Mysore Ashtanga - vissza a gyökerekhez

2006-7 környékén ismertem meg az Ashtanga vinyásza jógát, nagyjából e blog indulásával egyidőben. Először otthon gyakoroltam David Swenson videói alapján, majd az első atmás jógatáborban kimentünk Indiába, és Rishikesh-ben Kamal Singh vezetése alatt gyakoroltam először igazi Ashtangát. A rákövetkező években Mysore-ban Ajay Kumar, majd Kovalamban Shivan Kutty vezetése alatt gyakoroltam, ez utóbbi kettő helyen már mysore stílusban. Itthon általában egyénileg gyakoroltam az első és a második sorozatot, elvétve a harmadikat is. Manju Jois workshopjain és oktatóképzésén háromszor is voltam, és az ő stílusa nagyon bejött. 

Az utóbbi 2-3 évben azonban kevesebb idő és figyelem jutott a jógára, és közben fizikailag eléggé leterheltem magamat a kettlebell-sporttal, amit azóta is nagyon szeretek. Csupán az okozott fejtörést, hogy miképpen találjam meg az egyensúlyt a kettő között, és hogyan szerezzem vissza az első és második sorozat ászanáit, vagyis azok végrehajtási képességét. Most szeptemberben egyrészt átálltunk a heti három kettlebell edzésre a négy helyett, így maradt két napom, amikor a jógára tudok koncentrálni, és ez máris érezhető javulást eredményezett a hajlékonyságomban. 

Ugyanakkor elkezdődtek a Mysore Ashtanga órák az Atma Budában Abdulwahab Nadia vezetésével, aki nagyon tapasztalt és közvetlen oktató, nekem pont megfelel a stílusa. Sallangoktól mentesen, a lényegre koncentrálva oktat, és betartva a fokozatosság elvét, azért mindenkiből kihozza a maximumot. Most már harmadik hete járok hozzá kedden és csütörtökön az első és második sorozatot gyakorolni, és kezdenek menni olyan dolgok, amik évekkel ezelőtt mentek utoljára. 

Mivel én csak vezetett ashtanga órákat tartok, azt vettem észre, hogy a résztvevők hajlamosak belekényelmesedni abba, hogy minden órán ugyanazt kell csinálni, és ha éppen úgy tartja kedvük, elsumákolják a vinyászákat, és nem jegyzik meg a pózok sorrendjét, hanem a tanárra várnak, hogy mondja, mi következik. Ehhez képest a mysore gyakorláson rá vagy kényszerítve az önállóságra, a saját ütemedben kell dolgoznod, és rájössz, hogy magadért csinálod az egészet, nem csak egy pipát akarsz tenni a naptáradba, hogy voltál jógaórán. Én is hajlamos voltam belelustulni és félgőzzel gyakorolni, amikor reggeli kettlebell edzés után mentem 11-re vezetett ashtangára. Ahhoz képest most úgy érzem, hogy összeszedettebben dolgozom, és nem linkeskedem el a dolgokat. Ahol kell, ott pedig Nadia segít, és belepasszíroz a pózokba. A kedvencei a csavarások és a hátrahajlítások, ott úgy szoktam érezni, hogy mindjárt meghalok. Pedig a termetéből nem néznéd ki, hogy mekkora fizikai erőt képes belevinni az igazításokba. 

Igazán örülök, hogy most már mindenkinek tudunk lehetőséget biztosítani a mysore gyakorlásra az Atma Budában, már akinek megfelel a fél 9-től 11-ig terjedő időszak keddtől péntekig. Emellett szerda reggel 7-től Nadia tanfolyamot is tart kezdőknek, hogy be tudjanak csatlakozni a mysore gyakorlásba, illetve hétvégi minitanfolyamokat és kezdő ashtanga kurzust is fog majd tartani. Mindenkinek ajánlom, aki már gyakorolja az Ashtangát, vagy még csak kacérkodik a gondolattal, hogy próbálja ki az "old school" Ashtangát, melyet Nadia Manju Joistól és Andrea Lutztól tanult. 

A karma három típusa

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A karma második típusa, a szancsita az a karma, melyet már létrehoztunk a múltbeli tetteinkkel, de még nem hozta meg a gyümölcsét. Még nem vált aktívvá, mert a megérésének körülményei még nem nyilvánultak meg. De ne kételkedjünk benne, hogy annak ellenére, hogy még nem vált aktívvá, a karmikus tárházunk (karmásaja) tele van olyan karmával, amely arra vár, hogy működésbe léphessen. Az Úr Krisna is azt mondja: „ Te meg én is időtlen idők óta létezünk, és sok életünk volt már. A különbség közöttünk az, hogy én emlékszem előző megtestesüléseimre, te pedig nem.” (Bhagavad-gítá 4.5). Ez a majdnem végtelen számú előző megtestesülés elegendő lehetőséget adott nekünk a karma gyűjtésére, és ahogy Patandzsalí mondja: „Az átlagember esetében ezek a karmák kevertek, vagyis jelentős mennyiségű negatív karmát is tartalmaznak.” (Jóga-szútra 4.7).

A szancsita karma megszüntetésének egyetlen megbízható módja, ha azelőtt hatástalanítjuk, mielőtt meghozná gyümölcsét. Ezt úgy tehetjük meg, hogy elérjük a spirituális felszabadulást, mielőtt a gyümölcsök beérnek. A spirituális szabadság állapotának elérésekor a karma magjai megpörkölődnek és nem képesek többé gyümölccsé érni. Jegyezzük meg, hogy ez a megközelítés érvényes a szancsita karmára, de nem érvényes a prarábdha karmára. A szancsita karma megérése általában a következő megtestesülés elérésekor, vagy közvetlenül előtte következik be. Ez azt jelenti, hogy a tárházunkban lévő összes szancsita karma közül az, amellyel a legsürgősebben foglalkozni kell, prarábdha karmává válik, hogy létrehozza újabb megtestesülésünket. Innentől kezdve a prarábdha karma ilyen vagy olyan formában ki fog bontakozni, míg a fennmaradó szancsita karmát még lehet hatástalanítani. Ha ezt megfelelően megfontoljuk és alaposan megértjük, ezt a tényt erős motiváló erőként tudjuk használni a gyakorlásunk intenzitásának és kifinomultságának növelésére, mivel mindkét tényező képessé fog tenni bennünket a szancsita karma semlegesítésére.

A karma harmadik típusa, a krijamána karma az, amit most hozunk létre és amely a jövőben fogja meghozni gyümölcsét. Jelenlegi gondolataink és tetteink határozzák meg azt, akik a jövőben leszünk. A krijamána karma megvizsgálása megérteti velünk, hogy ebben a pillanatban hozzuk létre azt, akik a jövőben leszünk. Bármik is voltunk a múltban, bármilyen korlátaink is voltak, hagyjuk azt magunk mögött és bátran hozzuk létre a lelki gyakorlatunk által azt az új személyt, akivé válni szeretnénk a jövőben. Ennek a jövőnek nem kell feltétlenül sok év vagy élet múlva bekövetkeznie, hanem a most-tól számítva mér a következő pillanatban kezdődik.

Se veled, se nélküled

Számtalan olyan partnerkapcsolatot látok manapság, amelyekre sem azt nem lehet mondani, hogy igazán együtt vannak, sem azt, hogy nincsenek együtt. Valamiért az embereknek megéri bizonyos korlátozott felelősséget biztosító tényezőket beépíteni a kapcsolatukba, és így a kapcsolat egyes aspektusait figyelmen kívül hagyhatják vagy elhanyagolhatják. A klasszikus, mindent elsöprő szerelem és a "sülve-főve együtt vagyunk" hangulat már nem annyira divat, vagy sok esetben talán nem is működik, nincs rá igény. Ez persze azt jelenti, hogy az emberek egyes érzelmi igényei elkorcsosulnak, visszafejlődnek, vagy elnyomják őket, mivel a kapcsolatban nem tudják kibontakoztatni, vagy pedig a kapcsolaton kívül igyekszenek kielégíteni valaki mással. A barát-pár-szexpartner szerepkörök között valahol elmosódik a határ, egyikből a másikba csúszunk át az évek során, akár többször is. 

Hol vagyunk már attól, amikor az egyszeri fiú elkezdett udvarolni egy lánynak, aki megtetszett neki, megkérte a kezét, feleségül vette, majd gyerekeik lettek, és jobb esetben együtt maradtak hosszú-hosszú évekig vagy akár egész életükben. A történet sokszor már a lánykérésig sem jut el, és ha az együtt töltött évek során bepottyan egy-két gyerek, akkor vagy együtt, vagy külön, valahogy felnevelgetjük őket (jobb esetben). Az is gyakran megtörténik, hogy ahogyan nem merjük teljes felelősséggel felvállalni magát a kapcsolatot és elkötelezni magunkat, úgy nem merjünk kilépni sem belőle, amikor már kiveszett a tartalma. Vannak, akik tessék-lássék együtt maradnak, "a gyerekek miatt", de a boldogtalanságuk persze kihat az egész családi életük hangulatára. 

Tehát a probléma megint itt rejlik: nem ismerjük önmagunkat, nem értjük önmagunkat, nem tudjuk megfelelően használni az érzelmi intelligenciánkat. Ezért a kapcsolatainkban a bizalom helyett a félelem dominál. Félünk megélni az érzelmeinket, félünk elköteleződni, kiszolgáltatni magunkat valaki másnak, legyen az a partner vagy a gyerek, félünk sebezhetők és tökéletlenek lenni. Félünk, hogy nem teljesülnek az elvárásaink, vagy nem tudjuk teljesíteni a párunk elvárásait. Félünk a szülő- és férj/feleség-szereptől, mert tökéletesen akarjuk csinálni, vagy éppen sehogyan. 

A félelem legyőzése viszont egy fontos dolog a spirituális fejlődés során, illetve a kötelességeink végrehajtása is. Nem azt mondom persze, hogy végezzük csupán kötelességből a családi életet, mert ha az ember nem boldog abban a helyzetben, amiben van, akkor nem tud száz százalékosan rákoncentrálni, mindig máson fog járni az agya. De a felelősség elől való állandó menekülés, vagy éppenséggel a tökéletes boldogság keresése az anyagi világban nem oldja meg a problémánkat: se boldogok nem leszünk, se fejlődni nem fogunk. Ha nincs tét, nincs kockázat, akkor ne számítsunk a sikerre se. Ha nem fektetünk bele munkát és energiát a kapcsolatainkba, akkor általában eredmény sem várható. A jógi képe úgy él sok emberben, mint a világtól elvonuló és csak magával foglalkozó spirituális egoista, de ez nem lesz járható út a legtöbbünk számára. A hétköznapi élet kihívásai során is sok mindent meg kell tanulnunk, nem csak gyakorlás közben. Merjünk élni, merjünk szeretni, és merjünk akkor elengedni, amikor már nincs értelme tovább ragaszkodni.

A lelki fejlődés sebessége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

" Amiatt, hogy már megégették magukat a vallással, a modern gyakorlók gyakran visszariadnak a jóga odaadó aspektusától. Nem tudnak viszonyulni egy rajtuk kívül álló Istenhez. Ez egyáltalán nem probléma. Ebben az esetben tekintsünk úgy az Úr Krisnára, Jézus Krisztusra vagy Buddhára, mint a bennünk lévő legnemesebb dolgok, a belső szent lényünk és legmagasabb törekvéseink képviselőire. Ha ezzel kezdjük, akkor elindulhatunk a bennünk lévő Isten felé és később megbizonyosodhatunk a rajtunk kívül álló Istenről is.

Mi határozza meg a spirituális evolúciónk sebességét?

A spirituális evolúciónk mértékét több tényező határozza meg, melyek közül a legfontosabbak:

• a karmikus terheink
• a gyakorlásunk kifinomultsága
• a gyakorlásunk intenzitása
• Isten kegyelme

Tekintsük most át röviden ezeket a tényezőket!

Karmikus terhek

A karmikus terhelésünket a múltbeli gondolataink, érzelmeink, kommunikációnk és tetteink összessége határozza meg. A karmának három formája van, melyek közül a prarábdha karma az, amely a jelenlegi testünket és élethelyzetünket meghatározza. Ezt a karmát nehéz megváltoztatni, mert már meghozta a gyümölcsét. Ha szeretnénk megváltoztatni, akkor rendkívüli lépéseket kell tennünk (például nagyon magas szintű pránájáma gyakorlásba kell fognunk), és ahhoz, hogy az ilyen gyakorlás sikerrel járjon, a környezetünknek is megfelelőnek kell lennie. A legtöbb ember számára a prarábdha karma az, amit tudomásul kell vennünk és bele kell törődnünk. A prarábdha karma az oka annak, hogy egyesek gyorsabban fejlődnek, mint mások. Ha erőteljes akadályok jelentkeznek a spirituális fejlődésünkben, akkor azok a múltbeli tetteinknek köszönhetők. El kell fogadnunk a múltbeli tetteink eredményét és tántoríthatatlanul haladnunk kell tovább."

Serbia Open beszámoló

Szeptember 23-án, szombaton zajlott a Serbia Open kettlebell verseny Novi Sadban, Aleksandar Miletic szervezésében. Ez már a második nagyszabású veseny volt, amit szervezett, és idén sokkal gördülékenyebben ment minden, mint tavaly. A flightok ki voltak írva a falra már reggel, tehát tudtad, hogy mikor következel, a számlálók jól láthatóak voltak, és kifogástalanul működtek, és mi is időben odaértünk. Több, mint tizenöt magyar versenyző indult ezen a versenyen, köztük sokaknak ez volt az első megmérettetése. 

A budapesti csapatból Pál Karcsi indult 24 kg hosszú ciklusban, 63 ismétléssel az első helyen zárt. Második versenyzőnk Jakab Sanyi volt, aki most debütált előszört 32 kg-s biathlonban, a szöuli világbajnokságra készülvén. 35 lökéssel és 80 szakítással lett második Anton Anasenko mögött. Dino, azaz Lékai Dénes most indult először tízperces számban, 2x16 kg hosszú ciklusból csinált 131 ismétlést. A novemberi Kecskemét Openre már ő is 24 kg-val jön. Én éppen a verseny előtti napon fáztam meg, de azért elmentem versenyezni, ha már rákészültem. Végül 75 lökés lett nagy nehezen, aminél többet már csináltam, és százat akartam. Legközelebb ismét neki kell rugaszkodni. Szakításban 146ot sikerült összehozni, aminek viszont nagyon örültem, mert eddig 124-nél volt a verseny-maxom, és sohasem volt még meg a tíz perc. Most a tizedik percben esett vissza rám a golyó, bal kézzel 70 ismétlést, jobbal 76-ot csináltam így is, és a jobb vállam megsérült nyáron, azt éreztem is kicsit szakításnál. A bal térdem sem az igazi, de a lökés közben az volt az érdekes, hogy a combom durrant be nagyon, azt még utána is jó ideig éreztem. 

Minden esetre még erősödni kell, és javítani kell a technikán, de legalább a szakításban sikerült elérnem egy új egyéni csúcsot, így azt mondhatom, hogy van némi haladás. Az eredményem a második helyre volt elég, Barcsik Laci lett az első, aki most csinált végig először tíz-tíz perc biathlont 24-es golyóval a kartörése óta. 126 lökést és 180 szakítást csinált, ami visszatérésnek remek szám. 

A többi magyar versenyző is nagyon jól szerepelt, csapatváltóban is kiharcoltuk a második helyezést. Hazafelé még hoztunk néhány kettlebellt is Aleksandartól, most már 26 és 28 kg-s golyókkal is tudunk edzeni! A következő megmérettetésre novemberben kerül sor, a kecskeméti Grand Prix versenyen remélhetőleg az összes budapesti versenyző indulni fog. 

A szimhászana végrehajtása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szimhászana (oroszlánpóz)

Dristi: Úrdhva (felfelé)

A szimhászanát többféle lábtartással, illetve ülőhelyzetből is lehet végezni, de az Ashtanga sorozatban lótuszpózból, illetve gupta-padmászanából fogjuk végrehajtani. Ennek a pozíciónak az a sajátossága, hogy egyidejűleg kifordítjuk a combcsontokat a lótuszpózban, és nyitjuk is a csípőhorpaszt a hátrahajlításban.

Vinyásza számolás

Szapta: belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre helyezzük lótuszpózba a lábainkat.

Nava: Belégzésre emeljük ki magunkat lólászanába, majd kilégzésre vigyük hátra a lótuszban lévő, lábainkat a két kezünk között, és feküdjünk hasra (gupta-padmászana).

Dasa: Belégzésre helyezzük a tenyereinket a vállaink alá, és egyenesítsük ki a karjainkat, a törzset és a medencét a levegőbe emelve, és kihomorítva. A térdek maradjanak lótuszpozícióban a talajon. Végezzünk mély belégzéseket az orrunkon keresztül, majd kilégzés közben nyissuk ki a szánkat, nyújtsuk ki a nyelvünket, és mély morgással kísérjük a kilégzést. Feszítsük meg az összes izmot az arcunk, a nyakunk és a torkunk területén. Belégzéskor lazítsuk el az izmokat, és csukjuk be a szánkat. Ismételjük meg mindezt ötször.

Aktív elengedés technikája

Ami a póz statikus részét jelenti, a lótuszülés és a hátrahajlítás egyidejű végrehajtása azt igényli, hogy a csípőhorpasz területén minél jobban lazítsuk el az izmokat, miközben fenntartjuk az aktivitást a gerincfeszítő izmokban és a farizmokban. A karokat, vállakat és a lapockákat ugyanúgy húzzuk hátra, mint a felfelé néző kutyapózban, vagy a rádzsakapótászanában. A légzés és a nyelvnyújtogatás legyen ritmikus: Belégzésnél lazítsunk, míg kilégzésnél feszítsünk.

Jóga - Naraszimha

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A gyermekek védelme minden idők első számú erkölcsi kötelessége. Így volt ez sok ezer évvel ezelőtt is. A védikus irodalom elmeséli Naraszimha (nara=ember, szimha=oroszlán) történetét, aki Visnu egyik avatárjaként azért jelent meg, hogy megmentsen egy szent életű kisfiút. Indiában számtalan templomban láthatjuk meditáló jóga-ászanában megörökített szobrát. Az igazán kritikus helyzetben anyagi védelmezőink nem sokat tehetnek értünk. Jóga Naraszimha arra utal, hogy Isten mindenütt jelen van, egyúttal azt is bebizonyítja, hogy a Legfelsőbb mindig hajlandó és képes megvédeni híveit, nem számít, milyen nehéz körülményeket kell vállalnia. Bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetben és formában képes megjelenni.

A hindu teológiában olvashatunk Visnu 4. inkarnációjáról, a félig ember, félig oroszlán avatárról, aki azért jelent meg a Földön, hogy megvédje hívét, Prahládot, a nagy hatalmú démonkirály kisfiát, akit saját apja akart megöletni. A rendkívüli misztikus erővel rendelkező király Istennek képzelte magát. Megittasodva a hatalomtól, mindenkit el akart pusztítani, aki nem az ő dicsőségét zengte, főleg ha Visnut dicsőítette. Prahládnak sok szenvedést kellett kiállnia, de töretlen hite és Istenbe vetett bizalma mindig átsegítette ezeken. Minden megpróbáltatásában Hozzá fohászkodott, Visnu isteni beavatkozása pedig megvédte őt.

India-szerte sok templomban látható Naraszimha meditáló alakja, ez a pozíció Istent, mint egy aszkétát ábrázolja. Naraszimha elsősorban a Nagy Védelmezőként ismert, aki tökéletesen megóvja híveit a szükség idején. Rendkívüli haragot érzett, amiért ezt az ártatlan, törékeny fiúcskát a saját apja el akarta pusztítani. Csak akkor nyugodott le, amikor Prahlád előtte állt, és korát meghazudtoló bölcs szavakkal megköszönte neki a segítséget. „Nem büszkélkedhetek azzal, hogy imákat tudok mondani Istennek – mondta Prahlád –, csupán kegyének oltalmát keresem”.

A jóga-meditáció kettős eredménye, elűzi a kavargó, téves képzelgéseket, és meginvitálja a segítő, békés gondolatokat. Mindkettő kapcsolódik bizonyos jóga-pozíciókhoz. A Góraksa szamhitá, egy tizenkettedik századi szöveg, melyet a tudósok az első fennmaradt jógakönyvként ismernek, 84 testhelyzet leírásával büszkélkedhet. A sziddhászana és a padmászna, a közismert lótusz-póz a meditáció és a légzőgyakorlatok hagyományos ülőhelyzetei. A szanszkrit szukha szó jelentése „öröm”, a szukhászana kellemes póz, amely könnyebb a térdnek. A szthira-szukham ászanam erőfeszítés nélküli lazítás, hogy a figyelem középpontjába a végtelen legyen. A térdeket egy speciális szalag (jógapata) övezi. Állandó és kényelmes: ez a két alapvető jellemzője ennek az ülő testtartásnak. Ilyen pózban ül Jóga Naraszimha.

Visnu négykarú formája ebben az esetben egy kicsit másképp látható: két kar nyugszik a térden, a hátsó pár felfelé mutat és Visnu szokásos jelvényei közül csak kettő látszik, a csakra, a harci diszkosz vagy időkerék és a kagylókürt, melynek spirálja a végtelen tér jelképe is. A csakra nem csupán az élet fonalát elvágó éles fegyvert, hanem az élet körforgását, a lélekvándorlást is szimbolizálja, a kagyló, mint vízi élőlény, az életet és a szellemi bőségszarut is, amelyből a transzcendentális tudás árad. Üzenet és győzelem. Számos templomban így látható Jóga Naraszimha bronz vagy márvány szobra.

A Most személyes hatalma

Újabb vendégposzt Acyutananda Dasa, azaz Kovács Attila tollából:

"Diákkorom kedvenc festőjének műve előtt álltam már egy jó ideje. A Baalbek teljesen beterítette a terem egész falát a maga közel 30 négyzetméterével. Miközben szinte pislogás nélkül ittam a látványt, újra és újra a világ legnagyobb napút-festőjének szavai lüktettek a fejemben: „Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk s kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk.”

Láthatóan másokra is hasonló hatást tett a festmény. Mellettem egy idősebb úr az áhítattól el-elcsukló hangon ecsetelte gondolatait a barátainak. Pár tétova lépés után ők is a közelemben cövekeltek le, így akaratlanul is fültanúja voltam a szavainak: „Ilyenkor igazán érthetjük, miről is szól a Most hatalma. Ahogyan a hatása alá kerít a festmény, megszűnnek a fölösleges gondolatok, csak a szépség áramlását érezzük, olyan mélyen, ahogyan általában soha. Igazából az ilyen remekművek zsenije abban áll, hogy képesek kiragadni bennünket a gondolataink fogságából és a jelen pillanatba helyeznek. Hiszen csak a Most, a jelen létezik. A múlt és a jövő csak illúzió. Az elménk zizegése, a gondolataink szakadatlan ide-oda rángató folyama elzárja előlünk a Most mély valóságát. Ám az elmén felülkerekedve, a pillanatba merülve szertefoszlanak a félelmekkel teli gondolatok és megjelenik a színtiszta tudat. A jelenlét csöndjéből pedig fölbukkan a szépség.”

Én is felültem a gondolatai szárnyára, hiszen szóról szóra egyezett a valóságról alkotott képünk. Aztán egy ilyenkor megszokott, ám számomra fájó fordulattal folytatódott az idős úr monológja. „Ez a megnyilvánulatlan valóság minden dolog lényege. Minden más csak illúzió. Nem léteznek gondolatok, formák, sőt, nem léteznek különálló személyek és kapcsolatok sem. Az egyetlen létező dolog a megnyilvánulatlan tiszta tudat. A tiszta tudatban azonban nincsenek különbségek. Isten és mi is mind egyek vagyunk. Megérthetitek ezt, ha végiggondoljátok, hogy önmagában a kép egyik összetevője sem váltja ki belőlünk azt a hatást, mint amit a kép összessége. Nem váltja ki a vászon, nem váltja ki magában egyik szín sem, és önmagában nem váltja ki egyik forma sem, melyet a festményen látunk. Valami mélyebb, valami megnyilvánulatlan hozza ezt elő belőlünk, melyet a festőművész zseniálisan a műbe kódolt mindezek összhatásával.”

Minden tiszteletem az úré, de sajnos ezen a ponton elvált a gondolataink röpte. Hiszen elsősorban éppen az utolsó gondolatsorban megfogalmazott világszemlélet miatt silányul minden, a Mostról szóló magasröptű irodalom szórakoztató olvasmánnyá, melyet viharosabb időkben elővehetünk. Kicsit meghat, feldob, majd odébbáll. Kellemes érzéssel ölel körül egy időre, de nagyon őszintén végiggondolva, szinte semmi nem változik igazán a hatásukra az életünkben. Sőt, az idő előrehaladtával szakadékszerűen szétválik a hétköznapi valóság és a közösségi oldalakon lájkolható szép gondolatok valósága, úgy, ahogyan az szinte minden szép elmélettel lenni szokott egy idő után. Rosszabb esetben netán a hedonista felhangokat erősíti mindez a mindennapi életünkben, abban az illúzióban ringatva minket, hogy mélyül az életünk és egyre boldogabbá válunk. Tagadhatatlan persze, hogy vannak olyan, szerencsés karmával rendelkező emberek, akiknek a sorsába van kódolva, hogy a jóság kötőereje sok mindenhez hozzásegítse őket. De ők fennkölt elméletek nélkül is találnak szépet és a jót az életben, hiszen megannyi módja és tere van ennek. Mert a karma nem válogat, nem mérlegel: úgyis elhozza, amit korábbi cselekedeteivel saját magának rendelt az ember.

A karmán túllépni azonban már igazi művészet, így sajnos a többségünk számára a Most hatalma csak távoli szép gondolat marad egy egész életre, ha nem kutatunk tovább a forrása után. Az idővel, a mosttal, a jelenben létezéssel kapcsolatos gondolataink és revelációink mind közös tőről fakadnak, amit az is alátámaszt, hogy mind megtalálhatóak az emberiség legősibb szentírásaiban. Ezekben az írásokban és hiteles oktatóik tanításaiban azonban jóval fontosabb mozzanatokat is találunk, melyek túlmutatnak a Most hatalmán és valódi kontextusba helyezik azt. Mivel a Most hatalma gondolatisága is a Védákban gyökerezik, ezért onnan érdemes teljesebb képet kapnunk. Többek között érdemes megismernünk a Transzcendentális Tudás hatalmát, az Anyag Kötőerőinek hatalmát (a jóság kötőerejének kultiválása például a jelenben élés tudománya), a Karma hatalmát, a Szeretetteli Odaadás hatalmát és legfőképpen a Most Személyes hatalmát is.

Ahogyan a festmény esszenciáját és mindazt, amit közvetít, nem tudjuk elválasztani a rajta szereplő tudatos formáktól, színektől, ugyanúgy a valóságot sem tudjuk azzal teljesen megfogni, hogy csak a lényegét, az esszenciáját fogadjuk el valóban létezőnek. Ha azt mondjuk, hogy a forma és színek önmagukban nem hordozzák a szépséget, akkor hogyan élhetnénk meg a festmény szépségét, ha nem lenne a vásznon semmi, csak a 30 négyzetméternyi fehérség? A szépséget csak elméletben tudjuk szétválasztani attól, aki és ami szép. Bármely más tulajdonságot is csak elméletben tudjuk elválasztani a tulajdonosától.

A világ megnyilvánulatlan lényegét, a tiszta tudat esszenciáját sem tudjuk elválasztani annak teljes valóságától, azaz az esszencia nem egy függetlenül, önmagában létező dolog. Az isteni létezés esszenciája a Brahman, mely minden létező dolgot áthat és az öröklét valóságát hordozza, Isten teljes valóságában azonban Bhagavánként létezik, aki az örökléten túl a tudás és a boldogság teljességét is fölöleli. Ő pedig nem más, mint Srí Krisna, aki személy. Nem valami magasabb rendű dolognak, nem a megnyilvánulatlan esszenciának a leképezése a mi tudatszintünkre. Isten a szentírások szerint egy személy, és ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, akkor mi is láthatjuk, hogy az élet általunk tapasztalt legmagasabb szintű megnyilvánulása a személyes tudat, az ember tudata. Minél fejletlenebb az élet, annál kevésbé nyilvánulnak meg a személyesség jellemzői az élőlény tudatában. Gondoljuk végig például azt, hogy a baktérium vagy az ember létezése bír személyesebb jellemzőkkel.

És hogy miért olyan elterjedt mégis a „minden forma, változatosság, elkülönült személyes lét és kapcsolat illúzió, mert mind Egyek vagyunk” gondolata a Most hatalmának népszerű elméletéhez kapcsolódva? A festmény példája ezt is megmutatja. A vászonra festett formák és színek formái tényleg illuzórikusnak tűnnek, hiszen a képen látható építmény csak mintázza a valóságot, nem azonos például egy kézzel fogható építménnyel. Nincs ott valóságos templom, emberi alak, vagy a fantasztikus napút, csak a tudatunkban jelenik meg ez a kép. Eddig jut a fenti gondolat és sajnos nem lép tovább, pedig ez csak részigazság. Van még tovább is: a nyúl ürege mélyebb, mint gondolnánk. A vásznon látható életkép ugyanis arra hivatott, hogy leképezze a valóság, az élet momentumait. A kép formái és színei tehát valóságos formákat és színeket mintáznak, csak egy leképezett dimenzióban.

Ehhez hasonlóan Isten, a Festőművész nélkül az anyag csak egy élettelen fehér vászon, ami nélkülöz minden változatosságot és formát. A világunk azért tűnik mégis élőnek, mert Krisna saját magát és a lelki világot tükrözi az anyag vásznára: behatol az anyagi elemekbe és ezáltal életet, változatosságot ad neki. Így biztosítja az énkép, a fizikai elemek, a vonzódás és az élmény megnyilvánulását. Ezután belső, lelki energiája által formát ad az anyagnak és biztosítja, hogy mindezek kölcsönhatásba is léphessenek egymással. Vagyis létrejön egy olyan festmény, mely a valóságos világ alapján – valóságos színeket, valóságos formákat mintázva – készült, de mivel az anyag élettelen vásznára festették, halottnak tűnik. Bármennyire is kapaszkodunk hát a valóság és a boldogság után, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy ez csak egy kétdimenziós festmény, torz tükörképe a valóságnak, az mindig ki fog csúszni a kezeink közül, hiszen csupán az élettelen anyagot, a vásznat markoljuk. Ha azonban tudatában vagyunk annak, hogy a világunk minden rezdülése, változatossága, vonzó momentuma, minden formája és minden emberi kapcsolata Istenen és az ő belső energiáján alapszik, akkor a világ alkalmassá válik arra, hogy közelebb vigyen bennünket a valósághoz, az eredeti helyzetünkhöz és a boldogsághoz.

Az szinte semmit nem segít ebben, ha csak a dolgok megnyilvánulatlan lényegét fogadjuk el valóságosnak, hiszen minden, amit érzékelünk, az eredeti megfelelőjének a tükröződése. Vagyis vannak színek, formák, van természet, van valódi szépség, szeretet és kapcsolat a teljes, lelki valóságban. Szeretet és kapcsolat pedig személyek között létezik. Így a lelki megvalósítás útján kardinális kérdés, hogyan viszonyulunk Istenhez: mint egy személyhez, vagy mint valamiféle megnyilvánulatlan esszenciához. Mindenki eldöntheti, hogy vajon Isten melyik változatban enged bennünket közelebb Magához, az ő személyes valóságához, a Most Személyes hatalmához."

A bhakti-jóga jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditácó-könyvéből

"3. Rész

A bhakti-jóga törvényei, vagyis a meditáció spirituális dimenziója

Míg a hatha-jóga a rádzsa-jóga előkészítője, a bhakti-jóga mindkettő gyümölcse. A Hatha Tatva Kaumudí szerint, a hatha-jóga haszontalan, ha nem érjük el a bhakti eksztázisát (50.3). Miközben a rádzsa-jóga bizonyos eredményeit itt tovább finomítjuk, e szöveg harmadik részének fő részét a rádzsa-jóga eredményei, gyümölcsei fogják alkotni. A bhakti-jóga, az isten iránti odaadás jógája a jóga csúcspontja (bár egyesek szerint bele kell olvadnia a gjána-jógába, melyet a tizenhetedik fejezetben fogunk részletezni).

A bhakti-jógi számára fontos, hogy felkészüljön a hatha- és rádzsa-jógák segítségével. Bár fontos, hogy a jóga-gyakorlásunknak az elejétől kezdve legyen egy odaadó komponense, ha már a kezdetektől fogva a bhakti lesz a fő gyakorlatunk, az a probléma merülhet fel, hogy hívővé válunk. Ha Isten bizonyos formájában hiszünk, akkor mit fogunk tenni, ha találkozunk valakivel, aki más formájában hisz? Vagy elkezdünk kételkedni és megtérünk a másik hitre, vagy ha erős a hitünk, akkor megpróbáljuk meggyőzni a másként hívőket, ami gyakran konfliktushoz vezet.

Az igaz bhakti elvezet Isten megtapasztalásáig vagy meglátásáig (darsana). Ekkor, ha találkozunk másokkal, akik másban hisznek, soha nem fogjuk fenyegetve érezni magunkat. Ehelyett megjelenik bennünk a vágy, hogy támogassuk őket, és elvezessük őket Isten megtapasztalásáig, nem a mi hitünk, hanem az ő hitük szerint. És pontosan ez a különbség egy vallásban hívő és egy bhakta (a bhakti-jóga gyakorlója) között. Az igaz bhakta tudja, hogy csak egy Isten van. Ez az egy Isten hozta létre az összes szent hagyományt és ezért bármelyik szent hagyományon keresztül hatékonyan elérhető. Nem az a kérdés, hogy melyik hagyománynak van igaza, és melyiknek nincs, mert egyiknek sincs. A kérdés az, hogyan érhetjük el hamar Istent? A leggyorsabb módja annak, hogy misztikus élményhez juttassunk valakit, az, ha a saját tradícióján és kontextusán belül hozzuk létre, és nem azáltal, hogy előzetesen megsemmisítjük a hitrendszerét.

Ahhoz, hogy a bhakti-jóga valóban hatékony legyen, a hatha-jógából és a rádzsa-jógából kell kifejlődnie. A hatha-jóga minden jóga hajtóműve, a rádzsa-jóga pedig mindegyik intelligenciája. A kettő együtt nagy hatalmú kombinációt alkot, és képessé tehet bennünket a jóga misztikus aspektusainak elérésére. De ha nem a bhakti-jóga szíve vezérli őket, akkor még mindig a saját elképzeléseinket követjük. A bhakti-jóga által válunk képessé Isten és az emberiség szolgálatára és a saját sorsunk beteljesítésére."

Emoji

A világunk sajnos felgyorsult. Lassan elfelejtjük, hogyan kell kézzel írni, jobbára csak a billentyűzetet vagy az érintőképernyőt püföljük, ha valakinek mondani akarunk valamit, nagy ritkán esetleg felhívjuk és elmondjuk szóban, vagy még ritkábban személyesen találkozunk vele. E kommunikációs formák mélysége erősen eltér. Az élő hang sokféle érzelmet elárul, a személyes jelenlét során pedig még több metakommunikációs eszköz, mimika, gesztusok, érintés, tekintet árulkodnak érzelmi állapotunkról, és mindez beépül a kommunikációba, valamint abba a lenyomatba, amit az elménk megőriz erről az élményről. 

Ahogy mondani szokták, az ember megbocsáthatja azt, amit mondtál neki, de sohasem fogja elfelejteni azt az érzést, amit keltettél benne. A képernyős kommunikációban az érzelmek kifejezése sokkal korlátozottabb, ezért a szavak, amiket írunk, sokkal könnyebben félreértelmezhetők, mindenféle dolgokat mögéjük gondolhat a másik fél. Talán ezért lettek olyan népszerűek az emojik, ezek a kis, érzelmi állapotokat és más tárgyakat, jelképeket stb. kifejező piktogramok, melyeket a kommunikációnkba illeszthetünk. Csakhogy sokkal könnyebb odabiggyeszteni egy síró szmájlit vagy egy szív-jelet a mondatunk végére, mint valóban átérezni ezeket az érzelmeket, kifejezni azokat és átadni a másik félnek. Az emojik korában sajnos lassan elfelejtünk érezni és mindent egy felszínes, pillanatnyi ingernek fogunk fel csupán.

Az érzelmek átélése pedig nem csak egy öncélú dolog, ami évezredeken át adott témát az íróknak, költőknek, drámaíróknak, zenészeknek és még festőknek is. Az érzelmek ugyanolyan táplálékként szolgálnak az elme számára, mint az étel a testünk számára és az érzékszervi impulzusok az érzékszerveink számára. Ha az átélt érzelmek nem megfelelőek, hiányosak, sivárak vagy egyoldalúak, az az elme egészségének és egyensúlyának felborulásához vezet: depresszió, kedélybetegség, letargia, magány, pesszimizmus, agresszió és még sorolhatnám azokat a destruktív programokat, amelyek az elménkben kialakulnak, ha hiányoznak a megfelelő pozitív érzelmi ingerek, a szeretet kifejeződésének számtalan módja. Az ember nem tud boldog életet élni, ha nem kapott elegendő szeretetet, és adni sem tud, mindig csak elvenni, kapni akar. természetesen a szeretet adását is meg kell tanulnunk, mert a fogyasztói társadalom a megszerzésre, kapásra, egyoldalú fogyasztásra nevel. Figyelmet, törődést, kiszolgálást, még szexet is mehet pénzért venni, de valódi szeretete nem igazán, mert az egy önként adott dolog, senkitől nem lehet kizsarolni. 

Érdemes tehát egy kicsit lelassulni néha és odafigyelni egymásra, átélni, kifejezni és megvitatni az érzelmeinket. Az érzelmeket ugyanúgy meg kell emészteni, mint a táplálékot, és ha ezt tudatosan tesszük, akkor táplálni fogják az elménket, és elősegítik a spirituális fejlődésünket, önmegismerésünket is. 

A meditáció, mint technológia

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Egy dolgot viszont meg kell érteni ebben a kontextusban: A Varáha Purána és más szövegek azt mondják, hogy a Kali-júgában csak akkor vezetnek sikerre a tettek, ha a legnagyobb precizitással hajtjuk végre őket. Az előző korokban képesek voltunk használni az intuíciót, és mondjuk úgy, „kikeveredni a sűrűből”, a modern emberiség azonban elveszítette ezt a képességet, és azok, akik még hisznek az intuíció használatában, gyakran az elméjük áldozatává válnak. A Kali-júga kezdetekor Indiában a szentírások új kategóriája jött létre, melyek minden előírt tettet a legapróbb részletekig leírtak. Ezeket az írásokat tantráknak nevezik, és körülbelül 800 van belőlük. Milyen érdekes, hogy ugyanabban az időben a nyugati társadalomban is nagyon hasonló gondolatok bukkantak fel, és megalkották a nyugati tudományt, mely a tantrákhoz hasonlóan mindent nagyon részletesen ír le, mint egy összeszerelési útmutatóban.

Ebben a könyvben is ugyanezt a koncepciót fedezhetjük fel; ez egy tudományos pontosságú mérnöki útmutató a meditációhoz. Ha precízen használjuk ezt a módszert, megjósolhatóak az eredmények. Ne bízzuk a véletlenre a meditációt! Az ászanához és a pránájámához hasonlóan, a meditáció egy egzakt tudomány!

Összefoglalás

1. Lassan vezessük be a meditációt az egész életünk időtartamára lebontva. Szintről szintre növeljük a meditációban töltött időt.

2. Annyi időt töltsünk a meditációval, ami megfelel a céljainknak és a társadalmi szerepünknek. Azoknak kell a legtöbbet gyakorolniuk, aki spirituális foglalkozást űznek. A nagy hatalommal vagy vagyonnal rendelkezők nagyobb felelősséggel tartoznak a gyakorlás terén, mivel a gyakorlás fejleszti a magasabb intelligenciát. Mindenki esetében, a meditáció növelni fogja a képességét, hogy hozzájáruljon mások életéhez.

3. A meditáció gyakorlása segíteni fog a belső életcélunk, szvadharmánk megtalálásában.
   
   
4. A fejlődésünket elsősorban a módszerünk pontossága és kifinomultsága fogja meghatározni, és nem a meditációval töltött idő."

A szattva minőség növelése

Korábbi bejegyzéseink és a Jóga-szútra alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az elménk akkor válik alkalmassá a meditáció gyakorlására, ha növeljük a szattva-guna, vagyis a jóság minőségének befolyását rajta. Ekkor lehetséges a viksipta állapotból elindulni az ékágra és a niródha felé. Az elme öt állapotánál ugyanis a következő gunák hatása figyelhető meg: kispta (szétszórt) - radzsasz; múdha (tompa) - tamasz; viksipta (oszcilláló) - szattva-radzsasz-tamasz keveréke; ékágra - szattva; niródha - a kötőerők hatása meglazul, csak a szattva halvány nyomai figyelhetők meg (ezt suddha-szattvának, tiszta jóságnak is nevezik). A kaivalja, azaz a felszabadulás állapota egyenlő a nirgunával, vagyis a kötőerők hatásától való mentességgel. 

Térjünk még vissza egy pillanatra a ksiptára és a múdhára: egyesek fordítva jellemzik e két állapot befolyásoltságát: a ksiptát a tamasz hatása alatt állónak tekintik, mert az ember képtelen bármire is fókuszálni vagy egyáltalán irányítani az elméjét, míg a múdhát megszállottságnak fordítják, amikor az ember mániákus megszállottjává válik egy gondolatnak, és képtelen szabadulni tőle. Ezt a radzsasz befolyásának tekintik. 

Emellett a boldogságérzetünk is állandóbb és stabilabb, ha az elménket a szattva dominálja, mivel az örömérzet, elégedettség, kiegyensúlyozottság, optimizmus, pozitív szemléletmód, kitartás, állandóság, stabilitás mind-mind a szattva jellemzői. Fontos dolog az is, hogy az intelligenciánkat (a buddhit) is szattvikussá tegyük, mert csak ekkor fogunk annak a tudásnak a birtokában és tudatában cselekedni, ami valóban a végső javunkat szolgálja, és azáltal tudjuk elkerülni a jövőbeni szenvedést. A radzsaszikus és tamaszikus intelligencia hatására gyakran olyan döntéseket hozunk, melyekkel a jelenben igyekszünk enyhíteni vagy megszüntetni a szenvedést, vagy azonnali örömérzethez jutni, nem törődve döntéseink hosszú távú következményeivel.

Először foglalkozzunk az elme szattvikussá tételével. Ehhez az érzékszerveinket, illetve az azokat érő benyomásokat kell elsődlegesen szattvikussá tenni, valamint az életszemléletünkön, az értékrendünkön kell változtatni és meg kell tanulni kezelni az érzelmeinket, az elme változásait, melyek jelentős része a múltbeli szamszkárákból fakadnak, ezek pedig nem szükségszerűen voltak szattvikusak. A jóga első két fokozata, a jama és a nijama gyakorlása pontosan arra szolgál, hogy elsajátítsuk a szattvikus szokásokat és életmódot. A nijamák közül hármat emel ki Patandzsalí: a tapasz-t, ami magát a gyakorlást jelenti, de az életmódunk, életrendünk rendszerességére is vonatkozik; a szvádhjáját, vagyis a szentírások, a filozófia tanulmányozását, az önmegismerést; valamint az ísvara-pranidhánát, vagyis az Isten iránti odaadást. Az "Istennek tetsző" életmód követése pedig általában magában foglalja azokat a szabályokat és elveket, melyek segítségével szattvikussá tehetjük az életünket.

Az intellektus szattvikussá tételében pedig két tényező játszik nagyon fontos szerepet: az egyik a szentírások tanulmányozása, a filozófiai megértésünk mélyítése, a másik pedig maga a meditáció gyakorlása, az elménk és az érzékeink lefoglalása a meditáció transzcendens tárgyában. Persze ha azt mondanánk, hogy a meditáció gyakorlása önmagában elősegíti a meditációhoz való alkalmasság fejlődését, az a körkörös logika hibája lenne, ezért a többi itt felsorolt dolog gyakorlásával érdemes kezdeni.

Az ászana-gyakorlás, az evés, a munka, a szex és minden más érzékszervi tevékenység is szattvikussá tehető, nem csak az információt befogadó érzékszerveinket érő ingerek (illatok, ízek, látható és tapintható formák, hangok). Éppen ezért érdemes tanulmányozni a Bhagavad-gítát, mely ismerteti annak művészetét, hogyan tudjuk a hétköznapi életünkben is dominánssá tenni a szattva-gunát.

A szimhászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szimhászana (oroszlánpóz)

Dristi: Úrdhva (felfelé)

Az előző egyensúlyozó póz után folytatódik a hátrahajlító sorozat, méghozzá dinamikus pózokkal. Az utthita szvasztikászanában már fölfelé fordítottuk a dristit, ez is folytatódik ebben az érdekes pózban, melyet az oroszlánról neveztek el. Az oroszlán két féle módon is említésre kerül a hindu mitológiában és ikonográfiában. Az egyik a Jali, vagy Vjála, az oroszlánfejű és madár- vagy lótestű, gyakran elefánt-agyarakkal ábrázolt mitikus lény, melynek szobra számos dél-indiai templom oszlopait díszíti.

A másik pedig nem más, mint Naraszimha, az ember-oroszlán, a hinduizmus mitikus alakja, Visnu isten negyedik megtestesülése, avatárája. Naraszimha a hindu mitológia szerint az emberiség aranykorában, a Szatja-jugában jelent meg és Hiranjakasipu démont ölte meg. Hiranjakasipu sérthetetlen volt, elűzte trónjáról Indrát, száműzte az égi isteneket. Prahláda, Hiranjakasipu fia viszont odaadó híve volt Visnunak, akit ezért apja folyamatosan üldözött. Visnu azonban megvédte az őt imádó Prahládát, majd a démont darabokra szaggatta, helyébe fia, Prahláda került a trónra.

Általában félig ember, félig oroszlán alakban ábrázolják, emberi testtel és oroszlán fejjel. Az ábrázolások között található négy karú is. A felső két kezében korongot és lótuszt vagy kagylókürtöt tart. Alsó kezeivel vagy a démont pusztítja el, vagy áldásosztó és védelmező helyzetben tartja.

Naraszimha legendája

Dzsaját és Vidzsaját, a két testvért, erős hitének jutalmaként Visnu kapuőrnek emelte ki palotájába. Egyszer az ősbölcsek, a risik érkeztek a kapuhoz, nekik állandó szabad bejárásuk volt Visnuhoz. A kapuőrök ezt nem tudták, és egyre erőszakosabban léptek fel az ősbölcsek ellen. Ekkor az egyik risi, Durvásza, megátkozta a kapuőröket, hogy alantasabb létformában szülessenek újra a Földön. A nagy szentek átkát már Vinu sem változtathatta meg, a két szolga lehanyatlott a földre. Újjászületésük után nem emlékeztek a történtekre, de arra igen, hogy az istenek részéről méltánytalanság érte őket. Hiranjakasipuként és Hiranjáksaként születtek meg a Daitják (aszurák, vagy démonok) nemzetségében.

Hiranjakasipu hatalmas királyként uralkodott a Földön. Bosszúálló harag élt benne Visnu iránt. Felesége az első világkorszak Manujának lánya volt. Fia, Prahláda anyja természetét örökölte, hiába nevelte apja Visnu gyűlöletére, mély áhítattal és odaadással tisztelte Visnut. Hiranjakasipu megparancsolta csatlósainak, hogy pusztítsák el a fiút. Prahládát azonban nem fogta a kard, lepattantak róla a nyílvesszők. A mérges kígyók és a vad elefántok sem tudtak ártani neki. Végül méreggel teli serleget adott neki, és ráparancsolt, hogy igya ki, de a méreg se okozott kárt a fiúban. Hiranjakasipu már üvöltött mérgében: "Ha Visnu mindenhol jelen van, akkor itt, ebben az oszlopban is jelen kellene lennie." És az oszlop kettéhasadt, kilépett belőle Visnu, négy karral, de oroszlán fejjel, hatalmas fogakkal. Őt nevezik Naraszimhának. Naraszimha széttépte Hiranjakasiput, majd elfoglalta trónját, és elmondta Prahládának, hogy Hiranjakasipunak még kétszer újjá kell születnie a Földön és Visnura támadnia, csak ez után térhet vissza Visnu köreibe. Naraszimha Prahládát bízza meg, hogy uralkodjon a Daitják nemzetségén.

Az utthita szvasztikászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető gyakorlatok

Az utthita szvasztikászana végrehajtásában nem csak a bevezető vinyászák jelenthetnek nehézséget, hanem maga a póz is. A póz végrehajtásához a következő ászanákat érdemes gyakorolni: vriksászana, ardha-baddha-padma-uttánászana, vátájanászana, valamint a pádángusthászana (lábujjhegy-tartás féllótuszban). Ez utóbb nem tévesztendő össze az álló lábujjfogásos előrehajlítással. Ehelyett féllótuszban leguggolunk, ezt akár a földön ülve is elkezdhetjük és onnan jöhetünk a guggoló helyzetbe. Gyakoroljuk először a földön támaszkodva, majd imatartással, végül pedig a garudászana-kézpozícót is hozzátéve. A fent felsorolt két vinyásza-változat előtt gyakorolhatjuk az alábbi rávezető változatot, akár elemeire bontva is.

Ékam: Belégzésre helyezzük féllótuszba a jobb lábunkat álló helyzetben, majd emeljük meg a karjainkat (viksászana).

Dvé: Kilégzésre hajoljunk előre, és támaszkodjunk meg mindkét kezünkkel a talajon.

Tríni: Belégzésre guggoljunk le és támasszuk a gerincet (farokcsontot) a jobb sarkunkra, majd egyenesedjünk fel a törzsünkkel.

Csatvári: Kilégzésre helyezzük a karjainkat garudászana pozícióba, és nyújtózkodjunk felfelé. Az egyensúlyozás nehézsége mellett a másik nehéz feladat a karok és a törzs felfelé nyújtása.

Pancsa: Kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra, és emelkedjünk fel előrehajlásba.

Sad: Belégzésre egyenesedjünk fel és kilégzésre bontsuk a lábunkat, majd érkezzünk meg szamaszthitibe.

Szapta-dvádasa: Ismételjük meg az ékam-sad vinyászákat a bal oldalra is.

A korábban ismertetett hosszabb vinyásza elemeit már begyakorolhattuk a második sorozat vátájanászanájában, itt csak az egyensúlyozás lesz az újabb elem. Az álló helyzetből történő leereszkedéshez először gyakoroljuk a féllótuszból való leguggolást és felállást lógó karokkal, így segítve az egyensúlyozást, amikor a föld közelébe érünk. Ha a leguggolás és a felállás nem sikerül féllótuszban, akkor gyakoroljuk az egylábas guggolást előre kinyújtott lábbal, amíg a lábunk meg nem erősödik, és a koordinációs képesség ki nem alakul. Igyekezzünk minél egyenesebben tartani a törzset. A lassú leeresztésekkel tudjuk előkészíteni a felegyenesedést.

Egészségügyi hatások

Jó hatású a köszvény és rheumás fájdalmak esetén

Csökkenti a csípő és a láb ízületi gyulladásait

Erősíti a láb és a kar ízületeit, a hasizmokat, a bicepszet, tricepszet és a vállakat

Élénkíti a boka, lábfej és térdek keringését

Fejleszti az egyensúlyérzetet, a koncentrációt, a törzserőt és a türelmet

Erősíti a tüdőt és a szívet

Stimulálja a múla-bandhát és a hónalji nyirokcsomókat

Ellenjavallatok: A térd, boka vagy csípő sérülései, fejfájás, álmatlanság, alacsony vérnyomás, szédülés, az egyensúlyozószerv zavarai.

Az elme öt állapota

Tegnapelőtti bejegyzésemben az elme három minőségéről volt szó, és arről, hogyan befolyásolják az elme meditációra való alkalmasságát. Most ismerjük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi az öt állapot, amelyikben az elménk lehet, és melyik kedvez a meditációnak. 

Ksipta (szétszórt)

Ez az elme legáltalánosabb állapota, mellyel a legtöbben rendelkezünk ébrenléti állapotban. Ebben az állapotban a radzsasz minősége dominál. Az elme teljesen nyugtalan, egyik gondolatról a másikra ugrándozik, az egyik érzelemről a másikra, az egyik tárgyról a másikra. A gyűlölet és rajongás, ragaszkodás és ellenszenv között hánykolódunk, mint a falevél a szélviharban.

Múdha (tompa)

Ebben az elmeállapotban a tamasz uralkodik, az elménkre a tompaság, álmosság, letargia és az éberség hiánya a jellemző. Amikor mentálisan kimerültünk, akkor nem tudunk már újabb impulzusokat befogadni és feldolgozni, koncentrálni meg mégúgy sem. Ilyenkor minél passzívabb állapotba igyekszünk kerülni. A múdha állapotban nem vagyunk képesek produktív munkát végezni.

Ébrenléti állapotban általában a ksípta és a múdha állapotok között váltogatunk oda-vissza. A radzsasz arra hajt, hogy kezdjünk el ragaszkodni egy érzéktárgyhoz, Azonban, ha nem kapjuk meg, akkor a tamasz a szomorúság vagy depresszió állapotába taszít.

Viksipta (részlegesen fókuszált)

Az életünk során, anyagi vagy spirituális törekvéseink közepette vannak olyan pillanatok, amikor a szattva-guna veszi át az uralmat, és az elme néhány pillanatra képes fókuszálni és koncentrálni. A régi beidegződések azonban hamar kibillentenek a szattvából és visszahúznak a radzsasz vagy tamasz hatása alá. A viksipta állapot ezt az elhúzó erőt képviseli, melyet a Jóga-szútrában felsorolt kilenc akadály (viksépa) és azok kísérő tünetei idéznek elő. 

Ez az állapot már némileg lehetővé teszi a meditációs gyakorlatot. lesznek olyan időszakok, amikor az elménk nyugodtnak tűnik, és képes fókuszálni a meditáció tárgyára. Hamarosan azonban más gondolatok térítik el, és erőfeszítést kell tenni, hogy visszatérítsük.

Ékágra (egy pontra szegezett)

Ez a szampragjáta szamádhí állapota. Az elme ilyenkor teljesen fókuszál a meditáció tárgyára, és teljességgel megvilágítja, megvalósítja és megismeri a meditáció tárgyát. Ez az állapot képes megszüntetni a klésákat (a szenvedés forrásait), meglazítja a karma kötelékeit és közelebb visz bennünket a niródha végső szintjéhez. Valódi jógikus értelemben csak azt tekinthetjük közvetlen érzékelésnek, amikor az elme a szamádhi állapotéban felfogja a meditáció tárgyát. Az öt érzékszerven keresztül történő külső érzékelés, melyet "közvetlennek" nevezünk, valójában nem teljes, tökéletlen, korlátozott és torz, mivel az érzékeink tökéletlenek, az elménk és az értelmünk szennyezett, és a negatív egó befolyása alatt állnak.

Niródha (felfüggesztett)

A niródha elmeállapot megenyezik az aszampragjáta (tárgy nélküli) szamádhi állapotával. Ebben az állapotban nem keletkeznek újabb szamszkárák (lenyomatok). Bár a múltbeli benyomások még jelen vannak, hatástalanná válnak és nem okoznak több szenvedést. A niródha állapotban az elme normális funkciói tovább működnek, de most már teljesen a jógi irányítása alatt áll, és minden vritti (változás) a tiszta, szattvikus értelem hatása alatt történik, és nem az egó hatása alatt. Ha sikerül sokáig fenntartani a niródha állapotát az elme végül feloldódik a gunák egyensúlyának állapotában, ami által a jógi elérheti a felszabadulást (kaivalját).