Uttána majúrászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"79. Uttána-majúrászana (fordított pávapóz)

Ez az ászana neve a rádzsa-jóga szerint. A hatha-jóga szerint ugyanezt az ászanát szúptapádángusthászanának nevezik. Közeli kapcsolatban áll a szarvángászanával. Több változata is létezik, néhányat az alábbiakban fogunk ismertetni.

(Megjegyzés: Iyengar szétubandha-szarvángászanának nevezi ugyanezt a pózt. A szúptapádángusthászana név alatt a modern Ashtanga-jógában a szarvángászanában végzett terpesztett lábujjfogás-póz jelenik meg.)

1. Kezdjük a szálamba szarvángászana első három lépésével.
2. Vegyük fel a halászana második változatát.
3. Most hozzuk a tenyereinket a csípők alá. Jegyezzük meg a tenyerek és az ujjak helyzetét figyelmesen ebben a pózban. A tenyereink a csípő magasságában vannak és az ujjaink előrefelé néznek. A tenyerek és az ujjak helyzete tehát eltér a szarvángászanában lévőtől. Olyan helyzetben vannak, hogy hatékonyan meg tudjuk támasztani a testünket, amikor eléri a végső, vízszintes pozíciót. A könyökeink közelebb vannak egymáshoz ebben az ászanában, mint a szarvángászanában.
4. Belégzés közben emeljük vissza mindkét lábunkat a levegőbe, egészen függőleges helyzetig, majd folytassuk a mozdulatot, amíg a sarkaink el nem érik a földet, egy ívet alkotva, melyet a sarkaink, könyökünk, a vállaink és a tarkónk támasztanak.

Megjegyzés: Kezdők számára a lábak felemelése és kiegyenesítése nehéz lehet. Számukra a mozdulat megkönnyítése érdekében a lábakat be lehet hajlítani térdben, a sarkukat hozzák a fenekükhöz és a behajlított lábukat emeljék, hogy a combok vízszintes helyzetbe kerüljenek.

5. A mozdulatot úgy lehet folytatni, hogy csípőben még jobban hajlítjuk a törzset, úgy, hogy egy ívet alkosson. A lábainkat is egyenesítsük ki valamennyire, hogy a talpaink a földön pihenjenek. Mindkét lábunkat egyenesítsük ki, amíg nyújtva nem lesznek, a lábujjak egyenesek és a térdek össze vannak zárva. Ahogy haladunk a gyakorlásban, a térdek behajlítása nélkül is el tudjuk érni ezt a helyzetet.

6. Emeljük fel a fejünket és a vállainkat, úgy, hogy a testünket csak a sarunk és a két könyökünk tartsa.

Megjegyzés: Kezdők esetében a fej és és a váll egyidejű felemelése nehéz lehet. Ezárt először csak a fejük felemelésével kíséreltezzenk, és a vállakon támaszkodhatnak. Ahogy a gyakorlás fejlődik, miután felemeltük a fejünket és kiegyensúlyoztuk a testünket, a vállainkat is felemelhetjük és el tudjuk érni a végső pozíciót.

7. Ebben a végső pozícióban végezzünk el nem többet, mint három mély levegővételt. Ne tartsuk vissza a levegőt.
8. Pihenjünk egy kis ideig.

(Az uttána majúrászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd engedjük hátra a lábainkat a fejünk mögé, és támassuk be a tenyereinket a derekunkhoz, kifelé nézőp tenyerekkel és minél közelebb eső könyökökkel.

Nava: Belégzésre emeljük vissza a lábainkat szarvángászanába.

Dasa: Kilégzésre engedjük le a lábainkat a talajra a könyökeink mögött, úgy, hogy a térdeinket össze tudjuk zárni és ki tudjuk egyenesíteni. Végezzünk el 3 légzésciklust az uttána majúrászana szthitiben.

Ékádasa: Kilégzésre emeljük vissza a ládainkat szarvángászana, majd hamászana pozícióba, és gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

Tanítások az Ősök útján, 5. hétvége 1. nap

Most hétvégén Cserkútpusztán voltunk Oguzzal, kétéves "sámánképzőnk" ötödik hétvégéjén. A téma a lélekvisszahívás, vagy lélekrész-visszatérítés volt. Pénteken délután/este érkeztünk meg Cserkútra. Kinyitottuk a házat, berendeztük a szertartás-szobát, és elkezdtünk az éneklést, ami utána egy dobolós sámánutazásba ment át. A téma mér ekkor is a lélekvisszahívás volt, illetve az, hogy milyen segítséget kapunk ehhez a szellemvilágtól. Én egy hajón találtam magamat, ami mindhárom világban tudott közlekedni, az űrben, a levegőben, a vízen, a víz alatt és az alsó világokban is. A hajó testébe ágyazódva volt a sárkányom, és ő hajtotta a hajót. A hajón ült egy új segítő, vagyis tanító. Kék volt mindene: a ruhája, a szeme, a bőre és még a haja is. Nagyon mennyei volt a megjelenése, ezért sejtettem, hogy a felső világból jött. Azt mondta, hogy az Arcturusról. Később meg is találtam az interneten, hogy hasonló kék tanítókkal mások is felvették már a kapcsolatot az Arcturusról. Szóval azt mondta, hogy kifejezettem a lélekrészek keresésében és visszahozásában fog segíteni nekem. 

Az első révülés után volt egy diád-gyakorlat, "Mondd meg nekem, mitől félsz?" kérdéssel. Ezt valamiért erőteljes röhögőgörccsel kezdtünk a párommal, amit gyakorlatilag nem tudtam kontrollálni, Rángatta az arcomat össze-vissza, és már kínos volt, meg fájdalmas, mintha akaratom ellenére történt volna. Oguz azt mondta a végén, hogy ez ugyanolyan érzelmi energia-felszabadulás, mint a sírás vagy szomorúság vagy félelem. Úgy látszik, így szabadultak fel a félelmeink, és miközben megfogalmaztuk, hogy mitől félünk, a végén rájöttünk, hogy lehet, hogy nem is félünk annyira ezektől a dolgoktól. 

Az éjszaka kicsit mozgalmasan telt. A szobában jól befűtöttünk, ez már nekem is sok volt, pedig szeretem a meleget. Valamint a három bögre teától nem tudtam aludni hajnalig, és párszor ki kellett mennem a természetbe pisilni is. Reggel fél hétkor az egyikőnk telefonja makacs dallammal kezdett ébreszteni mindannyiunkat, csak azt nem, akié a telefon volt. Végül mire megtaláltuk és hatástalanítottuk a telefont, jobbnak láttam felkelni és elkezdeni a napot. Még négy résztvevő úton volt a hétvégéből, ők csak szombaton 11 után értek oda. Még egy lélekutazást végeztünk addig, közösen dobolva. Most a téma a segítő állat kérése volt a gyógyításhoz és a lélekvisszahíváshoz. 

Elindult a dobolás, berévültem, és az Életfa tövénél lementem az alsó világba, majd szólítottam az erőállataimat. Kértem, hogy az jöjjön, amelyik a gyógyításban lesz a segítőm. Ismét a sárkányom jelentkezett, és elkezdtünk száguldani a föld alatt egy alagúton keresztül. Éreztem, hogy a Teotihiacánban található Tollaskígyó-piramis alá értünk, amit a héten Fazekas Áginál láttam a kristálykoponyák gyűrűjében. A Tollaskígyó piramisa alatt van egy alagút, aminek a végén négy kőszobrot találtak a régészek, ezeket ős-sámánoknak tekintik. Erről már írtam korábban egy blogbejegyzésben. Hasonló alagúton haladtunk végig, és az alagút végén egy kikötő, vagy valamiféle leszállópálya volt, ahol ugyanaz az űrhajó állt, amit tegnap is láttam az első látomásban. Benne ült a kék segítőm az Arcturusról, a jobb oldali ülésben, nekem pedig bal oldalra kellett ülni. Közöttünk is volt még egy ülés, és azt mondta, hogy ide kell majd helyezni a megtalált lélekrészeket, amíg visszaszállítjuk őket a tulajdonosukhoz. Utána elindultunk a hajóval, és az arcturusi megmutatta, hogyan lehet vele eljutni a három világ bármelyikébe, attól függően, hogy hol van az a lélekrész, amit keresünk. A sárkányom bebújt a hajótestbe és ő repítette mindenhová a hajót. 

Az utazás után volt egy kis szünet, majd megérkeztek a maradék tagok, és Oguz elkezdett beszélni a lélekvisszahívásról, először elméleti szempontból. Mindent részletesen elmondott, hogyan, mikor, miért kell alkalmazni, mik a veszélyei, és mi a hatása. Azt mondta, hogy a technikai részleteket ne osszuk meg másokkal, hogy pontosan hogyan kell csinálni, mert esetleg még valaki kitalálja, hogy majd a leírás alapján elkezdi csinálni, és ennek azért vannak veszélyei. Az elméleti bevezető után volt egy kis szünet, vágtunk fát, hoztunk vizet, berendeztük a kunyhót, a holnapi szertartáshoz, és megraktuk a tüzet is, bele a kövekkel, majd letakartuk. Sőt, ebédet is főztünk, paprikás krumplit vegán és kolbászos változatban. Utána mér öt óra felé hajlott az idő, amikor a gyakorlatban is elkezdtük a lélekvisszahívást.

Párokra oszlottunk, és én jelentkeztem elsőnek, megkértem az egyik résztvevőt, hogy végezze el nekem a lélekvisszahívást. Oguz elvégezte nekem még a sámáni utam elején, erről három blogbejegyzésben is olvashattatok korábban (1. rész, 2. rész, 3. rész). Utána szerettem volna majd valamikor még egy lélekvisszahívást, de a segítők azt mondták, hogy nincs rá szükségem, ezért nem erőltettem a témát. Most viszont mindenki gyakorolt mindenkin, ezért ajánlkoztam, hogy meglássam, mit talál esetleg a párom. lefeküdtünk egymás mellé, és a többiek elkezdtek dobolni körben. Láttam némi képeket, de a végén elhallgattak a dobok, és éreztem, hogy nem fújt be semmit a szívcsakrámba és a fejembe. Elmondta, hogy látott egy nagy sötét űrt, majd mintha egy lepedőt húztak volna fel, mögötte sok-sok függőleges oszlopot (én Siva-lingamra asszociáltam), de engem nem talált, és ezért nem tudott visszahozni semmit sem. Van olyan, amikor nem a lélekrészt hozzák vissza, csak az elveszített erőt vagy erőállatot, én igazán erre számítottam, de végül ez is elmaradt. Oguz és a párom is láttak egy kígyót, aki nálam a halállal kapcsolatos segítő állat, és sok kígyó-szimbolikával dolgozom, például Quetzalcoatl-lal, a Tollaskígyóval, de nem tudom, hogy mi volt a szerepe ebben az esetben. Többen a résztvevők közül kutyát láttak vagy hallottak, én pedig a kínai naptár szerint a kutya évében születtem. Folytatódtak a lélekvisszahívások, a legtöbben találtak lélekrészeket. Majdnem éjfélig dolgoztunk, utána már nagyon kifáradt mindenki. Az egyik párnak nem sikerült megtalálni a lélekrészt, de visszajönni sem, így hosszan, és egyre gyorsabban doboltunk, míg a végén már szólt nekik Oguz, hogy jöjjenek vissza. A szombati éjszaka nyugalmasabban telt, mert már nem fűtöttünk a szobában, és így jobban is tudtunk aludni.

A spirituális emberiség

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"E gondolatmenet folytatásaképpen el kell mondanom, hogy a legtöbb idő, amit a guruk követésével töltöttem, végső soron a vezető drámájáról szólt, a gururól, és nem az én életemről. Bár úgy tűnt, hogy olyan sok dolog történt az életünkben akkoriban,mi, a követők igazából csak gyalogok voltunk a sakktáblán, ahol a guruk a saját drámájukat játszották el a saját szükségleteik szerint. Az egyik ilyen szükséglet az volt, hogy nagy mennyiségű ember lássa és szeresse őket. Ha valaki rendelkezik ezzel az igénnyel, akkor bármilyen karizmát hajlandó kifejleszteni, hogy megkapja. De a karizma az még mindig a második és a harmadik csakra dinamikájához tartozik. Bár a mi esetünkben a spiritualitás vagy a jóga szállítóeszközét használják, a második vagy harmadik csakrás viszony struktúrája nem különbözik a parancsnok-közlegény, főnök-beosztott vagy hadúr-zsoldos viszonyától – egydimenziós és lineáris.
Mindennek most meg kell változnia. Amint szédülünk az ökológiai katasztrófa szakadékába nézve, ahová az autoritás gyakorlása és az abba vetett hit vezetett, a szívcsakra arra tanít, hogy teljesen új paradigmából kezdjünk el viszonyulni. Az immanens Isten szeretne az egymáshoz kapcsolódáson, együttléten, együttérzésen, megbocsájtáson, szereteten és hálán keresztül kifejeződni. Ennek egy része az a megértés, hogy nem csak az emberi kapcsolatok tartalmának, hanem a struktúrájának is meg kell változnia, növekednie kell. A szívcsakra aktiválása azt jelenti, hogy megvalósítjuk azt, hogy együtt megkapjuk Istent. Senki sem Isten kizárólagos inkarnációja vagy avatárja. Mindannyiunknak szüksége van egymásra ahhoz, hogy együtt tegyük meg ezt a következő lépést. Isten most kollektív módon fejezi ki magát az összes lényen keresztül, a legnagyobb zsenitől kezdve a legjelentéktelenebb amőbáig. Nincs egyetlen személy, aki ezt kifejezheti, a játék természete megváltozott.
Az élet és a modern társadalom túl bonyolulttá vált ahhoz, hogy egy ember rendelkezzen az összes válasszal, vagy hogy az emberiség két kasztra legyen osztható: a „megvilágosodottakra” és a „meg nem világosodottakra”. Szóval mit tehetünk, hogy befogadjuk Istent? Hallgassunk rá, érezzük, és váljunk azzá! Próbáljuk meglátni Istent minden ember szemében, akivel találkozunk. Lássuk a küzdelmüket, hogy megtestesítsék Istent. Még az is megeshet, hogy csak önmagukban látják és nem másokban, és ezért próbálják fenntartani a régi paradigmát, hogy „én vagyok a guru”.
Amikor valaki más felé spirituális tanítóként nyilvánulok meg, felteszem magamnak a kérdést, hogy mi a tanításom és hogyan tudom átadni az üzenetet. De még fontosabb, hogy Istennek melyik aspektusát fejezi ki az előttem álló személy. Megadom-e neki a lehetőséget, hogy kifejezze isteni mivoltát? Vagy csak a személyes törekvésem érdekel? Hogyan tudom segíteni ezt a személyt a saját potenciálja kifejezésében, saját isteni mivoltának megélésében ahelyett, hogy a saját mozgalmamba igyekezném beszervezni? Amikor a szívcsakra kollektív szinten aktiválódik majd, még mindig lesznek spirituális tanítók, de a viselkedésük fontosabb lesz, mint a tanításuk. Hogyan bánunk egymással? Hogyan adom át az élményemet a cselekedeteimben? Annál, hogy magamban felismertem Istent, fontosabb az, hogy a velem szemben álló személyben is felismerjem. A legfontosabb az, ahogyan bánok vele. Csak az én viszonyulásom hozzájuk adhatja át azt, amit látok bennük.
Így a szívcsakra megnyílása annak a demonstrációja, hogy minden személyben felismerem Istent, akivel találkozom. Ebbe beletartozik az is, amit Isten tanít és amit kommunikál felém azokon keresztül, akikkel találkozom. Amikor találkozom valakivel, félre kell állnom és hagynom kell, hogy Isten rajtam keresztül is kommunikáljon. A kifelé irányuló hatalom-csakra modellben a guru felelős a fejlődésünkért. A befelé irányuló szív-csakra modellben együtt fejlődünk spirituálisan, az egész emberiség."

Utazások a kristálykoponyákkal

Tavaly decembere óta lettek kristálykoponyáim, és most jött el az ideje, hogy találkozzak Fazekas Ágival, aki sok-sok éve foglalkozik a kristálykoponyákkal, és nem csak a gyűjtésükkel, hanem a kristálykoponya-meditációval, csatornázással, gyógyítással is. Amikor beléptem a "szentélyébe", akkor szembesültem a sok-sok kristálykoponyával, melyek közül vagy egy tucatnyi emberi fej nagyságú, vagy még nagyobb. Sajnos az enyémeket elfelejtettem elvinni magammal, valamiért nem akartak jönni most. Ági elkezdett mutogatni néhány koponyát, melyekről úgy érzete, hogy hozzám kapcsolódnak. Megmutatott egy egyiptomi koponyát, majd két tibetit, egy peruit és végül teljesen körberakott szebbnél szebb koponyákkal. Azt javasolta, hogy üljünk csendben egy darabig és meditáljunk, nézzük meg, mi jön, és azután kezdjünk el beszélgetni. Behunytam a szememet és ellazultam. Megláttam egy nagy fénylő kristálykoponyát a sötét háttér előtt, ami egy egy piramis tetején trónolt. Miután jobban megnéztem, láttam, hogy a piramis nem egyiptomi, hanem mexikói, mert lépcsőzetes, és középen is egy lépcsősor fut végig rajta. A Teotihuacanban taláható Tollaskígyó-piramisra emlékeztetett a leginkább. A piramis előtt egy sámán táncolt és a dobját verte, kétoldalt mellette pedig két kapuőr-szerű ijesztő lény volt. Ági egyik koponyája egy ékszerekkel díszített tibeti koponya, és az ő fején volt két dombormű, melyek hasonló buddhista haláldémonokat ábrázoltak. Ezután a kép lassan eltűnt, és még egy darabig ültünk csendben. 

Ági azt mondta, hogy egyszer kapott egy olyan üzenetet a koponyáktól, melyben az volt, hogy korábbi életeinkben nem ugyanazon az oldalon álltunk, de ezt most félre kell tennünk és együtt kell működnünk. A mostani utazás során azt az információt kapta, hogy legutoljára a Szíriuszon értettünk egyet, és akkor Ági volt az aktívabb, aki nagyon elő akarta mozdítani az univerzum ügyeit, én pedig mindig türelemre intettem. Ebben az életünkben valahogy megfordult a szereposztás, mert én igyekszem világgá kürtölni mindent, amivel találkozom és fontosnak tartom, míg ő szeret megfigyelni és szűkebb körben megosztani a tudását, tapasztalatait. 

Nagy élmény volt a koponyákkal lenni, bár nem éreztem annyira melbevágónak a hatást akkor és ott. Az egész napot koncentrált nyugalomban csináltam végig, majd este, amikor lefeküdtünk, "élesbe" váltottak a dolgok. Én elkezdtem volna veszekedni a feleségemmel, bár ő nem volt ebben partner, mert csak hallgatott. Így olyan volt, mintha két külön burokban lettünk volna: én szembesültem a lényem azon árnyoldalaival, melyekről már azt hittem, hogy régen meghaladtam, elemi erővel törtek elő az érzelmek és az indulatok belőlem. Orsit mintha nem nagyon hatotta volna meg a dolog, nem lehetett belerángatni a viharba. Utána elült az egész, és a frusztrációm is elmúlt, és mintha mi sem történt volna, úgy folytatódott az este, nagy egyetértésben. Utólag deriváltam le, hogy mekkorát csavart rajtam a koponyák által létrehozott erőteljes energiamező, és mivel csak én voltam ott, őrá nem hatott ez olyan mértékben. A koponyák megmutatják énünk azon oldalait, melyekről nem szívesen veszünk tudomást, ezzel elősegítve a tisztulást, fejlődést. Emellett tanító, információt közvetítő és gyógyító szerepük is van, de erről majd a következő élmény fog szólni. 

Ági az Untersbergre készült a következő napokban. Ez egy olyan hegy, amelyet mindenféle misztikus legendák lengenek körül. Állítólag a hegyen és a barlangjaiban emberek tűntek el, vagy jöttek elő pl. német katonák, harminc évvel a világháború befejezése után. A kutatók csak scifi-be illő magyarázatokkal tudnak szolgálni ezekre a tér-idő anomáliákra, és Ágit valamiért arrafelé vitték a koponyák. Ajánlotta nekünk is, hogy kapcsolódjunk rá a magával vitt, Crystal névre hallgató koponyája rezgéseire és meditáljunk egyet, amikor a misztikus hegyet járja. Az Untersbergről és hasonló tér-idő kapukról itt van egy cikk: noiportal.hu.

Én végülis megtettem, napközben ráhangolódtam a saját koponyáimra, és igyekeztem összekapcsolódni Crystallal és az Untersberg rejtélyével. Érdekes utazás volt. Egy nagy koponyában megjelent egy alagútszerű barlang, és a sasom elkezdett repülni benne, én meg utána. Mintha egy körgyűrűn, részecskegyorsítóban repültünk volna, és egy idő múlva az alagút falai eltűntek és a kozmoszban voltunk. Kiderült, hogy a hegy alatti járatok egy tér-idő gyűrűt alkotnak, amit ha nem tud használni valaki, akkor beszippantja és máshol, máskor, a tér-idő mező teljesen másik pontján rakja ki. De ha nem tudja annyira felgyorsítani az elméjét, akkor nem kezd el hatni. Az elme "felgyorsításáról" és az ilyen tér-idő féreglyukakról Carlos Castaneda is beszél a tolték hagyományra hivatkozva. Eléggé logikusnak tűnik, hogy ha csak a fény sebességével tudunk mozogni, akkor beleragadunk a három dimenzióba, de ha az elme sebességével száguldunk, akkor ki-be bújkálhatunk a téridő "féreglyukain".

Szóval megpillantottam kettőnket szíriuszi formánkban, nagy mandulaszemünk volt, mint Ági ufo-koponyáinak. Kikerestem a netről egy faragványt, amely valamennyire hasonlít arra, ahogyan én láttam.  Ági nagyon magyarázott valamit, de inkább telepatikusan. Utána azt láttam, hogy a gyűrű alatt és felett számtalan párhuzamos gyűrű van, amikbe át tudunk lépni. A gyűrűk sora nagy karikákba rendeződött, az tóruszokba és a gömbök sokasodtak, mint egy végtelen dimenziós útvesztő, amiben tudsz utazni, ha ismered a kódokat. Azután megjelent Ági kristálykoponyája és azt mondta, hogy a koponyák segítségével tud utazni az ember mentálisan ebben az útvesztőben úgy, hogy a fizikai teste itt marad és utána vissza tud lépni. Ezzel lett vége ennek az utazásnak.

A hétvégén Oguzzal voltunk Cserkútpusztán, és persze oda is vittem az oltáramat és a kristálykoponyáimat. Erről majd külön blogbejegyzésben fogok beszámolni. Ma hétfő van, visszaértem Cserkútról és újra az Atmában voltam. Az egyik relaxáció alatt úgy döntöttem, hogy utazom még egyet a kristálykoponyákkal, és a végére járok annak a látomásnak, amit Áginál láttam. Amikor berévültem, megjelentek a kristálykoponyáim és mondták a nevüket: Balam, a hegyikristály koponya, Akbal, a fluorit és Ometeotl, a pirit koponya. Utána ismét megjelent előttem a Tollaskígyó piramisa (erről még lesz szó majd a hétvégi beszámolóban is). A piramis belsejében a Tollaskígyó és Tlaloc, a tenger sárkánya kezdett emelkedni egy kettős spirált alkotva, ahogy már korábban láttam őket. A piramis tetején egyesültek. Ometeotl azt mondta: amíg a tudat fölfelé halad a piramis lépcsőin, addig a fény-árnyék kettősségét tapasztalja - Ometeotl (Az aztékok Kettő-istene, mely a férfi és a női princípiumot képviseli), és amikor felér a piramis csúcsára, akkor a kettő eggyé válik - Hunab-ku (Egy-isten, feltételezett maja istenség). A piramis tehát az emberi energiarendszer leképezése, melyben a Nap- és a Hold-vezeték a harmadik szem-csakráig kíséri a Fény- és Árnyék-kígyót, és ott egyesülnek. A harmadik szem-csakrában még tapasztalhatunk isteni formákat, férfi-női minőségeket, de a koronacsakrában minden Eggyé válik. 

A két ijesztő buddhista istenség a halál kapuőrei, Jamantaka és Mahákála. Jamantaka a halál kapuját védelmező istenség (A halál egy beavatás, melynek során a lélek megtapasztalja a bardót, sokféle tudatállapotot és a testnélküliséget is). Mahákála pedig egy dharmapála, azaz a spirituális út vádelmező istensége, aki megakadályozza, hogy a nem őszinte szándékú gyakorlók elérjenek bizonyos szinteket vagy tudatállapotokat. A középső, táncoló sámánalakot most közelebbről láttam, és egy vörös-fekete, vicsorító fogakkal rendelkező maszkot viselt, táncolt és dobolt. Ő valószínűleg a buddhizmus előtti bön vallás archetipikus ős-sámánja, Shenrab Miwoche, bár róla nem találtam ilyen maszkos képet, de később őt is "bódhiszattvásították", mint ahogy az ősmagyar Boldogasszonyt is "máriásították". Szóval ezeknek majd utána kell nézni, de érdekes, hogy ezek az archetipikus jelentéstartalmak mennyire összecsengenek minden kultúrában. Végül megkérdeztem a koponyákat, hogy milyen kapcsolat van a tibeti és a maja kultúra között, mire azt válaszolták, hogy mindkét tudást a csillagok szülöttei hozták el a földre, csak más csillagképekből jöttek. A maja és azték kultúra a Plejádokról (Fiastyúk), a tibeti és egyiptomi pedig a Szíriuszról (Nagy-kutya) származik, mint ahogy minden spiritulis és vallási hagyomány a felsőbb világokból érkezett a Földre. Ezzel ért véget az utazásom. A kristálykoponyákkal kapcsolatos eddigi blogjaimat itt olvashatjátok: Kristálykoponya.

A szívcsakra korszakának hajnala

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szangha a guru helyett

Akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt negyven évben olyan sok guru bukott el? Vajon mindig így viselkedtek a guruk, vagy valami gyökeresen megváltozott? Úgy tűnik, hogy sok guru „rosszalkodott” már a 20. század első felében is, de amint a második feléhez értünk, ez sokkal rosszabb lett. A múlt század második felében a legtöbb gurunak voltak már botrányai, bár egyes állítások megalapozatlannak tűnnek, vagy csak baleknek tüntetik fel a gurut. Amint elérkeztünk az 1990-es évekhez és a 21. századhoz, a gurukkal kapcsolatos bűnügyi és bírósági perek és súlyos vádak szinte általánossá váltak. Egyesek szerint a helyzet mindig ennyire botrányos volt, de csak most kerültek felszínre a vádak az interneten zajló széles körű kommunikációnak köszönhetően. Persze, hogy mindenki, aki úgy érzi, hogy elbántak vele, létrehozhat egy honlapot, és megpróbálhatja diszkreditálni korábbi guruját. Tehát nem minden vád szükségszerűen igaz.

Egy másik feltételezés viszont az, hogy a guruk viselkedése mostanra gyökeresen megváltozott. Ez a magyarázat megmentené a régi korok mestereinek becsületét és azt sugallná, hogy nem szükségképpen rossz a vallás és a spiritualitás összes formája; de meggyőző érvek kellenének annak megállapításához, hogy pontosan mi is történt, miért történt változás, és hogyan tovább. Erről szeretnék most beszélni. A spirituális élet játékszabályai teljes mértékben megváltoztak az utóbbi 50-70 évben, és gyorsuló ütemben fognak változni a jövőben. A gondolataim Charles Eisenstein civilizáció-kritikus gondolataira rímelnek, melyeket a „Miért járt le a guruk kora” című cikkében tárgyal, de jógikus perspektívából fogom mindezt tárgyalni.

A „Jóga-meditáció” című könyvemben bemutattam az élet evolúcióját a Földön a jóga és a csakrák szemszögéből. A csakrák Isten kifejeződései az élet evolúciós lépcsőfokaiban a Földön. Bemutattam, hogy a gyökér-csakra (múládhára) a hüllő-tudatot képviseli, az alhasi csakra (szvádhisthána) az emlős-tudatot, és a köldökcsakra (manipúra) ereje az emberszabású majmok tudatét képviseli, ami jelenlegi társadalmi paradigmánkat jellemzi. Az ökológiai katasztrófa veszélye, a globális felmelegedés, a terrorizmus, az iskolai lövöldözések, és az olyan zavarok terjedése, mint a depresszió, ADHD, PTSD, stb. annak a küzdelemnek a szimptómái, ahogy az emberiség igyekszik felemelkedni a szívcsakra (anáhata) szintjére, és valóban emberré válni. A szívcsakra nevezetes tulajdonságai a szeretet, megbocsájtás, hála, együttérzés, és a kapcsolódás. Érdemes észrevenni, hogy ezek a tulajdonságok inkább nőies minőségeket jelentenek, míg a hatalom-csakra tulajdonságai kifejezetten férfiasak. A hatalom csakrája a vezetői minőséggel, bizonyossággal, meggyőzéssel, manipulációval stb. áll kapcsolatban. A hatalom csakrájának ideje alatt a spirituális tanításokat (mint minden más tanítást) lineáris módon adták tovább az erős vezetőtől az őt méltató követők csoportjának, akik egy vezért kerestek, aki majd megmenti őket. Milyen gyakran tettük ezt meg, nem csak a spiritualitás terén, hanem a szociális, politikai, tudományos, a sport és már területeken.

Jelenleg a szívcsakra időszaka felé történő tranzíciónak vagyunk tanúi. Ez a változás szükséges, máskülönben a bolygónk, Gaia behúzza a függönyt az emberiség előtt. A szívcsakra felé történő tranzíció nem egy olyan dolog, amit a vezetők meg tudnak tenni helyettünk, mivel ők még mindig a régi paradigma részét alkotják. A szívcsakra korszaka alatt Isten kevésbé fog megnyilvánulni az erős vezetőkön keresztül, akik egy igazságot hirdetnek lineáris, fentről lefelé irányuló módon, hanem sokkal inkább azon keresztül, ami közöttünk történik, ahogy viszonyulunk egymáshoz, ahogy bánunk egymással, és amit és ahogyan kommunikálunk. Az isteni megnyilvánulás a szívcsakra fázisában a kölcsönös kapcsolódáson keresztül fog jönni, amit Charles Eisenstein „össz-létnek” nevez. És ezért kerülnek hatályon kívülre a régi, lineáris guruk. Az új guru nem egy személy, hanem az, ami a felszínre kerül, ahogy tanítjuk egymást, ahogy együtt meglépjük az emberi evolúció következő lépését, ahogy megéljük a szívcsakra ébredését.

Gyökerek

Felmerült az a kérdés a Facebook csoportban, hogy miért kellene nekünk más kultúrkörök spirituális hagyományaihoz nyúlni, miért nem elég a sajátunk? Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani pár gondolatot, kezdve azzal, hogy a magyar népi kultúrkincs nagyon szép, spirituális és gazdag is, és valóban, mindenkinek, akik kis hazánkban született, nagyon fontos feladata, hogy megismerje ezt a kultúrkincset, és kutassa a benne megőrzött spirituális tartalmat. Két dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk. Az egyik az, hogy sohasem jó a saját kultúránkat vagy utunkat más kultúrák fölé emelni, vagy annál jobbnak, stb. tekinteni. Mi magunk is életünk már előző életeinkben sok más kultúrában, és akkor azzal azonosítottuk magunkat. A gyökerek a testhez tartoznak, és átmenetiek. Ugyanakkor egy-egy kulturális hagyományban őrzött spirituális tudás mindenhol azonos, hiszen örök tudásról van szó, mely a lélekhez szól, és nem a testhez. A másik dolog az, hogy a magyar sámáni hagyományból jó pár száz év folyamatosság kimaradt, és akik manapság ezzel a hagyománnyal igyekszenek foglalkozni, azok nagy nehezen próbálják csak rekonstruálni azt, hogy őseink milyen sámáni szertartásokat végeztek, milyen szokásaik voltak, és hogyan látták a világot, és a szellemvilágot. Más kultúrákban a kereszténység vagy egyéb intézményesült és újabb keletű vallások előtti spirituális tradíciók is élő módon fennmaradtak nemzedékről nemzedékre. Ők tehát egy élő hagyományhoz tudnak kapcsolódni, és nem kell élesztgetniük őseik lelki örökségét. 

A következő kérdés, amit tisztáznunk kell: szükséges-e, vagy jó-e, ha csak egy bizonyos kultúrkör hagyományaira és tudására korlátozzuk magunkat? Szerintem nem szükséges, mert a sámánságban (vagy általában a spiritualitásban) a korok és nemzetek esetében fellelhető különbségek jelentősége sokkal kisebb, mint amennyire közös és hasonló őstudást őriztek meg a különböző helyeken született tudók és látók. Amikor egy tudást vagy hagyományt csak azért veszel át, mert az ősök is úgy csinálták, nem értve a lényegét, az könnyen dogmává és üres szokássá válhat, és nem fog közelebb vinni a spirituális ébredés állapotához. A kizárólagosság sokszor pont azt eredményezi, hogy a valóságnak a számunkra fontos dimenzióitól is elvágjuk magunkat, mert az "nem a mi hagyományunk". A sámánság elsősorban a megtapasztalás útja, és sohasem tudhatod, hogy a szellemvilág milyen élményeket tartogat számodra. Ott nincsenek történelmi korok, államhatárok meg "klánok", minden mindennel összefügg.

Azután felmerülhet az a kérdés is, hogy miért vonzódik mondjuk egy magyar emberfia például a hinduizmus, buddhizmus, vagy akár az ősi közép-amerikai kultúrák hagyományaihoz? Erre a válasz szerintem eléggé egyértelmű, és ezt a saját tapasztalataim is alátámasztják. Akit ebben az életében erősen vonz a spiritualitás, az valószínűleg előző életeiben már sok-sok spirituális kultúrában élt, és ott is ugyanazt a tudást kereste, mint ebben a születésében. Ha visszajönnek ezek az emlékek, akkor az ott tanult tudást természetes módon tudjuk alkalmazni ma is, nem kell újratanulni, vagy könnyebben fogjuk tudni befogadni. Ezekre a kultúrákra azért "rezonálunk", mert a múltban már sok lenyomatot szereztünk, amikor bennük éltünk. Tehát a lelkünknek valójában a Föld összes kultúrájában vannak gyökerei, bár meglehet, hogy régebbről, mint ebből a születésből. "Minden a rokonom" - ahogy gyakran szoktuk mondani a sámán-szertartásokon. 

Nálam például 18 éves koromban indult be a spirituális keresés időszaka, és a Biblia, Korán, buddhista írások és egy-két filozófus művei után a Bhagavad-gítánál kötöttem ki, mert számomra az tartalmazta a legbefogadhatóbban a lelki tudást. Több, mint húsz évig kizárólagos módon követtem és gyakoroltam a Krisna-tudat tanítását, majd felébredt bennem az érdeklődés a sámáni, tapasztalati út iránt. Ekkor kezdtek visszajönni olyan előző életbeli emlékeim, melyek megmagyarázták nem csak azt, hogy miért vonzott a hinduizmus a legjobban, hanem azt is, hogy Krisna után végülis miért inkább Siva alakja vált vonzóvá számomra. Előző életemben ugyanis az Arunachala hegy mellett éltem saivita szádhuként Indiában. De még korábban voltam már buddhista pap, viking sámán, maja pap, egyiptomi pap, és ausztrál bennszülött is. Tehát volt már kapcsolatom ezekkel a kultúrákkal, és jelen életemben is úgy érzem, hogy hordoznak olyan tartalmat, ami fontos számomra. Viszont a jelen az jelen, a múlt pedig múlt. Amire a jelenlegi életemben szükségem van, azt nem tudom a múlt életbeli gyökereimen keresztül felszívni, de kiegészíthetem azt, amit a jelenemben kapok és befogadok. Tehát mindenkinek annyit és olyan módon kell befogadnia a különböző spirituális hagyományokból, amire "rezonál", amiről érzi, hogy hozzá szól. Ami nem érint meg, azzal nem kell foglalkoznunk, hiszen mindenki a saját, egyedi és megsimételhetetlen útját járja, és ezért is nincs értelme győzködni a másikat a saját igazunkról. Jobban járunk, ha megtanuljuk értékelni az útját, és nyitottá válni arra, amivel nekünk van dolgunk. 

A vallási szinkretizmustól pedig nem kell félni, mert ha intelligensen társítja az ember a különböző kultúrákból származó mitológiai elemeket, istenképeket, spirituális gyakorlatokat, hagyományokat stb. akkor ezek közös gyökerére fog rábukkanni, ahelyett, hogy a különbségeken akadna fenn. A sámánságban úgysem azzal foglalkozunk, hogy milyen formában "illene" megjelennie előttem Istennek, hanem elfogadjuk azt, hogy az a megélés, amit megkaptunk, az nekünk szólt, a mi tudatunk nyelvén, és mások számára ugyanaz az üzenet esetleg más formában lesz befogadható. A befogadóképességünk tágítása jó gyakorlat arra, hogy lebontsuk az önkorlátozó hiedelemrendszereinket, és így a Valóság úgy mutathatja meg magát nekünk, amilyen valójában, és nem úgy, ahogyan mi azt elvárjuk.

Pársva halászana B

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"78B. Pársva halászana (oldalsó ekepóz) – B változat

Bár ez csak a pársva halászana A egyik változata, csak itt mutatjuk be, mert könnyebben végre tudjuk majd hajtani ezt a pózt, ha a korábban ismertetett szúpta kónászanát gyakoroltuk először.

Technika:

1-2. Ezek a lépések megegyeznek a pársva halászana lépéseivel.

3. Csak a bal lábunkat mozgassuk félkörívben, amíg annyira messze kerül a testünk bal oldalától, amennyire lehetséges. A lábunkat kilégzésre mozgassuk, és a belégzést akkor végezzük, amikor a lábunk mozdulatlan. Eleinte mozgathatjuk szakaszokban a lábunkat. Ahogy halad a gyakorlásunk, egy mozdulattal is átvihetjük a lábunkat.
4. Hajtsunk végre hat mély légzést.
5. Hozzuk vissza a bal lábunkat jobbra, amíg a két lábunk össze nem záródik.
6. Belégzésre emeljük vissza a két lábunkat, amíg nem kerülnek függőleges helyzetbe középen.
7. Ismételjük meg a másik oldalra is.

8-10. Ezek ugyanazok a lépések, mint a pársva halászana utolsó három lépése.

Megjegyzés: a tenyereinkkel végig támasszuk a hátunkat.

(A pársva halászana B vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd engedjük hátra a lábainkat a fejünk jobb oldalára.

Nava: Kilégzésre vigyük át a bal lábunkat a bal oldalra. Hajtsunk végre hat mély légzésciklust.

Dasa: Kilégzésre zárjuk vissza a bal lábunkat a jobb mellé.

Ékádasa: Belégzésre emeljük vissza a lábainkat szarvángászana pozícióba.

Dvádasa: Kilégzésre engedjük le a lábainkat a fejünk bal oldalára.

Trajódasa: Kilégzésre vigyük át a bal lábunkat a jobb oldalra. Hajtsunk végre hat mély légzésciklust.

Csaturdasa: Kilégzésre zárjuk vissza a jobb lábunkat a bal mellé.

Pancsadasa: Kilégzésre hozzuk a lábainkat középső halászana pozícióba.

Sódasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Szaptadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Astadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Ékónavimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Vimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Ékavimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

Pársva halászana (oldalsó ekepóz)

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"78A: Pársva halászana (oldalsó ekepóz)

Technika:

1. Hajtsuk végre a szálamba szarvángászana első három lépését. A testünk most a nyakunkra támaszkodik, a lábaink függőlegesen a levegőben vannak, a hátunkat pedig a tenyereinkkel támasztjuk.
2. Engedjük le a kinyújtott lábainkat a csípők hajlításával, és némileg fordítsuk el a csípőket, hogy a lábujjaink két és fél lábnyira a jobb fülünktől érjenek a talajra. Ezt a mozdulatot kilégzésre kell végrehajtani. A lábaink legyenek összezárva és kiegyenesítve. A jobb tenyerünk szilárdan támassza meg a hátunkat, hogy amikor a lábainkat leeresztjük jobbra, akkor a testünk ne dőljön ki jobb oldalra, hanem maradjon függőleges a törzsünk.
   Megjegyzés: Ezt az ászanát a második lépésben mindig a törzs jobb oldala felé kell kezdeni.
3. Vegyünk három mély levegőt. Ne tartsuk vissza a légzésünket.
4. A lábainkat a fejünk mögött félkörben vigyük át a másik oldalra, amíg a lábaink nem kerülnek két és fél lábra a bal fülünktől.
5. Belégzésre emeljük vissza a lábainkat a középső, függőleges helyzetbe.
6. Vegyünk két mély levegőt.
7. Most ismételjük meg az előző mozdulatokat, leengedve a lábainkat a bal oldalra, vagyis a 2-6. lépéseket végezzük el, felcserélve a „bal” és a „jobb” szavakat.
8. Hajtsuk végre a normális halászanát, a lábainkat középeb, a fejünk mögött tartva.
9. Vegyünk két mély levegőt.
10. Kilégzésre hajlítsuk be a térdeinket úgy, hogy a torkunk mellé kerüljenek, vegyük ki a tenyereinket, engedjük le a csípőnket, hogy a hátunk visszaérkezzen a talajra, majd nyújtsuk ki a lábainkat, hogy az egész egy guruló mozdulatot formázzon.
11. Pihenjünk.
    Megjegyzés: Ezt az ászanát a gyakorlás előrehaladtával úgy is végrehajthatjuk, hogy nem támasztjuk a hátunkat a tenyereinkkel. Ebben a változatban tartsuk kiegyenesedve a karjainkat, mint az 1. lépésben.
    Hatásai: 1. Tonizálja a májat és a lépet. Megelőzi e szervek betegségeit és gyógyhatású, ha e szervek betegek.
    2. Csökkenti a túl sok vizeletet.

(A pársva halászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd engedjük hátra a lábainkat a fejünk jobb oldalára. Végezzünk el két légzésciklust.

Nava: Belégzésre emeljük vissza a lábainkat szarvángászana pozícióba.

Dasa: Kilégzésre engedjünk le a bal oldalra. Végezzünk el két légzésciklust.

Ékádasa: Belégzésre emeljük vissza a lábainkat szarvángászana pozícióba.Végezzünk el két légzésciklust.

Dvádasa: Kilégzésre engedjünk le a lábainkat középső halászana pozícióba.

Trajódasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Csaturdasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Pancsadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Sódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Szaptadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Astadadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

Sámánság - alapfogalmak

Az alapfogalmak tisztázása mindig hasznos dolog, mert azok mentén tudunk továbbhaladni útkeresésünkben. Az alábbiakban a sámánsággal kapcsolatos három olyan fogalom- (vagy ha úgy tetszik, kategória-) párt szeretnék megosztani, melyek első pillantásra egymás ellentéteinek tűnnek, de ha jobban megvizsgáljuk, akkor sok mindenben összekapcsolódnak és kiegészítik egymást.

Tradicionális sámánizmus

Sok olyan népcsoport és kultúra létezik még a földön, melyeknél a sámánvallás és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok élő hagyományok (pl. számos szibériai, mongol, koreai, vagy éppen észak- és dél-amerikai indián népcsoport) és apáról fiúra szállnak. Ezeknél a népeknél a sámáni szertartásokra nem úgy tekintenek, mint alternatív spirituális útra, hanem a kultúrájuk szerves részeként ápolják, éltetik, gyakorolják a sámáni folyamataikat. Mindegyik kultúrkörnek megvan a saját (sok pontban egymáshoz hasonló) szabály- és hagyományrendszere. Ami talán közös bennük, hogy egy olyan sámán, aki beleszületett a saját népe hagyományaiba, jó eséllyel azt a világképet és szertartásrendet fogja követni, és arra korlátozza magát, amit őseitől megkapott. Nem fog kirándulásokat tenni vagy tanulmányozni más kultúrköröket vagy azok sámáni hagyományait, mert a sajátjánál köteleződik el. 

Core vagy neo-sámánizmus

A sámánság iránt az utóbbi évtizedekben felébredt nagy érdeklődés nem csak a kultúrantropológusok, valláskutatók, de a laikus érdeklődők, spirituális keresők körében is előidézte azt a szinkretista törekvést, hogy a sámáni alapgyakorlatokat és világnézeti tételeket a rájuk egyes helyeken jellemző kulturális motívumoktól kissé lecsupaszítva, a közös spirituális hagyományt és technikákat adják tovább, egy globális szemléletnek engedelmeskedve. Így bárki tud kapcsolódni a sámáni gyakorlatokhoz, kulturális hátterétől függetlenül. A Michael Harner és más kutatók nevével fémjelzett neo-sámánizmushoz sok polgári társadalomból származó ember vonzódik, akik gyermekkorukban nem tudtak mélyebben kapcsolódni a saját gyökereikhez. Sok olyan országban, ahol a tradicionális sámánizmus történelmileg nem maradt fenn, a core-sámánizmus nagy sikerrel tölti ki ezt az űrt, és ébreszti fel az igényt a keresőkben, hogy mélyebbre ássanak a saját kulturális és lelki gyökereik után. A core-sámánizmus követői nem szorítkoznak egy-egy kultúrkör hiedelemvilágára, hanem a saját szubjektív megéléseiket, és a bennük felmerülő archetipikus mintázatokat helyezik a középpontba, ezeket kiegészítve a különböző kultúrákból származó őshagyományokkal.

Utazó sámánizmus

Az utazó sámánizmus igazából egy révülési technika, melynek során a sámán a dob, csörgő, ének, tánc, légzés vagy tudatmódosító növények hatására "kilép" a testéből és a megszokott külső tudatállapotából, és a lelke utazásra indul a szellemvilág láthatatlan dimenzióiban, az Alsó, Felső vagy a Középső Világban. Utazásából visszatérve erőt, tudást, útmutatást, gyógyulást hoz azok számára, akik érdekében a samanizációt vagy a szertartást végzi. A révülést vagy transzállapotot látszólagos ájulás vagy önkívületi állapot kíséri, melyből visszatérve a sámán ismét képes kommunikálni a külvilággal. 

Behívó sámánizmus

A behívó samanizáció egy másik technika, ami inkább a médiumitáshoz hasonlítható. Ilyenkor a sámán révült állapotában meghívja a szellemeket a saját testébe, és egyéni tudata háttérbe vonul, amíg a szellemek az ő testén keresztül kommunikálnak, cselekszenek, gyógyítanak, elfogadják a felajánlásokat stb. Ilyenkor a sámán hangja vagy akár az általa beszélt nyelv is megváltozhat, és a samanizáció végén általában nem emlékszik arra, hogy mi is történt tulajdonképpen. De tudja irányítani a folyamatot, vagyis a szellemek meghívását és elküldését ő végzi, ugyanúgy, mint az utazó samanizációnál ő lép ki a testéből, tudja, hogy hová szeretne utazni, és vissza is tud térni a végén.

Fehér és fekete sámánság

A sámáni feladatköröket is két kategóriára oszthatjuk. a fehér sámáni minőséghez tartozik a gyógyítás, gyógynövények használata, különböző engesztelő áldozatok végrehajtása, jövendőmondás, tanítás, útmutatás, vagy akár elveszett tárgyak, személyek megkeresése. A lélekvisszahívást is többé-kevésbé ide sorolhatjuk, valamint a halott lelkének elkísérését a túlvilágra. Ezzel szemben a fekete sámáni minőség már inkább a "harcos" sámánokra vonatkozik, akik szembeszállnak a betegség-démonokkal, megszüntetik az átkokat, elűzik a gonosz szellemeket és démonokat, akik a klienset zavarják vagy megszállják. Az elrabolt és fogva tartott lélekrészek visszahozása is inkább fekete sámáni feladat, ugyanúgy, mint a halállal kapcsolatos egyes beavatkozások elvégzése, ahol a sámánnak "veszélyesebb" vizekre kell eveznie. A fekete mágusokkal vagy gonosz sámánokkal szembeni harc és védelem is a fekete sámánság hatáskörébe tartozik. A fekete sámánsághoz az elhívást és a beavatást nehezebb megkapni, mint a fehér sámánsághoz, de vannak olyan sámánok, akik mindkét minőséghez kapcsolódó feladatokat sikeresen el tudják végezni.

Az új guru-paradigma

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Fiatalkoromban sok olyan esetet láttam, amikor ártatlan idősebb hindu úriemberek, akik eleinte gyönyörű spirituális tanítók voltak, elkezdtek hinni benne, hogy ők Isten egyedüli avatárjai, mivel a nyugatiak éveken keresztül ekként kezelték őket. Elkezdtek „istenemberként” viselkedni: az egójuk mérhetetlenné növekedett és a szépségük szertefoszlott. Ha bárkinek ekkora hatalmat adunk a kezébe, az őt is tönkre fogja tenni. Ezt láttuk bizonyos mértékig a politikában is, és az államunk és a kormányaink Voltaire és Montesquieu elképzelései alapján lettek kialakítva (vagyis az egyház és az állam különválasztásán, valamint a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató erők különválasztásán); de a spiritualitás területén ezt nem sikerült megvalósítani, és így ott tombol a korrupció.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk spirituális tanítókra. Sokkal inkább szükségük van rájuk, mint ezelőtt. A jógát vagy bármilyen tradicionális spirituális utat egy tanár nélkül megtanulni ugyanolyan nehéz lenne, mintha zenélni vagy gyógyítani szeretnénk megtanulni egyedül. Lehet, hogy néhány nagy autodidakta számára ez lehetséges, de a legtöbb ember nem így működik. Azok a modern tanítók, akik a legnagyobb hatással voltak rám: Ramakrishna, Aurobindo, Ramana és Krishnamurti. Egyikőjüknek sem volt emberi guruja (bár több tanítójuk is volt). A saját autoritásuk alapján tanítottak. Ezzel együtt, most olyan guruink vannak, aki obskúrus tanítókat kreálnak maguknak, akiket sohasem látott senki és őket kiáltják ki a saját gurujuknak, akitől a felhatalmazást kapták. Ez a 18-19. századi európai arisztokratákra emlékeztet, akik építészeket bíztak meg, hogy ősréginek kinéző kastélyokat és romvárakat építsenek nekik, melyre alapozva egy régi dinasztia leszármazottaiként hirdethették magukat. Bár nem minden állítás hazugság a guruk világában, azt javaslom, hogy kezeljük őket erős gyanakvással.

Ez a világ mély spirituális válságban van és a spirituális tanítókra még nagyobb szükség van manapság, mint ezelőtt. Mégis a mostani guruk körül egymás után megjelenő botrányok a szexuális kizsákmányolással, manipulációval, pszichoterrorral, mesés vagyon felhalmozásával kapcsolatban mélyen gátolják a spiritualitás lehetőségeit a társadalmunk forradalmasítása és az evolúciónk felgyorsítása terén. Mindez annak a ténynek ellenére, hogy erre a forradalomra sürgősen és erősen szükség volna, mivel eltéríthetne bennünket az ökölógia katasztrófa szakadékának széléről. Alább olyan ötleteket fogok ismertetni, melyek elősegíthetik egy spirituális gyakorlat, például a jóga szerepvállalását ebben. Ezeknek az ötleteknek az a célja, hogy előteremtse a tanító/tanuló kapcsolatának ökológiáját (a szervezetek egymáshoz történő viszonyát) és higiénéjét.

Először is olyan tanítókra van szükségünk, akik megmutatják a tanulóknak az utat, anélkül, hogy az útnak tettetnék magukat. Ez a legjobb figyelmeztetés, amit ajánlani tudok egy tanító vagy guru követőinek – kerüld az olyan tanítót, aki azt mondja, hogy ő az út és a kapcsolat középpontjába helyezi magát. A jó tanító a tanuló munkáját, erőfeszítését és gyakorlását fogja előtérbe helyezni, magát lényegtelennek beállítva. Olyan technikákat fog megtanítani, melyek helyettesítik a rajta való függést.

Bár sok jelenlegi guru a saját személyét helyezi előtérbe, az őszinte tanító a tanítást, a módszert és a technikát fogja előtérbe helyezni. Nem szabad hamis reményekkel áltatnia a tanulókat és misztikus hókusz-pókusz átadást sem végeznie. Így a tanító, aki nem magát helyezi előtérbe, hanem visszaadja a labdát a tanulónak, őket hatalmazza fel. A tanító az, akinek van elég alázata ahhoz, hogy elismerje – ő csak katalizátor a kapcsolatban és maga a tanuló végzi a legfontosabb munkát. A tanító megmutathatja az utat, de a tanulónak kell végigjárnia. A tanító az, aki készséggel elismeri, hogy ő is tanul a tanítványaitól. A kapcsolat nem lineáris, nem a tanítványok fölé magasodó, mindentudó régimódi gurué.

A rénszarvas-totem

A Nagy Rénszarvas-szellem

A rénszarvasról szóló mitológiai körképet kezdjük a lappoknál, vagy ahogy önmagukat nevezik, számiknál. A számik áldozóligeteket (seitákat) építettek kövekből vagy farönkökből, és ott áldozták fel a legszebb rénszarvasokat a Nagy Rénszarvas-szellemnek. Az áldozóhelyet gyakran rénszarvas-agancsokkal díszítették. A Nagy Rénszarvas-szellem nagy fehér rénszarvasként, vagy ember-rénszarvas keverékeként ábrázolták. Voltak olyan istenalakok is, amelyek emberi testtel és fejjel rendelkeztek, de rajza rénszarvas-agancs volt (mint a keltáknál ismert Cernunnos vagy a görög Pán isten). A számik a rénszarvas minden testrészét szentnek tekintették, de különösen az agancsát, mert az az ég felé mutatott. A sámánok (szeidrek) szarvasangancsot és a rénszarvas bőréből készült kabátot vettek fel a szertartáshoz. Ezáltal kapcsolódott a sámán a rénszarvas szelleméhez és a szolgájává vált. A számik nagy becsben tartották a halott állatok csontjait, és úgy temették el őket, hogy minden csontjuk meglegyen, mert akkor hitük szerint a rénszarvas lelke tovább tud vándorolni és újraszületik.

Myandash története

Egyes számi törzsek a rénszarvasok leszármazottainak tekintik magukat. A Kola-félszigeten élő számik (lappok) úgy hiszik, hogy egy alakváltó rénszarvas-ember volt az ősük, akit Myandash-nak hívtak, Az anyja egy számi sámán boszorka volt, aki át tudott változni rénszarvassá, az apja pedig egy rénszarvas volt. Myandash az anyjával lakott egy rénszarvas-bőrből és csontokból készült kunyhóban, és amikor a kunyhóban volt, akkor emberi formája volt. Amikor kilépett belőle, akkor rénszarvassá változott. A sátor mellett egy folyó volt, amiben nem víz, hanem rénszarvas. vér folyt. Myandash és az anyja agy másik világban éltek, a Nagy Rénszarvas-szellem birodalmában. Myandash nagyon magányosan kezdte érezni magát a sátorban és megmondta az anyjának, hogy szeretne egy embernőt feleségül. 

Myandash anyja nem nagyon örült ennek, de mivel szerette a fiát, elment a földre és talált naki egy feleséget. Hogy ezután mi történt, arra több változat létezik: az egyik szerint Mayndashnak sok gyereke lett a feleségével, és amikor kimentek a sátorból, akkor ők is mindig rénszarvassá változtak. A másik változat szerint Myandash annyira eggyé vált a benne lakozó rénszarvas-totemmel, hogy már nem akart visszaváltozni emberré, és ezért nem tért vissza a sátorba. Ekkor a gyermekei is követték a tundrába. A felesége, immáron egyedül maradva, feláldozott egy rénszarvast a Nagy Rénszarvas-szellemnek, és közben egy rénszarvas-szőrmén ült és meditált. Ekkor Myandash szelleme belépett a testébe, és amikor később a felesége újraházasodott, akkor Myandash szellemének leszármazottai lettek a Kola-félszigeti számik további nemzedékeinek ősei. 

Norvégia ősi vadászai gyakran díszítették rénszarvassak az eszközeiket, mivel a hatalom és erő szimbólumának tekintették. A kamcsatkai korjak törzs legendája szerint a Teremtő elment a csillagokba, héyg visszahozza a rénszarvast az emberek számára. A Nagy Medve csillagképet Elwen' kyennek nevezik, ami rénszarvas-bikát jelent. Az északi sámánok legszentebb eszköze a rénszarvas-bőrből készült dob volt, mellyel a negatív erőket üldözték el. 

A számi sámánok, a naoidik is rénszarvas-bőrből készült dobot használtak a révüléshez és a szellemvilágba történő utazáshoz. A dobod a fizikai világ és a szellemvilág különböző jelenségeit jelképező szimbólumokkal, például rénszarvasokkal is díszítették. A dob ütője rénszarvas-agancsból készült. A rénszarvas-bőrből készült ütőfelületet rénszarvas-inakkal erősítették a kávához. A noaidi vagy sámán képes volt a dob segítségével utazni a fizikai és a szellemi világok között, és fel tudta venni a rénszarvas formáját, vagy elbújt a patája alatt, vagy a fék tetején ugrált, vagy hal formájában úszott a víz alatt. 

A mongol replülő szarvas-kövek

Mongóliában számos sziklaoszlop található, melyekre repülő rénszarvasokat faragtak. A tudósok nem sokat tudnak e kövek rendeltetéséről, legfeljebb annyit találgatnak, hogy fontos emberek emlékéül emelték. Világszerte legalább 700 ilyen követ találtak, és az észak-mongóliai Darkhat-völgyben van közülük 500. Azt mondják, hogy kb 3000 éve állnak ott a kövek, és egyesek szerint a sámáni hagyományokhoz van közük. A mongol hiedelem szerint az állatok viszik az égbe a halottak lelkét. A tsaatan törzs például belefoglalta a rénszarvas-köveket a buddhista rituálékba, de a közép-ázsiai kimméreknél is fennmaradtak ilyen kövek, oldalukon faragott rénszarvas-ábrázolásokkal.

Görög mitológia

A görög mitológiában a szarvasünőt különösen Artemissel, a vadászat szűz istennőjével hozzák kapcsolatba. A hajadon lányok, a Hold, a vadászat és a vadak istennője nagy népszerűségnek örvendett az ókori Görögországban.

A leírás szerint egy nőstény rénszarvasról van szó, és nem másmilyen szarvasról. Az agancsai aranyból, a patáéi bronzból voltak, és gyorsabban tudott futni, mint egy kilőtt nyílvessző. A nőstény rénszarvas az egyedüli szarvas-faj, amelynek van agancsa.

A legenda szerint Héraklész harmadik feladata az volt, hogy ejtse el Artemis rénszarvasát és hozza el Eurystheusnak, majd vigye vissza Artemisnek. Héraklésznek nem volt könnyű dolga a szélsebes ünővel - egy álló évig kergette szerte a Görög birodalomban. A hajszától kimerült rénszarvas az Artemisius hegyen keresett menedéket, és a Ladon folyóhoz jött. Amikor át akart kelni rajta, Héraklész akkor nyilazta le. 

Ahogy visszafelé tartott Eurystheus felé, összetalálkozott Atemissel és Apollóval, a nap, a pásztorok és a zenészek istenével. Eurystheus terve volt, hogy összetalálkozzanak, mivel azt gondolta, hogy Artemis majd megbünteti kedvenc rénszarvasa elrablásáért. Héraklész elmagyarázta a helyzetet, mire Artemis megkegyelmezett neki, és még a szarvas sebét is begyógyította. Ekkor Héraklész folytatta útját Eurystheus felé, de már nem bízott annyira abban, hogy a király visszaadja majd neki a szarvast. Így azt mondta neki, hogy csak akkor kaphatja meg a rénszarvast, ha saját maga jön ki érte. Eurystheus ebbe bele is egyezett, de persze amikor Héraklész elengedte a szarvast, az szélsebesen visszatért Artemiszhez. Így teljesítette be Héraklész a feladatot. A mítosz helyszíne Hüperborea, ami egy szibériai vagy sarkvidéki terület lehetett, ahol a rénszarvasok őshonosak.

Rénszarvas-rituálék

A rénszarvasok már a felső paleolitikum és a mezolitikum idejében szerepet játszottak Ázsai és Észak-Európa népeinek vallásos szertartásaiban. A vadászati évszak kezdetén rénszarvast áldoztak a vadászat istenének. Egy fiatal rénszarvasborjút temettek el vagy süllyesztettek el egy tóban. Létezett farkasáldozat is, melynek során egy rénszarvast és egy farkast öltek meg, és emelvényre helyezték a testüket. Ezzel igyekeztek kielégíteni a farkasok istenét, hogy a farkasok ne támadják meg a rénszarvas-csordákat. Az áldozat nem mindig véráldozat volt, esetenként élve ajánlották fel a rénszarvast az isteneknek. Ezek után a felajánlott állat védelmet élvezett, senki nem használhatta semmire. 

Létezett egy szánceremónia is, mely tavasszal történt. Új szánokat építettek az istenek totemei számára, és a szán készítői rénszarvas-vérrel kenték be a szán alkatrészeit. A téli napfordulón több napos szertartást tartottak, mely tánccal és szexuális szabadossággal járt, majd a szertartás végén a sámán gyógyította a betegeket és jövendőt mondott. A rénszarvasok agancsát a temetési szertartáskor is használták: a halottat uszadékfából és a sátorfáiból készült sírhelybe helyezték a személyes tárgyaival, egy-két rénszarvas agancsaival és egy papírpénzzel megtöltött, rénszarvasbőrből készült zacskóval együtt. 

A rénszarvas, mint totemállat

A rénszarvas családorientált, jól tud kommunikálni és járatos a társadalmi eseményekben. Született vezető, és minden lehetőséget megragad, hogy a közösségét új irányokba vezesse. A rénszarvas ártatlan természetű, és segítőkész a barátai és a családtagok Iránt. Mivel érzékeny mások igényeire, ez a totem megtanít arra, hogyan alkalmazkodjunk a közösség igényeihez. "Egy mindenkiért, mindenki egyért" - ez is lehetne e totem mottója. Ha a rénszarvas megjelenik az életedben, akkor meglehet, hogy eljött az ideje, hogy foglalkozz a közösségeddel. Ha elszigetelődtél, akkor esetleg vezető szerepet kell vállalnod és mindenkit csapatba kell szervezned. Ha viszont már vezető szerepben vagy, akkor esetleg azt kell észrevenned, hogy ráerőlteted másokra az elképzeléseidet, ebben az esetben pedig visszább kell lépned. A vezetés e totem kulcs-szerepe. Légy kedves és segítőkész tanító, és nem főnök.

A rénszarvas a kitartásra, erőre, céltudatosságra és szívósságra tanít. Megtanítja a nehézségekhez való alkalmazkodást és a körültekintést, valamint az állhatatosságot, mellyel véghezvisszük a dolgokat. Megmutatja, hogyan vegyük fel a dualitás, a bennünk rejlő férfi és nő szerepeit. Itt az ideje, hogy dominánsabb szerepet vállaljuk az életben és a munkában, vagy éppen finomabban kell hozzáállni a helyzetekhez? A rénszarvas a spirituális változásokban, a kommunikációban és a társadalmi képességeinkben is segítségünkre lesz. megtanítja, hogyan haladjunk tovább előre a csoporttal. A rénszarvas a mozgásról és a belső béke megtalálásáról, valamint saját helyünk felfedezéséről szól, ahogy haladunk az életünkben.