A
buddhisták történeti hagyománya szerint az eredeti tantrát,
melyet azóta is a 12.000 versből álló Kálacsakra-múla-tantra-ként
ismertek – vagy inkább nem ismertek – maga Sákjamuni Buddha
tanította/hirdette/nyilatkoztatta ki a mai Andhra Pradesh állambeli
Amravati közelében lévő Srí Dhanyakataka sztúpánál a legendák
ködébe vesző Sambhala ország királyának, Dává Szangpónak
(Szucsandra) kérésére, aki a Kálacsakra-istenség egy csodás
megjelenési formája. E hű tanítvány hazatérve belső-ázsiai
otthonába, írt hozzá egy 60.000 versből álló kommentárt. A két
munka elveszett. A Dává Szangpó utáni hetedik uralkodó,
Dzsamphel Dagpa (Maju-srikirti) elkészítette a tantra
összefoglalását „Kálacsakra Laghutantra” címmel. Ma is ez a
legelterjedtebb kálacsakra-szöveg,
amit tanulmányoznak. Őt követte a mitikus ország trónján Péma
Kárpó (Pundarika), aki megírta a laghutantra
kommentárját „Vimalaprabha” címmel.
Amint fentebb már említettük, ez a tantra az anuttara osztályba tartozik, ott is az ún. ’anya-tantrák’ csoportjába. A szöveg maga öt fejezetre van osztva. Az első fejezet a külső világunkkal, a földdel és az azt körülvevő kozmosszal foglalkozik. Ezt a részt szokták külső kálacsakrának is nevezni. A tibetiek kham-nak nevezik. A második fejezet az emberi testtel, a belsővel foglalkozik. Ezt szokás belső kálacsakrának nevezni; a tibetiek nang-nak hívják. Az utolsó három fejezet kapta az „alternatív kálacsakra” nevet. Ezen belül az eredeti harmadik fejezet tibeti neve váng, amit ’beavatás’-nak fordíthatnánk, s ez a fejezet a világmindenség végső természetével foglalkozik, azaz a (leg)végső igazsággal. A következő fejezet tibeti neve dupá, amely a rituálékról szól, és a viszonylagos igazság/valóság kifejtése is megtalálható benne. Úgy is szokták mondani, hogy ez a fejezet az ún. ’Fejlesztő fokozat’ foglalata. Az utolsó fejezet a jesé, azaz ’alapvető bölcsesség’ címet kapta, s ebben folytatódik a viszonylagos igazság/valóság kifejtése. Vagy ahogy általában elterjedt, ez a fejezet a ’Tökéletesítő fokozat’ leírását adja. Az összes későbbi kommentár mind ezt a felosztást követi.
Az egész tantrán végigvonul az egymástól függés, az egymásra hatás gondolata, s a környezetünk iránt érzett felelősség tudatossága. Érdemes itt megjegyezni, hogy a tibeti kozmológia és asztrológia ebből a tantrából épült fel. Leegyszerűsítve ez a tantra a végső igazsághoz vezető út lámpása. Ezt az igazságot nem lehetséges puszta intellektuális megértéssel felfogni, ehhez szükséges a bölcsesség, az a fajta bölcsesség, amikor a tudat már nem működik. Mivel pedig az intellektuális megértést segíteni kell, a beavatás(ok)hoz kötődő technikákat kell alkalmaznunk. Ez összefonódik a tanítással, az imával, az áldásban való részesüléssel, az odaadással, a mantrával, a jógával és a szemlélődéssel. A beavatás engedélyezés is egyúttal. De a legfontosabb tényező a megfelelően képzett tanító. Csak ő tudja helyesen és hathatósan végrehajtani a tantrikus tanítás valamely beavatását.
A külső kálacsakra tantra szövegeiben a hangsúly az időn és az univerzumon van. Az természetes, hogy az „Idő kereke” tanításaiban hangsúlyt kap az idő különféle megragadása. Mind a szövegben, mind pedig a mandalában helyet kap az év minden egyes napjának istensége, emellett a fél-hónapoké is. Az évet e rendszerben 6 évszakra osztják: a tavasz, a forró évszak, a monszun, az ősz, a korai és a késői tél; az év 12 hónapra tagolódik, s a fogyó és növekvő holdnak 24 periódusa van; ezt a kezek 6-os alapú számaiban is viszontláthatjuk a rendszer főistensége, a kálacsakra ábrázolásában, a mandalában pedig az istenségek 360-as számát a három szinten megjelenített 120-120 istenség adja vissza. Ebben a tantrában sok szó esik a világkorszakokról – ezt a hindu gondolkodásból vették át. Itt viszont a világkorszak sokkal rövidebb. Mindenesetre megtudhatjuk, hogy Buddha tanítása a halálát követő két világkorszakon (juga) keresztül fog fennmaradni. Az első a Buddha halálát követő 2424. év háborújával ér véget, s a második, az ún. „Aranykor” a vallásalapító halálát követően 5104 évig tart. (Azt kell hinnünk, hogy ezek a számok igencsak viszonylagosak.) Az univerzum leírása sem olyan, mint azt várnánk.
Az összefüggéseket kell keresni, nem a jó-rossz, helyes-helytelen megfeleléseket. A körülöttünk lévő mindenség leképezése a mandala; a két-dimenziós kozmosz-térkép. A világunkat alkotó elemeket a különféle – és sokszor különböző színű – egymásra helyezett kerek lemezek jelképezik: a levegő van legalul, fölötte a tűz, azon a víz, s azon a föld. Ezek tetején foglal helyet a világ közepe, az univerzum köldöke, a Meru-hegy a többi hegy, kontinens és tenger társaságában. A méretezésük is tele van számmal, megfelelésekkel, stb. Magát az univerzumot alkotó dolgok is „számosak”. Valószínű, hogy az ilyen ábrázolások gondolatai visszavezethetők a mezopotámiai kozmosz-építkezésre, a központiságra, a szimmetrikusságra. De pl. a poklok leírása nem emlékeztet az Abhidharmakósa leírására, vagy a hinduk pokol-képeire, hanem inkább a dzsainák elképzeléseire. Az arányok a világban azonosak, ugyanolyan arányok vannak az emberi testen/testben, mint mondjuk egy mandalában vagy a világmindenségben. (Csak lehet, hogy még nem jöttünk rá.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése