2010. szeptember 29., szerda

Egó vs odaadás

Vajrayogi hívta fel a figyelmemet az alábbi a videóra, a véleményemet kérve róla. Már korábban láttam a videót, de most bejegyzéssé érett a fejemben egy pár gondolat, amit előhív. Az öreg jógi az Úr Siva szobra előtt meditál, az arca odaadást fejez ki. Amikor a fiatal jógi megjelenik, a matrac-tartó úgy tornyosodik a hátán, mint valami páncélököl. Agresszíven benyomul, hogy megmutassa, jobban tolja az ászanákat az öregnél. 


Itt két mellékzönge: az egyik, hogy ha alázatosabban közelít, akkor elképzelhető, hogy az öreg idővel  megosztotta volna vele a levitációs trükköt, így meg belepusztult szegényke az erőlködésbe. A másik mellékzönge az elefáncsont-torony esete. Vagyis az öreg jóginak sem ártott volna körülnéznie a világban, hogy mik a tendenciák. Ha igazán akart volna segíteni az emberiségen, akkor nem a szentélyében üldögélne a hegycsúcson. Persze lehet, hogy őt csak a saját lelki üdvössége érdekelte. 


Amikor a fiatal jógi elkezdi villantani a pózokat, az öreg felveszi a kesztyűt, ő is csavar-teker. Ha igazán alázatos lett volna, akkor csak ül, és elfogadja, hogy a fiatal jobb, minek bizonygassa a maga igazát? Szóval azért ott is volt egó rendesen! Mindenesetre az ászana-bemutatójuk erőteljesen astangás hatásokat tükröz, mert az astanga-sorozatokban ezek közül szinte mindegyik megtalálható. 


Amikor az öreg látja, hogy ászanázással nem tudja a fiatalt ráébreszteni a saját korlátaira, akkor beveti a misztikus képességet, és pránájámával (meg gondolom bandhával) fellebegteti magát a levegőbe. A srác persze csak külsőleg látja, mi történik, és abbéli erőlködésében, hogy leutánozza, porrá ég szegény. Konklúzió: ha túl sokat kapálabhátizol, akkor csak egy kupac hamu marad utánad :-). Vagyis a pránájáma még erősebb eszköz, mint az ászana, érdemesebb gurutól tanulni a gyakorlatokat, mint otthon kísérletezni. 


Mit keres az Úr Siva a filmben? Egyrészt az öreg jógi megértette, hogy a mechanikus gyakorlásnál fontosabb az odaadás, és Siva sok jógi jótevője. Ha elégedetté teszi valaki, akkor szinte minden áldást meg tud adni neki. Lehet, hogy a lebegés is az Úr Siva kegyéből sikerült az öregnek. Ugyanakkor Siva az egó ura, szóval mindkettejükben el is pusztította azt. A fiatal srác porrá égett az egója miatt, az öreget pedig szerintem bűntudat kezdte el gyötörni, miután a srác elégett, hiszen közvetve ő adott okot a halálára, holott elkerülhető lett volna. 


Amúgy meg a jógaverseny gondolatának nem vagyok ellene, szerintem sok hasznos dolog kijöhet belőle. Persze itt sem az egósok fognak hosszú távon nyerni, hanem azok, akik rendszeresen gyakorolnak, és fejlesztik az alázatukat, miközben sikereket érnek el. 


5 megjegyzés:

k írta...

Nekem az ugrott be, hogy az öreg és a fiatal egy és ugyanaz, és az egész "verseny" valójában fejben (az én fejemben? :)) játszódik.

Névtelen írta...

Szia Gauranga!

Nekem nem az jött le, hogy az öreg nagyon elszigetelődött volna a világtól, hiszen ő is könnyedén csinálta a trendi ászanagyakorlást. Az is érdekes, hogy hiába próbált elefántcsont toronyba zárkózni, "Tarzanunk" mégis megtalálta őt, és vette a fáradságot, hogy elzarándokoljon hozzá a világ végére. Az öreg tekintete számomra sokkal inkább megértő tanárének tűnik, mint egy egoista versenyzőének. Aztán amikor Tarzan belátja, hogy olyan feladat elé kerül, amit már nem tud eddigi tanulmányai alapján izomból megoldani, akkor megsemmisül, de ez jelentheti akár egy új periódus kezdetét is a gyakorlásában (beavatás?).

Gauranga Das írta...

Például. Persze, az jó, ha a tanár bemutatózik, Krisztus is feltámasztotta a halottat stb. De ez inkább csak reklámnak jó. A tesztek általában nem olyanok szoktak lenni, hogy a diák megpróbál versenyre kelni a tanárral. Az én oktatásomból ez totál hiányzik. Ha valaki ügyesebben meg tud csinálni egy ászanát, mint, én, annak szívből tudok örülni, de nem szoktak elszállni tőle, hogy na akkor Gauranga mehet kapálni. Persze lehet, hogy hozzám érettebb személyek jönnek, de általában nagyon őszinte kapcsolatot érzek mindenkivel, aki órára jön, kölcsönösen fenntartások nélküli szeretetet és bizalmat. Szerintem általában azok szokták a kritikát tolni a hátam mögött, akik nem is nagyon jártak az óráimon.

Durga Devi írta...

Engem zavart ebben a videóban, hogy a szereplőknek pálcika végtagjai voltak. Milyen üzenetet közvetít ez?

Névtelen írta...

Azt, hogy téged zavar, hogy a szereplőknek pálcika végtagjai vannak.