A tegnapi blogbejegyzésre érkezett azért egy-két hozzászólás a fészbúkon, köztük a legtartalmasabb egy TM-oktatótól (vélhetőleg), aki Meditáció Portál név alatt fut. Idézem:
"A rendszeresség, és a következetesség nem egyenlő a fájdalommal. A fájdalom, mint katalizátor egy cél elérése érdekében - nem a legkönnyebb út. Kezd hasonlítani a keresztények szenvedés-tanára. Ugyanakkor esetedben felmerül a kérdés, hogy miért helyezted ennyire előtérbe a test betörését a (vaisnava) lelki gyakorlatokkal szemben, a "bliss" elérése céljából. A másik pedig, vajon okoz-é fokozottabb testi függőséget, kötődést a jógaászanák ilyen fokú, profi gyakorlása? Hiszen a testedet (elsődleges) eszközként használod a bliss elérése érdekében, míg ha jól tudom, a Gítá is mulandó koncként tekint a testre, s a vaisnava rendszerben sem elsődleges a test betörése, így a bhaktin van a fő hangsúly. (A fentiek a Te utad tekintetében érdekelnek.)"
Nos, a fájdalomról már értekeztem korábban. A tegnapi bejegyzés szerintem nem azt sugallta, hogy "no pain - no gain", inkább azt akarta, hogy "no strain - no gain", vagyis hogy erőfeszítés nélkül nem érünk el eredményt. A fizikai szenvedés, (vagy nevezzük inkább kényelmetlenségnek) csak arra hivatott emlékeztetni, hogy a test átmeneti, és nem szabad ragaszkodnunk hozzá, mint az öröm forrásához. Én a jógára inkább úgy tekintek, mint a test, az érzékek megzabolázásának módszerére, nem annyira a betörésére. Olyan, mint az autószerelés. Koszos leszel, megizzadsz, elfáradsz, de utána jobban megy a verda. Karbantartani mindig kell.
Az is érdekes, hogy sokan azzal foglalkoznak, én hogyan alkalmazom az általam felhozott elveket, ami persze jogos, de ez nem biztos, hogy úgy történik, ahogy nekem mások prekoncepciója szerint viselkednem kellene. A krisnások ugyebár nem sportolnak, hanem imádkoznak - diktálja a populáris vélemény. Viszont a testünket nekünk is karban kell tartani, és a jóga erre kiválóan alkalmas. Az, hogy mellesleg az öröm forrása, az pszichológiai és fiziológiai tény, amivel kettőt tehetsz, vagy kipróbálod, és belemerülsz, vagy kerülöd, és kritizálod azokat, akik jól érzik magukat, miközben jógáznak. A Krisna-tudatban persze a legfontosabb gyakorlatok a kirtana és a mantra-meditáció, de a nap huszonnégy órájába ezért belefér egy kis jógázás is.
"Fontos a test "karbantartása", félreértés ne essék, nálunk erre a következő módszerek vannak, de nem elsődlegesként:
1.: A meditációt megelőzi a napüdvözlet, majd ezt követően 16 + 1 ászanát gyakorlunk. A 17. a hullapóz, amit kb. 5 percig gyakorlunk. A hullapóz után jön 5 perc pránajáma (váltott orrlukú), majd ezt követi kb. 20 perc TM-meditáció, illetve aki gyakorolja a TM-Szidhit, Patanjali jógaszútráira alapulóan, ő folytatja a meditációt a jógaszútrákkal, mindvégig az elme a csendjében maradva - erre készül fel a gyakorló az ászanákkal, pránajámával testi szinten, megfelelő alapot adva az elme számára a TM általi lecsendesedéshez. Persze a TM-et nem kötelező csak ászanával, pránajámával gyakorolni, de ez ez ajánlott módja."
Jól hangzik, de én dominánsan a test "autószerelője" vagyok, mivel elsődlegesen erre van igény. De azért szoktunk a pránájámával, a mantra-énekléssel és a Jóga-szútrákkal is foglalkozni, csak arra kevesebben kíváncsiak. Én is aktív ember vagyok, mint Ardzsúna, aki a meditáció helyett az öldöklést választotta, mert ez közelebb állt a természetéhez. Úgyhogy inkább ászanázok és lélegzem munkaidőben, szabadidőmben pedig meditálok.
"2.: Maharishi Ájurvéda, amely 20 [illetve vannak már újak is, pl. Maharishi Fényterápia] módszert alkalmaz - köztük az ászanákat, és a pránajámát is:
http://tminfo.hu/maharishi-ajurveda/tokeletes-egeszseg/
Szóval, örülnék a társalgásnak, de vitázni - győzködni egymást a frankóról - azt nem szeretnék. Érdeklődve szemlélem a jógában elért eredményeidet..."
Jól tálalja a dolgokat a TM, szép körítéssel. Csak az az érdekes, hogy folyamatosan a meditációnak az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatásairól beszél, és a lélekről nem sok szót ejt. De az a lényeg, hogy van rá igény, és eladható. Itt megint azzal találjuk szembe magunkat, hogy van egy eszköz (jelen esetben a meditáció), ám ez önmagában nem predestinálja az alkalmazóját arra, hogy bizonyos célok elérésére vágyjon. Csupán lehetőséget ad neki, és ő dönti el, hogy milyen célt kíván elérni vele. Az ászana gyakorlás is egy ilyen eszköz, és a gyakorló tudatától, természetétől függően sokféle cél elérésére felhasználható. Nem gondolom, és nem is gondoltam soha, hogy ez az egyedüli üdvözítő út, illetve hogy azoknak, akik jógáznak, feltétlenül astangázniuk kellene, úgy, mint nekem. Én azoknak mutatom be ezt az utat, akik szeretnék kipróbálni, akik affinitást éreznek az iránt, hogy ezeket a gyakorlatokat végezzék, és kíváncsiak arra, hogy ezáltal mit érhetnek el.
A TM-es "Yogic Flying"-ot például nem nevezném kifejezetten erőfeszítés nélküli mutatványnak, főleg, hogy még versenyeket is szoktak rendezni belőle: melyik madár tud messzebre, gyorsabban, magasabbra repülni :-) Íme egy videó:
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 16., csütörtök
Lúzerek és fighterek
Terveim szerint ez a bejegyzés nem kevés visszhangot fog kiváltani. Mindig ez történik, amikor bizonyos prekoncepciókat, hallgatólagosan elfogadott dolgokat veszek elő és a fejük tetejére állítom, utána pedig megrázogatom, hogy lássuk, mi is hullik ki belőlük. Aki jógázik, az tudja, hogy ha valaki egyben van, az a feje tetején is egyben van, meg a levegőben lógva is. Például sokan azt gondolják, hogy a jóga az valami lazulós, relaxálgatós, magától értetődő dolog, és az a lényege, hogy az ember ne tegyen erőfeszítést, hanem csak úgy történjenek vele a dolgok.
Érdemes ilyenkor elővenni egy kicsit a Bhagavad-gítát és olvasgatni. Krisna és Ardzsúna párbeszéde pontosan a fenti előítéletből indul ki: Ardzsúna úgy gondolja, hogy egy transzcendentalista erőszakmentes és fölötte áll a világi tetteknek, a nyereségnek és a veszteségnek, és éppen ezért tétlen, és nem akar harcolni. Krisna erre kertelés nélkül rávágja, hogy Ardzsúna egy lúzer, mert ha nem teljesíti a kötelességét, akkor mindenképpen csak veszíteni fog. Ellenben, ha harcol, akkor mindenképpen nyer, a csata kimenetelétől függetlenül. "Állj fel a jógával felfegyverkezve, és harcolj!"
Ardzsúna szinte önkívületi állapotba kerül a megölendő rokonai feletti bánatában, teljesen bestresszeli magát, mire Krisna kijelenti, hogy a legjobb stresszűző módszer az, ha ragaszkodás nélkül cselekszünk és végezzük a kötelességünket. A ragaszkodás nélküliség nem azt jelenti, hogy elhanyagoljuk a kötelességünket, hanem azt, hogy a motivációnk nem csökken akkor sem, ha nem vagyunk sikeresek. A jógásoknál gyakran tapasztalom, hogy amikor azt érzik, hogy a fejlődésük nem egy diadalív, akkor elveszítik a lelkesedésüket, és nem járnak az órákra. Ugyanakkor azt is jelenti a ragaszkodás-mentesség, hogy nem gondoljuk magunkat az eredmények okának (ez az egómentesség), és nem is akarjuk élvezni őket, hanem felajánljuk a Legfelsőbbnek. Ez egy mélyebb megértést igényel, de ha az előbbit gyakoroljuk, akkor lassan az utóbbi is megérik.
Szóval Krisna győzködésére Ardzsúna lúzerből ismét visszaváltozott fighterré, és megnyerte a háborút. Persze igazából sohasem volt lúzer, de a másik majd' hétmilliárd lúzer kedvéért azért eljátszotta, hátha tanulunk belőle. Amikor Ardzsúna nyilazni tanult, éjt nappallá téve nyilazott, le sem feküdt aludni. Így ő lett a legjobb íjász a földkerekségen. Nem "magától" jött neki, erőfeszítés nélkül. Úgyhogy van esély, csak gyakorolni kell, és nem szabad feladni!
Általában az emberek kifogásolják, amikor mindenkit lelúzerezek. Hogy miért? Mert fájdalmas beismerni, hogy azok vagyunk. De ez az első lépés, amit meg kell tenned, ha változtatni akarsz a helyzeten. Reggelente a Vörösmarty mozi előtt megyek el, ahol ki van téve egy filmplakát: "Kövéren szép az élet." Tipikus lúzer szöveg! Inkább elfogadom a helyzetet, amibe juttattam magamat, és meggyőzöm önmagamat meg egy pár másik ökröt, hogy ez így jó, ahogy van. Mert ugyebár, aki nem kövér, az vagy szegény, vagy beteg.
Szóval akármilyen fájdalmas is, de először be kell ismernünk, hogy lúzerek vagyunk. Miért? Mert menekülünk a kihívások elől, mindenféle hamis elképzelésekbe ringatjuk magunkat, és szerepeket játszunk a virtuális térben vagy esetleg a valós életben is. Fel kell vállalnunk önmagunkat, és szembe kell nézni a kihívásokkal, dolgoznunk kell a gyengeségeinken, a jellemhibáinkon.
A fighter nem fél a megmérettetéstől, a kihívástól. Mert mi a félelem? Csak annyi, hogy esetleg nem teljesülnek az elvárásaink, vagy másokban összedől az a kép, amit gondosan kialakítottunk magunkról. Amióta jógázom, azt tapasztalom, hogy ez egy roppant őszinte dolog. Nem kell, hogy valahogy kinézzél, hogy nagyon ügyes légy, vagy hogy úgy tegyél, mintha könnyedén, kényelmesen tudnád elvégezni a pózokat. Nyugodtan lehet szenvedni, nyöszörögni, izzadni, könnyeket hullatni. Ha valaki szeret, az így is szeret. Ha meg nem, akkor igazából nem is téged szeretett, csak a gondosan kipolírozott imidzset, amit minduntalan magadra erőltetsz. A fighter nem futamodik meg, akárhányszor is szenved vereséget. Mert ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Minden egyes jógaórából, minden egyes sérülésből vagy kudarcból lehet tanulni.
Ardzsúna győzelme ott kezdődött, hogy Krisna meggyőzte, ne futamodjon meg a csatamezőről. Én viszont már feladtam azt, hogy mindenkit noszogassak arra, hogy órára járjon. Aki nem jár, az magára vessen, nem vállalok felelősséget rá. Ha megkapsz egy ilyen remek lehetőséget, és elmész mellette, az az igazi lúzerség! Szóval innentől mindenkinek a maga felelőssége az, hogy megjelenjen az órán, merítse hozzá az inspirációt, ahonnan akarja! A blogomból, a barátaitól, az ébresztőórából, nekem mindegy. Amint beléptél a stúdióba, onnan viszont teljes felelősséget vállalok rád. Ha sikerült legyőzni az összes ellent, és eljutottál idáig, (fuss, Forrest, csukott szemmel az első jógastúdióig!), akkor már nem vagy lúzer, hanem fighter vagy! És én segítek végigküzdeni a két órát, akár minden nap, vagy napjában többször is!
Van, aki azt gondolja, hogy minek itt izzadni a nyaktörő ászanákkal, majd inkább leülök, aztán erőfeszítés nélkül meditálok és elérem a szamádhit. Ezt úgy hívják a gamerek zsargonjában, hogy cheat, de sajnos az elme mátrixában ilyen nincs! Amikor Krisna végre megtanítja Ardzsúnát, hogyan kell meditálni, akkor Ardzsúna rájön, hogy hatszázmillió embert ledarálni 16 nap alatt jóval könnyebb, mint az elmét uralmad alá hajtani. Azt mondja Krisnának, hogy szerinte a tomboló szelet könnyebb megállítani, mint az elmét kontrollálni.
Erről mindig Masutatsu Oyama nagymester jut eszembe, aki állítólag a tájfunban kiállt a dozsó tetejére, és két tatamit tartott a kezében, úgy próbált a szélnek ellenállni. Krisna azt válaszolja Ardzsúnának, hogy valóban iszonyú nehéz, de a megfelelő erőfeszítés, vagyis gyakorlás és az elkülönülés lassan elvezet a célhoz. Az elkülönülés azt jelenti, hogy ne keressük a kifogásokat, és ne ragaszkodjunk hozzájuk, hanem kerekedjünk fel a stúdióba, és gyakoroljunk! Bár lehet, hogy valaki otthon is könnyedén tud gyakorolni, de abban legfeljebb csak közvetett módon tudok segíteni. Na jó, most megyek gyakorolni.

2010. szeptember 15., szerda
Fuss, Forrest, fuss!
Szégyen-e a futás? Nem. És hasznos-e a futás? Szerintem nem, de az alábbi blogbejegyzésben ezt a témát szeretném kissé körüljárni. Az apropója egy hirdetés, amit a metróban látok már napok óta: Budapesti futófesztivál szeptember 26-án a Városligetben, 15000 tervezett résztvevővel. Hát ezt a számot még nem sikerült űberelnünk a 4000-es jógafesztiválunkkal, de nem adjuk fel, talán még valamikor sikerülhet!
Forrest Gumpnál maradva egyébként levonhatunk egy-két tanulságot a filmből, ami jógásoknak is hasznos lehet. Teljes lúzerként indult ugyebár, viszont naívan hitt abban, hogy meg tudja csinálni, amit akar. Mindaddig, amíg engedte, hogy belebeszéljék a betegséget, járni sem tudott, de amikor elhitte, hogy ő is tud futni, Amerika egyik leghíresebb futója lett, és egy egész brájenes hippimozgalom szerveződött köré. Tehát csak el kel hinni, és utána csak csinálni kell. Én is szűntelenül beleütközöm a negatív propagandába, hogy a "haladó" ászanák veszélyesek, károsak, amúgy sincs semmi hasznuk, és nem is tudja megcsinálni senki, vagy aki meg tudja, az abnormális.
Szerintem ez koncepció kérdése. Ha elhiszed, hogy meg tudod, akkor addig gyakorlod, amíg össze nem jön. Mellesleg a Hatha-jóga Pradípikában nem láttam ilyen kategorizálást, hogy kezdőknek és haladóknak szóló ászanák. Még egy másik korábbi bejegyzésemre is visszautalnék, mivel valószínűleg Sri Chinmoy is láthatta a Forrest Gump-ot, és elképzelhető, hogy megirigyelte tőle futógurui státuszát. Ugyanis amikor Chinmoy Amerikába költözött, elkezdett futni, és másokat is erre bátorított, mert szerinte futás közben meditatív állapotba lehet kerülni, és ezzel elősegítjük a világbékét. Ami igaz, az igaz, tinédzser koromban én is szerettem órákat futni, volt, amikor tornaórán csak róttam a köröket, és közben a légzés ütemére a maha-mantrát mormoltam a fogaim között.
De Chinmoy szerintem csak beérezte, hogy az amiknál trendi a futás, és könnyen sikeres lesz, ha ráébreszti őket, hogy mennyire spirituális dolog az, amit már amúgy is csinálnak. A történet vége az volt, hogy idősebb korára kikopott a térde, és már nem tudott futni. Ezért áttért a súlyemelésre, és emberfeletti méretű súlyokat emelgetett állítólag. Persze mindezt valami csörlős szerkezetekkel, amikkel egy kisgyerek is fel tud emelni akár egy autót is. Gondolom ehhez is volt szöveg, hogy súlyemelés közben meditatív állapotba lehet kerülni, vagy valami hasonló. A képen éppen valami kamu súlyt próbál felemelni ráncos karjaival.
Tehát mi az álláspontom a futás élettani hatásaival kapcsolatban? Először is tisztázzuk azt, amit már sokszor mondtam: ahhoz képest, hogy valaki a tévé előtt ül és egész nap zabál, még a futás is életmentő, tehát jobb a semminél. De vannak bizonyos hátulütői. Vasárnap a jógafesztiválon épp Rolanddal beszélgettünk, aki harcművész lévén minden nap fut, de úgy fájnak az achilles-ínjai, hogy létezni is alig bír. Tehát ha futsz, akkor ne betonon tedd, és nagyon jó futócipőben. Különben hamar szétmegy a bokád, a térded és a derekad is. Időnként a csípő is, de azt esete válogatja. A futás egyoldalú terhelés, és főleg túlsúlyos embereknél a fenti hatások többszöröződnek. A lábak is csak korlátozott tartományban mozognak, ugyanúgy, mint a karok. Vagyis a váll és a csípőízület mozgékonysága be fog szűkülni, és a hamstring (hátsó combizom) megrövidül. Ez a tartásra is jócskán kihat.
Ismertem egy maratoni futónőt, Agnira járt hozzám. Az összes csípőnyitó gyakorlat nagy nehézséget okozott neki, mert a combizmai erősek és rövidek voltak. A futóknak általában szülni is nehéz, mert kötött a medencéjük. Azon meg végképp döbbenek, amikor azt hallom, hogy jógaoktatók is futni járnak, ahelyett, hogy gyakorolnának. A Hot Ashtangánál intenzívebb kardióra tényleg nincs szükség! Na itt a kardió kérdése. Ha a pulzusod megemelkedik, akkor örülsz, mert ég a kalória és a zsírpárnák. De! Ha közben a szádon keresztül kapkodod a levegőt, főleg télen, akkor az összes pránádat elpazarlod, és hamarabb meg fogsz halni, mintha az orrodon keresztül lélegeznél szép hosszúakat.
Tehát még egyszer, én minden olyan sportnak ellene vagyok, ahol az ember nem tud az orrán keresztül lélegezni. És ilyen légzés mellett a legmagasabb pulzusszám igenis Hot Ashtanga közben érhető el. A meleg ugyanis növeli a szív munkáját, mivel a pórusokon keresztül ki kell pumpálni az izzadtságot a nyirokrendszerből. Viszont egy astanga óra alatt a szervezetet nagyon sokoldalú terhelés éri, a lábakra, csípőre és a felsőtestre vonatkozólag is! Nagyon ki van ez találva kérem!
Ha pedig nincs kedved a hóban futkorászni télen és kificamítani a bokádat, meg térdre esni a jégen, akkor marad a futópadon kocogás, és közben a plazmatévé bámulása. Hát ez se sokkal jobb. Ha mondjuk helyváltoztatásra használod, mint Forrest Gump, vagy a híres-neves első görög maratoni futó, akkor még azt lehet esetleg mondani, hogy megéri a fáradozást. De a futógép gumiszalagja helyett én azért inkább a jógamatracot ajánlanám, ott is dimenziók tudnak megnyílni az ember előtt.
Persze biztos az, hogy mindig is voltak és lesznek is futóbolondok, akiknek beszélhetek, de talán egy pár ember kipróbálja az Astangát is, és esetleg átáll erre, ha már az ízületei amúgy is totál szétkoptak. Fuss, Forrest, fuss (az első jógastúdióig)!

2010. szeptember 14., kedd
It's all Yoga Baby!
Na megvolt a nagy Jógafesztivál! Minden szervező, akikkel beszéltem hétfőn, úgy nyilatkozott, hogy megérte a fáradozást, az idegeskedést. Én is jól éreztem magam, talán keddre magukhoz térnek az izmaim a vasárnapi sokk után.
Vasárnap hajnali ötkor keltem, mert a fesztivál örökmozgó koordinátora, Adri már hétre odatrombitált mindenkit a Westend tetőkertre. Előtte még szombaton jól leteremtett a fészbúkon, hogy az időjárás nekem volt kiosztva, csináljak már valamit, hogy elálljon az eső! Én riasztottam az összes vajákos haveromat, hogy küldjék az imáikat Krisnához, Indra esőisten legyőzőjéhez, de lehet, hogy a végső löketet négyéves kislányom imája adta, aki megkérte szépen Krisnát, hogy ugyan legyen már holnap jóidő a jógások kedvéért!
Hát két hét esőzés után elég komoly pozitív megerősítés volt, amikor reggel a hév-megállóból láttam, hogy oszladozik a felhőzet, és mire kilenckor elkezdtem az Astangát, már ragyogott a Nap, pontosan bele az arcomba. A technikus is előkerült, felszereltük rám a mikroportot, ami persze minden egyes vinyászánál leesett a gatyámról, így azzal dídzséjkedtem, ahelyett, hogy az emberekkel foglalkozhattam volna.
Kilenc körül Nagy József, a Magyar Jógaoktatók Szövetségének elnöke megtartotta a megnyitó beszédet, és utána vagy harminc emberrel a nagyszínpad előtt el is kezdtük az astanga-órát. Közben Lovász Andi már edzette az embereket a Body Art-tal az Atma sátorban. Óra közben minduntalan nagy röhögésekre meg tapsra lettünk figyelmesek. kiderült, hogy az egyik sátorban hahota-jógát tartottak éppen. Felőlem hahotázhatnak, de inkább a diliházban, minthogy hat másik órát zavarjanak vele.
Közben befutott az Atma stáb is, mivel mi csináltuk a vega büfét. Sajnos alábecsültük a klientúra emésztőrendszerének űrtartalmát, mert délután négy felé már az utolsó pohár limonádén veszekedtek. Legközelebb duplázunk, pedig így is elfogyott 300 menü, egy csomó szendvics, vegaburger meg süti. A táplálkozás jógájára is oda kell figyelni, főleg egy ilyen hardcore kalória-égetős rendezvényen, mint a jóganap!
Tíz felé megélénkült az élet. A mi sátrunk pont a Madalával szemben volt, így szinte egész nap egymásba értek az emberek a két sátor óráin, és még a flaszterra is letelepedtek, hogy részt vegyenek az órákon. A mi óráinkon folyamatosan 20-30 ember volt, amikor páran kidőltek, újabbak álltak be a helyükre. A korosztály széles volt, 7-től 70 évesig minden játszott. Én tízkor toltam egy hátrahajlító órát, aztán volt még Akró, az nagyon népszerűre sikerült. Többször fogunk még ilyen workshopot tartani az Atmában is. Panni két akro órát tartott egy óra kihagyással, mi meg végigcsináltuk L. Andival. Ha akarsz tényleges izomlázat tetőtől talpig, akkor ez a módja!
Közben a szünetekben körbefutottam a sátrak között, kattingattam egy pár fotót. Mindenki nagyon ügyes volt, és minden sátor tele volt, plusz még a nagyszínpad előtt is 70-en nyomták a délutáni órákat. A női jógára egy-két pasi is beállt, nem tudom hogyan sikerült nekik a petefészek- és a méhlazítás, de biztos jól érezték magukat! Mentem volna más sátrakba is órára, de ami izgalmas lett volna, az sajna elmaradt. Így maradt a jó kis hazai. István csípőnyitóján és Andi Agniján tetőzött a tömeg, aki nem fért oda, az fotózott vagy ámuldozott, és lelkesen vitte haza a szórólapokat. Én még nyomtam egy Iron órát, ahol mindenki leizzadt a lemenő nap ellenére is. Utána Ági következett a bandha tréninggel, de közben befutott Eszter, aki cirkuszi akrobata, és ki akart próbálni egy-két akro-jógás mutatványt. Úgyhogy gyakoroltunk még hétig.
Hétre befutott Nitai (azaz Csató) és bhajan zenekara. Pér reflektor és piros temetői mécses társaságában ültek neki zenélni a nagyszínpadon (ez relatív, mert 3x4 méter alapterületű volt, és vagy 40 centi magas :-)). Előttük a placcon meg a padokon még vagy 150 ember andalodott a Hare Krisna hangjára, és sokan be is szálltak az éneklésbe. Én persze mindezt csak a távolból, az Atma sátorból hallottam, mert hétre még meghirdettünk egy haladó astanga órát, amire bevágódott még négy ember. Így kénytelen voltam átvenni velük a nehezebb ászanákat az 1-2-3. sorozatból.
Nyolc felé már takarodót fújtam azért magamnak is. A színpadon még Laár András zenélt jógi barátaival, mi meg szépen hazaosontunk a remek fesztivál után. Kb 4000 látogatót saccoltunk, vagy 150 jógaóra ment le ugyanennyi tanárral, és legalább húsz stúdió képviseltette magát a rendezvényen. Reméljük, hogy hagyománya lesz a dolognak, és már szövögetjük a terveket a következő megmozdulásra. Mára csak az izomláz maradt, meg a szép emlékek, és némi kialavatlanság. Remek embereket ismertem meg, sok mindenkit, akinek megtetszett a jóga, és remélem, viszontlátom őket majd az órákon is.
Azt hiszem, hogy a rendezvény pozitívuma volt az is, hogy nagyon sok jógaoktató ismerte meg egymást, látta egymás óráit, és legalábbis bennem növekedett az elismerés mások munkája iránt is, amit ezen a téren végeznek. Szerintem sokkal több értelme van együttműködni, mint a saját stúdiónkban kuksolva bizonygatni a tanítványainknak, hogy mindenki más mennyire amatőr és komolytalan. It's all yoga baby, mindegy hogy hol gyakorolsz és éppen mit. És itt van egy kis képgaléria is.

2010. szeptember 13., hétfő
Az elme és az önvaló
Ismét egy kis filozófia, Gergő megjegyzései nyomán:
"A cél talán éppen az lenne, hogy ne legyen tele az elme koncepciókkal, és akkor mindig az adott szituációnak megfelelően, önnön bölcsességénél fogva tud reagálni. Azt hinni, hogy én, mint egyén, különállóan létezem és döntési lehetőségem van, maga a májá, illúzió, avidjá, nevezd, ahogy tetszik."
"Éppen ezért döntik el helyetted a védikus elvek, így nem adod a döntést az elme kezébe, amelyik mindig éppen a pillanatnyi állapotának megfelelően torzítja a valóságot. Ne bízz az elmében! A tétlen (vagy üres) elme a sátán lakhelye, mint tudjuk :-)." - ez volt az én reakcióm, mire Gergő:
"Attól tartok, mást értünk elme alatt... nálam a brahman, Isten, Önvaló = tudatosság, a májá, káprázat, jelenségvilág = elme, az én pedig az a központ, amivel az egyén tévesen azonosítja magát. Azonban mindez a tudatosságban jelenik meg, így nincs önálló valósága. A cél nem az én fejlesztése, hanem a téves azonosulás megszüntetése. A szabályok, szentiratok, a fejlődés csupán az ént változtatják meg, egyedül a személyes mester útmutatása szerinti megértés ad lehetőséget a valóság megélésre, ami viszont nem egy fejlődési út eredménye, hanem azonnali - ezért hívják felébredésnek."
No hát ez elég tartalmas, van benne nem kevés tisztáznivaló. Akkor kezdjük: mit értünk az önvaló alatt? Krisna a Bhagavad-gítában azt mondja, hogy minden élőlény egy egyéni lélek (dzsívátmá), amely örök, elpusztíthatatlan és megszületetlen. A parányi lelkek természetesen a Legfelsőbb Lélek vagy Személy, azaz isten parányi részei, mégis önálló egyéniséggel rendelkeznek. Mindkettő brahman, vagyis transzcendentális az anyaghoz képest, de Krisna Parabhrahman, azaz a Legfelsőbb Brahman, mert parányi részeitől eltérően nem kerül májá - vagyis az anyagi energia illuzórikus hatása alá.
A lélek eredeti természetét az anyagi energia különböző burkolatokkal fedi be. Ezek közül a legfinomabb szintű az ahankára, vagyis hamis egó, amelynek hatására a lélek független irányítónak és élvezőnek képzeli magát. Ez az illúzió. Utána ott van még az intelligencia (buddhi), amely a különbségtételre szolgál, de működése szintén függ a tudat tisztaságától. A harmadik finom szintű fedőréteg az elme (manasz). Néha a hármat együttvéve csittának (tudatnak) nevezik, de ez csak addig igaz, amíg a lélek azonosítja magát ezekkel a fedőrétegekkel. A tudatosság ugyanis a lélek önnön energiája, amely akkor is tovább működik, amikor a lélek felismerte eredeti lelki azonosságát.
Ami a személyes mestert és a felébredést illeti, valóban a vaisnava hagyomány is fontosnak tartja ez élő mester útmutatását, illetve a tőle kapott avatást (diksát), ami által elvágja a tanítvány karmikus cselekedeteinek láncolatát. mindazonáltal a lelki azonosság megtapasztalása csak a legritkább esetbe szokott egy alkalom alatt, hirtelen megtörténni. A tipikusabb az, hogy a guru utasításainak egy életen keresztül történő követése, és az előírt lelki gyakorlatok végzése során, fokozatosan nyilvánul meg a lelki azonosság, mint ahogyan a magból hajtás lesz, aztán növény, aztán fa, amelyen virágok nőnek, és ezek végül gyümölccsé érnek.
Természetesen bárkinek lehetnek áttörés-szerű lelki élményei. Jó dolog felébredni, de utána ébernek maradni is tudni kell. Ez a hirtelen megvilágosodás nekem kissé olyan, mint hogy besétál egy tornából felmentett ember a jógaórára, és mindenféle előkészítés nélkül megcsinálja nekem mind a hat sorozatot. Szóval kissé hihetetlen. De viszont ha valaki rászánja az időt, és rendszeresen gyakorol, akkor fokozatosan elérheti a tökéletességet.
2010. szeptember 12., vasárnap
Pascsimóttánászana, majúrászana, savászana
A fenti ászanák leírása a Hatha-jóga Pradípikából:
"praszárja pádau bhuvi danda-rúpau dórbhjám padágra-dvitajam grihítvá
dzsánú-parinyaszta-laláta-désó vaszéd idam pascsimatánam áhuh /30/
Botként nyújtsuk ki a lábainkat a földön, és fogjuk meg a két kezünkkel a két lábunk ujjait, a homlokunkat pedig helyezzük a combjainkra, ez a pascsimóttánászana.
Ha szó szerint követjük a versben leírtakat, akkor az előrehajlásnál az állunkat a mellkasunkhoz kell érinteni, így mindhárom bandhát aktiválhatjuk a pózban. Elterjedtebb változata az, amikor az állunkat érintjük a térdhez vagy a lábszárakhoz, és a tekintetet az orrhegy helyett a lábujjakra irányítjuk. Különböző kéztartásokkal lehet végezni ezt a pózt.
iti pascsimatánam ászanágrjam pavanam pascsimaváhinam karóti
udajam dzsatharánalaszja kurjád udaré kársjam arógatám csa pumszám /31/
Ez a pascsimatána póz a test (vagyis a szusumná) elülső részéből a hátsóba viszi a levegőt (pránát). Élénkíti az emésztési tüzet, csökkenti a kövérséget és gyógyítja az összes férfibetegséget.
dharám avastabhja kara-dvajéna tatkúrpara-szthápita-nábhi-pársvah
uccsászanó dandavad utthitah szan majúram état pravadanti pítham /32/
Mindkét tenyerünket helyezzük a földre, és helyezzük a köldököt a könyökeinkre. Így egyensúlyozva ki kell nyújtani a testet, mint egy botot. Ezt majúrászanának nevezik.
harati szakala-rógán ásu gulmódarádín abhibhavati csa dósán ászanam srí-majúram
bahu kadasana-bhuktam bhaszma-kurjád asésam dzsanajati dzsatharágnim dzsárajét kála-kútam /33/
Ez az ászana gyorsan elpusztítja az összes betegséget, és megszünteti a hasi rendellenességeket, valamint azokat, amelyek a három dósa zavaraiból erednek, elősegíti a túlzott mennyiségű, meg nem emésztett étel megemésztését, növeli az étvágyat és semlegesíti a leghalálosabb mérget is.
uttánam savavad bhúmau sajanam tat savászanam
savászanam srántiharam csitta-visránti-kárakam /34/
Amikor hullaként lefekszünk a földre, azt savászanának nevezik. Megszünteti a fáradtságot és megnyugtatja az elmét."
2010. szeptember 11., szombat
További pózok a HJP-ból
További pózok ismertetése a Hatha-jóga Pradípikából:"padmászanam tu szamszthápja dzsánúrvór antaré karau
nivésja bhúmau szamszthápja vjómasztham kukkutászanam /25/
Amikor a padmászanát felvéve és a karokat a comb alá dugva a jógi felemeli magát a földről, miközben a tenyerei a földön nyugszanak, azt Kukkutászanának nevezzük.
A Kukkutászana kakaspózt jelent, és pontos végrehajtása úgy történik, hogy a karokat a comb és a vádli között dugjuk át, miközben a lábak lótuszban vannak. Akkor szép, ha a combokat minél magasabbra tudjuk emelni a földről, és ehhez általában könyékig át kell dugni a karokat a lábak között. A fejet is fel kell emelni.
kukkutászana-bandha-szthó dórbhjám szambandhja kandharám
bhavét kúrmavad uttána étad uttánakúrmakam /26/
Miután felvettük a Kukkutászanát, fogjuk meg a nyakunkat úgy, hogy a kezeinket a tarkó mögött kulcsoljuk, és feküdjünk a hátunkra. Ez az uttána-kúrmászana, mivel egy teknősre hasonlít.Az Astanga 1. sorozatban ez a póz közvetlenül a Kúrmászana előtt van, és Garbha-pindászanának (embrió-póznak) nevezik, amikor az ülőcsontokon egyensúlyozva hajtjuk végre. Utána kilencszer hátra kell gurulni, és ez a testhelyzet tényleg egy felfordított teknősre hasonlít (uttána-kúrma).
pádángusthau tu pánibhjám grihítvá sravanávadhi
dhanurákarsanak kurjád dhanurászanam ucsjaté /27/
Amikor mindkét kezünkkel megfogjuk a lábujjainkat és a fülünkhöz visszük, miközben a testet íjként hátrahajlítjuk, az a dhanurászana. A dhanurászana kezdő változatában a bokákat fogjuk és úgy hajlítjuk hátra a testünket, a haladó változatát pedig pádángustha-dhanurászanának nevezzük. Ilyenkor a könyökök előre néznek, miközben hátranyúlunk, és megfogjuk a lábujjakat. Egyik változatában a térd és a könyök be van hajlítva (ekkor a fülünkhöz is tudjuk esetleg érinteni a lábujjakat), a másikban viszont arra törekszünk, hogy kinyújtsuk őket.
vámóru-múlárpita-daksapádam dzsánór bahir véstita-váma-pádam
pragrihja tisthét parivartitángah srí-matszja-náthóditam ászanam szját /28/
matszéndra-pítham dzsathara-pradíptim pracsanda-rug-mandala-khandanásztram
abhjászatah kundaliní-prabódham csandra-szthiratvam csa dadáti pumszám /29/
A jobb lábat helyezzük a bal comb tövéhez, és hátulról fogjuk meg a jobb kezünkkel. A bal lábat pedig helyezzük a jobb combra tövéhez, és fogjuk meg a bal kezünkkel a hátunk mögött. Ez az ászana, ahogy matszja-nátha elmagyarázta. Növeli az étvágyat és egy olyan eszköz, amellyel a leghalálosabb betegségeket is el lehet pusztítani. E póz gyakorlása felébreszti a Kundalinít, és megszilárdítja a Holdat, vagyis megakadályozza az emberekben a holdból alászálló nektár lecsöpögését.A fenti vers pontosan leírja a baddha-padmászana végrehajtásának módját. A törzs pozíciójáról azonban nem értekezik. Ez háromféle lehet: Függőleges törzzsel ülve baddha-padmászanának nevezzük az Astangában. Ha előredőlünk, akkor Jógamúdrászanának nevezzük, és ebben a formában élénkíti a Kundaliní és a prána áramlását. Ha hátradőlünk keresztezett karokkal (ehhez általában szükség van egy segítőre, aki lenyomja a térdeinket), akkor szúpta-vadzsászanának nevezzük. Manapság a Matszjászana alatt a hátrahajlított pózt értjük, de a karokat ebben az esetben nem szoktuk kereszetezni, csak megfogjuk a lábfejeket és a könyököt letesszük a törzs mellett, így valamivel könnyebb a végrehajtás. A holdból alászálló nektár a koponya közepén elhelyezkedő bindu-csakrára vonatkozik. A torkon keresztül a gyomorba csepeg a nektár, ahol a nap található (a napfonati idegközpont környékén). Így a nektár elég az emésztés tüzében, és a test fokozatosan öregszik az anyagcsere-folyamatok következtében. A pózban teljesen hátrahajlítjuk a fejünket, így a szarvángászanához és más fordított pózokhoz hasonlóan megakadályozza az öregedést.
2010. szeptember 10., péntek
Lights out
Ez a hét is eseménydúsan telt, és ez még csak a felvezetése a vasárnapi Jógafesztiválnak, ami minden bizonnyal nagyot fog szólni. Hétfőn még azon nyavalyogtam, hogy a vállam mellé még egy hátsérülés is bejött, és a többiek a Facebook-on meggyőztek, hogy pihenjek egyet. Hétfőn amúgy is sok rohangásznivaló volt a fesztivállal meg egyéb dolgokkal kapcsolatban, úgyhogy végülis csak órát tartottam, és közben végig éreztem a meghúzódott izmot a hátamban, ami miatt a savászana meg a hátrabukfenc sem igazán akartak menni.
Keddre viszont csodák csodája, elmúlt a hátfájásom, és már egész normálisan tudtam gyakorolni Panni óráján. Szerdán a 2. sorozatot gyakoroltam, majd tartottam egy Agni-órát két lánynak. Szerintem több, mint két éve nem volt olyan, hogy csak ketten lettek volna. Mág nyáron sem, most meg már szeptember van. Valahogy meg vannak bolydulva az emberek. Úgy látszik, ahhoz, hogy rendszeresen járj órára, szabályozott jógi elme kell. Viszont ez a két lány jól járt, mert minden ászanában igazítottam mindkettőjüket vagy tíz légzésig. A végén már sírva könyörögtek a savászanáért. Egy ilyen óra után az ember két döntést hozhat: vagy ne jön soha többet, vagy hoz magával még egy pár embert, hogy kevesebb idő jusson rá az órán.
Az esti Astanga 2-esre már négyen jöttek, de belőlük kettő még nem nagyon ismerte az 1 sorozatot sem, ezért inkább azt csináltuk. Így is jó alapos volt, elidőztünk egy-két részletnél. Közben a másik teremben 8-tól még 108 napüdvözlet volt, úgyhogy egyszerre végzett mindenki 9 körül. Lassan csak beindul azért az őszi szezon itt az Atmában is.
Csütörtökön megtartottam az első hivatalos magánórámat Petinek, aki a jógatáborban is ott volt velünk. A napüdvözlet és az állók után már annyira kifáradt, hogy csak egy-két ülő és befejező gyakorlatot vettünk a végére. De örült a részleteknek, amikre felhívtam a figyelmét az ászanák helyes végrehajtásával kapcsolatban. Amikor befejeztük, lights out - lekapcsoltam a villanyt, hogy Peti tudjon relaxálni, én pedig csendben elkezdtem gyakorolni. Végig is nyomtam lassan, komótosan a 3. sorozatot, ami ahhoz képest egész jól ment, hogy már hetek óta nem vettem elő a vállsérülésem miatt. Jó lenne most már ezt is visszahozni heti kétszer.
Utána astanga, majd Iron jóga következett. Röviden ennyi a hét. Ma mág egy utolsó egyeztetés a Westendben, és utána vasárnap döngetjük a Jógafesztivált. Ki ne hagyjátok! Hoppá, most jöttem, rá, hogy négy órát fogok tartani a nap folyamán, egyet a nagysátorban 9-től, és hármat az Atma sátorban. Hát unatkozni nem fogunk, az biztos!
2010. szeptember 9., csütörtök
Office jóga
Ha eleged van már a számítógép előtti gubbasztásból és blogposztjaim reggeli olvasgatásából a munkahelyeden, akkor pattanj fel, és tolj egy kis office jógát! Csak tíz-tizenöt perc, és máris fel vagy dobódva! Na nem kell valami extra gyakorlatokra gondolni, elég az Agni első 4-5 gyakorlatát végigcsinálni. De esetleg hídba is vághatod magadat, csak nehogy közben megjelenjen a főnök!
1. Állj fel a székről, és állj háttal a falnak, úgy, hogy a sarkaid falhoz érjenek! Ha magas sarkú cipőben vagy, akkor lépj ki belőle, és végezd úgy a gyakorlatokat! A belső talpéleket összeérintve nyomd a talpaidat a talajba, miközben a fejtetőddel teljes erőből nyújtózkodj fölfelé! Vegyél tíz mély levegőt, az egész tüdődet megtöltve, majd kiürítve, anélkül, hogy a gerinced bármely szakasza eltávolodna a faltól! (tádászana)
2. Lépj egy nagy lépést előre, és állj az előbbi helyzetbe! Belégzésre oldalt emeld fel a karjaidat, és kulcsold össze az ujjaidat, a mutatóujjakat pedig tartsd nyújtva! Nyújtózkodj meg fölfelé az egész törzzsel, majd kilégzésre döntsd a töruzset oldalra, anélkül, hogy elfordítanád! Nyújtózkodj tíz légzésig! Belégzésre gyere fel függőleges helyzetbe, majd kilégzésre nyújtózkodj és döntsd a törzsedet bal oldalra.
3. Tíz légzés múlva belégzésre egyenesedj fel, majd kilégzésre döntsd a törzsedet hátra. Nyomd össze a tenyereket, a könyököt nyújtsd, vállból nyisd a karokat hátrafelé. Belégzésre emeld a mellkast, kilégzésre pedig a csípődet told előre. A comb- és a farizmok megfeszítése által vezesd el a terhelést a derekadról. (Ardhacsandrászana)
4. Tíz légzés múlva belégzésre egyenesedj fel, és kilégzésre egyenes derékkal döntsd előre a törzset, amilyen mélyre csak tudod. Fogd meg a bokáidat hátulról, és a könyököket a vádli mögé húzva, nyújtózkodj bele az előrehajlításba. Próbáld az álladat és a szegycsontodat előrevinni, hogy a hátad minél egyenesebb legyen. Az ülőcsontokat forgasd fölfelé, a medencét pedig billentsd függőleges irányba. (Pádahasztászana)
5. Tíz légzés múlva belégzésre egyenesedj fel nyújtott derékkal, miközben a karokkal nyújtózz fölfelé, majd kilégzésre engedd le a karokat. Állj csípőszélességű terpeszbe, párhuzamos talpakkal. Belégzésre emeld a karokat a fejed fölé, majd hajlítsd be a térdedet, és guggolj le, mintha egy képzeletbeli székre ülnél. Emeld meg a sarkadat, és állj lábujjhegyekre. A gerinc függőleges, a karok vízszintesek, ideális esetben a comb is vízszintes, a talp pedig függőleges. Eleinte csak olyan mélyre ereszkedj, amit meg bírsz tartani, és ügyelj arra, hogy ne dőljön előre a törzsed! (utkatászana)
6. Tíz légzés múlva belégzésre emelkedj fel, emeld a karokat, majd kilégzésre engedd le oldalt. Belégzésre helyezd át a testsúlyodat a bal talpadra, és a jobb lábadat elölről keresztezd a bal felett, majd a lábfejedet hátul akaszd be a vádlid mögé. Következő belégzésre emeld a karokat oldalra, majd kilégzésre keresztezd a könyököket, és a jobb könyöködet vidd át a bal alatt. Kulcsold a karokat, és a tenyereket tapaszd össze, a hüvelykujjak az orrod felé nézzenek. Ülj bele a pózba, de ne dőlj előre, és a csípők-vállak legyenek párhuzamosak és vízszintesek. (garudászana). Tíz légzés múlva emelkedj fel, bontsd a pózt, és hajtsd végre bal lábbal is.
A fenti gyakorlatok az Agni-jóga sorozat első gyakorlatai. A törzshajlítások segítségével átnyújtjuk a törzs izmait és a gerincet, amelyek egyoldalú terhelést kapnak az ülőmunka következtében. Az előrehajlítás során a test hátsó oldalán található összes izmot nyújtjuk. A székpóz erősíti a lábizmokat és a láb ízületeit, és felpezsdíti a vérkeringést. A saspóz egyensúlyozó gyakorlat, amely oldja a stresszt, nyugtatja az idegrendszert, éberré és koncentrálttá tesz. Ugyanakkor masszírozza a belső elválasztású mirigyeket és a nyirokmirigyeket is. Ha napi tizenöt percet rászánunk e gyakorlatok végzésére, akkor a munkahelyünkön is frissek és fittek tudunk maradni, készen állva az élet kihívásaira.
Egész nap a monitor előtt ülsz? Tárgyalásról tárgyalásra rohansz, vagy éppen az autóban ülsz a dugóban? Próbáld ki ezt a néhány jógagyakorlatot, amelyek csupán tizenöt percet vesznek igénybe! Ezáltal felfrissülhetsz, és elűzheted a fájdalmat a derekadból, nyakadból és a vállaidból.

2010. szeptember 8., szerda
A valódi szabadság
Még néhány idézet Gergőtől a guruk életvitelével kapcsolatban folytatott párbeszédünkből, és a reflexióim:
"A szabadság azt jelenti, hogy megérted a világ illúzió természetét és nem azonosulsz az énnel (vidjá=helyes tudás, a brahmannal, mint egyetlen valós létezővel való azonosság tudása) - a guru feladata ennek a megértésnek a segítése és nem valamiféle életvitel megtanítása, ami csak tovább erősíti a tévhiteket és ezzel az egót (avidjá=téves tudás, minden, ami nem vidjá). Ez jól megfigyelhető azoknál, akik különféle magas erkölcsi normák és szabályok szerint élnek, és ezért magasabbrendűnek, fejlettebbnek gondolják magukat a többi embernél - ez nem jó másra, minthogy az én egy új formában tovább erősödhessen"

Mielőtt a felszabadulásról (muktiról vagy móksáról) beszélünk, érdemes megérteni egy kicsit, hogy mi alól is akarunk felszabadulni. A Bhagavad-gítá tanítása szerint az örök és transzcendentális lélek az egyéni érzékkielégítésre irányuló vágyai miatt esik le az anyagi világba és kerül az anyagi kötőerők (gunák) hatása alá. A három guna a tamasz (sötétség, tudatlanság), radzsasz (szenvedély) és a szattva (jóság). Érthetően a tamasz dominanciája esetén a legnehezebb tudáshoz jutni, a radzsasz hatása alatt van elméleti tudásod, de nem tudod alkalmazni, mert ragaszkodsz, nem vagy elkülönült. A szattva is megköt, de mégis ezt tartják a legkedvezőbbnek a spirituális fejlődéshez, mert lehetőséget ad a tudás megszerzésére és alkalmazására is.
Ahhoz, hogy a szattvát erősítsük az életünkben, Patandzsali adott öt jámát és öt nijámát, vagyis az erkölcsi elvekkel, az életmóddal, és kifejezetten a szabályok bevezetésével készíti elő a jelöltet a további jógagyakorlatokra. Gergő szereti kétélűen használni a dolgokat, például amikor Patandzsalira hivatkoztam, a következőképpen próbálta az érvemet semmissé tenni:
"Ki állítja magáról, hogy pontosan érti, mit és miért írt Patandzsali? A példamutatás mögött pedig nincs-e ott az a háttérgondolat, hogy én fejlődök, jobb vagyok, mint ti, ezért példát mutatok nektek? Mi más ez, mint az én megdicsőülése?"

A jógát gyakorló feladata szerintem, hogy próbálja megérteni Patandzsali és az előző mesterek tanításait, méghozzá a saját mestere irányítása alatt, ha kétségei támadnak. Ha elvetjük az emberi értelem azon képességét, hogy megértse a szentiratokat, akkor maguknak a szentiratoknak a célját vetjük el, vagyis Gergő állítása szerint Patandzsali tök fölöslegesen dolgozott, mivel ő maga sem hitt abban, hogy valaha valaki meg fogja érteni a szútráit. Ez az álláspont inkább a násztikához közelít, amit a buddhitsák képviselnek, mivel ők nem hisznek a Védák és a védikus hagyomány szentiratainak tévedhetetlen mivoltában (amit a korábbi blogbejegyzésemben fejtegettem.)
Úgy érzékelem, hogy Gergő állításai mögött valamiféle mániákus félelem bújik meg az én-től, mert az egyéniség bármiféle megnyilvánulását automatikusan azonosnak tekinti az egóval, a büszkeséggel, azzal, hogy a bizonyos elveket követő emberek szükségképpen magasabbrendűnek fogják tartani önmagukat másoknál. Én nem ezt tapasztaltam, hanem az ellenkezőjét, a lelkileg valóban fejlett emberek általában példa nélküli alázatról tesznek tanúbizonyságot. Mindazonáltal nem hiszem, hogy érdemes lenne a kétélű érvek pengéje alatt teljesen felaprítani a vivékát, vagyis a megkülönböztető-képességet. Még a relatív világban is vannak különbségek, magasabb- és alacsonyabbrendű dolgok, az abszolút szinten pedig a hierarchia is abszolút.
Tanulmányaim alapján azt mondhatom, hogy a "minden egy" filozófiája a spirituális megvalósítás nagyon is óvodás szintjét jelenti, és a legtöbb esetben több a kára, mint a haszna, mert az emberek hiába mondják, hogy minden illúzió, még mindig annak a hatása alatt maradnak, viszont azon belül is lemondanak a lépcsőfokokon való lépegetés lehetőségéről, mert ugye "minden út ugyanoda vezet". Tipikus példa, hogy Patandzsalinál maradjunk, amikor valaki azt gondolja, hogy mindenféle előkészület nélkül csak úgy le tud ülni és meditálni tud, ugyanakkor a "haladó" ászanákra meg azt mondja, hogy nincs értelme velük foglalkozni, mert nincs semmiféle hatásuk. Szerintem még mindig könnyebb elérni a sikert a leghaladóbb ászanák gyakorlásában, mint a pránájámában, vagy a dhjánában. Ugyanakkor egy komoly ászana-gyakorlás jó segítség lehet az elme fegyelmezésében is. Persze erre ismét elő lehet hozakodni azzal a kétélű dumával, hogy ha valaki akrobatikus ászanákat tud bemutatni, annak bizonyára felhőkarcoló méretűre duzzad tőle az egója is, és minden más jógásnál magasabb szintűnek fogja gondolni magát, de én nem osztom ezt a nézetet.
Itt van például Dharma Mittra. Még most is, 70 évesen is megcsinál olyan ászanákat, amikre nekem még jó pár évet kell gyakorolnom, ugyanakkor szerintem teljesen alázatos emberkéről van szó. Ha valaki megérti az én valódi, spirituális természetét, akkor megszűnik a félelme az én-től, és ugyanakkor mentes marad az egó befolyásától és egy alázatos szent lesz belőle.
2010. szeptember 7., kedd
Napüdvözlet B
Most pedig nézzük át a Szúrja-namaszkára B fennmaradó vinyászáit Gregor Maehle könyvéből:
"Astau: Csaturanga-dandászana (Fekvőtámasz, dristi - orrhegy)
Kilégzésre emeljük fel a bal sarkunkat a talajról, a karokat pedig engedjük le oldalt, ejtsük lejjebb az ülőcsontokat, és tegyük le a kezeinket a földre az elülső láb két oldalán. Amikor a tenyerünk a földön van, lépjünk hátra a jobb lábbal, csípőszélességű terpeszbe, és eresszük le a törzset csaturangába."
(Megjegyzés: Itt a kihívást az jelentheti, mint ahogy a Vírabhadrászana felvételekor is, hogy egy kilégzés alatt több mozdulatot kell elvégezni. Nyújtsuk meg a légzést!)
"Nava: Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutya, dristi: homlok), belégzés
Dasa: Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutya, dristi: köldök), kilégzés
Ékádasa: Vírabhadrászana (harcospóz, dristi: két hüvelykujj közé)
Fordítsuk befelé a jobb sarkunkat, lépjünk előre a bal lábbal, és ismételjük meg a Vírabhadrászanát a bal oldalra is. Az előrelépés, a törzz felegyenesítése és a karok felemelése mozdulatait mindössze egy belégzés alatt kell végrehajtani, kapkodás nélkül. Ez egy jó eszköz a légzés megnyújtásának elsajátításához. Ha felfelé menet elfogy a levegőd, ne tartsd vissza! A kezdőknek kényelmesebb lehet, ha az előző, lefelé néző kutyában végzett kilgzés végén lépnek előre a lábukkal. Vagy pedig vehetsz még egy levegőt. Hamarosan képes leszel arra, hogy egy légzés alatt végrehajtsd az összes mozdulatot. Az astanga-jógában sohasem végzünk egy mozdulatot kumbhaka közben (légzésvisszatartással).
Dvádasa: Csaturanga-dandászana (fekvőtámasz, dristi: orrhegy)
Kilégzésre emeljük fel a jobb sarkunkat, a kezeket pedig tegyük le a földre. Lépjünk hátra a bal lábal, és eresszük le a törzset. Ehhez a mozgássorhoz is szükség van a légzés megnyújtására.
Trajódasa: Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutya, dristi: homlok), belégzés
Csaturdasa: Adhúmukha-svánászana, (lefelé néző kutya, dristi: köldök), kilégzés (5 légzés)
Kilégzésre vegyük fel a lefelé néző kutya-pózt, és tartsuk ki öt légzésig, míg az előző kettőt csak összekötő elemként végezzük.
Pancsadasa: Úrdhva-uttánászana (előrehajlás emelt fejjel, dristi: homlok)
Belégzésre ugorjunk előre, és érkezzünk a földre összezárt lábakkal, emeljük ki a mellkast és nézzünk felfelé (azonos a harmadik vinyászával).
Sódasa: Uttánászana (előrehajlás, dristi: orrhegy)
Kilégzésre hajoljunk előre, egyenesítsük ki a lábainkat, és a kéz ujjait tegyük egy sorba a lábujjakkal (azonos a második vinyászával)
Szaptadasa: Utkatászana (székpóz, dristi: hüvelykujjak közé)
Belégzésre hajlítsuk a térdünket, emeljük fel a karjainkat a fejünk fölé, és emeljük fel a tekintetet Utkatászanában (azonos az első vinyászával)
Szamaszthitih
Kilégzésre egyenesítsük ki a lábainkat, engedjük le a karokat, és nézzünk lazán. A Szúrja-namaszkára B-t addig végezzük, amíg el nem kezdünk izzadni. Átlagos körülmények között öt körnek elegendőnek kell lennie, a trópusokon háromnak, hideg égövben pedig akár tíznek."
Megjegyzések: Én azért melegben is ötöt-ötöt végeztetek mindkettőből. Persze többet lehet, sőt, az ászanák között is lehet teljes vinyászákat végezni, ha úgy érezzük, hogy az izzadság kezd ránk hűlni. ha a szoba 30 foknál hidegebb, és a páratartalom 60% alatt van, akkor könnyen előfordulhat, hogy a megtermelt hővel a szobát fűtjük és nem a belső szöveteinket, így a méregtelenítő hatás és az izmok munkahőmérséklete sem lesz ideális. A több vinyásza megoldás lehet, de a befejező gyakorlatsornál ez sem szokott segíteni, csak a jó meleg szoba :-).
Maehle a könyvében angolul számozza a vinyászákat, én a szanszkrit számolást szeretem, mert az angol (magyar) számolást az ászanákban eltöltött öt légzésnél szoktam használni, ahogy Pattabhi Jois is. A leghosszabb vinyásza 29 elemből szokott állni, ezért most felsorolom a szanszkrit számokat egytől 29-ig.
1. Ékam; 2. Dvé; 3. Tríni; 4. Csatvári; 5. Pancsa; 6. Sad; 7. Szapta; 8. Astau; 9. Nava; 10. Dasa; 11. Ékádasa; 12. Dvádasa; 13. Trajódasa; 14. Csaturdasa; 15. Pancsadasa; 16. Sódasa; 17. Szaptadasa; 18. Astadasa; 19. Ékónavimsatihi; 20. Vimsatihi; 21. Ékavimsatihi; 22. Dvávimsatihi; 23. Trajóvimsatihi; 24. Csaturvimsatihi; 25. Pancsavimsatihi; 26. Sadvimsatihi; 27. Szaptavimsatihi; 28. Astavimsatihi; 29 Ékónatrimsatihi.
És a végére akkor ugyanez videó-változatban is, méghozzá Maria Villellától.

2010. szeptember 6., hétfő
Scratch
Néha az az érzése van az embernek, hogy kénytelen mindent elölről kezdeni, ahogy angolul mondják: "start from scratch". Hát körülbelül ilyenre sikeredett a ma reggeli gyakorlás. lehet, hogy ez a bejegyzés nem olyan jó reklám az astangának, de hát hol legyen őszinte az ember, ha nem a saját blogjában? Nem jó ugyebár az embereket azzal riogatni, hogy ha komolyan gyakorlod az astangát, akkor állandó sérülésekkel fogsz küszködni, de valami realitása azért van. Józan ésszel gondolkodva, ha használsz valamit, akkor több az esély, hogy elromlik, mintha nem. De mielőtt rátérek a fejtegetésre, maradjunk a történteknél. A bal vállam sérüléséből szerencsére felépültem kb egy hónap alatt, ez még a nyár elején volt. Utána viszont a csuklóim fájtak, az most OK, illetve a bal alkaromban egy izom. Még néha érzem, de nagyjából már elmúlt. Kábé egy hónapja azonban a jobb vállamat sikerült megerőltetnem, és azóta érzem, tipikusan felkelés után, meg ha sokat gépelek a számítógépen. A rotátor köpenyre gyanakodtam itt is a kézenállások miatt, de lehet, hogy a vállizom elülső feje, vagy esetleg mindkettő megsérült. Minden esetre lassan gyógyul, és az olyan pózokban, amikor hátrafelé kellene nyitni a vállat (pl. púrvóttánászana), kifejezetten fáj, mivel nyúlik az elülső vállizom.
Az elmúlt pár hét vagy hónap gyakorlása ezért is, meg a különböző programok miatt nem volt száz százalékos. Szombat reggel egyedül bementem az Atmába gyakorolni, többé-kevésbé sikerült is lenyomni az 1. sorozatot. A dropbacknél próbáltam ügyelni a párhuzamos lábfejekre és a kisebb távolságra a talpak között. A návászanák között szeretnék felmenni kézenállásba, de ez még a vállam miatt meg egyébként sem megy a lábakkal való felrugaszkodás nélkül.
Vasárnap reggel is bementem gyakorolni, arra számítva, hogy majd jönnek egy páran a facebook-os bejelentésre, de csak Hajnal jött, aki azzal nyitott, hogy neki meg a másik hamstringje kezd meghúzódni, pedig az első éppen most múlt el. Úgyhogy ketten álltunk neki gyakorolni, inkább gyógytorna-jelleggel, nyögtünk jobbra-balra. Nekem ugyanis az eddigi vállsérüléshez még hozzájótt egy hátizom-húzódás, amit nem is tudom, hogy sikerült beszereznem. Talán tegnap a gép előtt ülve húzódott meg, majdnem ugyanott, ahol két éve nyáron. Egy haránt hátizom-köteg a lengőbordák magasságában, bal oldalon.
Úgy látszik, az ember képes akkor is tönkretenni magát, ha éppen semmit nem csinál. Éjszaka már éreztem, hogy nehezen tudok fordulni, nyilall a hátam. Reggel levegővételnél is szúrt, ezek a mély hátizmok már csak ilyenek. Gondoltam, jót fog neki tenni egy kis második sorozat, abban úgyis sok a hátrahajlító gyakorlat, hátha sikerül átmozgatni. Annyit minden esetre megtapasztaltam a mai gyakorlás alatt, hogy melyek azok a pózok, ahol a hátizmok dolgoznak. Majdnem mindegyik. A csavaró pózoknál különösen szenvedtem, mert ilyenkor éppenséggel haránt irányba nyúlnak az izmok, és az arcom eltorzult a fájdalomtól.
Rájöttem, hogy még a savászana sem megy, mert kilégzésnél élesen szúr a bordáim között. kénytelen voltam oldalfekvésben lazítani a végén. Néha rásandítottam Hajnalra, aki szintén terápiás precizitással próbálta belőni az előrehajlító gyakorlatoknál a szöget, nehogy meghúzza a hamstringjét. Szóval olyan érzés, mintha öreg lennél vagy rokkant, és újra kell elkezdened tanulni a dolgokat. Na jó, nem teljesen, mert amit nem érint a sérülés, azért az megy, de például az éka- és dvipada-sírsászanákkal totális kudarcot vallottam. Itt is húzódik a hátam.
Akkor most egy kis fejtegetés: korábban már emlegettem, hogy a sérülések egyik oka a helytelen gyakorlás lehet, de még hozzátenném a túlerőltetést is. A hármas sorozatról egyelőre letettem, pedig nagyon gyakorolnám már, de amíg a sérülések nem hagynak alább, fölösleges szenvedni vele, sőt, ebben az állapotban több kárt is okozhatok vele, mint hasznot.
Megnyugtató dolog lenne azt gondolni, hogy ha helyesen és odafigyelve gyakorlunk, akkor elkerülhetjük a sérüléseket. Nagyobb részt ez igaz is. Viszont ott van még két tényező, amit nem lehet teljesen kiszűrni, bármennyire óvatosak is vagyunk. Az egyik a karma, vagyis az előző tetteink visszahatása, amelyek miatt kénytelenek vagyunk keresztülmenni több-kevesebb szenvedésen. Mivel a jóga egy csomó betegségtől megvéd, és nem a belső szerveink állapota megy tönkre, maradnak az izomhúzódások. Csak azért, nehogy otthon érezzük magunkat az anyagi világban, és nehogy azt gondoljuk, hogy ez a test vagyunk.
A másik tényező a stressz, ami feszültséget okoz az izmokban és az idegekben. Többek között a stressz miatt vagyunk egyik napról vagy óráról a másikra hajlékonyabbak vagy merevebbek. Ahogy korábban mondtam, a test és az elme állandóan változik, és a gyakorlásnak követnie kell ezeket a változásokat. Egyik nap simán megy a dropback, másik nap esélytelennek tűnik segítő nélkül. Az elme tréningje éppen ebben rejlik, hogy alkalmazkodunk ezekhez a változásokhoz, anélkül, hogy azok az elménkben is görcsöt, feszültséget okoznának. Így hosszú távon a stressz is kevésbé fog érni, és a karma "karmait" is egy kevéssé sikerülhet esetleg fellazítani. Persze nem mi vagyunk a cselekvők, ezt nem szabad elfelejteni, és egy-egy ilyen sérülés nagyban hozzásegíthet eme tény tudatosításához.
Szóval start from scratch, de nem adom fel, és amint lehet, újra ráállok a 3. sorozatra is! A lényeg az, hogy az ilyen kudarcélmények ne ássák alá az eltökéltségünket, és ne vegyük komolyan az elme által gyártott olyan kifogásokat, hogy "az astanga túl hevi (értsd heavy)", "minek bohóckodjak itt, mint egy akrobata", "öreg vagyok én már ehhez" stb. Semmi gond, ha valaki némileg kímélőbb ászana-gyakorlásra tér át egy időre vagy akár végleg, Pattabhi is írja, hogy idősebb korban nem kötelező mindent úgy csinálni, mint a fiatalok. De azért én még csak negyven vagyok (illetve leszek januárban), és ha az "egy év - egy sorozat" fogadalmamban némi csúszás keletkezik is, azért remélem, hogy lassacskán csak eljutok a 6. sorozatig!
2010. szeptember 5., vasárnap
Vírabhadrászana adalékok
Gregor Maehle könyvének folytatása:
"Gluteus maximus (nagy farizom): Az utkatászana mély guggoló póza fejleszti a nagy farizmot. Ez az izom a csípó kiegyenesítésé végzi a hamstring (lábbicepsz) izmokkal együtt. A hamstring a fő csípőegyenesítő izom, amikor a csípőt kevesebb, mint 15 fokos szögben hajlítjuk be, és a lábak ki vannak nyújtva. Ez történik például járás közben. Ha több, mint 15 fokos szögben hajlítjuk be, akkor a hamstring már nem tud funkcionálni, mivel két ízülethez 8csípő és térd) kapcsolódó izomról van szó. Ez azt jelenti, hogy mélyen le kell guggolnunk, ha a gluteus maximust akarjuk erősíteni."
Egy kis rövid hozzáfűzés, ami korábban kimaradt: annak érdekében, hogy biztosítsuk a megfelelő mélységet a pózban, A szamaszthitiből kiindulva lefelé és hátrafelé mozgatjuk a kezeinket, mint az úszók a beugrás előtt, és az ujjainkkal oldalt végigsúroljuk a földet, majd hátrafelé és oldalra emelve a karokat, a fejünk fölött összeérintjük a tenyereket. A csípőt azonban nem szabad visszaemelni abból a magasságból, ahová a tenyerek földhöz érintésekor leeresztjük.
" Jóga-perspektíva: a helyes lábtartás fontossága
Az összes álló póznál megadott lábpozíció a térd irányát tükrözi a póz végső formájában. A vírabhadrászanában a csípőt merőleges helyzetbe törekszünk hozni az elülső lábhoz képest. Végeredményben a térd körülbelül 45 fokban előrefelé fog nézni. Ha például a hátulsó lábunkat kifordítanánk 90 fokban, akkor a térdnek kellene áthidalnia a befelé forduló combcsont és a kifelé forduló lábszárcsont által bezárt szöget. Ezért szükséges a 45 fokban előreforduló hátsó láb ahhoz, hogy a csípőt megfelelően előre tudjuk hozni. Ha a lábfej ugyanabba az irányba van fordítva, mint a térd, akkor a térdet meg tudjuk védeni a túlzott mértékű csavaró erőtől."

2010. szeptember 4., szombat
Harcospóz
Gregor Maehle könyvének folytatása:
"Dvé: Uttánászana (Előrehajlás; dristi - orrhegy)
Kilégzésre húzzuk a tenyereket lefelé, imatartásban, érintsük a mellkasunkhoz (a szívcsakrához), és döntsük a törzset előre, miközben kiegyenesítjük a lábunkat, és helyezzük a tenyereket a földre a lábak két oldalán.
Tríni: Úrdhva-uttánászana (Előrehajlás emelt fejjel; dristi - homlok)
Belégzésre emeljük a mellkast és a fejet.
Csatvári: Csaturanga-dandászana (Fekvőtámasz; dristi - orrhegy)
Kilégzésre ugorjunk hátra csaturangába, ha lehet, előtte emelkedjünk fel kézenállásba.
Pancsa: Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutya; dristi - homlok)
Belégzésre hajlítsuk hátra a törzset felfelé néző kutyába.
Sad: Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutya; dristi - köldök)
Kilégzésre emeljük a csípőt lefelé néző kutyába. Ez a négy vinyásza megegyezik a Szúrja-namaszkára A-val.
Szapta: Vírabhadrászana (Harcos-póz; dristi - angusthamadhjai - a két hüvelykujj közé)
Belégzés közben fordítsuk be a bal lábfejünket és helyezzük a sarkunkat a matrac képzeletbeli középvonalára! A bal lábfejünk most 45 fokos szögben van. A jobb lábbal most lépjünk előre, úgy, hogy a második lábujj és a két sarok a matrac középvonalára essen. A jobb láb helyzetbe lényegbevágó. ha csak kicsit is kifordítjuk, a lábszárcsont kifelé fordul, és megzavarja a póz finom egyensúlyát.
Az elülső térdet hajlítsuk be és tartsuk a boka fölött. Ha a bokánál előbbre toljuk a térdünket, akkor a combcsont a lábszárcsont fölé kerül. Bár a hátsó keresztszalag meggátolja ezt a mozgást, a mozdulat szükségtelenül terheli a keresztszalagot, és ezért kerülni kell. Hasonlóképpen, ha befelé vagy kifelé mozdítjuk a térdünket a boka fölül, miközben a súlyt tartja, akkor szükségtelenül terheljük a belső, illetve külső térdszalagot.
Törekedjünk arra, hogy a csípők teljesen merőlegesek legyenek. Ez elősegíti a csípő elején futó csípőhajlító izomcsoport nyújtását. A törzset hozzuk függőleges helyzetbe, hogy a vállak a csípők fölött legyenek. Ügyeljünk rá, hogy a hasizmok legyenek aktívak, és húzzuk befelé az alsó bordákat, miközben A mellkas hátulja a lapockák alatt maradjon széles. Az ülőcsontokat nehezítsük el, és nyújtsuk a padló felé.
A hátulsó (kinyújtott) láb ereje fontos ahhoz, hogy támogassuk az elülső csípő ellazítását és nyitását. Ezt úgy érhetjük el, ha teljesen aktiváljuk a hátsó lábat, azáltal, hogy szétterítjük a lábujjak tövét és a külső talpélet belenyomjuk a földbe. Ha a hátulsó lábunk sarkával nyújtózunk, akkor automatikusan helyes szögbe kerül a térdhez képest. Ez a hátulsó láb szükséges befelé csavarását is elősegíti ebben a pózban. A behajlított láb kifelé csavarodik, hogy kompenzálja a másik lábat, amíg el nem éri a semleges helyzetet (amikor a csípők merőlegesek a két sarok közötti vonalra).
Bár nyilvánvalóan a súlyeloszlás egyenetlen lesz az elülső láb javára, törekedjünk az egyenletes súlyelosztásra a hátulsó lábunk sarkának földbe nyomása által. Ez egyensúlyt fog teremteni a két láb munkája között. A lábak által alkotott erős támasz egy energia-vektort alkot, ami támogatja a gerinc tövét, és aktiválja a bandhákat, ezáltal felemelve a test középpontját.
Miközben a végleges pózba érünk, a karokat egyidejűleg a fejünk fölé emeljük. Nézzünk fölfelé az összeérintett tenyerek mentén."
Néhány kiegészítés: A bal lábfej befordítása nagyon lényeges, mielőtt a jobbat előrevisszük, hogy meglegyen az egyensúlyunk, amikor ránehezedünk a jobb lábra. Gyakori hiba az, hogy elfelejtjük befordítani a lábfejet, és a sarkunk a levegőben marad. A boka merevsége miatt általában kifelé kell fordítani a lábfejet, de a két talp közötti szög inkább legyen kevesebb 90 foknál, mint több. Maehle szerint 45 fok az ideális, de ez elsősorban a boka és az Achilles-ín hajlékonyságától függ. A bal térdet ne rogyasszuk, hanem húzzuk fölfelé a térdkalácsot, és feszítsük a négyfejű combizmot. A comb befelé forgatása által a bal csípőt előre tudjuk vinni a jobb mellé, és jobban rá tudjuk vinni a súlyt a külső talpélre.
A jobb lábbal kapcsolatban az első fontos tényező az, hogy az előrelépésnél megfelelő távolságba kerüljön a két sarok. Anatómiailag csak egy megfelelő távolság van, amelyben a pózt helyesen tudjuk kivitelezni. Ha túl kicsi a távolság, akkor hajlamosak leszünk a térdet előretolni a lábujjak fölé, és beleejtjük a csípőt a gyakorlatba. Vagy pedig nem engedjük le a csípőt a térd magasságába. Az ideális helyzet az, ha a lábszár függőleges, a comb pedig vízszintes. Ha túl nagy a távolság, akkor a térdet nem tudjuk előretolni a boka fölé, vagy pedig a bal csípőnk fog hátul maradni, hogy áthidaljuk a távot. Az elülső láb ki- vagy befordítása szintén megborítja a póz statikáját, ahogy Maehle is említi.
A következő kritikus pont a csípők helyzete. Az ideális az, ha a két csípő teljesen egymás mellett van. Ehhez a bal combot befelé, a jobb combot pedig enyhén kifelé kell forgatni. A bal elülső csípőhajlító izmokban és szalagokban megfelelő nyújtást kell előidézni.
Ha a csípők merőlegesek, a következő hiba, ami előfordul, az, hogy a kereszcsontot előrebillentjük, és ezt kompenzálandó a derekunkat kihomorítjuk, a mellkast és a karokat pedig túlzottan hátraengedjük. Meg kell érteni, hogy a Vírabhadrászana nem hátrahajlító, hanem inkább csípőnyitó póz. A gerincnek fölfelé kell nyújtóznia, ki kell nőnie az ülőcsontokból, miközben az ülőcsontokat szilárdan a földbe gyökereztetjük a lábakon keresztül. Ez inkább a tádászana terpesztett változata, és ezért ad akkora erőt. Tehát ügyeljünk arra, hogy billentsük vissza a medencét függőleges helyzetbe, húzzuk hátra a derekunkat, miközben próbáljuk megtartani a távolságot az alsó bordák és a medencekaréj között. Így a test elülső és hátulsó oldala egyforma mértékben nyúlik.
A karok és vállak helyzete ugyanaz, mint az Utkatászanában, csak a gerinc még függőlegesebb. Némi kihívást jelenthet eleinte az, hogy egy belégzés alatt eljussunk ebbe a testhelyzetbe a csaturangából, úgyhogy törekedjünk a légzés megnyújtására.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)