2019. április 3., szerda

Huginn

Egyik nap ismét elővettem a sámándobomat, és révülni kezdtem. Gondolom már tudjátok, hogy ezután mi következik - valamilyen csudálatos belső utazás leírása, ami akár a magyar népmesékhez is fogható. Az egyik utazásom során találkoztam egy új erőállattal, egy hollóval. Éjfekete, csillogó szárnyát láttam meg először, és tudtam, hogy ez egy holló. Oguz is szokott énekelni róla számos dalában. Mai utazásom során arra igyekeztem rákérdezni, hogy ki is ez a holló valójában, és miben fog tudni segíteni nekem. 

Meg is jelent, és mint ahogy az erőállatok szokták tenni a bemutatkozásuk során, jó közel jött az arcomhoz. Megmutogatta csillogó fekete tollait, majd fekete csőrét és fejét fordította felém. Mindene fekete volt, de valahogy mégis egymástól eltérő árnyalatban pompázott a csőre, a nagy fekete szemei és a tollai. Megkérdeztem, hogy ki ő, erre bejelentette, hogy Huginn, Odin egyik hollója. Odinnal találkoztam már, és még valószínű, hogy fogok is, mert tanítani fog majd néhány titkos szimbólumra. Majd egyszer, ha ráérek... 

Huginn neve azt jelenti: "Gondolat" és megmutatta nekem, hogy az emberek fejében kószáló gondolatokra hogyan hangolódhatok rá, ő ugyanis mindet hallja, és Odin fülébe súgja. Odin persze bölcsen hagyja, hadd menjen mindenki a saját fejében keringő gondolatok után. Huginn azt is megmutatta, hogy amire sokszor gondolunk, az olyan lesz, mint egy mag. Ha elültetjük a tettek mezején, és a vágyainkkal öntözzük, akkor a gondolat ki fog csírázni, majd kihajt, és szárba szökken. Végül egy fa lesz belőle, amelyen virágok nőnek (ez akkor van, amikor a gondolatunk tárgya materializálódik), majd a virágok gyümölccsé érnek. Amikor megcselekszünk valamit, akkor létrehozunk egy karmikus visszahatást, mely azonban nem azonnal érik meg, hanem egy bizonyos idő múltán. 

A tetteink tehát a gondolatainkból fakadnak, a sorsunk pedig a tetteinkből. Így az, hogy a Nornák milyen fonallal fogják fonni a sorsuk fonalát, az elménkben dől el. Ha nem gondolunk valamire, az olyan, mintha nem adnánk vizet a magnak. Nem fog kihajtani. Ez a lemondás, vezeklés, önmegtartóztatás, vagy a lélegzet megállítása. Viszont ha megint elkezdünk gondolni rá, akkor a mag aktiválódik. Ezzel szemben, ha a gondolatainkat megváltoztatjuk, és meditálunk, vagyis az elménket Istenre vagy a transzcendensre irányítjuk, akkor az elménkben elvetett magok terméketlenné válnak, és új, lelki magokat fogunk elvetni, melyek a megvilágosodás felé fognak nőni, ahogy a növény is a fényt keresi. 

Minden mindennel összefügg. Huginn megmutatta, hogy az erdő fái, bár egymás mellett állnak, folyamatosan kommunikálnak és impulzusokat küldenek egymásnak a fonalhálózaton keresztül, mely minden élőt összeköt. Vagyis az életünk, a tetteink, gondolataink nem csak ránk hatnak, hanem minden más Életre és tudatosságra is az univerzumon belül. 

Végül Huginn elrepített az Életfa legtetejére, Odinhoz a Valhallába. Szemben álltam Odinnal, és vártam, hogy mit fog most tanítani vagy mondani. A jobb szeme helyén tátongó sötét üreget néztem, és ahogy néztem, magába szippantott. Úgy éreztem, amikor benne vagyok, hogy ez egy "féreglyuk", vagyis egy olyan átjáró a tér-idő kontinuumban (amiben mi a földi tudatunkkal eléggé korlátozottan tudunk navigálni), ami bármilyen helyre elrepít, amire csak gondolok. Jó tudni, mert akkor máskor is használhatom majd Odin szemét az utazásaimhoz. Amikor ott suhantam a "féreglyukban", akkor arra gondoltam, hogy hol lehet most Jézus Krisztus és Mária Magdolna, és mit csinálnak. Egy mennyei bolygóra kerültem, amit szanszkrit nyelven Apszaralókának neveznek. Az angyalokat inkább Gandharváknak hívják, az Apszarák pedig a női múzsák, istennők, de mégis itt volt Krisztus és Mária Magdolna, és a végtelen szeretetben hol egyesültek, hol külön-külön voltak láthatóak, Siva és Sakti egyesülő/különváló formájához (Ardhanárísvara) hasonlóan. Nem tudom, hogy mennyire követhető, amit leírok, de ezeket mindig utólag próbálom valahogy szavakba önteni. Közben nem érek rá azon gondolkozni, hogyan fogom mindazt leírni, amit átélek, mert azáltal ki is esnék a transzállapotból. 

Minden esetre a megélésem hasonló volt ahhoz, amiről Tom Kenyon ír a Mária Magdolna-könyvben. A keresztény egyház szereti ábrázolni Jézus szívét, melyből a szeretet arany fénynyalábjai áradnak ki és beragyogják a világot. Azt azonban elfelejtik, hogy ebben a szívben Jézus, a férfi erő, és Mária Magdolna, a női erő forr egybe és alkotja a tökéletes Egészet. Ezután a féreglyukon keresztül visszakerültünk a Valhalla csarnokába, majd Hunginn a gondolat sebességével repített vissza az Életfa tövébe, ahol az utazásaim véget szoktak érni.

Nos, hát utánanéztem, hogy mit találok Odin két hollójáról az interneten. Huginn nevét általában "elmének" vagy "Goldolatnak" fordítják, míg Muninnét "Emlékezetnek", de talán pontosabb lenne a "Vágy" vagy "Érzelem" szó. Talán a bal és jobb agyfélteke funkciójához tudnám hasonlítani őket. Huginn szenvtelen, analitikus, ténymegállapító, míg Muninn impulzívabb, intuitívabb, jobb agyféltekésebb. A Grímnísmál így ír róluk:

„Elme és Emlékezet
nap mint nap felderíti
a földi tájakat;
aggódom, nem tér majd
vissza egyszer az Elme,
bár Emlékezetért
szívem még szorongóbb.”

Vajon miért aggódik Odin, hogy valamelyik hollója nem tér vissza napi bejárásáról? Erre a következő magyarázatot találtam:

A neveik arra utalnak, hogy a két holló Odin "gondolatainak" vizuálisan megjelenő formája. Az északi világnézet szerint az Önvalót több különböző rész alkotja, melyek félig önállóak és bizonyos körülmények között el tudnak szakadni egymástól. Ezeket a leváló részeket gyakran állati formában képzelik el, mely megfelel alapvető természetünknek. Huginnés Muninn esetében ők Odin intellektuális/spirituális erejét képviselik, mely megfelelően intelligens és kíváncsi madarak formájában képesek utazni, és egyúttal illenek Odin szerepéhez, mint a háború és a halál istene.

Az én spirituális részeinek elküldése bizonyos célok elérése érdekében - Huginn és Muninn esetében a tudás és bölcsesség összegyűjtése, mely hozzáadódott Odin amúgy is tekintélyes tudásához - az északi sámánok és varázslók általános gyakorlata volt. Nem meglepő tehát, hogy Odin, az isteni sámán és varázsló is hasonlóképpen cselekszik.

Ez arra is magyarázatot ad, hogy miért aggódik Odin azon, hogy esetleg nem térnek vissza. Amikor a mágus elküldte önmaga egy részét valahová bizonyos célból, fennállt as veszélye annak, hogy a részek elválasztva maradnak, vagy az elküldött részt érő sérülések az azt kiküldő személyre is hatnak. Az ilyen mágikus erőknek megvoltak a maguk veszélyei, és még egy olyan isten sem volt mentes tőlük, mint Odin.

Nincsenek megjegyzések: