2011. november 20., vasárnap

Relax!

Akár hiszitek, akár nem, ez az az utasítás, ami a leggyakrabban elhangzik Muaythai edzés közben! Mert az ember ugye mindig be van feszülve, és támadásra kész állapotban áll. Ehelyett lazán kéne, és amikor támadunk, akkor koncentrálni az erőfeszítést. Ez is egy olyan dolog, amit a hétköznapokra is ki lehet terjeszteni, mert ha az ember éllandóan stresszeli magát mindenféle csipcsup ügyeken, akkor az idegrendszere és az izmai is állandó feszültségben vannak, amitől egyrészt jól lefárad, másrészt amikor igazán erőt kell kifejteni, akkor már nem képes rá.


Szóval relax! Legyünk éberek, lazák, figyeljünk oda, de csak akkor lendüljünk akcióba, amikor kell! Az ember legtöbbször nem azzal foglalkozik, amit éppen csinál, vagy ami éppen történik vele, hanem aggódik, parázik, óvintázkedéseket tesz meg a múlton mereng. Ha az életünk java részét úgy töltjük, hiogy az elménk a múltba réved, vagy gyanakodva fürkészi a jövőt, akkor tulajdonképpen elvesztegetjük az egészet, mert sohasem vagyunk jelen a most-ban. 


Én azt szoktam mondani, hogy nem kell addig foglalkozni egy problémával, amíg nem jelenik meg előtted. Mert mindig lehet latolgatni, hogy mi lesz, ha így lesz, mi lesz, ha úgy lesz, de az összes lehetőségre úgysem tudunk sohasem felkészülni, de még a legesélyesebbre sem mindig, mert van, amikor az élet teljesen másképp kavarja a lapokat, mint ahogyan azt előzetesen elképzeltük. Go with the Flow! 


Szóval elindult a szombat is, még ezt a napot kell kihúzni, utána jön egy nap pihenőőőőő! Reggeli kör futás, a thai fiúk belelkesedtek, és egy kicsit nagyobbra sikerült a kör, mint szokott. Sebaj, rátoljuk az ugrókötelet! Egyik reggel elfelejtettem magammal vinni a sajátomat, és az ottani ugrókötéllel próbálkoztam, ami egy ujjnyi vastagságú gimucső, két fa foganytúval, vagy jó öt kiló súlyú az egész, és jól ledarálja az ember lábujjait, ha nem vigyáz. Úgyhogy megtanultam, hogy a felszerelést nem szabad otthon hagyni. A mai napon kétszeresen is megtanultam ezt, mert ugye ki számított rá, hogy reggel is sparring lesz?


Erre beállítottak Mee-vel a Thai edzővel hogy akkor üsd-vágd! Mondom mincs nálam herevédő meg a fogvédő sem. Azt mondja Jun, nem baj, nem ütünk erőseket. Ja mondom oké, akkor ez most street fight lesz :-) Második menetben azért egy forduló ütést betoltam Mee-nek, persze kivédte, de meglepődött. Párszor ő is jól mellbetolt a lábával meg lepofozott. A harmadik menetben aztán echte muaythai stílusra váltott, folyamatosan kitartott kéz, néha egy-egy tolórúgás. Az egyikkel pont lágyékon is talált, úgyhogy egy kicsit kellett guggolgatnom, mire magamhoz tértem. Tanulság: soha ne hagyd otthon a védőfelszerelésedet, mert pont akkor rúgnak t**ön. Még jó, hogy a fogaim megmaradtak :-) közben egyszer-kétszer én is rárúgtam ballal, de mivel kihátrált, így pont a lábfejemmel kaptam telibe a karját vagy a sípcsontját, ami viszont nekem kezdett el fájni piszkosul. Edzés végére már csak bicegni tudtam, és fel is dagadt a lábfejem.


Ebéd a maminál, a fenti kép éppen őt mutatja, meg a kis éttermét. Ma Green Curry volt tofuval, babos gyümölcs-saláta meg a szokásos leves. Közben blogolgatok. Délután már fel kellett polcolni a lábamat, mert bedagadt. Esti edzésen a futást ki is hagytam, helyette nyújtottam. Meg ugróköteleztem, az még ment fél lábbal. Az esti sparringot persze kihagytam, ilyenkor jobb, ha nem sérül le még jobban az ember, talán a holnapi pihenő alatt rendbe jön, és végig tudom még csinálni a hátralévő 3 napot. 


Ma jött egy új csapat valami európai országból, úgyhogy Sam nem velem volt elfoglalva a gyomrozás közben, hanem az új harcosokat avatta be. De Mee megtalált, azért ő is oda tudott sózni rendesen, sőt, utána még a kis Thai kölök is jött bosszút állni, akit tegnap lekönyököltem. Tolt egy párat a gyomromba, de most már egyre kevésbé hat meg a dolog, úgy látszik ezt is meg lehet szokni :-). Szóval este zsákoltam, bal rúgásokat kihagytam, meg Junnal iskoláztam. A végén még egy brutális erősítés, és utána hazanegedtek a pihenőnapra. Este nem is jógáztam, végülis szombat van, tartunk egy pihinapot a jógából is :-) Nem is nagyon bírtam volna, helyette jegeltem és polcoltam a lábamat. Good night, holnap lesz a regenerációs napom, már bőven rám fér :-).

Nincsenek megjegyzések: