"Bhakti-jóga
A
bhakti-jóga az odaadás útja, amely a Védák imádattal
foglalkozó részéből (upászaná-kánda) fejlődött ki.
Azon a megértésen alapszik, hogy a legtöbb ember inkább érzelmi
alkattal rendelkezik, mintsem higgadt, elvont, intellektuális
alkattal, mely alkalmassá tenné a gjána-jógára. Valamint
azt a tényt is tudomásul veszi, hogy a tudatot sokkal nehezebb a
személytelen Abszolútként megvalósítani (amelyet nirguna
Brahmannak, vagyis forma nélküli Brahmannak neveznek), mint
meghódolni egy isteni forma előtt (melyet szaguna
Brahmannak, formával rendelkező Brahmannak neveznek).
A
bhakti-jóga szabadsághoz vezető útja ésszerűen
közvetlen, mégis valamivel hosszadalmasabb, mint a gjána-jógáé.
A bhakti kifejezés a szanszkrit bhadzs tőből ered,
ami azt jelenti, hogy felosztani. A gjána-jógától
eltérően, amely az egyéni önvalót és a Legfelsőbb Lény
önvalóját egynek tekinti, a bhakti-jóga elfogadja az örök
különbséget a hívő önvalója és a legfelsőbb Lény mindenható
önvalója között.
A
két jóga-ág gondolkodásában megfigyelhető különbség modern
megértése Rámánudzsácsárjától származik. több évszázaddal
azután, hogy Sankara által reneszánszát élte az ősi védikus
tanítás, a tanításának lényege ismét elveszett. Sankara az
egyéni önvaló (átman) és a határtalan tudat (Brahman)
teljes azonosságát hangsúlyozta. Bár a tanításai megtalálhatók
az upanisadokban, az ellentéte – az átman és a
Brahman közötti lényegi eltérés – és megtalálható benne.
Sankara egyes követői, túlsarkítva tanításait, úgy kezdték el
leírni azokat, mint egy pusztán analitikus, filozofikus és
tudományos utat, amely nélkülözi az odaadást, és a gürcölő
néptömegek iránti együttérzést. Rámánudzsa új nagy
tanítóként emelkedett fel, aki ki tudta javítani ezt a
félreértést, és össze tudta egyeztetni a két nézetet.
Rámánudzsa a bhéda-abhéda doktrínát tanította, ami azt
jelenti: „azonosság a különbözőségben”. Egyetértett
Sankarával abban, hogy az egyéni önvaló a tudat, és így azonos
a Legfelsőbb Lénnyel. Azt azonban hozzátette, hogy az átman
(egyéni önvaló) ereje, tudása és képességei mindig
korlátozottak, míg a Legfelsőbb Lény (Brahman) nem az, és ebben
a tekintetben az átman és a Brahman különböznek, innen az
elnevezés: „azonosság a különbözőségben.”
Mivel
e nézet szerint van egy örök különbség az egyéni önvaló és
a Legfelsőbb Lény között, Rámánudzsa azt tartotta, hogy a
határtalan megközelítésének helyes módja nem a tudáson, hanem
az odaadás ösvényén keresztül vezet, amelyet bhakti-jógának
neveznek. Ezt az ösvényt választva, Rámánudzsa követői
intenzív szeretetet és odaadást fejlesztettek ki a Legfelsőbb
Lény és számos isteni megnyilvánulása iránt.
Manapság
például a Hare Krisna mozgalom azt állítja, hogy a bhakti-jóga
a leggyorsabb, legbiztonságosabb, és legközvetlenebb út, mely a
felszabaduláshoz vezet. Ez az út azonban nem annyira egyszerű,
mint amennyire első ránézésre tűnik. A bhakti-jóga nem
vezet el a felszabaduláshoz, hacsak nem gyakorlod a legnagyobb és
teljes meghódolással, mint ahogyan az olyan tanítók tették, mint
Rámánudzsa. És nem is veszély nélküli. A veszély abban a
tényben van, hogy a hívő egoisztikus eszméket társíthat a
Legfelsőbb Lények ahhoz a formájához, amelyet imád. Elkezdik azt
hinni, hogy az ő istenük jobb vagy istenibb, és hogy az ő
odaadásuk ezen egy igaz Isten felé magasabb rendűvé teszi őket
másoknál. Még le is nézhetik más vallások követőit, vagy
alacsonyabb rendűnek tekinthetik őket. Sajnos ez messze van attól,
aminek elérésére a bhakti-jóga eredetileg tervezve van."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése