"2.11. dhjána-héjász-tad-vrittajah
dhjána – meditáció; héjáh – csökkenthetők; tad-vrittajah – a módosulásaik.
A szenvedésekből származó mentális folyamatokat meditációval kell ellensúlyozni.
Vjásza azt írja kommentárjában, hogy az ebben a szútrában említett szenvedés-források a megnyilvánult formájukban vannak, az előző szútrával szemben, amely a szenvedés finom formáiról szólt. Vachaspati Mishra előző szútrához fűzött kommentárjára utalva, most „az emberi erőfeszítés hatáskörén belül” vagyunk. Ez azt jelenti, hogy tehetünk valamit, és tennünk is kell, hogy megváltoztassuk a szenvedések megnyilvánult formáját.
A jelenlegi szútra azt javasolja, hogy kontemplációval és meditációval ellensúlyozzuk a szenvedés megnyilvánult formáját, amit a durva állapotának is szoktak nevezni. Emlékezzünk vissza a 2.4. szútrára, amely szerint egy szenvedés-forrás lehet szunnyadó, gyenge, megszakított vagy teljesen aktív. Mindez a négy fázis, ami a szenvedés-források durva formáit jelenti, meditációval ellensúlyozandó, amíg nem lett finom szintű. Akkor nincs szükség további cselekvésre.
A szenvedések ellensúlyozását három lépésre lehet osztani:
1. Legyengítésük a krijá-jóga segítségével.
2. Lecsökkentésük a meditatív kontempláció segítségével, amely szintre ez a szútra utal. Azt mondják, hogy a szenvedést az csökkenti, ha a diszkriminatív tudáson (praszámkhjana) – vagyis azon a képességen meditálunk, hogy meg tudjuk különböztetni az önvalót attól, ami nem az.
3. A szenvedések lecsökkentésének harmadik szintje a teljes eltűnésük, amit az előző szútra ismertetett. A szenvedések csak akkor fognak teljesen eltűnni, amikor az elme feloldódik. A mi hatáskörünkben ez első két szint van, a krijá-jóga és a praszámkhjana. A kettő kapcsolatáról Vjásza azt mondja, hogy a krijá-jóga olyan, mint amikor kefével eltávolítod a durva piszkot egy ruháról, a meditatív kontempláció pedig olyan, mint a finomabb tisztátlanságok, mint például egy zsírfolt eltávolítása, amelyeket gonddal és erőfeszítéssel tudunk csak kimosni.
Mit jelent gyakorlati szempontból a praszámkhjana? Ha például a félelmet érzékelem, mint szenvedés-forrást, akkor a félelem forrásán kell kontemplálni. A félelem forrása az a helytelen felfogás, hogy a test a tányleges önvaló, hogy én a test vagyok. A diszkriminatív tudáson történő meditáció azt jelenti, hogy azon meditálok, hogy mi vagyok, és nem azon, hogy mi nem vagyok. A félelem akkor szűnik meg, ha helyes tudásra teszünk szert, arra a tudásra, hogy az önvaló vagyunk, és nem a test.
Ha az ellenszenvet, vagyis a fájdalomhoz történő ragaszkodást tapasztalom, mint szenvedés-forrást, akkor az ellenszenv forrásán kell meditálni. Az ellenszenv forrása az, amikor a tényleges önvalónkat a fájdalom tudatalatti benyomásaival (szamszkárák) összekötve tapasztaljuk. A fájdalom élményét a tudatalattiban tároljuk, ami az elme része, és egyiküknek sincs semmi köze a tényleges önvalóhoz. Ez a meditáció is ahhoz a megértéshez vezet, hogy bár a múltban tapasztaltam fájdalmat, igazából csak a szemtanúja voltam, de nem váltam azonossá vele. A szemtanú, vagyis a tudat, teljesen szeplőtlen, egyáltalán nem befolyásolja a szemlélődés folyamata. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom egy átmeneti érzés, ami nem keveredik össze a valódi természetünkkel, ami örök. Mivel a tudat ezért teljesen tisztán emelkedik ki minden helyzetből, az ellenszenv szükségtelen."
2. Lecsökkentésük a meditatív kontempláció segítségével, amely szintre ez a szútra utal. Azt mondják, hogy a szenvedést az csökkenti, ha a diszkriminatív tudáson (praszámkhjana) – vagyis azon a képességen meditálunk, hogy meg tudjuk különböztetni az önvalót attól, ami nem az.
3. A szenvedések lecsökkentésének harmadik szintje a teljes eltűnésük, amit az előző szútra ismertetett. A szenvedések csak akkor fognak teljesen eltűnni, amikor az elme feloldódik. A mi hatáskörünkben ez első két szint van, a krijá-jóga és a praszámkhjana. A kettő kapcsolatáról Vjásza azt mondja, hogy a krijá-jóga olyan, mint amikor kefével eltávolítod a durva piszkot egy ruháról, a meditatív kontempláció pedig olyan, mint a finomabb tisztátlanságok, mint például egy zsírfolt eltávolítása, amelyeket gonddal és erőfeszítéssel tudunk csak kimosni.
Mit jelent gyakorlati szempontból a praszámkhjana? Ha például a félelmet érzékelem, mint szenvedés-forrást, akkor a félelem forrásán kell kontemplálni. A félelem forrása az a helytelen felfogás, hogy a test a tányleges önvaló, hogy én a test vagyok. A diszkriminatív tudáson történő meditáció azt jelenti, hogy azon meditálok, hogy mi vagyok, és nem azon, hogy mi nem vagyok. A félelem akkor szűnik meg, ha helyes tudásra teszünk szert, arra a tudásra, hogy az önvaló vagyunk, és nem a test.
Ha az ellenszenvet, vagyis a fájdalomhoz történő ragaszkodást tapasztalom, mint szenvedés-forrást, akkor az ellenszenv forrásán kell meditálni. Az ellenszenv forrása az, amikor a tényleges önvalónkat a fájdalom tudatalatti benyomásaival (szamszkárák) összekötve tapasztaljuk. A fájdalom élményét a tudatalattiban tároljuk, ami az elme része, és egyiküknek sincs semmi köze a tényleges önvalóhoz. Ez a meditáció is ahhoz a megértéshez vezet, hogy bár a múltban tapasztaltam fájdalmat, igazából csak a szemtanúja voltam, de nem váltam azonossá vele. A szemtanú, vagyis a tudat, teljesen szeplőtlen, egyáltalán nem befolyásolja a szemlélődés folyamata. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom egy átmeneti érzés, ami nem keveredik össze a valódi természetünkkel, ami örök. Mivel a tudat ezért teljesen tisztán emelkedik ki minden helyzetből, az ellenszenv szükségtelen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése