Tegnapelőtti bejegyzésemben az elme három minőségéről volt szó, és arről, hogyan befolyásolják az elme meditációra való alkalmasságát. Most ismerjük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi az öt állapot, amelyikben az elménk lehet, és melyik kedvez a meditációnak.
Ksipta (szétszórt)
Ez az elme legáltalánosabb állapota, mellyel a legtöbben rendelkezünk ébrenléti állapotban. Ebben az állapotban a radzsasz minősége dominál. Az elme teljesen nyugtalan, egyik gondolatról a másikra ugrándozik, az egyik érzelemről a másikra, az egyik tárgyról a másikra. A gyűlölet és rajongás, ragaszkodás és ellenszenv között hánykolódunk, mint a falevél a szélviharban.
Múdha (tompa)
Ebben az elmeállapotban a tamasz uralkodik, az elménkre a tompaság, álmosság, letargia és az éberség hiánya a jellemző. Amikor mentálisan kimerültünk, akkor nem tudunk már újabb impulzusokat befogadni és feldolgozni, koncentrálni meg mégúgy sem. Ilyenkor minél passzívabb állapotba igyekszünk kerülni. A múdha állapotban nem vagyunk képesek produktív munkát végezni.
Ébrenléti állapotban általában a ksípta és a múdha állapotok között váltogatunk oda-vissza. A radzsasz arra hajt, hogy kezdjünk el ragaszkodni egy érzéktárgyhoz, Azonban, ha nem kapjuk meg, akkor a tamasz a szomorúság vagy depresszió állapotába taszít.
Viksipta (részlegesen fókuszált)
Az életünk során, anyagi vagy spirituális törekvéseink közepette vannak olyan pillanatok, amikor a szattva-guna veszi át az uralmat, és az elme néhány pillanatra képes fókuszálni és koncentrálni. A régi beidegződések azonban hamar kibillentenek a szattvából és visszahúznak a radzsasz vagy tamasz hatása alá. A viksipta állapot ezt az elhúzó erőt képviseli, melyet a Jóga-szútrában felsorolt kilenc akadály (viksépa) és azok kísérő tünetei idéznek elő.
Ez az állapot már némileg lehetővé teszi a meditációs gyakorlatot. lesznek olyan időszakok, amikor az elménk nyugodtnak tűnik, és képes fókuszálni a meditáció tárgyára. Hamarosan azonban más gondolatok térítik el, és erőfeszítést kell tenni, hogy visszatérítsük.
Ékágra (egy pontra szegezett)
Ez a szampragjáta szamádhí állapota. Az elme ilyenkor teljesen fókuszál a meditáció tárgyára, és teljességgel megvilágítja, megvalósítja és megismeri a meditáció tárgyát. Ez az állapot képes megszüntetni a klésákat (a szenvedés forrásait), meglazítja a karma kötelékeit és közelebb visz bennünket a niródha végső szintjéhez. Valódi jógikus értelemben csak azt tekinthetjük közvetlen érzékelésnek, amikor az elme a szamádhi állapotéban felfogja a meditáció tárgyát. Az öt érzékszerven keresztül történő külső érzékelés, melyet "közvetlennek" nevezünk, valójában nem teljes, tökéletlen, korlátozott és torz, mivel az érzékeink tökéletlenek, az elménk és az értelmünk szennyezett, és a negatív egó befolyása alatt állnak.
Niródha (felfüggesztett)
A niródha elmeállapot megenyezik az aszampragjáta (tárgy nélküli) szamádhi állapotával. Ebben az állapotban nem keletkeznek újabb szamszkárák (lenyomatok). Bár a múltbeli benyomások még jelen vannak, hatástalanná válnak és nem okoznak több szenvedést. A niródha állapotban az elme normális funkciói tovább működnek, de most már teljesen a jógi irányítása alatt áll, és minden vritti (változás) a tiszta, szattvikus értelem hatása alatt történik, és nem az egó hatása alatt. Ha sikerül sokáig fenntartani a niródha állapotát az elme végül feloldódik a gunák egyensúlyának állapotában, ami által a jógi elérheti a felszabadulást (kaivalját).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése