12.12.12.

Az elmúlt két napban nem történt semmi rendkívüli, annak ellenére sem, hogy tegnap volt 12.12.12. Mellesleg ezek a dátumok csak a mi naptárunk szerint esnek éppen ezekre az időpontokra. Régebben, amikor asztrológiával foglalkoztam, jobban érdekelt a pillanat minősége, mostanában azonban inkább az érdekel, hogy mennyire tudok tudatosan jelen lenni benne.

A reggeli gyakorlások kissé javuló tendenciát mutatnak, úgyhogy Orsival meg is beszéltük, hogy szombaton elkezdjük a második sorozatot, abból is nyomunk egy hetet Padmánál. A tradicionális májzóristák megbotránkozására mi mindig gyakorlunk, ha holdnap van, ha szombat. Linoék is belehúztak, már negyed hét, fél hét felé halljuk a kezdő mantrát a szomszéd háztetőről.

A strandon bele is futhat az ember egy-két ashtangásba, itt egy Yoga-mala könyv a kézben, ott egy Óm-tetkó. Ambarish adagolja a botos sorozatokat, már a harmadiknál tartunk. Holnaptól viszont négy nap szünet jön a kalariban, mert Ambarish hazautazik.

Mivel úgy láttam, hogy a reggeli jóga-kalari kombó nem elégíti ki teljesen a mozgásigényemet, tegnap meg ma betettem egy-egy déli futást az ötujjas cipőmben a parton. 45 perc futás, utána száz felülés. Ilyekor legalább ki tudok izzadni rendesen, mert a reggeli gyakorlásnál éppen hogy egy kicsi verejték meglepi az embert, relax közben még fázunk is.

Esténként beülünk egy-egy vegetáriánus étterembe vacsorázni. Ma például az Alan nevű új helyet próbáltuk ki, egész jó a konyhája. A vacsora általában úgy néz ki, hogy én megrendelem a salátát meg a zöldségételt, Orsi pedig egy anananász-, mangó-, vagy papaja-dzsúszt, és egy gyömbérteát. Amíg eliszogatja őket, én megvacsorázom :-) De hétvégére beígérte, hogy ő is enni fog velem.

Holnap lesz az esküvő, úgyhogy rápihenünk, bár elvileg tizenegyig meg is lesz, utána csak az ebéd van hátra, délután pedig mehetünk strandolni. A strandon egyébként Srivatsa Ramaswami "Complete Book of Vinyasa Yoga" című könyvét olvasgatom, amiben eléggé érdekes dolgok vannak. Sok mindent elmond Krishnamacharya tanítási módszereiből, de egy kicsit más megközelítésben, mint Pattabhi Jois vagy Iyengar. Majd ha megemésztettem, írok erről is többet. 

A nagy fogadalom

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.31. dzsáti-désa-kála-szamajánavaccshinnáh szárvabhaumá mahávratam 

dzsáti – születés, társadalmi helyzet; désa – ország; kála – idő; szamaja – körülmények; anavaccshinnáh – feltétel nélküli, korlátlan; szárvabhaumá – univerzális; mahávratam – nagy fogadalom.

Ha univerzálisan, a születés fajtájától, helytől, időtől és körülményektől függetlenül gyakoroljuk az öt tilalmat, az a nagy fogadalom.
Sok ember csak feltételesen tarja be a tilalmakat. Lehet, hogy valaki, aki vadászok vagy gazdák törzsében vagy családjában születik, betartja az erőszakmentességet, de mégis megöli a szakmájához tartozó állatokat. Erre utal az, hogy a fogadalmat korlátozza a születés típusa. Ha valaki csak addig tartózkodik az öléstől, hazudozástól vagy lopástól, amíg egy szent helyen van, például egy templomban, akkor azt mondjuk, hogy a jamát a hely típusa korlátozza. Ha valaki csak azért nem veri a gyerekeit, mert karácsony vagy húsvét van, de máskor ezt nem tartja be, akkor azt mondjuk hogy a tilalmat az idő korlátozza. Ha valaki követi az erőszakmentességet, de ezt korlátozza háború vagy terrorcselekmény közben, akkor azt mondjuk, hogy a tilalmat a körülmények korlátozzák.

H. Aranja kommentárjában ad egy példát a kötelesség által korlátozott erőszakmentességre. Ardzsúnának, a Bhagavad-gítá hősének a harc volt a kötelessége, mivel a harcos kaszt tagja volt. Aranja rámutat, hogy a jógik mindenhol és mindig gyakorolják a nem-ártást, ezért nem is tekinti Ardzsúnát jóginak.

Patandzsali azt állítja, hogy ha az öt tilalmat kompromisszumok nélkül gyakoroljuk, ami azt jelenti, hogy univerzálisan, és minden körülmények között, akkor és csakis akkor alkotják a nagy fogadalmat (mahávratát). Korábban említettük, hogy a jóga sohasem törekedett annyira maximalista módon az erőszakmentességre, mint a dzsainizmus, amely még a legparányibb élőlények életének kioltásától is szélsőséges módon tartózkodik.

Tudjuk, hogy az immunrendszerünk falósejtjei sok milliónyi mikroorganizmust mészárolnak le, amely megpróbálja megtámadni a testünket. A genny egy sebben semmi más, mint a halott falósejtek, amelyek „hősi” halált haltak a szülőhazájuk (a testünk” védelmezése közben. Sohasem lehetünk teljes mértékben erőszakmentesek, amíg életben vagyunk. Még az öngyilkosságot is, ami az egyetlen módja volna annak, hogy megállítsuk más mikroorganizmusok folyamatos megölését, az erőszak abszolút formájának és Isten gyalázásának tekintik. Az erőszakmentesség sok tekintetben a gazdagok privilégiuma, mint például bizonyos szenteké, akiknek a szolgái seperték az utat előttük. Egy földműves sok millió szervezetet megöl, miközben a mezőt szántja, de a munkája nélkül mindannyian éheznénk. A cipészt alantas születésűnek tekintik Indiában, mivel a kezeivel hozzáér a bőrhöz, amit pedig a tehénről nyúztak le. Ugyanakkor mindenki használja a szolgáltatásait, és ironikusan, mindenki fenntartás nélkül megérinti a cipőjét, mivel azt hiszi, hogy a cipész már befogadta a tisztátalanságot.

Indiában a legtisztább tápláléknak tartják a tejet, és a tehén szabadon adja, anélkül, hogy bántanunk kellene. De kell, hogy borja legyen ahhoz, hogy tejet tudjon adni, és a borjak ötven százaléka bika. A bráhmanák ezeket eladják a feltételezetten „tisztátalan” muszlimoknak, kaszton kívülieknek és keresztényeknek, akik megölik és megeszik őket, és ezért beszennyezi őket az erőszak. A bráhmana, aki pénzt keres a bikaborjún, tiszta marad, mivel a pénzen keresztül nem terjed a tisztátalanság! Eléggé szomorú az, amikor a filozófiát arra használják, hogy a művelt és kiváltságos személyek (a bráhmanák) továbbíthassák az érdemtelenséget a tájékozatlan és szegény embereknek (az alsóbb kasztoknak). Itt emlékeznünk kell arra, hogy a jógának eszköznek kell lennie az emberiség szolgálatában, és nem fordítva. A jóga azzal az ígérettel kezdi, hogy csökkenteni tudja az emberiség szenvedését, és ha nem tudja ezt beteljesíteni, akkor jobb, ha valami más után nézünk."

Jegyezzük meg azonban, hogy Patandzsali elfogad bizonyos kompromisszumokat a nagy fogadalommal kapcsolatban. Például nem bánja, ha csorbát szenved az igazság, ha az valakinek árthat. Tehát még a nagy fogadalom is relatív.

Golden Hills

Orsi gépe már jó, így most arról már tudok blogolni. Eseménydús volt az elmúlt két nap is. A jógában kezdünk egy sztenderd szintre beállni, mert bár a far- és combizomfájás már elmúlt, a Kalari azért továbbra is erőteljesen igénybe veszi a csípő- és mély hátizmainkat. Ezáltal a szuptakúrmászana még annyira sem megy, mint otthon ment, dehát minden alakul, ha máskor nem, majd otthon újra menni fog :-) Kicsit hűvös is van már reggelente, ahogy megyünk bele a decemberbe, nem nagyon tudunk megizzadni jóga közben. Ez a 36 fokos teremhez képest azért szintén hátráltató tényező.

Lino Miele is megérkezett Kovalamba, bár mi nem találkoztunk vele, Padma mondta. A szomszédos Peacock Hotel tetején tartja reggelente a Mysore órákat, háromnegyed hétkor halljuk, ahogy kórusban mondják az Ashtanga-mantrát a résztvevők. Mi akkor már a sorozat közepe felé szoktunk járni Padmánál.

Ambarish minden nap hozzátesz egy-két dolgot a Kalari-gyakorláshoz, már a botos küzdelmet is elkezdtük. Az alap gyakorlatsort próbálja egyelőre belénk verni Orsival, utána gondolom jönnek majd a különböző permutációk.

Hétfőn bementünk Trivandrumba Padmával, hogy megvegyük az esküvői felszerelést. Szárit Orsinak, dhótit és inget nekem. Pénteken lesz a szertartás, addig még izgulhatunk egy-két napot. Hétfő délután még némi strandolásra jutott időnk, és befizettünk egy útra keddre.

Kedden reggeli után jött a taxis, és elindultunk a Ponmudi nevű helyre, amit Golden Hills-nek is neveznek. Az Agastya-hegyek közé tartozik ez a hegylánc, ami Kerala déli részén húzódik. Agastya egy ősi bölcs volt, aki egy Agastya-nadi című asztrológiai írást is alkotott, ez Bhrigu sorskönyvéhez hasonlít némileg. Cardamom Hillsnek is nevezik, mivel fahéj és karadmom is bőven terem rajtuk. Mi például teacserjét, borsot meg szegfűszeget találtunk az út szélén. De a zöld tealevélnek egyáltalán nincs is tea-íze.

A hegytetőre felérve csináltunk néhány ászana-fotót, ha a technika nem mond csődöt, hamarosan fel is töltünk belőlük. Utána a Kallar folyó felé vettük az útirányt, amely egy szép vízesséssel folyik ki a sziklák közül. A parkba beérve mintegy órás mászással lehet felérni a vízeséshez, egzotikus trópusi fák, liánok, hatalmas sziklatömbök között kanyargó hegyi ösvényen.

Láttunk kis piros farkú gyíkokat, szép lepkéket, arasznyi, ujj vastagságú fekete százlábúakat, meg még egy vaskosabb kígyót is a bokrok között tekergőzni. Na akkor egy kicsit felment az adrenalin, de szerencsére nem az volt a sors könyvében megírva, hogy kígyómarástól haljunk meg 2012-ben :-) Úgyhogy ma is adtunk az Indiana Jones-feelingnek, a vízesésnél meg a dzsungelben még készült egy pár jógás fotó is.

Hazafelé be volt ütemezve még egy palota megtekintése Koikkalban is, de azt a sofőr elkummantotta, és utólag bemondta, hogy már zárva volt. Több se kellett, este visszaköveteltünk egy kis pénzt a befizetett útból, aztán irány a Karuna vegetáriánus étterem.  Kicsit lepirult a vállunk ma is, de lassan azért már csak bebarnulunk.

Brahmacsarja

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"Például ha egy gyerek állatokat vagy más gyerekeket kínoz, azt várjuk el a szülőktől, hogy kijavítják a gyerek viselkedését. Ez a kijavítás kellemetlen lehet a gyereknek, de az állatok, a környező közösség, és hosszabb távon a gyermek is jobban jár vele. A negatív tettek tudatalatti benyomásokat (szamszkárákat) hagynak, amelyek a gyerek karmikus tárházban (karmásaja) gyűlnek össze, és több szenvedést és negatív tettet okoznak. Az igazságot úgy kell elmondani, hogy elkerüljük a bántást, de néha elkerülhetetlenül kellemetlen lesz. 

A harmadik jama a nem-lopás (asztéja). Ez nem csak azt jelenti, hogy nem tulajdonítjuk el azt, ami másé, hanem azt is, hogy nem vágyunk a vagyonukra. Ha valaki más vagyonára vágyunk, az annak a következménye, hogy nem valósítottuk meg a tudat űr-természetét. Mivel mi vagyunk a tartály, amelyben a tárgyak megjelennek, nem tudjuk sem elutasítani, sem összegyűjteni őket.

A negyedik jama a szexuális önmegtartóztatás (brahmacsarja). Vaszistha Risi szerint „A családosok számára a szexuális önmegtartóztatás azt jelenti, hogy csak a törvényes parterükkel élnek nemi életet.” (Vaszistha-szamhitá 1.44.) A családosok azok az emberek, akik a társadalomban élnek, és általában van munkájuk és családjuk. Az ő ellentétük a szerzetesek és remeték, akik számára a teljes önmegtartóztatás van előírva. A jógik nagy része családos volt és a társadalom része. India 1931-es Birodalmi Jegyzéke szerint akkoriban több, mint egy millió jógi élt Indiában. A jógik majdnem fele nő volt, és sokuknak családja is volt. Ez eloszlathatja azt a legendát is, hogy a jógát csak férfiak gyakorolták.

Amikor K. Pattabhi Jois-t megkérdezték a brahmacarya jelentéséről, azt mondta, hogy azt jelenti, hogy csak egy partnerünk van. A jógikus hozzáállás a párkapcsolathoz az, hogy nem úgy fogyasztjuk a másik személyt, mint egy tárgyat, hanem felismerjük a partnerünk isteni mivoltát.

Jágjavalkja Risi így fejezi ki ezt a Brihad-Áranjaka Upanisadban: „A férjet nem fizikai formaként kell látni, hanem halhatatlan tudatként (átmanként). A feleséget nem testnek kell látni, hanem halhatatlan tudatnak.” A jógában a partnerkapcsolat célja az egymásban lakozó isteni természet felismerése. Ez kizárja az alkalmi szexet. A probléma itt az, hogy általában az egyik partner (legtöbbször a nő) többre vágyik, mint csak a szexre. Az ilyen partner megbántva érzi magát, ha elhagyják. Ebben az esetben az alkalmi szex az erőszak egyik formája.

Nézzük azt az esetet, amikor két partner önszántából alkalmi szexbe bocsátkozik. Mondhatnánk azt, hogy ebben az esetben semmi erőszak nem történik. Fontoljuk meg azonban a következőt: számos írás karma-múdraként, vagyis a karma pecsétjeként írja le a szexuális együttlétet. Erőteljes karmikus köteléket hoz létre a partnerek között, még akkor is, ha annyira érzéketlenné váltunk, hogy ezt nem érezzük többé. Ez a karmikus kötelék a két partner finomfizikai testének összekapcsolódása által jön létre. Köznyelven ezt a kapcsolatot „a szív húrjainak” nevezzük. Még hosszú idővel azután is érezni lehet, hogy a két partner különvált egymástól. Amikor létrejön ez a kapcsolat, akkor egy bizonyos karmikus kötelezettség alakul ki a másik irányába, különösen abban, hogy gondoskodunk róla, érzelmileg támogatjuk, és éreztetjük vele, hogy szeretjük. Swami Shivananda egészen odáig ment, hogy kijelentette: minden egyes szerelmi kapcsolat következtében újjá fogunk születni, hogy elégedetté tegyük az illetőt egy házassági kapcsolattal. Akár igaz ez, akár nem, ha folyamatosan „szíveket törünk össze”, akkor előbb vagy utóbb ez vissza fog ütni ránk.

Az upanisadokban a brahmacsarja kifejezés más jelentéstartalommal bír. A Mundaka Upanisad szerint: „A tényleges önvalót csakis az igazság, fegyelem, tudás és brahmacsarja által érhetjük el.” A kortárs ortodox szerzők az ilyen kijelentésekben is cölibátusként értelmezik a szót, de ez nem állja meg a helyét, mert a legtöbb önvalót elért ember India történelme során, például az ősi risik, gyakran több feleséggel is rendelkeztek, és néha több, mint száz gyerekük volt. Az upanisadikus kontextusban a brahmacsarja a Brahmanban (a tudatban) történő elmerülést jelenti. Ez az elmerülés vezet az önvaló eléréséhez. Tudjuk azonban azt, hogy Patandzsali nem ezzel a jelentéssel használja a brahmacsarja szót, mivel igazi számkhjaitaként sohasem használja a „Brahman” szót a tudat jelölésére. Az utolsó jama a mohóságtól való mentesség. Nem szabad a dolgok gyűjtésére koncentrálni. Nem szabad másoknak hiányt szenvedniük amiatt, hogy mi gyűjtögetünk. Nem szabad függeni a tárgyaktól. Élvezhetjük azt, ami jogosan a miénk, de nem szabad ragaszkodnunk a vagyontárgyainkhoz. Ha valamilyen balszerencse folytán elveszítjük azt, amink van – mondjuk zuhan a részvénypiac – akkor nem szabad siránkozni miatta, hanem el kell engedni. Nem szabad semmi olyan ajándékot elfogadnunk, amit azért kapunk, hogy manipulálhatók legyünk, például megvesztegetésképpen."

Golden Sands

Némileg beütött a krach, ami a technológiat illeti, úgyhogy ezt a bejegyzést most egy internet-kávézóból írom. A túlfeszültség ellen védő elosztóm ugyanis tönkrement, majd mindkettőnk számítógépének is tönkrement a tápja, úgyhogy egyelőre nem tudjuk tölteni őket. Fészbukk nuku egy darabig, de legalább így több időnk marad ÉLNI :-) A többi fészbukk-függő is kipróbálhatna pár nap fészbukk-mentességet, egészen új szemszögből kezdi az ember látni a világot. Na akkor röviden az eddigi események. 

Péntek reggel, első jógás-kalaris napunk után erőteljes fájdalmakkal ébredtünk, ami a comb-far-belső comb környékét illeti. Ez persze várható volt, és igazából nagyjából vasárnapra múlt el. Ennek következtében pénteki gyakorlásunk nem is volt még annyira sem fényes, mint az előző napi. Mondjuk azt is megszoktam már, hogy itt Indiában az ember nem a legfényesebb formájában van általában, ami a gyakorlást illeti. 

Mindegy, lenyomtuk az egyes sorozatot, utána Kalari. Egy kicsit felhős volt csütörtökön és pénteken, így a strandon nem sok sikerünk volt napozás terén. Szombaton viszont alaposan leégtünk, úgy látszik, az indiai napernyő nem véd az UV ellen :-). Általában ez a napirend: reggel hattól jóga, háromnegyed nyolctól Kalari, utána reggeli, majd egy kis pihi és strand. Délben nagyon éget a nap úgy néz ki, szóval inkább később fogunk majd kimenni. 

Esténként beülünk valamelyik vega étterembe, a pincérek mindig furcsán néznek, hogy nem kérünk se rizst, se kenyérfélét, csak salátát meg zöldségételeket. De szerintem így teljesen okés, mert itt szerencsére nem főznek olyan csípősen. A gyümölcsök viszont nagyon finomak, reggel és még este is szoktunk enni banánt, papaját, ananászt, kókuszt, egy "custard apple" névre hallgató gyümölcsöt, meg persze nem olyan egzotikus almát, körtét, narancsot, szőlőt. 

Mivel szombaton leégtünk, vasárnap nem akartunk megint strandolni, helyette elmentünk Poovarba backwater-tripre, azaz hajókázni. Az ottani strandot Golden Sandsnek nevezik, mivel szép aranyszínű a homokja, és jó nagy hullámok vannak. A mi hotelünknek is éppen ez a neve, úgyhogy a mai blognak is ez lett a címe. Motoros riksával mentünk amúgy Poovarba, csak a sofőr majd' megfulladt útközben, akkorákat krákogott meg köpködött. De azért odaértünk, lealkudtuk a hajót, és csónakáztunk egyet.

Holnap Trivandrumba megyünk, mert eskuvői szárit kell venni. Nem tudom, hogyan fogok tudni blogolni a következő napokban, most éppen a memóriakártyánkat is elrontotta az egyik gép itt az internet-kávézoban, úgyhogy éppen képet sem tudok feltölteni. Szóval most kénytelenek lesztek beérni egy internetről letöltött képpel, amíg meg nem tudtuk menteni az eddigi képeket a memóriakártyáról.

Ja és gyakoroltam a csaturangát a tengerparton, de még várat magára az áttörés, még mindig két perc környékén vagyok. Kíváncsiságból kipróbáltam a sima deszkapózt, öt perc húsz másodpercig sikerült elsőre. Még kísérletezek rávezető gyakorlatokkal, majd beszámolok, ha lesz valami siker. Egészségileg jól vagyunk egyébként, a leégést és a szúnygcsípéseket leszámítva, de hát kell egy kis Indiana Jones-feeling :-).

A karma-jóga módjai

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A karma-jóga sokféle módja

Míg a gjána-jógának és a bhakti-jógának csak egy típusa létezik, a karma-jóga sok különböző módozattá alakult, különböző nevekkel, attől függően, hogy milyen cselekvést vagy technikát javasolnak. A krijá-jóga, kundaliní-jóga, hatha-jóga, mantra-jóga, tantra-jóga, laja-jóga, dhjána-jóga, szamádhi-jóga és a rádzsa-jóga mind a karma-jóga különböző változatai. A jóga e különböző módozataiban a gyakorló bizonyos jógikus tetteket hajt végre, hogy közvetlen hasznot kapjon belőle, mint például az erősebb, egészségesebb test, a hosszabb élet, a prána egyenletes áramlása (és idővel megállítása a központi energiavezetékben), az erőteljes intelligencia, amelyet akaratunk szerint tudunk koncentrálni, átható látásmód, ami az általában rejtett tárgyak felé irányítható, a képesség, hogy megtudjunk bármit, amit szeretnénk, és a listát lehetne folytatni.

A nyugati tanítványokat gyakran megzavarja a jógikus tanítások e látszólagos kavalkádja, ami India isteni formáinak és ábrázolásainak sokszínűségében is tükröződik. Ezt a tényt akkor érthetjük meg, ha a jógát a gyógyszerhez hasonlítjuk – mint például ahogy Vjásza tette a Jóga-szútrához fűzött kommentárjában. A gyógyászatban sok különböző gyógymód van, melyekkel kezelni helet a számos betegséget, ami egy betegnél kifejlődhet. Hasonlóképpen, a karma-jóga számos különböző módszere azért fejlődött ki, hogy különböző problémákat lehessen megoldani velük. Bár isteni lényegét tekintve minden ember lényegében ugyanolyan, a külső burkaik, a testük, elméjük, egójuk és intellektusuk jelentősen különbözik. Mivel az emberek teste és elméje nagyon eltérő lehet, különböző megközelítéseket dolgoztak ki a bennük található különböző akadályok legyőzésére. A karma-jóga sokféle módszere azért fejlődött ki, mert az emberi lény e változó aspektusait célozza meg. A gjána- és bhakti-jógának viszont nem kellett differenciálódnia, mivel az isteni tudatot vagy a tényleges önvalónkat célozza meg, ami egyénenként nem változik.

Ashtanga-jóga – a karma-jóga szerkezete

A karma-jóga univerzálisan elfogadott formája és struktúrája Patandzsali nyolc részből álló jógája, az Ashtanga-jóga. Ilyen vagy olyan formában, a karma-jóga összes fajtájában képviselteti magát mind a nyolc ág. A nyolc egymást követő lépés használatának okát következő metafora segít megérteni: tételezzük fel egy pillanatra, hogy a jóga célja, vagyis a felszabadulás, a Holdon található, és az ellentéte, a bhóga (lekötöttség) állapota itt van a földön. A gjána- és a bhakti-jóga fenntartja a lehetőségét (ami a legtöbb ember számára nem reális), hogy egy hatalmas lépéssel elérhetjük ezt a célt. A nyolc tagból álló karma-jóga viszont egy űrhajót biztosít a számunkra, amellyel elérhetjük a célunkat, a Saturn-V rakétához hasonlót, amely az Apolló 11 missziót eljuttatta a Holdra. A Saturn-V több lépcsőfokkal rendelkezett. Az első lépcsőfok felvitte az űrhajót egy bizonyos szintre, és utána beindult a következő fokozat. A végső fokozat segítségével az űrhajó eléggé messze került a földtől ahhoz, hogy most már elkezdjen „esni” a Hold felé, a Hold vonzáskörzetébe kerülve. Hasonló módon, a karma-jóga nyolc egymást követő lépcsőfokot ajánl fel, mindegyikük egyre magasabbra visz a jóga (szabadság) természetes állapota felé, el a bhóga (megkötöttség) gravitációjától.

A karma/Ashtanga-jóga lehetőséget ad arra, hogy az elején kis lépéseket tegyünk. Amikor sikeresen megtettük ezeket a lépéseket, késznek érezzük magunkat arra, hogy megtegyük a valamivel nagyobb lépéseket. Mindegyik lépés némileg módosítja a testünket, elménket, egónkat, és intellektusunkat, felkészítve őket a következő, nagyobb lépésre. Ha megtettük az előírt nyolc lépést, akkor készen állunk az ugrásra. Az ugrás ugyanaz, amit a bhakták és a gjáník is megtesznek, de az Ashtanga-megközelítés segít felkészülni rá részleteiben és egészében is.

Vegyük szemügyre közelebbről a karma/Ashtanga-jóga különböző ágait, főleg a magasabb ágakra koncentrálva, mivel a leírások általában elhanyagolják őket. E célból visszatérünk a Bevezetésben bemutatott matrjoska-baba modellhez."

Karma-jóga

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Karma-jóga

A karma kifejezés a kri tőből származik („tenni, csinálni”), és a karma-jóga eredeti, védikus értelmében egyszerűen annyit jelent, hogy „a cselekvés útja”. A Védák karma-kánda része, ami valószínűleg több, mint tízezer éves, különböző cselekedetekre és rituálékra vonatkozó utasításokat tartalmaz, amelyeket egy bizonyos cél elérése érdekében végrehajthatunk, mint például a vagyon vagy bármilyen vágyott tárgy elérése érdekében, vagy azért, hogy jámbor személlyé váljunk, vagy lelki célok elérése érdekében.

Körülbelül ötezer évvel ezelőtt az Úr Krisna bemutatta a karma-jóga új formáját Ardzsunának a kuruksétrai csatamezőn. Úgy írta le ezt, mint a tetteink eredményének felajánlása a Legfelsőbb lénynek. Figyeljük meg a különbséget a karma-jóga e meghatározása, valamint a karma-kánda szövegekben megfogalmazott megértés között! Krisna azt mondja nekünk, hogy ne érdekeljen a tetteink eredmények, hanem „ajánld fel a tetteid gyümölcsét Nekem”. A Védákban viszont a tettet (karmát) mindig egy bizonyos eredmény elérése érdekében hajtjuk végre. Az Úr Krisna igazából kritizálja a Védák álláspontját, amikor azt mondja: traigunja visajá védá nisztraigunjó bhavárdzsuna, ami nagyjából azt jelenti: „A Védák csak a megszerzéssel foglalkoznak, te azonban ne vágyj a nyereségre!” Manapság, e gondolat szellemében a karma-jóga fogalmat általában a másoknak felajánlott önzetlen szolgáltra értik, mint például egy asramba költözni és ellenszolgáltatás nélkül pucolni a zöldséget. Ebben a könyvben csak az eredeti, védikus értelmében fogom használni karma-jóga fogalmát, és nem a modernebb jelentésében, amit az Úr Krisna tanított.

Egy lényeges különbség a karma-jóga és a jóga két másik formája között a nyereségről való lemondás körül forog. A gjána-jóga ösvényét tradicionálisan csak azoknak oktatták, akik lemondtak a nyereség és siker bármilyen formájáról. Hasonlóképpen, a bhakti-jóga feltétele az, hogy belsőleg lemondjunk minden nyereségről, ami véletlenül az utunkba került, és hódoljunk meg vele a kiválasztott isteni formánk előtt. A karma-jóga viszont csak akkor igényli a követőitől a nyereségről és sikerről való lemondást, amikor elérték a „diszkriminatív tudás” szintjét, vagyis az „önvaló és a nem-önvaló közötti különbség ismeretének” szintjét. Ezt a szintet csak azután érjük el, amikor az utunk körülbelül 95 százalékát bejártuk. Bár a magasabb technikái közül sok a nehéz és kihívást jelentő, ebben a tekintetben a karma-jóga mégis inkább való a kezdőknek, mivel az előfeltételei kevésbé szigorúak, mint a gjána- és bhakti-jógának, és azokhoz szól, akik még nem készek arra, hogy feladják a személyes haszonra való törekvést. (Itt fontos emlékezni arra, hogy a tradicionális indiai szemszögből a lelki haszon ugyanazon a szinten áll, mint az anyagi haszon, továbbra is azt a törekvést jelenti, hogy előbbre jussunk.)

A gjána- és a bhakti-jóga szédítő magasságából nézve, amelyek célja a határtalan Brahman felismerése formával vagy anélkül, a karma-jóga egy szerény ösvény, mely szerény eredményekre törekszik a relatív világon belül, mint az egészséges test, a szilárd elme, és a tiszta intelligencia megszerzésével – persze mindegyiket azzal a céllal, hogy fokozatosan eltávolítsuk az akadályokat a lelki felszabadulás útjából. A gyakorlók azáltal érik el ezeket a célokat, hogy Patandzsali Ashtanga-jógájának nyolc ágát követik. Ezáltal az Ashtanga-jóga a karma-jóga strukturális alapja.

Bár a karma-jóga egy gyakorlati, világi megközelítés a felszabadulás elérésére, ugyanúgy a gjána- és bhakti-jóga lényegét alkotó elvek fekszenek az alapjában. Amikor a karma- vagy Ashtanga-jóga számos, részletes technikáját gyakoroljuk, emlékeznünk kell arra, hogy csupán azért tesszük ezt, mert lényegében határtalan tudat (a gjána-jóga lényege) és Isten gyermekei (a bhakti-jóga lényege) vagyunk. Ez a három út végülis ugyanahhoz a célhoz vezet el."

Kovalam Chill

Szerda hajnalban végre megérkeztünk Kovalamba, megcsapott a jó kis párás tengeri levegő, ahogy kiszálltunk a taxiból. Ugyanazt a szobát kaptuk a Golden Sands-ben, mint két éve, ide közel van a jógaterem és a Kalari is. Úgy döntöttünk, hogy lefekszünk pár órára pihenni, elvégre azért jöttünk :-) 

Végül délben ébredtünk, és elmentünk beszélni Padmával, valamint Ambareessal jóga- és Kalari-ügyben. Reggel hatkor fog kezdődni a jóga, utána közvetlenül fél nyolctól a Kalari. Első utunk a szupermarketbe vezetett, mert ugye kellett pár dolog meg némi gyümölcs, utána pedig irány a strand. Jó nagy hullámok voltak, de először nyomtunk egy ashtangát a parton. Nagy tetszést aratott a néhány kósza turista körében, páran fotóztak, egy-két ember elkezdett lelkesen ászanázni. 

Utána egy jó fürdőzés az óriási hullámok között, majd némi napozás a lemenő nap gyér sugaraiban. Este gyümölcsparti, utána lefekvés. Kicsit nehéz megszokni azt, hogy itt három és fél órával előrébb jár az idő, mint otthon, de egy-két nap múlva átállunk szerintem.

Reggel kelés negyed hatkor, irány a mysore class! Ketten vagyunk csak Orsival, Padma vezetett hatha-jóga órát tart fél nyolctól pár turistának. Rendben lenyomtuk, egy fokkal már jobban ment, mint a tegnapi tengerparti gyakorlás, ahol tetőtől talpig homokosak lettünk. Padma nem sokat igazított, egyszer-kétszer nyúlt csak bele az ászanáinkba. lehet, hogy első reggel még nézi, hogyan csináljuk, aztán holnap többet fog segíteni (remélem).

Elmondtuk a befejező mantrát, irány Ambareesh. Nála két francia gyakorolt, akiken látszott, hogy pár napja mér elkezdték a kiképzést. Mivel Orsinak ez volt az első ismerkedése a Kalarival, csak alaki gyakorlatokat végeztünk, de azok között volt egy pár, ami nekem is új volt még. A franciák közben botoztak, mi meg jó mély terpeszekben osontunk előre-hátra parancsszóra. Az izomláz a combközelítőkben meglesz most is, azt már érzem :-).

Kalari után kivakartuk magunkat az izzadt koszból, majd elugrottam két kókuszért, mg Orsi megcsinálta a reggelit. A gyümölcsök nagyon jók itt, javarészt azt eszünk. Reggeli után még egy kis ejtőzés, utána elmentünk a templomba leszervezni az esküvőnket. Bár a templomot éppen renoválják, azért bevállaltak jövő péntekre, úgyhogy akkor összeadnak bennünket.

Délután strandoltunk egy kicsit, de nem sütött a nap túlzottan. Este elugrottunk egy étterembe, majd itthon egy kis internet (irtó lassú), blogolás, utána fekvés. Készülünk a holnapi napra. Pár nap múlva újra írok beszámolót, ha történik addig valami érdekes.

Kellemetlen igazság

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említenünk az egyik legtragikusabb félreértést az indiai gondolkodás történetében. A Chandogya Upanishad azt mondja: „A kimondott igazság ne legyen bántó”. Ezt úgy értelmezték félre, hogy „A kimondott igazság ne legyen kellemetlen”, ami biztatás a hízelgésre és mézesmázos beszédre. Az eredményt a mai Indiában is megfigyelhetjük. Ha útmutatást kérünk az utcán, az emberek haboznak kimondani az igazságot („Bocsánat, de nem tudom”), mivel az kellemetlen volna, ehelyett sokszor rossz irányba igazítanak útba. Az igazságra csak tíz perccel később jövünk rá, amikor rossz helyre érkezünk. Ez pedig sokkal kellemetlenebb.

Ezt a problémát a Mahábhárata egyik híres története illusztrálja. Judhisthirát, India jog szerinti királyát egy csaló kockajáték során megfosztja a tróntól gonosz unokatestvére, Durjódhana. Bár sok lehetősége adódik, hogy egyenesen megbeszélje ezt az unokatestvérével, mégsem teszi, mivel Dharma, a helyes cselekvés Istenének mitikus fia. Úgy hiszi, nem lenne helyes, ha kellemetlen helyzetbe hozná Durjódhanát azáltal, hogy megmondja neki, hogy milyen személy is ő valójában. A kockajáték során Judhisthira elveszíti a feleségét, India királynőjét, Draupadít, aki egy nagyon szenvedélyes hölgy. A gonosz Durjódhana testvérei rabszolgaként a hajánál fogva vonszolják Draupadít az udvar színe elé, és megpróbálják levetkőztetni és megbecsteleníteni. Judhisthira és a testvérei nem avatkoznak közbe, mert azt hiszik, kellemetlen dolog lenne megmondani Durjódhanának azt, amit bármelyik igazmondó férj mondana bárkinek, aki a hajánál fogva rángatná a feleségét és megpróbálná levetkőztetni.

De, mivel nem mondták ki a kellemetlen igazságot, India történelmének legnagyobb katasztrófája elindul a megvalósulás felé, melyből India sohasem állt talpra. Annyira meggyengült a védereje, hogy idővel elfoglalták a buddhisták, muszlimok és a keresztények, minekutána darabokra esett.

Draupadí megbecstelenítésének jelenetét végignézték az idősebb lelki vezetők, Bhísma és Dróna mesterek. Bár nem kedvelik Durjódhanát, egyikük sem lép közbe, és nem mondja ki a kellemetlen igazságot a jelleméről. Bhísmát és Drónát nagy tisztelet övezi, és mivel ők csendben maradnak, mindenki azt gondolja, hogy Durjódhana cselekedeteiben semmi kivetnivaló nincs. Durjódhana tizenkét év száműzetésre ítéli Judhisthirát, testvéreit és Draupadít. Tizenkét éven keresztül koldusként kell élniük az erdőben, a tizenharmadik évet pedig álruhában kell tölteniük. Tizenhárom év után meglesz a joguk mindent visszakapni. Természetesen elképzelhetjük, hogy tizenhárom év után Durjódhana belekényelmesedik a vagyonba és a hatalomba, és kineveti az öt testvért, amikor visszakövetelik a birodalmat.

Az öt testvér ismét kellemetlennek találja azt, hogy konfrontálódjon Durjódhanával, aki igaztalan. Ekkor Draupadí képtelen ezt tovább elviselni. Sírva és átkozódva kitör magából, és felfedi az öt testvér igaztalanságát, akik semmit nem tettek, hogy megvédjék a becsületét. Elképzelhetjük, hogy mennyire kellemetlen volt a helyzet öt hősünk számára.

De a kellemetlenség nem ér itt véget. Draupadí legjobb barátja, de az is lehet, hogy az egyetlen barátja véletlenségből éppen a Legfelsőbb Lény, aki Krisna formájában véletlenül szintén jelen van. Krisna az öt testvér helyett azt a szörnyű fogadalmat veszi, hogy mindenkit elpusztít, aki jelen volt azon az emlékezetes napon, és nem avatkozott közbe, amikor Draupadít a hajánál fogva ráncigálták az udvar színe elé. Sőt, megfogadja, hogy mindenkit elpusztít, aki a gonosztevők pártját fogja.

A Mahábhárata hátralévő fejezeteiben szemtanúi leszünk annak, hogy Krisna beteljesíti ígéretét. A valaha összegyűjtött legnagyobb katonai erő érkezik a csatatérre, és összesen két és fél millió harcos lép be a halál mindent felőrlő száján. Valójában majdnem az egész indiai harcos és arisztokrata osztályt kiirtották azokban a napokban, aminek következtében India többé nem tudta megvédeni magát és az idegen gyarmatosítók könnyű prédájává vált. Az Indiát érő külső hódítások a világ leggazdagabbnak tartott kulturális örökségét. A Nalandai egyetem önmagában valószínűleg a legnagyobb könyvtárral rendelkezett a bolygón, a mogul hódítás alatt semmisült meg. Nyolc hónapig égett, mire csak a hamu maradt belőle.

Mindez csupán azért történhetett meg, mert néhány embernek helytelen volt a megértése az igazmondás kellemetlenségéről. Ha Judhisthira, Bhísma és Dróna őszintén megmondta volna Durjódhanának, amit gondolt róla, akkor eleinte kellemetlenül érezte volna magát, de elképzelhető, hogy felismerte volna a hibáit, és megváltoztatta volna a döntéseit. Valószínűleg a legtöbb támogatója, mint befolyásolható apja, Dhritarástra, elpártoltak volna tőle, és csak a legelvetemültebbek tartottak volna ki mellette, mint a legjobb barátja, Karna. Dhritarástra nélkül nem lettek volna elég erősek ahhoz, hogy ekkora felfordulást okozzanak, és az egész indiai történelem másképpen alakult volna.

Az az elképzelés, hogy az igazságnak kellemesnek kell lennie, a helytelen felfogásból ered, és fel kell adni. az eredeti elképzelés az volt, hogy az igazmondást nem szabad mások bántására vagy megsértésére használni, de ha elhallgatjuk az igazságot, csak azért, mert kellemetlen, az még ártalmasabb lehet, mint ahogyan Durjódhana esetében is láttuk. Az őszinte kommunikáció eleinte kellemetlen lehet, még krízist is okozhat, de később gyógyulást indíthat el." 

Az egó tündöklése és bukása

Egy röpke bejegyzés útközben Kovalam felé. Eddig az utunk Doháig vitt, ahol a Katar Airways a húszórás megálló idejére egy négycsillagos szállodával kedveskedett, ahol kellemesen tudtunk nyújtózni egyet, reggel-délben-este svádasztalos étterem volt, plusz edzőterem, medence, szauna, jacuzzi, és délután még kiszaladtunk egy kicsit városnézni meg a tengerparton sétálni is. A képen a Retaj al Rayyan szálló látható. Irdatlan felhőkarcolók vannak egyébként itt, a tenger szép, de fürödni nem lehet itt a városban, és nem is túl meleg. A város tiszta, nincs túl sok autó, de nekem egy kicsit steril hangulata van az egésznek, India azért természetesebb. Ott minden zöld, mint a Pandorán, itt meg csak a sárga homok mindenfelé, mint a Tatuinon. Persze nap az csak egy volt az égen, nem kettő, de gyorsan le is ment, most már a reptéren vagyunk.

Szóval az egóval kapcsolatban pár gondolat. Erre valahogy rárímelt Gergő bejegyzése a Rebel Jógában, amit az élsportolók sérüléseiről írt. A jóga nem versenysport, még akkor sem, ha a Bikramosok szeretnék viszontlátni az olimpián. Ennek ellenére van, aki valóban olyan vehemenciával gyakorolja, mintha az élete függene attól, hogy záros határidőn belül le tud-e menni spárgába, vagy a nyakába tudja-e rakni a lábát. 

A versenysportolóknak, hivatásosoknak általában ha nem is az élete, de a megélhetése azért erősen függ attól, hogy milyen eredményeket érnek el, egy könyöretlen világban, ahol meg kell ragadni a közönség figyelmét, rekordot rekordra kell halmozni, és hiába akar a sportoló tiszta, becsületes és sportszerű maradni, ha az összes többi versenyző a legmodernebb doppingszereket használja, az életét és az egészségét kockáztatva, sokszor nem is önszántából, hanem nagyjából azért, mert nincs más választása.

A jóga azért egy sokkal békésebb világ, itt az ember önmaga örömére gyakorol, és szerintem még egy oktató sincs kitéve annak a dolognak, hogy "ciki, ha nem megy ez vagy az a póz, mit szólnak a tanítványok". Persze nem azt mondom, hogy csak reppeljünk, miközben nem tudjuk megcsinálni azt, amit a tanulóktól elvárunk, mert az nem hiteles. Inkább azt, hogy mindenki a kompetenciájának, tapasztalatának, tudásának megfelelően oktasson, hogy ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor a tanuló meg tudja csinálni a haladó ászanákat, ő pedig nem, mert akkor nem tud kompetens iránymutatást adni neki ebben. Persze ha nem tart haladó órát, akkor a probléma máris meg van oldva.

Sokszor éri pont az a vád a jóga-gyakorlókat, hogy a jóga fizikai aspektusát hangsúlyozzák csupán, abbéli törekvésükben, hogy minden más sportág fölé emeljék. Nos, én azt mondanám, hogy egyrészt a jóga minden sporthoz remek kiegészítő, másrészt valóban tudatosabban, letisztultabban, holisztikusabban áll hozzá az emberi fizikumhoz és egészséghez, mint más sportágak. De ettől eltekintve egy táncos, akrobata vagy rg-s vagy contortionist esetenként sokkal többet tudhat hajlékonyságban, erőben, egyensúlyban, koordinációban, mint például egy astanga-gyakorló. 

Viszont a jóga lényege az, hogy befelé vigye a gyakorlót, a tudatos légzés, bandhák, a prána áramlása és az elme kontrollálása felé, el az egótól, és vissza az eredeti önvalója felé. Aki nem érez rá erre a flow-ra, az véleményem szerint előbb vagy utóbb fel is adja a jógát. 

Egyet tudok érteni azzal a ténnyel, hogy aki csak a jóga fizikai aspektusát hangsúlyozza, az könnyen belecsúszhat egy egótrip-be, és pár év gyakorlás után valami különleges földre szállt jógaistennek fogja gondolni magát. De ugyanez igaz lehet azokra is, akik a meditációt vagy éppen a jóga-filozófia tanulmányozását űzik olyan fokon, ami mások szemében már-már emberfelettinek tűnik. Szóval a veszélyek az elejétől a végéig ott leselkednek ránk.

Mit tehetünk akkor? Én nem gondolom azt, hogy korlátozni kellene magunkat, akár az ászanák, vagy a pránájáma, vagy a meditáció gyakorlásában, mindenki végezze annyit, amennyi jól esik, vagy amennyire motivált. Viszont sokat segíthet, ha van egy szakavatott, higgadt vezetőd, "mestered", aki néha az orrodra koppint, ha éppen kezdenél elszállni. Erről is írtam hétfőn. A másik pedig maga az élet, amely számtalanszor tükröt állít elénk, és így ha túl magasra szárnyal az egónk, akkor időnként jó nagyot bukunk. Ez lehet egy sérülés, vagy bármilyen olyan életesemény, amiből rájössz, hogy mit is kell megtanulnod, és milyen irányba kell változtatnod a mentalitásodon. 

Nem mi vagyunk az irányítók, ezt több vagy vagy kevesebb szívással mindenki megtanulja előbb vagy utóbb. Ha nem, akkor újra és újra futjuk majd a köröket, mert a rendszer úgy van kitalálva, hogy Brahmából, a legmagasabb félistenből egyszer újra jelentéktelen hangya lesz, a parányi rovar pedig újra megkapja a lehetőséget az önmegvalósításra. Türelemjáték az egész, de ha tudatosak vagyunk, akkor nem fog túl sokáig tartani. Én a magam részéről azt szűrtem le, hogy ha magunkat tekintjük az eredmények okának, amiket elérünk, akkor hamarosan elveszítjük őket, míg ha ajándéknak tekintjük őket, (akkor is, ha irtó sokat dolgoztunk értük), és megosztjuk másokkal, illetve hálásak vagyunk az életnek azért, amit kapunk, akkor több és több értékre teszük szert életről életre. 

Akkor tudunk megszabadulni az egó csapdájából, ha elegendő bölcsességre tettünk szert, ami által az egót meg tudjuk különböztetni a tényleges önvalótól. Ekkor már csak egy eszköz lesz, ami segíthet az utunkon, amíg szükségünk van rá, és utána elengedhetjük, mivel már nem ragaszkodunk hozzá. Mint ahogy a testünket, elménket és intelligenciánkat is használjuk, amíg kell, majd kilépünk belőle. Holnapután írok több hírt a kovalami tartózkodásunkról is.

Az öt tilalom

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"2.30. ahimszá-szatjásztéja-brahmacsarjáparigrahá jamáh

ahimszá – erőszakmentesség; szatja – igazmondás; asztéja – becsületesség; brahmacsarja – szexuális önmegtartóztaás; aparigrahá – mentesség a birtoklásvágytól; jamáh – tilalmak.

A tilalmak az erőszakmentesség, igazmondás, nem-lopás, szexuális önuralom és a mohóságtól való mentesség.

Most a tilalmak öt formáját vizsgáljuk. A himsza erőszakot jelent, az ahimsza pedig erőszakmentességet. Ez az első és a legfontosabb az összes jama közül. A buddhisták azt javasolják, hogy bármilyen erőszakos késztetést úgy ellensúlyozzunk, hogy azon a tényen meditálunk: az ismétlődő születés és halál körforgása olyan régóta zajlik, hogy valamikor minden élőlény az anyánk volt. Ezért mindenkit meg kell becsülnünk, és senkinek sem szabad ártanunk. Ha megértjük, hogy ugyanaz a tudat néz ki mindegyik szemen, akkor megértjük, hogy ha bárkit is bántalmazunk, igazából magunknak ártunk. Minden lény a boldogságot keresi valamilyen formában, senki sem különbözik annyira tőlünk, hogy bántalmaznunk kellene. A bántó szándék általában abból születik, hogy nem ismerjük fel, amit bennük látunk, az mi magunk vagyunk.

A tilalmak lényege az, hogy képessé tegyen bennünket harmóniában élni a minket körülvevő közösséggel. Ha nem követjük a szabályokat, az konfliktust eredményez. Egy konfliktussal teli közegben nehéz gyakorolni a jógát. A másokkal szembeni ártó cselekedetek nem csak hogy a tudatlanságon, egoizmuson és ellenszenven alapulnak, hanem az erőszak újabb tudatalatti benyomásait hozzák létre. Például, ha egyszer bántalmazunk valakit, legközelebb még könnyebben megtesszük. Az ismétlésnél már kevesebb akadályba ütközünk. Ha összevesztünk a házastársunkkal, akkor lefektettük az ismétlés alapját képező benyomást. Most már még valószínűbb, hogy ismét megtörténik. Ha egy sorozatgyilkos egyszer megúszott egy gyilkosságot, valószínűleg még gyakrabban fogja megismételni tettét.

Mások bántalmazása a helytelen felfogáson (viparjaja) alapul. Abbéli erőfeszítésünkben bántalmazunk másokat, hogy uralni tudjuk őket. Azért próbálunk uralkodni, mert azt hisszük, hogy mások legyőzött állapotukban nem jelentenek veszélyt a biztonságunkra nézve. Azért érezzük veszélyben a biztonságunkat, mert konfliktusban vagyunk önmagunkkal. Azonosítjuk magunkat a konfliktus gondolatával, mert azt gondoljuk, hogy valakivé válnunk kell, el kell jutnunk valahová, fejlődnünk kell, követnünk kell egy utat vagy a kutatásunk végre kell érnünk. Röviden, a konfliktus a valamivé válás vágyából keletkezik, ahelyett, hogy elfogadnánk azt, ami most van.

Az ami bekövetkezik, valahová eljut, növekszik és fejlődik, a test, elme, egó és az intellektus. Ezek mind a teremtés (prakriti) részei. Furcsán hangozhat, de a lelki út gondolata is konfliktust kelt. Ha úgy látjuk magunkat, mint aki már elérte a békét, a változhatatlan, örök, határtalan tudatot, az a helyes megértés (pramána). Ha ezt elfogadjuk és elmélkedünk rajta, akkor megszűnik a konfliktus szükségszerűsége, és elengedjük a biztonság keresését. Nem érhetjük el a biztonságot addig, amíg ragaszkodunk ahhoz a nézethez, hogy átmenetiek vagyunk. Amint megismerjük önmagunkat, a félelem elmúlik, és vele együtt az a késztetés, hogy uralkodunk mások fölött. Az erőszaknak többé nem lesz haszna a számunkra. Ez a magyarázata annak, hogy az állatok minden ellenségességet feladnak egy gjání (olyan személy, aki rendelkezik az önvalóról szóló tudással) jelenlétében. Mivel a gjání megtalálta a békét önmagán belül, az állatok egyáltalán nem érzik magukat fenyegetve általa.

A második jama a szatjam (igazmondás). A jóginak igazmondónak kell lennie a szavaiban, gondolataiban és tetteiben. Van egy fontos oka annak, hogy az igazmondás az erőszakmentesség után van említve: ez pedig az, hogy az igazmondásunknak nem szabad ellentmondásba keverednie az erőszakmentességünkkel. Más szavakkal, az erőszakmentesség felette áll az igazmondásnak. Az igazmondást sohasem szabad arra használni, hogy másoknak ártsunk vagy másokat bántsunk."

Nem ez a test vagy

A védikus filozófia azt tanítja, hogy nem vagyunk azonosak a fizikai testünkkel, sőt, az elménkkel sem. E másodikat már kicsit nehéz átültetni a való életbe, hiszen az elme az, amelyiken keresztül minden élvezetes és szenvedéssel teli élményt megélünk, és az esetek többségében (hacsak nem valami űberfejlett transzcendentalistáról van szó) igencsak nem hagy hidegen bennünket, hogy az adott pillanatban éppen jókedvünk van-e, vagy pedig elegünk van mindenből. 

A "nem ez a test vagyok" szlogen viszont sok esetben kapóra jön, például, ha lusták vagyunk mozogni, ha kényelmesebb még egy pizzát betolni, miközben a tévé-sorozatot nézzük, ahelyett, hogy odaállnánk a tükör elé, és őszintén feltennénk a kérdést magunknak: "Tényleg elégedett vagy az alakoddal? Te is egy ilyen pasival/csajjal szeretnéd leélni az életedet, aki a tükörből visszanéz rád?" Mert a válasz a legtöbb esetben - maradjunk őszinték - "NEM" lesz. 

Persze nem azt mondom, hogy a fizikai kinézet az minden, mert nem árt, ha jószívű az ember, megbízható, felelősségteljes, és felsorolhatnánk itt még több száz tulajdonságot, amit szériatartozéknak tekintünk a hófehér lovon közlekedő szőke herceg esetében. De a jóga ugyanolyan hangsúlyt fektet a fizikai test karbantartására, mint az elme és a jellem nevelésére, sőt, ez nyilván nem titok, hogy az előbbiben valamivel könnyebb sikereket elérni, míg az utóbbihoz még dokkal kitartóbb és szívósabb munka kell, mint  a zsírpárnák eltűntetéséhez és az egészséges izomzat helyreállításához. 

Bármily meglepő, T. Krishnamacharya nagyon is szigorú volt ezzel kapcsolatban. Ő nem engedte, hogy a tanítványok többet egyenek a kelleténél, vagy kevesebbet gyakoroljanak, mint amennyit előírt nekik. Ha valamelyikük kezdett meghízni, akkor azt a lustaság jelének tekintette. A nagy pocakot és a súlyfelesleget akadályozó tényezőnek tekintette, amely megnehezíti a hajlékonyság kialakulását és a prána áramlását. A haladó ashtanga-pózoknál mindenki rá szokott jönni, hogy egy-két kiló ide vagy oda is mennyit számít.

Szóval mindenkinek magának kell persze eldöntenie, hogy mik a céljai, milyen szinten áll a tudata, de szerintem a test egészségesen tartása nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk az elménk edzésével vagy a lelkünk fényesítésével. Még ha nem is ez a test vagyunk, addig, amíg benne élünk, megfelelő gondját kell viselni, hiszen ez az a jármű, amely a céljaink elérésében segít bennünket. És ha elhanyagoljuk a testünket, az sok esetben annak a jele lehet, hogy az egyéb lelki gyakorlatainkban is a könnyebbik utat fogjuk választani, és hajlamosak leszünk inkább elhitetni magunkkal a megálmodott dolgokat, mintsem őszintén megdolgozni azért, hogy el is érjük őket.

Én két helytelen attitűdöt figyeltem meg a tanítványaimnál: az egyik az, amikor túlzottan elnézőek magukkal szemben, és ezért lelassul a fejlődésük, vagy mag is áll. A másik pedig az, amikor meg vannak elégedve magukkal, és az nem is nagyon érdekli őket, hogy én mit szólok a teljesítményükhöz. Vannak, akik egyenesen meg is sértődnek, mert javarészt csak szidalmat hallanak tőlem, elismerő szavakat meg sohasem. Krishnamacharya is ezt tette. Egyrészt azért, mert Indiában azt tarják, hogy ha a guru valóban elfogad, akkor szíd, mint a bokrot. Ha csak ajnároz, akkor pusztán az egódat lakatja jól, de nem segít hozzá a lelki fejlődésedhez. Krishnamacharya azt mondta, hogy ő sohasem szokta dícsérni a tanítványait, nehogy elbízzák magukat. Így legalább alázatosak maradnak, és jobban tudnak fejlődni.

Szóval bátran kérdezzetek meg engem, ha készen álltok hallani az őszinte választ, hogy mit szólok a gyakorlásotokhoz, az előrehaladásotokhoz, az elhivatottságotokhoz. Vagy ha ideális alakra vágytok, arról is megkérdezhettek, nem fogok hízelegni senkinek :-) Méghozzá a saját érdekében, mert én is megszoktam, hogy aki hízeleg, az az ellenségem. Aki a szemembe mondja, hogy mi a hibám, az segít valójában, mert legalább lehetőséget ad arra, hogy változtassak rajta. 

Nem sok ember szereti az őszinteséget, mert a tündérmesék és a kölcsönös megalkuvás sokkal kellemesebbek. Én azt mondom, amit te hallani akarsz, ha te azt mondod, amit én hallani akarok. Mindez azonban önbecsapás, ami rövid távol lehet, hogy kellemesebb az egónak, mint az igazság, de hosszú távon nem fog boldoggá tenni bennünket. 

Egy kisarkított vélemény a testről Bencétől, a LifeTilt blog szerzőjétől:

"Az emberek gyengék, mert egy idő után belesz@rnak az életbe. Már megvan a csaj már megvan a csávó, és akkor már lehet úgy kinézni mint egy rakás sz@r. Csajoknál ez duplán sőt triplán igaz. Úgy érzik elhanyagolhatják magukat. Hát tévedés kedveseim, ezek ágyazzák meg a f@sza kis megcsalásokat meg szakításokat nem mellesleg a szexuális élet csökkenését. Be lehet tolni azt a tiramisut, de utána nem kell sírni 36 évesen kutyák között hogy hol rontottam el..."

Na jó, nem fogalmaz túl irodalmi stílusban, de a lényeget azért valahol megfogja, nem? Végülis mit várunk egy edzőtől, aki arra tette fel az életét, hogy kihajtsa belőlünk a szuszt, csakhogy hozzásegítsen bennünket az óhajtott céljaink elérésében, amelyhez lehet, hogy éppen a zsírpárnáktól való megszabaduláson keresztül vezet az út. És nem mellesleg szert teszünk egy jó adag akaraterőre, hitre önmagunkban, hogy meg tudjuk csinálni, és megtanulunk felelősséget vállalni az életünkre, a testünkre, az egészégünkre, a kapcsolatainkra és a boldogságunkra, ahelyett, hogy másokat hibáztatnánk a problémáinkért. 

Én mind a mai napig hálás vagyok a jógának azért, hogy visszaadta a kezembe a sorsomat, és továbbra is lehetőséget ad nekem arra, hogy értelmes célokat találjak az életemben, és megküzdjek az elérésükért. Ennyit a fittségnek, holnap pedig folytatódjék a filozófia! Ép testben ép lélek! :-) Ja és szerdán pedig az egó tündökléséről és bukásáról, mert már erre is sokan utaltak...

Az odaadás ereje

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"A bhakti csak akkor működik, ha az Urat, az Istennőt, a határtalan és forma nélküli tudatot (Brahmant) – bármelyik formájában is imádod Istent – minden élőlényben látni tudod, akivel találkozol, valamint a saját szívedben is. A Legfelsőbb Lény határtalan tudat, szeretet és intelligencia, a te isteni lényeged. E lényeg köré, mely az igazi önvalód, különféle rétegek rakódnak – egó, elme és test – és így alkotják az emberi lényt. Mivel a legfelsőbb Lény feloszthatatlan, a szívünkben hordozzuk Isten teljességét, és mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Az igazi bhakti-jógi minden lényt az Urának lát, és önmagát minden lény szolgájának. Isten nem a kőházakban és a kőszobrokban van. Azok a házak és szobrok hasznosak lehetnek a meditáció céljára, de a valódi vallás, a valódi bhakti abból áll, hogy mindenki szívében imádjuk Istent, akivel találkozunk.

Ha félreértjük a bhakti-jógát, akkor azt hihetjük, hogy az a Krisna, akiről olvasunk, szentebb és igazabb, mint az a Krisna, aki a velünk szemben álló lény szívében van. Arra a következtetésre juthatunk, hogy juthatunk, hogy ez a lény alacsonyabb rendű, mert nem Krisna formájában imádja a Legfelsőbb Lényt, hanem Siva, Allah, Jehova, Jáhve vagy valamilyen más formában. Az Úr Visnu egyéb hívei Indiában például nagy mértékben lenézik az Úr Sivát, pedig a szentírások azt tanítják, hogy Visnu és Siva ugyanaz. Ez egy valóban furcsa világ. az ilyen esetekben a fókusz áttevődött arról, hogy felismerjék a Legfelsőbb Lényt számos formája mögött afelé, hogy büszkék lehessünk önmagunkra, az odaadásunk által felvett forma miatt.

A bhakti-jógához nem csak buzgalomra van szükség, hanem a tiszta intellektus önmagán való elmélkedésére. Különben az Istenség megtapasztalásának intenzitása könnyen afelé vezethet, hogy kevésbé legyünk együttérzők mások iránt. Az indiai folklór tele van figyelmeztetésekkel az ilyen hibás nézetekkel kapcsolatban. Például a tanult Nárada, a Legfelsőbb Lény teljes idejű szolgája Úr Visnu formájában egyszer féltékeny lett az Úr szeretetére ez paraszt iránt. Nárada megkérdezte az Urat, hogy mi olyan különleges ebben a parasztban, aki naponta csak egyszer mondja ki az Úr nevét, mielőtt elaludt. Az Úr megkérte Náradát, hogy színültig töltsön meg olajjal egy bögrét, és vigye körbe a trónja körül anélkül, hogy egy csepp kifolyna belőle. Miközben Nárada megtette ezt, teljes mértékben a feladatra koncentrált. Amikor befejezte, büszkén felkiáltott: „Kész! És nem ment mellé egy csepp sem!” Akkor az Úr megkérdezte: „És hányszor gondoltál rám közben? Ennek a parasztnak egész nap túrnia kell a földet, hogy megélhetést biztosítson a családjának. De bármennyire nehéz napja is volt, sohasem felejt el rám gondolni, mielőtt kimerültségében elalszik.” Nárada rájött, hogy az odaadása büszkévé tette, ami potenciális veszélyt jelent a bhakti ösvényén.

A bhakti-jóga egyik nagy előnye az, hogy általában lehetővé teszi a hétköznapi életünk java részének folytatását, csak a fókuszt változtatja meg. Miután a bhakti ösvényét választottad, hétköznapi kötelességeinket nem a haszon és előny megszerzése érdekében végezzük, ehelyett a tetteinket és azok eredményeit felajánljuk az Istenség választott formájának.

Általában a jóga összes formájának van bhakti-összetevője, mely a Legfelsőbb Lény szolgálatát hangsúlyozza. Patandzsali azt mondja: szamádhi-sziddhir ísvara-pranidhánát – vagyis „A Legfelsőbb Lény előtti meghódolás által elérhetjük a szamádhi erejét.”

Bhakti-jóga

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Bhakti-jóga

A bhakti-jóga az odaadás útja, amely a Védák imádattal foglalkozó részéből (upászaná-kánda) fejlődött ki. Azon a megértésen alapszik, hogy a legtöbb ember inkább érzelmi alkattal rendelkezik, mintsem higgadt, elvont, intellektuális alkattal, mely alkalmassá tenné a gjána-jógára. Valamint azt a tényt is tudomásul veszi, hogy a tudatot sokkal nehezebb a személytelen Abszolútként megvalósítani (amelyet nirguna Brahmannak, vagyis forma nélküli Brahmannak neveznek), mint meghódolni egy isteni forma előtt (melyet szaguna Brahmannak, formával rendelkező Brahmannak neveznek).

A bhakti-jóga szabadsághoz vezető útja ésszerűen közvetlen, mégis valamivel hosszadalmasabb, mint a gjána-jógáé. A bhakti kifejezés a szanszkrit bhadzs tőből ered, ami azt jelenti, hogy felosztani. A gjána-jógától eltérően, amely az egyéni önvalót és a Legfelsőbb Lény önvalóját egynek tekinti, a bhakti-jóga elfogadja az örök különbséget a hívő önvalója és a legfelsőbb Lény mindenható önvalója között.

A két jóga-ág gondolkodásában megfigyelhető különbség modern megértése Rámánudzsácsárjától származik. több évszázaddal azután, hogy Sankara által reneszánszát élte az ősi védikus tanítás, a tanításának lényege ismét elveszett. Sankara az egyéni önvaló (átman) és a határtalan tudat (Brahman) teljes azonosságát hangsúlyozta. Bár a tanításai megtalálhatók az upanisadokban, az ellentéte – az átman és a Brahman közötti lényegi eltérés – és megtalálható benne. Sankara egyes követői, túlsarkítva tanításait, úgy kezdték el leírni azokat, mint egy pusztán analitikus, filozofikus és tudományos utat, amely nélkülözi az odaadást, és a gürcölő néptömegek iránti együttérzést. Rámánudzsa új nagy tanítóként emelkedett fel, aki ki tudta javítani ezt a félreértést, és össze tudta egyeztetni a két nézetet. Rámánudzsa a bhéda-abhéda doktrínát tanította, ami azt jelenti: „azonosság a különbözőségben”. Egyetértett Sankarával abban, hogy az egyéni önvaló a tudat, és így azonos a Legfelsőbb Lénnyel. Azt azonban hozzátette, hogy az átman (egyéni önvaló) ereje, tudása és képességei mindig korlátozottak, míg a Legfelsőbb Lény (Brahman) nem az, és ebben a tekintetben az átman és a Brahman különböznek, innen az elnevezés: „azonosság a különbözőségben.”

Mivel e nézet szerint van egy örök különbség az egyéni önvaló és a Legfelsőbb Lény között, Rámánudzsa azt tartotta, hogy a határtalan megközelítésének helyes módja nem a tudáson, hanem az odaadás ösvényén keresztül vezet, amelyet bhakti-jógának neveznek. Ezt az ösvényt választva, Rámánudzsa követői intenzív szeretetet és odaadást fejlesztettek ki a Legfelsőbb Lény és számos isteni megnyilvánulása iránt.

Manapság például a Hare Krisna mozgalom azt állítja, hogy a bhakti-jóga a leggyorsabb, legbiztonságosabb, és legközvetlenebb út, mely a felszabaduláshoz vezet. Ez az út azonban nem annyira egyszerű, mint amennyire első ránézésre tűnik. A bhakti-jóga nem vezet el a felszabaduláshoz, hacsak nem gyakorlod a legnagyobb és teljes meghódolással, mint ahogyan az olyan tanítók tették, mint Rámánudzsa. És nem is veszély nélküli. A veszély abban a tényben van, hogy a hívő egoisztikus eszméket társíthat a Legfelsőbb Lények ahhoz a formájához, amelyet imád. Elkezdik azt hinni, hogy az ő istenük jobb vagy istenibb, és hogy az ő odaadásuk ezen egy igaz Isten felé magasabb rendűvé teszi őket másoknál. Még le is nézhetik más vallások követőit, vagy alacsonyabb rendűnek tekinthetik őket. Sajnos ez messze van attól, aminek elérésére a bhakti-jóga eredetileg tervezve van."

2012.12.21. - Itt a vége, fuss el véle?

Többször írtam már a Világvégéről, mindig amikor éppen volt egy aktuális dátum, amire jósolták. 2000-re is mondtak mindenfélét, és közben több Végítélet napját, meteorit-ütközést meg egyebeket is átvészeltünk. Asztrológus koromban még úgy fogalmaztam meg, hogy nem éri meg Világvégét jósolni, mert ha nem jön be, akkor kiröhögnek, ah meg bejön, akkor úgysem tapsol senki sem.

De komolyra fordítva a szót, az elmúlt években mindenféle természeti katasztrófákat jósoltak idén decemberre, ami úgymond eltörli a ma ismert civilizációt, és új világrend vagy társadalmi rendszer lép a helyébe. Ahogy közeledik a dátum, és mindenki látja, hogy a nap még mindig ugyanúgy felkel reggel, és lenyugszik este, a föld sem billent ki a mágneses tengelyéből, a tengerek sem árasztották el a szárazföldet, sőt, a természeti környezet meglepően jól viseli az ember ön- és környezetpusztító életmódját, finomodnak a jóslatok. A bioszféra ugyanis sok mindent képes elviselni, akár még egyszer ennyi ember is el tudna tengődni a földön, persze lehet, hogy nem annyira tágasan és luxus körülmények között, mint amit egyesek megszoktak.

Nem nagyon beszél már senki olyan mértékű kataklizmáról, ami az emberiség jelentős részét rövid időn belül kipusztítaná, és a gazdasági világválság sem fenyeget a bankrendszer közeljövőben történő megszűnésével (sajnos), bár én például egyre inkább híve lennék a közvetlen árucserének. Szóval a gazdasági rendszer, amibe a fogyasztói társadalom beágyazódott, szintén marad. Mégpedig azért, mert a fogyasztói társadalmat az emberek vágyai, mohósága tartja életben. Ha kihozzák az Iphone 5-öt, akkor mindenki megveszi, vagy legalábbis sokan. De aki nem, annak is most már érintőképernyős okostelefonja van, hátha attól okosabbnak tűnik :-). 

Éppen ezért a világvége-jósok közül is egyre többen szavaznak az utolsó opcióra, mégpedig arra, hogy az emberek gondolkodásmódja, értékrendje fog megváltozni. Arról már korábban beszéltünk, hogy sokan vannak, akik kívülről várják a problémáik megoldását, kezdve a messiásváró vallásoktól, az UFÓ-hívőkön át és a mindenféle ezoterikus  tanok követőink keresztül egészen azokig, akik úgy látják, hogy a várva várt Világvége meg fogja oldani a problémákat az életükben. Úgy látszik, az általános tendencia most már nem is az, hogy félni kell a világvégétől, atombunkereket építeni és a túlélésre játszani, hanem inkább az, hogy várni kell, mert valamilyen csoda folytán véget vet a szenvedésünknek, és utána jobb lesz. Félnivaló ugyanis mindig lesz, de erről már beszéltünk, hogy az ember általában bevonzza a félelme tárgyát, mivel tudat alatt negatív ragaszkodást táplál iránta.

Nos, én szkeptikus vagyok minden külső csodavárást illetően. Az én álláspontom az, hogy minden pontosan ugyanígy fog maradni, ahogyan most van. Ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembenézni december 22-én, mint az előző nap, ha egyáltalán van elég őszinteségünk, hogy szembenézzünk velük. Ilyenkor szokott eszembe jutni az a közkézen forgó idézet, hogy "A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a fényt az alagút végén lekapcsolták." Nos, a reményt sohasem szabad feladni. A küzdelmet sohasem szabad abbahagyni. Akkor sem, ha látjuk a fényt, és akkor sem, ha nem látunk semmit. ha van alagút, akkor vége is van valahol, és addig kell mennünk, amíg el nem jutunk a végére. És elsősorban tőlünk függ, hogy milyen közel van a vége, és hogy megtaláljuk-e. A világ csak annak számára börtön, akinek a tudatát befedi a tudatlanság, A megvilágosodott, felébredt lélek számára csak a Fény létezik, nincs sötétség, nincsenek falak, nincs alagút. Csak a szabadság.

Nem hiszek azonban abban sem, hogy hirtelen, mint valami varázsszóra, december 21-én az embereknek tömegesen meg fog változni az értékrendje és az életszemlélete. Ehhez ugyanis megint csak vagy egy erőteljes külső élményre van szükség, ami tömegesen nem valószínű, hogy elő fog fordulni, vagy módszeres belső munkára, erőfeszítésre a spirituális fejlődés terén.

Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy elérje a magvilágosodást, akár egy szempillantás alatt is. Csakhogy ehhez nagyon komoly eltökéltségre, motivációra van szükség. A komoly belső változásokat komoly munkának kell megelőznie, és ez, ha a realitás talaján maradunk, akkor a legtöbbször több életen keresztül tartó erőfeszítést igényel. Azok az emberek, politikai, vallási, spirituális vezetők, akik megváltoztatták a világ arcát, valószínűleg több életen keresztül készítették elő azt, amit ebben az életükben sikerült véghezvinniük. 

A változás tehát lehetséges, de mindenkinek magában kell felfedezni az erőt és az elszántságot, hogy megváltoztassa a látásmódját, megváltoztassa az életét. Éppen ezért ez valószínűleg nem fog egyik napról a másikra tömegesen bekövetkezni. A legtöbb ember ugyanis annyira bele van ragadva a karmikus problémáiba, hogy lassan, kitartó munkával tud csak változtatni az életén.

Szóval nem lesz forradalom, se véres,  se vértelen, de a szív forradalmát mindenki már ma elkezdheti, nem is kell decemberig várni. És ha nem kezdi el idén, akkor jövőre is ráér belevágni. Csak ne halogassuk, mert akkor sohasem fog eljönni az a pillanat, amikor elindulunk önmagunk felé. A küzdelem, a problémák, az élet maradnak ugyanolyanok, amilyenek voltak, december 21-e után is. Semmivel sem lesz könnyebb, sőt, még az is lehet, hogy nehezebb lesz, bár az is erősen szubjektív nézőpont kérdése. Ugyanakkor a lehetőség, hogy elérjük a tökéletességet, ráébredjünk valódi, örök, lelki természetünkre, szintén ott van, mint ahogyan mindig is volt. Karnyújtásnyira, vagy elérhetetlen messzeségben - ki hogyan látja. Nem lesz se könnyebb elérni, se nehezebb. Ugyanaz a kihívás, ugyanaz az élet, ugyanazok a félelmek. Mit cipelsz tovább magaddal - te döntöd el. 

A lélek örök és elpusztíthatatlan, úgyhogy ebből a szempontból végülis végtelen idő sé lehetőség áll a rendelkezésünkre. Mégse érdemes vesztegetni az időt, mert nincs mire várni. Nem lesz könnyebb, legfeljebb nehezebb lesz, ha az eltökéltségünk helyett a félelmeinket és a tehetetlenségünket tápláljuk. Aggódnunk sem kell, meg félnünk sem kell, hiszen ami örök, az nem pusztulhat el, ami pedig átmeneti, annak létét úgysem tuduk meghosszabbítani. A döntés mindig a miénk - melyiket választjuk, az örök életet vagy az átmeneti, tünemény világot. A boldogságot úgyis csak önmagunkon belül találhatjuk meg, a külső élmények csupán az odavezető út részét képezik. Tanuljuk meg mindegyikből, amit kell, és haladjunk tovább önmagunk felé. Ez az életünk valódi célja, most és mindörökké.