Rishikesh-i emlékirataim mostani epizódja Astangás kalandjainkról fog szólni. Már majdnem egy hete voltunk ott a jógatáborban, és reggelenként Swamiji jógaórájára mentünk, délutánonként pedig vagy kirándultunk, vagy lazultunk éppen valahol. Rishikesh jóga-világközpontnak számít, és éppen ezért már komoly turistaipar szakosodott a jógás közönségre éttermek, ájurvédikus masszázs-szalonok, jógakönyveket és cd-ket árusító boltok formájában. Az egyik ilyen CD-boltban nem csak temérdek meditációs zene és jógafilm között lehetett válogatni, hanem internet-café is volt. Éppen beültünk egy kicsit emailezni, amikor felfedeztünk egy falragaszt: "Ashtanga yoga classes at Tattvaa Yogashala". Nos, felhívtuk a számot, és Kamal jelentkezett, azt mondta, másnap reggel hétkor szeretettel vár.
A Lakshman-jhulánál laktunk, ami a fentebb fekvő híd. Ötkor kelés, hatkor indulás az egész csapatnak. Felkaptatunk a kanyargós úton, felzargatjuk az egyik álmos motoros riksást a riksa-végállomáson. Megalkudunk, irány a Ram-jhula (a lenti híd). A hídon gyalog kelünk át, a reggeli felkelő nap sugarai tükröződnek a Gangesz kékes vízén. A folyót kétoldalt övező hegyekről éppen akkor száll fel a pára, a zarándokok lassan útra kelnek a Himalája szent helyei felé. Időnként elered az eső, mivel már elkezdődött a monszun.
Fél hatkor érünk oda a Gangesz partján fekvő jógasálához, ami kb. akkora, mint az Atma Buda Mysore-terme, csak egy kicsit keskenyebb és sötétebb. Sehol senki, úgyhogy beülünk az utca szemközti oldalán lévő kis asramba, ahonnan a Hare Krisna éneklése szűrődik ki. Három fogatlan szádhu nyomja a harmóniumot, a dobot meg a cintányért, fékezhetetlen lelkesedéssel. Itt Indiában, ha valaki a Hare Krisnát énekli, akkor azt teljes meggyőződéssel és mély átéléssel teszi, mintha semmi más dolga nem lenne az életben. Persze az aghóri szádhuk is ugyanezzel a természetességgel pöfékelik a hasist az agyagpipájukban.
Megérkezik Kamal, max 25 év körüli, hosszú hajú, cingár gyerek, némileg Michael Jackson-ra hasonlít. Benyomulunk a sálába. Öltöző nincs, Kamal is akkor szokott átöltözni, amikor a csapatot lefekteti ráhangoló savászanába az elején. A csapat java részét mi alkotjuk, és még egy pár amerikai meg inneni-onnani külföldi. Látszik, hogy az Astanga nem a helyiek kenyere, inkább a turista jógik indulnak rá.
Kamal az eddigi egyetlen Astanga oktató (túl vagyok már vagy ötön-haton), aki egyszerre vezeti az órát, mutatja a gyakorlatokat, és közben igazít is, mindezt hihetetlen energiával és magától értetődő lendülettel, jókedvvel. A legtöbbet eddig az oktatás terén tőle tanultam. Végignyomjuk az órát, mindenki izzad, mint a ló. Bogyó persze nem szakítja meg magát, az idő 80 százalékában heverészik, vagy fotózgat. Szerencsére egy-két órát fel is vett kamerára, ez jó anyag a tanulmányozásra.
Az első körben majdnem az egész nyolcfős csapat ott volt, utána lassan kikoptak egy hét alatt, már csak a kemény mag maradt a végére (István, Heni, Bogyó meg én). Persze minél kevesebben voltunk, annál több igazítást kaptunk, Kamal látszólag nem foglalkozott vele, hogy tele van-e a sála vagy nem. A végén relaxáció, Kamal sajátos magas, nőies hangján énekel: "Relaaaax your bodiiiiiiiiiii, Relaaaaaax your miiiiiiiiiind"
Jó alapos órák voltak, azt hiszem, egyszer és mindenkorra megszerettem az Astangát. Némelyik órára eljött valami helyi rokona, egy kb. nyolcéves puhos kisfiú, aki a Karan névre hallgatott. Kamal próbálta őt is ösztökélni, hogy csinálja az ászanákat, de persze a java részét elkummantotta. Azért amikor rávette magát egy-egy Upavista kónászanára vagy hídra, a felnőtteket meghazudtoló lazasággal adta elő. Volt egy mexikói lány is, balett-táncosnő. Nagyon durván kente a pádángusthászanákat meg úgy nagyjából mindent. A többiek jöttek, mentek. Egy hét után mi is búcsút intettünk Kamalnak, mondván, hogy mindenképpen jövünk még, s meg is hívjuk Magyarországra. Ha minden igaz, 2010-ben ez meg is valósul.
István még járt hozzá egy pár hónapig, Mysore-ra készülvén. Kamalnál nagyon jól meg lehetett tanulni a sorozatot, mert bizony ha valaki nem tudja, az Mysore órán sokat fog szenvedni, mire összeáll neki a kép. Remélem, én is újra eljutok Rishikesh-be a sálájában gyakorolni. A Gangesz-parton fürdőző zarándokok zaja annyira természetesen beleivódik a tudatodba, miközben Kamal éneklő hangját hallgatod. Óra után egyből belecsobbanhatsz a Gangeszbe, és már fel is frissültél. Felejthetetlen élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése