2011. november 14., hétfő

Az angyalok városa

... vagyis Krung Thep, ez Bangkok másik neve. Ma volt az első napom, amit egyedül töltöttem itt Bangkokban, és egyben az utolsó is, mert hétfő hajnalban repülök Koh Samuira,  és ott töltöm az út további részét. Ma reggel 6-ra állítottam be az ébresztőt, mert a 8-kor kezdődő Mysore Class-ra akartam menni Chris-hez, aki Certified Ashtanga oktató. Csütörtökön érkeztünk, pénteken telihold volt, szombaton szombat, és így vasárnap lett volna az első és utolsó alkalom, hogy órára mehessek. De elaludtam. Kilenckor riadtam fel a pihe-puha ágyikóban, hogy hol vagyok, és hol is kéne már lennem. 


Na, ezt elbuktam, gondoltam megint, de mivel már elegem volt a bánázásból, gondoltam valahová mindenképpen kimozdulok. Csakhogy mi legyen az, jóga vagy Thaibox? Végül a jóga mellett döntöttem, a Thaibox majd délután. A Lonely Planet at Absolute Yogát vagy a Yoga Elementset ajánlotta, kigugliztam hogy az utóbbi két Skyline (magasvasút) megállóra van tőlem. És tízkor kezdődik a Flow óra, ami közepes nehézségű. Nosza, zuhanyzás, aztán irány a Skyline! Amikor leszálltam, rájöttem, hogy nincs nálam az útikönyv, így emlékből keresgéltem, hogy hol lehet. Vanissa Building, nagy fehér torony (a sok felhőkarcoló között), 23. emelet. Megvolt az épület, elirányítottak a lifthez. Jeee! Bent vagyok, és még van fél óra!  


Udvarias recepciós, kicsi öltöző, bazinagy terem, a tetőn, körbe ablakokkal. Mindig is ilyen stúdióról álmodtam! Persze az ablakok közül egy-kettő nyitva volt, így kellemesen járt a huzat, és izzadni nem tudtam igazán. Viszont legalább klíma nem ment, mint a hotel konditermében! Mintegy huszan gyűltünk össze, mire megjelent Ieee, a helyi illetőségű, harmincas jógatanárnő. 


Ülve kezdtük az órát, na én el is döntöttem, hogy itt bizony halálra fogom unni magamat. Szerencsére ez csak a bemelegítés volt, utána elkezdtük azért a napüdvözleteket, midenféle álló pózokat belevariálva. Volt benne jó sok Jivamukti elem, amiket én nem túl gyakran gyakorlok, inkább csak képről láttam. És a kartámaszokkal sem spórolt, még jó hogy tegnap hárma sorozatot gyakoroltam :-) Úgyhogy azt is beleszámítva, hogy a tegnapi három edzéstől azért lett egy kis izomlázam, kellemesen átmozgatott az óra. 


A végén megköszöntem Ieee-nek a nagyszerű órát, és az öltöző felé vettem az utamat. Éppen amikor már a lift körül bóklásztam, hogy lejussak valahogy, egy másik férfivendég hozta utánam a pénztárcámat amiben a bahtok meg a bankkártyám voltak. Úgy látszik, csak rá kell bízni magamat az életre, és szépen megoldódnak a dolgok :-) Persze nyilván az én döntésem és együttműködésem is kell hozzá, de egész óra alatt ez a "Go with the Flow" érzés volt rajtam, ami nem igazán azt jelenti, hogy sodortatom magamat az árral, hanem azt, hogy próbálok ráhangolódni a saját karmám, életem áramlataira és nem más irányba menni, hanem eggyé válni a Flow-val. 


Mindig azt szokták mondani, hogy nem lehet jógázni, mert a jóga az ember természetes állapota. Csak azt tudjuk tenni, hogy átadjuk magunkat neki, és belemerülünk az áramlatba. Szóval ezen az órán ezt éreztem, meg egész nap is. Utána hazamentem, délben ültem neki gyümölcsöt pucolni. Ananász, vizialma, sárkánygyümölcs, és némi joghurt magvakkal. Utána döglés a medenceparton, meg is kapott egy kicsit a nap. Húsz kör a medencében, majd indulás ismét a városba. 


Összepakoltam a Thabox cuccomat, legyen már legalább egy edzés Bangkokban. Gyalog elindultam a Times Square felé, kb fél órás bóklászás után meg is találtam a Chacrit Gym-et. Csak éppen zárva volt. Hogy végleg-e vagy csak vasárnapra, azt nem tudtam meg, de elég koszosak voltak az ablakai... köszi szépen, a mai edzést is elbuktam. Miért nem hallgattam inkább Rolandra, amit ő ajánlott, az még talán nyitva is lett volna... Csak éppen jó messzire volt innen. Na mindegy, visszafelé csekkoltam még egy fitnesz-termet, volt egy csenevész zsákjuk, de hatkor már zárni készültek. 


Hazafelé egy kis ebéd az Aarya indiai vega étteremben, de igazából mér unom a Phalak Panírt meg a Dhal Makhanit, jó lenne egy kicsit megismerkedni a thai konyhával is. Utána lementem még edzeni egyet a konditerembe, a végére pedig egy gőz-szauna-gőz kombót tettem be. Azóta pakolgatok meg blogolgatok, nem merek lefeküdni, nehogy elaludjam a repülő indulását. Holnap reggel már Samuiban próbálok szerencsét!