2013. február 2., szombat

A hang négy fázisa

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A hang négy fázisa

A védikus tudomány szerint a hangnak négy fázisa vagy állapota van: pará, pasjanti, madhjama és vaikhárí. Tudom, hogy ez sok idegen szó egy mondaton belül, de ha meg tudjuk érteni ezt a négy fogalmat, akkor megértjük a haladó jóga alapjának nagy részét. A négyből csak az utolsó, a vaikhárí fázis hallható a fül számára, mivel a vaikhárí egy durva, fizikailag is megnyilvánuló hang (ebben a kategóriában benne vannak olyan hangok is, amelyek csak az emberinél érzékenyebb füllel, például egy macska, kutya vagy denevér fülével hallhatók). Más szavakkal, minden, amit a nyugati tudomány hangnak tekint, a legalsó kategóriába tartozik.

A hang négy fázisának kialakulása a gunák, vagyis a természet minőségeinek kialakulásával párhuzamosan zajlik, és a legkönnyebben ebben a kontextusban lehet őket megérteni. Szóval először nézzük meg a gunákat. Hogy könnyen megérthessük a gunákat, hasonlítsuk őket a fizika három elemi részecskéjéhez. Mint ahogy az elektron, neutron és proton alkotja különböző kombinációkban az összes atomot, elemet és vegyületet, a három gunaszattva, radzsasz és tamasz – alkotja, végtelenül változatos kombinációkban az összes tárgyat. Erre a hasonlatra utalva nevezte el a néhai szanszkrit tudós, Surendranath Dasgupta (1887-1952) a tamaszt a tömeg-részecskének, a radzsaszt az energia-részecskének, és a szattvát az intelligencia-részecskének. Mint ahogy a nyugati részecskefizikában, ezeket a részecskéket néha részecske-természetűnek, néha pedig energiahullám-természetűnek tekintik.

A három guna négy fázissal rendelkezik, melyeket megnyilvánulatlan, megnyilvánult, finom és durva állapotoknak neveznek. Valószínűleg már sejthető, hogy a négy fázis a hang négy állapotához kapcsolódik. Ezeket az állapotokat és az eredményeiket hallották az ősi risik, és még a mai jógik is láthatják és igazolhatják őket a szamádhi állapotában."

Nincsenek megjegyzések: