Viparíta-csakrászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Viparíta csakrászana (fordított kerékpóz)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

Ez a póz egy dinamikus hátrahajlító vinyásza, ahol lefelé néző kutyapózból megyünk kézenállásba, majd hídpozícióba, majd kézenálláson keresztül vissza lefelé néző kutyapózba. Ezt ismételjük ötször. Ugyanezt a gyakorlatot, melyet tiktakk-póznak is szoktak nevezni, az Ashtanga sorozatok utáni hídpozícióknál, a hátrahajító blokkban is szokták gyakorolni.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre lefelé néző kutyapózból ugorjunk kézenállásba.

Astau: Kilégzésre engedjük hátra a lábainkat hídpozícióba (úrdhva-dhanurászana).

Nava: Belégzésre ugorjunk vissza hídból kézenállásba (úrdhva-vriksászana).

Dasa: Kilégzésre ereszkedjünk le lefelé néző kutyapózba (adhómukha-vriksászana).

Ékádasa-sadvimsatihi: ismételjük meg a szapta-dasa vinyászákat még négyszer.

Aktív elengedés technikája

A lefelé néző kutyapózban a súlypontunk a csípők alatt van. Ezt a súlypontot a lábak rugózásával a tenyerek fölé kell juttatni, miközben a testünket csípőben teljesen kiegyenesítjük. A felfelé vivő lendületet ki kell oltani, mielőtt túldőlnénk a hídba. Fontos, hogy ennek a vinyászának a kivitelezésénél mindegyik mozdulatot uralni tudjuk, és ne vigyen át a lendület a következő mozdulatba. A leeresztésnél elkezdjük homorítani a csípőt és a törzset, majd a vállak kihomorításával érkezünk le a talajra. Itt is meg kell fékezni a zuhanást és ki kell merevíteni a testünket, hogy stabilizáljuk a hídpozíciót. A visszalendülésnél előre kell tolni a súlypontot a lábaink fölé, majd hátra a tenyerek fölé annyira, hogy a talpaink elszakadjanak a talajtól, és ismét felkerüljünk kézenállásba. Fent ismét meg kell állítani a lendületet, de most már a testünk hátulsó oldalának megfeszítésével. Végül kontrolláltan eresszük le magunkat L-kézenállásba, majd engedjük a lábainkat a talajra lefelé néző kutyapózba.

Miért higgy önmagadban?

Sok mindenkivel találkozom a környezetemben, akinek az önbecsülése nincs a helyén, vagyis nem bízik önmagában, túlzottan kishitű, nem hisz önnön képességeiben, tehetségében. Természetesen olyanok is akadnak szép számmal, akiknek az egója jóval meghaladja a tényleges kvalitásaikat, vagyis ők ellenkezőleg, túlzottan sokat gondolnak magukról, amit a környezetük nem igazol vissza. Ez egy másik probléma, de most nem erről fogunk beszélni. 

Előre kell bocsátani, hogy számos ezoterikus New Age-guru eltúlozza, mondhatni abszolútizálja az önmagunkba vetett hit jelentőségét, mintha egyenesen istenek lennénk, feltéve ha ezt sikerül elhinnünk magunkról, pedig nem vagyunk azok és nem is leszünk, mindegy, hogy mit hiszünk magunkról. A józan realitás az, hogy esendő, halandó, tökéletlen emberek vagyunk, akiknek a karmáját néha meglehetősen nehézkesen lehet kibogozni. Tehát érdemes előre tisztázni, hogy az olyan kijelentések, hogy "Higgy önmagadban, és bármit elérhetsz", meglehetősen félrevezetőek, mert nem veszik figyelembe a karma törvényét, illetve azt, hogy az egyéni lelkek alá vannak rendelve a karma törvényének, csupán Isten áll fölötte. 

Viszont mégis jelentősége van annak, hogy mennyire hiszünk önmagunkban és a képességeinkben, hiszen ezzel maximizálni tudjuk a teljesítményünket, és túl tudunk lépni az önkorlátozó hiedelmeinken, melyek nem engedik, hogy kihasználjuk azt a potenciált, amit a karmánk szerint elérhetnénk egy adott élethelyzetben. A karmának három fázisa van: a prarábdha karma a már megérett visszahatásokat jelenti, melyek megnyilvánulásában szintén van némi szerepe az önmagunkba vetett hitünknek és a tudatosságunknak. Például, ha a karmánk szerint valamilyen pénzösszeghez jutunk, látszólag különsebb erőfeszítés nélkül, akkor nem mindegy, hogy ezt az anyagi lehetőséget mennyire hatékonyan és tudatosan használjuk ki. Ha a tudatosság és az érettség hiányzik, akkor az anyagi lehetőség rövid időn belül még lejjebb "zülleszt", mintha nem is jutottunk volna hirtelen sok pénzhez.

Minél éretlenebb a karmikus visszahatás, annál nagyobb mértékben tudunk beleszólni annak érési folyamatába, ha ezt tudatosan tesszük. Olyan ez, mint a kertészkedés. Amikor elültetünk egy magot, abból előbb-utóbb kinő valami, de ha locsoljuk, gondozzuk, nemesítjük, megvédjük a kártevőktől, akkor több és jobb lesz a termés, mintha csak hagynánk, hogy vadon növekedjen és teremjen. Az önmagunkba vetett hit tehát azt jelenti, hogy tudatos és előremutató döntéseket hozunk nap mint nap, ha kell kockáztatunk vagy merünk változtatni is, mág ha nem is látjuk, hogy ebből pontosan mi fog kisülni. A tudatos erőfeszítés növeli annak a karmikus energiának a mértékét, amivel valamilyen konkrét eredményt érhetünk el. Ahogy Pattabhi Jois mondta: "Practice, and all is coming!" Addig gyakoroljuk azt, amiben szeretnénk elérni egyfajta tökéletességet, míg az elegendő gyakorlás és erőfeszítés nem hozza meg a kívánt gyümölcsöt. A karma törvénye azt is lehetővé teszi, hogy életről életre fejlődjünk, és nem csak egy életen belül kell elérnünk a céljainkat. Van, amikor szükség is van arra, hogy több életen keresztül fejlődjünk valamiben. Az emberi élet legfontosabb küldetése az önmegvalósítás, és ennek folyamata is sok-sok életen keresztül elhúzódhat. 

A Kundaliní az alsó csakrákban

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A szvádhisthána a primitív érzelmek nyugvóhelye is egyben. Ha vannak háziállataink, akkor észrevehettük, hogy sok olyan érzelem van, amiben osztozunk a kis kedvencekkel, főleg az emlősökkel. Valójában azért érezzük olyan közel állónak hozzánk a kutyákat, macskákat, lovakat vagy majmokat, mert sokban osztják a mi érzelmi struktúránkat és kommunikációs módszereinket. Az érzelmek a víz elemhez kapcsolódnak, és a Hold irányítja őket. A nők, akik érzelmesebbek, mint a férfiak, gyakran a holdfázisoknak megfelelő érzelmi ciklusokon mennek keresztül. Azt is észrevehetjük, hogy ha nagy mennyiségű víz közelében tartózkodunk, akkor érzelmesebbé válhatunk, mert a Holdhoz hasonlóan befolyásolják a testünkben lévő víz és hormonok érzelmi árapályát. A barátaink, családtagjaink vagy még a hozzánk közel álló állatok érzelmei is befolyással lesznek a mi érzelmeinkre. Ezért javasolja számos jóga-szöveg, hogy gondosan válogassuk meg a társaságunkat.

A szvádhisthánához kapcsolódó érzékelés az ízlelés. Vegyük észre, hogy az íz csak folyékony állapotban adható át. Ha a nyelvünk teljesen száraz, akkor nem fogunk sok ízt érezni. A vízzel és az érzelmekkel való kapcsolata miatt az ízlelés az az érzékelés, mely a legjobban képes befolyásolni az érzelmeinket. Ezért van az, hogy ha valaki rosszul érzi magát, akkor az érzelmi állapota megváltozhat a csokoládéevéstől vagy a sörivástól. Az alkohol egy folyadék, és mint ilyen, a víz-csakrához kapcsolódik, míg az összes többi csakrához nem nedves stimulánsok kapcsolódnak. Az alkohol kis mennyiségben képes stimulálni a szexuális funkciót és a kommunikációs képességeinket, mert jobban meg tudjuk szólítani mások érzelmeit. Ezért vagyunk magabiztosabbak egy pohár alkoholos ital után. Valamennyivel több alkohol fogyasztása után azonban az emlős-elődeinkről ránk maradt területvédő hajlam lép életbe.

Az összes fenti ok miatt az advaita védánta követői nem hajlandók meditálni a két alsó csakrán, és Gaudapáda (Sankara gurujának guruja) azt javasolta, hogy ne tegyük. A jógik azonban azért meditálnak rajta, hogy munkára fogják a bennük rejlő bámulatos, isteni kreatív erőt, és fölfelé irányítsák a spirituális fejlődés és a felszabadulás szolgálatára. Ez természetesen nem veszélytelen dolog: számos jógí esett áldozatul a Kundaliní hihetetlen erejének, melyet ha felébresztünk, de az első csakrákban tartunk, akkor szex-mániássá teheti az illetőt."

Mentális karma

Sok szó volt már a karmáról ebben a blogban, és beszéltünk arról is, hogy Patandzsalí szerint az ismétlődő szamszkárák újabb karmikus magokat hoznak létre, vagyis erősítik bennünk azt a vágyat, hogy végrehajtsunk valamilyen érzékszervi tevékenységet. Érdemes azonban megvitatni azt is: mi a különbség aközött, hogy valaki csak tervezi, azaz mentálisan követi el az adott tettet, beszél róla, vagy pedig valóban végre is hajtja. 

A puránák szerint, bár nem tudnék konkrét idézetet mondani, a Kali-júgában más elbírálás alá esik a mentális karma, vagyis azoknak a tetteknek a visszahatása, amelyeket az ember nem követ el, csupáncsak gondol rá, vagy az elméjében eltervezi. Ha az a tett, amin az illető meditál, negatív karmát eredményezne, akkor az nem fog hatni az illetőre, míg ha pozitív karmát eredményezne, annak már lesz visszahatása, még ha nem is annyira erőteljes, mint pl. a pozitív tett tényleges végrehajtása során. 

Adok erre egy-egy példát: Ha valaki mentálisan eltervezi valaki másnak a megölését, meditál rajta, vagy a halálát kívánja, az nem fog olyan karmikus visszahatást eredményezni, mintha meg is tette volna. Viszont ha valamilyen jámbor tettet követ el az elméjében, például mentálisan adományoz arra rászoruló és érdemes embereknek, mert konkrét anyagi lehetőségei nincsenek, annak kisebb mértékben ugyan, de lesz jámbor karmikus visszahatása. Ezért nagyon fontos, hogy mindenkinek jót kívánjunk, még ha esetleg nem is tudunk konkrét, fizikai módon segíteni neki. Ez bennünket is jámborabbá fog tenni.

A régmúlt korokban a mentális "bűncselekmények" karmikus súlya jóval erőteljesebb volt, viszont a jámbor tettek csak akkor eredményeztek kedvező karmát, ha valóban végrehajtották őket. Ebből arra következtethetünk, hogy a jelenlegi Kali-korszakban a mentális képességeink jóval fejletlenebbek, mint az előző korok gyakorlóié, ezért a meditációval is több lehet a nehézségünk. 

Mégis felmerülhet a kérdés, hogy milyen jelentősége van annak, ha valamire sokat gondolunk, esetleg szóban is megfogalmazzuk, és végrehajtjuk? Egy bizonyos dolgon való meditáció erősíti-e a tett elkövetésének szándékát, azaz nagyobb kísértést fogunk-e tapasztalni? Nyilvánvalóan, ha lassan is, de igen,. ugyanis a gondolatainkkal is szamszkárákat hozunk létre az elménkben, nem csak az érzékszervi tevékenységeinkkel. Ha kimondjuk, megfogalmazzuk a szándékunkat, az még konkrétabbá válik, és ha sokat beszélünk róla, akkor esélyes, hogy egyszer meg is tesszük. A konkrét karmikus visszahatás azonban csak az érzékszervi tevékenységet követően jön létre, ás tárolódik a karma tárházában. 

Ugyanezen az elven működik a meditáció is, bár azt nem jámbor, hanem annál magasabb, transzcendentális tevékenységnek minősíteném. A meditáció során a felszabaduláshoz vezető szamszkárákat ültetjük el az elménkben, és ezek sok ismétlés során hozzásegíthetnek a megvilágosodott elmeállapot eléréséhez, de ahhoz a múltbeli karmikus visszahatásokat is teljesen el kell égetni. 

A jóga és a gyereknevelés

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az emberi lénynek a szexualitást eszközként kell használnia arra, hogy 'felismerje a Brahmant, Istent a parterében”, ahogy Risi Jágjavalkja mondta. E célból került bevezetésre a brahmacsárja gyakorlása, melynek lényege az, hogy minden élőlényben meglássuk a tudatot, az isteni önvalót. Ez kizárja, hogy csak a testüknek tekintsük őket, és szexuális élvezetet próbáljunk meríteni belőle, vagy csupán a legerősebb utódok nemzésére törekedjünk (Brihad-áranjaka Upanisad 4.5-6). A szvádhisthána csakra blokkja a brahma-ganthi miatt vagy megakadályozza a szexuális funkciókat, vagy azok túlhangsúlyozásához vezet és ahhoz a képességhez, hogy ne tudjunk felülemelkedni rajta.

A szvádhisthána jelentése: „saját hajlék”, és a név arra a tényre vonatkozik, hogy ez a csakra volt a Kundaliní eredeti lakhelye, mielőtt lezuhant volna a múládhárába. Vannak jóga-technikák, melyek ennek a csakrának a funkcióját hivatottak javítani, és innen felemelni a Kundalinít, mint például a báhja (külső) uddíjána, a naulí és a kapálabhátí, de olyan technikák is vannak, amelyek megelőzik a túlhangsúlyozását, például a külső kumbhaka, a nemi szerv nyomása a sarkunkkal a sziddhászanában vagy a vadzsrólí múdrában, ami a húgycső befelé szívásából áll, annak érdekében, hogy megakadályozzuk a szexuális erő túlzott kivetítését.

A szvádhisthána funkciója szentnek tekinthető, és figyeljük meg, hogy ez mennyire egybeesik az elhelyezkedésével, a keresztcsonttal. Az ókori görögök, akik szentnek nevezték el a keresztcsontot, ismerték e csakra kapcsolatát a Kundalinível. A keresztcsont, ha megfelelően lebeg az SI-ízületek között, előre-hátra billeg, amit nutációnak és ellen-nutációnak nevezünk. E finom mozdulatok által a keresztcsont a gerincvelői folyadék pumpájává válik. A gerincvelői folyadék nem csak masszírozza, pulzálásra bírja és tápanyagokkal látja el az agyat, hanem közvetlenül összekapcsolja a szvádhisthánát az ágjá csakrával is, mely az agy harmadik tekervényében helyezkedik el, egy gerincvelői folyadékkal teli üregben. Így a gerincvelői folyadék és a keresztcsont közvetlen kapcsolatban állnak a Kundalinível.

De pontosan miért nevezik szentnek ezt a csakrát? Mivel a szüleink szvádhisthánája megfelelően működött, kaptunk tőlük egy testet, mely most a járművünk a szabadság felé vezető úton. A Védák azt tanítják, hogy a legtöbb ember számára elfogadható, ha átadja a következő nemzedéknek a szabadság elérésének feladatát. Ha gyermekeink vannak, ne gondoljuk azt, hogy a felnevelésük bármiféle módon ellentétben áll a jógával. Éppen az ellenkezője igaz. A gyermeknevelés szent tevékenység, és kevés olyan tevékenység van, mely több jógikus eredményt ad. Az emberi társadalom egyike a sok módnak, ahogy Isten kifejezi határtalan kreativitását, így a gyermekek felnevelése Isten szolgálatát jelenti."

Az érintés hatalma

Az öt szeretetnyelvről már írtam korábban egy blogbejegyzést, ismételjük át tehát most röviden, hogy mi az az öt módszer, ahogyan az emberek a leggyakrabban kifejezik a szeretetüket:

1. Elismerő szavak (beszélgetés, meghallgatás)
2. Minőségi idő Í(közös időtöltés)
3. Ajándékozás (a szeretet kifejezése tárgyakkal)
4. Szívességek (kisebb-nagyob figyelmességek, segítség)
5. Testi érintés (kézfogás, ölelés, stb)

Gary Chapman, a módszer megalkotója szerint nem mindegy, hogy egy párkapcsolatban élő két embernek például melyik az elsődleges szeretetnyelve, vagyis a fenti ötből melyiket vagy melyik kettőt tekinti igazán mérvadónak a szeretet kifejezése terén. Ugyanis ha a két félnél ezek eltérnek, és ezt nem veszik figyelembe, az a kapcsolat rovására válhat, hiszen úgy akarják szeretni a másikat, ahogyan elvárnák, hogy ő is szeresse őket, de a másiknak nem biztos, hogy pontosan erre van igénye.

Léteznek tesztek is, melyekben harminc kijelentéspárból kell kiválasztani azt, amit igazabbnak érzünk, és megkapjuk a százalékos arányt, hogy számunkra melyik szeretetnyelv a legfontosabb. Nekem a következő jött ki:

37% Minőségi idő
27% Szívességek
23% Testi érintés

Hozzáteszem, hogy szerintem ezeket a szeretenyelveket sok minden befolyásolja, például neveltetés, társadalmi szokások stb. És nem mindenkinek ugyanazt jelentik. A tesztkérdések egyike-másika nagyon bénán volt megfogalmazva, és nem éreztem úgy, hogy ráillene a valós életszituációimra. Például imádok ajándékot kapni, de megszoktam, hogy csak évente kétszer kapok, karácsonykor és a szülinapomon. Plusz nagyon idegesít az, amikor valaki semmitmondó vagy fölösleges ajándékkal akar meglepni, ami az én szememben pénzpazarlás egy társadalmi klisé beteljesítésére, mintsem hogy a szeretet kifejezése lenne. Bizonyára azért van ez, mert kevesen ismernek, és kevesen tudják, hogy minek örülnék igazán, pedig mindig van ilyen ajándéklista a fejemben, amit előbb-utóbb be szoktam szerezni magamnak, ha igazán fontos.

A másik a testi érintés. Nem igazán vágyom rá, hogy a barátaim, vagy mindenki, aki fontos számomra, megérintsen. Arra sem vágyom, hogy vadiddegenek ölelgessenek, az univerzális szeretet és elfogadás jegyében. Számomra az érintés egy sokkal intimebb dolog, amit ki kell érdemelni. Vágyom rá, hogy a feleségem és a gyerekeim nap mint nap megérintsenek, de ez a kör legfeljebb ennyiben ki is merül. Ha a jógaoktatóm vagy a masszőröm érint meg, vagy én érintek meg embereket, amikor igazítom őket a jóga-ászanákban, az már egy más dimenzió. Az ilyen érintésnek nincs akkora bizalmi vagy érzelmi töltete, "hivatalosabb" kommunikációs forma, bér kétségkívül közvetlenebb, mint a beszéd vagy az e-kommunikáció. Szóval az én fejemben ez a két szeretetnyelv állna az első helyen, és a harmadik helyen a minőségi idő.

Tehát az érintésnél maradva, az én kontextusomban ez mást jelent, mint egy lelkipásztoréban, aki minden hívét megérinti és megáldja. Van, aki például a tettleges bántalmazást is szeretetnyelvnek tekinti, akár az adó, akár a kapó oldalon. Természetesen az ilyen bántalmazó kapcsolatokban élőknek, még ha a bántalmazás nem is fizikai, hanem csak érzelmi természetű, ki kell gyógyulniuk a szeretetről alkotott torz megértésükből, de ez hosszadalmas folyamat, és sokan nem veszik rá a fáradságot. 

A szeretetteljes érintésnek valamilyen mértékben minden családban, kapcsolatban jelen kell lennie. Ha évek óta nem értetek egymáshoz, vagy ellenszenvet éreztek az érintéssel szemben, akkor esélyes, hogy valami nincs rendjén. Persze az érintés lehet üres, formális is, melyben nem igazán van érzelmi töltet. 

Ha olyan a munkánk, hogy sok mindenkit kell megérintenünk, pl. masszőr, ápoló, jógaoktató, akkor igyekezni kellene ezt is szeretettel tenni, bár ilyenkor a szeretetet távolságtartóbb, vagy kevésbé intim, általános értelemben vett fogalom. Az érintés, akármilyen szándékkal tesszük is, általában érzelmi, energetikai kiegyenlítődéshez vezet. Tehát esélyes, hogy aki mindig adni próbál, az kimerül, elfárad, és vágyni fog a szeretet kapására, a visszatöltésre. A magány is az az érzelmi állapot, amikor úgy érezzük, nem kapunk elég szeretetet, törődést másoktól. Az energiák egyensúlyát fen kell tartani, és minél tisztábbak és őszintébbek vagyunk, annál természetesebben fogunk tudni szeretni másokat. 

A Kálacsakra-beavatás

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Az ún. belső kálacsakra, amely az emberi testet és a tudatunkat próbálja megközelíteni, szintén hemzseg a számok által megjelenített szimbólumoktól. Sok mindent átvett a számkhja rendszerből. Valószínű, hogy ezért is került a „titkos” tanok listájára a kálacsakra tanítások köre; csak a beavatottak számára járható ez az út. Ebben a részben kerül kihangsúlyozásra az un. 36 tisztulási fundamentum: [a 6x6-os vizsgálandó alap], a 6 pszicho-fizikai alkotóelem, (melyet a 6 férfi tathágata, azaz a hat Dhjáni Buddha) jelenít meg, a 6 elem, (melyet a 6 női tathágata, a Dhjáni Buddhák női párja) jelenít meg, a 6 belső észlelő-forrás (észlelőszerveink és a tudatunk, melyeket a 6 férfi bódhiszattva jelenít meg), a 6 külső észlelet (-forrás), mint pl. formák, szag, érintés, stb., (melyet a 6 női bódhiszattva szemléltet), a 6 cselekvést végző „szervünk”, mint a száj, kezek, lábak, stb., (melyeket a 6 haragos férfi-istenség mintáz), s végül a 6 cselekedet, mint pl. a beszéd, mozgatás, stb., (melyeket a 6 haragvó nő-istenség formáz meg). Vagyis a gyakorlás során ezt a 36 „alapot” 36 istenséggé alakítjuk át.

E rész másik fontos tárgya a fogantatás, magzati lét, születés, felnövekvés és a halál folyamata. Ezek mellett a lélegzetvételek vizsgálata és előszámlálása is a kálacsakra fontos része. Végeredményként azt kapjuk, hogy naponta 21.600 lélegzetet veszünk. Mint minden tantrában, itt is fontos szerep jut az belső csatornáknak, csak itt némileg más kap hangsúlyt. E tantra is azt tanítja, hogy testünkben számtalan csatorna (nadi; cá) húzódik, melyek a szeleknek vagy energiaáramlásnak adnak teret. A legfontosabb – főképpen a vizualizáció szempontjából – a középső (avadhuti; úmá) és az azt közrefogó jobb oldali (pingala; róma) és a baloldali (ída; kjangmá) szélcsatorna. A két csatorna, az ún. csakrák táján átfogja és csomót alkotva megköti a középsőt, s a benne szabadon áramló szél mozgását akadályozza. A csakráknak külön-külön neveik vannak, ugyanúgy a csatornában mozgó szeleknek is, melyeket különböző égtájakkal és különféle istenségekkel kötnek össze, azonosítanak vagy reprezentálnak. Emellett különböző elemekkel is összefüggésbe hozzák őket. Mindezeken túl nem kis szerepet kap a „cseppek” két négyes csoportja, amelyeknek mindkét csoport esetében meghatározott helye van, s a különböző helyek egymáshoz kapcsolódva különféle állapotokat hozhatnak létre a gyakorlás során. Igen valószínű, hogy ez a négyes felosztás a Mándúkja Upanisadból vett kölcsönzés.

Az alternatív kálacsakrában a megtisztítási folyamat kissé eltér a többi tantráétól. Az alapvető hangsúly a beavatáson van. Általában elmondható, hogy beavatást vagy felhatalmazást csak kisszámú közösségnek szokás kiszolgáltatni. Ezzel szemben a kálacsakra beavatást már a történeti Buddha is nagyszámú közösségnek adta meg. A beavatás maga több beavatás sorozata, mely a kálacsakra esetében 15. Ez a sorozat 3 csoportra osztható: az első 7 az ún. ’gyermekkor módján’ adott beavatás, ezt követi a 4 magas és a 4 nagyon magas beavatás. Ezeket a legtöbb esetben kiegészíti még kettő. Egy előzetes, amelyet a magunk istenségként való vizualizációja kísér. Ezt követi az első 7 beavatás, melyet más néven a ’tökéletesítő fokozat’-nak is neveznek, majd ezután jön a kétszer 4 beavatás, melyet a ’beteljesítő fokozat’-nak szoktak nevezni. S ezt követi az utolsó, az ún. Vadzsra-mester beavatás, amely felhatalmaz arra, hogy magam is adhatok beavatást ebben a körben –, természetesen amennyiben rendelkezem a tantrikus mester kívánalmaival. Ez az egész procedúra vagy 12 napot vesz igénybe, miközben különböző szertartások és tisztító rítusok mennek végbe. A beavatás után hagyományosan az ún. „hat alkalommal végzendő guru-jóga” (szadangga-jóga) gyakorlására kerül sor. Ezt manapság a nyugati gyakorlók esetében egy napra rövidítik le. A gyakorlás ezen része a ’tökéletesítő szint’ egyik eleme, s ez is több részből áll. Kellő gyakorlás után elérhető a ’beteljesítő szint’, azaz tudatunk átalakítása buddhai tudattá. Ezt az előző fokozatban csak vizualizáltuk, most végre is hajtjuk.

Ennek a fokozatnak is több lépcsője van. Ez 3x2 lépcsőzetből áll: az első a vadzsra-test kifejlesztése: a) a személyes visszavonulás fázisa (= a Vadzsraszattva megvalósítása), b) a dhjána jógája (= Aksóbhja megvalósítása); a második a vadzsra-beszéd kifejlesztése: a) az energia-ellenőrzés jógája vagyis a pránájáma (= Amóghasziddhi megvalósítása), b) a visszatartás jógája (= Ratnaszambhava megvalósítása); a harmadik pedig a vadzsra-tudat kifejlesztése: a) mindenre kiterjedő figyelmesség jógája (= Amitábha megvalósítása), b) a szamádhi-jóga (= Vairócsana megvalósítása). Ezután következik a kálacsakrára jellemző „üres forma teste” létrehozása, amely a többi tantrában az „illúziótest”-ként jelenik meg. Míg a legmagasabb jóga-tantrákban általában az áldott tudatosság módszeréről beszélünk, addig a kálacsakrában a „változatlan áldott tudatosság”-ról. Ezt sokkal szilárdabbnak tekintik, mint a többi tantra hasonló részét. Ezt a gyakorlási fázist háromféle alkalmasság szerinti pecsétre szokás osztani; nevezetesen: a karmamudra a gyengébb intellektusú gyakorlók számára, a közepeseknek a dnyánamudra, a kiválóaknak pedig a mahámudra szolgál.

Korábban már említést tettünk arra, hogy e tantrát maga Sákjamuni Buddha tette közzé. Némelyek szerint ez a nagyszabású esemény a megvilágosodása utáni évben történt. Mások viszont azt állítják, hogy erre a halála előtti évben került sor. Őszentsége, a 14. Dalai Láma meglátása szerint evidens, hogy a halála előtti évben hirdette ki a kálacsakra tanításokat. Az első – talán mitikus – személy Szucsandra király volt, a szintén mitikus Sambhala uralkodója, 96 generális és 96 kiskirály társaságában. Ő írta meg az azóta elveszett ’alap-tantra’ szövegét. Sákjamuni kérésére, a királyság kellős közepén felépített egy hatalmas, háromdimenziós kálacsakra mandalát. Néhány évre rá meghalt. Ő az első a kálacsakra tantra vonalban, – a történeti Buddhát leszámítva – akitől a tanítások köre áthagyományozódott. Utána következett még hat király. Ők heten alkotják a „Tankirályok” körét. Mitikus vagy inkább misztikus évszámlálás szerint ez a 7 uralkodó a Kr.e. 870-es évektől a 270-es évekig birtokolta a trónt. Őket követte a 17 ún. Kalki vagy Kulika uralkodó, ami annyit tesz, mint „A klán tartója / továbbvivője”, vagyis a mitikus ország, Sambhala minden ismeretének letéteményese. Utánuk még 25 uralkodó neve említtetik meg a szövegekben és a hagyományban – melyek közül az utolsó uralkodásának a vége a mi időszámításunk szerinti 2420-as évekre tehető. Őszentsége, a 14. Dalai Láma vonala innen folytatódik, azaz a 33. névvel, mely az ő esetében az ind Cilúpa Pandit. A megszakítatlan sort 86.-ként Őszentsége zárja. Az őt megelőző tanító, akitől ő is beavatást kapott Ling Rinpocse volt.

A Sambhaláról szóló történetet és próféciákat az életünk folyamaként is felfoghatjuk. Ahogy a beavatás is, a történeti Buddha kálacsakra-tanítása Indiában is a kisgyermek születéseként fogható fel, amint az a valóságot érzékeli. A külvilági igaz vallás elvesztése azt jelenti, hogy a gyermek elveszti tudatosságát és spontaneitását, amikor egy olyan társadalomban nő fel, amely arra sarkallja, hogy tagadja meg belső természetét és csalja meg önmagát. Ahogy a barbár tanok elözönlik a világot, a mások értékei és fontossága kitölti elméjét, megtöltve azt vágyakkal és káprázatokkal. Elérjük azt a fokot, amikor a győzedelmes barbárok már egymás között is háborúskodnak. A legtöbben megrekednek ennél a foknál; soha nem képesek ezen túllépni, és a tudat felszíni konfliktusaiban ragadnak le. Képtelenek arra, hogy megszerezzék maguknak azt, amit szeretnének és olyannak lássák magukat, amilyenek. Akik elérik a világi sikerek szintjét, egy olyan királyhoz hasonlatosak, aki a perlekedő barbárokat diktatórikus hatalma alatt egyesíti. A végső csata és az Aranykor az élet beteljesedését – az igazi érettség elérését jelenti. A mítosz, ami eddig hajtott minket, elérte határait. Még azok számára is, akik védett lakóparkokban, virágzó oázisokban pengetik le életük filléreit, eljött annak megtapasztalása, hogy a dolgok unalommal teljesek és nincs jelentésük. S ez aztán erőszakos cselekedetre, vagy önpusztításba hajszolja őket. A fejlődés mítosza, úgy tűnik, a materializmus romlott korszakához juttatott minket, amiről azt tartják, hogy Sambhala Aranykorának előszele.

Itt kell említést tennünk a tibetiek által „namcsú”-nak nevezett kálacsakra-szimbólumról. Ez nem más, mint a kálacsakra mantra hét szótagjának egybefonása; a fekete színű YA, a vörös RA, a fehér VA, a sárga LA, a többszínű MA, a zöld KSHA és a kék HAM, amely magába foglalja a felső vízszintes vonalat is. Minden írásjel lantsa betűkkel van kalligrafálva. Efölött helyezkedik el a fehér vagy vörös kelő hold (a viszarga jeleként), a vörös, sárga vagy fehér napkorong (az anuszvára jeleként) s egy kicsi kék, zöld vagy fekete lángnyelv (a tilaka jeleként). A namcsú lótusztrónon helyezkedik el, a négy kerek lemez, a Nap, a Hold, Rahu és Kalagni istenségek szimbólumai. Ezt egészíti ki a betű-együttestől balra elhelyezkedő E és a jobbra lévő VAM szótag. Az egész szimbólumot lángkorona veszi körül.

A Kálacsakra-tantra

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A buddhisták történeti hagyománya szerint az eredeti tantrát, melyet azóta is a 12.000 versből álló Kálacsakra-múla-tantra-ként ismertek – vagy inkább nem ismertek – maga Sákjamuni Buddha tanította/hirdette/nyilatkoztatta ki a mai Andhra Pradesh állambeli Amravati közelében lévő Srí Dhanyakataka sztúpánál a legendák ködébe vesző Sambhala ország királyának, Dává Szangpónak (Szucsandra) kérésére, aki a Kálacsakra-istenség egy csodás megjelenési formája. E hű tanítvány hazatérve belső-ázsiai otthonába, írt hozzá egy 60.000 versből álló kommentárt. A két munka elveszett. A Dává Szangpó utáni hetedik uralkodó, Dzsamphel Dagpa (Maju-srikirti) elkészítette a tantra összefoglalását „Kálacsakra Laghutantra” címmel. Ma is ez a legelterjedtebb kálacsakra-szöveg, amit tanulmányoznak. Őt követte a mitikus ország trónján Péma Kárpó (Pundarika), aki megírta a laghutantra kommentárját „Vimalaprabha” címmel.

Amint fentebb már említettük, ez a tantra az anuttara osztályba tartozik, ott is az ún. ’anya-tantrák’ csoportjába. A szöveg maga öt fejezetre van osztva. Az első fejezet a külső világunkkal, a földdel és az azt körülvevő kozmosszal foglalkozik. Ezt a részt szokták külső kálacsakrának is nevezni. A tibetiek kham-nak nevezik. A második fejezet az emberi testtel, a belsővel foglalkozik. Ezt szokás belső kálacsakrának nevezni; a tibetiek nang-nak hívják. Az utolsó három fejezet kapta az „alternatív kálacsakra” nevet. Ezen belül az eredeti harmadik fejezet tibeti neve váng, amit ’beavatás’-nak fordíthatnánk, s ez a fejezet a világmindenség végső természetével foglalkozik, azaz a (leg)végső igazsággal. A következő fejezet tibeti neve dupá, amely a rituálékról szól, és a viszonylagos igazság/valóság kifejtése is megtalálható benne. Úgy is szokták mondani, hogy ez a fejezet az ún. ’Fejlesztő fokozat’ foglalata. Az utolsó fejezet a jesé, azaz ’alapvető bölcsesség’ címet kapta, s ebben folytatódik a viszonylagos igazság/valóság kifejtése. Vagy ahogy általában elterjedt, ez a fejezet a ’Tökéletesítő fokozat’ leírását adja. Az összes későbbi kommentár mind ezt a felosztást követi.

Az egész tantrán végigvonul az egymástól függés, az egymásra hatás gondolata, s a környezetünk iránt érzett felelősség tudatossága. Érdemes itt megjegyezni, hogy a tibeti kozmológia és asztrológia ebből a tantrából épült fel. Leegyszerűsítve ez a tantra a végső igazsághoz vezető út lámpása. Ezt az igazságot nem lehetséges puszta intellektuális megértéssel felfogni, ehhez szükséges a bölcsesség, az a fajta bölcsesség, amikor a tudat már nem működik. Mivel pedig az intellektuális megértést segíteni kell, a beavatás(ok)hoz kötődő technikákat kell alkalmaznunk. Ez összefonódik a tanítással, az imával, az áldásban való részesüléssel, az odaadással, a mantrával, a jógával és a szemlélődéssel. A beavatás engedélyezés is egyúttal. De a legfontosabb tényező a megfelelően képzett tanító. Csak ő tudja helyesen és hathatósan végrehajtani a tantrikus tanítás valamely beavatását.

A külső kálacsakra tantra szövegeiben a hangsúly az időn és az univerzumon van. Az természetes, hogy az „Idő kereke” tanításaiban hangsúlyt kap az idő különféle megragadása. Mind a szövegben, mind pedig a mandalában helyet kap az év minden egyes napjának istensége, emellett a fél-hónapoké is. Az évet e rendszerben 6 évszakra osztják: a tavasz, a forró évszak, a monszun, az ősz, a korai és a késői tél; az év 12 hónapra tagolódik, s a fogyó és növekvő holdnak 24 periódusa van; ezt a kezek 6-os alapú számaiban is viszontláthatjuk a rendszer főistensége, a kálacsakra ábrázolásában, a mandalában pedig az istenségek 360-as számát a három szinten megjelenített 120-120 istenség adja vissza. Ebben a tantrában sok szó esik a világkorszakokról – ezt a hindu gondolkodásból vették át. Itt viszont a világkorszak sokkal rövidebb. Mindenesetre megtudhatjuk, hogy Buddha tanítása a halálát követő két világkorszakon (juga) keresztül fog fennmaradni. Az első a Buddha halálát követő 2424. év háborújával ér véget, s a második, az ún. „Aranykor” a vallásalapító halálát követően 5104 évig tart. (Azt kell hinnünk, hogy ezek a számok igencsak viszonylagosak.) Az univerzum leírása sem olyan, mint azt várnánk.

Az összefüggéseket kell keresni, nem a jó-rossz, helyes-helytelen megfeleléseket. A körülöttünk lévő mindenség leképezése a mandala; a két-dimenziós kozmosz-térkép. A világunkat alkotó elemeket a különféle – és sokszor különböző színű – egymásra helyezett kerek lemezek jelképezik: a levegő van legalul, fölötte a tűz, azon a víz, s azon a föld. Ezek tetején foglal helyet a világ közepe, az univerzum köldöke, a Meru-hegy a többi hegy, kontinens és tenger társaságában. A méretezésük is tele van számmal, megfelelésekkel, stb. Magát az univerzumot alkotó dolgok is „számosak”. Valószínű, hogy az ilyen ábrázolások gondolatai visszavezethetők a mezopotámiai kozmosz-építkezésre, a központiságra, a szimmetrikusságra. De pl. a poklok leírása nem emlékeztet az Abhidharmakósa leírására, vagy a hinduk pokol-képeire, hanem inkább a dzsainák elképzeléseire. Az arányok a világban azonosak, ugyanolyan arányok vannak az emberi testen/testben, mint mondjuk egy mandalában vagy a világmindenségben. (Csak lehet, hogy még nem jöttünk rá.)

Jó reggelt!

Vasárnap reggel el szoktam menni futni a Duna-partra, miután Orsi hazajött a reggeli jóga-gyakorlásból. Van, amikor Alexet is tolom a babakocsiban, de ma elmentek a Müpába, úgyhogy csak szólóban futottam. Ahogy már korábban is írtam, némileg sikerült normalizálni és egyensúlyba hozni a kettlebell-edzéseimet és a jógázásomat. Hétfő-szerda-péntek reggel tartok edzést, és utána leedzek én magam is, ez körülbelül két órát vesz igénybe nyújtással együtt. kedden és csütörtökön reggel futok fél órát, majd elviszem Lolát az oviba, és utána megyek Nadiához Mysore-ra. Az első és a második sorozatot szoktam gyakorolni. Szombaton általában teljes pihi, vasárnap pedig egy óra futás, 10 km. 

Már egy ideje eldöntöttem, hogy köszönök a szembejövő futóknak, miközben futok, és rájuk mosolygok. Eleinte néha kicsit erőltetni kellett, de már megszoktam, és vicces, amikor a szembe jövő meglepődik, vagy totál figyelmen kívül hagy és fut tovább mogorva arccal. éppen azért kezdtem rászoktatni magamat erre, hogy ne nézzek ki én is ennyire mogorvának és magamba fordultnak, amikor futok. Pedig még az extrovertált ember is, mint én, hajlamos elmerülni a gondolataiban és fittyet hányni a környezetére. 

A lelkesítés vagy a bíztatás pedig jól jön, ha már egyszer kimásztál a meleg otthonodból és elindultál az egyre zordabb késő őszi reggeleken, hogy megcsináld a körödet. Utána persze mindig jobban érzed magadat, mint ahogyan a jóga után is, csak néha elkezdeni nehéz. Az integetés, köszönés, mosoly pedig szerintem alapvető társas emberi funkció, és aki mindezt szívből teszi annak már félig sikeres az élete. A jóga-tradícióban is azt mondjuk minden jógaóra végén, hogy Namaste - vagyis "Üdvözlöm a benned lakozó isteni szikrát, a lelkedet." Ezzel méltatjuk azt, hogy valaki eljött gyakorolni, és ismét tett egy lépést önmaga megismerése felé, nekünk pedig lehetőségünk volt segédkezni ebben. 

Néha még a konkrét ismerőseink mellett is elmegyünk az utcán úgy, hogy nem köszönünk rájuk, nem üdvözöljük őket, inkább igyekszünk elrejtőzni, nehogy észrevegyenek. Mintha valami kínos titkot kellene lepleznünk, és ciki lenne, ha valaki felismer bennünket az utcán. Régi krisnás ismerőseimre és rá szoktam köszönni, de nem mindig köszönnek vissza, lehet, hogy éppen annyira el vannak merülve a meditációban, hogy mindenkit levegőnek néznek? Állítólag a blokkolt szvádhisthána csakra is okozhatja azt, hogy nem merünk köszönni másoknak.

Ha gyakoroljuk azt, hogy örüljünk, amikor találkozunk az ismerőseinkel, vagy akár vadidegen, jószándékú emberekkel, akkor egy idő múlva könnyebben fel fogjuk ismerni bennük azokat a tulajdonságokat, amelyek valóban értékesek, és örömre adnak okot. Az egész világunk egy jobb hely lenne, ha a pozitív tulajdonságokat látnánk egymásban, és azokra koncentrálnánk, a hibák helyett. Van egy mondás, amiben hiszek: Ha valakiben van száz rossz dolog és egy jó, akkor foglalkozz azzal az egy jóval, és el fogja nyomni a száz rosszat. De ha valakiben van egy rossz tulajdonság és száz jó, akkor megölheted az önbecsülését, ha csak azon az egy hibán lovagolsz mindig. Senki sem tökéletes anyagi értelemben, viszont lelki értelemben mindenki az, csak ezt fel kell ismernünk. 

Érzelmi kommunikáció

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A jóga szemszögéből az Asperger-szindróma és az autizmus a szvádhisthána csakra részleges blokkját jelenti. Ez azt jelenti, hogy az érzelmek kicserélésének összetett funkciója mások felé teljesen vagy részlegesen blokkolva van. A pszichopatától eltérően azonban, akinek funkciói a múládhárára korlátozódnak, az autista személy felső csakráinak némelyike nyitott, sőt, magasabb szinten zseni is lehet.

Ez azt a tényt tükrözi, hogy a szvádhisthána funkciója nagyon összetett, és az agyunk sávszélességének nagy részét lefoglalja – például az arcikfejezések és a nem-verbális kommunikáció egyéb formáinak megfejtése. Ha ezt a sávszélességet például a matematika vagy valamilyen hasonló képesség felé fordítjuk, az illető nagyon profivá válhat benne, ugyanakkor látszólag képtelen az alapvető emberi kommunikációra és a közvetlenségre. Bizonyos misztikusok esetében a magasabb csakrák megnyitása azt okozhatja, hogy a prána „elszívódik” a szvádhisthánából, ami társadalmi beilleszkedési problémákhoz vezethet, az autisztikus viselkedéshez hasonlóan.

Ha a szvádhisthána blokkolt, mely a múládhárával együtt a brahma-granthí hatásterülete, képtelenek lehetünk megfelelően gondoskodni a gyermekeinkről és a családunkról. Ez a blokk egyenesen képtelené tehet az utódok nemzésére vagy a kreativitásunk megélésére. Ugyancsak megakadályozhat abban, hogy megértsük mások érzelmeit és érzelmileg kommunikálunk. A brahma-granthi fogságában tengődők képtelenek lehetnek a csapatmunkára és a beilleszkedésre egy csoportba.

Egyes emberek azzal érvelnek, hogy mivel emlősök vagyunk, ezért utánoznunk kell a többi emlős szexuális magatartását. Például azt mondják, hogy nem vagyunk a hűségre tervezve. Azonban azok, akik ezzel érvelnek, nem veszik észre, hogy bár valóban emlősökre jellemző agyműködést örököltünk, az evolúciónkban messze meghaladtuk az emlősöket. Az emberi lény nem válhat éretté érzelmi, szociális, intellektuális és spirituális értelemben, ha olyan fajok szexuális szokásait imitálja, melyeket messze meghaladt az evolúciós fejlődésben.

A szvádhisthána lehet alul- de túlstimulált is. A csakra túlstimulálása gyakori szexuális kifejezéseket eredményezhet az illető beszédében, vagy a szexualitás túlzott hangsúlyozását saját azonossága meghatározása éredekében, mint a nőcsábász, a Casanova vagy a csábító nő esetében. Ez arra utal, hogy túlzottan a szvádhisthána funkciója alatt állunk. Patandzsalí jamái (tilalmai) a brahmacsárja, vagyis a szexuális élet korlátozása formájában ellensúlyozzák ezt. Egyes emlős-fajok kiharcolják a helyüket a hierarchiában, amíg az alfa-hím és nőstény ki nincs választva. Utána az alfa-egyedek szaporodnak egymással, vagy a horda, falka, nyáj többi tagjával, hogy a lehető legerősebb és legtöbb utódot hozzák létre. Ez megfelelő stratégia lehet az állatok számára, de nem az emberek részére."

Tíz év

A napokban érdeklődött nálam egy jógás vendég, hogy a négy napos kezdő Ashtanga tanfolyamunk ad-e tanári képesítést. Ez is egy példa arra, hogy mennyire gyorsan és felszínesen akarnak mindent megkapni manapság az emberek. Egy 200 órás jógaoktatói tanfolyam nem sok idő, de az is csak arra elég, hogy az alapokat megszerezzük. Jó eséllyel előtte már gyakorolt néhány évet a jelentkező napi szinten, bár manapság ez sem magától értetődő. Sokan úgy jelentkeznek jógaoktatói tanfolyamra, hogy pár hónapja jógáznak heti egy-két alkalommal. A tanfolyam végeztével is el szoktuk mondani, hogy annak, aki jó tanár akar lenni, még sok-sok évnyi továbbképzést kell belefektetnie ebbe a témába. 

Saját magam is azt mondhatom jó tíz év oktatási tapasztalatával, hogy legalább ennyi kell ahhoz, hogy az ember valóban rutint szerezzen, járatossá váljon abban, amit oktat. Ha minden nap gyakoroljuk a jógát és órákat is tartunk, akkor mondjuk, hogy egy év alatt háromszázszor elővesszük a szőnyeget, és foglalkozunk a jógával. Vagy ha az oktatást külön számoljuk, akkor hatszázszor. ha ezt megszorozzuk tízzel, akkor hatezret kapunk, és ez a minimum ahhoz, hogy tényleg kezdjünk tapasztalt oktatókká válni. Vannak olyan jógapózok, amelyek tízezezrszeri gyakorlás után sem fognak menni, de ha ennyiszer megpróbálkozunk vele, akkor legalább nagyjából tisztában leszünk a képességeink határaival. 

Tegnapelőtti blogomban is hangsúlyoztam a szorgalom és a rendszeres erőfeszítés fontosságát a tehetséggel szemben, amellyel még ha rendelkezünk is, könnyen elfecsérelhetjük azt a megfelelő munkafegyelem híján. Az oktatással és tanulással foglalkozó kutatások szerint egy dolog akkor válik készséggé, ha legalább öt-tízezer alkalommal megismételtük. Ilyenkor az adott folyamat internalizálódik, vagyis az agyunk és az idegrendszerünk "kívülről" megtanulja, és bármikor alkalmazni tudjuk, különösebb gondolkodás nélkül. Ennyi ismétlés kell ahhoz, hogy "kimaxoljuk" a képességeinket, vagy legalább megérezzük a határait. 

Ha nem fektetsz bele tíz évet és nem foglalkozol napi szinten azzal, ami fontos a számodra, akkor ne várj el különösebb eredményt. Sok mindent megtanulhatsz rövidebb idő alatt, de ha kiemelkedő akarsz lenni valamiben, az legalább ennyi időt és erőfeszítést igényel. Ez a jógára is igaz, tíz év ászana, tíz év pránájáma, tíz év jóga-meditáció már képes eredményt produkálni. Pár évnyi vagy pár hónapnyi erőfeszítéssel csupán a felszínt kapirgáljuk meg, a valódi profizmustól még messze járunk. Thirumalai Krishnamacharya például tíz év napi szintű pránájáma-gyakorlás után képes volt két percre megállítani a szívét, majd újraindítani azt. De azt mondta, hogy ha kevesebb gyakorlással próbáljuk meg ugyanezt, akkor valószínűleg belehalunk. 

A mai világban persze nem divat a kitartás, ha valahol nem érünk el egyből sikert, akkor elveszítjük a lelkesedésünket, és belefogunk valami új dologba. Így jó eséllyel egész életünkben kezdők leszünk valamiben, és semmiben nem érjük el a profi szintet. Ha komolyan gondoljuk a jógát, akkor szánjunk rá legalább tíz évet az életünkből, és utána már lehet, hogy nem fogjuk elengedni. 

A szvádhisthána csakra analógiái

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Szvádhisthána csakra (szakrális csakra)

Elhelyezkedése: keresztcsont

Minősége: tamasz

Eleme: víz

Érzéktárgy: íz

Színe: narancs, élénkvörös

Szirmok száma: hat

Mantra: VAM

Jantra: fehér félhold

Modern kifejezéssel a szvádhisthána csakrát gyakran szexcsakrának nevezik, mivel a modern társadalmat nagyon foglalkoztatja ez a téma. Ez a csakra az agyunk emlős-funkcióját foglalja magában. Az emlősök szexuális aktus útján szaporodnak, ezért a szexualitás valóban e csakra funkciójának a része. A szvádhisthána azonban túlmutat ezen. Például az a képesség, hogy gondoskodunk az utódjainkról és nagy áldozatot hozunk értük, szintén az emlős-agy funkciói, nem csak a nemzés puszta aktusa. Ezenkívül, az utódaik felnevelése érdekében az emlősök és az emberek összetett családi és csoport-dinamikákat alakítanak ki. Azt a cselekvést, hogy egy területet a magunkénak követelünk és megvédjük a klánunk vagy családunk segítségével, szintén ez a csakra irányítja. Egy vezető követése, akár politikai, spirituális, vállalati vagy más területen, szintén ennek a csakrának a fennhatósága alá tartozik. A hüllők körében nem látjuk azt, hogy egy vezért követnének, hogy elérjenek egy közös célt. A szvádhisthána megtanítja azt, hogyan jussunk előnyhöz az erőink egyesítése által a fajunk más képviselőivel. Ez a csakra irányítja azt a késztetést, hogy együttműködjünk másokkal az ő és a saját biztonságunk megerősítése érdekében.

A szvádhisthána határozza meg a csoportos magatartást és az emberek képességét, hogy feltöltődjenek a családjuk és a barátaik társaságában. Ha az embereket elkülönítik azoktól, akikkel közeli kapcsolatban vannak, akkor szenvedni fognak – ezt a mechanizmust használják ki a magánzárkában. Amikor barátok összetalálkoznak, akkor gyakran megfigyelhető, hogy mindenki a másiktól eltérő érzelmi töltettel érkezik. A fizikai pózok és arckifejezések változnak, ami arra utal, hogy a csoportok közös érzelmeket hoznak létre és dolgoznak fel. Amikor elérkezik az ideje, hogy elváljanak egymástól, gyakran értékesnek, elfogadottnak, szeretettnek és egy csoport tagjának érzik magukat. Ezt azáltal érték el, hogy feldolgozták és kiegyenlítették az érzelmi tölteteiket. Ez a tevékenység erős köteléket hoz létre az emlősök és az emberek csoportja között, és nagy mértékben irányítja az egyének viselkedését, mivel a csoport vagy klán, amelybe tartozunk, cenzúrázhatja a viselkedésünket vagy ránk kényszeríthet bizonyos dolgokat, azáltal, hogy kirekeszt az érzelmek kiegyenlítésének lehetőségéből. Azáltal, hogy az önbecsülésüket a társaik szeretetétől és elfogadásától teszik függővé, az emlősök és az emberek sikeresen a csoport előnyére tudják fordítani az egyének viselkedését. Ez a szvádhisthána funkciójának jelentős része."

Tehetség vs szorgalom

Hallottatok már az EOS-ról? Ez egy rövidítés, a jelentése: Expert-Operator System. Ez egy tanulási/tanítási módszer, melyet eredetileg egy orosz akadémikus talált ki, és a téma magyar gurujának honlapja szerint "Az EOS egy olyan praktikus rendszer, aminek használata révén a veleszületett tehetségek is átadhatóvá válnak." Nos, mivel magát a képzést és a módszert nem ismerem részletesen, ez a blogbejegyzés most nem az EOS módszer kritikája akar lenni, csupán azt fogjuk megtárgyalni részletesebben, hogy mi is az a tehetség, és ha nincs, akkor hogyan fejleszthetjük ki? Mert ha a fenti állítás igaz volna, akkor én most elmehetnék például egy virtuóz zenészhez, és az a fejembe/fülembe töltené az abszulút hallás ajándékát a zeneszerzés és -előadás minden csínjával-bínjával együtt, melyeken ő soha életében nem görcsölt, csak úgy "jött neki". Ez valóban szép volna, csak hát nem tudom, hogy mennyi időbe telne. Lehet, hogy több életbe. 

Aki azt gondolja ugyanis, hogy a tehetség átadható vagy tanulható, az nem igazán érti sem azt, hogy honnan jön a tehetség, sem azt, hogy miképpen működik a karma törvénye.  Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a veleszületett tehetség, a gyerekzsenik rendkívüli képességei valamiféle ajándékok a sorstól vagy az élettől, vagy éppenséggel a genetika csodás mutációi. A valóság azonban ennél némiképpen árnyaltabb, logikusabb, ha mondhatjuk, prózaibb. De ehhez be kell vezetnünk a karma, a reinkarnáció és az előző életek fogalmát. Semmit sem adnak ingyen, mindenért meg kell dolgozni. A karma törvénye szerint a rendkívüli tehetségek előző életeik során keményen dolgoztak azért, hogy ezt vagy azt a képességet megszerezzék, kifejlesszék, legyen szó akár művészi vagy zenei virtuozitásról; kiemelkedő irodalmi, filozófiai gondolkodásról, spirituális erőről, vagy akár rendkívüli eredményekről a sportban. 

Ez utóbbi példánál maradva: nem csak a jó genetika kell a sporthoz, hanem nagyon komoly céltudatosság és eltökéltség is. Mindkettő alapjában az előző életünkben megtett erőfeszítés fekszik. Aki előző életében is sportolt, az jó eséllyel egészségesebb, sportosabb génállományú testben fog újjászületni, valamint rendelkezni fog egy olimpikonhoz illő mentális szívóssággal, kitartással is, a kettő kombinációjával pedig már képes lehet rekordokat döntögetni ebben az életében. De az összes többi példa esetében is levezethetjük ugyanezt. Mindaz, ami ebben az életünkben önmagától megnyilvánuló tehetségnek tűnik, azért az előző életeinkben tettük meg az erőfeszítést, nem hogy éveket, de gyakran több életnyi időt beleáldozva. 

Kétlem, hogy az ilyen, hosszú életek kemény munkájával megszerzett tehetség pár hónapnyi vagy akár pár évnyi oktató folyamattal átadható lenne valaki másnak, aki nem járta végig ugyanezt a karmikus utat. Ám nincs minden veszve, ha még nem készítettük elő magunknak a rendkívüliséget, akkor most elkezdhetünk dolgozni rajta. Csak kitartás és eltökéltség kérdése, és az erőfeszítéseink valamikor meg fogják hozni a gyümölcsüket. 

Mindez nem csak az anyagi célok elérése, hanem a spirituális fejlődés terén is igaz. Egy nagy mester, spirituális erővel rendelkező, tiszta személy sok-sok élet óta dolgozik ennek a státusznak az elérésén. Valóban igaz, hogy az ő irányításával mi is hamarabb célba érhetünk, de senki nem fogja helyettünk megtenni a távot. A nulla százaléktól valahogyan el kell jutni a száz százalékig, és ez gyakran több életen át ívelő folyamat lesz. A mai ember nem szereti a hosszú távú eredményeket, mindent azonnal és lehetőleg erőfeszítés nélkül akar. Így azonban csak önmagunk becsapása fog sikerülni, valódi, komoly eredményeket nem lehet egy-két pillanat alatt elérni.

A Kálacsakra

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A Kálacsakra

A kálacsakra szanszkrit nyelven az „idő kerekét” jelenti, és a hindu hagyományban elsősorban az időszámításra és a különböző bolygórendszerekben érvényesülő idősíkokra vonatkozik. A védikus időszámításról már írtunk korábban, itt most rövid összefoglalásképpen érdemes annyit megjegyezni, hogy a földi időszámítás a világító égitestek, elsősorban a Nap és a Hold égen leírt pályájához kötődik. Egy napév a félistenek egy napjával egyezik meg, vagyis amíg a Nap az északi félteke fölött jár (a téli napfordulótól a nyáriig), az a félistenek nappala, míg a másik félév a félistenek éjszakája. Brahmá, a legfelsőbb félisten nappala és éjszakája még ennél is hosszabb, egészen pontosan 8 640 millió földi év hosszú. Brahmá 100 évig él, és minden éve 360 ilyen napból áll. Ez az univerzum létezésének időtartama. És mindez csupán egy lélegzetvételnyi időtartam Mahávisnu számára, akinek a lélegzetvételéből kilégzéskor megnyilvánulnak az univerzumok, belégzéskor pedig visszaáramlanak a pórusaiba. A kálacsakra, vagyis az idő körforgása a hindu hagyományban szoros kapcsolatban van a szudarsana csakra forgásával. Ugyanez a fogalom azonban a buddhista tradícióban is megjelenik.

A kálacsakra-tantra

A kálacsakra, azaz „az idő kereke” elnevezésű belső-ázsiai gondolkodási rendszer a buddhista tantra körébe tartozó elméleti-gyakorlati tanítások foglalata. Nevezhetnénk „időizmus”-nak is, de idegen nevével - kálacsakra - szélesebb körben ismert. Mivel az elmúlt évtizedek során számos alkalommal rendeztek kálacsakra-beavatásokat mind keleten, mind nyugaton, egyre növekedett az érdeklődés e rendszer iránt.

A buddhista gondolkodásban, ezen belül is a buddhista tantrában a leggyakrabban elfogadott felosztás - melyet a tibeti enciklopédista, Butön (1290-1364) is ajánlott, és általánossá tett - a négyes felosztás. Eszerint a tantra négy osztályra bontható: kríja-, csárja-, jóga- és anuttara-jóga-tantra. A legnemesebb a negyedik osztály, s ide sorolták be a kálacsakra-tantrát is. A tibeti gondolkodók úgy tartják, hogy az első három tantra köre csak hozzávetőleges megközelítést enged a ’módszer és a tudás/bölcsesség’ egyesítésében. Csak az anuttara-tantra köre, a tantrák legmagasabb osztálya az, amely e kettő elválaszthatatlanságát hivatott megmutatni.

A rendszer művelői szerint e tantra sokkal jobban egyénre szabott, a gyakorló lelki alkatának és karmikus irányultságának is megfelelő. Ennélfogva az eredmény is gyümölcsözőbb. Emellett a rendszer művelése nem ajánlott minden gyakorló számára, hiszen nem rendelkezik mindenki azokkal a teljes testi, lelki, elmebeli és karmikus kívánalmakkal, amelyek e legmagasabb tantra-kör gyakorlásához szükségesek. A gyakorláshoz tehát ki kell művelnünk tudatunkat és testünket-lelkünket. De a cél eléréséhez ez is kevés, hiszen, mint minden „titkos”, vagy annak vélt-tartott gondolkodási rendszer, a kálacsakra is tanító-függő. Ösvényére csak akkor léphetünk, ha tanítónk ezt tanácsolja, ha minden tekintetben érettek vagyunk arra, hogy ezen az úton járjunk.