2014. április 9., szerda

Melyik a "tradicionális" Ashtanga?

Nagyjából hat éve foglalkozom az Ashtanga vinyásza jóga gyakorlásával, és már akkor is több vonulata, változata létezett. Az első oktatók, akiktől tanultam, B.N.S. Iyengartól, Krishnamacahrya "másik" mysore-i tanítványától tanultak, aki némileg másképpen értelmezte a dolgokat, mint Pattabhi Jois. Utána találkoztam olyan oktatókkal is, akik közvetlenül Pattabhi Joistól vagy az ő vamelyik tanítványától tanultak, így elég széles körképet kaptam az Ashtanga rendszer különböző megközelítéseiről. Az utóbbi években, bár személyesen nem találkoztam még vele, de Gregor Maehle hozzáállása sok mindenben tetszik, bár nem mindig értek egyet 100%-osan a kijelentéseivel. Többek között az tetszik benne, hogy az "1% elmélet" elképzelést kiszélesítette egy kicsit, és nem volt rest évtizedeket beletenni a jóga-filozófia, a pránájáma és a meditáció tanulmányozásába, ami meg is hozta a gyümölcsét.

Valljuk be, azért a legtöbb Ashtanga-tanár nincs annyira otthon a filozófiában, még ha tud is idézni néhány Jóga-szútrát. A pránájámáról és a meditációról nem is beszélve. Nos, többek között ennek az okairól is ír Grimmly egyik érdekes blogbejegyzésében, amit már a múltkorában is idéztem, és most is fogok. Nos, Grimmily ezt írja annak kapcsán, hogy vajon milyen is lehet a "tradicionális" Ashtanga, ahogy Krishnamacharya tanította, és miben más az, amit Pattabhi Jois, illetve unokája, Sharath képvisel.

Az egyik kérdés, ami fel szokott merülni, az uddzsájí vs "hangos légzés" kérdése. Ezzel kapcsolatban Grimmly ezt írja:

"Szóval, mi a helyzet az uddzsájí-vitával?
Személy szerint én ezt gondolom erről:

Sharath észlelte, hogy van némi zavar az Ashtangával és a pránájámával kapcsolatban.

Amikor kezdtem az Ashtangát (csupán öt évvel ezelőtt, úgyhogy ne vegyetek semmit túl komolyan, amit ebben a blogban írok, még mindig próbálok rájönni bizonyos dolgokra), hogy az Ashtanga első sorozatának gyakorlásában mind a nyolc ág benne foglaltatik, hogy ez egy teljes gyakorlás. Ott vannak az ászanák, és az uddzsájí, ami pránájámának számít, aztán a dristi, ami a pratjáhárát képviseli, és a gyakorlás közben végzett koncentráció pedig a meditációt képviseli. Ja igen, és hogy az Ashtanga egy ősi, tradicionális gyakorlat, ami egy régi szövegből, a Jóga-koruntából ered, amit később megettek a hangyák.

Ez volt mindig a szimplisztikus verzió.

Jobb lenne azzal érvelni, hogy ezek az elemek, amelyek az ászana-gyakorlásunk részét alkotják, felkészítenek a pránájámára, pratjáhárára és a meditációs gyakorlatokra, amik később jönnek. Az is elképzelhető, hogy az ászana megközelítése hozzásegít a jamák és nijamák jobb megértéséhez és alkalmazásához is.

A zavar ott keletkezik, hogy az ászana-gyakorlás közben végzett légzést uddzsájínak nevezik, de az uddzsájí egy pránájáma-gyakorlat neve is, ezért azt gondolhatjuk, hogy már gyakoroljuk is a pránájámát a tadászanában vett első légzéstől kezdve az összes sorozatban, akár a kezdőről, akár valamelyik haladó sorozatról van szó.

Sharath a következőképpen érvel, és elég jó az érv, logikus is, de mint a logikával mindig, itt is meg kell vizsgálnunk az alapfelvetést.

Sharath érvelése (ahogy én értem):

Minden pránájáma definíció szerint (sok, de nem minden definíció szerint) tartalmazza a kumbhakát (légzésvisszatartást). Az uddzsájí egy pránájáma-gyakorlat, ezért az uddzsájí közben is kumbhakát kell végezni. 
Az ászana közben végzett légzéssel kapcsolatban, Pattabhi Jois Ashtangájában, ahogy Sharath tanítja, nincs légzésvisszatartás, ezért ez nem uddzsájí.

... ebben az esetben viszont valami más nevet kell adni neki, azért Sharath "hangos légzés"-nek nevezi."

A fentiekkel kapcsolatban csak két probléma van: egyrészt nem minden pránájáma gyakorlat tartalmaz szükségszerűen kumbhakát, csak a haladók. Másrészt Krishnamacharya számos ászana kitartásánál javasolja a báhja vagy antara kumbhakát (külső vagy belső légzésvissztartást). Ugyanebben a bejegyzésben Grimmly több, mint egy tucat példát ad erre.

Valószínűleg az lehet a helyzet, amit Grimmly is említ, hogy Pattabhi Jois leegyszerűsítette a módszert, és így kezdők számára hozzáférhetővé tette. Csakhogy manapság a haladó Ashtanga-gyakorlók sem végeznek légzévisszatartást az ászanák közben. Grimmly a következőképpen foglalja össze a differenciát Krishnamacharya és Pattabhi Jois rendszere között:

Krishnamacharaya Ashtangája                    Pattabhi Jois/Sharath 
                                                                  Ashtangája

Jamák és nijamák az ászana előtt              Jamák és nijamák az ászana megkezdése után

Rugalmas ászana-csoportok:                       Rögzített sorozatok
kezdő, középső és haladó

Ászana-variációk ajánlottak                        Tilos variálni az ászanákat

Uddzsájí kumbkhaka sok ászanában            Hangos légzés, nincs kumbhaka

Hosszú idő egyes ászanákban                      Hosszabb idő csak a befejező ászanákban

Pránájáma az ászana-gyakorlás után           Pránájáma csak a második sorozattól kezdve

Pratjáhára                                                 Csak a dristi képviseli

Meditatív gyakorlatok                                 Nem nagyon van hangsúlyozva

Heti hét nap gyakorlás, nincs holdnap         Heti hat nap gyakorlás, szünet a holdnapokon

Ez utóbbi dologgal én is úgy vagyok, hogy szerintem teljesen fölösleges vallásos buzgalommal kerülni a szombati és telihold/újhold alatti gyakorlást. Akkor gyakoroljunk, amikor időnk és energiánk van, és akkor tartsunk szünetet, ha úgy érezzük, hogy szükségünk van rá. A pránájáma és meditáció ászanától elkülönített, ülve végzett gyakorlásával kapcsolatban pedig egyetértek Gregor Maehlével, mert ezeket nem helyettesíti a napi ászana-gyakorlás. 

Az utóbbi időben a legszimpatikusabb Ashtanga-tanár számomra Manju Jois, akivel minden workshopon és oktatóképzésen szoktunk pránájámázni, a meditációt pedig mantra-énekléssel szokta megoldani. Mivel nekem eléggé nyughatatlan az elmém, ezt a megoldást jobban elviseli, mint a Gregor Maehle-féle csakrameditációt, amiről szintén írt egy egész könyvet. Úgyhogy jelen állapotomban ezek a gyakorlatok éppen megfelelőnek tűnnek, és remélhetőleg öregkoromra még több időt tudok majd a pránájámára és a mantra-meditációra fordítani. A konklúzió azonban az, hogy nem szerencsés, ha dogmatikusan állunk hozzá egy rendszerhez, vagy egy tanár megközelítését teljes pontossággal akarjuk másolni. Sokkal szerencsésebb, ha megértjük az egyes gyakorlatok, tanítások lényegét, és azt a saját életünkre, alkatunkra igazítjuk. Így több jutalmat remélhetünk a gyakorlásunkból, mintha vaskalaposan ragaszkodnánk bizonyos elvekhez, anélkül, hogy azok lényegét megértenénk. 
   

2014. április 8., kedd

Pránájáma - a jóga lélegzete

Új könyv fordításába kezdtem, remélem örültök majd neki :-). Gregor Maehle Pránájáma-könyvéről van szó, melyet a legjobb összefoglaló műnek tartok e témakörben. Úgyhogy fogadjátok szeretettel, remélem ti is hasznos információkat találtok majd benne!

Gregor Maehle: Pránájáma – a jóga lélegzete

"Invokáció

Ajánlom a Legfelsőbb Tanítónak, e legszentebb és ősi tanítás eredetének és forrásának. Neked, aki kinyilvánítja az univerzumok végtelen sokaságát minden világkorszak kezdetekor, és könnyedén fenntartja őket egész létezésük alatt, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is befolyásolná e hatalmas erőfeszítés. És aki utána rendületlenül visszavonja őket Saját Magába, megsemmisítve őket Brahmá öröknek tűnő éjszakájára, mely alatt a jóga eme örök és legértékesebb, felszabadító tudása a te intellektusodban lebeg. Leborulok Előtted, Aki utána ismét megnyilvánítja az univerzumok sokaságát az új világkorszakban, Bramá újabb nappalának dicsőséges hajnalán. Neked, Aki minden világkorszakban megnyilvánítja a jóga e felszabadító ékszerét. Neked, aki megtanította ezt legfontosabb tanítónknak, Patandzsalinak, és mindenki másnak, aki előttem járt ezen az úton. Neked, Aki tanítványaid legalacsonyabbika, e szerző útmutató lámpása is vagy.

Ha bármi igazság van a jógáról szóló írásaimban, akkor ez csakis Neked köszönhető, aki az intellektusom ragyogó világosságát alkotod, és a tanáraimnak. Ha bármi igaztalanság van az írásaimban, az csakis a saját hibáimnak köszönhető, melyeket múltbeli helytelen tetteim okoztak félrevezetett elmémben. Mert a jógában nincs hiba vagy csúfság, hiszen Benned örök tökéletességben marad, óh minden tanító legfontosabbika és legősibbje!

Figyelmeztetés

Ez a könyv nem minősül orvosi tanácsadásnak. Konzultáljunk egy orvossal, aki eldönti, hogy alkalmasak vagyunk-e ezen jógikus gyakorlatok végzésére.

A pránájámát nem lehet olyan közvetítőkön keresztül megtanulni, mint ez a könyv, amely nem tud visszacsatolást adni, ezért egy képesített tanártól kell megtanulni. Ezt a könyvet csak tanulmányi célzattal lehet használni és a személyes utasítások kiegészítéseképpen. A tanárok számára pedig kiegészítő képzésként szolgál.


A könyv az átlag gyakorlók számára készült, akik csak elméletben léteznek. A valóságban a tanárnak hozzá kell igazítania a gyakorlatot az egyénhez. Az itt leírt pránájáma-gyakorlatok az olyan, átlagos egészséggel rendelkező emberek spirituális megértését hivatottak elősegíteni, akik már megalapozott ászana (jógapóz)-gyakorlattal rendelkeznek. Bár a pránájáma számos terápiás haszonnal bír, az itt leírt pránájáma nem kifejezetten a betegségek megszüntetését célozza."

2014. április 7., hétfő

Mi a különbség a férfiak és a nők között?

Elvont okoskodás helyett nézzünk egy kézzelfogható példát:

"Képzeljük el, hogy egy Feri nevű fiúnak megtetszik egy Márti nevű lány. Meghívja moziba, ő pedig igent mond, és nagyon jól érzik magukat együtt. Néhány nappal később meghívja vacsorázni, és akkor is jól érzik magukat. Továbbra is rendszeresen találkoznak, és egy idő múlva egyikőjük sem találkozik senki mással.

Egyik este, amikor hazafelé mennek autóval, Márti fejében megjelenik egy gondolat, és anélkül, hogy belegondolna, ki is mondja hangosan: "Észrevetted, hogy pont ma este van hat hónapja, hogy találkoztunk?"

Utána csend van az autóban.

Márti számára nagyon hangosnak tűnik ez a csend. ezt gondolja magában: Vajon zavarja, hogy ezt mondtam? Lehet, hogy úgy érzi, korlátozza a kapcsolatunk, vagy esetleg azt gondolja, hogy valamiféle elkötelezettség felé próbálom nyomni, amit nem szeretne, vagy nem biztos benne.

Feri pedig ezt gondolja: Istenem, hat hónap!

Márti ezt gondolja: De hát igazából én sem vagyok biztos benne, hogy ilyen jellegű kapcsolatot szeretnék. Néha arra vágyom, hogy több terem legyen, és legyen időm azon gondolkodni, hogy valóban én is azt szeretném, hogy úgy haladjunk, ahogyan haladunk, szilárdan előre, de hát hová is tartunk? Lehet, hogy ezután is az intimitásnak ezen a szintjén maradva randevúzgatunk majd? Vagy össze fogunk házasodni? Gyerekeink lesznek? És egész életünket leéljük együtt? vajon készen állok-e az elköteleződés ilyen szintjére? Ismerem-e egyáltalán, hogy ki is ő valójában?

Feri pedig ezt gondolja: ...akkor ez azt jelenti...nézzük csak...februárban kezdtünk járni, ami pont azután volt, hogy elhoztam az autót a kereskedésből, ez pedig azt jelenti...hadd nézzem csak a kilométerórát... Hajjaj! már rég olajat kellett volna cserélni.

Márti pedig ezt gondolja: Ki van bukva. látom az arcán. lehet, hogy teljesen félreértem a helyzetet. Lehet, hogy többet akar a kapcsolatunktól, több intimitást, több elköteleződést; lehet, hogy megérezte, még mielőtt én megéreztem volna - hogy visszafogott vagyok vele. igen, biztosan ez jár a fejében. Ezért nem akar beszélni az érzéseiről. Fél a visszautasítástól.

Feri pedig ezt gondolja: És megnézetem a sebességváltót is. Nem érdekel, mint mondanak azok a fajankók, biztos, hogy nem vált rendesen. És jobb, ha meg se próbálják a hideg időre fogni! Milyen hideg idő? harminc fok van odakint, a kocsi meg úgy vált, mint egy kukásautó, és 600 dollárral lehúztak azok a tökéletlen tolvajok.

Márti pedig ezt gondolja: Biztos mérges. És nem hibáztatom ezért. Én is mérges lennék. Olyan bűntudatom van, hogy ennek teszem ki, de nem tehetek arról, hogyan érzek. Csak nem vagyok biztos magamban.

Feri pedig ezt gondolja: Biztos azt fogják mondani, hogy csak kilencven nap a garancia...a zsiványok!

Márti pedig ezt gondolja: lehet, hogy csak túlzottan idealista vagyok, és arra várok, hogy megérkezzen egy lovag hófehér lovon, miközben egy tökéletesen jó ember mellet ülök, akivel szeretek lenni, aki őszintén érdekel, és akit úgy tűnik, én is őszintén érdeklek. Akinek fájdalmat okozok az egoisztikus, romatikus tinilány-fantáziáimmal.

Feri pedig ezt gondolja: Garancia? Garanciát akarnak? Majd adok én nekik garanciát, és feldugom a...

"Feri!" - mondja Márti hangosan.

"Tessék?" kérdezi Feri meglepődve.

"Kérlek ne kínozd magad" - mondja ő, könnybe lábadó szemekkel. "Lehet, hogy sohasem kellett volna...Istenem, annyira..." - és kitör belőle a zokogás.

"Tessék?" - mondja Feri.

"Olyan hülye vagyok" - szipog Márti. "Úgy értem, tudom, hogy nincs lovag. Tényleg tudom. Ez butaság. Nincs lovag, és ló sincs."

"Nincs ló?" - kérdezi Feri.

"Most hülyének nézel, mi?" - kérdezi Márti.

"Dehogyis!" - mondja Feri, örülve, hogy végre tudja a helyes választ.

"Csak...csak...egy kis időre van szükségem." - mondja Márti.

(Itt tizenöt másodperc szünet következik, ami alatt Ferinek villámsebesen jár az agya, hogy valami megnyugtató válasz jusson az eszébe. Végül azt válaszolja, amiről azt gondolja, hogy jó lesz.)

"Igen." - mondja. (Márti, mély megindulásában megérinti a kezét.)

"Ó, Feri, valóban így érzel?" - mondja.

"Hogy érzek?" - válaszolja Feri.

"Hát az idővel kapcsolatban!" - mondja Márti.

"Ó igen!" - mondja Feri. (Márti szembefordul vele és mélyen a szemébe néz, amitől Feri nagyon ideges lesz, mert nem tudja, mit fog most Márti mondani, főleg, ha ló is lesz benne. De legalább beszél."

"Köszönöm, Feri!" - mondja.

"Én köszönöm." - mondja Feri.

Utána hazaviszi, ő pedig az ágyán fekszik, és tépelődve, kínlódva zokog hajnalig, miközben Feri hazaér, kibont egy zacskó chipset, bekapcsolja a tévét és azonnal elmerül egy kosárlabdameccs ismétlésében, melyet kér Dél-Dakotai egyetemi csapat játszik, akikről még sohasem hallott. Egy kis hang az elméje legtávolibb hátsó csücskében azt mondja neki, hogy ott a kocsiban valami komoly dolog zajlott le, de eléggé meg van győződve róla, hogy sohasem értené meg, mi volt az, így arra a következtetésre jut, hogy jobb nem is gondolkodni rajta.

Másnap Márti felhívja a legjobb barátnőjét, vagy lehet, hogy kettőt is, és hat órán keresztül egyhuzamban erről beszélnek. A legparányibb részletekbe menően végigelemzik, hogy mit mondott ő, mit mondott Feri, újra és újra kezdve az egészet elölről, minden egyes szó, kifejezés és gesztus összes lehetséges árnyalatát és jelentését fontolóra véve.

Heteken, vagy akár hónapokon keresztül újra előjön a téma, és sohasem jutnak határozott következtetésre, de mégsem unják meg a dolgot.

Közben Feri, miközben egyik nap fallabdázik egy barátjával, aki Mártit is ismeri, adogatás előtt megáll egy pillanatra, összeráncolja a homlokát és azt kérdezi: "Norm, Mártinak volt valaha lova?"

Szóval ez a különbség a nők és a férfiak között."

Persze talán akadnak kivételek, például racionálisan, logikusan gondolkodó és kommunikáló nők, illetve szentimentális, gátlásos férfiak, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy a férfi és a nő két teljesen különböző faj, és akkor tud jó kapcsolat kialakulni közöttük, ha képesek elfogadni és tolerálni ezt a másságot egymásban, sőt, még  vonzónak is találják azt, hogy a férfi mindig azt gondolja, amit mond, a nő pedig mindig azt érzi, amit nem tud szavakba önteni. 

Az eredeti cikket Dave Barry írta.

2014. április 6., vasárnap

Kárandavászana - első fázis

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre és érkezzünk a térdeinkre. Kilégzésre, mint a pincsha-majúrászanában, helyezzük az alkarokat a talajara, egyenesítsük ki a lábainkat, és sétáljunk be a talpainkkal.

Astau: Belégzésre emeljük ki magunkat pincsha-majúrászanába, ahogy korábban leírtuk.

Nava: Mint ahogyan az összes komplex póz esetében, a kulcs abban rejlik, hogy teljesen bontsuk le a pózt az alkotóelemeire, és izoláljuk a mozgás különálló fázisait. Itt hat fázist fogunk használni.

  1. fázis – a jobb láb helyes pozíciója

Kilégzésre, miközben az alkarunkon egyensúlyozunk, először helyezzük a jobb lábunkat féllótuszba. Megfelelően hajlékony csípőízületre van szükségünk ehhez, melyre az olyan pózok gyakorálsa által tettünk szert, mint a baddhakónászana és a garbhapindászana, és erős csípőforgató (távolító) izmokra, melyekre a dzsánusírsászana B és a tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászana gyakorlása által tettünk szert az első sorozatban. Ha pedig előírás szerint rotáljuk a combcsontunkat a szúpta-vadzsrászanában, miközben tartjuk a lábujjainkat, az felkészít bennünket erre a helyzetre.

Erőteljesen kifelé kell forgatni a combcsontot ahhoz, hogy a kezek segítsége nélkül fel tudjuk venni a lótuszpózt. Ha nem tudjuk eléggé lenyomni a jobb lábunkat a bal csípőhajlathoz, akkor használhatjuk a lendületet, hogy a jobb lábunkat a bal comb elé hozzuk.

Ha a jobb lábunk féllótuszban van, akkor hajlítsuk be a bal lábunkat és húzzuk a bal térdünket a mellkasunk és a hasunk felé. Ezáltal a lábaink olyan pózba kerülnek, mint a marícsjászana D-ben, csak itt fejjel lefelé vagyunk. A behajlított bal láb segít abban, hogy mélyebbre vigyük a jobb lábunkat a féllótuszban. Ha nem tudunk már mélyebbre menni, akkor felváltva távolítsuk és közelítsük a jobb combunkat (vagyis a térdünket távolítsuk, majd közelítsük a test középvonalához, miközben tovább hajlítjuk a jobb térdünket. Ezáltal a jobb lábunk elmozdul a bal comb fölött, és mivel tovább hajlítjuk a bal combot, a jobb lábunk mélyebbre megy a bal csípőhajlatban. Folytassuk a bal csípő hajlítását, hogy még lejjebb tudjuk vinni a bal térdünket a mellkas felé, míg a jobb lábunk nem illeszkedik be szilárdan a bal csípőhajlatba.

Ha a jobb lábunkat nem sikerül féllótuszba helyezni, akkor forgassuk a combunkat, mint a garbhapindászanában. Az a megoldás, amit ott alkalmaztunk, valószínűleg itt is működni fog. Ismétlem, ha pergamenszerű (váta típusú) a bőrünk, akkor előnyös lehet, ha hosszúnadrágban gyakoroljuk a pózt. Ha vastag, vízzel teli (kapha típusú) a bőrünk, akkor jobban járunk, ha rövidnadrágban gyakorolunk és vízzel spricceljük meg a combunkat és a lábunkat, mielőtt végrehajtjuk a pózt. Ha olajos (pitta típusú) a bőrünk, akkor olaj alapú krémet is kipróbálhatunk. Ha azonban ezt választjuk, akkor ne használjunk túl sokat belőle, mert a bőrünk túlzottan csúszóssá válhat. Valamennyi tapadásra is szükségünk lesz ahhoz, hogy biztonsággal végre tudjuk hajtani a póz további fázisait."

2014. április 5., szombat

Kárandavászana - bevezetés

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Kárandavászana (vadkacsapóz)
Dristi: orrhegyre

Áttekintés: A kárandavászana a legnehezebb póz a sorozatban; viszont lehet benne fejlődni, ha precízen különválasztjuk az egyes fázisait. Lényeges, hogy különválasszuk a csíőpízület mozgását a gerinc mozgásától és a vállízületek mozgásától, ha sikeresek akarunk lenni ebben a nehéz pózban. Meg fogjuk tanulni annak a fontosságát is, hogy vissza tudjuk fordítani a póz minden egyes fázisát, mielőtt áttérünk a következőre.

Előfeltételek: Ha elérjük a lábainkat kapótászanában, az azt mutatja, hogy a vállaink elegendő mértékben nyitottak, hogy meg tudjuk tartani e nyitottságot e póz váll- és hát-merevítő hatásával szemben. Ha tartani tudjuk a lábujjainkat a szúpta-vadzsrászana teljes időtartama alatt, a tanár segédlete nélkül, az azt mutatja, hogy a csípőízületeink megfelelően mozgékonyak. A pincsha-majúrászanából történő leérkezés a meghatározott módon szintén fontos, mert a kárandavászanából is ugyanígy jövünk ki, de a tranzíció nehezebb, miután végrehajtottuk a sokkal nehezebb kárandavászanát.

Ellenjavallatok: térdproblémák, vállproblémák.

Bemelegítő és rávezető póz: A következő javaslatok fel fognak készíteni erre a nehéz pózra.

  1. Feküdjünk hasra a földön úgy, hogy a lábaink padmászanában vannak, a karjainkat pedig kinyújtjuk a fejünk fölé. Húzzuk a csípőnket és a vállainkat a talaj felé, hogy megszabaduljunk az ott felgyülemlett merevségtől.
  2. A levezető pózok gyakorlása közben vegyük fel a lótuszpózt a sírsászana (fejenállás) közben. Bár ez a tranzíció sokkal könnyebb, mint a kárandavászana, rá fog világítani, ha bármilyen nehézségünk van a padmászana végrehajtásában a kezeink segítsége nélkül, fejjel lefelé helyzetben.
  3. Tartsuk ki a a pincsha-majúrászanát tizenöt légzésig öt helyett, mivel eleinte ennyi időt fogunk eltölteni a kárandavászana különböző fázisaiban (hacsak nem vagyunk már nagyon jártasak benne).
  4. Tartsuk ki az úrdhva-dandászanát (fejenállás vízszintes lábakkal) tíz-tizenöt légzésig. A kárandavászana felvételekor és kifelé jövet is alkartámaszban leszünk, miközben a csípőnk a tarkónk felett vagy még a mögött lesz. Ekkor sokan kidőlnek a pózból, mert nem elég erősek. Ha tíz-tizenöt légzésig kitartjuk az úrdhva-dandászanát, azzal felkészítjük magunkat."

2014. április 4., péntek

Homeosztázis


Először az "Embrace the Grind" címet akartam adnni ennek a bejegyzésnek, ami csúnya tükörfordításban úgy hangzana, hogy "Öleld át a darálót", de gondolom értitek, mire akarok utalni. Az elmúlt pár hét eléggé zúzda volt, céges ügyek, pénzügyek, fészekrakás és egyéb tekintetben. A bébi érkezése volt talán a legkevésbé stressztényező, mert nagyon aranyos, és szinte semmi gond nincs vele. Nem üvölt, éjszaka alszik, és amúgy meg tök aranyos. Orsi is egész sok dolgot tud csinálni a szoptatás és pelenkázás mellett, az ő esetében nem érvényes a "kómás anyuka" szindróma. Szerencsére.

Na mindegy, nem is untatlak benneteket a magánéletemmel, mert úgyis mindenki le tudja fordítani ezeket a dolgokat a saját életére. Bizonyára nektek is volt már olyan időszakotok, amikor úgy éreztétek, hogy kezdenek összecsapni a hullámok a fejetek fölött, talán még kétségbe is estetek, hogy mi lesz most. Az élet olyan, mint a hullámvasút, mindig produkál hirtelen fordulatokat, amelyekre nem vagyunk felkészülve. Az ember pedig homeosztázisra törekszik, azaz egy olyan, félig-meddig állandó állapotra, amelyben nem érzi veszélyeztetve a létét. 

Ezt a kifejezést a sportoktatói tanfolyamon tanultuk, és szerintem nem csak az élő szervezetekre igaz, hanem az egész Univerzumra is, hiszen világunk is egy összefüggő élő szervezet, és annak vagyunk a parányi részei. Amikor úgy érezzük, hogy hatalmas drámák zajlanak az életünkben, az általában csak a mi parányi perspektívánkból látszik így, hiszen a felhők fölött mindig süt a nap, és kék az ég. És a felhők is eltisztulnak hamarosan, a nehéz időszakoknak is vége szakad egyszer. Akkor pedig csak ülünk és meséljük, hogy mi volt, és örülünk annak, hogy túl vagyunk rajta.

Természetesen az ember a saját karmáját szövögeti, és így a döntéseivel megnehezítheti, vagy megkönnyítheti a saját életét. Éppen ezért nem szerencsés, ha másokat, a külvilágot, a rajtunk kívül álló körülményeket hibáztatjuk a saját problémáinkért. A problémáinkat mi alkottuk a múltban, és a jelenben felelősséget kell vállalnunk a megoldásukra, akármilyen nehézséget is jelentsen ez. A "daráló" csak azt darálja, amit beledobtunk...

Sok esetben azonban a saját karmánkat is csak egy pillanatnyi, múlandó perspektívából látjuk éppen, és van, amikor úgy érezzük, hogy az élet igazságtalan velünk szemben. De ez csak azért van, mert nem látjuk azt a sok millió döntésből álló láncolatot, ami elvezetett bennünket ehhez a ponthoz. De ez nem is annyira fontos, mert igazából a karma szövevényét egyrészt lehetetlenség teljességgel kibogozni, másrészt a múltban történt dolgokkal már nem sok mindent tudunk kezdeni, legfeljebb várni, amíg megérik a visszahatásuk, és tanulni belőle, hiszen ez a karma törvényének célja.

Viszont azt hiszem, bízhatunk az Univerzum homeosztázisában, hiszen olyan még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna, ahogy mondani szokták. Mindegy, hogy ki melyik Isten formájában tiszteli vagy imádja ezt a magasabb szervező erőt, amely megalkotta és működteti a világot, és ha egyszer vége lesz, akkor újra fogja majd teremteni. Az Univerzum bölcsessége akkor is működik, és mindenkinek megadja azt, ami jár, se többet, se kevesebbet. Nekünk csak annyit kell tenni, hogy járjuk az utunkat, végezzük a kötelességeinket, és a tőlünk telhető legjobbat adjuk a Világnak, és akkor biztosak lehetünk benne, hogy a Világtól is ezt fogjuk visszakapni. 

Szóval már látom az alagút végét, és hogyha ti éppen most nem látjátok, és kétségbe vagytok esve, akkor tartsatok ki, mert semmi sem tart örökké. Ebből a kijelentésből sok erőt lehet meríteni, de akár még jobban kétségbe is lehet esni. Ez csak a választásunktól, a látásmódunktól függ. Ha túlzottan ragaszkodunk az átmeneti tünemény világhoz, akkor szenvedéssel éljük meg az elmúlás örökkévaló körforgását, ha viszont az örök lelkünket keressük, akkor az élet csak egy izgalmas menet lesz a hullámvasúton. És a lejtmenet után mindig következik egy emelkedő, amilyen félelmetes volt a zuhanás, olyan dicsőséges lesz az emelkedés.


2014. április 3., csütörtök

Az Ashtanga története

Az alábbiakban a szakdolgozatom befejező része következik, nevezetesen az absztrakt és az irodalomjegyzék, ez utóbbinak esetleg hasznát vehetik azok, akiket részletesebben érdekel a téma.
Absztrakt

Az astánga vinyásza jóga a modern kori hatha-jóga irányzatokon belül Sri Krishna Pattabhi Jois (1915-2009) nevéhez fűződik. A Pattabhi Jois által oktatott gyakorlási módszer azóta világszerte elterjedt, és számos más, modern kori irányzat alapjául szolgált (Power Yoga, Vinyasa Yoga, Vinyasa Flow, Jivamukti Yoga stb.) Mivel ez az Indiából származó, és tradicionálisnak tartott jógairányzat látványos befolyást gyakorolt a jóga oktatására és gyakorlására világszerte, tanulmányomban ennek a jógarendszernek a történelmileg is dokumentálható gyökereit vizsgálom, beleértve Pattabhi Jois kijelentéseit a napüdvözletekkel kapcsolatos hivatkozásokra a védikus szövegekben, az astánga vinyásza jóga rendszerét leíró, és Vamana Rishinek tulajdonított Jóga-korunta című jógaírás létezésére és tartalmára vonatkozó kijelentésekkel együtt. 
Ezen kívül megvizsgálom Pattabhi Jois mestere, Sri Thirumalai Krishnamacharya (1888-1989) szerepét a modern kori jógaoktatás kialakulásában és elterjedésében az indiai szubkontinensen kívül, illetve az ő szerepét az astánga vinyásza stílus kialakulásában, és azokat a forrásokat, amelyekből Krishnamacharya a jógával kapcsolatos elméleti és gyakorlati tanításait merítette.


Felhasznált irodalom

Ashtanga.com Teachers List
http://www.ashtanga.com/html/classes.html
Letöltés ideje: 2012. március 4.

Bhaktivedanta, A.C., Swami Prabhupada: A Bhagavad-gítá úgy, ahogy van. Bhaktivedanta Book Trust Intl., 2006.

Birch, Beryl Bender, Biography.
Letöltés ideje: 2012. március 18.

Bühnemann, Gudrun: Eighty-four Asanas in Yoga – A Survey of Traditions. D.K. Printworld, New Delhi, 2007.

Counter, Bill: Ashtanga FAQs.
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Desikachar, Kausthub: The Yoga of the Yogi – The Legacy of T. Krishnamacharya. Krishnamacharya Yoga Mandiram, Chennai, 2005.

Desikachar, T.K.V. & Cravens, R.H.: Health. Healing & Beyond. Yoga and the Living Tradition of Krishnamacharya. Aperture, New York, 1998.

Desikachar, T.K.V., trans: Nathamuni's Jóga-rahasya. Krishnamacharya Yoga Mandiram, Chennai, 2003.

Desikachar, T.K.V., & Desikachar, Kausthub, & Moors, Frans: The Viniyoga of Yoga. Krishnamacharya Yoga Mandiram, Chennai, 2008.

Feuerstein, Georg: Yoga Tradíció. Mandala-Véda kiadó, Budapest, 2001.

Hall, Jean & Doriel: Learn How to Use Ashtanga Yoga and Meditation. Hermes House, Annes Publishing, London, 2007.

Iyengar, B.K.S., Biography.
Letöltés ideje: 2012. március 4.

Iyengar, B.K.S.: Jóga új megvilágításban. Saxum, Budapest, 2003.

Iyengar, B.K.S.: Yoga – The Path to Holistic Health. Dorling Kindersley, London, 2001.

Iyengar, B.N.S., Biography.
http://bnsiyengar.org/BNSIyengar-biography.html
Letöltés ideje: 2012. március 4.

Jivamukti Yoga, Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Jivamukti_Yoga
Letöltés ideje: 2012. március 18.

Jois, R. Sharath, Biography. KPJAYI
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Jois, Sri K. Pattabhi, Biography. KPJAYI
Letöltés ideje: 2012. január 15.

Jois, Sri K. Pattabhi, Biography, Wikipedia.
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Jois, Sri K. Pattabhi: Yoga-mala. North Point Press, New York, 2002.

K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Insititute
Letöltés ideje: 2012. március 4.

Krishnamacharya, Thirumalai, Biography.
Letöltési ideje: 2012. január 21.

Krishnamacharya, Sri Thirumalai: Yoga Makaranda or Yoga Saram. C.M.V Press, Madurai, 2006.
islingtonyoga.com/links/documents/yogamakaranda.pdf
Letöltés ideje: 2012. január 15.

Maehle, Gregor: Ashtanga Yoga - Practice and Philosophy. New World Library, Novato, California, 2006.

Medin. L. Alexander: 3 Gurus, 48 Questions. Published in: Namarupa, Fall 2004.
Letöltés ideje: 2012. március 4.

Miele, Lino: Ashtanga Yoga. Ashtanga Yoga School, Rome, Italy, 2000.

Miller, Tim: Prologue. 2009.
http://www.northendyoga.com/yoga_info
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Monier-Williams, Sir Monier: Sanskrit-English Dictionary. Munshiram Manoharlal Publishers Pvt Ltd, New Delhi, 1988.

Nammalvar, Biography.
Letöltés ideje: 2012. január 21.

Patanjali's Yoga Darsana – The Hatha Yoga Tradition. A Comparative Study of Their Means, Goals and Correspondences.
Letöltés ideje: 2012. január 21.

Plazas, Javier: Vyayama Yoga – The Art of Dynamic Breathing. New Age Books, Delhi, 2008.

Ramaswami, Srivatsa: The Complete Book of Vinyasa Yoga. Marlowe & Company, New York, 2005.

Schultz, Larry, Biography
http://en.wikipedia.org/wiki/Larry_Schultz
Letöltés ideje: 2012. március 18.

Scott, John: Ashtanga Yoga – The Definitive Step-by-Step Guide to Dynamic Yoga. Three Rivers Press, New York, 2000.

Shaivas, the Followers of Shiva.
íletöltés ideje: 2012. március 15.

Singh, Pancam – Vasu, Rai Bahadur Srisa Chandra: The Forceful Yoga, Being the Translation of Hathayoga-Pradipika, Gheranda-Samhita and Siva-Samhita. Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 2004.

Singleton, Mark: Yoga Body – The Origins of Modern Posture Practice. Oxford University Press, Oxford, 2010.

Sjoman, N.E.: The Yoga Tradition of the Mysore Palace. Abhinav Publications, New Delhi, 1999.

Steiner, Ronald: The Who's Who of the Ashtanga Yoga tradition.
Letöltés ideje: 2012. január 15.

Sweeney, Matthew: Ashtanga Yoga As It Is. The Yoga Temple, Bangkok Post, 2005.

Sweeney, Matthew: Vinyasa krama – Five Unique Sequences. The Yoga Temple, Taiwan, 2008.

Swenson, David: Ashtanga Yoga – The Practice Manual. Ashtanga Yoga Productions, Austin, TX, 1999.

Taylor-Rugman, Charlie: Pattabhi Jois Obituary. 2009.
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Thomas: Yoga-Chikitsa.
Letöltés ideje: 2012. január 14.

Tóth-Soma László: Patandzsali – Jóga-szútra, 1-2. fejezet. Oktatási segédanyag, Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest, 2011.

Vamana, Wikipedia cikk.
http://en.wikipedia.org/wiki/Vamana
Letöltés ideje: 2012. január 15.

Vishnu-devanada, Swami: The Complete Illustrated Book of Yoga. Three Rivers Press, New York, 1988.

Wadiyar IV, Krishna Raja, Biography, Wikipedia.
http://en.wikipedia.org/wiki/Krishnaraja_Wodeyar_IV
Letöltés ideje: 2012. január 29.

Williams, David: The Complete Ashtanga Syllabus.
Letöltés ideje: 2012. január 14.

2014. április 2., szerda

Acai - az Amazonas kincse

Tudom, megint előrángattam valami tengerentúli csodabogyót, de hát valamit mégis csak tudnak ezek  Dél-Amerikában őshonos superfoodok! Az Acai gyümölcs levét, szárított kivonatát már a ketrecharcosok és a brazil Jitsusok is felkapták, és nyakló nélkül vedelik. Sajnos itthon is csak konzervált formában lehet hozzájutni, és nem is olcsón, de szerintem is megéri fogyasztani. Még pedig a következők miatt:

Az acai bogyó baktériumölő, antimutagén, antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Nagy mennyiségben tartalmaz antocianinokat, melyek a flavonoidok közé tartoznak. A Michigani Állami Egyetemen 2004-ben végzett, szakmailag lektorált, az Amerikai Kémiai Társaság által publikált kísérlet során az antocianinok 50%-kal javították az inzulin termelődését. 

Az acai bogyó védi a szív és az érrendszer egészségét, megteremti az emésztőrendszer egészséges működését. Mindezt az egyszeresen telítetlen zsírsavaknak, az étkezési rostoknak és a fitoszteroloknak köszönhetően.

A fitoszterolok a növényi sejthártyák vegyületei, melyek hatékonyak az emésztőrendszeri, szív- és érrendszeri betegségek ellen. Az acai berry kitűnő vízhajtó, szívizom-stimuláló, értágító, fokozza a fizikai erőt és állóképességet, javítja a teljesítményt.

Az acai rengeteg tápanyagot tartalmaz, köztük ásványi anyagokat, vitaminokat, nyomelemeket, rostokat, melyek rendkívül fontosak a megfelelő emésztéshez, kitűnő koleszterincsökkentők és lassítják a korai öregedést. Az acai bogyó E-vitamint is tartalmaz, melynek szintén fontos szerepe van a fiatalság megőrzésében. Az emészthetetlen rostok a rákmegelőzésben hatékonyak.

Az Acai Berry biztosítja a szervezet számára szükséges vitaminokat, antioxidánsokat, ásványi anyagokat, elsőosztályú immunerősítő, megelőzi a baktériumok, vírusok okozta fertőzéseket és egyéb betegségeket.

Az acai berry hatékonyan regenerál, képes még idejében blokkolni a betegséget, mielőtt az teljesen kifejlődhetne. Ugyanígy a sejtek öregedési folyamatait is késlelteti.
Az Acai berry egyik legnépszerűbb hatása, hogy elősegíti a fogyást. Sok fogyasztószer alapanyagát adja. Ha mindennap fogyasztunk acai italt, jobb eredményt érhetünk el a fogyókúrában.

A növény gyümölcse, az acai bogyó pálmafán nő, az amazóniai esőerdőben honos. Az acai bogyó szőlőhöz vagy lila üveggolyóhoz hasonlít. Legfontosabb összetevői az antioxidánsok, melyek erősítik az immunrendszert, így akár az influenzát is elkerülhetjük. Étrendünk
legtöbbször már nem tartalmazza azokat az értékes tápanyagokat, antioxidánsokat, melyek fedezhetnék a szervezet igényeit. Az acai bogyó azonban kellő mennyiségben tartalmazza ezeket a fontos vegyületeket, ezzel fokozva szervezetünk védekezőképességét a betegségekkel szemben.

Az acai különlegessége, hogy szinte komplex aminosav összeállítás található benne. Az aminosavak nélkülözhetetlenek az izmok fejlődéséhez, összehúzódásához, regenerációjához, növelik az állóképességet, a teljesítményt, feltöltenek energiával.

Az acaiban növényi szterolok találhatók, mint például a beta-szitoszterol. A szterolokat elsősorban a jóindulatú prosztata megnagyobbodás ellen alkalmazzák. Emellett fontos szerepük van az egészséges koleszterinszint beállításában és a szervezetben termelődő anyagok prekurzorai.

Az acai teobromint tartalmaz, melyet stimuláló hatása miatt sokszor összetévesztenek a koffeinnel, azonban teljesen másként hat a szervezetben. Míg a koffein azonnal élénkít, a teobromint hatását kevésbé intenzíven és hosszabb időn át fejti ki, javítja a hangulatot.

Tápérték az Acaiban

Az Acai az egyik legkomplexebb természetes termés, mivel a következőket tartalmazza:

antioxidánsok
rostok (több mint 40 %)
telítetlen omega 6 és omega 9 zsírsavak
vitaminok: A, B1 (tiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), C, E (tokoferol), D
ásványi anyagok: vas, kalcium, fosfor, kálium mely a legértékesebb ásvány az acai termésben.
fehérje és protein hasonló összetételben mint a tojásban

ORAC (Oxygen Radical Absorbance Capacity )

Az ORAC teszt az ételek antioxidáns tartalmának mérésére alkalmazandó. Az értékek a mintákban kimagaslóak, 100g tiszta kivonat 70 000 ORACot tartalmaz, mely ezidáig a legmagasabb az összes vizsgált terméket illetően. 
A leírtak alapján az acai gyümölcs a földkerekség legerősebb természetes antioxidánstartalmú termése.

A termés szárított porából 3 g-ot érdemes fogyasztani naponta. Itthon egy 60-70 g-os csomag 3500-3700 Ft-ért kapható, ez kb 20 napra elegendő adag. Természetesen abban ne reménykedjünk, hogy ezáltal komoly aminosav-mennyiséget viszünk be, de a többi bioaktív összetevő hatása már ekkora mennyiségnél is érezhető.

2014. április 1., kedd

Az Ashtanga-jógából kialakult irányzatok

Újabb részlet a szakdolgozatomból:

"A modern jógaoktatásban számos olyan jóga-irányzat alakult ki, amelynek gyökerei szorosan összefonódnak az astánga vinyásza jóga Pattabhi Jois által oktatott rendszerével. Példának említhetnénk a ma már általános terminusként használt Power Yoga („Erő jóga”) irányzatot, amelynek kialakulása Beryl Bender Birch nevéhez kötődik. Beryl Norman Allentől, Pattabhi egyik első amerikai tanítványától tanulta meg az astánga vinyásza jóga alapjait, és azokat adoptálta az akkori amerikai jógaoktatás módszereihez.1

Pattabhi Jois másik tanítványa, Larry Schultz (1950-2011) szintén az astánga sorozatok alapján alkotta meg a Rocket Vinyasa jógarendszert, amelyben például Pattabhi Joissal ellentétben nem egymás után oktatják a pózokat a tanítványoknak, csak akkor „átadva” a tanítványnak a következő ászanát, amikor az előzőt már szépen elsajátította. Schultz rendszerében mindenki megpróbálhat minden ászanát, és párhuzamosan gyakorolja mindhárom astánga-sorozatot, fokozatosan elsajátítva a nehezebb ászanák végrehajtását is. Schultz jógastúdió-hálózata, az „It's Yoga” szintén nemzetközi méreteket öltött.

Harmadik példaként a David Life és Sharon Gannon által 1984-ben létrehozott Jivamukti Yoga irányzatot említhetnénk. A házaspár 1990-ben kezdte az astánga jóga tanulmányozását Pattabhi Jois irányítása alatt, és az ászanákkal kapcsolatos ismereteiket beépítették rendszerükbe, amely az ászana-gyakorláson kívül viszont más elemeket is tartalmaz, például a jóga-szentírások tanulmányozását, odaadó gyakorlatokat, mantra-éneklést, meditációt és pránájámát.2

Természetesen meg kell említeni azt a több száz, talán több ezer oktatót is, akik a világ különböző pontjain oktatják az astánga vinyásza jógát abban a formában, ahogyan Pattabhi Jois vagy Krishnamacharya egyéb mysore-i tanítványai oktatták. Az astánga vinyásza jóga rendszere tehát közvetett vagy közvetlen formában komoly hatással volt a modern világ ászana-oktatási módszereinek jelentős részére."

1 http://www.power-yoga.com/AboutBeryl/Biography/tabid/148/Default.aspx
2 http://en.wikipedia.org/wiki/Jivamukti_Yoga