2013. február 11., hétfő

Pszoász, a lélek izma

Amikor a bandhákról és a core-izomzat aktiválásáról beszélünk, akkor sokszor szoktam említeni, hogy aktiváljuk a medencén belüli izmokat. A legtöbb ember nem nagyon tudja vizuálisan elképzelni, hogy miről van szó, de az egyik legfontosabb izom, ami ilyenkor működésbe lép, a pszoász. A képen is látható, hogy az iliacus is hasonló funkciót lát el, vagyis a combcsontok emelését és közelítését végzi. Tehát amikor core-gyakorlatokat végzünk (vegyük példának az utpluthit), vagy előrehajlítunk, vagy a közkedvelt utthita-haszta-pádángusthászanát végezzük, akkor ezek az izmok jelentősen aktiválódnak. Az izmok ellazítását és nyújtását pedig a csípőnyitásokkal, a combok távolításával és a hátrahajlításokkal érhetjük el. Az alábbi cikkből talán az is kiderül, hogy miért érzi az ember úgy, mintha évszázados terheket tett volna le a drámászana után. A cikket kivonatos formában közlöm, érdemes elolvasni az eredeti cikket is, a benne található további érdekes linkekkel.

Egy könnyű pszoász-lazító póz például a baddhakónászana hanyatt fekvésben. Ilyenkor a légzést tudatosan a combközelítőkbe és a pszoászba irányítva lassan el tudjuk engedni a benne felgyülemlett feszültségeket. A témában Liz Koch végzett érdekes kutatásokat. Szerinte a pszoász segítségével a legmélyebb alapunkat energizáljuk és összekapcsolódunk a föld erőteljes energiájával. Ezért is végezzük ezeket a lazító pózokat hanyatt- vagy hasonfekvésben, hogy minél több támaszt kaphassunk a földtől. Koch szerint a pszoász sokkal több, mint egy core-stabilizáló izom, a pszoász egy érzékszerv, amely bio-intelligens szövetből áll, és szó szerint a túlélésre irányuló legmélyebb ösztönünket, valamint a virágzásra irányuló elemi vágyunkat testesíti meg.

A pszoász az emberi test legmélyebb izma, mely befolyásolja strukturális egyensúlyunkat (előreeső medence és erős lumbális lordózis esetén elképzelhető, hogy érzelmi traumák érték az illetőt, melyek megtépázták önbecsülését, aláásták létbiztonságát, a boldogság és teljesség iránti törekvését), az izomzat integritását, a hajlékonyságot, erőt, mozgástartományt, ízületi mozgékonyságot és a szervek funkcionalitását.

A pszoász a gerinc két oldalán ered a T12 csigolyától, és az öt lumbális csigolyához tapad, valamint a medencén és a gáton keresztül húzódva a combcsont felső-belső részéhez.

A pszoász az egyetlen izom, amely a gerincet és a lábakat összeköti. Biztosítja azt, hogy felegyenesedve tudjunk járni vagy állni, és lehetővé teszi a lábak emelését séta közben. Az egészséges pszoász stabilizálja a gerincet, és támogatja a törzset, valamint alátámasztja a hasüreg létfontosságú szerveit.

A pszoász kötőszövettel és izompólyával kapcsolódik a rekeszizomhoz, mely a légző- és félelem-reflexeinket is befolyásolja. A pszoász ugyanis közvetlen kapcsolatban van az agy legbelső és legősibb területével, Koch szerint "Jóval azelőtt, hogy a beszédkészség vagy az agykéreg szervezőképessége kifejlődött volna, a "hüllő-agy", mely a túlélési ösztönéről ismert, fenntartotta lényegi funkcióinkat." Nos, az agy evolóciós elméletét én nem írom alá, bár az kétségtelen, hogy az agy és gerinc különböző területei különböző vitális/érzelmi funkciókat látnak el.

Koch szerint modern, rohanó életstílusunk (melyet a szimpatikus idegrendszer adrenalinja hajt) krónikusan ingerli a pszoászt, és feszültséget okoz benne, így szó szerint mindig készen állunk a harcra vagy a menekülésre. A pszoász segít, hogy akcióba lendüljünk, vagy védekező gombócba húzzuk össze magunkat. 

Ha folyamatosan megfeszítve tartjuk a pszoászt a stressz és feszültség miatt, akkor az izom elkezd megrövidülni, ami számos fájdalmas tünettel jár, például a deréktáji vagy keresztcsonti fájdalmak, isiász, porckorong-problémák, gerincferdülés, csípőkopás, térdfájdalmak, menstruációs fájdalmak, terméketlenség és emésztési zavarok. 

A feszült pszoász nem csak strukturális problémákat okoz, hanem gátolja a szervek egészséges működését, nyomja az idegeket, befolyásolja a nedvek keringését, és akadályozza a rekeszizom-légzést.

Valójában "A pszoász annyira közvetlenül részt vesz az alapvető fizikai és érzelmi reakciókban, hogy a krónikusan feszült pszoász folyamatosan azt jelzi a testünknek, hogy veszélyben vagyunk, és végül a mellékvese kimerül és az immunrendszer is meggyengül."

Koch szerint, ezt az állapotot még fokozza sok más dolog a modern életünkben, például az autóülések, a szűk ruházat, a székek, a kényelmetlen cipők, melyek mind eltorzítják a tartásunkat, korlátozzák a természetes mozgásunkat, és további összehúzódásra késztetik a pszoászt.

Az első lépés az egészséges pszoász elérésében a fölösleges feszültség elengedése. "A pszoásszal dolgozni nem azt jelenti, hogy az izmot próbáljuk kontrollálni, hanem a tudatosságot kultiváljuk, amely ahhoz szükséges, hogy érzékelni tudjuk az üzeneteit. Ez azt jelenti, hogy tudatos döntést kell hoznunk a szomatikus tudatosság elérésére."

Az ellazult pszoász a játék és a kreatív önkifejezés forrása. A megfeszült, menekülni vagy harcolni kész pszoász helyett az ellazult pszoász kész megnyúlni és megnyílni, táncolni. Számos jógapózban (például vriksászana) a comb nem tud teljesen kifordulni addig, amíg a pszoász el nem lazul. Az ellazult pszoász lehetővé teszi az elülső combizom megnyúlását és a láb mozgását a medencétől függetlenül, ami elősegíti és mélyíti a törzs és a mellkas emelkedését is.

Koch szerint az egészséges pszoász kultivációja elősegíti a vitális energiáink újraélesztését, mivel helyreállítjuk a kapcsolatunkat az univerzum életerejével. A taoista hagyományban a pszoászt a lélek izmának tekintik, mely a "tan tien" pontot veszi körül. A hajlékony és erős pszoász leföldel és lehetővé teszi a finom energiák áramlását a csontokon, izmokon és ízületeken keresztül.

Koch szerint: "A pszoász által vezetett energia leföldel bennünket, mint ahogyan egy földelő vezeték megszünteti és elvezeti a feszültséget. A gerinc csak szabad és földelt állapotban tud felébredni. Ahogy a gravitációs erő átadja a súlyt a csontokon, szöveteken és izmokon keresztül a földnek, a föld visszaáramoltatja az energiát a lábakon és a gerincoszlopon keresztül, energizálva, koordinálva és megélénkítve a pózokat, mozdulatokat és kifejezéseket. Ez egy megszakítatlan kommunikáció az önvaló, a föld és a kozmosz között." Szóval érdemes ráhangolódni és odafigyelni gyakorlás közben, hogy mit üzen a bio-intelligens pszoász.

Nekem a következő két dolgot üzente a fenti információ: a pszoász ellazítása és feszültségmentesítése nélkül esélytelen a Kundaliní felemelése a szusumnában. El sem fog indulni, mert nem érzi biztonságban magát. Másfelől nem véletlen az Ashtanga első sorozat felépítése, melyben az álló és előrehajlító pózokkal tonizáljuk a pszoászt, viszont a csípőnyitó és hason-hanyatt fekvő pózokban ellazítjuk, kioldjuk belőle a feszültséget. Ez készít elő arra az intenzív energiaáramra, amelyet a hátrahajlító gyakorlatok és a fordított pózok generálnak a sorozat végén és a második, stb. sorozatokban. Szóval mindenkinek jó drámászanázást kívánok, de addig is, amíg István Indiában van, lazítsatok baddhakónászanában hanyatt fekve!

Nincsenek megjegyzések: