2012. március 26., hétfő

Barkan jóga

A név megtévesztésig hasonlít a Bikram jógára. Az óra is. Ez nem meglepő, hiszen Jimmy Barkan Bikram Choudhury egyik őstanítványa volt, aki később a franchise-díj kapcsán összeszólalkozott mesterével, és kifejlesztette saját irányzatát Barkan-jóga néven. 


Mivel végzős vagyok a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógamester-szakán, az egyik feladat, amit kaptunk, hogy meg kell látogatni öt különböző jógaórát és hospitálási naplót kell vezetni róla. Nos, mivel én inkább melegben szeretek jógázni, mint hűvösben, eldöntöttem, hogy célpontjaim közé veszem a budapesti Hot jóga stúdiókat. Ezek közül az egyik a nemrég, februárban Budaőrsön nyílt Barkan Yoga stúdió. 


A vasárnap öt órai időpontra érkeztünk, kb tizenketten voltunk az órán. Ili, aki egyébként szintén csoporttársam a Bhaktin, és férje, Tamás a két oktató, most mindketten bent voltak az órán, amit Ili vezetett. 


38 fok volt a teremben, amikor beléptünk, de óra közben szerintem negyvenre is felkúszott a kijelző, bár párásító külön nem volt. Így is izzadtam rendesen, a mysore szőnyegem és a matracom óra végére tocsogott a vízben. Én nem annyira szeretek testhőmérsékletnél melegebb teremben jógázni, mert olyankor az energia egy része arra megy el, hogy a szervezet a túlhevülés ellen küszködik. Az utolsó fél órában már én is ezt tettem, a túlélésért küszködtem.


A Bikram-sorozat jól megvariált és napüdvözletekkel tűzdelt variációját láttuk, a legtöbb pózból itt is két szettet végeztünk, mint a Bikramon szokás. nekem mindegyik póz kb tíz légzésre jött ki, ami körülbelül megfelel az átlagos erőnlétemnek, míg a 21 légzés, ami nálunk Agnin van, az már egy kicsit nagyobb kihívás.


Az oktató megnyugtató hangon vezette az órát, szakértő instrukciókat adott, néha még név szerint is rászólt erre vagy arra az emberre, hogy mit javítson ki. Viszont igazítás az nem volt, helyette a tükörben nézegethettük magunkat, hogy helyesen végezzük-e a pózokat. Egy gyakorlottabb oktató számára, aki már több ezerszer látta a pózt kívülről, segítség lehet a tükör, de nem tudom, hogy mennyit segít egy kezdő gyakorlónak, ami még nem érzi, hogyan kellene kitartania a pózokat. 


Mindent összevetve jó kis óra volt, hozzátéve, hogy reggel már lenyomtunk egy kettes sorozatot szintén melegben, utána pedig 1200 métert úsztunk a Komjádiban. Este még azért a Barkan-jóga után csináltam egy kis Beast Traininget, csak hogy végképp kiüssem magamat. 


A stúdió egyébként szépen van megcsinálva, ízlésesen berendezett, és a padló nagyon meleg. Mindenkinek ajánlom, aki Budaőrs körzetében lakik, érdemes kipróbálni! További részletek: barkan.hu

Nincsenek megjegyzések: