2013. február 6., szerda

A titkos kód

Sikerült megszereznem az Ashtanga mátrix titkos kódját, vagyis a hat sorozat ászana-listáit! Most már csak gyakorolni kell, illetve tulajdonképpen már nyár óta elkezdtem ismerkedni a hat sorozat ászanáival, és azóta is rendszeresen visszatérek rájuk. A hátrahajlításokon és a csípőnyitásokon van még mit fejleszteni, a kézenállásokkal vagyok talán a legközelebb a működő verzióhoz. Nyár óta meditáltam rajta, hogy össze kellene állítani nyomtatható változatban a hat sorozat "puskáját", hátha valaki még rajtam kívül is kedvet kap a gyakorlásukhoz! Most végre megszületett a mű, ami tartalmazza az Ashtanga lényegét. 

Persze mondhatjuk azt, hogy az Ashtanga lényege a pránájáma és a meditáció, és az ászanák csak előkészítő gyakorlatok. Mégis érdekes, hogy ilyen kiterjedt ászana-gyakorlást állított össze Pattabhi Jois, és emellett vajmi keveset beszélt a pránájáma és a meditáció gyakorlásának mikéntjéről. Ennek egyik oka az lehet, amit leírt a Yoga-mala-ban, hogy a külső tagok (jama, nijama, ászana, pránájáma) gyakorlásában tud segíteni a tanár, és ki tud javítani, ha valamit nem helyesen csinálsz. De a belső tagokat (pratjáhára, dháraná, dhjána és szamádhi) már nem lehet olyan könnyen oktatni és figyelemmel kísérni a tanítvány fejlődését bennük. Ha valamit nem jól csinál, azt a guru nehezen tudja kijavítani. 

Azt is említi a Yoga-malában, hogy az ászana gyakorlását már azelőtt is meg lehet kezdeni, hogy a tanítvány jártassá vált volna az összes jama és nijama követésében, a pránájáma-gyakorlást viszont csak a kezdő és második sorozat elsajátítsa után ajánlott elkezdeni, addig csak az alap uddzsájí és a bandhák gyakrolása van előírva. Nos hát, ha az Ashtangában ekkora hangsúly van az ászanákon, akkor lássuk a medvét! 

Kétféle ashtanga-gyakorló van. Az egyik sohasem fog eljutni a hatodik sorozat gyakorlásáig, a másik pedig valamikor el fog jutni oda. Természetesen az uttóbiakból nagyon kevés van, Sharath elmondása szerint ő az egyetlen, akinek nagyapja megtanította mind a hat sorozatot, ő pedig nem siet továbbadni a tudását :-). Nos, akkor itt a lehetőség, hogy egy kicsit feldúsítsuk ezt a kisebbséget, rajta, lehet gyakorolni! Persze én sok mindenfélét hallottam azzal kapcsolatban, hogy miért nem lehet, meg miért nem megalapozott, meg hogy az egó hajtja az embert arra, hogy a haladó ászanákat habzsolja. Nos, én nem hiszek az ilyesfajta misztifikációban, Az ember vagy meg tudja csinálni a pózt, vagy nem. Ha érett rá, akkor meg tudja, ha nem érett, akkor nem tudja. De ha sohasem fogja gyakorolni, akkor az biztos, hogy sohasem lesz meg. 

Szép gondolat az, hogy ne egóból jógázzunk, de én egy rebel jógi vagyok, és nem mindig tartom kötelezőnek magamra nézve mások véleményét. Azt tudom, hogy Manju Jois nem szólt rám, amikor a harmadik sorozatot gyakoroltam, sőt, lelkesen igazgatott benne. De erről majd máskor értekezem. Szóval ne hagyjuk, hogy az egónk megakadályozzon bennünket a teljes Ashtanga rendszer elsajátításában!

Honnan is lett hat sorozat? Nos, ez egy eléggé nagy rejtély. Először is vegyük Krishnamacharya Yoga-Makarandáját és Yogasanagaluját! Krishnamacharya három részre osztja a pózok felsorolását: 39 póz van a kezdő sorozatban (beleértve az álló és befejező gyakorlatokat), 25 van a közepesben, és 56 a haladóban. K. Pattabhi Jois is hasonló terjedelmű listát adott, amelyet a "Yoga Tradition of the Mysore Palace" című könyvben olvashatunk, bár ebben 33 póz van a kezdőben, 28 póz a közepesben, a haladó pózokat viszont két részre osztotta, az elsőben 35 póz van, a másodikban 34. Ez volt körülbelül az 1974-es állapot. Ekkor még Advanced A és B sorozatról beszéltek. David Williams és Nancy Gilgoff máig így tanítják. 

Valószínűsíthető azonban, hogy közben újabb pózok kerültek a listába. Nos, ez nem okozhat gondot, ha hat sorozat, akkor legyen hat sorozat. Ha másfél-két óra terjedelmű gyakorlással számolunk, akkor az álló és befejező sorozat közé általában huszonöt póz fér be. Így minden nap mást gyakorolhatunk egész héten, és nem kell háromórás haladó gyakorlásokat csapni. Ha ászana-listákat szeretne valaki összehasonlítgatni, akkor itt van egy jó forrás, Grimmly blogja. 

A végeredmény tehát a következőképpen született meg: Az első négy sorozat pózai viszonylag közismertek (a mai formájukban), így azokat Matthew Sweeney "Ashtanga Yoga As It Is" című könyvéből szkenneltem be. A pdf fájlokban csak az ászanák vannak benne, de ha valaki megszerzi az eredeti könyvet, abban az első négy sorozat összes vinyászája is megtalálható.

Matthew Sweeney-nek van egy másik könyve is, a "Vinyasa Krama". Ebben van egy "Pancha" nevű sorozat, ami elvileg az ötödik sorozat ászanáira épül, bár van azért benne jó sok variáció, amit már Sweeney kreativitásának kell tulajdonítani. Plusz van egy lista és leírás az ötödik-hatodik sorozat pózairól az Absolutely Ashtanga weboldalon. Nos, ezt a kettőt, plusz a régebbi listákat felhasználva összeállítottam annyi pózt, hogy az ötödik és a hatodik sorozatba is jusson körülbelül huszonöt. Az utolsó két pdf-en ezek szerepelnek, szintén Sweeney képeivel. Ami azonban nem volt meg az ő könyvében, azt többnyire Iyengartól vettem, hiszen ő is Krishnamacharyától tanulta a pózokat, bár ő nem szokott vinyászát csinálni közte. Szóval nem tudom garantálni, hogy Sharath szerint is pont ez a sorrend az ötödik és hatodik sorozatban, de aki gyakorolni akar, az megteheti az alább belinkelt pdf fájlokat kinyomtatva. Az álló sorozatot minden sorozat előtt meg kell csinálni, a hátrahajlítóból amennyit tudunk, és a befejezőt a végén. Én kétoldalasban nyomtattam ki, és belamináltam a lapokat, így nem áznak el olyan könnyen gyakorlás közben. Sikeres próbálkozást kívánok mindenkinek! Persze a lapok csak támpontok, nem árt, ha megtanuljuk egy tanártól a pózokba be- és kivezető vinyászákat is.

Ashtanga álló sorozat
Ashtanga első sorozat
Ashtanga második sorozat
Ashtanga harmadik sorozat
Ashtanga negyedik sorozat
Ashtanga ötödik sorozat
Ashtanga hatodik sorozat
Ashtanga befejező sorozat

3 megjegyzés:

gaborimolai írta...

Köszi szépen! :)

Névtelen írta...

Szia Gauranga, fel tudnád tenni kérlek a sorozatok újra?
Sajnos nem érhetőek el jelenleg.

Köszi,
CsGy

Névtelen írta...

"Sorozatokat" lett volna :)