Romantikus Ashtanga

Mostanában a Harcosok étrendjét követem. Nekem egyelőre úgy néz ki, hogy beválik (vegán verzióban), és érdekes módon az étrend kitalálója, Ori Hofmekler is azt írja magáról a könyv végén, hogy leállt a húsfogyasztással. A könyvben azért sok kijelentés van, amivel nem értek egyet, vagy nem tudok azonosulni, de vannak érdekes gondolatok, amik megihlettek. Ez a bejegyzés most nem is konkrétan a diétáról fog szólni, arról majd máskor írok. Most egy hosszabb idézetet szeretnék közölni a könyvből, ami a romantikus ösztönről szól, és nagyon megihletett :-)

"A romantikus ösztön - a romantika új definíciója

M it jelent az, hogy „romantikus”? Mitől lesz valaki „romantikus”? Mi­lyen egy romantikus cselekedet, romantikus ösztön vagy romantikus nézőpont? Mivel ezek a közismert szavak és kifejezések nem mindig egyértelműek, szerintem magyarázatra szorulnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy amit mondani kívánok, az vitatható, úgyhogy értsd, ahogy akarod. Egyet is érthetsz velem, meg nem is.

Szilárd meggyőződésem, hogy a romantikának egy olyan ösztön ad alapot, amely kapcsolatban áll a harcos ösztönnel, és ugyanonnan is szár­mazik. A romantikus ösztön egy ősi ösztön, amely meghatározza az egyén egyediségét, szabályok megkérdőjelezésére készteti az embert, és arra ösz­tökéli, hogy harcoljon egyedisége és sértetlensége épségének megőrzéséért.

A romantika lényege összetörni megkövesedett szabályokat és újat alkotni helyettük. A romantikus cselekedet pedig pont ennek a vég­hezvitele. Rómeó és Júlia története például romantikus, hiszen a családjuk által felállított szabályok ellen küzdöttek kapcsolatukért. Rómeó és Júlia romantikus hősök. Egymásra találásuk családjuk akarata ellenére történt. Az pedig, hogy megölték magukat, még romantikusabbá teszi törté­netüket. Az emberi élet feláldozása a szerelem miatt szembemegy minden ösztönnel. Egész történelmünk során romantikus aura veszi körül azokat, akik készek voltak életüket adni egy ügyért, amelyben szentül hittek.

A szabályok megszegése kedvez a romantikának. Bűnözők, utcalányok és antihősök például, akik ellenszegülnek és megsértik a társadalmi szabá­lyokat, gyakran lesznek az irodalom kedvelt szereplői. Gondoljunk csak Balzacra vagy Dosztojevszkijre. A Jesse Jameshez, Billyhez, a kölyökhöz, Butch Cassidyhez, valamint Bonnie és Clyde-hoz hasonló törvényenkívülieket romantikus hősöknek tartjuk, legfőképpen mert meg merték szegni a szabályokat.

Mint említettem, a romantika egy ösztönből táplálkozik. A gyerekeknek például van egy természetes, nagyon friss romantikus ösztönük. Ha, mond­juk, a szülő vagy a tanár azt mondja a gyereknek, hogy tegyen (vagy ne te­gyen) meg egy bizonyos dolgot, akkor ő gyakran megpróbál ellenszegülni. Gyakran előfordul az is, hogy tanáraikon viccelődnek. A gyerekeknek kitűnő a humorérzékük, a humor pedig önmagában tartalmaz szabálysze­gést. Komolyan úgy hiszem, hogy a romantikus ösztön - mélyen a tudat­alattinkban - az, ami miatt élvezzük a tabukat szegő vicceket, és a bennünk rejlő gyerek nevet fel, amikor valami vicceset látunk vagy hallunk. A gye­rekek sokszor szembeszegülnek a szülők vagy a környezetük állította vallási, politikai, társadalmi szabályokkal, ezért gyakran bűntudatot éreznek. Ez az oka annak, hogy sajnos idővel a gyerekek romantikus ösztöne eltompul. Mégis, ezek az ősi romantikus vágyak és ösztönök mélyen belénk vannak kódolva. Hiszem, hogy minden romantikus történet akár az irodalomban, akár a valóságban felidézi, kiváltja ezt az ösztönt.

A „rend fenntartása” érdekében a társadalom számos romantikátlan, ro­mantikaellenes tabut állít. Ez teljességgel érthető, hiszen, ha mindenki bősz romantikus lenne, lehetetlenség volna rendet tartani. Viszont ha ez az alapvető ösztön folytonosan irányítás és elnyomás alatt van - olyan tünetek jelentkezhetnek, mint frusztráció, düh, agresszió és a szabadság hiányának érzése. Egy olyan világban élünk, amely hemzseg a hamis romantikától. Nincs elegendő hely arra, hogy a teljesség igényével filozofáljak e témáról, úgyhogy csak annyit mondanék, bármely látszólag romantikus eszme, amely emberek tömegének tetszik, valószínűleg álromantikus. Az igaz romantika individualista, az egyedire törekszik. Nem amellett kardos­kodom, hogy az emberek szabályokat és törvényeket szegjenek. Csak azt mondom, hogy a szabályok és normák ösztönös megkérdőjelezése szük­séges, ha valamin javítani, változtatni akarsz, vagy újat hoznál létre."

Most akkor térjünk rá az Ashtangára. Vannak olyan oktatók és gyakorlók, akik az Ashtangát egy végtelenül beszabályozott, megkövesedett rendszernek tekintik és úgy mutatják be, oktatják, gyakorolják. Ha egy hajszálnyira is eltérsz a kőbe (vagyis a senki által soha nem látott Jóga-koruntába) vésett szabályoktól és vinyásza-számolástól, akkor "no benefit", a tradíció ellen mész, stb. Meggyőződésem, hogy ez a fajta hozzáállás a félelemből és a ragaszkodásból táplálkozik elsősorban, amelyek nem azonosíthatók a harcos szellemmel és a romantikus ösztönnel. Ha véletlenül holdnapon gyakorolsz, nem csinálsz vinyászát az asszimetrikus pózok között, beteszel egy plusz ászanát a sorozatba, vagy véletlenül öt légzésig maradsz egy pózban, amiben az előrás szerint csak egy légzésig lenne szabad, akkor törvénysértést követtél el, és bűntudatot kell, hogy érezz.

Én magam már évek óta fellázadtam a mondvacsinált szabályok ellen, és nem tekintem önmagamra nézve kötelezőnek az olyan elvárásokat, amelyeknek nem látom értelmét, és nem vagyok megggyőződve róla, hogy a fejlődésemet szolgálják. Sem a jógában, sem az élet más területein. Ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezés nélkül elfogadjon egy szabályrendszert, vakhit, önmagunk intelligenciájának és intuíciójának alábecslése és a romantika teljes hiánya szükséges. Az ilyen hozzáállás gyakran meg akarja fosztani az egyént a szabad választás jogától, attól a képességtől, hogy eldöntse, mi a jó és mi nem jó a számára, gyakran tekintélyelvűen felülírja az egyéniség kreatív szabadságát. 

Én mindig is lázadó, ha úgy tetszik, romantikus voltam és a saját szabályaim szerint szerettem játszani, élni az életemet. A jógához, és az Ashtanga gyakorláshoz is ez a hozzáállásom. Röviden összefoglalva: mindent szabad, ami nem megy ellene az anatómai elveinek. A sorozatoknak természetesen megvan a maga dinamikája, költészete, és én nem vagyok a mindenáron történő változtatások híve. Tisztában vagyok vele, hogy a "jelenlegi tradíció", ami Sharath hozzáállását képviseli, több ponton eltér attól, amit nagyapja, Pattabhi Jois lefektetett a Jóga-málában. Azzal is tisztában vagyok, hogy a legtöbb oktató, aki még Pattabhi Joistól tanult, jó ideje megbékélt a gondolattal, hogy az oktatásában elkerülhetetlenül meg fog jelenni a saját egyénisége és kreativitása, és természetszerűleg azokat az embereket fogják vonzani ezek az oktatók, akikben ők is meg tudnak ihletni valamit, be tudják lobbantani a lekkesedés szikráját. Minden értelmezés rendben van, amíg a kitalálója nem tekinti azt magasabb rendűnek a többinél, és mindenkire nézve kötelező érvényűnek.

Midnazok az oktatók, akiktől eddig tanultam (legalább egy tucat Ashtanga-oktatóról van szó), valamit hozzátettek, csiszoltak a gyakorlásomon, a megértésemen, az oktatásomon. Ugyanakkor meghagytam a jogot magamnak, hogy úgy értelmezzem a sorozatokat és olyan módszertannal oktassak, ami az én egyéniségemet a legjobban kifejezi. Úgy érzem, hogy így tudok a leginkább önmagam, a tényleges önvalóm felé fejlődni, és így tudom a legtöbb inspirációt merítani a gyakorlásból. Számomra a jóga az értelmetlen szabályok béklyójából való kitörést, az intuíció és a harcos ösztön felébresztését jelenti. Nem érezném jól magamat gyakorlás közben, ha valamilyen külső elvárásoknak próbálnék kényszeresen megfelelni, vagy félelmet, esetleg bűntudatot éreznék, amiért a 3., 4. satöbbi sorozat haladó pózait próbálgatom gyakorolni, anélkül, hogy valaki hitelesen felhatalmazott volna rá.

Régebben előszeretettel használtam a Punisher nevet, de közben átértékeldött bennem a dolog, és rájöttem, hogy fölösleges büntetni az embereket, mert ezzel azt sugallom, hogy képtelenek önmaguktól felelős döntéseket hozni. A jóga nem a kínzásról és az erőltetésről szól. Most is van, amikor erőteljesen igazítok, de sokkal jobban figyelek arra, hogy a gyakorló mennyire befogadóképes mentálisan, mennyire igenli és igényli az ilyen fajta segítséget. Hiszen a szabad akaratán nam akarunk erőszakot tenni, csupán segíteni, inspirálni akarjuk. Ezért az órán a tanárnak és a gyakorlónak is a "No Expectations" üzemmódban kell lennie, de a legjobb, ha minél jobban egymásra vannak hangolódva.

A romantikus ösztön tett Rebel jógivá, és ez most tudatosodott bennem, Ori Hofmekler szavait olvasva. Én így érzem jól magamat, és mindig is így fogok gyakorolni. Nálam nincs olyan, hogy tilos kézenállni, vagy a pózok haladó változatait gyakorolni (például hanumánászanát sima dzsánusírsászana helyett stb.), mert elsődlegesnem tartom, hogy elősegítsem a kreativitás ébredését a gyakorlókban, önállóvá, önkifejezővé és önmagukra találóvá szeretném tenni őket, és nem érzellemmentes, klónozott Ashtanga-robotokká. Akik szeretnek ebben a szabad szellemben gyakorolni, azok jól fogják érezni magukat az óráimon, legalábbis én minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében. Aki viszont gépesített Ashtangára vágyik, az is nyilván meg fogja találni magának azt az oktatót, akitől ezt kapja. Kicsit hosszú lett ez a bejegyzés, de remélem, azért érthető a lényeg. Szóval éljen a romatikus Ashtanga! A végére pedig idebiggysztem az Ashtanga Police videót, mert ezen mindig jót röhögök :-)

A csípő és medence mozgásai

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A combnyak és a combcsont közötti szög (dőlésszög) 125 fok körül van, és a combcsont befelé tartását okozza, ami az ízfelszínek optimális illeszkedését eredményezi. A dőlésszög miatt a térdek és a lábak közelebb vannak a test középvonalához, ami lehetővé teszi az ember számára az egyenes járást, anélkül hogy egyik oldalról a másikra kelljen dőlnie, mint ahogy az emberszabású majmok teszik. Ha a szög jelentősen kisebb 125 foknál, azt coxa varusnak, (a csípő befelé hajlásának) nevezik, ami X-lábat okoz (a térdek járásnál összeérnek). Ha a szög jelentősen nagyobb, azt pedig coxa valgusnak (a csípő kifelé hajlásának) nevezik, és O-lábat okozhat, vagyis a térdek eltávolodnak egymástól.

A combnyak nem pontosan oldalra nyúlik, hanem inkább enyhén hátra, ha a csípőízületet vesszük kiindulási pontnak. Ha álló (anatómiai) pozícióból nézzük felülnézetben, akkor a combnyak és a combcsont közötti relatív elfordulást torziós szögnek nevezzük. A normális dőlésszöggel egyetemben ez biztosítja a csípőízület optimális illeszkedését és egybefüggőségét. A torziós szög általában 12 és 15 fok között van, és normális előrehajásnak nevezik (Mivel a torziós szög a combcsont nyaka és szára közötti elfordulást írja le, itt a combcsont szárát tekintik kiindulási pontnak, és nem a csípőízületet, mint a jógában. Ezért a combnyak és a combcsont közötti normális szöget előrehajlónak nevezik, ami azt jelenti, hogy a combcsont síkjánál előbbre mutat.) Ha a torziós szög jelentősen nagyobb, mint 15 fok, azt túlzott előrehajlásnak nevezik, és sok esetben kompenzálásképpen az illető befelé fordítja a lábfejeit járás közben. Ezzel szemben, ha a szög sokkal kisebb, mint 15 fok, akkor már hátrahajlik, és azt okozhatja, hogy az illető járás és állás közben kifelé fordítja a lábfejeit. Ez a szög elősegíti a láb nyak mögé helyezését. A torziós szög lehetővé teszi nem csak azt, hogy a nyakunkba tegyük a lábunkat, hanem azt is, hogy sokkal lejjebb eresszük a hátunk mögé, ha teljességében összekombináljuk a csípőízület háromféle mozgását: hajlítás, távolítás ás kifelé forgatás). Ezzel a mozdulattal a csípőízületet teljes, több, mint 180 fokos mozgási tartományán keresztülvisszük.

A csípőízület megnyitása fontos cél az Ashtanga-jógában. Ha azonban az igazítás erejét a pózban részt vevő csontok formája akadályozza, akkor az erő eltérülhet. A tipikus helyek, amelyek az erőhatásból kapnak a láb-a-nyak-mögötti pózok esetében a térd külső szalagja, a térd külső meniszkusza, az SI-ízület, és a lumbális porckorongok. Mindezek potenciálisan sérülékeny és érzékeny struktúrák. Ha megsérülnek, akkor hosszadalmas időt vesz igénybe a regenerációjuk, mivel a szalagok és porcok korlátozottabb keringéssel rendelkeznek, ami pedig szükséges a gyógyulási folyamathoz. Egy szalag- vagy SI-ízület-húzódásnak például hat hétre lehet szüksége a stabilizációhoz vagy gyógyuláshoz. Ezen kívül, a hegszövet soha nem lesz olyan erős, mint az eredeti, egészséges szövet. Ezért érdemes óvatosan haladni a láb-a-nyak-mögötti pózokkal. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy ez a hátrahajlításra és a jóga-ászana gyakorlás más területeire is érvényes.

A medence mozgási tengelye a csípőízület. Az egyenetlen vagy homorú medence egy másik dolog, ami aszimmetriát okozhat a hajlékonyságban a láb-a-nyak-mögötti pózok során. Ezt az SI-ízület húzódása, instabilitása vagy kötöttsége is okozhatja. Ezen kívül fájdalom jelenhet meg a térdben, SI-ízületben, a lágyékban vagy a derékban, ha a medence ferde. A keresztcsont elmozdulása a medencéhez képest szintén a problémák forrása lehet. A keresztcsont a gerinc mozgásának tengelye. A keresztcsont helyes pozíciója a medencéhez képest tehát a gerinc és a medence teljes és optimális funkciójának záloga.

Ahogy korábban leírtuk, a medence két különálló csontból áll, amelyek hátul a keresztcsonttal ízesülnek, elől pedig egy porccal egyesülve alkotják a szeméremízületet. Ez nagy lehetőséget ad a két medencefél mozgására. A kapcsolódásaik miatt ezek a része egy egységként funkcionálnak, ezért az egyik rész elmozdulása befolyásolni fogja a többiét is. Ezen kívül, az összes izom, a mi a medencéhez kötődik, biztosítókötélként segíti elő a támaszt és stabilitást. Bármilyen változás az egyik medencefél pozíciójában azt fogja okozni, hogy bizonyos izmok megrövidülnek, illetve meghosszabbodnak. Ha a csípőcsont visszafelé mozdul, azt a medence hátrabillenésének nevezzük, amit a szeméremcsont előremozdulása kísér. Ha például az egyik csípőcsont hátrébb és ezért lejjebb van, mint a másik, a csípőcsont elejére tapadó izmok megnyúlnak, míg a hátul tapadó izmok megrövidülnek és összehúzódnak. A combcsont és a csípőízület által bezárt szög miatt a lefelé billenő csípőcsont az adott oldali lábat felfelé húzza, ami a lábhosszak közötti funkcionális eltérést eredményez. A pszoász és/vagy a quadratus lumborum izmok is begörcsölhetnek. Az egyik medencefél oldalra is kimozdulhat, ami az ágyéki izmok megnyúlásához vezet, miközben a csípőt kifelé forgató izmok megrövidülnek."

A csípőízület

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A csípőízület

A csípőízület szerepe nagyon lényeges a láb-a-nyak-mögötti pózokban. Ha a csípőízületek megfelelően nyitottak, akkor egyáltalán nem esik nyomás a gerincre - vagy csak nagyon kis mértékben – ezekben a pózokban. Ha nem értjük meg megfelelően a csípőízület mozgását és korlátait, a láb-a-nyak-mögötti pózok végzése a csigolyák szubluxációjához (elmozdulásához) vagy a porckorongok sérüléséhez vezethet. (A szubluxáció az ideális pozíció és a diszlokáció (elmozdulás) közötti állapot. A gerinccsigolya vagy bármelyik ízület ideális anatómiai pozíciója száz százalékos funkciót biztosít, míg az elmozdult állapotban nulla százalékos a funkció. E két szélsőség között áll a szubluxáció sokféle árnyalata, melyben különböző mértékű a funkcionalitás, amit gyakran diszkomfort érzése kísér).

A csípőízület a combcsontból áll, amely nagy, gömbszerű fejével ízesül a medence csípővápájához. A medencecsont jobb és bal fele is három részre oszlik. A felső rész a csípőcsont, az alsó elülső rész a szeméremcsont, az alsó hátulsó rész pedig az ülőcsont. A medence mindhárom csontja összekapcsolódik és a csípőízület részét alkotja. A csípőízület mély vápája stabilizálja a combcsont végét, és nagy mennyiségű ízületi szalag veszi körül. Sok erőteljes izom kapcsolódik a medencéhez és a csípőízülethez. Ezek biztosítják a megfelelő erőkarokat a test előre- és felfelé mozdításához. Bármelyik izom gyengesége ezek közük komolyan befolyásolja az egész test mobilitását.

A combcsont az emberi test leghosszabb és legerősebb csontja. A combcsont vége a combnyakon keresztül kapcsolódik az ízületi fejhez. A combnyak szerepe az, hogy oldalirányba távolítsa a combcsontot a csípőízülettől, ami csökkenti a csontok nekiütődésének esélyét a csípőízületnek. Anatómiai értelemben véve a láb-a-nyak-mögötti pózokhoz szükséges hajlékonyságot korlátozhatja a rövid, kevésbé konkáv combnyak, mivel így hamarabb nekiütődik a csípőízületnek, és így megakadályozza a további hátramozdulását. Ezt különösen azoknak a tanároknak kell megérteniük, akik igazítást adnak a tanulóiknak a láb-a-nyak-mögötti pózokban, és azoknak a gyakorlóknak, akik erőltetve gyakorolnak. Az az érzés, amikor egy mozgást a csontok összeütközése akadályoz meg, teljesen eltér attól, amikor a mozgást az inak, izmok, zsírszövet, vagy a támasztóerő hiánya akadályozza meg. A tanárnak képesnek kell lennie meghatározni az akadály minősége alapján, hogy milyen fajta szövet okozza."

A homokvár

Tegnapelőtt homokoztunk a kislányommal, Gauranga-lilával. A legtöbb szülő általában elviszi a gyerekét a játszótérre, és utána leül a padra az okostelefonját nyomkodni. Én viszont úgy döntöttem, hogy ha már itt a jó lehetőség, és miénk a homokozó, akkor igazából belevetem magamat a játékba, és építünk egy nagy homokvárat. Pinci egyből ásott egy jó mély tavat, ami inkább kútra hasonlított, és teleöntötte vízzel. Onnan termelte nekem a vizes homokot, amiből remekül meg lehetett építeni a várfalat. Négyszögletes vár lett, rendesen körbeárkolva, méghozzá az árok lejtett is, és ha az egyik végén beleöntöttük a vizet, akkor a kútba folyt le az egész. A várfalon belül egy nagy kerek bástya volt, ami jól kimagasodott. Még lehetett volna cifrázni, nem mondom, de hát rég homokoztam :-) Jó, nem volt olyan szép, mint az ábrán lévő, de dolgoztunk vele, az biztos!

Amikor elkészültünk vele, és már indulni akartunk, Pinci ünnepélyesen begyalulta a földbe az egészet. Hiába próbáltam alkudozni vele, hogy hadd maradjon meg egy kicsit a vár, ő úgy tekintette befejezettnek a művet, ha az eredményt ismét visszaáramoltattuk a Természetbe. Közben rájöttem, hogy az egész életünk olyan, mint a homokvár építése: valami maradandót és kiemelkedőt szeretnénk alkotni, de az idő könyörtelenül megsemmisít mindent, amit létrehoztunk, felépítettünk, hiszen minden átmeneti. A homokvárat is előbb-utóbb elmossa a víz, elsodorják a hullámok, vagy szétfújja a szél. Éppen ezért az embernek magába a cselekvés örömébe kell belefeledkeznie, ahelyett, hogy elkezdene ragaszkodni az eredményhez.

A gyerekek mindezt ösztönösen érzik, ezért számukra a legfontosabb dolog az életben a játék. Tudják, hogy nincs semmi értelme, maradandó haszna, vagy jelentős következménye, mégis erre fordítják az idejük java részét. Aztán jön az iskola, a munkahely, a családi kötelezettségek, és a gyermeki lélek lassacskán elfelejti az önfeledt játszás örömét, ehelyett játssza a komoly munkatársat a hivatalban, és ha szórakozni vágyik, akkor általában sörözik a haverokkal, meccset néz, plázákban költi a pénzét, vagy a legjobb esetben sportol. A gyerekeink viszont emlékeztetnek bennünket arra, hogy mi is nagyra nőtt gyerekek vagyunk, és lehet, hogy nagyobb és szebb várat tudunk építeni, mint egy hatéves gyerek, mivel ügyesebbek és ambiciózusabbak vagyunk, de a lényeg nem ez. 

A lényeg az, hogy belefeledkezzünk a játszás örömébe, jól érezzük magunkat együtt, és ne ragaszkodjunk az eredményhez, hiszen minden nap építhetünk egy újabb várat, szabadjára engedve a fantáziánkat és a kreativitásunkat. Én úgy gondolom, hogy az ember elpazarolja az életét, ha állandóan fontoskodik, görcsöl, és foggal-körömmel ragaszkodik a munkája eredményéhez. Patandzsali is azt mondja, hogy a lélek célja ebben a világban csupán a tapasztalatszerzés, és minél erősebben azonosítja magát az egójával és annak kiterjedéseivel (munkahely, család, társadalmi pozíció, szakmai tekintély, vagyon stb. stb.), annál inkább elfeledkezik az önfeledt játszás öröméről, pedig ez a legfontosabb dolog az életben. 

Játék közben annyiféle szerepet ölthetünk magunkra, de mindezt csak azért tesszük, hogy örömet okozzunk egymásnak. Nem azonosítjuk magunkat velük, mert a következő öt percben fordul a szereposztás, és egy másikat kell ugyanolyan beleéléssel eljátszani. A "való életben" viszont sok-sok évig, akár egy egész életig is eltarthatnak bizonyos szerepek, amelyeket a lélek a reinkarnáció körforgásában magára ölt a karma hatása alatt. Éppen ezért elkezdünk egyre jobban azonosulni a szerepünkkel, vagy ha nem jó a szereposztás, akkor folyamatosan szenvedünk és frusztrálódunk miatta. Amikor pedig el kell engedni, akkor fájdalmat és szomorúságot érzünk. Pinci nem érzett semmi ilyesmit, amikor a földbe döngölte a homokvárat, mert tudta, hogy ez a természet rendje, és meg kell tanulnunk derűs nyugalommal szemlélni a tünemény világ átmenetiségét. Én egy kicsit azért megsirattam a váramat, talán azért, mert vagy huszonöt éve nem építettem egyet sem, de az biztos, hogy a jövőben fogok még! Hiszen a homokvár-építés a legfontosabb dolog az életben! :-)

A megértés folyamata

Újabb részlet Gregor Maehe Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.48. grahana-szvarúpászmitánvajárthavattva-szamjamádinidrija-dzsajah

grahana – a megértés ereje; szvarúpa – lényegi természet; aszmitá – egoizmus; anvaja – benső természet; arthavattva – célzatosság; szamjamát – szamjama által; indrija-dzsajah – az érzékek feletti uralom.

A megértés folyamatára, annak lényegi természetére, az egóra, benső természetére és a célzatosságra irányított szamjama az érzékek feletti uralmat eredményezi.

Ez a szútra a 3.44-es szútrához kapcsolódik, de ezúttal a szamjama tárgya a megértés vagy megismerés folyamata.

• Az első szamjamát a megismerés folyamatára irányítjuk, amire példaként hozhatjuk a látás érzékét. A fénysugarak visszatükröződnek egy tárgyról, utána a szembe jutnak, majd az elmébe közvetítődik a kép, amely összehasonlítja az ilyen tárgyakról gyűjtött korábbi adatokkal. A megismerés folyamata magában foglalja a tárgy jelenlétét, az érzékszervet, mint a szem vagy a fül, és az elmét, amely felismeri a tárgyat.
• A lényegi jellemző az intellektus/értelem. Vjásza szerint az intelligencia természete az, hogy megvilágít mindent, ami megjelenik előtte. Csodálatos módon, tehetnénk hozzá. Azért nevezik lényegi jellemzőnek, mert enélkül, hogy az intellektus megvilágítaná a tárgyakat, semmilyen megismerés nem lehetséges. Az értelem olyan, mint a fény, a fáklya a sötétségben. Ha kikapcsol, akkor nem lehetséges a látás, még ha a tárgy, a szem és az elme jelen is vannak.
• Az egó az ügynök, amely birtokolja a felfogást. Míg az intelligencia tiszta megismerés, az egó azt mondja, hogy az Én az, aki megismer, én fogom fel a tárgyat. A tulajdonos nélkül ott van a felfogás ténye, de nincs senki, aki felfog.
• A benső természet az, ami az összes eddig tárgyalt aspektusban benne foglaltatik. A megismerés folyamatát, az intellektust, és az egót egyaránt a prakriti három gunája, a radzsasz, tamasz és szattva alkotja. A benső természetet tehát a gunák alkotják.
• Mint a 3.44-es szútrában is, az utolsó szamjamát a célra irányítva végezzük. Itt ez a megismerés célja, de attól eltekintve azonos a 3.44-es szútrában említett céllal. A megismerés célja a látás. Mindkettő ott van, hogy az intellektus tudjon következtetni az alany, vagyis a tudat létezésére. Ebből a látó idővel megállapodik a valódi önvalóban, ami a tudat. Ez az állapot pedig a szabadság (kaivalja).

Az érzékek feletti uralkodás a a saját magunk kivetítése folyamatának a fordítottja. A normális folyamat az, amikor az intelligencián, az egón és a megismerés folyamatán keresztül vetítjük ki magunkat, és végül olyan tárgyakkal azonosítjuk magunkat, mint ház, autó, társadalmi pozíció, vagy a jógapózok elsajátításának képessége. Ezt a folyamatot evolúciónak is nevezik.

Ezzel ellentétes az involúció, ami a normálistól a természetes állapot felé vezet. A természetes állapot az, amikor nem vetítjük ki magunkat a megismerés folyamatán keresztül, hanem megismerjük önmagunkat, mint a tudatot. Az érzékek feletti uralom ebben a kontextusban azt jelenti, hogy elfogadjuk: a maradandó szabadságot és gyönyört csakis belül találhatjuk meg, és ezért nem engedjük, hogy az érzékek kifelé forduljanak, és megragadják a vágyak tárgyait."

Test vs egó

Elgondolkodtam egy kicsit Gregor Maehle kijelentésén a tegnapi Jóga-szútra-magyarázatban: "Amikor tökéletessé tesszük a testet, az semmi más, mint az egó tökéletesítése. A felszabadulást az egóval és a testtel történő azonosítás elengedése eredményezi." Hát igen, az egó az egy fogas kérdés. Főleg azt figyelembe véve, hogy az Ashtanga rendszer 99%-ban a testre, az ászanákra fókuszál, még akkor is, ha azt hangsúlyozzuk, hogy a légzésre meg a bandhákra kell figyelni. Viszonylag kevés olyan Ashtanga-gyakorlóról tudok, akinek a napi gyakorlása túlmutat valamelyik sorozat ászanáinak gyakorlásán, például kevesen gyakorolnak rendszeresen pránájámát, meditációt vagy mantra-éneklést, esetleg krijákat. 

H pedig a gyakorlásunk java részében a testünkkel foglalkozunk, akkor annak két hatása lesz: egyrészt meg fogjuk tapasztalni fizikai szinten a jóga összes áldásos hatását (egészséges, jól kinéző, funkcionálisan jól működő, fiatalos test stb. stb.), persze emellett a puszta ászana-gyakorlás is kihat a mentális, energetikai, érzelmi és tudati működésünkre is, akármilyen motivációval végezzük is a gyakorlatokat. A másik hatás pedig az, hogy erősödni fog a hamis azonosítás a testünkkel. Hiszen egy kellemesebb, jobban működő testtel azonosíthatjuk magunkat pár év jóga-gyakorlás után, ahelyett, hogy egyre kellemetlenebbül éreznénk magunkat benne, ahogy halad előre az idő, ketyegnek az évek. Illetve az is erősíti a testi azonosítást, hogy a figyelmünket a testgyakorlásra és annak hatásaira koncentráljuk.

Mégis úgy érzem, hogy Maehle kijelentése félrevezető lehet, hiszen az átlagfelhasználó talán megérti belőle a veszélyforrást, és beparázik: "Ha a testemet fejlesztem, akkor elkerülhetetlenül nőni fog az egóm?" Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy az egó növekedése szinte önműködő, minimális eszközigényű folyamat, vagyis annak is növekedhet az egója, aki nem gyakorolja az ászanákat, vagy komolytalanul, tessék-lássék gyakorolja, vagy bármi mást csinál vagy gyakorol. Bárki büszkévé válhat a vélt vagy valós eredményeire, hiszen a feltételekhez kötött tudatállapotban létszükséglet a hamis azonosítás, valamibe mindig bele kell kapaszkodnunk, hogy jól érezzük magunkat: kapcsolatok, elismerés, befolyás, tekintély, társadalmi pozíció, valamilyen képesség, adottság stb. stb. Bár Coelho is ír róla, hogy mindenkinek fel kell fedeznie az adottságát, de én azt hiszem, hogy a helyes úton akkor járunk, hogy ha felfedeztük, akkor mások szolgálatára fordítjuk és nem az egónk növelésére. Ehhez pedig két dologra van szükség: őszinteségre és alázatra.

Vagyis nem az a helyes következtetés, visszatérve az ászana-gyakorlásra, hogy el kell hanyagolni az ászanákat, vagy el kell veszíteni a motivációt, ehelyett ugyanúgy kell haladni és fejlődni tovább, viszont mindezt alázattal kell párosítani. Ez az egyetlen módja annak, hogy az elért sikereink, eredményeink ne az egónkat növeljék, hanem közelebb vigyenek a célhoz: eredeti önvalónkhoz. Én hiszek benne, hogy az ászana-gyakorlás is közelebb vihet a transzcendenshez, ha helyes attitűddel gyakoroljuk. Sőt, azoknak az embereknek, akiknek a tudata igényli a fizikai aktivitást, önbecsapás lenne erről lemondani és például a meditációt erőltetni.

Ugyanakkor azt is leszögezhetjük, hogy bármelyik másik gyakorlat végzése (meditáció, pránájáma, mantra-éneklés) is ugyanúgy az egónk növelésére mehet, ha nem megfelelő hozzáállással végezzük. Egy jógi büszkévé válhat arra, hogy órákig képes a köldökét bámulni, hogy olyan lemondott, hogy egy szál ágyékkötőben rohangászik mezítláb, nem is beszélve a misztikus képességekről, amelyeket a hosszas gyakorlás eredményeként (vagy inkább melléktermékeként) megkapott. Sokféle misztikus képesség létezik, ahogy Patandzsali is leírja, például az a képesség, hogy befolyásolni tudjuk mások elméjét. Ha valaki jógát oktat (vagy bármi másban szaktekintélyként tartják számon), akkor ez a képesség előtérbe kerülhet. Éppen ezért oktatóként is óvatosnak kell lennünk, nehogy az egónk befolyása alá kerüljünk. A valódi jógik nem használják a képességeiket önös céljaik elérésére, még akkor sem, ha rendelkeznek velük. 

A jóga célja szerintem a felszabadulás az elme rabságából, nem pedig az, hogy újabb és újabb hamis korlátok közé szorítsuk. Éppen ezért én arra szoktam törekedni a jóga-oktatásom során, hogy a gyakorlók saját személyiségét, természetét hozzam a felszínre, önállóvá tegyem őket, ahelyett, hogy függővé tenném saját magamtól. Hiszen én is szabad ember akarok lenni, és másokat is ehhez szeretnék hozzásegíteni. Az önzetlen adás, és a másik szabadságának tiszteletben tartása szerintem egy jó út ahhoz, hogy az oktatásunk vagy a gyakorlásunk során ne kerüljünk az egónk irányítása alá. Ha valami sikerül, akkor örülünk neki,d e nem azért tesszük, hogy elismerést csikarjunk ki másokból. Ha őszintén gyakorlunk, és folyamatosan dolgozunk a saját személyiségünkön, félelmeinken (amelyek szintén az egó részei, és nagyon erős manipulációs erővel rendelkeznek), akkor a gyakorlás valóban hozzá fog segíteni, hogy egy magasabb szintre emelkedjünk, anélkül, hogy a büszkeségünk növekedne.

Ha pedig mégsem sikerül elkerülni az egó inflálódását, akkor az élet úgyis gondoskodni fog arról, hogy időben leeressze. Ahogy Coelho mondta: az is meghal, aki a harmadikról ugrik ki, meg az is, aki a századikról, akkor meg miért ne válasszuk a látványosabbik módot? :-) Szóval nem kell mániákusan félni attól sem, hogy elszalad velünk a ló, mert az élet úgyis gondoskodik róla, hogy megtanuljuk a leckét. Ha nem megy elsőre, akkor majd menni fog századszorra. Ha nem megy ésszel, akkor majd menni fog kényszerrel. 

Egyébként Maehle is megpendíti azt a húrt máshol, hogy nem célravezető elutasítani a testünket annak természetes működésével, igényeivel együtt. A testet nem kell megvetendőnek, alantasnak tekinteni, vagy esetleg akadálynak az önmegvalósításban. Valójában  a testünk és az érzékszerveink eszközök, melyek segítségével az elménket vissza tudjuk irányítani a Transzcendensre. A látott (vagyis a világ) célja egyedül az, hogy olyan élményeket biztosítson a látó (a lélek) számára, amelyek ráébresztik eredeti önvalójára. Szóval hajrá, hadd jöjjenek az élmények, persze azért használjuk az intelligenciánkat arra, hogy mely élményeket fogadunk be, és melyeket kerüljük el.

A nyolc sziddhi

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.46. tató 'nimádi-prádurbhávah kája-szampat-taddharmánabhighátascsa

tatah – abból; animádi – animá stb.; prádurbhávah – megjelenés; kája-szampat – testi tökéletesség; tat – az; dharma – funkció; anabhighátah – akadályozás hiánya; csa – és

Abból a szamjamából származik a nyolc sziddhi, amelyeket nem akadályoz meg az elemek természete.

A nyolc sziddhi a következő:

• parányivá válni (animá);
• könnyűvé válni (laghimá);
• naggyá válni (mahimá);
• elérni távoli tárgyakat (prápti);
• különböző szubsztanciákon áthatolni (prákámja);
• megnyilvánítani bármit, amit választunk (ísitá);
• megváltoztatni a külalakunkat (vasitá);
• beteljesíteni minden vágyunkat (kámávasájitá).

Azt mondják, hogy ezt a nyolc sziddhit nem akadályozzák az elemek. Valójában az utolsó három az elemek akaratlagos manipulációját is magába foglalja. De Vjásza azt mondja, hogy a jógi nem fogja és nem is használhatja ezeket a képességeket arra, hogy bármit megváltoztasson ebben a világban. Ez azért van, mert az elemek sorrendjét eben a világban az határozta meg, aki kezdettől fogva tökéletes. E a tökéletes lény természetesen a Legfelsőbb Lény. más szavakkal, bár az elemek nem akadályozzák az erőket, a Legfelsőbb Lény által lefektetett rend korlátozza őket.

3.47. rúpa-lávanja-bala-vadzsra-szamhananatváni kája-szampat

rúpa – szépség; lávanja – kecsesség; bala – erő; vadzsra-szamhananatváni – gyémántkeménység; kája – fizikai test; szampat – tökéletesség

A test tökéletessége a szépség, erő, kecsesség, és gyémántkeménység.

Kommentár helyett, Vjásza megismétli a szútrát, azt mondva, hogy a test tökéletessége a vonzóság, ragyogás, felülmúlhatatlan erő, és gyémántkeménység. Sankara és H. Aranja egyáltalán nem hajlandó kiegészíteni Vjásza kommentárját, Míg Vacsaszpati Mishra és Vigjánabhikshu csak megismétli Vjásza szavait – ami pedig szinte Patandzsali szavainak ismétlése. A 195 szútra közül ez az egyetlen, amelyet a hiteles kommentátorok egyike sem kíván magyarázni.

E csend oka az, hogy a testet az egó kikristályosodásának tekintik. Amikor tökéletessé tesszük a testet, az semmi más, mint az egó tökéletesítése. A felszabadulást az egóval és a testtel történő azonosítás elengedése eredményezi. Azért hallgatnak, mert nem szeretnék a rossz ösvényre – a test tökéletesítésének ösvényére vezetni a tanulókat."

A legjobb növényi fehérjeforrások

Sok szó esett már a blogban a fehérjékről. Én egyébként azt tartom, hogy testsúly-kilgrammonként 1 g fehérjebevitel bőségesen elég napi szinten, feltéve, ha megfelelően megemésztjük és beépítjük. Tehát még annak sem kell napi 2-3 g/kg fehérjét fogyasztania, aki rendszeresen edz és sportol. Ezt növényi forrásokból valószínűleg nehéz is lenne bevinni, mert ahhoz legalább 5 kiló kaját kellene megenni egy nap. Az állati fehérjék azonban általában sokkal rosszabb hatékonysággal épülnek be, mint a növényi fehérjék, mivel a növényekben a fehérje mellett ott van az összes fitonutriens, ami a hatékony emésztéshez szükséges. Aki olvasta Colin T. Campbell Kína-tanulmányát, az tudja, hogy a szerző a nagymértékű állati fehérje-fogyasztással hozta összefüggésbe a "bőség betegségeinek" gyakori kialakulását a nyugati társadalmakban: rák, szív-és érrendszeri betegségek, cukorbetegség és elhízás. Nem csoda, hiszen az állati fehérjeforrásokkal együtt nagy mennyiségű kalóriát is beviszünk a szervezetünkbe, ugyanakkor az ilyen táplálék nélkülözi az esszenciális fitonutrienseket (rostot, vitaminokat, ásványi anyagokat, enzimeket, bélbaktériumokat), így lecsökkenti az emésztésünk hatékonyságát. A következmény: salakanyagok, káros szabadgyökök lerakódása a szövetekben, a belső szervek idő előtti elöregedése és végül a bőség betegségeinek köszönhető halál. 

Aki szeretne ezen változtatni, annak számára néhány ötletet gyűjtöttem össze, hogy növényi forrásokból hogyan lehet megoldani az elegendő fehérjebevitelt. A fehérjeporokat még bele sem vettem, csak a natúr növényi alapanyagokat. Pedig vannak szója-, rizs-, borsó-, búzacsíra- és hemp-proteinporok, amelyek szintén inkább ajánlottak, mint a tejtermék- vagy tojás-alapú proteinporok. A táblázatban a fehérjetartalom mellett feltűntettem a kalóriatartalmat is 100 grammra levetítve, hogy egyértelmű legyen az egyes élelmiszerek tápanyagsűrűsége (minél több protein esik 100 kalóriára, annál nagyobb a tápanyagsűrűség proteinre levetítve).

Az egyik népszerű érv a növényi proteinek ellen az, hogy nem teljes értékűek, holott több olyan növény is szerepel a táblázatban, amely mind a nyolc esszenciális aminosavat tartalmazza. Ezen felül is komplettálással megoldható a teljes aminosav-készlet bevitele. Jó csemegézést kívánok mindenkinek!


Név                         Fehérje (g/100g)       Energiatartalom (kCal/100g)

Gyümölcsök

Banán                     1.3                            103
Málna                      1.2                            28
Kiwi                        1                               55
Sárgabarack             0.9                            46
Eper                        0.9                           34         
Szeder                    0.8                            32

Aszalt gyümölcsök

Füge                       3.5                            270
Sárgabarack             3.4                            241
Mazsola                   2.4                            276
Szilva                      2.3                            271
Datolya                   2                               277

Zöldségek

Aszalt paradicsom   14.1                           258
Zöldborsó                7                              88
Brokkoli                  3.3                            24
Zöldbab                 2.6                             40
Karfiol                    2.4                            29
Karalábé                 2.1                            38
Spárga                    2                               16
Avokádó                  1.9                            227
Padlizsán                1.3                            25
Uborka                   1                               11

Leveles zöldségek


Kelbimbó                4.9                         49
Petrezselyemzöld    4.4                         60
Kelkáposzta             3.6                        34
Bazsalikom              3.2                        41
Sóska                      2.4                        23
Spenót                    2.3                        18
Fejes saláta             1.4                        16

Hüvelyesek

Szójabab                 41.6                       512
Sárgaborsó               27.2                        362
Lencse                     26                          333
Mungóbab                23.9                        347
Vörösbab                  21.9                       313
Csicseriborsó            19.8                       309
Tofu                        12                          84

Olajos magvak

Tökmag                   33.9                         636
Mandula                  27.6                         627
Földimogyoró          26.7                         610
Dió                         18.6                         654
Kesudió                   18                            600
Kakaó                      21.4                         386
Szezámmag              20.8                        562
Pisztácia                  20.6                        557
Mák                          20.5                        537
Kókusz                      7.8                         649

Gabonafélék

Lenmag                       18.3                         534
Amaránt                      16                            374
Vadrizs                       14.7                         357
Zabpehely                  14.4                          376
Hajdina                       13.3                         343
Quinoa                       13.1                         374
Köles                          11                            362

Superfoodok

Spirulina                     65                            390
Chlorella                     58.4                         411
Kendermag                  33                            578
Virágpor                      24.1                         314
Chia                            20.4                         400
Maca                           14                            325
Goji                            11                            346

A keresztcsont és a gerincfolyadék

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A keresztcsont nutációjának és ellen-nutációjának vannak más fontos funkciói is. Az egyik az, hogy ez a mozgás képessé teszi a keresztcsontot a gerincfolyadék pumpálására. Az agyunk a gerincfolyadékban úszik, amely táplálja, méregteleníti és védelmezi az agyat azáltal, hogy csökkenti a rázkódást. A gerincfolyadék körülbelül percenként nyolcszor pulzál, és ezáltal masszírozza és stimulálja is az agyat. A keresztcsont mobilitása szükséges ahhoz, hogy elősegítse a gerincfolyadék oszcillációját. Így a keresztcsont a gerincfolyadék pumpája.

Ha a gerincfolyadék nem pulzál rendesen, akkor az illető rosszabbul reagál a stresszre, hamarabb kifárad, és hajlamosabb az agresszív viselkedésre vagy a depresszióra. Úgy hisszük, hogy az SI-ízület egészsége hozzájárul az egyén általános jó közérzetéhez. Fontos megemlíteni, hogy az agresszív hátrahajlítás, mind ahogyan az agresszív testmozgás más formái is, detrimentális hatással lehetnek az SI-ízületre, és ezáltal az egész szervezetre.

Bár a gerincfeszítő izom (erector spinae) összehúzódása előrebillenti a keresztcsontot, így a nutációhoz járulva hozzá, igazából nincs olyan izom, amely közvetlenül ezt a mozgást végzi. Egy ilyen izomnak olyan helyzetben kellene lennie, ami akadályozza a női szaporítószervek működését. Ezért az az izom, amely erősen tudja befolyásolni a nutáció folyamatát, magasabban, a lumbális csigolyákon ered, és a méhet körülölelve keresztülhalad a medencén, és a combcsont kis trochanteréhez tapad. Ez a pszoász. A pszoász alsóbb kötegei különösen jó helyzetben vannak ahhoz, hogy előrehúzzák a keresztcsonton. Egy másik izom azonban, ami szintén a kis trochanterhez kapcsolódik, az iliacus, és általában a pszoásszal együtt használjuk, az egész medencét és így a csípőcsontot is előrehúzza. Így meghiúsítja a keresztcsont nutációját. Ezért az iliacust el kell lazítani, miközben a pszoászt megfeszítjük. Ez lehetséges, mivel a két izmot különböző idegek irányítják. A pszoászt a lumbális fonat ágai hálózzák be, amelyek az első lumbális csigolyától a negyedikig ágaznak ki a gerincből. Az iliacust a femorális ideg idegzi be, mely ugyancsak az L2-L4 között lép ki a gerincből.

Amikor a pszoászt az iliacustól elkülönítve feszítjük meg, a medence hajlamos előremozdulni a keresztcsonttal együtt. Ha eleinte képtelenek vagyunk elkülöníteni az iliacust és ellazítani, ezáltal lehetővé téve a keresztcsont „lebegését” az SI-ízületben, és a csípőcsont természetes reciprokális mozgását, akkor próbáljuk lefelé húzni a keresztcsontot a hátunk mentén. Azt javaslom, hogy ehhez lágyan feszítsük meg a hamstringeket nagy farizom helyett, mivel az kifelé forgatja a combcsontokat.

Az uddíjána bandha és a keresztcsonti nutáció kapcsolata

Az „Ashtanga-jóga: gyakorlat és filozófia” című könyvemben az uddíjána bandhát úgy határoztam meg, mint a haránt hasizom alsó részének megfeszítését. Kezdők számára nem csak az lényeges, hogy elkülönítsék az izomnak ezt a részét a felsőtől, hanem az még lényegesebb, hogy elkülönítsék a rectus abdoministől (egyenes hasizom). A rectus abdominis a mellkashoz közelíti a szeméremcsontot, és megnyújtja a derekunkat, ami azt jelenti, hogy ellennutálja a keresztcsontot. A haránt hasizom alsó része azonban izompólyával csatlakozik hátsó felső és hátsó alsó medenceívhez. A hátsó felső medenceívek kifejezetten egymás felé mozdulnak a keresztcsont nutációjakor. Ha helyesen alkalmazzuk az uddíjána bandhát, akkor elősegítjük vele a nutációt, míg ha összetévesztjük az uddíjána bandhát az összes hasizom erőteljes behúzásával, akkor gátolni fogjuk. Az uddíjána bandha kifinomult megértése szükséges a keresztcsont nutációjának elősegítéséhez a teljes has behúzása helyett."

A keresztcsont mozgása

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A keresztcsont mozgásának másik fontos koncepciója a nutáció. Amikor a szeméremcsont rögzítve van és a keresztcsont felső széle előre és lefelé mozdul a tengelye körül, azt nutációnak (bólogatásnak) nevezzük. (A nutáció kifejezést a Föld bolygó harmadik mozgásának leírására is használják. Az első mozgás a Nap körüli keringése, a második a saját tengelye körüli forgás, a harmadik pedig egy pillanatnyi megingás az előbbi mozgás közben, ami elég erős ahhoz, hogy körülbelül ötszáz évente megváltoztassuk a sarkcsillag pozícióját.) Amikor a keresztcsont teteje visszatér a nutációból, és hátrafelé mozdul, az az ellen-nutáció. A nutáció a hajlításhoz hasonló mozdulat, míg az ellen-nutáció egy feszítő mozdulat. Azért választották ezt a kifejezést e mozgás leírására, mert a mozgások mértéke túl kicsi ahhoz, hogy hajlításnak és feszítésnek nevezzék.

Ha fentről nézzük a keresztcsontot és két vonalat húzunk az SI-ízület mentén, akkor észrevehetjük, hogy a vonalak körülbelül 45 fokos szögben metszik egymást. Ez azt jelenti, hogy a keresztcsont elmozdulása a vízszintes tengely körül megváltoztatja a két medencecsont egymáshoz viszonyított helyzetét.

Amikor a keresztcsont nutál (előrebillen), akkor egymás felé húzza a medencecsontokat. Mivel a csípőcsont és az ülőcsont egy egységet alkot, amikor a csípőcsont egymás felé mozdul, az ülőcsontok távolodnak, amit a jógában „az ülőcsontok szélesítésének” nevezünk.

Ez a mozdulat gyermekszülés közben történik, és e mozdulat vizsgálata képessé tesz bennünket arra, hogy jobban megértsük a csípőcsont és a keresztcsont viszonyulását egymáshoz. A szülés korai szakaszában, amikor a baba feje behatol a medenceüregbe, a keresztcsont ellen-nutál, vagyis hátrafelé billen. Ez az ellen-nutáció széttolja a medencecsontokat és így megnyitja a medenceüreg tetejét, hogy több hely legyen a babafejének. A születés végső fázisában , amikor a fej áthalad a szülőcsatornán, a keresztcsont nutál. Ennek a nutációnak kétféle hatása van. A medencecsontok összehúzódása fentről lefelé nyomja a babát,így segítve a kijutását, miközben az ülőcsontok távolodása szélesebbé teszi a szülőcsatorna nyílását.

Jógaoktatás közben megfigyeltük, hogy azok a nők, akik jól tudnak hátrahajlítani és nutálni a keresztcsontjukat (miközben minden más a normál határok között van) általában könnyen szülnek, míg azok, akiknek nehezére esik a keresztcsont nutálása, nehezebbnek találják a szülést is."

Gátvédelem

Volt mostanság anatómia a blogban jócskán, és hétvégén is lesz még. De azt hiszem, hogy mindez hasznos, hiszen az ászanák közben a testünkkel dolgozunk, ezért nem árt ismerni a működését. Most olvastam egy cikket a CrossFit-ről, ami egyre népszerűbb manapság. Én személy szerint nem vagyok a súlyokkal való edzés híve, főleg, amikor a teljesítmény és az ismétlésszám előnyt élvez a helyes technikával szemben. A saját testsúlyos edzés megfelelőbb szerintem, főleg nők részre, de még ott is el lehet szállni a teljesítmény irányába, és ha az ember nem becsüli fel helyesen pillanatnyi határait, akkor sérüléseknek néz elébe. De hát ez a jógában is így van, mindenhol fontos a fokozatosság, ha siettetjük a dolgokat, akkor hosszabb távon lassabban érjük el a kívánt célt.

De a mai poszt témája nem is ez, hanem az a jelenség, amiről a cikkben szó van, méghozzá a gátizomzat gyengesége, aminek következtében sok sportoló, főleg nők bepisilnek a gyakorlatok közben (dobozra felugrás, guggolások, deadlift stb.) A cikk részletesen elemzi ezt a jelenséget,így most nem is ezzel szeretnék foglalkozni, hanem önmagában a gyenge gátizomzattal, és ennek következményeivel illetve a lehetséges megoldásokkal. 

A CrossFit gyakorlatok során, főleg, ha az ember nem veszi figyelembe a határait, sokszor nagy nyomás keletkezik a hasüregben, hiszen meg kell feszíteni az összes izmot, hogy egy kétkezes súlyzót felemeljünk. A has/mellkas üreg minden oldalról izmokkal van körülvéve. A nyaki rekeszizmot főleg légzésvisszatartással szokták aktiválni. Ez a dzsalandhára bandha, amit ha erősen feszítünk, akkor a fejben és a has/mellkasüregben is növeli a belső nyomást. A core-izomzat és a hasizmok általában az ilyen sportolóknál erősek a sokirányú terheléstől, és így a nyomás a leggyengébb ponton igyekszik kitörni, ami sokak esetében pontosan a gátizomzat. Így amikor fárad a sportoló, előfordul, hogy becsurgat a gatyájába, vagy még azon keresztül a padlóra is. 

A gyenge gátnak sokféle oka lehet, erről most nem beszélnék részletesen, inkább a következményeiről szólnék. Az inkontinencia nem csak erőfeszítés közben, de más esetekben is előfordulhat, ha gyenge a gátizomzat. Ugyanakkor előre vagy lefelé eshetnek a belső szervek (nőknél a méh, hüvely, húgyhólyag). Férfiaknál lehet, hogy az inkontinencia ritkább, de a hasi, köldök-, lágyék-, heresérvek, vízsérvek gyakoribbak, ugyanúgy, mint az aranyér is. A gyenge gát nem csak a vizelet- és székletürítést befolyásolja, de a szexuéális funkciókat is. 

Sok nőről tudok, akik azért félnek jógára jönni, mert bizonyos pózoknál (például gyertya, eke, előrehajlítás terpeszben) ellazulnak a hüvely záróizmai, és levegő megy a hüvelybe, ami szellentéshez hasonló hangot produkál, akkor is, amikor belemegy a levegő, és akkor is, amikor kipréselődik belőle. Ettől sok nő zavarba jön persze, hiszen általában szellenteni is szégyellnek mások előtt. Ez a jelenség a gyenge gátizomzatra utal, és a megoldás rá éppenséggel a jóga, illeve a bandhák gyakorlása.

Tehát ne futamodjunk meg a jóga elől, ha az első egy-két jógaórán megtörténik velünk, hogy "hangot ad ki" a hüvelyünk! Egy képzett oktató ezt megérti és nem fogja zavarni, viszont jobban oda fog figyelni rá, hogy megtanítson bennünket a gátizomzat megerősítésére. A jóga-ászanák gyakorlása közben nagyon fontos a bandhák gyakorlása, melyek közül a múla-bandha a gátizomzat behúzását jelenti. Ez nem csak valami ősi tantrikus hagyomány, hanem elsődleges funkcionális jelentőséggel bíró gyakorlat. A gátizomzat behúzása, beszívása mellett, a végbél és a hüvely záróizmait is érdemes behúzni (asviní- illetve vadzsrólí-mudrá), hiszen általában azoknak is jót tesz az erpősítés. Ezek parányi izmok ugyan, de ugyanúgy kell őket edzeni, mint a testünk többi izmát, ráadásul a folyamatos megfeszítve tartás a legjobb edzés a számukra. Az uddíjána-bandha aktiválásával, vagyis a has köldök alatti területének behúzásával tovább tolhatjuk felfelé az erőhatást, így egy stabil alapot létrehozva akár az olyan erősportokhoz is, mint a CrossFit. 

A célunk tehát az, hogy bármiylen ászana-gyakorlás közben minél tudatosabban tartsuk a bandhát. Ez egyrészt pár hét alatt megerősíti a gátizomzatot, és megszűnnek a kellemetlen tünetek, másrészt sokkal mélyebb dimenziót fog adni a gyakrolásunknak is, hiszen a prána is könyebben áramlik felfelé, ha erősek a bandháink. Sőt, egy csomó póz sokkal jobban fog menni, például a kartámaszok.

Természetesen a bandha-gyakorláson kívül léteznek más módszerek is a gát megerősítésére, például az intimtorna, a Kegel-gyakorlatok, a Gésa-torna satöbbi. Vagy csak simán leülhetünk és bármilyen ülő tevékenység vagy akár még séta közben is összehúzhatjuk, majd ellazíthatjuk a PC-izmot (pubococcygealis izom, a szeméremcsont és a farokcsont között húzódik). De persze a legtöbb ember ezt megunja és ezért nem csinálja rendszeresen. Éppen ezért érdemes összekapcsolni a jóga-gyakorlással, mert akkor nem kell külön foglalkozni vele. Persze az elmélet az, hogy ALWAYS MULA BANDHA, de az elég hosszú ideig eltart, mire ez teljesen automatikussá válik. Addig is gyakoroljuk minél többet, mert a belső erő és egészség mindig fontosabb, mint az, hogy a vázizomzatoddal mekkora traktorkereket tudsz odébbgurítani.

Az elemek uralása

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.45. szthúla-szvarúpa-szúksmánajárthavattva-szamjamád bhúta-dzsajah

szthúla – durva; szvarúpa – lényegi természet; szúksma – finom; anvaja – benső természet; arthavattva – célzatosság; szamjamát – szamjama által; bhúta-dzsajah – az elemek mesterévé válni.

Az elemek öt attribútum segítségével írhatók le: durvaság, lényegi természet, finomság, benső természet, és célzatosság. Ha a szamjamát egymás után az öt attribútumra irányítjuk, akkor az elemek mesterévé válhatunk.

E szútra alkommentárjainak irodalma meglehetősen terjedelmes. Meglepő, hogy India ősi bölcsei ilyen precíz és mélységekbe menő módon analizálták a természetet és ennyi tapasztalattal rendelkeztek. Különösen érdekes összevetni ezt a modern ember hiedelmeivel, hogy ő találta fel a tudományt, és az elődeink barbárok voltak. Az elemeket leíró öt attribútum a következő:

Durvaság: mindaz, amit az érzékeinkkel érzékelünk, például a tárgy alakja, vagy hogy hangból, fényből vagy vízből áll-e.

Lényegi természet: Például a víz folyóssága, a föld tömörsége, a levegő gázneműsége, stb.

Finomság: Egy elem finom lényege (tanmátra). Egy bizonyos elem tanmátrája az a legfinomabb forma, amiben az elemet még észlelni lehet. A szamádhiban lehet tapasztalni, és leredukálható pusztán az egóra (ahankára) és intellektusra (buddhi). Ebben a formában azonban már nem kapcsolódik többé egy bizonyos elemhez, ezért mondják azt, hogy a tanmátra az elem lényege.

Benső természet: Minden elemben jelen van a három minőség (guna), a szattva, radzsasz és a tamasz kombinációja. Minden elemben egyedi módon kombinálódnak a gunák, amit mély meditációban meg lehet ismerni.

Célzatosság: Miért van itt az adott elem – nevezetesen azért, hogy először is lehetőséget teremtsen az élményhez, másodszor pedig, amikor elegendő élvezet és fájdalom-élmény érte a tudatot, lehetőséget adjon a felszabadulásra.

Az itt javasolt meditációs technika abból áll, hogy egymás után mélyebb és mélyebb szintre hatolunk az elemekben, amíg el nem érünk a gyökerükig. Vegyük példának a vizet! Először a külső formájára irányítjuk a szamjamát, ami a víz. Utána a lényegi természetén végzünk szamjamát, ami a folyékonyság. Következőleg az ap-tanmátrára irányítjuk a szamjamát, ami a víz csak szamádhiban érzékelhető finom esszenciája. A negyedik szamádhit a gunák kombinációján végezzük, amelyek a vizet alkotják, mi ebben az esetben sokkal több radzsasz, mint tamasz, mivel a víz nagyon mozgékony, és körbe tud folyni más tárgyakat. Az utolsó szamjama a legfontosabb. Megtapasztaljuk, hogy a tárgy nem önmagáért létezik, hanem a célja az, hogy előtérbe hozza a tudatot és a tudatosság minőségét (ami az élmény), és az önmegismerésre irányuló képességét (ami a felszabadulás).

A szútra végül kijelenti, hogy e szamjama által az elemek mesterévé válhatunk. Az elemek mesterének lenni azt jelenti, hogy beteljesítjük azok célját, vagyis megvalósítjuk azt, amiért jelen vannak."

Szép Új Világ

Többen is észrevették már, hogy mostanában sokat olvasom Paulo Coelhot, és sokat idézem is. Vannak, akik sznobnak tartják, vannak akik azokat tartják sznobnak, akik olvassák, és vannak, akiket én tartok sznobnak, mert nem próbálják megtalálni valódi önmagukat, és adni a világnak valami megismételhetetlent. Minden esetre a lényeg az, hogy bennem sok mindent elindítanak a gondolatai, és úgy érzem, ha csak egy töredékét is megvalósítaná az emberiség, akkor mindannyian egy boldogabb világra ébrednénk. Éppen ezért most nem csak egy képaláírásnyit idéznék tőle, hanem egészen pontosan tizenhat bekezdésnyit, méghozzá a "Mint áradó folyó" című, gyűjteményes könyvéből.

Aztán, hogy tényleg ilyen lesz-e az új évezred, és ha igen, akkor melyik, azt mindenki döntse el maga. Sokan vannak, és egyre többen, akik a fény harcosaiként  azon munkálkodnak, hogy jobbá tegyék a világot és az emberek életét, a szó valódi, spirituális értelmében is. Ugyanakkor gyülekeznek a sötétség erői, így a végső ütközetet mindenkinek önmagában kell megvívnia, az álmaiért, a félelmei ellen, ráadásul nem is egyszer, hanem nap mint nap, óráról órára, és percről percre.

"Rendelkezések az új évezredre

1. Minden ember más. És minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy az is maradjon.

2. Minden ember kétféleképpen cselekedhet: tettek és szemlélődés által. Mindkettő ugyanoda vezet.

3. Minden embernek kétféle képessége lehet: az erő és az adottság. Az erő a sorsunk felé irányít minket, az adottság pedig arra késztet, hogy megosszuk másokkal azt, amiben a legjobbak vagyunk.

4. Minden ember kapott egy erényt: a választás képességét. Aki nem él vele, annak átokká válik, és mások választanak helyette.

5. Minden embernek joga van két áldáshoz: a helyes döntéshez és a tévedéshez. A második esetben mindig van egy tanulság, amely elvezet a helyes döntéshez.

6. Minden embernek megvan a maga szexuális identitása, amelynek megfelelően élhet, a büntetés fenyegetése nélkül, amennyiben nem erőlteti rá másokra azt.

7. Minden embernek van egy személyes története, amit be kell teljesítenie, hiszen azért van itt, ezen a világon. A személyes történet az embernek a feladata iránti lelkesedésében mutatkozik meg.
Megjegyzés: A személyes történetet félre lehet tenni egy időre, de csak akkor, ha nem feledkezünk meg róla egészen, és amint lehet, visszatérünk hozzá.

8. Minden férfinak megvan a maga női oldala, és minden nőnek megvan a maga férfi oldala. A rációt az intuícióra alapozva, az intuíciót pedig a tárgyilagossággal kiegyensúlyozva kell használnunk.

9. Minden embernek két nyelvet kell ismernie: a társadalom nyelvét és a jelek nyelvét. Az egyik arra szolgál, hogy kommunikálni tudjunk egymással. A másik arra való, hogy megértsük Isten üzeneteit.

10. Minden embernek joga van keresni az örömöt, ez alatt pedig azt kell érteni, aminek ő örül - és nem feltétlenül azt, aminek mások örülnek.

11. Minden embernek őriznie kell magában az őrület szent lángját. És közben úgy kell viselkednie, mint egy normális embernek.

12. Súlyos hibának a következők tekintendőek: embertársaink jogainak semmibe vétele; megbénulás a félelemtől; a bűntudat; az az érzés, hogy nem érdemeljük meg a velünk történt jót és rosszat; illetve a gyávaság.
Megjegyzés 1.: Szeressük ellenségeinket, de ne kössünk velük szövetséget. Azért kerültek az utunkba, hogy próbára tegyék a kardunkat, és megérdemlik, hogy megtiszteljük őket azzal, hogy harcolunk velük.
Megjegyzés 2.: Mi választjuk meg az ellenségeinket.

13. Minden vallás ugyanahhoz az Istenhez vezet, és mindegyik megérdemli ugyanazt a tiszteletet.
Megjegyzés: aki vallást választ, az egyben a kollektív ima és a misztériumokban való részesülés módját is megválasztja. Ezáltal egyedül ő felelős a döntéseiért és az úton elkövetett tetteiért, és nincs joga azt a vallásra hárítani.

14. Ezennel elrendeltetik a szentet a profántól elválasztó fal lebontása. Mostantól fogva minden szent.

15. Minden, amit a jelenben teszünk, kapcsolatban áll a jövővel, mert következményekkel jár, és a múlttal is, mert megváltást hordoz.

16. Minden ellentétes rendelkezés hatályon kívül helyezve. 

Asztrális projekció

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.44. bahir-akalpitá vrittirmahávidéhá tatah prakásávarana-ksajah

bahih – külső; akalpitá – elképzelhetetlen; vrittih – az elme változása; mahá-vidéhá – test nélküli lét; tatah – abból; prakása – ragyogás; ávarana – befedés; ksajah – megsemmisülés.

A „Nagy Testnélküli” egy módszer, ami a durva fizikai testen és a képzeleten túl működik. Alkalmazása által eltávolíthatjuk a ragyogást befedő fátylat.

Ez egy haladó meditációs technika. A nyugatiak meditációról alkotott elképzelését gyakran erősen befolyásolja a buddhista Vipasszana meditáció és a japán Zazen. E meditációs formák fő technikája az, hogy ébernek kell maradni, és egyszerűen megfigyelni azt, ami történik, akár a légzést, vagy a mentális történéseket, vagy egy fizikai érzetet. El kell engednünk ezt az elképzelést, ha meg akarjuk érteni a meditációt, ahogy a Jóga-szútra tanítja.

A tibeti buddhizmushoz és a Tantrához hasonlóan, az Ashtanga-jóga egy sokkal részletesebb meditációs rendszert javasol, amiről azt állítja, hogy sokkal hamarabb hoz eredményeket, a kezdőpontunktól függően. A Vigjána-bhairava, ami 112 meditációs technika gyűjteménye, azt javasolja, hogy szemléljük a hétköznapi életünket álomként, álmainkban pedig cselekedjünk úgy, mintha ébren lennénk. E módszer célja az, hogy megvalósítsuk: egyik állapot sem a valóság önmagában, hanem leredukálható egy harmadik állapotra, ami a mély valóság, vagyis a tudat.

Naropa hat jógájában találunk egy technikát, amit Illuzórikus Test jógának neveznek. Az utasításokban a következőket olvassuk: „A durva karmikus emberi testben rejlik a Buddha-test tiszta esszenciája, amit elfed az ember ragaszkodása és tudatlansága. Az Illuzórikus Test jóga-szamádhi gyakorlása által ezek a ragaszkodások és félreértések fokozatosan letisztulnak... Ennek eredményeképpen a szamszárikus pránák, nádík, és binduk megtisztulnak. Jelen szútránkat ebben a kontextusban kell megérteni. A Tantrizmus, Ashtanga-jóga és tibeti buddhizmus három rendszere egyaránt okkult, mágikus, alkímisztikus, sámáni és transzformáló hatású módszereket alkalmaz. E tekintetben hasonlítanak egymásra, és különböznek a náluk racionálisabb és intellektuálisabb rendszereknél – Védánta, Szánkhja, Theraváda buddhizmus és Zen-buddhizmus. Most meg fogjuk érteni, hogy egy tibeti buddhista vagy egy indiai tantrikus képes lesz értelmezni a következő leírást, Míg egy védántista szvámí, vagy egy Srí lankai buddhista badarságnak titulálná az egészet.

A szútra a mahávidéhának („Nagy Testnélküli”) nevezett módszert írja le, amely szerint kivetítjük az elménket a testünkből, és elképzeljük, hogy valahol máshol vagyunk. Ha elérjük ezt, de még mindig érzékeljük a durva fizikai testünket, akkor elképzeltnek (kalpita) nevezzük. Ha pedig teljesen megállapodtunk a kivetített testünkben, és függetlenné váltunk a durva testünktől, akkor el nem képzeltnek (akalpita) vagy valóságosnak nevezik. Először a kalpitát gyakoroljuk, majd az elvezet az akalpitához. Ha tökéletességre vittük, akkor a „Nagy Testnélküli”-nek nevezzük.

Mint ahogyan az Illuzórikus Test Jóga esetén is, a képzeletünk által teremtett testet vetítjük ki. És mint ahogyan a Vigjána-bhairava esetében, hipotetikusan valósnak fogadunk el valamit, amiről tudjuk, hogy nem valóságos (az álmainkat). Ezt azért tesszük, hogy csökkentsük a ragaszkodást és az azonosítást a durva fizikai testünkkel, és az éber állapottal. A ragaszkodás az egóból (ahankára) áll. Az a hiedelem, hogy „Ez a test vagyok” akadályoz meg bennünket abban, hogy megvalósítsuk önmagunkat tudatként.

Vjásza elmagyarázza, hogy ez a gyakorlás lecsökkenti a szenvedéseket, a karmát, és annak háromféle gyümölcsét. Azt is mondják, hogy megszünteti a tamaszt (tompaság), és radzsaszt (izgatottság), amelyek befedik a szattvát (intellektust) az elmében. Így, ahogy a buddhista szöveg magyarázta, a „ragaszkodások és tudatlanság” lecsökken, és a „pránák, nádík és binduk” megtisztulnak."

Elmúlik

Keresgéltem ezt a történetet a neten, de nem találtam meg, így emlékezetből próbálom felidézni. Egyszer egy király megkérte az udvari bölcsét, hogy segítsen rajta, királyunk ugyanis mai nyelven szólva bipoláris depresszióban szenvedett: amikor jól mentek a dolgok a királyságában, akkor ujjongott és dorbézolt, amikor pedig gyülekezni kezdtek a problémák sűrű felhői, mély depresszióba esett, és képtelen volt bármire is rávenni magát. A bölcs pár nap gondolkodási időt kért, majd két díszes ládikával tért vissza a királyhoz, és a kezébe adta.

- A piros ládikát akkor nyisd ki, amikor úgy érzed, hogy életed legboldogabb napját éled, a kéket pedig akkor, amikor teljesen kilátástalannak tűnik a helyzeted. - mondta a királynak. A király így is tett. Amikor egyszer nagyon jól mentek a dolgok a királyságban, és nagyon boldognak érezte magát, vonakodva ugyan, de kinyitotta a ládikát, mert eszébe jutottak azok az idők, amikor búskomorságba merült a kilátástlanaságtól. A dobozban egy szó állt egy papíron: "ELMÚLIK." Hümmögve ugyan, de eltette a ládikát, és elgondolkodott magában, hogy akármennyit erőlködik is azért, hogy miden napja ugyanannyira boldog és felhőtlen legyen, mint a mai, valóban minden elmúlik, és ezt a folyamatot nem lehet megállítani. 

Egyszer, amikor nehéz idők jártak a királyságra, és királyunk annyira kétségbe volt esve, hogy már élni sem volt kedve, eszébe jutott, hogy a bölcs egy másik dobozt is adott neki, és megkereste a kincseskamrájában. Kinyitotta a dobozt, és egy papírt talált benne, melyen ez állt: "EZ IS ELMÚLIK". Eszébe jutott a másik doboz tartalma is, és már nem volt annyira borongós a kedve, hiszen megértette, hogy akármit is teszünk ebben a világban a hullámhegyeket és a hullámvölgyeket nem tudjuk elkerülni. Lesznek boldog pillanatok, és lesznek olyanok is, amikor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk elviselni a kínzó fájdalmat. De akármilyen nehéz is, meg kell tanulnunk semlegessé válni a boldogság és boldogtalanság váltakozása iránt, és nem túlzottan ujjongani, ha éppen jó, alakulnak a dolgok, de nem is esni kétségbe, amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett.

A történet valóban szép és megható, de azt talán mindannyian tudjuk, hogy nem olyan könnyű átültetni ezeket a dolgokat a valóságba. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor szinte repül az idő, annyira boldogok vagyunk, és szinte előre érezzük, hogy ennek nem sokára vége szakad. Ez még a boldogság megtapasztalását is zavarja, ha közben arra gondolunk, hogy mindezt röpke időn belül  el fogjuk veszíteni. Persze nem tudjuk igazán elveszíteni azt, ami nem is a miénk. Éppen ezért, ha átmeneti tárgyakhoz, élményekhez, személyekhez kötjük a boldogságunkat, akkor nem szabad megfeledkeznünk a dolgok múlandó természetéről.

Vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, hogy kínosan lassan telik az idő, amikor bizonytalanságban vagyunk, és kínzó a várakozás, vagy éppen szenvedünk valamiért, és úgy érezzük, hogy soha nem akar megszűnni a szenvedés, a fájdalom. pedig mindkettő átmeneti, és ugyanolyan átmeneti dolgok okozzák, mint a röpke boldogságot. Valamennyire segíthet az, ha arra gondolunk, hogy valamikor majd könnyebb lesz, jobb lesz, de a pillanatnyi szenvedést ez általában nem enyhíti.

És vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy megállt az idő, megállt az élet, és ez az érzés általában nem kellemes. Olyan pillanatok, amikor annyira szenvedünk, hogy kiüresedünk belülről, és megszűnik minden motivációnk, hogy továbblépjünk, együnk, igyunk, beszéljünk, levegőt vegyünk, cselekedjünk. Úgy érezzük, hogy ha nem jön valamilyen külső változás, ami továbblök, újból mozgásba lendít bennünket, akkor ott maradunk örökre, a semmi ágán lógva, és valahol azt érezzük, hogy ennek nem így kellene lennie. Valaminek a hiányát, elvesztését érezzük. Valami ilyesmi lehet a szamádhi érzése, csakhogy amikor azt valaki elegendő gyakorlás után tapasztalja meg, akkor az üresség és tétlenség állapota már nem fogja félelemmel és nyugtalansággal eltölteni. Nem lesz olyan kínzó az űr, mert a boldogságunk nem valaminek a meglététől vagy hiányától fog függeni, hanem csupán a LÉT megtapasztalása, az abban történő megállapodás lesz a határtalan eksztázisunk alapja. 

De talán igaz a mondás, hogy meg kell tapasztalni az emberi tudat által átélhető szenvedés legalját, legmélyebb poklát ahhoz, hogy valami fogalmat tudjunk alkotni a legmagasabb tudatállapotról, vagy megjelenjen bennünk a vág,y hogy elérjük azt. Hétköznapi állapotban a tudatunknak szüksége van az idő folyására, az események egymásutániságára, a boldogság és a boldogtalanság váltakozására. Ugyanakkor az átmeneti, múlandó valóságot szenvedéssel éljük meg, mert elkezdünk ragaszkodni mindahhoz, ami örömöt okoz, és félünk, hogy elveszítjük. A legtöbb ember azért fél a halál pillanatától, mert úgy érzi, hogy akkor mindent el kell engednie, amiről addig azt hitte, hogy a boldogság forrása, és így kétségbe esik, megijed az ismeretlentől. 

A jóga gyakorlása és a mentális működésünk tudatosítása viszont lépésről lépésre feloldhatja ezt a félelmet az ismeretlentől, a szenvedést az öröm és a bánat kettősségének váltakozásától, és egyre közelebb hozhat eredeti tudatosságunk megtapasztalásához, amelyen kívül valójában nincs másra szükségünk. Ezek nagy szavaknak tűnnek, de valójában a jógi élete minden pillanatában gyakorolja a jógát, és minden életélményt úgy él meg, úgy dolgoz fel, hogy az közelebb vigye eredeti tudatosságának megtapasztalásához. Ha ebben nem jár sikerrel, akkor újabb lehetőségeket kap örömmel és szenvedéssel teli élmények végtelen sokaságának formájában, akár sok millió életen keresztül, amíg meg nem tanulja a leckét. Az élmény elmúlik, a tanulság megmarad. Éljünk a MOST-ban, és tanuljunk mindenből, mert mindenből lehet!