2012. március 12., hétfő

3. sorozat - welcome back!

Érdekes a kapcsolatom a 3. sorozattal. Amikor elkezdtem astangázni, azt gondoltam, hogy egy év - egy sorozat. Talán meg is lett volna a dolog, ha csak ezzel foglalkozom, úgy értem, hogy minden nap gyakorlom valamelyik sorozatot, és nem kezdek bele más mozgásformákba. De közben a jóga mellett elkezdtem a Thaiboxot is, meg elkezdtem futni, görkorizni, Beast Trainingezni. Ezek a mozgásformák erősítik és formálják az izomzatot, de az ember óhatatlanul is elveszít valamennyi hajlékonyságot, amire újra rá kell feküdni, hogy visszaszerezzem. 


A tavalyi évben azért többé-kevésbé sikerült a 3. sorozatot is rendszeresen gyakorolnom, de a 4. kezdő ászanáinál el is akadtam. Nem tudom még eléggé hátrafordítani a bokámat a múlabandhászanához, és a lábam sem marad a nyakam mögött rendesen, arról nem is beszélve, hogy a 4. sorozat 7. pózában, a buddhászanában az átellenes kar alá kellene tuszkolni. Szóval amíg ezek nem lesznek meg, plusz a kettes sorozatban a karandavászana, illeve a 3.-ban a Virancsjászana, addig nem megyek tovább, ezeket csiszolgatom.


Tavaly novemberre egészen jól sikerült beizzítani a 2-3. sorozatot Annával, el is mentünk fotózásra. Utána azonban jött Thaiföld, meg idén februárban is, és a sok Thaibox miatt le is sérültem, utána nem volt olyan könnyű visszaszerezni a top hajlékonysági formámat. persze azért nem olyannak ismertek, aki feladja a dolgokat, vagy alább ad az elképzeléseiből, úgyhogy ma újrakezdem a november óta elmaradt 3. sorozatot, és az év végéig remélem sikerül valamit elérni a 4. sorozat ászanái közül is. 


Elvégre én egy rebel jógi vagyok, aki a saját korlátai ellen is fellázad! Régóta eldöntöttem, hogy addig gyakorlok, amíg meg nem lesz az astanga 6. sorozat is, persze azóta tudom, hogy nem eszik olyan forrón as kását és a legfontosabb, amit tudok, hogy  nem az ászanák külső megjelenése a lényeg, hanem a belső megtapasztalás, a bandhára és az uddzsájíra irányuló teljes koncentráció. legalább elméletben megértettem hat év gyakorlás után, hogy ez a lényeg, és néha egy pár ászana idejére sikerül is fenntartani a múla bandhát. Ezt kell kiterjeszteni a teljes gyakorlás időtartamára, és mire ez megvan, addigra a hat sorozat is meglesz, könnyedén!


Szóval én azt mondom, hogy ne tévesszük szem elől a célt, a lényeget, és ne engedjük, hogy a külsőségek elvonják a figyelmünket róla, de ugyanakkor nem futamodjunk meg a kihívások elől, és ne legyünk megalkuvók! Miért elégednénk meg egy szelettel, ha az egész torta a miénk lehet? De persze nem elég csak a cukormázat nyalogatni rajta, a lényeg belül van! Mondom ezt én, aki nem is eszik édességet, de azért ezt egy szemléletes példának találtam, mert régen én is szerettem  a sütiket. Amúgy a sok édesség nem is tesz jót a hajlékonyságnak, úgyhogy ebből a szempontból is érdemesebb átállni a zöldségre és a gyümölcsre. Tehát ma - 3. sorozat practice!    

Nincsenek megjegyzések: