Az akadályok elhárítása

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Függelék

A pránájáma, mint az akadályok elhárítója

A Jóga-szútra 1.30. aforizmájában Patandzsalí felsorolja a jóga akadályait: betegség, merevség, kétség, lustaság, érzéki élvezet, hamis nézetek, képtelenség egy szint elérésére, vagy annak megtartására. Ezek az akadályok közvetlen összefüggésben vannak a testé és az elme pránikus összetételével. Az első akadályt, a betegséget a három dósa, a váta, pitta és kapha egyensúlyzavara okozza. A pránájáma a dósák kiegyensúlyozásának elsődleges módszere. A megnövekedett vátát a szúrja bhédana pránájámával csökkenthetjük; a megnövekedett kaphát az uddzsájí kumbhakával; míg a sítalí, sítkarí és a csandra bhédana segítségével csökkenthetjük a megnövekedett pittát. Az összes jógatechnika közül a pránájáma tehát az, amely a dósák közvetlen befolyásolásával a betegségek gyógyítására használható.

A második akadály, a merevség azzal függ össze, hogy a jobb orrlyukhoz kapcsolódó szoláris energiacsatornában (pingalában) túl sok prána áramlik. A merevség azt jelenti, hogy csak a mi igazunkat látjuk, és képtelenek vagyunk elfogadni más igazságokat a saját megértésünkön kívül, ami szoláris mentalitásra vall. Általános esetben a nádí sódhanával javíthatunk ezen az állapoton, de ha a szoláris dominancia erős és makacs, akkor a csandra bhédana kumbhaka alkalmazása is indokolt lehet, vagyis belégzés a bal orrlyukon keresztül és kilégzés a jobbon keresztül. Ez csökkenti a fundamentalizmust és erősíti a relativizmust, vagyis a képességet, hogy elfogadjuk mások nézeteit.

A harmadik akadály, a kétely, az előző, vagyis a merevség tükörképe. Arra utal, hogy túl sok prána folyik az ídán, a bal orrlyukon keresztül. Ez lunáris hozzáállást okoz, ami azt jelenti, hogy mindenben látjuk az igazságot, és elkezdjük azt hinni, hogy az igazság egy relatív dolog, és ez végül annyira megbénít, hogy nem tudunk többé dönteni, hogy mit tegyünk. Ezt az akadályt a szúrja bhédana pránájáma segítségével távolíthatjuk el, melynek során minden belégzést a jobb orrlyukon keresztül végzünk, és minden kilégzést a balon keresztül. Ez erősíti a fundamentalizmust, vagyis biztosabbá válunk a döntéseinkben, és csökkenti a relativizmust.

A negyedik akadály, a lustaság a tamasz túlsúlyára utal az elmében és a kapha túlsúlyára a testben. A testben felgyülemlett kaphát az uddzsájí kumbhaka segítségével tudjuk csökkenteni, míg a kapálabhátí és a bhásztriká csökkenti a tamasz jelenlétét az elmében. Az utóbbi két technikát használják az agni megtisztítására és felerősítésére, mely a tamasz elpusztítója. Egy másik technika az elmében jelen lévő tamasz lecsökkentésére külső kumbhakákból áll, melyek triggerelik a szimpatikus idegrendszert. Emellett növelhetjük a belégzés hosszát is, ami erősíti a radzsaszt és csökkenti a tamaszt."

A spiritualitás szubjektivitása

Ma az Ashtanga-jóga oktatói tanfolyamon az Ísvaráról szóló szútrákhoz értünk a Jóga-szútrában. Patandzsalí azt mondja, hogy az Ísvara-pranidhána, vagyis Isten előtti meghódolás által gyorsan elérhető a szamádhi. Vagyis azok a gyakorlók, aki nem hisznek Isten, vagy egy Legfelsőbb Lélek létezésében, csak bizonyos szintig fognak tudni fejlődni, és elsősorban a jóga fizikai testre gyakorolt hatásait fogják megtapasztalni, de persze némileg az elméjükre is kihat a dolog. Viszont a spirituális fejlődést és a felszabadulást csak úgy érhetik el, ha elfogadják az Ísvara létezését. 

Patandzsalí nem fest le egy klasszikus értelemben vett istenképet, hiszen nem határozza meg az Ísvara nevét, formáját, és egyéb tulajdonságait. Isten megszemélyesítését rábízza a gyakorlóra. Ezzel azt sugallja, hogy bármelyik istenkép elfogadható, és a hívő jógi elérheti a felszabadulást az általa választott isteni forma (ístadéva) előtti meghódolással. 

Isten személyes formáját szaguna (vagyis tulajdonságokkal teli) brahmannak nevezi az ind filozófia, míg a személytelen Abszolútat nirguna (vagyis tulajdonságok nélküli) brahmannak nevezik. Az ind filozófusokat ez a két felfogás évezredek óta két táborba tömöríti, és mindkettő a saját megértését tartja a magasabb rendűnek. A szaguna és nirguna brahman közötti kapcsolat magyarázatára is többféle iskola született, ezek a védánta tradíció advaita, illetve különböző dualista iskolái. A Sankara vezette advaita iskola csak a nirguna brahmant tekinti Abszolút igazságnak, és a brahman által felöltött bárminemű tulajdonságot ugyanolyan illuzórikusnak és külsődlegesnek tekinti, mint az egyéni élőlények által felöltött anyagi azonosságokat. Ez azonban több ponton is ellentmond Patandzsalí rendszerének, aki azt állítja, hogy az Ísvarára nem hatnak a karmikus visszahatások és a klésák (a szenvedés forrásai). 

A szaguna brahman hívei különböző transzcendens tulajdonságokkal ruházzák fel a brahmant. Itt az Ísvara helyzetét mindig transzcendentálisnak tekintik, még akkor is, amikor éppen a földön inkarnálódik és különböző tetteket hajt végre. A szaguna brahman, vagyis a különféle inkarnációk leírásai  szintén számos ponton eltérnek, és végeláthatatlan vitatkozásra adhatnak okot. 

Ezért szoktam azt mondani, hogy a különböző vallások istenképei a spiritualitás szubjektív megnyilvánulásai, és fölösleges vitatkozni rajtuk. Minden vallás a maga igazát tekinti elfogadhatónak, míg a többit tévesnek tartja. De ha Isten mindenható, és mindenki vágyait ismeri, akkor minden különösebb gond nélkül meg tud jelenni az advaita hívei előtt személytelen ragyogásként, Visnu vagy Krisna hívei előtt abban a formában jelenik meg, Siva hívei előtt szigonnyal és raszta hajjal, a buddhista hívők előtt Bódhiszattvaként, stb. 

Ha ezt elfogadjuk, akkor nem kell túlzottan sokat agyalni azon, hogy kinek van igaza, mert Isten mindenkit azon az úton fog elvezetni a felszabadulásig, amely számára a legmegfelelőbb. Így vígan megfér egymás mellett a nirguna brahman, és az Ísvara számtalan megnyilvánulása.

A túlzott fundamentalizmus, amikor csak a magunk igazát fogadjuk el a valóságnak, és más nézeteket hamisnak tekintünk, a pingalá, vagyis a Nap-vezeték dominanciájából fakad. Ugyanakkor a túlzott megengedés, amikor mindenkinek igazat adunk, de mi magunk egyetlen utat sem tudunk meggyőződéssel választani, az ídá, vagyis a Hold-vezeték dominanciájának köszönhető. Mindkét szélsőség akadályt jelent a felszabadulás elérésében. Így e két tendenciát egyensúlyba kell hozni, és középen, a szusumnában fogjuk megtalálni a tiszta tudat felé vezető utat. 

A kévala kumbhaka technikája

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Technika

A kévala kumbhaka elérésének nem egy, hanem több módja is van. A szamádhi melléktermékeként a következő módszerekkel érhető el:

A gjána-jógában (A gjána-jóga a Legfelsőbb Valóság ismerete, ahogy a Brahma-szútra ismerteti. Általában azután gyakorolják, hogy a rádzsa-jógát elsajátították.) azáltal érhetjük el, ha a testtel, elmével, egóval és a világgal történő minden azonosítást elutasítunk, azáltal, hogy teljesen azonosítjuk magunkat a forma nélküli Abszolúttal (nirguna brahman). Ezt tartják a legnehezebb útnak. A bhakta az ístadévata (személyes istenség) iránti teljes odaadás által éri el, mely az Abszolút formával rendelkező megnyilvánulása (szaguna brahman). A laja-jóga (A laja-jóga a koncentráció jógája. Ez a Kundaliní jóga másik neve. A laja-jóga olyan eszközöket használ, mint a csakrák vizualizációja, mantrák zengése és a belső hangok hallása. Általában azután gyakorolják, hogy jártasságot szereztek a hatha-jógában, és mielőtt belekezdenének a rádzsa-jóga gyakorlásába. Egy másik módja a laja-jóga betagozódásának, ha a hatha-jóga legmagasabb fokának és a rádzsa-jóga legalacsonyabb fokának tekintjük. Ezek a határok meglehetősen képlékenyek.) módszerei közül a legfőbb a Kundaliní felemelése a bhútasuddhi pránájámánál leírt módon koncentrálva, és a nádánuszandhánát (a belső hangot) hallgatva. A hatha-jógában a bhramarí, sambháví, khécsarí és jóní múdrákat alkalmazhatjuk erre (Gheranda szamhitá 7.5).

A pránájáma rendszerén belül két elsődleges módja van a kévala kumbhaka elérésének. Az első mód a légzés hosszának egyre hosszabbra nyújtása a lassú légzéses pránájámákban, mint a nádí sódhanában, illetve a szúrja és csandra bhédanában. Hosszú gyakorlás által, amit a bandhák elsajátítása is segít, a gyakorló olyan mértékben le tudja lassítani az életfunkcióit, hogy idővel úgy tűnik, mintha a légzés megállna.

A másik lehetőség a gyors légzések, vagyis a kapálabhátí és a bhásztriká alkalmazása. Ha elég hosszú ideig végezzük őket, feltöltik az agyat oxigénnel, és olyan mértékben csökkentik a szándioxid-szintet, hogy a légzőrendszer lekapcsol, és nem igényli a következő belégzést. Ideális esetben az összes fenti módszert a bandhákkal, valamint a belső és külső kumbhakákkal kell kombinálni. Az ilyen gyakorlást egy tapasztalt tanárnak kell az egyén igényeire szabnia és számos tényezőt, például az évszakot is figyelembe kell venni."

A kedvesség-IQ

Az alábbi blogbejegyzésre a Daily Cup of Yoga oldalon bukkantam, a szerzője Silvia Mordini.

Az elején a saját gondolataimmal kezdeném. Sokszor a céljaink hajszolása közben elfelejtünk kedvesek lenni egymással. Túlzottan kemények és céltudatosak leszünk, hiszen ez a világ annak kedvez, aki törtető. De aki törtető, és nem tud szeretni másokat, az könnyen kiég és nem találja meg a boldogságot, ami felé törekedett. Az angol "kindness" fogalmat nem teljesen adja vissza a magyar "kedvesség" szó, hiszen az jelenthet puszta udvariaskodást is. Míg ebben benne van a kegyesség, figyelmesség, segítőkészség, önzetlenség is. Minden esetre maradjunk a "kedvesség" szónál, de ne feledkezzünk el az egyéb vonzatairól sem.

"Nincs szükséged indokra ahhoz, hogy segíts másokon. Ne felejts el kedvesnek lenni másokhoz. Nem mindig egyértelmű egy külső szemlélő számára az, hogy éppen milyen küzdelmeket élsz át belül. Végül is, amikor mindennek vége, igazából csak az fog számítani, hogy miképpen bántunk egymással.

Szóval, nem kell indok ahhoz, hogy kedvesek legyünk másokkal. Ehelyett itt van huszonöt ötlet, ahogyan a kedvességet gyakorolhatjuk. 

1. Mosolyogj és ezáltal örvendeztess meg valakit!

2. Keresd a módját, hogy a békét terjeszd!

3. Csak hallgass meg valakit!

4. Ölelj meg valakit!

5. Hívj meg egy új embert a baráti körödbe!

6. Küldj egy kedves emailt vagy képeslapot!

7. Dícsérj meg valakit őszintén!

8. Segíts valakinek gyakorlati módon, csak úgy!

9. Nyisd ki az ajtót annak, aki mögötted jön!

10. Bíztasd a barátodat vagy családtagodat, amikor kétségei vannak, vagy elvesztette a lelkesedését!

11. Békülj ki valakivel, aki megbántott!

12. Kezdj beszélgetni egy idegennel!

13. Engedj be valakit magad elé a sávodba!

14. Hívd meg valamire a mögötted lévő embert a sorban!

15. Szánd az idődet a barátodra vagy valakire, akinek szüksége van rád!

16. Mondd azt, hogy "Köszönöm" és "Kérlek" minden nap!

17. Meditálj a szerető kedvességen: "Bárcsak mindenki boldog, egészséges, békés lenne és nem szenvedne, és bárcsak a tetteim hozzájárulnának mindenki boldogságához, egészségéhez, békéjéhez és szabadságához!"

18. Gyakrabban mondd a családodnak és a barátaidnak, hogy "Szeretlek!"

19. Gondolkodj, mielőtt beszélsz, válaszd meg a szavaidat pozitív szándékkal!"

20. Juttass valakit egy kis szabadidőhöz: vigyázz a gyerekére, csinálj meg helyette valamit, hozz neki ebédet!

21. Szedd össze a szemetet, még ha nem is te dobtad el!

22. Ne panaszkodj és szitkozódj egy hétig!

23. Adj valakinek egy értelmes ajándékot: adj kölcsön egy könyvet, vigyél neki virágot, sütit, stb.

24. Adományozz!

25. Add át a helyedet, vagy akár húzd odébb a jógazsőnegedet, hogy más is elférhessen!

Szeretnék mindenkit arra inspirálni, hogy helyezze jobban előtérbe a kedvességet. Legyünk aktívabbak ebbéli erőfeszítéseinkben, nem azért, mert kell, hanem mert szeretnénk! És ne is azért legyünk kedvesek, mert valaki más is az volt velünk, hanem azért, mert ez a szív útja!

Mindig választhatjuk a kedvességet! Minél inkább arra szoktatjuk magunkat, hogy kedvesen reagáljunk az eseményekre, annál természetesebbé fog válni. Szándékosan váljon szándékossá! Kezdjük el még ma együtt a Kedvesség-mozgalmat, és együtt növelni tudjuk a világ kedvesség IQ-ját!"

A felsorolt pontok némelyike talán szentimentalizmusnak tűnhet, de ha keressük a módját, hogy kedvesek legyünk, akkor még sokkal többet is fogunk találni, és mindezt meg tudjuk tenni úgy, hogy nem adjuk fel az "elveinket". Nem csak hogy a világ lenne jobb hely, ha kedvesebbek lennénk egymással, hanem a mi saját életünk is gazdagabb és boldogabb lesz, ha elkezdjük gyakorolni az önzetlen kedvességet. Az Univerzum százszorosan fogja visszaadni nekünk mindazt a törődést, amit mások felé fordítottunk. 

Hanumán öt feje

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hanumán és Madhvácsárja

A Visnu-hívők úgy tartják, hogy Váju, a szél istene három inkarnáción keresztül szolgálta az Úr Visnut. Hanumánként az Úr Rámát szolgálta; Bhímaként Krisnát szolgálta; Madhvácsárjaként (1197-76) pedig magalapította a vaisnava hagyományt.

Érdemes megjegyezni, hogy fiatalkorában Madhvácsárja kiemelkedő volt a testedzés és a sportversenyek terén, és nagyon erősnek is nézett ki. Hanumán kultuszának is lényeges része a fizikai erő, Hanumánt tartják a birkózók és testépítők védelmező istenségének. Egyik népszerű neve Vadzsránga-balí, ami azt jelenti, hogy nagyerejű (balí) és akinek a teste (anga) olyan kemény, mint a villám vagy a gyémánt (vadzsra).

Az ötfejű Hanumán

A vaisnavák ötfejű és tízkarú formában imádják Hanumánt. Ez egy szinkretikus forma, mely az öt fontos vaisnava istenséget jeleníti meg:

• középen egy majomfej (Hanumán)
• egy oroszlánfej néz délre (Naraszimha)
• egy sas feje néz nyugatra (Garunda)
• egy vaddisznófej néz északra (Varáha)
• egy lófej néz az ég felé (Hajagríva)

Mindegyik fej bizonyos jellemvonásokat szimbolizál: Hanumán az erőt és a bátorságot; Naraszimha (az Úr Visnu ember-oroszán inkarnációja) a félelemnélküliséget; Garuda (az Úr Visnu szárnyas hordozója) a mágikus erőt és a kígyómarás ellenszerét; Varáha (az Úr Visnu vadkan-inkarnációja) az egészséget és a gonosz elüldözését; Hajagríva (az úr Visnu ló-inkarnációja) pedig az ellenségek feletti győzelmet.

Hanumán spirituális jelentősége

Minden misztikus törekvés célja az egyéni lélek egyesülése a Legfelsőbb Lélekkel. Az Adhjátma (azaz „spirituális”) Rámájanában, mely egy 14-15. századból származó spirituális szöveg, Szítá képviseli az egyéni lelket „dzsívátmát”, mely elkülönült az Univerzális lélektől, melyet Ráma képvisel. Ebben a szép leírásban Hanumán az odaadást személyesíti meg, mely megsemmisíti az ahankárát, vagyis az egót (Rávanát) és újra egyesíti a kettőt.

Hanumán odaadása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Miért vörösek Hanumán szobrai?

Miután biztonságban elérték Ajódhját, Ráma azonnal letelepedett, hogy a királyok és házasemberek boldog életét élje. Hanumán továbbra is folyamatos és odaadó társa maradt, aki bármikor találkozhatott Rámával. Az élet rendben zajlott. Sok kedves epizód mutatja ebből az időszakból Hanumán végtelen odaadását, és rendkívüli személyiségét.

Hanumán minden reggel látta, ahogy Szítá vörös jelet fest a homlokára és vörös cinóber-port tesz a haja választóvonalára. Ez a házas nők mindennapi rítusa Indiában. Mivel természete szerint kíváncsi volt, megkérdezte a királynőt e napi szertartás szerepéről. „A férjem jóléte érdekében teszem” - válaszolta Szítá. Hanumán, aki mindig is szíve urának jólétét tartotta legfontosabbnak, elgondolkodott: „Ha egy olyan erényes nőnek, mint Szítának vörös festéket kell magára kennie az Úr Ráma jóléte érdekében, nekem, mint majomnak még többet kell tennem.” E gondolatok közepette szerzett egy nagy doboz cinóber-festéket, és az egész testét bekente vele. Mondani sem kell, hogy mennyire meghatotta Szítát és Rámát Hanumán szívénak tisztasága. Azóta Hanumán szobrait minden nap bekenik vörös festékkel.

Miért tépi fel Hanumán a mellkasát?

Egyszer Szítá egy gyöngy nyakláncot ajándékozott Hanumánnak. A város lakói látták, hogy Hanumán kisvártatva eltépte a nyakláncot, és minden egyes szemet tüzetesen megvizsgált. Nagyon kíváncsiak voltak az okára, így hát megkérdezték tőle, hogy miért teszi. „Rámát és Szítát keresem” - válaszolt Hanumán. A nézők nevetésben törtek ki Hanumán látszólagos naivitásán, és közölték vele, hogy a királyi pár éppen a birodalmi trónuson ült. „De Ráma és Szítá mindenhol ott vannak, beleértve a szívemet is” - gondolkodott hangosan Hanumán. A többiek nem értették odaadása mélységét, és tovább viccelődtek vele: „Szóval ha Ráma és Szítá a szívedben él, akkor meg tudod mutatni őket nekünk?” Hanumán habozás nékül felállt, és éles körmeivel felétpte a mellkasát. A megdöbbent közönség csodálkozva látta, hogy Hanumán dobogó szívében ott díszelgett Ráma és Szítá képe. Soha többet senki nem űzött gúnyt Hanumán odaadásából. 

Az eredménycentrikusság csapdája

Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy "Jogod van a kötelességed végzéséhez, de nincs jogod a tetteid gyümölcséhez." És utána egy egész rendszert vázol fel, melyet karma-jógának nevez. E rendszer alsó szintjén az ember szeszélyesen cselekszik, nem látva  összefüggést a tettei és azok visszahatásai között. Bizonyos mennyiségű spirituális tudás és önkontroll birtokában kezdi megérteni a karma összefüggéseit, és hajlandóbb lesz az Univerzum törvényeivel összhangban cselekedni. Hiszen tudja, hogy ha megszegi a törvényt, akkor ezért karmikus büntetés jár, ha pedig betartja, akkor megkapja jutalmát. 

A következő lépés az, amikor (még több tudás birtokában) megérti, hogy a tettei gyümölcsének élvezete utáni vágy ideláncolja az ismétlődő újjászületés körforgásához, hiszen a szívében lévő vágyak és az elültetett karmikus magok arra késztetik, hogy megvárja, amíg élvezheti tettei gyümölcsét. E vágy feladásának folyamata nagyon hosszadalmas dolog, és a tudás művelése, valamint a meditáció vagy odaadás valamilyen formájának gyakorlása mellett törekednünk kell arra is, hogy önként lemondjunk a tetteink gyümölcséről. 

Az általunk kapott karmikus eredményeket használhatjuk jótékonykodásra, mások segítésére, vagy felajánlhatjuk Istennek. Ez a bhakti, vagyis odaadó szolgálat gyakorlásának egyik módja. De egyelőre maradjunk a hétköznapi példánál: Miért fontos, hogy eredménycentrikusak legyünk, viszont mik ennek a csapdái?

Az emberi elmét háromféle kötőerő, azaz minőség uralhatja: tamasz (sötétség, tudatlanság), radzsasz (szenvedély) és szattva (jóság). Persze általában egyik sincs jelen tisztán, de legtöbbször valamelyik domináns lesz. A tamasz hatása alatt lévő embernek nincs motivációja, elvan, mint a befőtt. Még a munka gyümölcseinek kilátása sem képes munkára sarkallni, inkább csak halogat és azt várja, hogy mások mindent megoldjanak helyette. Egy példa erre az olyan nagykorú gyerekek esete, akik inkább továbbra is a szülőknél laknak, csakhogy ne kelljen eltartaniuk magukat és egzisztenciát építeni. 

A tamaszikus ember számára már az is előrelépés, ha a radzsasz hatása alá kerül, és elkezd életcélokat kitűzni, erőfeszítést tesz azok eléréséért, és örül a sikernek, amiért megdolgozott. A radzsasz hatása alatt lévő ember általában motivált, és erősen ragaszkodik a céljaihoz, hajlandó sok erőfeszítést megtenni értük. Mivel azonban ragaszkodik a munkája gyümölcsének azonnali élvezetéhez, amint elért egy kis sikert, hátradől, vagy ha kudarcok érik, akkor kétségbeesik, és elveszíti a motivációját. Sőt, sok-sok siker után rájön, hogy az elért eredmények egyike sem tette boldoggá, mertt utána újabb és újabb eredményekre áhítozik. 

A radzsasszal az a baj, hogy az eredmények hajszolása közben az ember általában kiég, és a motivációja nem lesz egyenletes. Lemondást végez, hogy elérjen valamit, és amikor elérte, akkor lazít, és élvezi azt. Erre egy példa az az ember, aki életómódváltásba kezd, hogy lefogyjon, ám amikor úgy érzi, hogy már jól néz ki, ismét elkezd zabálni és lustálkodni, mert "megérdemli". Az önjutalmazó viselkedéssel sok esetben a mentális függőségeinknek adjuk át az irányítást, és ennek hosszú távon a motivációnk látja kárát.

A szattva hatása alatt álló ember az, aki képes folyamatosan és szilárdan motivált maradni, nem zavarja a siker és a kudarc váltakozása, és túl tud lépni az általa elért eredményeken. Ő tevékeny tud maradni anélkül, hogy ragaszkodna a tettei eredményéhez, és mindezt áldozatként ajánlja fel a személyes fejlődése oltárán. Nem várja el a dícséretet és a bíztatást, de a gyalázás sem rendíti meg az eltökéltségét. Ezt a szintet a kötelességszerű cselekvés szintjének nevezi a Bhagavad-gítá. Tehát, ha neg tudjuk tartani a motivációnkat, és közben le tudunk mondani a tetteink eredményéről, akkor több spirituális fejlődésre és tudásra teszünk szert, mint amikor önös motívumok alapján cselekszünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem érünk el eredményeket, sikereket, hanem azt, hogy a motivációnk túlmutat ezen, és független az eredményektől. Ezt csak úgy érhetjük el, ha soha nem adjuk fel a törekvéseinket. 

Kévala kumbhaka

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Kévala kumbhaka

A kévala kifejezés a kaivaljával függ össze, ami Patandzsali terminusa a felszabadulásra. A kévala azt jelenti, hogy „szabad”, „független”. Ez egy önálló kumbhaka, mely egyrészt független a belégzéstől és a kilégzéstől, másrészt független az ismétlődéstől és a struktúrától.

Az az általános megértés, hogy a kévala kumbhaka akkor következik be, amikor az összes többi pránájáma technikát tökéletesre fejlesztettük. Patandzsalí csaturthának, vagyis a negyedik pránájámának nevezi (Jóga-szútra 2.51). Szerinte akkor következik be, amikor sikerült elsajátítani a belső, külső és közbülső légzésvisszatartást. De a csaturtha név, amit Patandzsali választott neki, a turíjához, vagyis a Mándúkja Upanisadban leírt negyedik állapothoz is kapcsolható. A négy állapot az ébrenlét, az álom, a mélyalvás és a tudat. Csupán ez a negyedik állapot az, ami állandó. Ez az állapot a többi háromban is jelen van. Egyes jógaiskolák szerint, a tudat tiszta állapota csak akkor következik be, ha jelen van a kévala kumbhaka, illetve egy másik nézet szerint ez a kumbhaka csak akkor következik be, ha a gyakorló elérte a tiszta tudatot. Minden esetre a kettő összefügg.

A kévala kumbhakát spontán kumbhakának vagy a valódi kumbhakának is nevezik. Spontán módon bekövetkezik, amikor a gyakorló eléri a szamádhit, és ez igaz abban a tekintetben, hogy nem szükséges akaratlagos erőfeszítés az eléréséhez. A jógi csupán csak belekerül, amikor készen áll rá. A kévala kumbhaka azt jelenti, hogy a gyakorló meghaladja a légzést, a lélegzetvételt. Nem azt jelenti, hogy szánt szándékkal megállítja a légzést, hanem azt, hogy a légzés önmagától megáll.

A Gheranda szamhitá úgy határozza meg a kévala kumbhakát, mint a prána bezárását a testbe, ami azt jelenti, hogy megállítjuk, rögzítjük a pránát. Ezért nem hagyhatja el a testet, ami halált okozna (5.84). A Hatha Tatva Kaumudí úgy interpretálja a kévala kumbhakát, mint azt az állapotot, melyben a prána egyenletesen oszlik el az egész testben.

A nagy Sankarácsárja Jóga-tárávalíjában a kévala kumbhakát a három bandha elsajátításához köti, melyet az anáhata (szív) csakrán történő koncentrációval kell kombinálni (9. vers). Hozzáteszi, hogy ez a légzés nélküli állapot, melyben nem érezzük szükségét a belégzésnek és a kilégzésnek, a legfontosabb a pránájámák közül (10. vers), és azt is, hogy a kévala kumbhaka segítségével a pránát az ídából és a pingalából a központi nádíba (a szusumnába) juttatjuk (11. vers). Így ez a kumbhaka felébreszti az alvó kígyót, a Kundalinít (12. vers), mely által erőfeszítés nélkül elérhetjük a sikert a dháranában és a dhjánában (14. vers). Ez az utolsó vers különösen fontos, mivel itt a nagymester megerősíti, hogy a Kundaliní felemelése nem olyasvalami, ami idegen Patandzsalí jógájától, hanem lényeges és elengedhetetlen ahhoz, hogy sikert érjünk el Patandzsalí Ashtanga (nyolcfokú) jógarendszerében.

Raghuvíra Kumbhaka-paddhatíja a méru kumbhaka nevet használja a kévala kumbhaka helyett (285-286). Amikor azt tanítja, hogy 47 szinten keresztül lehet elérni, Raghuvíra az egyetlen szerzőnek tűnik, aki mennyiségi módon határozza meg a kévala kumbhakát, vagyis a hosszával méri a megvalósításának mertékét. Ez nagyon eltér Patandzsalítól és Sankarától, akik csak minőségileg határozzák meg a jóga ágait."

Siker és boldogság?

A mai világban átértékelődött a sikerhez fűződő viszonyunk és a sikerről alkotott fogalmunk. Sikeres ember az, akinek sok követője van a közösségi oldalakon, akinek sokan lájkolják a képeit, akinek a legnézettebb a Youtube-csatornája, vagy aki szerepelt valamelyik TV-csatorna valóságshowjában vagy tehetségkutató versenyén. Valóban sok a tehetség, és az internet egy jó lehetőség arra, hogy megismerhessük ezeket a tehetségeket. De ugyanakkor nem mindig a tehetséges emberek lesznek a legnépszerűbbek, hanem sokszor az, aki "el tudja magát adni", aki olyan online személysiéget (alakot, kinézetet, életmódot stb.) hoz össze magának, amiről sok mindenki más álmodozik. Hogy az élete a valóságban is ennyire ragyogó, vagy mindez csak megjátszás, beállított, fotosoppolt illúzió, az gyakorta ellenőrizhetetlen. 

Persze ez korábban is megesett, a népszerű előadóművészek, zenészek, művészek élete sokszor volt tele zűrökkel, a személyiségük árnyoldalairól a közönség persze ritkán vett tudomást. Bár a legtöbb sikerguru folyamatosan azt szajkózza, hogy "Add önmagadat, légy eredeti, és akkor leszel sikeres", de azt azért sokan beismerik, hogy a siker, a népszerűség hajhászása, a rajongók kedvében járás sokszor eltorzítja az ember személyiségét, értékrendjét, és arra késztet, hogy feladjuk vagy eltitkoljuk  bizonyos belső értékeinket, vágyainkat a közönség igényeinek és elképzeléseinek kiszolgálása érdekében.

Persze én azt szoktam mondani, hogy aki tökéletes bálványokat keres ahelyett, hogy a saját tökéletlenségeit kutatná és dolgozna rajtuk, az sohasem lesz boldog, és sokszor fog csalódni. Ugyanakkor a népszerűség "ribancává" válni is veszélyes út, mely általában távolabb visz a boldogsától, minthogy közelebb hozna. 

Boldogok-e a sikeres emberek? Ha a sikert a népszerűséggel vagy a pénzügyi helyzettel azonosítjuk, akkor valószínűleg azt mondhatjuk, hogy a siker nem eredményez valódi és tartós boldogaságot, inkább elvonja a figyelmünket a belső munkáról, önmagunk és eredendő, örömteli természetünk keresésétől. 

Én éppen ezért a siker fogalmánál is egy maradibb definíciót alkalmaznék: Szerintem az az ember sikeres, akinek van értékrendje, és képes hű maradni ahhoz; akinek vannak életcéljai, és nem adja fel, mielőtt elérné őket, és aki megtanulta önmagát és másokat is elfogadni és szeretni abban a tökéletlen formában, amiben vannak/vagyunk, ugyanakkor nem lemondva a tökéletesítés, a jobbítás, a fejlődés szándékáról. Sikeres ember az, aki elégedett azzal, amit eddig elért, de ugyanakkor nem dől hátra és nem veszíti el a motivációját, hanem újabb célok elérésén dolgozik. 

Sikeresek-e a boldog emberek? Ha az én konzervatív definíciómat alkalmazzuk, akkor minden bizonnyal, hiszen sikeresen függetlenítették a boldogságunkat azoktól a tényezőktől, melyek megakadályozzák azt, hogy boldognak érezzék magukat. Ha viszont a cikk elején említett, modern felfogást alkalmazzuk, akkor valószínűleg nagyon szűk lesz a két halmaz (sikeres/boldog) metszete, tehát kiderül, hogy a boldogságnak nem lesz feltétele az anyagi és külsődleges értelemben vett, mások által mért siker. Csakis a belső értékrend számít, és a külső sikereket legfeljebb visszaellenőrzés gyanánt tudjuk használni. Ha mi elégedettek vagyunk az életünkkel, és a számunkra fontos emberek is elégedettek velünk, akkor máris egy lépéssel közelebb kerültünk a boldogsághoz. 

A bhútasuddhi technikája

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A bhútasuddhi (egyszerűsített) technikája

Kumbhaka közben a múládhára csakrát vizualizáljuk a gáton, négy szirma van, sötétvörös, a föld elemhez, a jantrájához, a szaglás érzékéhez és a Lam bídzsa-mantrához kapcsolódik.

Vigyük bele mindezeket a tulajdonságokat a Lam bídzsába, és emeljük fel a pránát (koncentráció és vizualizáció által) a szvádhisthána csakra helyére. Itt vizualizáljuk a szvádhisthána csakrát hat szirmával, narancssárga színben, a hozzá társuló víz elemmel, az ízlelés érzékével és a Vam bídzsa-mantrával.

Vigyük bele a csakra összes tulajdonságát a mantrába és emeljük fel a pránát (koncentráció és vizualizáció által) a manipúra csakra helyére a deréktájon. Itt vizualizáljuk a csakrát tíz szirmával és a viharfelhőre emlékeztető, feketéskék színével, a hozzá társuló tűz elemmel, a látható forma érzékével és a Ram bídzsa-mantrával.

Vigyük bele a csakra összes tulajdonságát a mantrába és emeljük fel a pránát (koncentráció és vizualizáció által) az anáhata csakra helyére a mellkasban. Itt vizualizáljuk a csakrát tizenkét szirmával, élénkvörös, a manduka virágra emlékeztető színben, a hozzá tartozó levegő elemmel, tapintás-érzékkel és a Jam bídzsa-mantrával.

Vigyük bele a csakra összes tulajdonságát a mantrába és emeljük fel a pránát (koncentráció és vizualizáció által) a visuddha csakra nyaki területére. Itt vizualizáljuk a csakrát tizenhat szirmával, füstös bordó színben, a hozzá kapcsolódó éter elemmel, a hang érzékével és a Ham bídzsa-mantrával.

Vigyük bele a csakra összes tulajdonságát a mantrába és emeljük fel a pránát (koncentráció és vizualizáció által) az ágjá csakra helyére a fejben. Itt vizualizáljuk az ágjá csakrát két szirmával, ragyogó fehér színben, a hozzá kapcsolódó űr elemmel és az Óm bídzsa-mantrával.

Innen felemelhetjük a pránát a szahaszrára csakrába, mely a fejünk tetején helyezkedik el, ezer, sokszínű szirmával. Ez a csakra túl van az elemeken, az érzékeken és a mantrán.

A különböző rétegek, melyeket ebben a technikában leírtunk, fokozatosan kell egymásra vetíteni. Minden egyes alkalommal, amikor a jógi hozzáad még egy réteget, ki kell terjeszteni a kumbhakát, hogy helyet tudjunk biztosítani a technika növekvő komplexitásának. Ahogy a kumbhaka egyre hosszabbá válik, az elme egyre tisztább és ragyogóbb lesz. Ahogy az elme egyre tisztább és ragyogóbb lesz, a prána megszilárdul még jobban ki tudjuk terjeszteni a kumbhakát. Ahogy kiterjesztjük a kumbhakát, a képességünk, hogy koncentráljuk és mozgassuk a pránát, szintén kiterjed. Következésképpen az elme fokozatosan képessé válik arra, hogy felemelje a pránát a fejtetőbe a hosszú kumbhakák alatt. Ezt a folyamatot a Kundaliní felemelésének (sakti-csalanának) nevezik. Ugyanezt a folyamatot alkalmazta Theos Bernard is, aki olyan hihetetlen fizikai képességeiről volt híres, hogy három óráig állt fejenállásban, vagy több, mint egy óráig végezte a kumbhakát. Leírta, hogyan emelte fel a koncentráció segítségével a Kundalinít az egyes csakrákon keresztül, minden egyes légzésvisszatartás során, amíg bele nem merült a tudatba. Ezt a Hatha Tatva Kaumudí (53.11-15) is alátámasztja, mely azt állítja, hogy a kumbhaka alatt a jóginak a Kundalinín kell meditálnia, és egymás után végig kell vezetnie azt a csakrákon."

Ki az edző edzője?

Ez a költői kérdés hangzott el ma az edzőteremben, és valóban jogos is. A magam részéről én edző vagyok, kifejezetten kettlebell sportolókat készítek fel. Persze ha valaki általános fitnesz-célzattal jönne hozzám személyi edzésre, azt is megoldom, de ha valóban tetszik neki, amit tanítok, és kitartó, akkor előbb-utóbb úgyis egy kettlebell-versenyen fogja találni magát. De maradjunk a kérdésnél - nekem azóta van edzőm, amióta komolyabban foglalkozom a kettlebell sporttal, Barcsik Laci az, aki tavaly harmadik lett az IUKL Világbajnokságon a súlycsoportjában. Tavaly október óta edzek az irányítása alatt, és úgy látom, hogy haladok előre, sőt, sokat is tanulok tőle, aminek viszont az én tanítványaim látják hasznát. Lacinak is van edzője, ő pedig Ivan Denisov, a kettlebell sport koronázatlan királya, abszolút világrekorder mindhárom számban. Ivan már több, mint tizenöt éve foglalkozik a kettlebell sporttal. Nem tudom, hogy neki ki az edzője, de azt megfigyeltem, hogy a kettlebell sportban minden aktív versenyzőnek van egy edzője, aki irányítja a felkészülését. Nem nagyon vannak "szabadúszók", illetve az ilyenek nem jutnak messzire.

Az internet világában már az is megoldható, ha nem vagytok egy helyen. Az edző akkor is tud edzéstervet küldeni és videón megnézi a technikádat, javítja, ha kell. Persze a személyes kontaktus azért fontos, mert olyankor sokkal többet lehet tanulni, mint távban. Hogy miért vezettem mindezt elő? Mert tegnap olvastam Lakatos Péter cikkét "Mi alapján keressek edzőt, személyi edzőt?" címmel. 

A cikkben több szempont van felsorolva, ami alapján érdemes edzőt választanunk, és a legtöbbel egyet is értek. A "Mióta edző?" szempont is fontos, mert például én már több, mint tíz éve foglalkozom a jógával, de a kettlebellel csak harmadik éve. Körülbelül azóta tartok edzéseket is, eleinte ritkábban, most már hetente többször, elsősorban a rendszeresen járó magántanítványaimnak. Persze az is igaz, hogy még sok versenynek, sok edzésnek és sok képzésnek kell eltelnie, mire elérem a "Master of Sport" címet és már azt mondhatom, hogy értek valamennyire ehhez a sporthoz. Tehát a tíz évnyi tapasztalat itt is előny, nem csak a jógában, úgyhogy igyekszem jól kihasználni a következő éveket.

A továbbképzésekkel kapcsolatban úgy érzem, hogy itt van némi lehetőség arra, hogy az ember becsapja önmagát. Ha egy bizonyos sportot kiválasztok, akkor abban eléggé jól le vannak fektetve a mérföldkövek, és viszonylag jól mérhető, hogy valaki sportolóként vagy edzőként mit ért el. Viszont a mai "funkcionális" világban számtalan személyi edzőt ontanak magukból a fitnesz-iskolák, akik mindenhez értenek egy picit, és folyamatosan újabb és újabb képzésekre mennek (FMS, SMR, DBands, Primal Move, OmegaWave és még sorolhatnám tovább). Persze semmi baj nincs ezekkel a képzésekkel, és roppant sok jó dolgot lehet megtanulni rajtuk, csak az embernek azt kell eldöntenie, hogy az ő edzésmunkájához valóban szükség van-e erre. Például én is elmehetnék súlyemelő- vagy erőemelő szemináriumra, megtanulhatnék gyűrűn muscle-upozni, clubbellt lóbálni, tacfitezni, stb. De mivel nem ez a fő edzéscélom, nem teszem. Ha azt a három technikát, ami a kettlebell-sporthoz kell, jól meg tudom tanulni, és a kiegészítő gyakorlatokat, meg az edzéstervezést elsajátítom, akkor már eredményesen tudok fejlődni a 32 kg felé, és másokat is segíteni tudok ebben. 

Viszont elmegyek Denis Vailjev edzői szeminárumára, és ha sikerül, akkor le is vizsgázok, hogy képesített kettlebell sport edző legyek. Legalábbis papír szerint, mert ugye a rutin az az évekkel fog jönni. Én úgy érzem, hogy ha valamiben sikeresek akarunk lenni, akkor rá kell koncentrálni a dologra, és félre kell tolni a sallangokat, ami csak szórakoztatásra és az idő eltöltésére jó. Ha valaki általánosan edzett szeretne lenni, akkor sokféle edzéseszközből válogathat és váltogathatja is azokat. De ha egy bizonyos sportban szeretne csúcsokat elérni, akkor rá kell fókuszálni, mint az íjász a tábla közepére, és csak azt szabad látni. 

Az edzéstervezés is egy szempont, amit a cikk megemlít. És valóban, ennek a versenysportban elengedhetetlen szerepe van, de még egy hobbi sportolónál is ki kell tűzni célokat és edzésciklusokat kell összeállítani, hogy elérjük azokat. Így a vendég is motivált marad, mert van sikerélménye, és az edző is látja, hogy van értelme a munkájának. A hobbisportolóknak persze általában mások az edzéscéljaik, mint egy versenyzőnek, de nekik is lehet értelmes célokat adni, és tudatosítani, hogy mi az, ami felé érdemes haladni. Ma láttam például egy srácot a teremben, aki a hobbigyúrós tipikus példája. A gyakorlatokat csak körülbelüli mozgásmintával végzi, különösebb rendszer nélkül, bemelegítés és nyújtás nulla, és csak karra edz, lábra semmit. Persze az edzők tapintatosak a teremben, azzal foglalkoznak, aki kérdezi őket, és nem rohanják le azokat, akik "úgyis tudják". De azért nyáron nem lennék a helyében a strandon, mert ma már ciki a pálcikalábon járó masszív felsőtest. A hobbi sportolók persze néha elfelejtik a funkcionalitás, egyensúly és az eredményesség fogalmát, mert sok esetben szórakoztatni akarják magukat edzés közben. Úgyhogy ilyenkor nem árt, ha van egy edző, aki tudja, hogy mit miért csináltat veled és hogyan. Röviden összefoglalva a lényeget:

1. Mindig csináld azt, amit az edződ mond!
2. Ne hagyj ki egyetlen edzésnapot sem!
3. Ha nem érted, mi történik, akkor kérdezz!
4. Ha fáj valami, akkor beszélj róla, ne keménykedj!
5. Legyél motivált, mert magadnak dolgozol!

Hanumán és Andzsaná

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hanumán és az anyatej ereje

Rávana megsemmisítése után, Ráma megkérdezte Hanumánt, hogy milyen jutalmat szeretne a szolgálataiért. Hanumán azt válaszolta: „Uram, hadd legyen a jutalmam az, hogy a hátralévő napjaimat a Te szolgálatodban tölthetem!” Ráma örömmel tett eleget a kérésnek. Így Hanumán is felszállt a szekérre, amely visszavitte Rámát és társait Ajódhjába. Útközben azonban Hanumánnak eszébe jutott, hogy meglátogatja az édesanyját, Andzsanát, aki egy hegyen lakott, nem messze onnan. Ráma és a társai is kíváncsiak voltak Hanumán anyukájára, és így a szekér Andzsaná hajléka felé kanyarodott. Amikor megérkeztek, Hanumán köszöntötte édesanyját, akinek öröme nem ismert határokat. Átölelte szeretett kisfiát, a többi jelenlévő pedig tisztelettel hajolt meg Hanumán anyja előtt. Hanumán elmondta neki az összes eseményt, ami történt velük, egészen Rávana haláláig a csatatéren. Meglepetésükre, Andzsanát nem tették elégedetté a szavak, hanem elszomorodott, és a következő szavakat intézte Hanumánhoz: „Fölöslegesen szültelek meg, és semmi értelme nem volt, hogy szoptattalak.” A szavai hallatán mindenki zavartan hallgatott. Hanumán is értetlenül meredt rá némán.

Rövid szünet után Andzsaná így folytatta: „Szégyelld magad az erőd és a bátorságod miatt! Nem volt elég erőd ahhoz, hogy Rávana bűnös városát egymagadban megsemmisítsd? Nem tudtad egyedül megölni a tízfejű szörnyeteget és a hadseregét? Ha nem volt elég erőd ehhez, akkor jobb lett volna, ha meghalsz a vele való csatában. Szomorú vagyok amiatt, hogy bér te életben voltál, az Úr Rámának hidat kellett építenie kövekből a viharos óceán fölött, hogy átjusson lankára, és meg kellett küzdenie a démonok hatalmas seregével, és mindezeken a megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie, hogy visszakaphassa szeretett Szítáját. Valójában haszontalan volt, hogy a tejemmel tápláltalak. Menj, és nem szeretném többet látni az arcodat!”

Nyilván arra az esetre utalt, amikor Hanumánt megbízták, hogy menjen Lankába és keresse meg Szítát. Csak akkor kezdődhetett a hivatalos ütközet Szítá megmentéséért, amikor bebizonyosodott, hogy Rávana fogva tartja. Hanumán nem csak elvitte Szítá fogságban történő szenvedésének hírét Rámának, hanem rövid látogatása alatt sikerült leégetnie az egész várost, és így éreztette Rávanával, hogy milyen sors vár rá. Andzsaná elégedetlensége annak völt köszönhető, hogy bár Hanumán teljes mértékben képes volt visszahozni Szítát e látogatás során, de nem tette, és így később sok erőfeszítésbe került a misszió beteljesítése.

Ezért Andzsaná remegett a dühtől. Hanumán összetett kezekkel a következőt mondta neki: „Ó Nagy Anya, én semmilyen módon nem hazudtoltam meg a te tejed erejét. Én csak szolga vagyok. E látogatás során csak azt az utasítást kaptam, hogy keressem meg Szítát, és nem azt, hogy öljem meg Rávanát. Ha ezt megtettem volna a saját kezdeményezésemre, akkor megszegtem volna a parancsot. Ezért én körültekintően cselekedtem és megtartottam a szavamat.”

Valójában Hanumán megkérdezte Szítát, amikor találkozott vele Rávana fogságában, hogy szeretné-e azt, hogy azonnal megmentse. Ő viszont nemmel válaszolt, azt hangsúlyozva, hogy a férje kötelessége volt felszabadítani őt, és hogy magának Rámának kell eljönnie és visszavinnie őt.

Az összes jelenlévő alátámasztotta Hanumán történetét és így megnyugtatták a mérgelődő anyát. Ő szeretettel szólt a fiához: „Kedves fiam, én nem tudtam minderről, de most, hogy már tudom, megértettem, hogy a tejem megfelelő gyümölcsöt hozott.”

Laksmannak nem tetszett az, hogy Andzsaná ennyire nagyra tartja a saját tejének erejét, túlzásnak tartotta ezt. Andzsaná megérezte ezt, és azt mondta neki: „Laksmana, úgy látom, nem érted, hogy miért tartja olyan erősnek a teját ez a látszólag törékeny majomnő. De az én tejem valóban rendkívüli.” Ezt mondva, Andzsaná összenyomta a mellét, és a kifröccsenő tej egy közeli hegyre hullott, amely nagy mennydörgések közepette kettérepedt. Ismét Laksmanhoz szólt: „Hanumán ezen a tejen nevelkedett, hogyan veszhetett volna az kárba?”

Hanumán és a misztikus erők

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Egy másik érdekes legenda kifejezetten a Szaturnusz (Sáni) bolygóval kapcsolatos. Úgy tartják, hogy a Szaturnusz káros befolyású bolygó, és minden ember életében legalább egyszer bekövetkezik a Szaturnusz hét és fél éves korszaka. A sors úgy rendezte, hogy Hanumán Szaturnusz-korszaka éppen akkor kezdődött, amikor hidat épített az óceánon keresztül, hogy segítsen Rámának és a hadseregének átkelni az óceánon. Hanumán arra kérte a bolygót, hogy halassza el befolyását addig, amíg nem sikerült segítenie Rámának Szítá visszaszerzésében. De a Szaturnusz hajthatatlan maradt, és így Hanumánnak meg kellett hajolnia a természet rendje előtt. Azt javasolta Szaturnusznak, hogy üljön a fejére, mivel a kezeivel Rámát szolgálta, a lábai pedig méltatlanok lettek volna a bolygó-isten számára.

Szaturnusz örömmel helyet foglalt Hanumán fején, a hatalmas majom pedig folytatta a munkát, óriási sziklákat és köveket halmozva a fejére, látszólag teljesen hanyag módon, és úgy szállította őket az építkezés helyszínére. Egy idő elteltével Szaturnusz megelégelte a rá halmozott kövek terhét, és szeretett volna lemászni. Hanumán azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradjon csak ott a kötelező hét és fél évig, de Szaturnusz kérlelni kezdte, hogy engedje el, mivel az a hét és fél perc, amit Hanumán fején töltött, olyan hosszúnak tűnt, mint hét és fél év. Ezt mondva Szaturnusz elhagyta Hanumánt, és azóta a majomisten imádói úgy tartják, hogy ha őszinte odaadással szolgálják Hanumánt, akkor mentesülnek a Szaturnusz hét és fél éves szade-szatí hatásától.

Hanumán és Sakti, az Anyaistennő

Korábban láttuk, hogy Hanumán az Anyaistenő kedvence. De a jellemvonás, ami a legnagyobb hatással van az istennőre, Hanumán brahmacsarja, azaz cölibátus-fogadalma. Valójában Hanumán sohasem veszélyezteti a világot a termékenységével, mint például az Úr Siva, akinek termékenységét gyakran Kálí istennőnek kell visszafognia. Ennek megfelelően, Hanumán kivívta az Anyaistennő páratlan tiszteletét.

Hanumán és a tantra

A tantra a hinduizmus okkult oldalát képviseli. A tantra gyakorlói varázsigék (mantrák) és ábrák (jantrák) segítségével csatornázzák le a kozmosz erőit az emberiség hasznára. A tantrikusok úgy tartják, hogy Hanumán a legkiemelkedőbb tantrikus, mert rendelkezik a mindenki által áhított nyolc okkult erővel:

1). Animá – képes kisebb lenni a legkisebbnél

2). Mahimá – képes nagyobb lenni a legnagyobbnál

3). Laghimá – képes súlytalanná válni

4). Garimá – képes nagyon súlyossá válni

5). Prápti – képes bárhová eljutni és bármit elérni

6). Parákámja – ellenállhatatlan az akaratereje

7). Vasitvá – képes uralkodni minden élőlény fölött

8). Ísitvá – Istenhez hasonló teremtő és pusztító hatalommal rendelkezik

A Rámájana számtalan története illusztrálja Hanumán különböző sziddhijeit. Nem meglepő, hogy nagy tisztelettel övezik, és mahásziddhának nevezik.

Vedd a kezedbe az egészségedet (és a fakanalat)!

Úgy látszik, ez a hét a gasztronómia jegyében zajlik nálam, mert még egy témám van, ami a táplálkozással, és főleg a főzéssel kapcsolatos. Ugyanis azt kezdem észrevenni a környezetemben, hogy egyre jobban kimegy a divatból az otthoni főzés. A szinglik nem érnek rá főzni, mert éjjel-nappal dolgoznak, és még bevásárlásra sem nagyon szánnak időt. Ha pedig nincsenek otthon megfelelő alapanyagok, és nem tervezted meg, hogy mikor mit fogsz főzni, akkor sanszos, hogy azt sem tervezted meg, mit fogsz éppen aznap enni és mikor, és hogy az milyen összetevőkből áll. 

Én váltig állítom, hogy a tudatos táplálkozás az első lépés az emberré válás útján, és az, amikor elfelejtünk főzni, vagy nincs türelmünk hozzá, az utolsó lépés, ami által a fogyasztói társadalom gondolkodás nélküli gépekké, kiszolgáló és fogyasztó egységekké redukálja az embert. A családoknál sem sokkal jobb a helyzet, a gyerekek bébiételt, vagy boltban vásárolt péksüteményt, készételeket kapnak, csakúgy, mint a felnőtt, aki a Tesco-s mirelit pizzát melegíti a mikróban, vagy valamilyen ételfutár cégtől rendeli meg az ebédjét és a vacsoráját. 

Természetesen az éttermek, vagy olcsóbb ételbárok, gyorskajáldák is virágkorukat élik, és egyre inkább, mert végülis sok ember úgy gondolja, hogy kényelmesebb és gyorsabb bemenni az étterembe és enni valamit, és még olcsóbb is, mint kimenni a piacra, megvásárolni az alapanyagokat, hazaszállítani, otthon megmosni, feldarabolni és megfőzni. Nem azt mondom, hogy egyszer-egyszer nem élmény elmenni egy étterembe (most már vega és vegán hely is egyre több nyílik) a családdal vagy a pároddal, vagy akár egyedül is, de ez nem helyettesíti az otthoni együttes sürgés-forgást a konyhában, és a közös családi ebédeket és vacsorákat. Egy családot az tart össze, ha közösen étkeznek és készítik el az ételeiket, és közösen sportolnak, játszanak, kikapcsolódnak, kirándulnak, kertészkednek stb. 

Az otthoni főzésről való leszokás egy folyamat utolsó lépcsőfoka, mely során az ember végképp elszakad a táplálék forrásától, a természettől, és a fogyasztói társadalom kiszolgáló egységeire és az élelmiszeriparra bízza magát. Nade kezdjük az elején, és forgassuk vissza az idő kerekét pár száz évvel! Az emberek többsége, főleg a vidékiek akkor még rendelkeztek egy kis háztáji gazdasággal, amely nagyjából fedezte a szükségleteiket zöldség, gyümölcs, konyhakerti növények és háziállatok tekintetében. Ehhez persze föld kellett, de még az én gyerekkoromban is divat volt a városi emberek körében, hogy vettek maguknak egy hétvégi telket, és kijártak oda kertészkedni, vagy ha kertes házuk volt, akkor ültettek egy kis veteményest, csináltak egy fóliasátrat. Nyáron és ősszel megvették az olcsó gyümölcsöt, zöldséget a piacon szüretkor, és befőztek, eltettek, hogy télire tele legyen az éléskamra.

De mondjuk azt, hogy a háztáji élelmiszer-termelés már utópia a legtöbb ember számára, mert vagy eleve albérletben lakik, vagy örül, ha egy kert nélküli kis lakást tud venni magának, a napja nagy részét pedig egy irodában dolgozva tölti el. Ilyenkor persze, hacsak nem készíti össze otthon magának a napi betevőjét, marad a környező éttermek sorra járása a kollégákkal. Vannak jó éttermek, ahol valóban minőségi ételt ehet az ember. De az igazság az, hogy a legtöbb helyen nem tudod, hogy milyen friss vagy jó alapanyagot használtak fel, és pontosan mi van a kajában, amit eszel. Ha pedig még a vacsorakészítést is hasonlóan lepasszolod, akkor tulajdonképpen kiadtad a kontrollt a kezedből, és azt eszed, amit eléd tesznek, csak látszólagos választási lehetőséged marad. 

Én világéletemben szerettem főzni, és nem sajnáltam rá az időt, mert szerettem azt enni, amit én elterveztem, és amire nekem szükségem van. A feleségem is kialakított egy olyan receptkínálatot, ami viszonylag könnyen és gyorsan elkészíthető, vegán és gluténmentes ételekből áll, és van benne elegendő fehérje is. Minden este szoktam főtt ételt lenni, ami néha csak egy gazdagabb leves vagy zöldségétel egy salátával, de legalább a magunk által vásárolt alapanyagokból áll. 

Szóval én azt gondolom, hogy ha szeretnénk a kezünkbe venni az egészségünket, akkor ezt az utolsó dolgot nem szabad kiengednünk a kezünk közül. Menj ki a piacra, vásárolj be heti egyszer vagy kétszer, tervezd meg előre a heti étrendedet, és szánd rá minden nap az időt az ételek elkészítésére. Ha nem tudsz főzni, akkor tanulj meg, ez főleg a lányoknak fontos. Egy indiai mondás szerint az a jó feleségjelölt, aki kedves, és tud főzni. De ha nem kedves, akkor legalább főzni tudjon, és a férj boldog lesz mellette. De amikor a feleség nem tud főzni, vagy nem szeret, vagy egyszerűen lusta rá, akkor minek kell egyáltalán feleség? A férj szingliként is tud magának főzni, ha akar, vagy rendel pizzát, vagy étterembe megy. 

Ha nincsenek recept-ötleteid, akkor böngészd egy kicsit az internetet, ha pedig nem tudod, hogy milyen egészséges alapanyagokkal válthatod ki a gyerekkorod óta megszokott üres szénhidrátokat vagy húsételeket, akkor tanulmányozd egy kicsit a modern táplálkozástani információkat, fedezz fel új alapanyagokat, kísérletezz! A konyha a vegyészeti laborunk, és ott kotyvasztjuk ki az egészség vagy betegség hozzávalóit. Aki nem főz otthon, annak sokkal korlátozottabbak a lehetőségei, hogy egészséges és változatos étrendet tudjon összeállítani magának, mint aki tudatosan belefekteti az időt és az erőfeszítést. A rosszul összeállított étrend mellett pedig sem az egészségünket, sem az alakunkat nem könnyű megőrizni, ugyanúgy, mint komoly sportteljesítményt elérni vagy boldog életet élni sem lehet igazán.