuk a könyökök behajlítása nélkül, amíg ki nem fordulnak és hátul le nem tudjuk engedni. Eleinte hosszabbra kell hagyni az övet, később lehet közelíteni.

Még két gyakorlatot végezhetünk a földön, a jógaöv segítségével. Az egyik az ékapáda-rádzsakapótászana. A képen látszik, hogy a vállam még egyáltalán nem laza, sokat kell dolgozni vele. Itt megint érvényesül az, hogy a csípő, derék, váll és a nyak hajlékonysága is szerepet játszik a pózban.

Maradjunk egyelőre a vállaknál. Kössünk egy jógaövet a bokánkra, és a két végét fogjuk meg. Minél rövidebbre vegyük, majd a könyökünket vigyük egymás felé. Párhuzamos karokkal próbálkozzunk. Ha fokozni akarjuk a hátrahajlító hatást, akkor a térd nyújtásával húzzuk hátra a karokat, és nyújtsuk a könyökünket. Kissé kiereszthetjük oldalra is, ekkor más szögben nyílik a vállízület.

A másik gyakorlat neve pádángustha-dhanurászana. Tulajdonképpen nem más, mint egy íjpóz, csak a karokat a fentihez hasonlóan könyökkel előre visszük hátra, és nyitjuk a vállakat. Először persze kelleni fog az öv. Hurkoljuk körül a két bokánkon, majd fogjuk két kézbe a két végét. A könyököket húzzuk előre, és a kezünket emeljük a fejünk fölé. Ha van egy segítőnk, akkor rövidebbre vehetjük az övet, vagy lehet, hogy a lábfejünket is sikerül megfogni. Most a térdek kiegyenesítése által húzzuk hátra a karokat vállból. A könyököket is próbáljuk minél jobban kiegyenesíteni.

Az utolsó gyakorlatot hídban végezzük. Bár igaz az, hogy a híd, mint ahogyan a skorpió is, nehéz pózok, de mivel már az első sorozat végén gyakoroljuk, érdemes megismerni a technikát. Ha a váll kötött, akkor nem tudjuk a mellkast magasra emelni, és nem fog sikerülni felállni. Ennek fejlesztése érdekében tegyünk a falhoz két jógatéglát, és az élükre téve a kezünket, menjünk fel hídba. A talpakat hozzuk minél közelebb a falhoz, és a térdek kiegyenesítése által nyomjuk a felsőtestet a fal irányába. Egyidejűleg a könyökünket próbáljuk kiegyenesíteni.

Itt a gyenge karok és vállak is problémát jelenthetnek, de a gyakorlat azokat is megfelelően erősíti. Első fokozatban a könyököt, majd az állat, végül a mellkast kell tudni a falhoz érinteni. Ha ez megvan, akkor már sokkal könnyebb lesz felállni a hídból. Természetesen a lefelé néző kutyában is lehet elérni némi vállnyitást. Próbáljuk a homlokunkat, majd az orrunkat, végül az állunkat a földhöz érinteni, anélkül hogy a könyökünket behajlítanánk. És végül egy linkgyűjtemény a különböző ászanák leírásához.

A pránájámától a dháranáig

Gregor Maehle könyvének újabb részlete:

"A negyedik tag a pránájáma. A prána az életerő, amit belső lélegzetként is emlegetnek; a pránájáma pedig a prána megnyújtását jelenti. A jógik felfedezték, hogy a prána pulzálása vagy oszcillációja egybeesik az elme változásaival (csitta-vrittik). A pránájáma gyakorlása azt jelenti, hogy addig tanulmányozzuk és gyakoroljuk a lágzás szabályozását, amíg meg nem nyugszik és nem izgatja többé az elmét.

A vinyásza rendszerben a pránájámát az Uddzsájí légzés alkalmazásán keresztül gyakoroljuk. A gégefő enyhe összehúzásával a légzést meg leget nyújtani. Megtanuljuk a mozgással követni a légzést, ami fokozatosan azt eredményezi, hogy a test egy szinten túl képessé válik erőfeszítés nélkül lovagolni a lélegzet hullámain. Ezen a ponton nem mi mozgatjuk a testet, hanem a prána ereje. Képessé válunk arra, hogy a testünk összes részébe lélegezzünk, ami megegyezik azzal, hogy egyenletesen oszlatjuk el a pránát. Ez az ájáma, vagyis a légzés meghosszabbítása.

Az ötödik tag a pratjáhára - az érzékek visszavonása. A Maitri Upanisad (6.35.) azt mondja, hogy ha valaki elmerül az érzéktárgyakhoz való kötődésben, akkor ez fűti az elmét, ami illúziót és szenvedést eredményez. Ha viszont az érzékszerveket visszatartjuk a "fűtőanyagtól", akkor, mint a tűz, amelyik lelohad a tüzelő nélkül, az elme is újra elmerül a forrásában, a szívben. A jógában a "szív" nem az érzelmekre vonatkozik, hanem a központunkra, ami a tudat, vagyis az önvaló.

A vinyásza jógában az érzékek visszavonását a dristi, vagyis a koncentrációs pont segítségével gyakoroljuk. Ahelyett, hogy körbe-körbe néznénk, miközben az ászanát gyakoroljuk, ami azt eredményezné, hogy az érzékek kifelé fordulnak, befelé koncentrálunk azáltal, hogy a pillantásunkat bizonyos előírt fókuszpontokra rögzítjük. A hallás érzékét a lélegzet hangjára való figyelés által fordítjuk befelé, ami ugyanakkor visszajelzést is ad nekünk az ászana minőségéről. Azáltal, hogy visszatartjuk a figyelmünket a kifelé fordulástól, kifejlesztjük azt, amit a tantrikus filozófia középpontnak (madhjának) nevez. A középpont kifejlesztésével az elme változásai fokozatosan felfüggesztődnek, és a prána ami a teremtés női aspektusának Shakti Istennőnek a megnyilvánulása, szintén megszűnik oszcillálni. Akkor ismerjük fel az isteni tudat (bhairava) állapotát.

A hatodik tag a dháraná - koncentráció. Ha már megpróbáltál meditálni a két gondolat közötti üres téren, akkor tudod, hogy az elme hajlamos arra, hogy a következő felmerülő gondolathoz tapadjon. Mivel minden tárgy formával rendelkezik, és a szemtanú - a tudat - forma nélküli, az elme hajlamos elsiklani fölötte. Nagyon sok koncentráció kell ahhoz, hogy a tudatra figyeljünk, amikor jelen vannak az elterelő tényezők.

A koncentráció gyakorlása tehát a helyes meditáció előfeltétele és előkészítő fázisa. A koncentráció gyakorlása képessé tesz bennünket arra, hogy bármely kiválasztott tárgya fókuszált állapotban tudjunk maradni. Először egyszerű tárgyakat választunk, amelyek fokozatosan felkészítenek a végső tárgyra, a forma nélküli tudatra, ami nem más, mint tiszta tudatosság.

A koncentrációt a vinyásza jógában a bandhákra való fókuszálás segítségével gyakoroljuk. Külsődleges szinten a múla és uddijána bandhákra koncentrálunk (gátzár és gyomorzár), de belső szinten ez a mozgás, légzés és tudatosság összekötését jelenti (bandha-kötés, csomó). Ahhoz, hogy ezt az összekapcsoltságot elérjük, el kell engednünk a béta-agyhullámokat, ami általában a koncentráció velejárója. Ehelyett át kell váltanunk az alfa-hullámokra, ami többirányú fókuszálást tesz lehetővé, és a mindennel kapcsolatos egyidejű tudatossághoz vezet, vagyis a pillanatban való jelenléthez, ami a meditáció.

Dandászana tippek

A dandászana, vagyis nyújtott lábas ülés az első póz, amibe az álló gyakorlatok végeztével megérkezel. A póz helyes kivitelezéséhez a gerincet minél jobban megnyújtva kell tartani, a fejet előrebiccentve, míg a vállakat hátrahúzva, hogy ne görnyedjen előre a hátunk. A térdkalácsok felhúzva, a lábfejek visszafeszítve. A tenyereket nyomjuk jó alaposan a talajba, mintegy áthelyezve a testsúlyt a fenekünkről a karjainkra.

Ha már egy kicsit megerősödött a vállunk, meg is próbálhatjuk felemelni a fenekünket a levegőbe, a sarkakat egyelőre lent hagyva a talajon. Ha már megy, akkor az egész testünket felemelhetjük a levegőbe, egy kicsit hátraengedve a súlypontot, vagyis a combok lesznek a karok között, nem a medence. Ezt már utthita-dandászanának (felemelt bot-ülés) nevezzük. Itt törekedjünk az egyenes gerincre, és a vállakat húzzuk hátrafelé. A képen ezt csinálom, csak az ujjhegyeken támaszkodva.

Ha szeretnénk gyakorolni a vinyászát, akkor próbáljunk meg ebbe érkezni, anélkül, hogy leérne a lábunk a földre, miközben keresztezzük magunk alatt. Később esetleg nyújtott térddel is sikerül előreugrani. A titok a bandhák alkalmazásában rejlik, mint minden kiemelt póz esetén. A hátra-vinyászát is kezdhetjük úgy, hogy kiemeljük magunkat ebbe a pózba, majd a levegőben keresztezve a lábainkat átvisszük magunk alatt. Minél lassabban tudjuk csinálni, annál szebb.

A végén már lehet, hogy ki is tudjuk tartani egy másodpercig a pózt vízszintes testtel, mielőtt csaturangába letesszük a lábunkat. Ekkor már lehet, hogy a hátraugrásnál sem kell behajlítani a térdünket, csak jól odahúzni a mellkasunkhoz. További gyakorlási tippek: amikor kiemeltük a lábunkat, először emeljük fel függőlegesre, érintsük az orrunkhoz, majd onnan lendítsük hátrafelé, esetleg kézenállásba is felmehetünk, és innen mutassunk be egy lassú csaturangába ereszkedést. Előrefelé ugyanezt, csak fordított sorrendben.

Szóval így lehet a végtelenségig fokozni egy egyszerű előre-hátra vinyásza végrehajtását. Nem mondom, hogy nekem már így megy, de nem lehetetlen, a Youtube-on láttam olyanokat, akik megcsinálták. Ugyanezen az alapon az 5x5 légzésig kitartott návászanák között is fel lehet menni kézenállásba.

Szélsőségek a vegetáriánus táplálkozásban

A blog rendszeres olvasói már tudják, hogy vegetáriánus vagyok, ez az irányultságom kb. egyidős a jóga iránti érdeklődésemmel, azaz lassan húsz éves múltra tekint vissza. Mielőtt a vega táplálkozás irányzatairól beszélnénk, érdemes szemügyre venni az én példámat, mert esetleg meggyőző lehet egy-két olyan ember számára, akik szerint a vegetáriánizmus nem egészséges, vagy nem való mindenkinek.

Először is nulla Rh pozitív vércsoportú vagyok, akik a vércsoport-diéta hívei szerint született ragadozók. Ez valóban igaz is lehetett rám 19 éves koromig, mert kb. napi egy kiló húst megettem, főleg testépítő korszakomban. Másodszor is a védikus asztrológia szerint Oroszlán az aszcendensem, és Nyilas a napjegyem, vagyis kettős tűz természetű vagyok. Ez szintén leginkább húsevésre utal. 19 éves koromban azonban egyik napról a másikra vegetáriánus lettem, többek között Schirilla György könyvének hatására.

Mivel Schirilla a nyersevést és a bicsérdizmust reklámozta könyvében, eléggé gyorsan átálltam a dominánsan nyers kosztra, csak a krumplit, tökféléket meg hüvelyeseket főztem. Apám mérgelődött is, mert a mélyhűtő tele volt fagyasztott hússal meg csirkével. De mivel mindig is szélsőséges ember voltam, engem ez nem hatott meg. A nyersevésről azért lassan visszaevickéltem a főtt ételekhez, főleg, amikor megismerkedtem a Krisna-tudattal.

Első kedvencem a halava lett, baracklekvárral. Utána még sok száz, de lehet, hogy sok ezer vegetáriánus recepttel ismerkedtem meg, és fokozatosan az ájurvéda, illetve az annak megfelelő táplálkozás is előtérbe került. Nos, az én megközelítésemben a laktovegetáriánus étkezés teljesen egészséges és etikailag is megfelelő, ezen belül a nyers/főtt ételek, illetve a növényi alapanyagok és tejtermékek arányát persze testalkat, egészségi állapot stb. szerint személyre kell szabni.

A vegetáriánus irányzatok közül az egyik a vegán étrend, amely semmi állati eredetű vagy állattal érintkező terméket nem tartalmaz, még a tejterméket és a mézet sem. Nos, mi a baj a tejtermékkel? Maradjunk a tehéntejnél és a belőle készült termékeknél, mert a hindu hagyomány ezt helyezi előtérbe, bár Indiában sokszor bivalytejjel keverik a tehéntejet. A tehénnek nem okozunk fájdalmat a fejéssel, és sokszor, mint ahogy embereknél is előfordul, az anyuka sokkal több tejet termel, mint amennyire a bocinak szüksége van.

Ez idáig rendben is volna, az aggályok azonban olyankor merülnek fel, amikor a teheneket megölik a tej elapadásával (vagy még előtte), és az életük során is antibiotikumokkal, hormonkészítményekkel kezelik, illetve génmanipulált, silány takarmánnyal etetik. Szóval végülis a boltban vásárolt tejjel a hústermelésre szakosodott állattenyésztő gazdaságokat támogatjuk. Emellett a homogénezett, pasztőrözött stb. tejben elpusztulnak az enzimek, és így megemésztésük mér nehéz, egyeseknél allergiát, laktóz-intoleranciát vált ki.

Tehát a legjobb az volna, ha háztáji, "ahimsza" tehenészetből kapnánk a friss tejet és azt dolgoznánk fel. A forró tej, a ghí, a joghurt, a túró vagy friss házisajt mind nagyon hasznos tápanyagokat tartalmaznak, köztük sok olyat, amiket növényi forrásból nem, vagy csak nehezen, hosszas összeválogatással tudnánk biztosítani a szervezetünk számára.

Ugyanakkor a mennyiség is fontos, mivel a tejtermékek túlzott mértékű fogyasztása elnyálkásítja és elsavasítja a szervezetet, a húsfélékhez vagy a szójához hasonlóan. Tehát jóval kevesebbet kellene fogyasztani belőlük, mint amennyit az átlag laktovegetáriánus fogyaszt sajt, vaj, túró, tejföl stb. formájában. Heti egy-két alkalommal bőven elég volna.

A tiszta vegán étrend azonban általában sokkal kevesebb kalóriát biztosít, és egy olyan ember esetében, aki amúgy sem kövér, a rendszeres Astanga-gyakorlás mellett bizony vészesen lecsökkenhet a testsúly és az izomtömeg is. Az ilyen, váta alkatú embereknek gyengébb az emésztési tüzük, és ezért például a csak nyers, növényi étrend nekik nem megfelelő. Nem tudnak elég energiát és tápanyagot kivonni a nyers növényekből, és puffadással meg egyéb emésztőszervi problémákkal fognak küzdeni.

A nyers zöldségeket a szervezetnek kell megfőznie, és sokszor az emésztést elősegítő fűszerek és a zsiradék is elmarad mellőlük, ami még jobban megnehezíti az emésztőrendszer dolgát. Sval nyugodtan főzzünk pároljunk, esetenként süssünk, és fűszerezzünk, mert a legtöbb fűszer kedvezően befolyásolja az emésztést (nem a szárított csili mértéktelen fogyasztására gondolok itt).

Nyilvánvalóan a vega táplákozásban megfigyelhető szélsőségek is a Nap-Hold polaritáshoz kapcsolódnak. A túl sok Nap a fűszeres, csípős, olajos, tápláló, esetleg élvezeti ételek iránti preferenciát fogja eredményezni, így a vegetáriánus diétánk olasz tésztákból, pizzából, sült krumpliból és édességekből fog állni. A túl sok Hold lúgosítási mániát eredményez, csak zöld leveleket, salátákat, nyers csírákat és egyéb "szuperegészséges", de szinte semmi kalóriát nem tartalmazó ételeket veszünk magunkhoz (két böjt között).

Ismét egyértelmű, hogy nem csak az életmódunkat, de a táplálkozási szokásainkat is dominánsan a tudatunk, a belénk rögzült/nevelt szamszkárák (tudati benyomások) határozzák meg. Hiába egészséges dolog az Astanga-jóga, a megfelelő, személyre és körülményekre szabott diéta híján ettől sem várhatunk száz százalékos egészséget és harmóniát. Érdemes megismerni az ájurvédikus testlakatunkat és az ahhoz kapcsolódó táplálkozási szabályokat, mert sok szenvedéstől megkímélhetjük magunkat a kiegyensúlyozott, változatos laktovegetáriánus étrenddel.

Gauranga for President!

Természetesen ez csak vicc, egyelőre nem jelöltetem magamat elnöknek, örülök, ha gyakorolni jut időm, és elvezetgetni az Atma Centert. Amúgy sem érdekel a politika. Valójában a Presenter of the Year választásról van szó, amelyet a Wellonline.hu hirdetett meg immáron második éve. A tavalyi évben az ideihez hasonlóan voltak a Fitness és Body & Mind kategóriában férfi és női versenyzők. A tavalyi verseny teljesen meghívásos alapú volt, míg idén a tavalyi győztesek az ELITE kategóriában indulnak, míg a többi open, azaz bárki indulhat tulajdonképpen.

Most látom csak, hogy a Body & Mind kategória nem is open, vagyis ide is Valicskó Feri kegyéből juthattak be a felsorolt versenyzők. Nos, a mi kategóriánkban ugye a Pilates és jóga-oktatók versenyeznek többnyire, bár idén egy Tai Chi-oktató is van. A tavalyi kategória-győztes Vadász Ákos volt, aki most pechére az Elite kategóriában kell, hogy versenyezzen Norbival, Rezsővel meg egyéb celebekkel. Mi itt maradunk az enyhén pezsgő jógás berkeken belül.

Valahogy az idei jóga események a tavaszi Adidas jóganapon kívül nem nagyon akartak összejönni, így nem sok érintkezési felület volt a médiával meg a "nagyközönséggel". Az őszi jóganap el is maradt, én meg még nem vagyok olyan nagykutya, hogy meg tudjam hívatni magamat a Fitbalance-re meg a Fittarénára. Oda csak a nagyon jól menedzselt, komoly kapcsolatokkal rendelkező oktatók bírnak bejutni.

Szóval maximum a saját berkeinken belül tudtunk bemutatkozni, ami azért szerintem így sem rossz, mert kb. havi 100 új ember azért meg szokott fordulni az Atmában. Érzéseim szerint a múlt heti Fitweek sem dobott túl sokat az ismertségünkön, mert amellett, hogy az év elejinél kevesebb terem vett benne részt, ember sem túl sok jött a Fitweek-es belépőkkel, maximum 30-40 egy hét alatt.

Mint mindig, most is le vagyunk maradva Amerika meg a Nyugat mögött. Azért nem csüggedünk el, jövőre tervezek egy-két dobást, ami segíthet az Astanga ismertebbé tételében, és talán egyszer valóra válik az álmom (ami mellesleg egyesek rémálma), hogy az Astanga tömegsporttá növi ki magát, mint pl. a futás vagy az Aerobic.

De térjünk vissza a Presenter of the Year-szavazásra! Miért is érdekel engem az, hogy megnyerjem? Egyesek szerint természetesen narcisztikus egocentrizmusból, de én azt hiszem, hogy ez inkább az Astanga és az Atma Center népszerűségének terjesztését szolgálná, mert szerény véleményem szerint az összes oktatónk nagyon jól képzett és elkötelezett prezenter, úgyhogy a dicsőség őket is megilletné, még ha én is vagyok a legexhibicionistább közülünk. Szóval, aki úgy gondolja, hogy az Atma Center megér egy klikket, az kóboroljon el a szavazó-oldalra, és nyomja meg az ötös gombot a fényképemtől jobbra lévő keretben!

Ez azonban nem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan első hallásra tűnik. Először megjelenik egy felugró ablak, és ott a "Mégsem" gombot kell megnyomni, hogy szavazni engedjen. A második feltétel, hogy a böngésződben engedélyezni kell a sütik ("cookie"-k) fogadását, mert az oldal megjelöli, hogy melyik gépről szavaztak már. Ha az ötöst nyomod meg, akkor növekszik a népszerűségi indexem, ha az egyest, akkor csökken :-(((. Egy versenyzőre egy gépről egyszer tudsz szavazni, utána már nem jelenik meg az 1-től ötig tartó skála.

persze tavaly kiokoskodtuk, hogy ha törlöd a sütiket, akkor újból enged szavazni az oldal ugyanarról a gépről, de mint utóbb kiderült, nem sok értelme volt erőltetni a klikkeket, mert a gép az azonos IP-címről érkező szavazatokból csak egyet számít bele a végeredménybe. Szóval ha a többi kategóriában is akarsz szavazni, akkor azt is meg tudod tenni, és a neked nem tetszőket le is pontozhatod 1-esekkel.

Van egy eredmény-oldal is, Ahol elvileg grafikonon lehet nyomon követni, hogy ki hány szavazatot kapott a többiekhez képest, ez azonban nem sokat ér, mert az oszlopok alatt szereplő számok nem egyeznek meg a kategóriákon belüli sorrenddel, ahogy a versenyzők megjelennek. Szóval megkeverték, de hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom. Az egyetlen, ami támpontot ad a verseny állására vonatkozólag, az versenyzők lapján szereplő népszerűségi index, amely minél közelebb van az 5-öshöz, annál kecsegtetőbb. De hogy a konkrét végeredményt hogy a csudába számolják ki, azt bizony Isten, nem értem.

Sőt, a tavalyi konkrét eredményeket nem is hozták nyilvánosságra, vagyis pl. hogy a mi kategóriánkon belül mi volt a sorrend, és ki mennyi szavazatot vagy pontot kapott. Állítólag én lettem a második (legalábbis Valicskó Feri szavai szerint), és nem sokkal maradtam le Ákos mögött. Hát nem tudom, szerintem Németh Gergő is elég esélyes volt befutónak, sőt idén Fűzy Gábor is az. Na mindegy, majd meglátjuk. Annyira nem kaparok a díjak után, az élet így is bőven jutalmaz. Pattabhi Jois-nak majd' negyven éven keresztül kellett oktatnia, mire megismerték, és nem adta fel. Ahhoz képest nekünk azért sokkal könnyebb dolgunk van szerintem.

Szóval ahhoz, hogy a legtöbb szavazatot tudjam kapni, segítség lenne, ha küldenétek egy rövidke emailt a lehető legtöbb ismerősötöknek, hogy klikkeljenek a saját gépükről a következő linkre:
http://www.wellonline.hu/presenter/contestant.html?id=105, majd nyomják meg az 5-ös gombot. December 10-én délig lehet szavazgatni, és 12-én fogják kihirdetni az eredményeket. Bárki is lesz a nyertes, előre gratulálok neki, és remélem, ez az egész akció minél több ember kíváncsiságát felkelti majd a jóga és az egészséges életmód iránt. Amúgy egész jó kis képet elkaptak rólam az Adidas jóganapon, nem? Még a végére bevágok egy klippet MC Yogi-tól, amelyben Obama megválasztására lelkesíti a népet. Végülis bejött, hátha nekem is küld egy kis pozitív energiát! Ja és nem mellékesen a szám címe: "Vote 4 Hope"!

Jóga és izzadás

Miért vagyok annyira rákattanva a melegben jógázásra? Más Astanga-gyakorlók azt mondják, hogy a belső hőt kell fejleszteni, nem kell, hogy a környezeted meleg legyen. De azok, akik ezt mondják, még egy teljes sorozat után is szárazon szállnak le a matracról, vagyis nem sok izzadságot képesek kipréselni magukkal a belső hőfejlesztésükkel.

Én azért szeretem a testhőmérséklet közeli jógát, mert olyankor nincs hőleadás kifelé, tehát a belsőleg fejlesztett hő tényleg a méreganyagok elégetésére használódik fel, nem pedig a terem felfűtésére. Az izmok kevésbé sérülékenyek, és az ember pszichésen is jobban el tud lazulni, mert a jóleső meleg az anyaméh biztonságára emlékeztet.

Amúgy is izzadékony ember vagyok, de amióta melegben jógázom, két óra alatt vagy öt litert kiizzadok. Ez olyan, mint egy belső zuhany, és nagyon sok méreganyagtól megszabadít. Pattabhi Jois is fontosnak tartja, hogy az ember izzadjon gyakorlás közben. Ahhoz képest, ahogy egy 30-36 fokos szobában izzadsz, a 22-25 fokos izzadás csak a felszínre hozza a méreganyagokat, de nem mossa le. Ezért az ember csak "megbüdösödik", de nem igazán tisztul meg.

A kellemetlen izzadságszag (hónaljszag, lábszag, szájszag stb.) arra utal, hogy sok méreganyag van a szervezetünkben. Én például a jógások izzadságszaga alapján meg tudom mondani, hogy mit ettek előző nap. Egyes betegségeket is meg lehet állapítani az izzadságszag alapján. Érdekes módon, a bőrön keresztül kellemetlenül kiütköző ételek szinte mind a radzsaszikus és tamaszikus kategóriába tartoznak, vagyis az egészséges, szattvikus táplálkozásba amúgy sem férnek bele.

A következők a legmarkánsabb "testbüdösítő" ételek a következők: húsfélék, hal és tengeri herkentyűk, tojás, máj, hagymafélék, fokhagyma, gombafélék, élesztő, erjesztett sajtok, savanyúságok, és természetesen a dohányzás és alkoholfogyasztás is kiütközik a pórusokon.Természetesen a heyltelen táplálkozás és a rossz emésztés nem csak az izzadságot, hanem a székletet és vizeletet is megbüdösíti.

Izzadni tehát jó, és ha szembesülünk vele, hogy büdös az izzadságunk, akkor változtassunk az életmódunkon, ne csak jógázzunk! Ja, és óra után zuhanyozzunk, de esetleg előtte is, ha nem érezzük magunkat tisztának. Ezzel nem csak a tanárnak, hanem a jógás társainknak is megadjuk a tiszteletet. Kicsit Twilight-os a csávó a képen, amit találtam, de legalább izzad!

Tartalék telepen

A hétvégi "Jóga és alvás" bejegyzésem nyilván nem volt a véletlen műve, mivel már harmadik hete vágyom arra, hogy jól kipihenhessem magamat. Erre kb. szerdáról csütörtökre virradóra kellett várnom, úgyhogy ennek fényében a héten eddig történtek krónikája következik.

Vasárnap este éjfélig blogoltam ugye, mert kellett azért egy pár bejegyzést előre feltölteni. Hétfőn reggel ötkor kelés, irány az Atma Buda. Egész jó kis Mysore óra jött össze öt fővel, köztük István meg Ági is ott volt. Ágit különösen szeretem igazítani, mert ő "nearing perfection", vagyis pl. Utthita haszta pádángusthászanában teljesen függőlegesre fel lehet emelni a lábát, a szuptakúrmászanában meg hozzá se kell nyúlni. Több, mint kész a 2. sorozatra, de egyelőre csak alkalomszerűen gyakorolja. Majd Indiában, remélem, belelendül. Amúgy a Youtube-os videóim közül is az a legnézettebb, amelyikben őt igazítom.

István is lelkesen nyomta, múlt heti térdsérülését meghazudtolva végigtolta a teljes szériát. Szabi és András teljesítménye egyenletesnek mondható. Szabi kezd rákapni a kézenállásra, András meg örül, hogy összeér a keze a Maricsjászanákban. Zoli, a balettos újonnan csatlakozott, de már vagy 2-3 hete szinte napi vendég. Jók az adottságai, szerintem hamar be fog érni.

Óra után kezdetét vette István adjustment-tréningje, melynek során végigveszi velem és Ágival az Ajaytól tanult igazításokat, hogy mi is tudjuk hasznosítani oktatás közben. Nagyon tudományos a dolog, persze elkerülhetetlen, hogy minden tanár belevigye az egyéniségét meg a felfedezéseit. Valahol itt talán egy picit túl lett húzva a hamstringem alsó ínszalagja, mert szerdán már egészen éreztem, hogy valami történik a bal lábammal hátul. Azért a kurzus jó volt, jövő héten folytatjuk.

Napközben a rohangászás, délután Agni és Astanga-óra. Ezen a héten van a Fitweek rendezvény, de ehhez képest szerdára egészen megcsappant az órák látogatottsága, csak nem elkezdődött már a karácsonyi mizéria? Vagy pedig dúl az influenza és mindenki otthon fekszik. Akkor inkább az oltás, csak gyertek jógázni! Szóval a kedd is zúzós volt azért, és ebben a három napban a gyakorlásom is lecsökkent egy órára, úgyhogy három napig tartott az első két sorozat.

Kedden este feküdnék le, de még otthon is sokat beszélgettünk az asszonnyal, úgyhogy szerdára virradóra is csak négy órás alvás kerekedett. Szerda reggel már tartalék telepre kellett kapcsolni. A hosszas kialvatlanság jellemzői: Mélyülő kék karikák a szem alatt, türelmetlenség, ingerlékenység, mozgáskoordinációs problémák.

Szóval szerda reggel öltöztetés a templomban, utána Bhaktis jógaóra. Behívtak még egy órára, mert nem jártam még eleget a félévben. Zsuzska rákapcsolt, a bemelegítés után kiképzőtábort tartott. Dinamikus gyakorlatok, kilégzés szájon át, süvöltetni kellett a levegőt mint a bokszolók szokták. Az ülő helyzetből hátrafordítások különösen durvák voltak, nem tudtam, hogy ennyire nem megy. Amúgy is nehéz volt átállnom az uddzsájíról a szájon át kilégzésre, meg felgyorsítani. Mindegy, a végén próbavizsgák voltak, én voltam a második. Le kellett nyomni a Zsuzska-féle napüdvözletet, majd különböző pózokból végrehajtott dinamikus bemelegítő gyakorlatokat kérdezett. Végülis ötösre értékelt, kár, hogy jövő héten még egyszer be kell jönni vizsgázni.

Délután ismét egy órácska gyakorlás. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben a vállaimat elég alapos terhelésnek vetettem alá. Vagy a fáradtság miatt nem érzek elegendő erőt a vállaimban a kézenállásos vinyászákhoz, vagy tényleg még ki kell alakulnia. Az esti órát is végigcsináltuk, egész jól kezd már menni a 2. sorozat azoknak, akik járnak.

Utána még próbálgattam egy pár dolgot, amit ma láttam a Youtube-on: láb nélküli fekvőtámasz, láb-lebegtetés tíz centivel a föld felett meg egyéb hasonlók. Persze a tartalék telepből már nem sokra futotta, majd egy szebb napon. Aztán gyorsan bezártuk a boltot és irány haza! Csütörtök reggelig majdnem kilenc órát sikerült aludnom! Hurrá! Újra visszatérek a színek a világba, göröghetünk tovább!

Jóga személyre szabva

Az Astanga-jóga meglehetősen sztenderdizált rendszernek tűnik. Mindenki az első sorozattal kezdi, aztán ha megy neki, akkor lassan halad a hatodik felé. Lesznek azonban páran, akik túl akarnak majd pillantani a hatodik sorozaton, és jobban személyre szabni a gyakorlásukat, esetleg már az elejétől fogva. Krisnamácsárja életrajzírói szerint ő is személyre szabta az oktatási anyagokat, és idősebb korára oktatási stílusa is sokat változott fiatalabb korához képest, amikor Pattabhi Jois-t képezte.

Krisnamácsárja életrajzában (Yoga of the Yogi) a jóga gyakorlásának, illetve rendszerének hatféle felosztásával találkozunk. Ez úgy vélem, érdekes lehet azok számára, akik azért keresik az egyéni utakat a jógában. Krisnamácsárja a sorozatokat vagy képzési rendszereket kramáknak nevezte. a "krama" kifejezés annyit jelent, hogy "lépések". Nyilvánvaló, hogy bármilyen célt is tűzünk ki magunk elé, tisztában kell lenni azzal, hogy milyen lépéseket kell megtennünk, hogy eljussunk a célunkig. Nos, a kitűzött céloknak megfelelően hatféle krama, vagyis gyakorlási rendszer létezik, és ezek pedig a következők:

Szristi krama - az ilyen gyakorlás célja a növekedés: fizikai, mentális, pszichológiai és érzelmi értelemben. A szristi kramát gyakran gyerekek számára írják elő, akik fiatalok, energikusak és egészségesek.

Siksana krama - itt a tökéletesség a cél. Az ászana, pránájáma, bandha vagy a jóga bármely más elemének gyakorlása során a jelölt a lehető legteljesebb tökéletességre törekszik. Itt a gyakorlónak már valamivel érettebbnek kell lennie, meg kell értenie a gyakorlás jelentőségét. A fiatal felnőttek, oktatók számára megfelelő gyakorlási rendszer.

Raksana krama - a cél a fenntartás, az egészség és a fiatalosság fenntartása, valamint a stressz távol tartása. Az ilyen gyakorlás az ideális a fiatal felőpttek számára, akiknek sok a családi vagy társadalmi kötelezettsége, és ezért a jóga-gyakorlás nem lesz az elsődleges cél az életében. Viszonylag kevesebb időt, figyelmet tudnak ráfordítani, mint például egy teljes idős tanuló vagy tanár.

Adhjátmika krama - ekkor a gyakorlás belső aspektusa válik hangsúlyosabbá, mert az illető elindul a spirituális keresés útján. Azok, akiket a jóga filozófiai aspektusai és belső gyakorlatai is érdeklik, ebben a rendszerben fogják megtalálni céljaikat.

Csikitsza krama - terápiás gyakorlás. Főleg olyanoknak való, akik testi, mentális, érzelmi vagy pszichológiai szinten problémákkal küzdenek, és nem tudnak mindent úgy gyakorolni, mint egy egészséges ember.

Sakti krama - ebben a rendszerben a jógi célja bizonyos misztikus képességek vagy tökéletességek kifejlesztése. Nagyon elhivatott gyakorlást igényel, speciális gyakorlatokkal és egy tökéletes mester irányítása alatt. Viszonylag ritkán gyakorolják, mert a sziddhik elérése nem tartozik a jóga vagy az ember elsődleges céljai közé.

Amint látjuk, a sztenderd Astanga-gyakorlás főleg az első két kategóriához kötődik szorosan. Mindazok, akik az utóbbi négy kategóriának megfelelő gyakorlást szeretnének, még mindig használhatják az Astanga sorozatokat, de bizonyos dolgokat módosítani kell, vagy a gyakorlásban, vagy legalább a gyakorló fókuszában, attitűdjében.

Az a jó tanár, aki felismeri a gyakorlásnak ezt a hat kategóriáját, és helyesen meg tudja állapítani, hogy kinek mikor melyikre van szüksége. Ennek megfelelően kell oktatnia, és akkor ő is és a tanítványok is a maximális sikereket fogják elérni a jóga gyakorlásában.

Jóga ABC Rishikesh-ben

Úgy érzem, nem véletlen, hogy az életemnek ebben a szakaszában került ismét előtérbe a jóga, és az sem, hogy ebben a sorrendben ismerkedtem meg a jógairányzatokkal. A 80-as években, a 90-es évek elején még meglehetősen egységes volt az az anyag, amit hatha-jóga címszóval oktattak akár itthon, akár Moszkvában. Sztenderd ászanák, légzőgyakorlatok, egy csipetnyi filozófia és életmód. Azért én már ebbe is beleszerettem.

Amikor Rishikesh-ben találkoztam Acharya-kumara Swamival, a jóga akkor és ott meglehetősen trendinek tűnt, és bele kellett kóstolni. Swamiji viszonylag sztenderd Sivananda-jóga órát tartott. Először tíz kör napüdvözlet, utána a tizenkét fő Sivanandás ászana, plusz még egy pár személyes kedvenc Swamijitől, és a végén légzőgyakorlatok. Tetszett a sztenderd struktúra, nem kellett sokat gondolkodni, hogy mit gyakorolj. Mivel ő Swami volt, vagyis lemondott szerzetes, nem volt szokása, hogy odajön óra közben igazgatni, főleg a nőket. A férfiak (köztük én is) azért néha kaptak egy-két igazítást.

Egy fontos dolgot elmondott, hogy az órát attól fogják szeretni, hogy a tanár kitárja a szívét, és a pránáját kiterjeszti az összes tanulóra. Ettől más egy jógaóra, mint egy otthoni gyakorlás, még ha a tanár csak szóbeli utasításokat is ad. Persze Swamiji kezdő órájában azért volt pávapóz, sáska meg jógahíd is, úgyhogy lehetett gyúrni. Miután néhány látogatást tettem Swami szerény otthonában, nyilvánvalóvá vált, hogy az ő életében a mantrák éneklése, az imák ismétlése és a Kedarnathba (Siva szent zarándokhelye a Himalájában) látogatások játszottak központi szerepet.

Amikor 2008-ban már többen visszatértünk Rishikesh-be az első jógatáborba, Swami ismét lelkesen fogadott, de azt mondta, hogy csak az első és az utolsó foglalkozást fogja vezetni. A többi órára egy barátját, Vishwananda Swami-t kérte fel. Az ő nevét máig sem sikerült végérvényesen tisztázni, egyesek Vishwarupanandának, mások Vishwaswarupanandának hívták. Mi maradtunk a Swamiji-nél, ez mindenkire passzol. Ő valamivel fiatalabb volt piros ruhás Swamijink-nél, és halványabb, narancssárga cuccot hordott. Ugyanakkor hihetetlenül hajlékony volt, látszott rajta, hogy keni-vágja az ászanákat.

A 2008-as csapat meglehetősen vegyes összetételű volt, és egyeseknek még Swami könnyed órája is néha túl intenzív volt. Pedig kb fél órát nyomtuk csak a napüdvözletet meg az ászanákat, utána jóganidra volt, meg pránájáma. Ezek is jó dolgok, én sok mindent tanultam ebből is. Néha azért betett egy-két brutális hátrahajlítást. Ő aztán végképp nem igazított, de szép nyugodt hangon végigvezette az órát, a relaxációt. Jó szövegei voltak, például "No expectations" - ne legyenek elvárásaid, és "You are just a witness" - te csak szemtanú vagy. Ezeket mantra-szerűen sulykolta belénk.

A két hét hamar letelt, és a második hét fénypontját (legalábbis számomra) Kamal Astanga-órái jelentették. Erről majd még szólok egy külön bejegyzésben. István tovább maradt kint, és sokat járt még Swamiji óráira, ami jó előkészítő volt az Astangához. Állítólag sok japó tanítványuk volt, akik azért komolyabban kenték, nekik erőteljesebb órákat tartott.

Még egy ismert név van Rishikesh-ben, ez pedig Rudra Dev, aki Iyengar-tanár. Istvánt váltig unszoltam, hogy ugyan ne hagyja már ki, ha ott van, és végül be is nevezett hozzá egy két hetes intenzív kurzusra. Az Iyengar-jóga arról híres, hogy a jógaterem tényleg úgy néz ki, mint egy kínzókamra, tele kötelekkel, deresekkel, és mindenféle kellékekkel, amikkel az ászanák végrehajtását segítik elő.

Habár az Atma Centert is kínzókamrának tartják egyesek, itt a tanár puszta kézzel megoldja a ráhatást, esetleg az övet meg a téglát hívjuk segítségül. Szóval István végigcsinálta a két hetet Rudrával, és nagyon lelkes volt. Utána azért az Astangánál kötött ki. A mellékelt képen szerintem azért Rudra Dev kicsit túlzásba viszi a "propok" használatát, még ha azt saját magával teszi is. De legalább nem mondhatjuk, hogy nem gyakorol, igaz?

Biztosan van még sok más jógaoktató Rishikesh-ben, nekünk róluk voltak tapasztalataink, és természetesen mindenkinek ajánljuk, ha Rishikesh-ben jár. A Swamikat inkább a soft stílus kedvelőinek, Rudrát a semi-hard stílus rajongóinak, míg végül Kamalt azért a hardcore irányzat képviselői közé sorolnám, mint ahogy általában a legtöbb Astanga-oktató hozza a formáját. De hát ezért szeretjük őket, nem? Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinájja...