2010. augusztus 1., vasárnap

Negyedik titok: a jóga nem működik !?!?

Na erre már én is felkaptam a fejemet. Lucas Rockwood negyedik titka: "A JÓGA (ÁLTALÁBAN) NEM MŰKÖDIK" Na jó, mielőtt végérvényesen lealázom kedves Lucas barátomat, hallgassuk meg, hogy mit ért ez alatt:

"Figyelmeztetés: ez megrázó lehet a számodra! A jógaórák ugyanis ritkán segítik elő a hajlékonyság kialakulását. Szomorú, de igaz. Hadd magyarázzam el, hogy miért! A legtöbb jógaórán 30-50 pózt gyakorolsz 90 perc alatt. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint 30 másodpercet töltesz egy pózban. Nem vagyok egy matekzseni, de azt azért elmondhatom, hogy 20 másodperc az nem nagy idő! De 40 másodperc vagy egy perc sem!

Ha igazán hajlékonnyá akarsz válni (még ebben az évszázadban), akkor el kell kezdened 2-5 percig kitartani a pózokat. Őrülten hangzik? Akkor emeld be ezt: A legtöbb jógapóz inkább demonstrálja a hajlékonyságot, mintsem hogy fejlesztené. Ezét van az, hogy mindig a táncosok a sztárok a jógaórán, és a merev pasik (mint amilyen én voltam öt éve) inkább megbújnak hátul és imádkoznak a csodáért. Hát akkor hagyd abba az imádkozást, és kezdj el gyakorolni!

A hajlékonyság csodája az egyéni gyakorlásban van, otthon, amikor elég időt tudsz rászánni. Jógaoktató vagyok, és tudom, hogy miről beszélek. Ha hajlékonnyá akarsz válni, akkor meg kell tanulnod egy másfajta módszert a nyújtásra. Azt a módszer, amit én használok, gravitációs pózoknak nevezik, és NULLA erőfeszítést igényel, helyette egy tonna koncentrációt és mély légzést. Hadd adjak egy példát arra, hogy miről beszélek. Kötött hamstring (hátsó combizom) esetére:

1. Állj csípőszélességű terpeszbe
2. Enyhén hajlítsd be a térdedet
3. Fogd meg a könyökeidet, és hajolj előre a lábaidra
4. Lazítsd el a fejedet
5. Lélegezz be az orrodon keresztül és ki a szádon keresztül igazán mélyen (úgy értem, tényleg mélyeket lélegezz!)
6. Vegyél levegőt százszor és utána állj fel

*Megjegyzés: Ne hintázz és ne használj semmilyen erőfeszítést, csak hagyd, hogy a gravitáció végezze a dolgát!"

Nahát ez szenzációs! Jelentem, Lucas ismét feltalálta a spanyolviaszt! Mindazonáltal van valami abban, amit mond, de csak nagyon részlegesen!

1. pont: Ha hosszabb ideig tartod ki a pózokat, akkor tény, hogy jobban bele tudsz nyújtózni, ugyanis az izmok kb 5-6 légzés alatt képesek megnyúlni (ha elegendő mértékben feszítjük őket az antagonista izmokkal), viszont az ínszalagoknak ténylegesen szükségük van még vagy 15-20 légzésre. Éppen ezért az Agni-jóga órán 21 légzésig tartjuk ki a pózokat, ami azért átlagban másfél perc. Ez melegben már elég jó nyúlást eredményez. Nem véletlenül javaslom mindenkinek, hogy az Astangával párhuzamosan vagy alapozásnak gyakorolja az Agnit!

2. pont: Ha gravitációs nyújtást akarsz használni, akkor ne készülj fel túl gyors eredményekre! Ezt Jin jógának nevezik, és remek kiegészítője az erőteljesebb Jang változatoknak (Agni, Astanga, Iron), ahol viszont maximális erővel próbáljuk feszíteni az antagonista izmokat, sé ezáltal érjük el a teljes nyújtást. Ha valaki még nem elég érett, akkor az izomfeszítés általános belső feszültséggel fog járni nála, és nem képes megvalósítani az erő és hajlékonyság harmóniáját egy pózon belül.

3. pont: A gravitációs nyújtás nem a legjobb hajlékonyító gyakorlat, és erre az a legjobb bizonyíték, hogy a cirkuszi akrobaták is asszisztált nyújtást alkalmaznak, vagyis egy segítő belehajlítja őket a pózokba. Az viszont igaz, hogy 3-5 percet maradnak egy pózban, mielőtt csinálnának egy ellentétes irányú nyújtást.

4. pont: Nem véletlenül mondom négy éve, hogy jógázzatok melegben! Van, aki azzal védekezik, hogy még ha melegben hajlékony is lesz, de normál hőmérsékleten elveszíti a hajlékonyságát. Nos, ez jelentem, nem igaz! Lehet, hogy 10-20 százalékban kevésbé hajlasz 25 fokon, mint 36-on, de viszont aki rendszeresen melegben gyakorol, az 3-4-szer gyorsabban fejlődik eleve, mint a hidegben gyakorlók. Hálam a hot ashtangások simán kenik a 2-3. sorozatot is 1-2 éves gyakorlás után, míg azok, akiket ismerek, és mondjuk 3 éve gyakorolják az első sorozatot hidegben, még mindig annál rostokolnak, és folyamatos sérülésekkel küszködnek.

Persze megértem én, hogy nem mindenkinek kenyere a melegben jógázás, de fontos, hogy tisztázzuk a dolog fiziológiját. A szamurájkardokat is melegben edzik, és utána normál hőfokon is megtartják a rugalmasságukat, és törhetetlenek. Vagyis a melegben történő nyújtás olyan fiziológiai változásokat idéz elő az izmokban és a kötőszövetben, aminek a pozitív hatása normál hőfokon is megmarad.

És végső érvként megint hozzátenném, hogy az a hajlékonyság, amit Lucas a képei alapján elért, nekem annyira nem meggyőző. Az igaz, hogy az otthoni gyakorlás fontos, de azt már nem osztom, hogy attól fejlődik a legjobban a hajlékonyságod. Ahhoz egyrészt eleve hajlékonynak kell lenned, másrészt nagyon kell ismerned a gravitáció működését az egyes pózokban, hogy maximálisan ki tudd használni. Szóval szerintem egy szakértő tanár segítsége, igazításai, a plusz erő, amit a pózba belerak, igenis sokat segíthetnek. Mondjuk egy jógaórán maximum 5 légzésig igazít a tanár, de például magánórán sok mindent lehet csinálni, ami egy bizonyos terület hajlékonyságát jelentősen javíthatja, mert mindenkinek mással van problémája. Van, akinek a hamstringje kötött, van, akinek a válla, vagy a csípője, vagy a dereka, vagy más gerinc-szakasza.

Szóval egyelőre maradunk az izmok segítségével, melegben történő asszisztált nyújtásnál, és az 5 légzéses pózoknál. Azt hiszem, egy Jin-jóga órán mindenki meghalna az unalomtól. Ez leginkább a Sivananda vagy Etka-stílushoz hasonlít. De azért persze otthon nem tilos hosszabb ideig kitartani a pózokat, és jól belelazulni. Az is megfontolandó, hogy ha egy pózban nulla erőfeszítést teszel, akkor kb. nulla kalóriát égetsz el. És még mindig jobbnak tartom, ha az ember jóga közben égeti a kalóriát, mintha előtte vagy utána szigetköröket megy futni.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Sivananda "védelmére" hozom fel, hogy én ezzel kezdtem jógázni és nagyon jó alapozás volt - úgy érzem - , de kétségtelen, hogy most sokkal izgalmasabb az astanga, különösen Krisnával :), akivel tegnap 52 napüdvözletet csináltunk annak tiszteletére, hogy Keralában ezen a napon a Napot tradícionálisan így ünneplik.

Gauranga Das írta...

Semmi baj nincs vele, sőt, kifejezetten jó kiegészítő egy kis Jin-jóga a sok Jang-órához. Mindenkinek a saját belátására van bízva. Van, aki az édes ízt kedveli, és van olyan, aki a sósat. Attól még nem tökéletesebb az egyik vagy a másik.