
Swami Buddhananda az 5., 6. És 8. Verseket idézi a könyvében, mivel ezek a bandhákról szólnak. Mivel a szanszkritjuk is nagyon szép, azt is idézem a fordítás mellett:
dzsálandharodjána-múla-bandhán
dzsalpanti kanthódarapájumúlát
bandhatrajé’szmin paricsíjamáné
bandhah kutó dáruna-kála-pását
“Ha rendszeresen gyakoroljuk a három bandhát – a dzsálandhára, uddíjána és múla bandhát – akkor a torok, a gyomor és az alhas megtisztul. Ha ez megtörténik, akkor miért kéne félnünk a haláltól?”
Desikachar a magyarázatban hozzáteszi, hogy a legtöbb szöveg szerint a pránájáma gyakorlása a bandhák nélkül tulajdonképpen hiábavaló, ugyanis a pránájáma célja a prána bejuttatása a központi vezetékbe (szusúmnába), és ehhez a Múla bandha nyitja meg a kaput. Desikachar úgy tárgyalja a Kundalinít, mint egy szennyeződést vagy akadályt, amelyet ki kell tisztítani, el kell távolítani, hogy a lélek evolúciója be tudjon következni.
Nos, ezzel sok szerző, vagy gyakorló vitatkozna talán, én azonban szintén hajlamos vagyok a Kundalinít egy anyagi energiának tekinteni (nevezzük a teremtés ősnemző energiájának), amelyet felébresztése után felhasználunk arra, hogy a lelket kiemelje az azt befedő rétegek közül, de a végső tökéletesség elérésekor már megszűnik a szerepe. Talán ez lehet az oka annak, hogy Patandzsali nem is nagyon említi a Jóga-szútrában, csak a későbbi, a jóga-filozófiára építkező tantrikus szerzők írásaiban jelenik meg.

A paricsíjamáné szó azt jelenti, hogy “fokozatosan”. Ha nem tartjuk be a fokozatosságot és nem gyakorlunk rendszeresen és körültekintően, akkor a bandhák helytelen végrehajtása komoly betegségekhez is vezethet, hiszen nagyon erőteljes technikákról van szó. Én azt szoktam javasolni, hogy ha légzésvisszatartással gyakoroljuk a bandhákat, akkor a torokzárat napi 10-15 alkalommal, a másik kettőt pedig napi 7 alkalommal gyakoroljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése