2011. november 3., csütörtök

Ashtanga Hell

Két workshoppal is próbára tettem mostanában az atmás jógások felkészültségét és bevállalósságát. Az első a szombati extrém csípőnyitó workshop volt, amin meglepetésemre húszan vettek részt. A több, mint háromórás workshopon lenyomtuk a napüdvözleteket és az álló sorozatot, majd az egyes és kettes sorozatból végigvettük a csípőnyitó elemeket. Utána következtek a 3. sorozatból mindazok az ászanák, amelyek csípőnyitó hatásúak. 


A nehezebb pózokat párokban gyakorolták a résztvevők, így nem csak hogy több sikerélményük volt, de meg is tanulták, hogyan kell igazítani egymást az ászanákban. Én azt gondolom, hogy az igazítás nem csak az oktatók privilégiuma, hanem minden komoly gyakorlónak meg kell tanulnia segíteni egymást az ászanák végrehajtásában. Ez a közös gyakorlásnál nagyon nagy előny, mert így könnyebben megértjük az akadályokat és túljutunk rajtuk.


Utána a befejező gyakorlatok jöttek, és végül egy jóleső beájulós savászana. A legtöbb résztvevő persze már egy ideje gyakorolja az egyes sorozatot, vagy esetleg a kettest is, de volt olyan 100 kilós thaiboxos is, akinek ez volt élete legelső jógaórája. Persze küzdött rendesen, de végigcsinálta. Erre szoktam azt mondani, hogy a legjobb a végén kezdeni, mert utána már látja az ember, hogy nincs mitől félni. Mindent összevetve jó kis workshop kerekedett, volt olyan póz, amiben engem egyszerre ketten igazítottak :-). Az az érdekes, hogy lassacskán mindenki, aki nem fél a 2., 3. sorozattól, megismerkedik az ászanákkal, és ha már elkezdi gyakorolni, akkor valamikor menni is fognak. Nem lepődnék meg, ha egy-két éven belül olyan Ashtanga Jam-eket rendeznénk, amelyeken a legtöbbek számára elérhetetlenek tűnő 4-5-6. sorozatok ászanáit fogjuk gyakorolni. 


Persze ehhez még nekem is át kellene törni a gátat, ami egyelőre a 4. sorozattal szemben van az elmémben, de év vége felé mindenképpen szeretném, ha ez megtörténne. Addig is dolgozok még a csípőnyitásokon és a hátrahajlításokon, és jövő évben átvesszük a 3. sorozat maradék ászanáit is a workshopokon. Igazából minél többet gyakorolja az ember az első három sorozatot, annál szilárdabb alapot épít a maradékhoz, amelyek nehézségben már nem annyira haladják meg a 3. sorozatot. Én ezt a folyamatot úgy hívom, hogy "Demistifying Ashtanga". Szerintem több értelme van feltörni a kódot és behatolni a félelmetesnek hitt haladó ászanák rejtelmeibe, mint egész életünkben azzal hitegetni magunkat, hogy "még nem vagyunk ott." Nem is szeretem az ilyen korlátozó mentalitású tanárokat, sokkal inkább kedvelem azokat, akik tolják az embert előre, mint például Danny Paradise, aki nem csak játszi könnyedséggel mutatott be olyan dolgokat, amelyek még nekem is kihívást jelentenek, de simán rávett minket, hogy kipróbáljuk.


A másik jól sikerült műsorszám az Ashtanga Hell volt november 1-én. Itt sem számítottam tömegekre, de ezt meghazudtolva húszan gyűltek össze az Atma Budában, hogy 3-tól 6-ig Hot Ashtangázzanak velem. És még mondja valaki, hogy az emberek nem szeretnek melegben ashtangázni! :-) Banki még egy töklámpást is hozott, de ettől eltekintve nem sok Halloween-díszlet meg jelmez volt, maximum a lelkesedéstől izzó tekintetek, és a zombi-ábrázatok a végén, amikor kiszédelegtünk a teremből. De ezen is legfeljebb az utánunk következő Agni-óra résztvevői ütküzhettek meg, mert én (és szerintem a többi résztvevő is) mélységes megelégedettséget éreztem, amikor túl voltam a próbatételen. Meg max a piros-fekete punisheres thaibox-gatyám, amit az esemény tiszteletére felvettem.


Szóval elmondtuk a mantrát, utána elkezdtük a napüdvözleteket. Közben bekapcsoltam egy kis chillout-zenét, hogy megkönnyítsem a pokoli körülmények elviselését. Az álló sorozat után az egyes sorozat következett, a féloldalas pózok közül ez alkalommal nem hagytuk ki a vinyászákat. A csónakpózból 10x5 légzést csináltunk, és mindenki kibírta! amikor az egyes sorozat ászanái kifutottak, áttértünk a kettes sorozarta. A workshop felénél-héromnegyedénél azért páran meghajoltak, és kimentek egy kicsit levegőzni. De utána folytatták, összesen ketten adták fel a vége előtt a húsz lelkes résztvevőből. Olyannnyira jó tempóban haladtunk, hogy az egész kettes sorozatot sikerült végigvenni, plusz a hidat, kézenállást és a befejezőket is. A végén még maradt egy jóleső negyed óránk a relaxra, és velem együtt tizenkilenc pokoljárta astangás emelkedett ki az Atma Center bugyraiból. 


A kihívások azonban csak fokozódnak, mert ha valakit egyszer megfertőzött az astanga vírus, akkor ott nincs megállás! November egytől lépett érvénybe a 30 napos Atma Challenge, amit máris több, mint egy tucatnyi résztvevő vállalt be. Aki 30 napig egyfolytában minden nap részt vesz egy atmás jógaórán, az kap egy ingyenes havi bérletet a decemberi vagy januári időszakra. Az akciót legkésőbb november 15-ig meg kell kezdeni, és minden atmás óra és rendezvény is beleszámít.


A következő komolyabb kihívás pedig az Atma Yoga Day lesz november 26-án. Aki a Hell-t bevállalta, az most duplázhat a reggeli Gauranga-szetten: 8-tól Iron jóga, utána Hot Ashtanga 1-es és Hot Ashtanga 2-es sorozat. Ez önmagában hat óra. És akinek még marad energiája, ott vannak a délutáni órák, lehet válogatni. Ez már egy jó kis felkészülés lesz István december 17-i Ashtanga kihívására, amit én magam is ki fogok próbálni. 108 napüdvözlet, fullextrás egyes sorozat, és ashtanga backbending. Szerintem nem lesz gond vele, de persze majd meglátjuk, ha benne vagyunk a közepében. Addig még lesz egy kéthetes Thaiföldi kiruccanás nekem és a családomnak. Ott napi egy edzést és egy jógát tervezek, de ki tudja, lehet hogy több is belefér. Úgyhogy november 9 és 24 között helyettesíteni fogják az óráimat, de remélem azért az astanga-függők nem veszítik el a kedvüket a gyakorláshoz és az óralátogatáshoz. Képeket most sajnos nem tudok mellékelni a workshopokhoz, mert a Hell-en nem fotóztunk, a csípőnyitón készített képeket meg valahogy egy óvatlan mozdulattal sikerült letörölnöm a kártyáról. Úgyhogy marad az Astanga-vírusveszély plakát, aminek már sokan áldozatul estek az Atmában, és remélhetőleg még többen fognak a közeljövőben! :-)

Nincsenek megjegyzések: