Vezetett óra: Az oktató végigmondja, végig mutatja és végigszámolja az ászanákat és a vinyászákat.
Mysore óra: Mindenki a maga ütemében végzi a sorozatokat, esetlegesen különbözőket, az oktató körbejár és igazgat.
Melyiknek mi az előnye és a hátránya? Melyik segít jobban a fejlődésben? Nyilvánvalóan, amíg nem jegyeztük meg az 1. sorozatot, és nem tudjuk az ászanák sorrendjét, addig vezetett órára kell járnunk. Mysore-ban ezt úgy hidalják át (mivel ott nem nagyon van vezetett óra), hogy a kezdő tanítvány kap egy papírt, amin rajta vannak az ászanák, és az alapján próbálja a többieket utánozva végigcsinálni. A 2., stb. sorozatok tanulásánál is hasznos lehet a vezetett óra. A hagyományos Pattabhi-módszer szerint a tanítvány individuálisan kapja az ászanákat a gurutól, egyszerre egyet. Ha megtanulta, akkor kapja a következőt. Manapság azonban sok helyen vannak vezetett 2., 3. stb sorozatos órák. Nos, egy pár gondolat mindkét óratípusról:
1. Vezetett óra: elősegíti a csoportkohéziót, a tanárnak sok lehetősége van a szóbeli utasításokra, melyeket mindenkihez egyszerre intézhet. Ez megkönnyíti a figyelem felhívását az ászanák fontos elemeire, illetve a vinyászák helyes végrehajtására. A számolás elősegíti a mély légzés kialakulását, bár az egyéni ritmusa mindenkinek némileg eltérhet a számolás ütemétől. Ha az oktató egyszerre akarja pl. bevezetni a 2. sorozatot, akkor elengedhetetlen a vezetett óra, és akkor is, ha teljesen kezdőket oktat, akik nem tudják az elsőt sem. Amellett, hogy beszélhet egy vezetett órán, a másik nagy előny az, hogy mutathatja is az ászanákat, aminek Mysore órán nem sok értelme van, mert mindenkit kizökkentene az egyéni ritmusából. Másik előny: az oktató betehet vagy elvehet gyakorlatokat, ahogy jónak látja. Pl. végeztethet előkészítő gyakorlatokat a nehezebb pózokhoz, hozzátehet újakat a következő sorozatból stb. Egyszóval sokkal több lehetősége van arra, hogy meghatározza azt, mi történik az órán. A gyakorlók szempontjából is sokat adhat egy vezetett óra, mert megtörheti a helytelen beidegződéseket, amelyek fölött egy Mysore gyakorlás közben esetleg átsiklanánk. Én hasznosnak látom a vezetett órákat, még a magasabb sorozatoknál is. Emellett az oktató változatosabbá, sokoldalúbbá teheti az órát pl. azáltal, hogy időnként beiktat egy teljes vinyásza órát (a póz és kontrapóz után feljövünk szamaszthitibe, vagyis álló helyzetbe, és onnan levinyászázunk a következő pózhoz). Emellett variálhatja a tananyagot, míg a Mysore órán mindenki csak azt csinálja, amit már megtanult.
2. Mysore óra: Ez akkor alkalmazható, ha a tanítvány tudja pl. az első sorozat sorrendjét, és végig tudja csinálni önállóan (nem feltétlenül minden pózt tökéletesen, de segítséggel). Ez feltételezi, hogy a tanítvány nem csak órán gyakorol, hanem otthon, önállóan is. A Mysore óra tulajdonképpen az önálló gyakorlás ellenőrzött formája, amelyben segítséget kapsz az oktatótól a nehezebben menő ászanák helyes végrehajtásához. Előnyei: a saját ritmusunkban tudunk lélegezni, az oktatónak több ideje marad igazgatni. Természetesen az oktató szempontjából is van egy csomó előnye, és gyanítom, hogy ezek az elsődleges okai nannak, hogy a Mysore típusú óra kialakult Mysore-ban. Például, Pattabhi Jois régi sálájába egyszerre 12 ember fért be. Elkezdték a sorozatot, és amikor megcsinálták a hátrahajlításokat, Pattabhi felküldte őket egy másik terembe, hogy ott végezzék el a befejező pózokat. Ez azt jelenti, hogy azt már nem nézte, igazgatta végig. Mivel egyre többen kezdtek jönni, így hamarabb felszabadultak a helyek, és kb másfél óra múlva hívhatta a következő embereket gyakorolni. Így is évekig hajnali 4-től délután 2-ig egyfolytában oktatott. Ez olyan, mint egy 10 órás non-stop Astanga-óra az oktató számára. A figyelem mások felé irányítása mellett nem kis mértékű fizikai terhelést is jelent, ugyanis Pattabhi és Sharath, de ugyanúgy Sheshadri és Ajay is meglehetősen intenzív, az izmok és szalagok nyúlási határait maximálisan kihasználó igazításokat szoktak végezni.
Másik előnye az, hogy a haladó sorozatokat végző tanítványok is egyidejűleg tudnak gyakorolni, és ez folyamatossá teszi a menetrendet. Valószínűleg több évtized alatt kísérletezték ki ezt a rendszert. Még egy előny az oktató szempontjából (szerintem persze ez hátrány, de egyes oktatók sajnos vissza is élnek ezzel), hogy az oktatónak nem kell mutogatnia az ászanákat. Így folyamatosan igazíthat, de viszont megvan a veszélye, hogy leszokik a gyakorlásról. Egy Mysore órát egy olyan oktató is meg tud tartani (technikailag), aki nem tudja rendesen végigcsinálni az ászanákat és a vinyászákat. Mondjuk én már láttam vezetett órát is, ahol az oktató gyakorlatilag nem mutatott semmit. Ugyanakkor az oktató nem tud beszélni, legfeljebb csak rövid személyes utasításokat adhat az egyes tanítványoknak, hiszan a többieket zavarná a részletes magyarázat, ha éppen már máshol tartanak a sorozatban.
A Mysore gyakorlás azt feltételezi, hogy a tanítvány megfelelő mélységben és részletességben ismeri a sorozatot, és nem hagy ki vagy egyszerűsít részeket, hanem törekszik a tökéletes végrehajtásra. Ez azért jó, mert a tanítványt önállóságra, az egyéni gyakorlásra neveli. Az egyéni gyakorlás a legjobb tanítómester, mert szembesülsz a korlátaiddal. De ha nem vagy elég lelkiismeretes, akkor el fogod bliccelni a kellemetlenebb pózokat, ilyenkor a saját előrehaladásodat lelassítva.
Mindkét óratípusnak megvannak tehát az előnyei és a hátrányai, mindkettőt érdemes gyakorolni, mind tanulóként, mind oktatóként. Az Atma Centerben arra fogunk törekedni a jövőben, hogy reggelenként Mysore Astanga órára legyen lehetőségük járni az érdeklődőknek, délután pedig vezetett órákra, és fokozatosan belevegyék a rendszeres gyakorlásukba a teljes első és második sorozatot, illetve a harmadik és további sorozatok minél több elemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése