A szanszkrit hagyomány

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A szanszkrit hagyomány

Az összes nyelven íródott legrégebbi, fennmaradt írás a Rig Véda, melyet szanszkrit nyelven írtak és jegyeztek le. A Rig Véda egyes versei olyan csillagászati eseményeket írnak le, melyek több, mint tizenegyezer évvel ezelőtt következtek be. Nem szükségszerűen ilyen régi az egész szöveg, de legrégebbi részei megüthetik ezt a kort.

De térjünk vissza a kezdetek kezdetéig! A tradicionális nézet szerint, minden tudás örök és megteremtetlen állapotban létezett a Legfelsőbb Lény intellektusában az idők kezdete előtt. Jágjavalkja Risi szerint (ahogy a legrégebbi és legfontosabb upanisadban, a Brihad-Áranjaka Upanisadban lejegyezte) A Határtalan Lény úgy lélegezte ki, mint a tűzből kiáramló, mindent átható füstöt, a Rig Védát, Száma Védát, Jadzsur Védát és az Atharva Védát; az Itihászákat (Rámájana és Mahábhárata); a puránákat; a tudományokat (vidjákat); az upanisadokat; a szakszkrit nyelvtant (slóka); a szútrákat és azok kommentárjait (Brihad-Áranjaka Up. 2.4.10.). Ugyanakkor, hogy formába öntse ezt a tudást, a Legfelsőbb Lény (az Úr Siva formájában) létrehozta a szanszkrit nyelv ötven betűjét az elsődleges hangból, az Ómból. Ekkor ebből az ötven betűből az Úr Siva létrehozta az első szanszkrit nyelvtant, mint annak a megnyilvánulását, ami eleve örök és tökéletes volt.

A szanszkrit nyelv két különböző formában nyilvánult meg, melyeket most védikus és klasszikus szanszkritnak neveznek. A nyugati tudósok állítása szerint a klasszikus szanszkrit a védikusból alakult ki, de a hagyomány szerint mindkettő formát egyidejűleg hozta létre a Legfelsőbb Lény, más-más célzattal. A védikus szanszkritot a mantrák létrehozása, éneklése és a misztikus párbeszéd céljára használták. A klasszikus szanszkritot a filozófiai tanítások feljegyzése és az intellektuális eszmecsere stimulációja céljából hozták létre.

Mivel a különböző szentírásokban (sásztrákban) található összes tudás nem egy emberi elmétől származik, hanem mindegyik történelmi korszakban azok látták, akik képesek voltak érzékelni azt, szanátana dharmának, vagyis örök tanításnak nevezzük. Még a világciklus végén is, ez a tanítás nem fog megsemmisülni, hanem a következő világkorszak elején újra kileheli a Legfelsőbb Lény, és újra látni fogják a felszabadult lények.

A szanszkrit örök tökéletessége ellenére, az idő előrehaladtával egyre több szanszkrit mű elveszik. Elveszett a legtöbb ájurvédikus szöveg, több, mint húsz ősi nyelvtani munka, és még a filozófia alapműve, Kapila Shasti-tantrája is. A tudás elvesztése annak a ténynek köszönhető, hogy az entrópia (rendezetlenség) növekszik, ahogy az univerzum öregszik (a fejezet következő részében részletesebben fogunk foglalkozni ezzel a jelenséggel).

A szanszkrit nem csak az a nyelv, melyen a védikus tudomány, az örök tanítás teljes terjedelmében le lett jegyezve; hanem magának a Védának is meghatározó tartozéka. Hat úgynevezett Védánga (kiegészítő tudomány) létezik. Ezek a Vjákarana (nyelvtan), Dzsjótisa (asztrológia), Nirukta (etimológia), Síksa (hangtan), Cshandasz (versmérték) és Kalpa (rituálé). Ezek közül az elsöprő többség, négy ág közvetlenül a szanszkrit nyelvhez kapcsolódik.

A Vjákarana a szakszkrit nyelvtan. Mivel az első húsz nyelvtani értekezés elveszett, most Pánini Astádhjájí nevű nyelvtanát használjuk. Pánini Patandzsali előtt élt, és Patandzsali írt egy nagy kommentárt (Mahábhásja) Pánini nyelvtani szútráihoz.

A Nirukta az etimológia. E tudomány segítségével megérthetjük minden szanszkrit kifejezés pontos jelentését. A Nirkuta arra is használható, hogy szétszedjük a szavakat, és visszanyomozzuk az eredeti töveiket. A szótőből, melyet őseink a szó összeállításához felhasználtak, még most is megkaphatjuk a szó eredeti jelentését. A Vjákarana és a Nirukta együtt elősegítik a Gjánát (isteni tudást).

A Siksa, a Véda következő kiegészítője, a fonetikát jelenti. Ez a szanszkrit szavak helyes kiejtésének tudománya. A védikus tanítások szerint az egész világ hangból (sabda) áll. Minden tudás szintén kifejezhető a hang által. Amikor helyesen ejtjük ki a mantrákat és verseket, akkor megkapjuk a tudást, ami bennük található. A Siksával kapcsolatos számos mű szintén elveszett, és velük együtt nagyon sok értékes tudás is.

A Cshandasz a Védángák azon része, mely a versmértéket magyarázza. A Cshandasz Szútra szerzője Rishi Pingala. A verseket három vagy négy, padának nevezett sorra szokták bontani. Minden pada nyolc-tizenkettő szótagból (aksara) áll. A jól ismert Gajatrí versmérték három, nyolc-nyolc aksarát tartalmazó padából áll. A leggyakoribb a tristubh versmérték, mely négy, tizenegy aksarát tartalmazó padából áll. A Cshandasz és a Síksa azok a Védángák, melyek a bhaktit (isteni odaadást) támogatják. A fennmaradó két Védánga, a Dzsjótisa (asztrológia) és a Kalpa (rituálé) a karma-jógához (isteni cselekvés) kötődik."