2012. szeptember 7., péntek

A városi jógi balladája

Vasárnap estefelé éppen a horvátországi jógatáborról érkeztünk vissza Budapestre, és ahogy beértünk a városba, és letekertük az ablakot, ismét megcsapott a sűrű szmog, ami persze Bracon nincs. Nyaralás után mindig arcul úti az embert a sűrű füstgáz, ami a város csomópontjai fölött lebeg, és a tüdőnk hörgőcskéink keresztül a vérbe felszívódva minden egyes sejtünkig eljut. Ilynekor mág fáj is egy-két napig az ember fejez, azután beleszokik a szmogszintbe, és vígan tekeri a kerékpárját a pöfögő autók közepette.

Igaz, hogy nem ideális ez a szmogmennyiség, de ha meg is akarsz élmni, általában kénytelen vagy talpon maradni a városi létben, mert a harapnivalóan friss hegyi levegőjű falucskák ugyebár nem dúskálnak a megélhetési lehetőségekben. Viszont az ember azért tehet egyet s mást, mivel mindig van választási lehetőség: Például nem dohányzik, pránajámázik, és amikor teheti, kirándul az erdőbe, hegyekbe. 

A városi élet tele van stresszel. Egy jógit, aki a himalája valamely kongó barlagjában meditál, és maximum néhanapján néz be hozzá egy-egy tigris, valószínűleg kevesebb stressz éri napi sznten, mint egy városi embert, aki benne van a mósuskerékben, és a munka-család-jógastúdió hármas tengelye körül forognak a mindennapjai. Mégis, ha megpróbáljuk elcsendesíteni az elménekt gyakorlás közben, befelé figyelünk, elmerülünk a légzés hangjában, akkor rátalálunk a belső békére mág a legfrusztrálóbb nagyvárosi forgatak közepette vagy a legidegesítőbb minkatársunkkal folytatott telefonbeszélgetés közben is. A jóhga a városi harcos fegyvere, mert nem az az igazi bajnok, aki nagyot üt, hanem az, aki a béketűrés, tolerancia és türelem fegyverével győzi le a másikat, és elsősorban a saját elméjét.

Napi nyolc órát dolgozni bizonyára nem is egészséges, és nem is a legörömtelibb dolog a lgetöbbünk számára. Mágis kell. És ha utána eljutunk egy jógaórára, akkor meg is tudunk békélni az életünkkel, és szembe tudunk nézni a kötelezettségeink által képviselt kihívásokkal.

A jóginak mindig van választási lehetősége. Bemegy a boltba vagy a gyosrsétterembe, és megveszi az agyonfinomított és E-számokkal teletömködött műkaját, vagy a piacon bevásárol zöldségből és gyümölcsöből, ős otthon azt teszi az azstalra. Az emberi test sok mindent kibír, de jobban járunk, ha nem teszteljük a strapabírását mindenféle testidegen vegyi anyagokkal, amiket az ételünkkel együtt elfogyasztunk. Még ha nincs is saját kertünk, a friss gyümölcs és zöldség, magvak, hüvelyesek sokal egészségesebbek, mint a húsipar és a pékségek termékei. 

Választhatunk: bringára pattanunk, vagy az autóban kepesztünk egész nap, esetleg a BKV-n lógunk a fogantyún. Szabadidőnkben moziba és kocsmába megyünk, vagy jógázunk, és kitörünk a szabadba, a természetba, a vadonba, hogy újra megleljük elveszett kapcsolatunkat a Természettel.

Választhatunk: idegeskedünk, bosszankodunk, bántjuk a másikat és őt hibáztatjuk minden szenvedésünkért, vagy felelősséget vállalunk a saját életünkre, utunkra, és megtaláljuk a szeretetet, a boldogságot, az élet valódi értékeit és értelmét, és ezt osztjuk meg mésokkal.

Választhatunk: lájkolunk és megosztunk, vagy felállunk a mintor elől, és elkezdjük végre élni a saját életünket. Az élet ott van kint, várnak az élmények, az emberek, akik meg a karják osztani velünk a szeretetet és a boldogságot, és segítenek megtalálni a valódi énünket önmagunkon belül. A jógamatrac és a rácsöpögő izzadság-cseppeink messze repoítenek a hétköznapok forgatagától, egy olyan helyre, amely csendes, bársonyos, édes és örökkévaló. A kulcs előttünk hever, csak fel kell venni: Ékam, dvé tríni, csatvári...

Nincsenek megjegyzések: