I ♥ Yoga!

Olyan jól sikerült elvonulni, hogy még a szokásos facebook- és blogfüggőségemtől is megszabadultam két-három napra, így most hétfő reggel igyekszem pótolni a szombati és a vasárnapi nap krónikáját. Az ilyen jógás elvonulások és jógatáborok általában nem a heverészésről szólnak, legalábbis ami az alvásmennyiséget illeti. Így aki szeret aktívan kikapcsolódni, és nem bánja, hogy korán kell kelnie egy jó kis jógázáshoz, annak azért nagyon be szoktak jönni az ilyen események. Mi például hat előtt keltünk szombaton, és átmentünk Orsival a tornaterembe, mivel meg akarta csinálni a kundzsala-kriját, vagyis a hányást, mielőtt a többiek megérkeznek a reggeli astanga-gyakorlásra. Mivel már rutinos satkarmás, 15-20 perc alatt megitta a melegvizet, kihányta, megkatéterezte az orrát, és még orrmosóval is kimosta. A reggeli astanga-gyakorlás után ugyanis ő vezette a satkarmákat, és a jó tanár ugye nem csak tanítja, hanem csinálja is a dolgokat. 


Hétkor már elkezdtük a gyakorlást, először egy kis bandha-gyakorlatot végeztünk légzésvisszatartással, majd az uddíjána-kriját és a naulit, mivel az is része a satkarmának. A nauli a hasfal hullámoztatása, ami a gyakorlottabbaknak már egészen jól ment, míg aki először próbálta, az persze tanakodott magában, hogy ezt miképpen is lehet végrehajtani. 


Utána elkezdtük a reggeli gyakorlást, jó pár plusz pózzal megtűzdeltem az egyes sorozatot, mivel láttam, hogy nem nagyon megy a társaságnak a gerinc-csavarás és a vállnyitás. Amúgy az elvonulás közönsége is azt bizonyítja, hogy szinte bárki, bármilyen felkészültséggel nyugodtan nekifoghat az astanga gyakorlásának, mert itt tizenkét évestől hatvan évesig bezárólag mindenki volt, és nem szeppentek meg a vinyászáktól. Fél tízre nagyjából befejeztük a gyakorlást, a relaxhoz persze mindenki jól beöltözött, mert azért a teremben nem volt harminchat fok, a langymeleg fűtőtestek és a négy elektronom hősugárzó épen hogy húsz fok körüli hőmérsékletet össze bírt hozni. Azért ettől eltekintve mindenkinek jól esett a gyakorlás, bár így két nap alatt a harmadik jóga után már kezdett ez-az sajogni, főleg azoknak, akik amúgy heti 1-2 alkalommal szoktak jógázni. Ráadásul melegben kevésbé marad meg az izmokban az igénybevétel, mint az ilyen hegyi klímán.


A gyakorlás után Orsi ismertette a satkarmákat, vagyis a hat tisztító eljárást. Nauli - hashullámoztatás, Neti - orrtisztítás, dhauti - gyomortisztítás, trátaka - gyertyaláng-nézés, kapálabháti - koponyatisztító légzés és baszti - beöntés. Ez utóbbi kivételével az összes többit kipróbálhatta mindenki az elvonuláson. Szombat reggel a dzsala neti (sós vizes orrtisztítás), szútra neti (orrtisztítás katéterrel) és a kundzsala-krijá (gyomortosztítás hányással) volt a menü. A héányást végül csak én vállaltam be, de a katéterk kipróbálták egy páran, volt, aki azzal a lendülettel majdnem a gyomráig dugta, ahelyett, hogy kihúzta volna a száján. A sós vizes orrmosás is népszerű volt, végülis jó dolgok ezek. 


Visszatértünk után reggeli, répás zabkása, meg a tegnapi gyümölcskompót. Mondjuk én friss gyümölcsnél és magoknál maradtam, reggeli után pedig irány a Narád Hotel wellness-részlege, végre egy kis jó meleg! Mondjuk a szobánkban sem volt hideg éjszaka, mivel ütközőig csavartam a termosztátot. A Narádban egy-két élmény-medence, szauna, gőzkabin, infra, sóbarlang és egy konditerem várt minket, 1500 Ft-ért lehet használni két órán keresztül. Jó sokat szaunáztunk, utána nyomtam egy fél órás gyúrást, majd még lemasszíroztattam magamat a vízsugárral az élmény-medencében. 


Éppen ebédre vissza is értünk, jó kis gulyás volt házisajttal, meg egy nagy adag saláta. Úgy belaktam, hogy le is kellett feküdnöm aludni, a délutáni jógaóráig egyfolytában húztuk a lóbőrt. Ötre megérkezett Angi, akit egy három órás lenge vinyásza flow óra megtartására kértem meg. Végre én is jógázhattam, bár Orsi hátrahajlító órája sam volt kutya pénteken. Angi azonban saját koreográfiákkal dolgozik, és olyanokat talál ki, hogy egy magam fajta minden hájjal megkent jógarókát is meg tud néha lepni. Lényeg a lényeg, két és fél óra folyamatos jóga-mozgás után biztos voltam benne, hogy este nem lesznek gondjaim az alvással. Óra közben totál az az érzés öntött el, hogy mennyire szeretem a jógát és a jógásokat, attól függetlenül, hogy éppen milyen jellegű órán vagyok, és hogy ki miért van ott. A lényeg az, hogy ott vagyunk, és jól érezzük magunkat.


Vacsorára még egy tál saláta, utána pedig gyertyaláng-nézés fél kilenctől. Körbeültük a nagy asztalt a társalgóban mintegy húszan, és lekapcsoltuk a  villanyt, meggyújtottunk egy narancssárga gyertyát, és először egy rávezető harmadik szem-meditációval kezdtünk, majd három percig pislogás nélkül kellett nézni a gyertya lángját. Az első 15 másodperc után nekem már nagyon kellett pislognom, de utána valahogy elmúlt ez a késztetés, és lazán végigbámultam a három percet. Utána csukott szemmel kellett vizualizálni a gyertyalángot szintén három percig. Utána beszélgettünk még a jógáról, a karma, gjána és bhakti kapcsolatáról a gyakorlással és a táplálkozással, de ezt a témát majd talán egy másik blogbejegyzésben részletesebben ismertetem. Így is fél tizenegykor álltunk fel az asztaltól a maradék résztvevőkkel, mivel a fele már a beszélgetés közben elment aludni.   

Elvonultunk!

Hosszas készülődés után végülis betelt a mátraszentimrei elvonulás létszámkerete, gyerekekkel együtt mintegy 33-an vágtak neki a három napos jóga-maratonnak. Ráadásul a csapat nagy része kezdő jógásnak tekinthető, de nagyon lelkes, nyitott, jóindulatú emberek egytől egyig.


Pénteken reggel 9-re értünk le a darázshegyi vendégházba, ahol a szállást béreltük. Kellemes kis szobák a kőházban, nagy társalgó és néhány faház várja a jógázni vágyókat. Persze nem a legnagyobb luxus, de hát a jógik a fa alatt szoktak lakni, ahhoz képest komfortosnak nevezhető. 


Tíz felé elkezdtek szállingózni a vendégek, mindenki becuccolt a szobájába, és tizenegykor már csatarendbe állva jógáztunk is. A falusi iskola tornatermét béreltük ki gyakorlási célra, de pénteken pont tornaórák voltak még akkor, úgyhogy a társalgó bútorait ürítettük ki, és ott tettük le a matracokat öt-öt centire egymástól. Sok jó jógi kis helyen is elfér - ezzel a jelszóval nyomtuk le az első sorozatot. Előtte pránajámáztunk egy sort, mert végülis a légzés a lényeg, nem? Gyakorlás után egy órával már készen is volt az ebéd, a péntek gyümölcsnap, mert holnap hányni fogunk, szóval előtte nem árt egy kis méregtelenítés.  


Mindenki lelkesen falta a kókuszos gyümölcssalátát, majd az este hat órási gyakorlásra készülődtünk Szép napos idő is volt pénteken, de azért nem lett túl nagy meleg. Az iskola tornatermében négy elektromos fűtőtesttel próbáltunk egy kicsit barátságosabb időjárást csiholni, Orsi pedig levezette három órás hátrahajlító óráját. A végén páros gyakorlatok is voltak, amit mindenki nagyon élvezett. Csak egy kicsit fáztunk, főleg a relaxáció közben. 


Vacsorára gyümölcskompót volt, utána lassan lefeküdt a társaság, azért a két jógázás rendesen kivette az erőt az emberekből.  

Az légy, aki vagy!

Tegnapi blogbejegyzésembe becsúszott ez a mondat: "De hát az embernek néha meg kell hazudtolnia önmagát, hogy előreléphessen!" Utána ezen gondolkodtam futás közben, és arra a következtetésre jutottam, hogy érdemes egy kicsit körüljárni a témát. Az ember ugye egész életében változik. Változik a teste, a a nézetei, az önmagáról alkotott képe, a gondolkodásmódja, az értékrendje. Mindenki keresi önmagát, legalábbis a tudatosabbak, mert az emberi születés erről szól. És amikor úgy gondoljuk, hogy megtaláltuk önmagunkat, akkor azonosítjuk magunkat azzal az eszmével, ideológiával, értékrenddel, világnézeti rendszerrel, amiről úgy gondoljuk, hogy megadja a kulcsot önmagunkhoz. 

De mi van akkor, ha menet közben azt tapasztaljuk, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, úgy érezzük, hogy még nem érkeztünk meg, nem állapodtunk meg. Ilyenkor asz ember néha fél tovább lépni, mert kialakított egy képet önmagáról, de lassan ráébred, hogy nem tud teljesen azonosulni vele, legalábbis ha őszinte. Ilyenkor lép érvénybe, a fenti aforizma, hogy néha meg kell tagadni önmagunkat, legalábbis azt, amit annak gondoltunk. Mert ha az origóból indulunk ki, akkor abban az állapotban, amikor valóban ráébredtünk az eredeti önvalónkra, semmiféle késztetést nem fogunk érezni arra, hogy változtassunk a helyzetünkön, vagy tovább akarjunk lépni. 

Az intézményesült ideológiák és a filozófiai vagy vallási dogma-rendszerek (most nem rossz értelemben használva ezt a kifejezést) az élőlényt is beágyazzák egy többé-kevésbé statikus helyzetbe, és különböző követelményeket támasztanak vele szemben. Ami nem baj addig, amíg úgy érezzük, hogy az adott szabályrendszer elősegíti a lelki fejlődésünket, de amikor feszélyezve érezzük magunkat általuk, vagy kényszeredetten próbálunk engedelmeskedni a szabályoknak, akkor az egész dogmarendszerhez való kötődésünk külsődlegessé válik.

Én világéletemben olyan ember voltam, és ezt mások is mondták rólam, hogy amiben én hiszek, vagy mit éppen fontosnak tartok az adott pillanatban, arról azt gondoltam, hogy mindenki másnak is úgy kellene élnie, gondolkodnia, cselekednie, mindenki más pedig lúzer. A jóga hatására talán lassan oldódik ez az exkluzivitás, és most már el tudom fogadni azt, hogy különböző embereknek különböző igényei és értékrendjei vannak, és nem feltétlenül jobb az egyik a másiknál. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nem mindenkinek felel meg az az út, amit én követek, és az utam különböző állomásain különböző emberekkel hoz össze a sors, akikkel éppen kompatibilisak vagyunk vagy adni tudunk egymásnak valamit. 

Tinédzser koromban például nindzsa akartam lenni. Azóta van egy-két barátom, aki ezt az álmát meg is valósította, vagy legalábbis még mindig ebben él. Nálam elmúlt. Utána jógi akartam lenni, amúgy még most is az akarok lenni. Jelen pillanatban ezt érzem a legközelebb magamhoz, ez tudja a legtöbbet és a legőszintébb dolgokat kihozni belőlem.  Utána guru akartam lenni, és mintegy húsz évet aktívan el is töltöttem a Krisna-tudatban. Közben rájöttem, hogy igen messze állok a guruság tökéletes ideáljától, így változott a terv. Utána természetgyógyász akartam lenni, majd asztrológus, és most ismét jógi akarok lenni. Nem igazán az a lényeg a számomra, hogy a hivatásomban, mint jógaoktató, mennyire leszek sikeres vagy elismert, hanem azok az élmények tapasztalatok, amelyeket a jóga gyakorlása és oktatása közben más jógás társaimmal együtt átélek. 

Az én szempontomból az eddigi azonosságok többé-kevésbé átmenetiek voltak, legalábbis egy idő múlva elvesztettem az érdeklődésemet, a lelkesedésemet irántuk, és másfelé fordultam. A jóga többször is visszaköszönt az életemben, és jelenleg úgy érzem, ebben tudom a legjobban megtalálni önmagamat. Talán éppen azért, mert a jógában nincsenek szigorú határok, keretek, és mindenki számára más. Patandzsali szerint a lélek is olyan, mint az áttetsző kristály, amely mögé bármit tehetünk, azt fogjuk látni rajta keresztül. Úgyhogy tovább keresem a kristálytiszta önvalót, akárhányszor is kell közben megtagadni önmagamat :-).

8 mítosz a futásról

Kellemes, esőbe hajló idő van, úgyhogy nyomok ma egy szigetkört. Tudom, tudom, korábban azt írtam, hogy "Szégyen a futás, de még csak nem is hasznos." De hát az embernek néha meg kell hazudtolnia önmagát, hogy előreléphessen! :-) Nem azt mondom most sem, hogy mindenki mindenáron fusson, de azért van egy fílingje, és heti 1-2 szigetkör szerintem simán belefér az ember edzéstervébe. Egy pár dolgot azonban érdemes figyelembe venni, ha nem akarunk hamar lesérülni és nem akarjuk, hogy a jóga-gyakorlásunk lássa a kárát a futkorászásunknak. Az alábbi blogban nyolc jótanács olvasható néhány közhiedelemmé vált futóigazsággal kapcsolatban:


1. A nyújtással megelőzhetők a sportsérülések. Vannak vélemények pro és kontra is. Én most itt a saját álláspontom és tapasztalataim alapján fogok nyilatkozni. Bemelegítés mindenképpen kell, mert mindenki tudja, hogy ha hirtelen elkezdesz terhelni egy izmot, előkészítés nélkül, akkor könnyebben sérülhet. A statikus nyújtás része lehet a bemelegítésnek, de nem a legjobb dolog túl sokáig nyújtani a hamstringet, inkább melegítsünk be dinamikusan, viszont futás után nyújtsunk le hosszan és statikusan, mivel az izmot megterheltük és összehúzódott. Amúgy jógás fejjel azt mondom, hogy minél mozgékonyabb a csípő, boka, térd, gerinc, minél jobban nyúlnak az izmok, annál kisebb a sérülésveszély, mivel a sérülések a hirtelen szokatlan irányú terheléseknél szoktak keletkezni. A túlzottan szétjógázott, gyenge izomzatnak meg egyenesen jót tesz egy kis tonizálás, amit a futás nyújt, hiszen ha túlzottan elmegyünk a jin irányába, akkor is sérülékennyé válnak az ízületek.


2. Puha felületen jobb futni. Egyesek mániákusan kerülik a betont, mások simán futnak mezítláb a betonon is. Ez testalkat és anatómia kérdése. Kísérletezni kell. Ha jó cipót választunk, és megtanulunk helyes technikával futni, akkor a beton sem lesz az ellenségünk. Ha túlzottan belecsapjuk a sarkunkat a talajba futáskor, akkor a térd és a porckorongok hamarabb kikopnak, főleg, ha a táplálkozásunk sem megfelelő.


3. Találjuk meg a megfelelő cipőt. Vannak expertek ebben is, de sok függ a futási stílusunktól. A befelé vagy kifelé forduló boka sem mindig anatómiai adottság, sokkal inkább a járási szokásaink következménye. De persze érdemes jó futócipőt venni, ami kényelmessé és könnyeddé teszi a futásunkat, azon túl viszont koncentráljuk a technikára!


4. A futás természetes. Nos, ezzel az erővel szinte minden sportra azt mondhatnánk, hogy természetes, vagyis napi 10-15 kilométert futni vagy ugyanennyit gyalogolni semmivel sem természetellenesebb, mint a lábunkat a nyakunkba rakni, vagy kézenállásban felvenni a lútuszülést. Az ember fizikai lehetőségeit nem feltétlenül határozzák meg vagy korlátozzák a testi szükségletei és az életmódja, hiszen például Stephen Hawking remekül elvan úgy, hogy csak egy egeret tud mozgatni az egyik kezével. A sport, és a jóga is a számomra sokkal inkább arról szól, hogy kibontakoztassuk az emberi születésünkben rejlő potenciált, fizikai síkon, mentális síkon, vagy spirituális síkon, kinek melyik a preferenciája.  Azt azonban bizton állíthatom, hogy a mozgásszegény életmód az emberi születés elvesztegetésének egyik leghatékonyabb módja.


5. Fuss a talpad közepén! A futók közötti legnagyobb vitatéma a helyes földre érkezést illeti. A sarokra érkezést a legtöbben előnytelennek tartják, a lábujjhegyre, illetve talppárnára érkezést viszont nehezen kivitelezhetőnek. Ezért azt mondják, hogy a talp közepére kell érkezni, ami igazából le3gfeljebb a lúdtalpasoknak tudna sikerülni, de nekik sem tenne jót. A lábboltozatnak pontosan az a funkciója, hogy még a földet éréskor is megemelve tartjuk, így számomra a talppárnára érkezés és a lágy továbbgördülés a talp teljes felületére tűnik a legmegfelelőbbnek, bármennyire is nehéz egyeseknek elsajátítaniuk ezt a technikát. 


6. Izomerő és futás. Az izomerőnek a helyes technikával és a teljesítmény figyelembevételével (sebesség, táv) végzett futás esetében van jelentősége. Ha a test funkcionalitását teljes mértékben ki akarjuk használni, akkor szerintem az edzésnek hat irányban kell haladnia: hajlékonyság, erő, állóképesség, kardió, sebesség és koordináció. Ehhez meglehetősen komplex cross-traininget kell összeállítani, aminek a futás is a része lehet. Általában, ha valaki csak egyféle testmozgást végez, akkor szinte elkerülhetetlen az egyoldalú terhelés vagy egyenetlen izomfejlettség. Erre a féloldalas sportok (pl. tenisz, vívás) a legjobb példák.


7. Mennyiség. Ezen is sok a vita, de egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: ha túledzzük magunkat, akkor romlik a hatékonyság, a szervezet regenerációs ideje növekszik, és gyakoribbá válnak a sérülések. Márpedig minden sérülés nyomot hagy, még ha kicsit is. Nem érdemes fölöslegesen halmozni őket, főleg, ha nem versenyzők vagyunk, és nincs tét. Vagyis az egészségünk a tét, szóval fussunk annyit, amennyi jólesik, és ne annyit, amennyit bebeszéltünk magunkank, hogy kell, mert ha az nincs meg, akkor lekiismeretfurdalásunk van, amikor a következő almába harapunk. Én heti 1-2 szigetkört futok, a görkori és a többi erdzés no meg a jóga mellett. Nekem ez elég, és ennyi fér be. Félmaratonra nem készülök. :-)


8. Cross-training. Minden mozgás más. Én személy szerint a sokoldalú terhelés híve vagyok, még a jógában is. Ha valaki mindig csak egy sorozatot gyakorol, akkor abból elkerülhetetlenül kimarad valami. Ha elég nyitottak vagyunk a sokoldalú terhelésre, akkor érdemes kipróbálni mindent, akár csak az élmény szintjén is. A jóga végülis az élmények sorozata, amelyek végül elvezetik az elmét a hullámzás nélküli állapotba. Az, hogy ehhez kinek milyen hullámokat kell meglovagolnia, teljesen egyéni és megismételhetetlen történet. 

16 millióan nem tévedhetnek...

... vagy mégis? Nos, a választ magam sem tudom biztosan, de olvastam egy gondolatébresztő blogbejegyzést a modern jógaoktatási tendenciákról a Linda's Yoga Journey blogban. A cikk felvezető gondolata az, hogy a statisztikák szerint jelenleg 16 millió amerikai jógázik rendszeresen. Magyar párhuzammal élve szerintem ha tízezer emberről beszélhetünk, az örvendetes, de legyen mondjuk 50 ezer országos szinten, aki legalább heti háromszor matracra áll. Márpedig ha ilyen sokan jógáznak, és jó dolognak tartják, akkor a világ miért tart még mindig afelé, amerre felé tart?


Aláírom, hogy a jóga agy roppant komplex csomag, és nem csak testedzési módszert, de értékrendet, életmódot, életszemléletet is kínál, még ha liberálisan is akarunk fogalmazni. Nem is fogalmazhatunk máshogy, hiszen olyan sokféle jógairányzat van divatban, és olyan sokféle megközelítésból dolgoznak, hogy igazán nem lenne sportszerű az "egyedül üdvözítő út" kijelölésére vállalkozni a jógán belül. 


Azt is aláírom, hogy a mai jógaoktatásban domináns mértékben az ászana-oktatáson van a hangsúly. Vagyis ha tíz különböző féle jógaórára elmész, akkor jó, ha egy helyen hallasz filozófiát, végzel légzőgyakorlatokat, énekelsz mantrákat vagy végzel meditációt. A cikk szerzője azon hőbörög, hogy Patandzsali a 196 szútrából összesen kettőben beszél az ászanáról, és minden jógaoktató azt az 1/98-ad részt nyomatja csak. Nos, én nem gondolom, hogy túl kéne parázni ezt a dolgot. Abban egyetértünk, hogy az ászana a jóga nyolc ága közül a legalapvetőbb, és a kezdő lépés a legtöbb ember számára. 


Azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy az ászana gyakorlása milyen jó hatással van a testünkre, és mennyire különböző fizikumú emberek tudnak profitálni belőle. Az már az oktató kompetenciáját dícséri, ha az önmagával szemben túl elnéző vagy túl bátortalan gyakorlókat rá tudja venni, hogy feszegessék egy kicsit a határaikat, persze az ésszerűséget és a biztonságot is figyelembe véve, illetve a túl lelkes vagy éppen egótrippen lévő gyakorlókat egy kicsit vissza tudja fogni, és a jóga magasabb céljai felé irányzékolni. Szerintem az ászana semmiképpen nem akadály a magasabb tudatosság elérésében, sőt egy remek eszköz is lehet azok számára, akik mér megértek rá. 


Egyetértek azzal, hogy az ászana-gyakorlás ne legyen feltétlenül akrobata-mutatvány, bár én továbbra is szeretem a nehéz pózokat, még ha nem is vagyok talán olyan ászana-faló, mint egy-két éve voltam. Sokkal többet dolgozom az alapokon, a légzésen, a bandhákon, és szerintem ez természetesen be is következik, ha valaki őszintén és alázatosan gyakorol. 


Korábban én is próbáltam jobban marketingolni a filozófiát, a pránájámát, a meditációt, de mivel még az ingyenes órákra kis 2-3 ember jött, be kellett látnom, hogy erre nincs akkora igény, mint az ászanázásra. Ha egy dolgozó ember napi másfél-két órát ki tud szakítani a menetrendjéből, akkor inkább ászanázik és lélegzik, és közben kiizzadja a stresszt, mint a "köldökét nézi", ahogy apám fogalmazott a jógi-léttel kapcsolatban hajdanán. Ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a jóga magasabb ágait, főleg az oktatóknak, de én azt találtam, hogy ha a workshopokon, elvonulásokon, jógatáborokban vesszük elő a témát, akkor inkább vevők rá az emberek, mert nem kerül nekik plusz pénzbe, és ráérnek. A jógaoktatói tanfolyamokon is természetesen sokat foglalkozunk ezekkel a dolgokkal, bár azt nem felejtjük el, hogy az oktatónak elsősorban az ászana-oktatásból kell majd "megélnie" a jövőben is, ezért a gyakorlásra és az igazításokra is nagy hangsúlyt fektetünk. 


A filozófiáról meg annyit, hogy a Krisna-tudatban töltött húsz évem alatt másról sem beszéltem az embereknek, és azért most is időnként előjön a téma a blogbejegyzéseim között. Ezt is egy olyan csatornának találtam, ami felgyorsult világban "erőszakmentes" lehetőséget ad a gondolataim terjesztésére, hiszen csak egy klikk a számítógépen vagy az okostelefonon, és máris olvasható a napi Hotashtanga-dózis, annak számára, aki érdekli. Ingyen, bárhol, bármikor. Az órákon pedig izzadunk, lélegzünk, és dolgozunk a pózokkal, mert sohasem szabad feladni az álmainkat! És nem mindenkinek az az álma, hogy feloldódjon az univerzális szeretetben, vagy megszüntesse az elme hullámzásait, van, aki valóban azért jön jógázni, mert lapos hasat akar, nem kér a fájó derékból és fiatalabbnak akar kinézni, mint amennyi a személyijében van. 


Én nem szeretem azt mondani ezeknek az embereknek, hogy a jóga nem erről szól, mert erről is szól, és sokan vannak, akiknek csak erről szól. Ha idealisták vagyunk, akkor is marketingolni kell az eszméinket, és el kell őket adni. Mert ha nem tudjuk meggyőzni az embereket arról, hogy szükségük van rá, ha egy jobb világban akarnak élni, akkor csak irritációnak veszik a túl sok "jógás dumát" és olyan oktatót fognak keresni, aki az ő nyelvükön beszél. 


A jógi mindenkit el tud fogadni olyannak, amilyen, és mindenkinek azt tudja adni, amit az képes elfogadni. Ugyanakkor mindenkiben látja a lényeget, az örökkévaló szellemi lelket, és tiszteli az önvalóját, a szabad akaratával együtt.   

Alázat és kompetencia

A napokban írtam a jógaoktatók képzéséről, és arról, hogy gombamód szaporodnak a jógastúdiók Budapesten is, amelyekben persze különböző kvalitású, érettségű szaktudású és pszichológiai rátermettségű oktatók várják a jógázni vagy a jógával ismerkedni vágyókat. Egy olyan embernek, aki már évek óta jógázik, valószínűleg van kialakult elképzelése arról, hogy mit vár egy jógaoktatótól, mire mondja azt, hogy hozzá érdemes járni. A jógával újonnan ismerkedő viszont az első órákon, az első oktatóknál szerzi azokat a benyomásokat, ami alapján a jógát a saját tudatában is bekategorizálja. 


Nem kezdek el itt most részletesen beszélni a jógaoktató felelősségéről az egész szakma képviselőjeként, sőt, nem is érzem hivatottnak magamat arra, hogy más oktatókat le- vagy felminősítsek. Azt azonban igenis gondolom, hogy egy 200 órás jógaoktatói tanfolyam igazából csak a kezdete egy jógaoktató képzésének, és tulajdonképpen az egész életét arra kellene szentelnie, hogy továbbképezze magát. Ugyanakkor minél kompetensebb, érettebb egy tanár, annál alázatosabban kellene lennie, és fokozatosan mentessé kellene válnia az egóból fakadó sallangoktól. Ezt a részét persze mér nehezebb tanfolyamon oktatni, hiszen itt belső, személyes fejlődésről van szó. 


Mindenesetre az Atma Center oktatói gárdája kötelességének érzi, hogy átadja a tapasztalatát, szaktudását, integritását a jövő jógaoktató nemzedékeinek, még azt a veszélyt is vállalva, hogy konkurrenciát képzünk magunknak. A tudást ugyanis nem szabad kuporgatni, hanem át kell adni, minden tanárnak ez a kötelessége, különben ő is elveszíti a lehetőséget a saját fejlődésére, ezt tartja a védikus hagyomány. És az eddigi három Agni-jóga oktatói tanfolyam tapasztalata azt mutatja, hogy sikerült komoly és színvonalas szakembereket kinevelni, akik már az elején sikeres jógaoktatói pályafutásba kezdtek.

Most itt a lehetőség azok számára is, akik már elvégezték az Agni-jóga oktatói tanfolyamot, és azok számára is, akik már rendelkeznek valamilyen egyéb 200 órás jógaoktatói végzettséggel, hogy benevezzenek az Atma Center astanga-jóga oktatói tanfolyamára. Véleményem szerint ez az egyik legkomplexebb és legkidolgozottabb ászana-gyakorlási rendszer a jógán belül, ezért érdemes rászánni azt a 300 órát, ha tényleg kompetensen akarjuk oktatni. A részletek:

300 ÓRÁS ASTANGA-JÓGA OKTATÓI KÉPZÉS - 2012 május - 2013 március

Felvételi: 2012 május 5, szombat 12 óra, Atma Buda

300 órás elméleti és gyakorlati képzés az Atma Center oktatóival. A tanfolyam során az Astanga Vinyásza jóga rendszer első és második sorozatának helyes kivitelezését és oktatását tanuljuk meg. A tanfolyamra való jelentkezés feltétele az Atma Center 200 órás Agni-jóga oktatói oktatói tafolyamának sikeres elvégzése, vagy egyéb, igazolt 200 órás jógaoktatói képzés elvégzése. A tanfolyam tematikája:

Elmélet:

Az astanga-jóga tradíciója és kialakulása
A prána és az uddázsájí légzés
A triszthána (uddzsájí, dristi, bandha)
Az astanga jóga nyolc lépcsője
A Jóga-szútra filozófiája
Az astanga hat sorozata
Astanga és tantra
Jóga-anatómia és orvosi ismeretek

Gyakorlat:

Az első és második sorozat ászanái
Az ászanák helyes végrehajtása, variációk
Az ászanák oktatása, korrigálása
A sérülések kezelése és elkerülése
Az astanga oktatásának módszertana
Pránájáma-gyakorlatok
Múdrák és bandhák
Relaxáció és meditáció
Mantrák és kírtana

Vezető Oktatók:

Gauranga Das (Vaisnava jógamester, Vinyasa YT-200, Atma Center vezető jógaoktatója)
Major Ági (AMM, Pilates és jóga-oktató)

A 300 óra a következő módon adódik össze:
Hétvégi oktatás: 9 hétvége, azaz 9x16 (144) óra
Gyakorlat (óralátogatás): 90 óra (45 jógaóra)
Gyakorló órák: 30 óra (15 jógaóra)
Elméleti felkészülés és vizsga: 36 óra

A hétvégi oktatások tervezett időpontjai:

1. május 19-20
2. június 23-24
3. július 14-15
4. szeptember 8-9
5. szeptember 22-23
6. október 20-21
7. november 10-11
8. december 1-2
9. január 5-6

A hétvégéken maradéktalanul kötelező a részvétel, legfeljebb két napnyi hiányzás pótolható a következő ashtanga oktatói tanfolyamon, amit egy év múlva indítunk. A gyakorlati órákat az Atma Center oktatóinál kell letölteni, a 45 gyakorlati óra igazolása feltétele a záróvizsgára bocsátásnak. Az oktatás időtartama alatt a tanfolyam résztvevői 30%-os árengedményt kapnak az Atma Center jógabérleteiből. A vidéki hallgatók, akik nem tudják hétköznap letölteni a gyakorlati óráikat, a nyári jógatáboron való részvétellel (40 órának megfelelő kredit) és a hétvégi workshopokon való részvétellel (alkalmanként 3 órának megfelelő kredit) tölthetik le a 90 óra gyakorlati idő egy részét. A gyakorlati időbe tehát mind a hétköznapi órák, mind a hétvégi workshopok és a tábor is beleszámítanak azok számára, akik nem budapestiek. A workshopokból 30% kedvezményt kapnak a tanfolyam résztvevői (kivéve, ha külföldi tanár tartja). A gyakorló órákat vagy az Atma Centerben, vagy az oktatók által szervezett helyen, időpontban kell megtartani.

ZÁRÓVIZSGA: Szóbeli vizsga az elméleti tananyagból előre kiadott tételek alapján, illetve egy bemutató vezetett Astanga-óra megtartása a vizsgabizottság jelenlétében. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallagtók 500 órás vezető jógaoktatói diplomát kaphatnak, a Yoga Alliance International által akkreditálva. Az 500 óra az Agni- és Astanga-oktatói tanfolyamból adódik össze. Aki nem végezte el az Atma Center Agni-jóga oktatói tanfolyamát, az 300 órás jógaoktatói diplomát kaphat.

RÉSZVÉTELI DÍJ: 300 ezer Ft + Áfa (ez nem tartalmazza a gyakorló órák, workshop stb. árait, csak a hétvégi oktatásét), illetve a nemzetközi diploma ára (100 USD). A csoportban a helyet 50 ezer Ft-os előleg befizetésével lehet lefoglalni, amit sikertelen felvételi esetén visszatérítünk. Jelentkezési határidő: április 30.

FELVÉTELI VIZSGA: A jelentkezőknek képesnek kell lennie segítség nélkül bemutatni az első sorozat összes ászanáját, a szabályos vinyászákkal együtt, valamint felvételi beszélgetésen kell részt venniük. A felvételi időpontja: 2012 május 5, szombat 12 óra, Atma Buda. Eddig az előleget is legkésőbb be kell fizetni. A felvételi során azok élveznek elsőbbséget, akik az Atma Center Agni-jóga oktatói tanfolyamát elvégezték, de a fennmaradó helyekre olyan jelentkezőket is felveszünk, akik egyéb, minimum 200 órás jógaoktatói tanfolyam sikeres elvégzését igazolni tudják. A csoport létszáma 14 főre van limitálva. A felvételi vizsgára jelentkezők egy mysore gyakorláson fognak részt venni, ahol az ashtanga első sorozatának ászanáit kell végigcsinálni, nem fűtött teremben. Az oktatók értékelni fogják a felvételizők teljesítményét, és a legjobb 14 jelentkező fog bekerülni az első oktatói tanfolyamba. További info: atmacenter.hu Jelentkezés: gauranga@brihaspati.net, illetve 06309140839

Kukkutászana

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:


"Kukkutászana
(Kakas-póz)
Dristi: orrhegy


Belégzésre gördüljünk egészen fel, amíg nem egyensúlyozunk a tenyereinken. Amint a tenyerünk a földön van, emeljük fel a fejünket, hogy fékezzük a mozgást, és kezdjük meg az egyensúlyozást.  Most a kukkutászanában, vagyis a kakaspózban vagyunk, amelyben a két kezünk a kakas lábaira emlékeztet. A Garbhapindászana és a Kukkutászana nagyon hatékonyan nyitja tovább a csípőízületeket, és ha helyesen hajtjuk végre, akkor terápiás hatással vannak a térdre is. Nagyon erősen javítják a padmászana minőségét. Elősegítik a core-erőt, erősítik a hasizmokat, és felélénkítik a gerincet, és a kúrmászanával együtt ezek a sorozat végén található hátrahajlítások fő előkészítő és kontrapózai. Maradjunk a kukkutászana állapotában öt légzésig. Kilégzésre üljünk le, húzzuk ki a karjainkat, és tegyük le a kezeinket. 


Nava: Hozzuk a térdeket olyan közel egymáshoz, amennyire csak lehet, hogy átférjenek a karjaink között. Belégzésre lendítsük a lábainkat előre, és emeljük magasra a térdeinket. Húzzuk be a combjainkat a mellkasunkhoz, és toljuk előre az ülőcsontjainkat, hogy lendületet szerezzünk. 


Dasa: Kilégzésre lendüljünk hátrafelé, és emeljük ki az ülőcsontokat hátul minél magasabbra. Tartsuk a lábainkat a mellkashoz húzva, amíg az ülőcsontok el nem érik a legmagasabb pontot. A gerincnek párhuzamosnak kell lennie a talajjal, vagy emeljük még magasabbra az ülőcsontokat, ha tudjuk. Csak most engedjük a lábainkat, még mindig lótuszban, keresztüllendülni. Miután a combjaink párhuzamossá váltak a talajjal, bontsuk ki a lábainkat és érkezzünk csaturanga dandászanába.


Megjegyzés: Amikor átlendítjük a lábainkat, akkor emeljük jó magasra az ülőcsontokat, hogy a térdeink anélkül tudjanak hátralendülni, hogy a földhöz érnének. Ha fejleszteni akarjuk az erőnket, akkor lassan végezzük a mozdulatot, egyre kevesebb lendülettel. Ha nincs még elegendő bandha-erőnk, vagy kellemetlen érzést tapasztalunk a térdünkben, akkor egyenként hajtogassuk ki a lábunkat padmászanából. Egyenesítsük ki a lábainkat dandászanába, és onnan ugorjunk hátra. 


Ékádasa: Bdelégzésre felfelé néző kutya.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutya."


A garbhapindászana hatásai: Ez a póz nagyon előnyös a nők számára, mivel erősíti a méhet és a végbelet. Tisztítja és tonizálja a májat és a lépet. Aktiválja az alsó három csakrát. Azt mondják, hogy a kilencszer történő előre-és hátrabillenés a terhesség kilenc hónapját jelképezi. Azt is mondják, hogy ez az ászana felkészíti a magzatot a megfelelő pozícióra a szüléshez. Ez a póz hasznos a terhes nők számára, és a terhesség első három hónapjában lehet gyakorolni. 


Amikor a kukkutászanát gyakoroljuk, akkor ki kell engedni a múla bandhát és az uddíjána bandhát. El kell lazítani a  végbélnyílást és a naulit kell gyakorolni. A nauli a hosszanti hasizmokkal végzett mozdulat, először az óramutatónak megfelelően körözve, majd ellentétes irányba, üres tüdővel. Ez megszünteti a székrekedést. A húgyúti problémákra is jó hatással van, és tisztítja a húgycsövet. Megerősíti a karokat és a vállakat.

Második esély

Lassan második éve foglalkozom jógaoktatók képzésével, és így elég sok mindenkit sikerült hozzásegíteni ahhoz, hogy elinduljon a jógás karrierje útján. Általában kétféle korosztály vág neki a jógaoktatói képzésnek: az egyik a karrierje legelején lévő, vagy még nem igazán megállapodott fiatalok korosztálya, akik beleszerelmesedtek a jógába, és azt keresik, hogy miképpen foglalkozhatnának vele teljes időben, úgy, hogy meg is tudjanak élni belőle. 


A másik a negyvenes krosztály, akik azért már jó húsz éve keresik a kenyerüket, esetenként teljesen mással, akár irodai ülőmunkát vagy egyéb hasonlóan frusztráló munkákat végezve. Egyébként az sem ritka, hogy valaki eleve sportedző volt, mozgással foglalkozott, csak annyira belefáradt az aerobikos ugrálásba vagy a személyi edzősködésbe, hogy most újabb irányzat után néz, ahelyett, hogy elmenne a soron következő Spinracing, Zumba, G-flex, Xco, Bootcamp vagy egyéb fitnesz-képzésre. 


A Yogadork cikke három tippet ad a pályaváltó középkorúaknak, amelyek sikeres és felemlő élménnyé tehetik a jógaoktatóvá válást, ha jól lépjük meg, de akár csöbörből-vödörbe érzetet is kelthetnek, ha nem figyelünk oda.  


1. A jóga jobb életminőséget kínál azoknak, akik tanítani szeretnének, megtapasztalhatod az elme békéjét, a szabadságot és az életed értelmét. 


Jó megközelítés az, ha valaki a jógaoktatástól a belső értékeket várja, és nem a hihetetlen nagy pénzkeresési lehetőségeket. Mert igaz az, hogy manapság minden sarkon nyílik egy jógastúdió Budapesten is, de azért az oktatók általában nincsenek annyira megfizetve, mint a corporate világ szamárlétráján. Ha valaki kész fél- vagy harmadannyi fizetésért is dolgozni, mert valami pozitívat adhat az embereknek, és minden óra közben átélheti a belső örömöt és megnyugvást, akkor érdemes belevágni. 


De ha a pénz a fő mozgatórugónk, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy már a jógaoktatói karrierünk  legelején túlvállaljuk magunkat, és annyi órát tartunk, amitől kiégünk, és ismét olyan stresszesek leszünk, mint amikor az irodában túlóráztunk minden hétköznap. Néhány jógastúdió-tulajdonostól és sztéroktatótól eltekintve azért a jógaoktatók nem arról híresek, hogy felveti őket a pénz. 


Még azt sem biztos, hogy meg tudjuk csinálni itthon, amit sok amerikai vagy nyugat-európai oktató képes megoldani, hogy fél év alatt annyit keres, amennyiből az év másik felében Indiában vagy Thaiföldön nyaral és gyakorol, vagy workshopokra utazik világszerte. Ám a jóga megtanít arra is, hogy beérjük annyival, amennyi a karmánk szerint jár, és ne legyünk telhetetlenek.


2. A jóga gyakorlása pozitívan befolyásoljhatja az egész életedet, és nem csak az ászana-gyakorlásodat.


Feltéve, ha az első pontban említett túlvállalás miatt nam égsz ki idejekorán, és nem sikkad el a gyakorlásod. Valljuk be, roppant frusztráló érzés, amikor nem előrefelé fejlődünk, hanem visszafelé, akér az ászanázást, akár a jóga többi aspektusát is vesszük. Még a gyakorlóknak is frusztráló, azért szoktat elmaradozni egy-egy hosszabb kihagyás után. Nem mindnekinek van türelme mindig újrakezdeni a nulláról vagy majdnem nulláról. 


De egy jógaoktatóval szemben ez elvárás. Ha ő feladja a hitét a gyakorlás fontosságában, akkor már nem tudja hitelesen képviselni azt, amitől az emberek élete jobb lesz, ha rendszeresen gyakorolnak. Nem lehet csupán hivatásként űzni a jógát, a szenvedélyünk is kell, hogy legyen. Én minden jógaoktatónak azt szoktam mondani, hogy akkor lesz belőle jó oktató, ha a jógát abszolút első helyre tudja helyezni az életében. Ha ez nem igazán megy, akkor nem biztos, hogy hoszzú távon meg tudja őrizni a lelkesedését a jógaoktatásban.


3. A jóga annyira népszerű, hogy egyre több a munkalehetőség. 


Amikor valami népszerűvé válik, az sajnos gyakran azzal is jár, hogy sokan felszínes hozzáállásból, divatból, kellő alapok nélkül kezdenek jógát oktatni, amit azért a közönség rövidebb-hosszabb idő alatt kiszűr, és vagy sikerül a tanárnak "felverekednie" magát az elfogadható vagy esetleg a figyelemre méltó szintre, és így a felszínen maradni, vagy pedig elmossa az ár, és nem fog tudni elhelyezkedni. Amikor sok stúdió nyílik, akkor nagy a választék, és az emberek a legjobb ár/érték arányt keresik a jógában is. Néhány stúdió elkerülhetetlenül csődbe fog menni, és a jobbak fognak megmaradni. A nagy halak megeszik a kis halakat, végső soron ez mégis csak biznisz, és piaci versenyhelyzet van. 


Természetesen a jóga-filozófia segít abban, hogy az ember ezt ne élje meg túl sok stresszel, és viszonylag etikusan bánjon a konkurrenciával, de azért teljesen más a tét egy olyan oktató számára, aki hivatásszerűen űzi a jogaoktatást, és egy olyan számára, aki munka mellett, csupán hobbiból jógázik és oktat. Nem minősítve ezzel egyik oktató felkészültségét vagy elhivatottságát sem, hiszen a jóga egy belső út, és elsősorban az élet fogja minősíteni, hogy a helyes úton haladunk, vagy nem.

Emlékezet

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.11. anubhúta-visajászampramósah szmritih
anubhúta - megtapaszalt; visaja - az érzékelés tárgyai; aszampramósah - nem elengedése; szmritih - emlékezet.


Az emlékezet a korábban megtapasztalt érzéktérgyak megtartása az elmében.


A memória (szmriti) jógikus definíciója csak azokra a mentális állapotokra vonatkozik, amelyeket tudatosan el tudunk érni. A tudattalanokat a tudatalatti benyomások (szamszkárák) kategóriájába soroljuk.


A memória az előző négy változás, vagyis a helyes megértés, helytelen megértés, fogalomalkotás és mélyalvás hullámainak visszaidézése.


Az alvás egy olyan hullámzás, amelyre az emlékek visszaidézéséből következtetünk. Mivel általában tudattalan állapotban vagyunk, amikor alszunk, nem tudjuk közvetlenül megtapasztalni azt. Ezt az elmeállapotot az emlékezetünkből ismerjük.


A helyes megértést, helytelen megértést, és a fogalomalkotást csak akkor nevezzük így, amikor először megtörténnek, utána emléknek nevezzük őket. Mivel mind a helyes, mind a helytelen megértés esetén a tárgy jelen van, könnyedén meg tudjuk őket különböztetni az emlékektől. 


A fogalomalkotás, ami nem vonatkozik egy tárgyra, gyakran átfedésben van az emlékezettel. Hacsak nem ott helyben találunk ki egy fogalmat, nagyon gyakran az emlékekben tárolt hiedelmek is belekeverednek."   

Álom és valóság

Újabb részlet Gregor Maelhe Jóga-szútra magyarázataiból:


"Hasonló gondolatot fejez ki az a feladvány, amit egyszer egy régi Tao mester, Csuang Ce egyszer a tanítványainak adott. Miután felkelt a délutáni alvásából, azt mondta a tanítványainak, hogy éppen arról álmodott, hogy egy pillangó volt. Azt a kérdést tette fel, hogy valójában Csuang Ce volt, aki álmában pillangó volt, vagy pedig egy pillangó volt, aki most azt álmodja, hogy ő Csuang Ce. 


A kérdésre nem lehet meggyőző választ adni, mert minden bizonyíték, ami azt támasztja alá, hogy Csuang Ce valójában Csuang Ce, csak az éber állapotból meríthető. Az éber állapot tapasztalatának azonban ellentmond az álombéli élmény, hogy ő egy pillangó. Csuang Ce megkérte a tanítványait, hogy hozzanak bizonyítékot a létezésére egy harmadik, semleges, befolyásolhatatlan valóságból. Mivel képtelenek voltak erre, Csuang Ce nem tudott meggyőződni arról, hogy ő valójában Csuang Ce. 


Gaudapádát a pártatlan, befolyásolatlan valóság érdekli. Ez a tényleges valóság szerinte a transzcendentális állapot (turíja), ami mindig ott van. Abban jelen van a másik három állapottal kapcsolatos tudatosság, De a másik háromban nincs tudatosság a negyedikről. A jógában a transzcendentális szintet tárgy nélküli szamádhinak neveznénk, de ettől eltekintve Patandzsali nem ért egyet Gaudapádával a három állapot valótlanságát illetően. Mindketten egyetértenek azonban abban, hogy az ébrenlét és az alvás egyaránt hiányzik az álom nélküli állapotban. 


Patandzsali azt mondja, hogy az álom nélküli alvás mentális változása egy akadály, amit idővel le kell küzdeni, mivel ellentétes az állandó tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhival. Ahhoz, hogy elérjük a felszabadulást, a tárgy nélküli szamádhinak állandóvá kell válnia. Ha a mélyalvás változása még mindig jelen van, az állandótlanná teszi a tárgy nélküli szamádhit."

Elvárások nélkül

Talán tíz éve hallottam először ezt a kifejezést: "No expectations!" Indiai jógamesterem, Swamiji minden egyes órán többször is elmondta, miközben a jóganidrában feküdtünk, totálisan nyitott és befogadó tudattal, mint a szivacs, és minden egyes szava egy életre beleivódott az emlékezetünkbe. Talán valóban az életre programozott bennünket ezzel a mantrával, hogy amikor kell, ösztönösen eszembe jusson, elgondolkodjak rajta és alkalmazzam. 


Azóta is azon gondolkodom, hogy mit is jelenthet ez a kifejezés pontosan, és hogyan is kell helyesen alkalmazni. Az biztos, hogy ha az embernek elvárásai vannak egy helyzettel, egy másik emberrel, egy kapcsolattal vagy bármilyen megvalósítandó céllal kapcsolatban, akkor kiteszi magát a csalódás lehetőségének. Főleg, ha az elvárások túlzottak vagy megalapozatlanok, akkor nagyon könnyen bekövetkezhet a csalódás. És ilyenkor az ember nem a saját elvárásait okolja, hanem azt az embert vagy helyzetet, amely nem felelt meg az elvárásainknak. Becsapottnak érezzük magunkat, pedig csak nem mértük fel reálisan a helyzetet, vagy túlzottan elkezdtünk ragaszkodni valamihez, ami az adott pillanatban nem járt nekünk a karmánk szerint. 


A jógában a fejlődés útja általában az arany középút, vagyis az egyensúlyt, a középpontot keressük. Valószínű, hogy a "No expectations" elvvel is ez a teendő. Ha ugyanis a másik végletbe esünk, és semmilyen helyzetben, senkivel szemben nem alkalmazunk semmilyen elvárást, akkor nem jutunk messzire. Valóban sok ember van, aki megbízhatatlan, és ha valamit megígérnek, akkor semmi garancia nincs arra, hogy azt be is tartják. Én mégis azt gondolom, hogy jobb előzetesen bizalmat szavazni mindenkinek, és ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, csak akkor helyezzük a "megbízhatatlan" listára. De ha nem tudunk senkiben sem bízni, és nem sikerül olyan kapcsolatokat kialakítani az életünk során, amelyekben érünk annyit a másik fél számára, hogy betartsa a megállapodásait felénk, akkor ott valami nincsen rendjén. És az első lépés mindig ott kezdődik, hogy mi magunk hűek vagyunk az ígéreteinkhez, és megbízhatók vagyunk. 


A megbízhatóságot és a következetességet is lehet gyakorolni, és fejleszteni a nullától a száz százalékig. Szinte nincs olyan ember, aki mindig, minden körülmények között betartja azt, amit ígér, de ha dolgozik rajta. akkor sokat tud fejleszteni rajta. A megalapozott elvárásokra tehát szükségünk van, mert különben ott találjuk magunkat, hogy nem vagyunk hajlandók segítséget elfogadni senkitől, és csak magunkra akarunk hagyatkozni, ami egyrészt növeli az egónkat, másrészt korlátozza a kapacitásunkat. 


Az ember társas lény, és úgy működik a pszichológiája, hogy szüksége van arra, hogy másokra hagyatkozzon, és másokkal együttműködjön, szeretetet mutasson ki más élőlények iránt. Akinek az emberi kapcsolatai zátonyra futnak, az nagyon gyakran különböző házi kedvencek felé éli ki a szeretetadási és -kapási késztetéseit. Talán azért, mert az állatok ösztönlények, igazából nincs szabad akaratuk, és így nem nagyon tudnak csalódást okozni. Az emberekkel kapcsolatban már sokkal komplikáltabb a dolog, hiszen bizonyos esetekben kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan, teljesen következetlen módon viselkednek. És éppen ez a szép benne, hiszen két ember között a legtöbb esetben a kapcsolat mindkettejük szabad döntésén alapszik, különben egy kényszeres, ko-dependencián alapuló kapcsolatról beszélünk, ami igazából egyik fél spirituális fejlődésének sem kedvez.


Az embernek rugalmasnak kell lennie, és alkalmazkodnia kell a folyamatosan változó körülményekhez. Vagyis mindig ahhoz kell jó képet vágni, ami éppen jut. Ha azt kapjuk, amire számítottunk, akkor a terveink szerint haladhatunk előre. Ha néha nem azt kapuk, akkor meg kell érteni, hogy mit tanulhatunk abból az adott élethelyzetből. És néha sokkal kevesebbet kapunk, mint amit várunk, néha pedig sokkal többet. A lényeg itt sem az eredmény, hanem az attitűd. Én azt szoktam mondani, hogy reménykedjük a legjobban, de készüljünk fel a legrosszabbra. Mert az is fontos, hogy az életben adódó lehetőségeket maximálisan kihasználjuk, és ha nincs bizalmunk abban, hogy megéri kockáztatni valamilyen eredmény elérése érdekében, akkor el fogjuk szalasztani a jó lehetőségeket, valaki más pedig ki fogja használni. 


A célokra szükség van, és a bizalomra, hogy meg fogjuk tudni valósítani őket, valamint céltudatos erőfeszítésre, mert anélkül az egész életünk csupán álmodozás marad. Higgy önmagadban, bízz másokban, de ne legyenek elvárásaid! És ne érjen felkészületlenül, ha sokkal többet kapsz, mint amire számítottál, abban a pillanatban, hogy elengedted azokat a dolgokat, amelyekre igazából nincs szükséged. Flow! :-) 

Gyengeség és erő

A gyengeség alapja a félelem. A félelem a ragaszkodásból táplálkozik. Aki fél, és gyenge, az nem tud szabad és független lenni, és másokat is magához akar láncolni. Uralkodni akar, birtokolni, irányítani, mert fél, hogy a ragaszkodásai nélkül elveszítené az azonosságát, a boldogsága forrását. A gyenge ember félelmet ültet el mások szívében, és a rettegésen keresztül kényszeríti őket engedelmességre. Nem tud szabadságot adni, mert önmaga sem szabad. nem tud szeretni, mert nem tud adni, anélkül, hogy valamit elvárna cserébe. Csak kapni szeretne, és hálátlanul, magától értetődőnek veszi mindazt, amit az önzésével másokból ki tud kényszeríteni.


A gyenge mindig erősnek akarja mutatni magát, és minden helyzetben felül akar kerekedni másokon. Mániákusan menekül önnön gyengesége elől, és agresszióval reagál mindenre, ami erre emlékezteti. A gyenge nem tud őszinte lenni, mert retteg az igazság fájdalmától. A gyenge bolodgtalanságra ítéli magát, mert nem bízik senkiben. Elvárja másoktól, hogy kiszolgáltassák magukat neki, és felhasználja ellenük a gyengeségeiket annak érdekében, hogy elvegye mások önbizalmát. Ugyanakkor nem meri kiszolgáltatni magát senkinek, mert fél, hogy ha segítséget kér, akkor őt is ki fogják használni, mint ahogyan ő teszi másokkal. 


A gyenge nem képes megbocsátani azoknak, akik vétenek ellene, hanem bosszút esküszik. A megbocsájtás csak a legerősebbek erénye, akik fel tudják oldozni azokat, akik félelmükben vagy gyengeségükben megbántják őket, és erőt tudnak sugározni még az ellenségeik, a rosszakaróik felé is. Az erősek bátrak, mert bíznak az embertársaikban, bíznak a Sorsban, bíznak Istenben. Nem ismerik e félelmet, mert nincs veszítenivalójuk. Minden egyes veszteség vagy vereség csak megerősíti őket, és erősíti bennük az eltökéltséget, mellyel töretlenül haladnak kitűzött céljaik felé. 


Az erősek felállnak, akárhányszor küldi is őket padlóra az élet. Mert biztos támaszra lelnek a földben, és erőt merítenek belőle. Nem tudják, mi az hogy feladni, mert nem az eredmény motiválja őket, hanem a törekvés. Minden egyes pofont ajándékként fogadnak el, mert tanulnak belőle, és erősödnek tőle. Az erősek nem megalkuvók, mert önmagukon kívül nem függ másoktól a boldogságuk és a sikerük. Tudják, hogy ez erőt belülről kell meríteni, és meg kell védelmezni az elesetteket, enyhíteni kell mások szenvedését. Meg kell mutatni a kiutat, a megoldást másoknak, akármilyen kilátástalannak látják is a helyzetüket. 


Az erős nem fél megmutatni a gyengeségét, és nem fél segítséget kérni, mert tudja, hogy az övénél sokkal hatalmasabb erők dolgoznak az univerzumban, és a saját egója a legnagyobb ellensége, amelynek legyőzéséhez bizony néha segítség kell. Az erős mer gyengéd lenni, és rá meri bízni az érzéseit olyanokra, akik megérdemlik ezt. Mindaddig bízik másokban, amíg nem bizonyítják be, hogy megbízhatatlanok, és még utána is fenntartja a reményt. 


Az erős nem azért erős, mert sohasem veszíti el a fejét, hanem azért, mert amikor elveszíti, utána beismeri ezt, vállalja a következményeit és megkeresi a fejét, majd visszarakja a vállaira. Az erős nem fél mindent újrakezdeni a nulláról, akárhányszor hozza is úgy az élet, hogy meg kell ezt tennie. 


Egyikőnk sem születik sem erősnek, sem gyengének. Az életünk, a döntéseink, a választásaink határozzák meg azt, hogy melyik irányba megyünk. Az erős elveszítheti az erejét, amint büszkévé válik, a gyenge pedig megerősödhet, ha bízik és törekszik. Az Erő mindig ott van körülöttünk, csak meríteni kell belőle. Ezek a gondolatok kavarogtak ma a fejemben, miközben a zsákot püföltem. Na jó, inkább felveszem a görkorimat és elgurulok jógázni, hátha kitisztul a fejem! :-)

Kilenc nemes igazság a jóga ösvényén

A misztikus cím megint egy angol nyelvű blogbejegyzés kapcsán lefuttatot gondolatmenetemet fedi, egy kicsit a Kung Fu Panda Sárkány tekercsének hangulatában :-) Aki nem látta a filmet, azok számára röviden az a lényeg, hogy a Sárkány Tekercs állítólagos titkos Kung Fu-tanításokat tartalmazott, és aki birtokba veszi, az legyőzhetetlen lesz. De amikor a Panda kibontotta, akkor rájött, hogy nincs rajta semmi, vagyis a legyőzhetetlenség erejét önmagában kellett megtalálnia. Azért szeretem ezt a történetet, mert a jógában sokan szeretik túlmisztifikálni a dolgot, és mindenféle titkos belső erőkre meg a guru kegyére meg egyéb hasonló dolgokra hivatkozni, pedig az igazság itt is egyszerűbb és közvetlenebb mint gondolnánk: a titok az, hogy nincs titkos összetevő, amitől sikeres leszel a jógában. Csak az őszinte törekvés és a nagy hittel történő gyakorlás, a saját gyengeségeinkkel való szembenézés hozza meg a kívánt eredményt.


Lássuk akkor a cikket, amely a "Vino & Vinyasa" blogban jelent meg. 



1. Nem minden jógi hord batikolt ruhát, illatozik pacsuli-felhőben, és hallgat hippi-zenét. Na azért láttam egy pár ilyet is, gondolhatnék itt éppen Dylan Bernsteinre vagy akár Danny Paradise-ra. De az igazság az, hogy ahány ember, annyiféle jógi, hiszen a jóga lényege éppenséggel hogy az önkifejezés, és ha valaki a jógában is sztereotípiákat próbál követni, vagy utánozni másokat, akkor elvéti a jóga igazi célját, önmaga megtalálását. De a pacsuli az jó illat, gondoljunk csak a Lush Karma-szappanjára! :-)


 2. Ha valaki erős, attól még nem feltétlenül fog neki könnyen menni a jóga. A jógához mindenből kell egy kicsi. Kell hozzá hajlékonyság, izomerő, kardió, állóképesség és elsősorban elme-kontroll, valamint tudatosság. Éppen ezért egyetlen sportág sem tud igazán felkészíteni a jógára, vagyis mindegy, milyen háttered van, számíthatsz nehézségekre. Ez persze minden  egyes sportra vagy edzésre is igaz valamennyire, hiszen mindegyik másféle terhelést ad, és ha egy újabb testmozgásba kezdesz bele, akkor a testnek meg kell ezt szoknia. Nem beszélve a mentális átalakulásokról, amiket a jóga elindít a személyiségünkben. 


3. Ha valaki puhány, az nem jelenti azt, hogy nem tud jógázni. Néha a legtohonyább emberek tesznek tanúbizonyságot meglepően jó hajlékonyságról az első órán. Persze a lényeg nem a sikerekben van, és hogy mások előtt menőzzünk az ászanáinkkal. Mindenki magának gyakorol, magával küzd. Mindegy, hogy hol tart. Az első órán, a századikon, az ezrediken, mindenhol lesznek nehézségek, főleg, ha keressük őket, és nem menekülünk előlük. 


 4. Nem kötelező vegetáriánusnak lenni, ha jógázol. Én persze azt mondom, hogy ajánlott, és az érveket most nem fogom részletezni, mert akit érdekel a vega kosztra való áttérés, az úgyis utánanéz az interneten és hagyja magát meggyőzni, aki pedig totál nem fogékony rá, azt minek frusztrálni vele. Attól még ászanázhat, és megvárhatja, amíg kialakul benne az a fajta tudatosság, ami által tudatosan meg fogja válogatni az ételeit, külső nyomás nélkül. Azt pedig kiváltképp nem tartom helyesnek, amikor egy jógás, főleg egy oktató magasabb rendűnek tartja magát az étrendje vagy a filozófiai, vallási meggyőződése, vagy akár az ászanákban való profizmusa miatt. A jóga nem az egótripről szól, hanem inkább az őszinte alázat kifejlesztéséről, bármilyen nehéz is legyen az. 


5. Nincs tökéletes jógás testalkat. Bármilyen típusú ember tud jógázni, és öt év oktatás után azt tapasztalom, hogy még a leglátványosabban ászanázó gyakorlóknak is van nehézségük itt-ott. Végül is megismételhetetlen egyéniségek vagyunk, és az a testünk működésében is tükröződik. Sőt, a különböző jógatípusokhoz vagy ászanákhoz az egyik vagy másik testi adottság előny, ezt akár figyelembe is vehetjük, vagy pedig ne keseredjünk el, ha nem olyan hosszú a kezünk, hogy minden pózban kulcsolni tudjuk a hátunk mögött, vagy a ha a fejünkkel sohasem fogjuk elérni a lábujjainkat a pascsimóttánászanában, mert a felsőtestünk sokkal rövidebb, mint a lábaink. 


6. Haladhatsz a saját ütemedben. A jóga nem verseny, és néha a saját magunk előtt felállított célokat is át kell gondolni, vagy át kell ütemezni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy legyünk túlzottan elnézőek magunkkal szemben, mert akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni, semmilyen téren. Legyenek álmaink, és ne adjuk őket fel, de legyünk készek a változásra, mert sohasem tudhatjuk előre, hogy milyen út vezet el a sikerig, és mit fogunk sikernek tekinteni megannyi év jógázás után. 


7. A jóga nem vallás. Persze a jóga eszközeit ugyanúgy lehet spirituális célok elérésére is használni, hiszen az összes vallás tulajdonképpen a jóga eszköztárából meríti a vallásos gyakorlatait. De a jóga nem egy szektariánus, vagy hovatartozást, elköteleződést igénylő út. A jóga a szabadság útja, amelyen olyan individuális lehetsz, amennyire csak az egód engedi :-). Kiváltképpen nem favorizálom mostanság a mázas guru-kultuszokat, a misztifikációt és a titokzatoskodást. Általában a tapasztalat azt mutatja, hogy akiben valódi tartalom van, az szívesen átadja azt mindenkinek önzetlenül, és úgy érzi, hogy ezáltal ő is gazdagodik. Aki pedig a saját kizárólagos kompetenciáját próbálja mindenáron sugalmazni, általában nem tud valódi belső tartalmat átadni és közelebb vinni bennünket önmagunkhoz.


8. A Namasté egy csodás szó. Az, aki valóban megérti ennek a köszöntésnek a jelentését, megtanulja tisztelni mindenkiben a valós értéket, az isteni szikrát, a megismételhetetlen egyéniséget, és mindenkinek tud adni, mindenkitől tud kapni, és mindenkit tud szeretni. Ez nem könnyű folyamat, de nagyon szép. És az egyik lépcsőfok, ami efelé vezet, az, hogy elengedjük a szigorú elvárásokat másokkal szemben, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Ekkor tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy a belső lényegük a felszínre kerülhessen. 


9. Mindannyiunkban ott van a potenciál, hogy lázadók legyünk, és ne elégedjünk meg a középszerűséggel. Mintha erről már írtam volna :-) Az eredeti cikk a "badass" kifejezést használja, amit már rám is alkalmaztak egy páran. Talán a "fenegyerek" lenne a legtalálóbb fordítás, de inkább körülírom, hogy mit jelent számomra a "badass yogi" fogalma. Egyrészt egy olyan személy, aki nem akar mindenárom megfelelni az elvárásoknak, vagy táplálni a hamis képet, ami másokban (néha a saját megnyugtatásukra) kialakult róla. Nem szereti, ha bekategorizálják, ezért néha megbotránkoztat, csalódást okoz, megtöri a szabályokat. Egy szabadságharcos a saját maga által alkotott vagy elfogadott szabályok szerint él, amellett, hogy tiszteletben tartja mások szabad akaratát. vannak elvei, vannak céljai, és nem adja fel őket, nem alkuszik meg. nem ismeri a vereséget, nem ismeri a lehetetlent. Ha az élet a padlóra küldi, mindig feláll, és gyakorol tovább. Az élete messze nem nevezhető szokványosnak, és nem fél elmenni a szélsőségekig, hogy meglelje az egyensúlyt az arany középúton. 


Mindenkinek kellemes poroszkálást kívánok a jóga ösvényén, bármi is legyen az a számotokra, és bármerre vezessen is, bármit is hozzon el az életetekben. Ne veszítsétek el a hitet, van értelme, és megéri! 

Mélyalvás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.10. abháva-pratjajálambaná vrittirnidrá
abháva - hiány; pratjaja - az elme tartalma; álambana - támogatás; vrittih - módosulás; nidrá - alvás
A mélyalvás az elme azon módosulása, amelyből az ébrenlét és álom élményei is hiányoznak.


Első olvasatra furcsának tűnhet, hogy az álom nélküli alvást az elme különálló változásának tekintik, de ennek több oka is van. Vjásza azt mondja, hogy amikor felébredünk, akkor olyan dolgokat mondunk, hogy "Jól aludtam", "Rosszul aludtam", vagy "Mélyen aludtam". Ez azt jelenti, hogy van egy emlékünk arról,, hogy az elménkben a könnyedség (szattva), aktivitás (radzsasz) vagy a tompaság (tamasz) volt-e túlsúlyban. Más szavakkal tudatosak vagyunk az elmeállapotunkról alvás közben, és ezt később értékelni tudjuk. Ha eleve nem lennénk tudatosak az álmunkról, akkor nem tudnánk később visszaemlékezni az álmunk minőségére.


Hogyan írhatjuk le akkor az elme állapotát alvás közben? Patandzsali azt válaszolja erre, hogy ebben az állapotban mind az ébrenlét és az alvás világa hiányzik. Korábban említettük a Mándúkja Upanisadot. Itt a szent Óm szótagot úgy írják le, hogy négy negyedből áll. Az Óm első negyede az A, az ébrenléti állapotot képviseli; a második negyed, az U, az álom állapotát képviseli; a harmadik negyed, az M, az álom nélküli alvás állapotát képviseli, míg a negyedik negyed, az Óm után csend a a negyedik, vagy transzcendentális szintet (turíja) képviseli. Gaudapáda mester elmagyarázta az upanisadot a Mándúkja Kárikában, és létrehozta az Advaita (kettősségektől mentes) Védánta rendszer alapjait.


Gaudapáda azt mondja, hogy az ébrenléti állapot nem valóságos, mert az álom állapotában nem létezik, míg az álom állapota sem valóságos, mert az ébrenlét állapotában nem létezik. Amikor ébren vagyunk, akkor azt hisszük, hogy az álomélmény nem valóságos; amikor viszont álmodunk, azt hisszük, hogy az éber világ nem valóságos. Ezért Gaudapáda arra a következtetésre jut, hogy egyik sem valóságos. A mélyalvás állapotában sem az ébrenlét, sem az álom állapota nem létezik, míg ébrenlét és álom közben a mélyalvás állapota nem létezik. Ezért, Gaudapáda azt mondja, hogy mindhárom állapot illuzórikus."


Megjegyzések: Na itt álljunk meg egy pillanatra, számomra nem volt túlzottan meggyőző Gaudapáda logikája. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy amikor Budapesten vagyok, akkor nem vagyok Párizsban, tehát Párizs nem létezik, és amikor Párizsban vagyok, akkor nem vagyok Budapesten, tehát Budapest nem létezik. Satöbbi, satöbbi, vagyis abból, hogy nem tudjuk egyidejűleg megtapasztalni a valóság két aspektusát, a számomra nem bizonyítja azt, hogy egyik sem létezik. Sőt, éppen az ellenkezőjét bizonyítja a számomra az, hogy éber állapotunkban emlékszünk az álmainkra, álom közben pedig eszünkbe juthatnak az éber világ eseményei, azt bizonyítja, hogy mindkettő létezik, csak más és más tudati dimenziók. Létezésük legalább annyira valóságos a számomra, mint Budapest vagy Párizs létezése. Persze elképzelhető, hogy a mélyalvás, és még inkább, a transzcendens tudatállapot szemszögéből nézve mindez illuzórikusnak tűnik, de számomra semmiképpen nem tekinthető nem valóságosnak, hiszen akkor hogyan lennének képesek az álom és ébrenlét tapasztalatai megszínezni a tudatot? 


A gondolatmenetből inkább az nem világos számomra, hogy mi a lényegi különbség a mélyalvás és a turíja, vagyis a tiszta tudatosság állapota között, mikor mindkettőben hiányzik a tudatos észlelés ténye, és ezáltal a látó nem képes minősíteni az általa átélt tudatállapotot. Hiába, az advaita filozófia számomra mindig is az önmaga farkába harapó kígyóra emlékeztetett, amelyben bizony gyakran elkövetik a körkörös érvelés logikai hibáját, pedig ez az igényes ind filozófiai körökben nem igazán elfogadott.

Garbhapindászana gurulás

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:


"3. fázis: A garbhapindászana előkészítéseként forgassuk kifelé a combcsontokat addig, amíg a sípcsontok elülső éle lefelé mutat a föld irányába, és a talpaink és a sarkunk felfelé mutat, és nem a törzs felé (erről a dzsánusírsászana A-nál már beszéltünk). 


Finoman hozzuk közelebb egymáshoz a térdeket, amíg a combok majdnem párhuzamosak lesznek. Ezáltal létrejön a megfelelő tér, amin keresztül át tudjuk dugni a karjainkat a combok és a lábszárak között. Dugjuk be a jobb kezünket, a vádli alatt, ahol a lábunk a legvékonyabb, úgy, hogy a tenyerünk felénk nézzen. 


Ha bedugtuk a jobb tenyerünket a combunk és a vádlink közé, forgassuk addig, amíg a kézfejünk néz felénk. Ez segít abban, hogy keresztül tudjuk dugni a könyökünket is. Ne alkalmazzunk túlzott erőt. Dugjuk be a másik tenyerünket is úgy, hogy felénk nézzen, majd utána fordítsuk el, hogy a könyökünket is keresztül tudjuk dugni. Miután mindkét könyökünket keresztüldugtuk, hajlítsuk be a karjainkat, és helyezzük a tenyereinket az állunkra, az ujjaink végével a fülcimpákat érintve. Ha képtelenek vagyunk ezt megtenni, az gyakran a hasizmok gyengeségére utal, mivel itt a törzset erősen kell húzni a combok felé. Emeljük fel a fejünket, és üljünk olyan egyenesen, amennyire csak lehet, az ülőcsontokon egyensúlyozva.


Most a garbhapindászana állapotában vagyunk, ami egy, a méhben összetekeredett magzatra emlékeztet. Tartsuk ki a pózt öt légzésig. A póz második részét úgy végezzük, hogy előrehajtjuk a fejünket és ideális esetben a kezünket a fejünk tetejére helyezzük. Ezáltal a hát begömbölyödik, mielőtt hátragördülünk.


Kilégzésre gördüljünk végig a hátunkon, és végezzünk olyan mozdulatot, mint a hintaszék. Amikor a fenekünk a levegőbe emelkedik, finoman fordítsuk el jobbra. Ezáltal egy helyben elfordulunk az óramutatóval megegyező irányban. Hintázzunk kilencszer, ez a magzati lét kilenc hónapját képviseli. Belégzésre guruljunk előre, kilégzésre pedig hátra. Ha lehetséges, tartsuk a fejünket a tenyereink között. A mozdulat induljon ki a légzés és a bandhák kapcsolatából. Az utolsó belégzésnél használjunk több lendületet és hintázzunk előre kukkutászanába."


Megjegyzések: Én a garbhapindászanát úgy szoktam felvenni, hogy a jobb karomat bedugom a jobb térdhajlat alá, és utána húzom be a jobb lábamat féllótuszba. Utána a bal lábamat is behúzom a bal kezemmel, a lábfejemet a jobb kar és a törzsem közé dugva. Ezek után már csak a bal karomat kell átdugni a bal lábszár és comb között, ami nekem így könnyebb, mint a kettőt átdugni egymás után. Nem árt, ha jó izzadt a lábunk, és nem fedi nadrág a combunkat. Ha száraz a bőr, és nagyon szőrös, akkor a súrlódás megnehezítheti a karok átdugását például vastag combok és vádli, vagy szűkebb csípő esetén, amikor is a lábszáraknak nincs akkora mozgástartománya a lótuszban. Ilyenkor vízzel szokták meglocsolnia  térdhajlatot, és úgy dugják át a karokat. Olajjal vagy krémmel nem érdemes bekenni, legfeljebb ha külön akarjuk gyakorolni a pózt, mert a további ászanáknál nem előny a csúszós bőr. 


A garbhapindászanában eredetileg egyenes háttal kell ülni, de ha valaki kulcsolni tudja az ujjait a tarkója mögött, és úgy visszaegyenesíteni a gerincét, az gyakorolhatja ezt az "old school" változatot is a Hatha-jóga Pradípikából. Ekkor a hátragördülésekbe is belemehetünk ugyanezzel a kéztartással. Ha nehezünkre esik a háton forgás, akkor kezdetben lehet csak előre-hátra gurulni. Megesik, hogy gurulás közben kidőlünk oldalra, és a mozgás megáll. Ilyenkor, ha nincs segítségünk, szét kell szedni a pózt, újra felvenni, és utána tovább folytatni a gurulást.


Könnyített változatok: Ha nem megy a lótuszülés, akkor a keresztezett lábaink alatt is átdughatjuk a karjainkat, és úgy végezhetjük a pózt. Ha megy a lótusz, de nem tudjuk átdugni a karjainkat a térdek alatt, akkor kívülről fogjuk meg a combjainkat, és tartsuk a levegőben. Ilyenkor a körbegördülés után a kukkutászana helyett az utpluthit, vagyis a kiemelt lótuszt gyakorolhatjuk, a tenyerekkel a csípőnk két oldalán a talajon támaszkodva. Ha csak keresztezve volt a lábunk, akkor a combok között helyezzük a földre a kukkutászanához, és emeljük ki magunkat, majdnem úgy, mint a bhudzsapídászanánál.