2011. november 10., csütörtök

Fetbörningdájet

Mostanában mindenki észrevette, hogy könnyebb lettem, mint egy-két hónapja voltam. "Mi van, fogyózol?" Kérdezik a legtöbben. Nem, csak zsírt égetek. A fogyókúra általában abból áll, hogy az ember kerüli a kalóriadús ételeket, és tolja az edzést. Én ehelyett lemondtam az olyan ételekről, amelyek zsírpárnákat képeznek, és ezt az étrendet tartósra tervezem. A legfőbb ludas ugyanis a szénhidrát, illetve azért ha túl sok telített zsírt viszünk be, az is problémát okozhat. Húst eleve nem eszem, úgyhogy ez nem egy problémaforrás, viszont fehérjeforrásként is felejtős. A tejtermékek közül is a zsírszegényeket részesítem előnyben, ami kiváló fehérjeforrás, és nem tolja meg a kalóriaszintet annyival, hogy az elhízás veszélye fenyegessen. 


Mostanában állandósult a súlyom: 62.3 kiló körül megállt, úgyhogy anorex nem leszek remélhetőleg. A zsírszázalékom 6 körül van az otthoni mérleg szerint, ezt pedig max 8-ig fogom engedni felmenni. Közben erősítek is (lásd a korábbi Beast Training bejegyzéseket), ami elegendő fehérjebevitel mellett hosszú távon pár kiló izomnövekedést eredményezhet, de azért ne gyúrós izmokra számítsatok, inkább fighter-testalkatra. Beast in the making :-) Ennek az egész jelenségnek a pszichés és egó-vonatkozásairól külön kérésre egy másig blogban még visszatérek azért, hogy aki akar, az megpróbálhasson megérteni, aki meg nem akar, az meg alkossa meg a véleményét olyan módon, ami őt megnyugtatja. Mindenesetre a visszajelzések szerint most mindenki meg van elégedve a testemmel :-) A lelkem az egy külön téma, hogy mikor fogja megtalálni a belső békét :-).


Térjünk vissza a zsírégető étrendhez. A Femina honlapon volt egy bulváros jellegű cikk a zsírégető ételekről, erről eresztenék meg néhány gondolatot. Nos: "Tíz étel, ami meggyorsítja a zsírbontást":


1. Zöldségleves - tuti tipp, én is imádom, még akár este is hajlandó vagyok megenni, bár a zsírbontás aktív időszakában max egy lightos proteinital dukál lefekvés előtt :-)
2. Hüvelyesek - rost és B-vitamin, és ugyanakkor kiváló fehérjeforrások is. Pár ötlet: zöldbab, zöldborsó, felesborsó, lencse, csicseriborsó, szárazbab, mungóbab, indiai dálok. Minden nap szoktam enni!
3. Savanyú káposzta - A hüvelyesekkel mondjuk nem keverném, de minden káposztaféle és zöld leveles zöldség a legtutibb zsírégető étel. A kelkáposzta vagy a fejeskáposzta még Green Juice-ba is mehet, de a fejes saláták vagy a spenót is nagyon profi.
4. Friss gyömbér - na ezt aki nem eszi, annak ideje elkezdenie! Minden étkezéshez szoktam enni pár falatkával, de teának is kiváló, illetve főzéshez fűszernek. Helyettesíti a zsírégető kapszulákat.
5. Víz - cukrozott italok helyett küldjünk be minden nap 3-4 liter vizet alaphangon. De ha valaki annyit izzad, mint én, akkor 6-8 liter víz is simán lecsúszik, olyan, mint egy belső zuhany. Alacsony ásványi anyag-tartalmú ásványvizek, vagy tisztított csapvíz is teljesen OK.
6. Grapefruit - Én minden citrust imádok, egyesek szerint más gyümölcsöktől elkülönítve kell őket fogyasztani. Grapefruit, Pomelo, Sweetie, vérnarancs stb. stb. Főleg téli időszakban nagyon jó cuccok.
7. Sütőtök - ennek is éppen itt a szezonja, reggelire, ebédre és vacsorára is a legjobb. Én jó barnulósra szoktam sütni, és egy kis olívát, sót és borsot teszek rá. De pl. krémlevesnek is nagyon finom, sőt, több száz recept van még sütőtökkel.
8. Kefír - én inkább a joghurtot kedvelem, de az tuti, hogy az alacsony zsírtartalmú élőflórás savanyított tejtermékek nagyon jót tesznek a bélflórának. Márpedig ha az nincs, akkor efelejthetjük a jó emésztést. És ha nincs jó emésztés, akkor zsírbontás sem lesz.
9. Zöld tea - a mérsékelt koffeinbevitel legjobb módja, én személy szerint a Matét is nagyon kedvelem. Kávé és energiaital helyett kímélőbb megoldás, és a zsírbontást is megpörgeti.
10. Vörösbor - na alkoholt aztán végképp nem iszom. De a lényeg a vörösborban a bioflavonoid, amit külön cseppekben is fogyaszthatunk, illetve vannak piros bogyós gyümölcsökből készült kivonatok, vagy akár szőlőmag-por, ami ugyanezt tudja, alkohol nélkül.


Aztán van itt még egy csomó finomság a Femina oldalon, amelyeket hellyel-közzel megszűrve az ember tényleg változatos, egészséges és hízással nem fenyegető étrendre térhet rá. A hangsúly a zöldségeken, gyümölcsökön és a sovány tejtermékeken van, kisebb mennyiségű hüvelyessel és olajos maggal kiegészítve. Hoppá, ez majdnem úgy hangzik, mint egy laktovega paleo diéta! :-) Pedig mennyit cáfoltam már azt is! Na mindegy, erre még visszatérünk. A gabonával és általában a szénhidráttal bánjunk csínján, megfelelő ezdésmennyiség esetén és a kívánt zsírszázalék alatt napi egy-két kanál rizs, egy szelet rozskenyér vagy speciális gabonák mehetnek. A zabkorpa-pelyhet, az amarántot és a lenmagot szoktam előnyben részesíteni, de kukoricát is eszem, mondjuk azt inkább zöldség gyanánt.


És ne feledjük el, hogy a mozgásszegény életmódon semmilyen diéta nem segít, mert a mozgás fokozza az alapanyagcserét, és elégeti a felhalmozódott felesleget. Én nem utolsósorban fejleszti az izmokat, ami esztétikus és egészséges is. Alaphangon napi egy jóga melegben tökéletesen elég, és a fenti irányeveket szigorúan betartva már ettől is szépen lecsökkennek a zsírpárnák, és kifejlődik az egészséges, arányos test. És szerintem a zöldségek és a gyümölcsök depresszió ellen is sokkal jobbak, mint a csoki vagy az édességek. 

Nincsenek megjegyzések: