2010. augusztus 7., szombat

Acro Night egy hét múlva!

Az Ashtanga Night nagyszerű sikerére való tekintettel még egy éjszakai vörksoppot beillesztünk az amúgy nem kevésbé eseménydús augusztusi programba. Én augusztus 20-tól szeptember 5-ig nem leszek, mert jógatáborozunk, illetve utána Krisna-völgyben lesz egy hetes fesztiválprogram. De azért az órák többségét meg fogják tartani helyettem lelkes oktató-társaim. Szeptembertől pedig újra indul a verkli, emelt sebességgel! Több óratípus, több időpont mindkét stúdiónkban, de erről majd később közlünk részleteket.

Szóval augusztus 14-én este 9-től éjfélig tart az Acro Night. Írhatnánk Akrónak is, de én úgy vagyok vele, hogy ha a szóösszetétel egyik fele angolul van, akkor a másik is legyen úgy. Tehát akro-jóga lesz a terítéken, azaz páros gyakorlatok. A páros jóga-gyakorlatokat kontakt-jógának is nevezik (legalábbis a könnyebb műfajt). Ilyenek is lesznek az este folyamán, nehogy elkeseredjen az, aki még nem érzi magát akrobatának. Tehát napüdvözletekkel és könnyebb rávezető gyakorlatokkal kezdjük a mozgást, és azután térünk rá a kifejezett akro-gyakorlatokra.

Ezek igényelnek némi ügyességet, hiszen itt az egyik fél a levegőben van, a másik pedig őt tartja, többnyire a lábával, de néha a kezével és a lábával is. Mindenkinek azt ajánlom, hogy kipihenve (és józan állapotban :-)) érkezzen, mert az egyensúlyérzékünkre bizony szükség lesz! Az előző két-három akro workshop tanulsága szerint azonban a legtöbb ember sokkal többre képes, mint amennyit elhisz magáról, úgyhogy nem hiszem, hogy gond lesz a gyakorlatokkal.

Ha van partnered, akkor gyertek együtt (azonos testsúly és magasság előny), ha nincs, akkor majd kapsz ott helyben! A jókedv garantált, ezt minden csütörtökön tapasztalom, mivel az Iron jóga órán is szoktunk páros nyújtásokat végezni, és ez általában nagy hanggal jár, bár csitítgatom őket, mivel a szomszéd teremben síri csendben tolják párhuzamosan az Agni-jógát István vezénylete alatt.

Akik az eddigi órákon részt vettek, azt is mondták, hogy remek párkapcsolati terápia az együtt mozgás. Az egymásra utaltság érzése, a kölcsönös bizalomtól való függés nagyon sok gátat képes átszakítani, és a testünk segítségével sok mindent tudunk kommunikálni, amit más csatornákon keresztül nehezebb. Egy a lényeg persze, hogy a jóga felszabadítja a testet és a lelket is, és nagy öröm közösen megélni ezt az élményt!

Szóval, aki nem akarja már alkonyatkor a Szigeten kezdeni a szombat estéjét, azt szeretettel várjuk az Atma Budában, az Acro Night-on 9-től éjfélig. A VHK-koncertre még így is kiértek, a többi meg szerintem úgyis felejthető :-). A maximális létszám ezen a workshopon is 20 fő, szóval a hét folyamán jelentkezzetek és fizessétek be a 2000 Ft beugrót Meghánál Budán: 7860604, vagy 06304278287, illetve hotjoga108@gmail.com.

Még egyszer az infók:
Acro Night augusztus 14, 21.00-24.00,
Atma Center Buda (Bem rakpart 54. fsz 5.)
Jelentkezés: Meghamanjari 7860604,
vagy 06304278287, hotjoga108@gmail.com
További info: atmacenter.hu

Nincsenek megjegyzések: