Minden reggel beteszek egy-két plusz elemet a vezetett egyes sorozatba. A nehezebb pózokra veszünk rávezető gyakorlatokat, meg plusz erőfejlesztő gyakorlatokat. És azt szeretném kijelenteni a ma reggeli óra után (nem mintha még nem hallottátok volna tőlem), hogy JOGÁZNI MINDENKI TUD! Még azok is, aki életükben most jógáztak először, vagy egy-két évet teljesen kihagytak, hamar és jól tudnak alkalmazkodni az ászanákhoz és a gyakorláshoz. Szerintem ez azért van, mert a jóga természetes és velünk született képességünk, csak a legtöbben nem fejlesztjük, és félelmet alakítunk ki magunkban az ászanákkal kapcsolatban.
És aztán persze ki hogyan dolgozza fel a félelmeit: "Minek ez a tekergetés, ez csak cirkuszi mutatvány!"; "Hú, de félelmetes, én biztosan sohasem leszek képes ezeket megcsinálni!"; "A jóga lényege nem az ászanákban van, hanem a meditációban!" Ez utóbbi azért trükkös, mert megfoghatatlan. Ha az órán ellógod az ászanákat, vagy nem adod bele a 100%-ot, akkor a tanár azt hamar észreveszi. De hogy mire gondolsz, miközben becsukod a szemedet, azt csak a Jóisten tudja! Nem hülyeség az a magyar közmondás, hogy a hülyét is bölcsnek nézik, amíg ki nem nyitja a száját.
Éppen most kaptam egy idézetet a Facebook-on, amivel teljesen egyetértek: "Yoga is seeing life the way it is." Vagyis a jóga az, amikor úgy látod az életet, ahogyan van. Engem is sokan támadnak (vagy támadnának) azzal, hogy amit én csinálok és oktatok, az nem jóga, hanem csak torna, fitness, aerobic, cirkuszi mutatvány stb. Aki nem érti, és általában azért nem érti, mert ki sem próbálta, hogy mi a különbség a vinyásza jóga és minden egyéb testmozgás között, az elsősorban magára vessen, mert önnön korlátozottsága és előítéletei fosztják meg attól a lehetőségtől, amit a jóga ad: hogy úgy lássa az életet, ahogyan az van.
Ehhez nincs hozzáfűznivalóm, csak az, hogy sajnálom, dehát a lúzerséget is magának választja az ember, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy van tehetsége kimagyarázni. Itt mindenki annyira jól érzi magát, és annyira intenzíven élik meg a gyakorlás minden mozzanatát, hogy azt mondom, érdemes volt elhozni ezt a harminc embert idén is. Amikor ott vagy a matracon, az egy nagyon őszinte helyzet, és hamar elszáll a kedved ahhoz, hogy megjátszd magad. Ami megy, az megy, ami nem, az majd menni fog. Kit érdekel, hogy hogy nézel ki, vagy milyen szép az ászanád? A tanárt csak a törekvés érdekli, mert szerintem még egy tanár sem mondta azt senkinek, hogy "Állj fel, és ne gyere többet, mert a jóga nem neked való." Én legalábbis nem mondtam még senkinek, és aki nem jön, az csak a saját korlátozottsága miatt nem teszi ezt, amit fél feladni.
A záró mantra után hazaindultunk, kiki vérmérsékletének megfelelően autóval, vagy gyalog végigsétálva az ébredező városon. Ugyanis itt a város péntek délutánra szokott működésbe lendülni, a legtöbb bolt négyig ki se nyit. Ritka lusta nép ez a horvát, ezt már tavaly is megállapítottam.
A reggeli: színes gyümölcssaláta és vajkrémes kenyér. Utána irány a part, a három kölköt felpakoltuk egy nagy zöld gumimatracra, és az apukák lelkesen hajóztatták őket körbe a vízben. Egy dolgot nem értek, hogy a kislányom, Gauranga-lila hogy marad teljesen fehér a tűző napon? Én már rákvörösre égtem, hiába toltam magamra a napolajat egész nap.
A szállásunkhoz közel eső kis öbölben létrehoztuk a Cook-szigeteket, és nyomban el is foglaltuk őket. Két kétszemélyes matracból álltak, amiket a bójákba kapaszkodva összefogtunk, és arról ugráltuk az anyósfejeseket, sőt, még egy-két ászanát is kipróbáltunk. Én, nagy kapcsolatépítő lévén a két matrac között próbáltam hidat csinálni, de egy pillanat múlva összeomlott a híd, és a két matrac között a víz alatt találtam magamat. Szóval ma is megvolt a sós vizes orröblögetés, de még mennyire! A délutáni pránajámán semmiféle gondot nem okozott a váltott orrlyukas légzés.
A nagy strandolás és búvárkodás közepette hazaugrottunk ebédelni. Külön ki kell emelni a feleségem áldozatos munkáját, aki az egész csapatra bevásárol meg főz napi háromszor, egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki elégedettségére, és persze sokan segítenek is neki. Olívás penne, vegyes zöld saláta és zöldbableves volt az ebéd. Mivel tegnap mind megették előlünk, így ma elsőnek ültünk neki, de még így is maradt mindenből estére.
Utána beruccantunk a városba Gyurikával és Timivel egy kis ügyintézésre. Megalkudtunk a szerdai hajóútra, idén nem akarjuk úgy ellúzerkedni, mint tavaly. Megyünk Tito szigetére, megnézzük a vadrezervántumot mindenféle afrikai vadállattal, és búvárkodunk egy jót, hátha még valami kincset is találunk. Utána körbefotóztuk a Colosseumot (természetesen jógapózokban), és megállapítottuk, hogy mekkora lúzerek azok, akik megveszik a jegyet, amikor simán be lehet ugrani a kerítésen keresztül is. Délután ismét Body Art Andival, minden másnap ő irtja a népet.
Én még otthon átkerteszteltem a műfajt Szadi Artnak, Andit pedig Comb Raidernek. Bár ez alkalommal nem csak a combokat támadta, hanem minden mást is. El sem tudom mondani, hogy milyen pózok voltak, de mindenki erőteljesen katonai kiképzés-jelleget vélt felfedezni az órában, különösen az egykezes kitartott alkartámaszos fekvőtámaszok meg különböző kitörések közben. Néhány parti pacák is beszállt, majdnem belefordultak a vízbe.
Hazafelé menet megint megálltunk a rúdnál. Andi meg Liza egész jó forgásokat is tudnak rajta, mi meg Janival főleg az erő-elemeket próbálgattuk. Én ugyanis nem bírom megtartani magamat a rúdon, mert lecsúszik a kezem. Így a tetejébe szoktunk kapaszkodni, vagy kézenállunk, fejenállunk a rúdnak támaszkodva. Jó cucc, de azért az Atma Centerben nem fogunk beállítani. Aki rudazni akar, az menjen továbbra is a Dollhouse-ba!
Estére melegszendvics, meg a déli maradékok, sok röhögés, és a csapat nagy része lepattant a városba vagy a partra éjszakai életet élni, de azért remélem hajnali 3 előtt hazakeverednek. Máskülönben foghíjas lesz a holnap reggeli Astanga-óra. Good night.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése