A
gyermekek védelme minden idők első számú erkölcsi kötelessége.
Így volt ez sok ezer évvel ezelőtt is. A védikus irodalom
elmeséli Naraszimha (nara=ember, szimha=oroszlán) történetét,
aki Visnu egyik avatárjaként azért jelent meg, hogy
megmentsen egy szent életű kisfiút. Indiában számtalan
templomban láthatjuk meditáló jóga-ászanában
megörökített szobrát. Az igazán kritikus helyzetben anyagi
védelmezőink nem sokat tehetnek értünk. Jóga Naraszimha arra
utal, hogy Isten mindenütt jelen van, egyúttal azt is bebizonyítja,
hogy a Legfelsőbb mindig hajlandó és képes megvédeni híveit,
nem számít, milyen nehéz körülményeket kell vállalnia.
Bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetben és formában képes
megjelenni.
A
hindu teológiában olvashatunk Visnu 4. inkarnációjáról, a félig
ember, félig oroszlán avatárról, aki azért jelent meg a
Földön, hogy megvédje hívét, Prahládot, a nagy hatalmú
démonkirály kisfiát, akit saját apja akart megöletni. A
rendkívüli misztikus erővel rendelkező király Istennek képzelte
magát. Megittasodva a hatalomtól, mindenkit el akart pusztítani,
aki nem az ő dicsőségét zengte, főleg ha Visnut dicsőítette.
Prahládnak sok szenvedést kellett kiállnia, de töretlen hite és
Istenbe vetett bizalma mindig átsegítette ezeken. Minden
megpróbáltatásában Hozzá fohászkodott, Visnu isteni
beavatkozása pedig megvédte őt.
India-szerte
sok templomban látható Naraszimha meditáló alakja, ez a pozíció
Istent, mint egy aszkétát ábrázolja. Naraszimha elsősorban a
Nagy Védelmezőként ismert, aki tökéletesen megóvja híveit a
szükség idején. Rendkívüli haragot érzett, amiért ezt az
ártatlan, törékeny fiúcskát a saját apja el akarta pusztítani.
Csak akkor nyugodott le, amikor Prahlád előtte állt, és korát
meghazudtoló bölcs szavakkal megköszönte neki a segítséget.
„Nem büszkélkedhetek azzal, hogy imákat tudok mondani Istennek –
mondta Prahlád –, csupán kegyének oltalmát keresem”.
A
jóga-meditáció kettős eredménye, elűzi a kavargó, téves
képzelgéseket, és meginvitálja a segítő, békés gondolatokat.
Mindkettő kapcsolódik bizonyos jóga-pozíciókhoz. A Góraksa
szamhitá, egy tizenkettedik századi szöveg, melyet a tudósok
az első fennmaradt jógakönyvként ismernek, 84 testhelyzet
leírásával büszkélkedhet. A sziddhászana és a
padmászna, a közismert lótusz-póz a meditáció és a
légzőgyakorlatok hagyományos ülőhelyzetei. A szanszkrit szukha
szó jelentése „öröm”, a szukhászana kellemes póz,
amely könnyebb a térdnek. A szthira-szukham ászanam
erőfeszítés nélküli lazítás, hogy a figyelem középpontjába
a végtelen legyen. A térdeket egy speciális szalag (jógapata)
övezi. Állandó és kényelmes: ez a két alapvető jellemzője
ennek az ülő testtartásnak. Ilyen pózban ül Jóga Naraszimha.
Visnu
négykarú formája ebben az esetben egy kicsit másképp látható:
két kar nyugszik a térden, a hátsó pár felfelé mutat és Visnu
szokásos jelvényei közül csak kettő látszik, a csakra, a harci
diszkosz vagy időkerék és a kagylókürt, melynek spirálja a
végtelen tér jelképe is. A csakra nem csupán az élet fonalát
elvágó éles fegyvert, hanem az élet körforgását, a
lélekvándorlást is szimbolizálja, a kagyló, mint vízi élőlény,
az életet és a szellemi bőségszarut is, amelyből a
transzcendentális tudás árad. Üzenet és győzelem. Számos
templomban így látható Jóga Naraszimha bronz vagy márvány
szobra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése