Szálamba szarvángászana

4.91 Szálamba szarvángászana 

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"43. Szarvángászana (4.91)

Ez a póz 12 vinyászából áll. A 8. vinyásza az ászana szthiti. Számos variációja létezik ennek az ászanának. Ezeket két fő csoportba oszthatjuk: szálamba (megtámasztott – könyökök a földön) és nirálamba (támasztás nélküli, a karok egyenesek).

Ezt az ászanát és a következő ászanát (a sírsászanát), melyet majd leírok, nagyon figyelmesen és körültekintően kell gyakorolni, emlékezve a korábbi figyelmeztetésekre. Mielőtt gyakorolnánk ezeket az ászanákat, először meg kell határozni, hogy a test megfelelő egészségi állapotban van-e. Csak azután szabad elkezdeni a gyakorlást. Számos probléma adódhat abból, ha kapkodva kezdjük el a gyakorlást. Sokkal jobb, ha ezeket az ászanákat először megfelelően megtanuljuk egy guru irányítása alatt.

Miközben ezt a két ászanát leírják, a jóga-sásztrák és a szakértők azt mondják, hogy ugyanúgy, ahogy a fejünk és a szívünk a testünk létfontosságú részei, hasonlóképpen ez a két ászana olyan, mint a fej és a szív. Sok szaktekintély mondja, hogy ha rendszeresen és megfelelően gyakorolja ezt a két ászanát, a gyakorló meg fogja tapasztalni a Kundaliní felébredését és felemelkedését. Ennek köszönhetően meg fogja tapasztalni az Ísvara áldásait és elmerül az örök boldogság óceánjában. Ezt mondják a nagy bölcsek.

Vége az Első Résznek"

(A szarvángászanát és a sírsászanát az ászanák kírálynőjének és királyának is nevezik. A szarvángászana az anáhata (szív) és visuddhi (torokcsakra) aktiválásában játszik fontos szerepet, ezért az ászanák királynőjének és az ászanák szívének is nevezik, míg a sírsászana (fejenállás), melynek leírásával a Jóga-makaranda második része kezdődik majd, az ágjá (harmadik szem) és szahaszrára (korokacsakra) aktiválásának elsődleges eszköze, ezért az ászanák királyának és az ászanák fejének is nevezik. A szarvángászana (vállállás) négy változatát ismerjük a vinyásza krama hagyományban. A szálamba szarvángászana a képen is látható változat, melynél a tenyereinket a lapockákhoz támasztjuk, és a könyököket vállszélességben a talajon tartjuk a hátunk mögött.