2013. február 4., hétfő

Száz év jókedv

Jópofa cikket olvastam a minap: Manohar Aich, India hajdani 1952-es Mr. Univerzum-győztese, tavaly volt száz éves, és jó egészségnek örvend. A mindössze százötven centis pöttöm emberke, bár foga már nincs, és az izmai sem olyan nagyok, mint hatvan éve, örül az életnek, és hosszú életének titkát éppen ebben látja.

Élete nem volt egyszerű, mert alulról jött, mint oly sokan Indiában, és sokat kellett nélkülöznie. India függetlenségének kivívása előtt még börtönbe is zárták politikai okokból, de India függetlensége után kiszabadult, és a nulláról küzdötte fel magát odáig, hogy megnyerje a londoni Mr. Univerzum testépítőversenyt 1952-ben.

Manohar mindig, minden körülmények között boldog tudott maradni, és nem hagyta, hogy a nehézségek stresszeljék és aggodalmakkal töltsék el. Igazi jógi! Bár a cikkben nincs szó róla, hogy jógázik-e, de jó példát ad arra, hogy a boldogságérzetünk és a stressz-szintünk elsősorban attól függ, hogyan tudjuk szabályozni az elménk működését, és nem attól, hogy külső szempontból nehéz vagy könnyű-e a helyzetünk, sok problémánk van-e, vagy kevés. 

Manohar már a Légierőnél edzett, majd a sitten is folytatta, sőt, egészen 99 éves koráig edzésben volt, bár mostanában inkább az utánpótlás felkészítésével foglalkozik. A stresszmentes életmód mellett egyszerűen étkezik: tejet, zöldséget, gyümölcsöt, riszt, hüvelyeseket és némi halat eszik. Sohasem dohányzott és nem ivott alkoholt sem. 

Szóval a képlet megvan: egyszerű életmód, rendszeres testmozgás, természetes táplálékok, és stresszmentesség. A súlyzós edzést természetesen be lehet helyettesíteni jógával is, az étkezésből el lehet hagyni a halat, a stresszt viszont meg kell tanulni nullára csökkenteni. Ne tegyük meg atz a szívességet az irigyeinknek és az ellenségeinknek, hogy idegesítjük magunkat a problémáinkon! Legyünk pozitívak, így mi is minél több pozitívumot tudunk adni másoknak.

A gyakorlással kapcsolatban érdekes dolog az, hogy egyre több aggastyán-korú embert látunk, aki vagy idősebb korban kezd neki a testedzésnek, vagy ha már gyakorolta, egyszerűen nem hagyja abba. Krishnamacharya is azt mondta, hogy amíg az ember mozog, addig gyakorolnia kell, és idősödő, pocakosodó tanítványait mindig figyelmeztette, hogy az összes ízületüket, izmukat rendszeresen használják. Nem csak ászanákat és vinyászákat gyakoroltatott, hanem sok saját testsúlyos erősítő gyakorlatot is, amit vjájámának neveznek, és a birkózók használják. Vagyis nincs érvényes kifogás, ami miatt nyugodt szívvel abbahagyhatjuk a gyakorlást ötven, hatvan, hetven, stb. évesen. Az élet légzés, az élet a mozgás. Ha nem mozogsz, nem veszel levegőt, akkor már meghaltál, még ha dobog is a szíved, és működik az agyad.

A másik jó példa, amit persze nem csak a jógiknak érdemes megszívlelni, hanem mindenkinek, hogy Manohar nem adta fel az álmát, még ha olyan távolinak és valószínűtlennek tűnt is. Mondhatjuk, hogy kis magassága miatt az Isten sem arra teremtette, hogy nagy izmokat növesszen, mégsem adta fel a küzdelmet, és minden áldozatot meghozott álmai megvalósításáért. Ez is bizonyítja, hogy a tehetség legfeljebb egy százalékban járul hozzá a sikerhez, a többi mind-mind a céltudatos, kemény munkán múlik.

A múltkoriban Prahlad Janiról is olvastam egy cikket, aki saját elmondása szerint hetven éve nem evett. Ő is egy érdekes jelenség, de szerintem kevesebben fogják tudni követni a példáját, mint Manoharét. Mindenesetre érdekes emberek születnek India földjén! 

Nincsenek megjegyzések: