Az öt követelmény

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


1.20. sraddhá-vírja-szmriti-szamádhi-pragjá-púrvaka itarésám
sraddhá - meggyőződés; vírja - lelkesedés; szmriti - emlékezet; szamádhi-pragjá - a szamádhiból származó intelligencia; púrvaka - megelőzi; itarésám - mások számára.


Mások [a jógik] esetében [az aszampragjáta szamádhit] a meggyőződés, lelkesedés, emlékezet, szamádhi és a bölcsesség (pragjá) előzi meg. 


Az aszampragjáta (tárgy nélküli) szamádhi két kategóriára oszlik. Az 1.19. szútrában Patandzsali leírta azokat, akik a létezésbe jövés szándékát dédelgetik (bhava-pratjaja), és akik ezért nem érik el a felszabadulást, hanem visszatérnek a feltételekhez kötött létbe. ezek nem valódi jógik, és nem a megfelelő jógikus módszeren keresztül érték el ezt a szamádhit. 


A jelen szútrában Patandzsali azokat írja le, akik az előírt erőfeszítés (upája pratjaja), vagyis a jógikus gyakorlat által érik el a tárgy nélküli szamádhit. Ezek a valódi jógik. Öt lépést ír le Patandzsali, amelyeket a korábban említett legfelsőbb elkülönüléssel együtt kell gyakorolni.


Az első lépés a meggyőződés (sraddhá). Meggyőződésre azáltal tehetünk szert, hogy analizáljuk a saját helyzetünket, utána pedig tanulmányozzuk és alkalmazzuk a jógikus filozófiát. Csak akkor lehetünk teljesen meggyőződve, ha teljesen megértjük a jógikus filozófiát az intellektusunkkal. Csupán a homályos érzés, hogy "hátha működik" vagy "lehet, hogy ez nekem való" nem elegendő. Képesnek kell lennünk azt gondolni: "Ez a jelenlegi helyzetem. Meg vagyok kötve. Az elmém rabszolgája vagyok. Emiatt tudatlanságban vagyok és szenvedek. még ha jelen pillanatban jól is érzem magamat, bármelyik pillanatban jöhet a szenvedés a saját halálom, betegségem, a szeretteim halála, előre nem látható szerencsétlenségek stb. formájában. Ezért ki kell törnöm és el kell érnem a felszabadulást. Ez akkor lehetséges, ha a megfelelő attitűddel gyakorlom a jóga lépcsőfokait és ágait. Ezeknek a folyamatoknak a gyakorlása által el fogom érni a felszabadulást, ahogy mások is tették előttem."


Ha valaki így érti meg a jógát, lépésről lépésre, azt meggyőződésnek nevezik. ha nem vagyunk eléggé tisztában azzal, hogy így kellene gondolkodni, akkor többet kell tanulmányoznunk a jógikus filozófiát, például a Jóga-szútrát. 


A második követelmény a lelkesedés, vagy akaraterő (vírja). Még azután is, hogy megértettük a jógát, továbbra is a negatív hozzáállás áldozatává válhatunk, például: "Megértem, de nem akarom belefektetni az energiámat." A helyes hozzáállás a jógához az, ha hajlandóak vagyunk mindent odaadni és nincsenek elvárásaink. Ha rendelkezünk a megfelelő lelkesedéssel, amit Vaszistha Risi "igaz ön-erőfeszítésnek" nevez, akkor nincs más sorsunk azon kívül, amit létrehozunk. A jógikus út követéséhez energiára van szükség. Végső soron meg kell szabadulnunk a feltételekhez kötöttségünktől (a szamszkárától és a vászanától). Mennyi energiát fektettünk be a létrehozására, és mennyi időn keresztül? Ugyanúgy energiára és lelkesedésre lesz szükségünk, ha mindezt fel akarjuk számolni.


A harmadik követelmény az emlékezet. Ha van meggyőződésünk és lelkesedésünk, akkor képesek leszünk elindulni a jóga ösvényén. De néha útközben elveszünk vagy zsákutcába jutunk. A zavart pillanatokban fontos, hogy emlékezzünk arra, mi az, amit csinálunk. Mi a célom? Hogyan jutottam idáig? Hová akarok jutni innen? Hogyan? 


Különösen, amikor elkezdünk sikereket elérni a jógában, gyakran szem elől tévesztjük a célunkat. Lehet, hogy boldogan elkezdünk ragaszkodni az ászanához vagy a pránájámához, miután kényelmessé vált a számunkra. lehet, hogy elveszítjük az érdeklődésünket a jóga iránt, mert észrevesszük, hogy a tanárunk, vagy a körülöttünk lévők nem őszinték. lehet, hogy csalódunk, mert nem tapasztaltuk meg az igazi jógát. Mindezekben az esetekben fontos, hogy emlékezzünk önmagunkra, a törekvésünkre, a célunkra és a helyes módszerre. ez az emlékezés biztosítani fogja, hogy a megfelelő irányban maradunk.


A negyedik követelmény a szamádhi. Itt, mint ahogy a Jóga-szútrában sok helyen, a szamádhi kifejezés az objektív (szampragjáta) szamádhira utal. Ha van meggyőződésünk, lelkesedésünk, és emlékezetünk, akkor csak alkalmazni kell a jóga nyolc ágát, ami az objektív szamádhi gyakorlásában csúcsosodik ki.


Mindenki, aki beteljesíti az eddigi feltételeket, megfelelő gyakorlás után meg fogja tapasztalni legalább az objektív szamádhi alsóbb fokait, amelyeket az 1.17. szútra leír (vitarka). Sok tekintetben az objektív szamádhi a Jóga-szútra fő témája. Később le lesznek írva a különböző szintjei. Az objektív szamádhi a tárgy nélküli szamádhihoz vezető út. 


Az utolsó követelmény a bölcsesség (pragjá) Ennek a szónak nincs jó magyar fordítása. Egészen pontosan azt jelenti: "A tárgyra vonatkozó teljes tudás", ami azt jelenti, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogyan valójában vannak, anélkül, hogy az elménk módosítaná őket. A pragjá kifejezés megtalálható a szam-pragjá-ta (objektív) szamádhi kifejezésben, mivel ebben a szamádhiban tárgyakat tudatosítunk. A bölcsesség (pragjá) vagyis a képesség, hogy tisztán felfogjuk a dolgokat, ahogy vannak, az objektív szamádhi gyümölcse és eredménye. A pragjából származik a diszkriminatív tudás. Abból, hogy úgy fogjuk fel a tárgyakat (beleértve az elmét, egót és intellektust), ahogy vannak, megértjük, hogy nem vagyunk azonosak velük. megtanuljuk, hogy az önvalót, a tudatot, a valódi természetünket nem tartalmazza semmi sem, amit meg tudunk figyelni. Ezt nevezik diszkriminatív tudásnak (vivéka khjátéh), vagyis az az ismeret, ami különbséget tesz az örök és átmeneti, az önvaló és a nem-önvaló, a lényeges és a lényegtelen, a tiszta és a bemocskolható között.


Ez az öt követelmény - a meggyőződés, lelkesedés, emlékezet, szamádhi és a bölcsesség - szükséges ahhoz, hogy sikert érjünk el a tárgy nélküli szamádhiban. Csak akkor vezet a tárgy nélküli szamádhi felszabaduláshoz (kaivalja), ha ezek előzik meg.

Létezésbe jövés

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból: 


1.19. bhava-pratjajó vidéha-prakriti-lajánám
bhava-pratjajah - a születés az ok; vidéha - a test nélküli jógik; prakriti-lajánám - a prakritibe merült jógik. 


A test nélküli jógik és a prakritibe merültek között, ott van a létezésbe jövés szándéka.


Ebben és a következő szútrában, a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhi két típusa kerül megvitatásra. Az 1.20. a tárgy nélküli szamádhinak azt a fajtáját írja le, amelyet jógikus gyakorlás előz meg és a jógi szándéka hozza létre, ami a felszabadulás.


Bizonyos értelemben a felszabadulás alatt a megnyilvánult világ elhagyását vagy azon történő túllépést is jelenti. A Szánkhja-káriká a végső megvalósítást na aszmi-nak ("nem én") nevezi. Ez nem azt jelenti, hogy az én megsemmisül, vagy felszámolódik, ahogyan a buddhizmusban tanítják. A jóga szerint az én és az egoizmus, mint ahogyan az elme is, örök, és sohasem fog megsemmisülni. Igazából azt jelenti, hogy amikor a jógi megvalósítja önmagát a tudatként (purusaként), megszűnik az azonosítása az én-tudattal, az egóval és az elmével.Mivel felülemelkedett azon a tudatlanságból fakadó felfogáson, hogy "Én egy egyéni, elszigetelt lény vagyok ebben a világban", nem mondhatjuk ebben az állapotban, hogy "Én" vagyok a tudat. Csak azt mondhatjuk, hogy a tudat van. 


De még az a kijelentés is, hogy "a tudat van" részlegesen helytelen, mivel a tudatban jelen van a létezés, a nem-létezés, egyik sem, és a mindkettőn túli felfogás is. A Szánkhja-káriká éppen ezért csak azt mondja, hogy "nem-én". Ez nem azt jelenti, hogy megsemmisültem, hanem azt, hogy felismertem önmagamat, mint azt, amit többé nem lehet leírni az én-tudat fogalmaival. 


A nem-én megvalósítása magában foglalja azt, hogy túlmentünk azon, hogy elkülönült, megnyilvánult egyének akarunk maradni. Miért akarnánk cseppek maradni, ha az egész óceán is lehetünk? Csak a félelem és az én-ség kötelékeinek elvesztésének nem-akarása tart vissza, ami a tudatlanságból fakad. 


Egy igaz jógi, aki tanulmányozta, megértette, gyakorolta és megvalósította a jógát, megszabadul a "létezésbe jövés" szándékától, ami a nem-én ellentéte. A létezésbe jönni azt jelenti, hogy fenntartjuk a vágyunkat, hogy elszigetelt egyénként folytassuk a létünket, bár jobban kéne értenünk a helyzetünket. A tradicionális felfogásban ez azt jelenti, hogy újra és újra fogunk reinkarnálódni a tudatlanságunk miatt. Az igaz jógi felülemelkedik ezen a vágyon, mivel a megnyilvánulás iránti vágy összeütközésbe kerül a tiszta tudat eksztázisával. 


A szútrában kódolt számos üzenet egyike ez: "Azok között, akik nem gyakorolták a jógikus folyamatokat jógikus szándékkal, jelen van a vágy a jövőbeni újraszületésre." Utána ezeket a jógikat két alkategóriára osztják, vagyis a test nélküliekre, és a prakritibe merültekre. Mindkét helyzet nagyon fejlett misztikus állapot, amelyeket nagyon hosszú ideig meg lehet tartani. De mivel ezekben az állapotokban a tudatalatti benyomások (szamszkárák) nem törlődnek, és mivel a jógi nem emelkedik felül az én-tudaton, ezeknek az állapotoknak a megtapasztalói idővel visszaesnek és újra az elme és az egó fogságába kerülnek. 


A szútrában leírt első kategóriába a test nélküliek tartoznak. Ezek olyan erőteljes élőlények, akik a fizikai test iránti szükség nélkül is tudnak létezni. Tradicionálisan például isteneknek tartják őket. Amikor Indiában az "istenek" kifejezést alkalmazzák, azt nem szabad összetéveszteni a keresztények istenével vagy az iszlám Allahjával, vagy az upanisadok Brahmanjával, mert mindezeket a kifejezéseket csupán egyes számban használják, vagyis csak egy Isten lehet. A védikus India isteneit inkább a görögök félisteneihez (Zeusz, Kronosz, Héra, Afrodité, Apolló stb.) vagy a rómaiak isteneihez (Jupiter, Szaturnusz, Mars, Vénusz, Merkur stb.) vagy az ősi germán istenekhez (Thor, Wotan, Loki, Odin, Freya stb.) lehetne hasonlítani. 


A védikus istenségek a természeti erők képviselői. Varuna, mint Neptun, az óceán képviselője; Indra, mint Thor, a villámot képviseli; Agni, mint Loki, pedig a tüzet. A védikus istenségek bizonyára rendelkeznek a létezésbe jövés szándékával. Amikor az ősi teremtési himnuszokat olvassuk, akkor rájövünk, hogy az "istenek" élete meglehetősen emberi volt, valójában sokban hasonlított a modern szappanoperák egyes szereplőinek életéhez. Egyértelműen nagyon különböznek Isten, Allah vagy Brahman jellegétől, akinek nincs terve, szándéka, és nem kell létrejönnie, mert Ő maga a tiszta létezés.


Patandzsali és Vjásza megértése szerint az istenek az aszampragjáta szamádhi nagyon hosszan tartó és erőteljes állapotában vannak. De mivel a megmaradt tudatalatti benyomásaik (szamszkáráik) nem törlődtek, és mivel a hosszan tartó élvezet állapotában léteznek, nem vágynak a megszabadulásra. A megszabadulás iránti vágyhoz az élvezet és a szenvedés megfelelő keverékére van szükség, mint az emberek esetében. Amikor az istenek lehetősége lejár, egy kevesebb hatalommal járó, feltételekhez kötött állapotba esnek vissza.


A másik említett kategória a prakriti-laja, ami a természetben (prakriti) elmerültekre utal. Ez megint csak a tárgy nélküli szamádhi nagyon fejlett misztikus állapota. A prakriti a világ megnyilvánulatlan forrása, amiből ez az egész hatalmas univerzum létrejön. De mivel a prakriti nem megnyilvánult, ezért nem egy tárgy. Az olyan kifejezések, mint az "Egy voltam mindennel", "Egy voltam mindennek a forrásával", "Benne voltam mindenben" erre az állapotra utalnak. Egyes modern tanárok megélték ezt az élményt, és ezt tanítják, de ez nem fog elvezetni a felszabaduláshoz és ez nem a hagyományos jóga. 


A felszabadulás abból származik, hogy megvalósítjuk önmagunkat, mint a tudat, ami teljesen más, mint a megnyilvánulások forrásával (prakritivel) való egybeolvadás, Mivel a prakriti az örökké létezésbe jövő elv, a vele történő egybeolvadás a létezésbe jövés, más szavakkal a tervezés szándékát eredményezi. Ettől is el kell különülni, és abban kell megállapodni, ami örök, meg nem teremtett, bemocskolhatatlan és változatlan - a tudatban.


Most már tudjuk, hogy különböző misztikus állapotok vannak, és egyesek közülük zsákutcák. Ha figyelmesen tanulmányozzuk és megvalósítjuk a jógikus igazságot, akkor meg tudunk maradni a felszabaduláshoz vezető közvetlen úton. A következő szútra pedig elmagyarázza, hogyan.

A misztikus megtapasztalás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


1.18. viráma-pratjajábhjásza-púrvah szamszkára-sésó 'njah
viráma - megállítás; pratjaja - az elme tartalma; abhjásza - folyamatos gyakorlás; púrvah - megelőző; szamszkára-sésa - amiben csak a nyomok maradnak; anjah - a másik.


A másik [az aszampragjáta szamádhi] az elme hullámzásainak lecsendesítésének gyakorlásából származik, és csak halvány nyomokat hagy a tudatalattiban.


Most Patandzsali a második, magasabb rendű szamádhit határozza meg, amit ebben a szövegben tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhiként említ.


Ez a szútra az 1.12. szútra definícióját követi és részletezi. Minden alkalommal, amikor az elme hullámai huzamosabb időre felfüggesztődnek (niródha), akkor tárgy nélküli szamádhiban vagyunk. Más szavakkal, ha a tárgy nélküli szamádhi állandóvá válik, akkor az elme állandóan felfüggesztett állapotban van, ami maga a felszabadulás.


Ezt a hatást csak a tárgy nélküli szamádhi adja, mivel mindaddig, amíg az elme egy tárgyon nyugszik, mint az objektív (aszampragjáta) szamádhiban, az elme hullámai koncentráltak (ékágra), de nem felfüöggesztettek (niródha). Ezért az objektív szamádhi nem képes felszabadulást eredményezni. 


Mint ahogyan a tóba dobott kő hullámokat kelt, és eltorzítja a felszínét, az elmében lévő tárgy is gondolati hullámokat kelt, amelyek, még ha egy pontra is vannak kihegyezve (ékágra), megfodrozzák a az elme tavának felszínét. Ebben az esetben pedig nem tudjuk az önnön természetünkön való elmélkedésre használni. Csak a tárgy nélküli szamádhi fogja megmutatni valódi természetünket.


Vjásza azt mondja, hogy az 1.16. szútrában említett legmagasabb elkülönülés a szamádhi elérésének módja. Ez egy paradoxon. Az 1.16. szútra azt állítja, hogy ez a legmagasabb elkülönülés a tudat megismerésének eredménye. De magát a tudatot csakis a tárgy nélküli szamádhin keresztül tapasztalhatjuk meg. Ezzel a paradoxonnal kapcsolatban a következőt kell megérteni: a misztikus megtapasztalást, ami a tárgy nélküli szamádhi átmeneti formája, egyáltalán nem lehet erőltetni vagy elérni. Nem úgy történik, hogy hogy ha ezt vagy azt tesszük, akkor elérjük a misztikus élményt. Mivel a misztikus élmény erőteljesen függ a kereső tudatalatti kondicionáltságától, vagy modhatni annak hiányától, semelyik ponton sem lehetünk biztosak benne, hogy pontosan mi hozza létre ezt a megtapasztalást egy bizonyos személyben. Ez a Jóga-szútrában is visszatükröződik a számtalan különböző ajánlott technika formájában. Másrészről viszont, a misztikus megtapasztalással kapcsolatos kiszámíthatatlanság eleme ahhoz a hiedelemhez vezetett, hogy isteni kegyen keresztül lehet megkapni.


Amikor valaki átél egy ilyen tapasztalást, akkor tudja, hogy semmi, amit valaha az életben csinált, nem hozhatta azt létre. Az emberi lény túl parányi ahhoz, hogy ilyen pompát képes legyen megnyilvánítani. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy ez a leírhatatlan dolog megtörténhessen.


A legmagasabb elkülönülés és az elme lecsendesítése segítő eszközök, de nem tekinthetjük őket kiváltó oknak. Inkább meghívók. Amikor a vendég (az aszampragjáta szamádhi, vagyis a futó pillantás) megérkezik, megismerjük a tudatot. Ebből az ismeretből származik az állandó legfelsőbb elkülönülés, ami a tudatban való állandó megszilárduláshoz, vagyis a felszabaduláshoz vezet. 


Mielőtt ez megtörténik azonban, még egy pillangtást kell vetnünk az elmére. Ahogy rámutattunk, az elme tudatos aktivitásból áll, amit gondolati hullámoknak (vritti) nevezünk, és tudatalatti aktivitásból, amit tudatalatti benyomásnak (szamszkára) nevezünk. A tudatalatti benyomások a gondolataink és cselekedeteink eredményei.  A misztikus élmény (az aszampragjáta szamádhi rövid pillantása) felfüggeszti az elmét, vagy az elme felfüggesztéséből fakad, de nem semmisíti meg a tudatalatti kondicionáltságunkat. Ezért van az, hogy amikor vége a szamádhinak, az elme újra megnyilvánul a maradék kondicionáltságából.


Nem szabad csalódottnak lennünk, amikor ez megtörténik. Túl nagy elvárás lenne az, hogy egy kezdeti egy órás tárgy nélküli szamádhi minden kondicionáltságot felszámoljon. Meggyőződéssel folytatni kell az utunkat.


Amikor a tárgy nélküli szamádhi folyamatossá válik, akkor megsemmisíti a konicionáltságot és elpusztítja a szenvedés úgynevezett magjait. A magokból újabb, tudatlanságban végrehajtott tettek, valamint a gunák megnyilvánulásai iránti szomj, vagyis az élet iránti szomj származhat. Ezt nevezzük nirbídzsa (mag nélküli) szamádhinak. Erről későb részletesebb beszélünk majd."   

A szamádhi négy fajtája

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"Mondjuk azt, hogy a megfontolt szamádhit kellene gyakorolnunk a Holdra vonatkozólag, ami egy durva tárgy. A megfontolás azt jelenti, hogy a szamádhi közben a Holddla kapcsolatos összes koncepción elmélkedünk. Például, miközben a Holdra koncentrálunk, az ezüstös fényére, egy tóban visszatükröződő képére, a sűrűségére, felszínére, a pályájára, az árapályra és a testnedveinkre gyakorolt hatására, és a holdkórossággal való összefüggésére gondolunk. Ennyi az egész. Patandzsali meglehetősen alacsonyra helyezi az első mércét. Ha az elménk elérte a tárggyal, vagyis a Holddal való egységet (szamápattit), miközben kizárólag a holddal kapcsolatos gondolatok foglalkoztatják, és semmi más, Patandzsali értelmezésében ez technikailag már szamádhinak tekinthető. 


A következő lépést azután tesszük, hogy az elsőt elértük. Az elmélkedő szamádhiban finom tárgyakra koncentrálunk. ezek olyan tárgyak, amelyeknek nincs fizikai megjelenésük, mint például a hang,a  szív lótusza, a fény a koponyában, vagy egy gondolat. Az első szamádhiban a megfontolást gyakoroltuk, ami egyetlen kizárólagos tárgyra irányuló mély koncentrált gondolkodást jelent. Az elmélkedő szamádhiban elmélkedünk, vagy kontemplálunk, ami egy sokkal mélyebb, finomabb szintű tevékenység. Sokkal inkább olyan, mintha befogadóképessé válnánk, hogy a valós jelentés megnyilvánuljon. Ezt a fajta szamádhit akkor alkalmazzuk, amikor meg akarjuk érteni a Jóga-szútra mögötti koncepciók valódi jelentését. Nem tudjuk megragadni, vagy az uralmunk alá hajtani őket, de addig kell elmélkednünk, amíg a valódi jelentés fel nem tárul.


Az objektív szamádhi harmadik típusát gyönyörteli (ánanda) szamádhinak nevezik. Miután megértjük a finomabb tárgyakat, gyönyört tapasztalunk. Azért tapasztaljuk, mert ezzel a megértéssel együtt jár a szabadság futó pillantása. Azt mondhatjuk, hogy ezen a szinten értjük meg azt, hogy egy napon elérjük a felszabadulást. Ebből spontán gyönyör származik. Ha a szamádhit erre a tárgyra, a boldogság érzésére irányítjuk, akkor az a gyönyörteli szamádhi. Ez a szamádhi magára az érzetre irányul. 


Az objektív szamádhi negyedik típusa az én-tudatra koncentrál. Ki az, aki azt állítja, hogy "gyönyört tapasztalok"? A negyedik típusban pontosan erre a én-tudatra koncentrálunk. Elsőre furcsának tűnhet az, hogy az én-tudaton meditálunk, ami az egoizmus funkciója. De ez nem azt jelenti, hogy azon meditálunk: "Milyen csodálatosan nagy egóm van." Az egoizmuson való meditáció valami mást jelent. A jógában először a test megfigyelését tanuljuk meg. Amikor ez a megfigyelés megszilárdult, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem egy megfigyelő, aki független a testtől. Máskülönben nem tudnánk megfigyelni a testünket. A következő lépés az, hogy megfigyeljük a gondolatainkat. Amikor ebben a megfigyelésben is megszilárdulunk, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk azonosak a gondolatainkkal, mivel el tudunk különülni tőlük, és meg tudjuk figyelni őket, mint egy idegen ember gondolatait. Kik vagyunk akkor, ha nem vagyunk azonosak a testünkkel és az elménkkel (a manasszal, a gondolkodó princípiummal)? Az az elv, amely a test és az elme birtokosának tekinti magát, az ahamkára (egó). Azt a funkciót, amit a látó (tiszta tudat) és a látható (elme) hibás összevegyítéseként hajt végre, nevezzük egoizmusnak vagy én-tudatnak (aszmitá). 


Az objektív szamádhi e negyedik fajtájában a meditációt erre az én-tudatra (aszmitá) koncentráljuk. ennek a meditációnak tisztának kell lennie, nem keveredhet olyan motívumokkal, mint "nagy vagyok" vagy "rossz vagyok". Ha fenn tudjuk tartani a szamádhit a tiszta én-tudaton, anélkül, hogy bármiféle megfontolás vagy gondolat felébredne bennünk azt illetően, hogy kik vagy mik vagyunk, több alapvető felismerésre is szert teszünk. Az egyik az, hogy az egoizmus a tudatlanságon, vagyis önmagunk ismeretének a hiányán alapul. Ha mélyre megyünk az egoizmusban, akkor azt találjuk, hogy az intellektusból származik. Ha rátaláltunk az intellektusra, akkor fel fog ébredni benne a diszkriminatív tudás azt illetően, hogy mi az, ami valóságos, és mi az, ami nem. Ebből idővel felébred a tudat (purusa) megvalósítása, ami a felszabadulást jelenti. Ezt a legutóbbi állapotot a következő szútrában ismerteti."

Csak lenni

‎"Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső." (Márai Sándor)

Valamiért mindig érdemes élni. És valahol a jóga pontosan erről szól, legalábbis Patandzsali megfogalmazása szerint, hogy a fókuszt átirányítjuk arról, hogy "valami akarok lenni" arra, hogy "csak lenni és tapasztalni". A lélek ugyanis eredeti formájában csupán a szemtanú, és mentes mindazoktól a hamis azonosságoktól, amiket felveszünk a szamszára, vagyis a reinkarnációs körforgás során. Patandzsali azzal a hasonlattal él, hogy a lélek olyan, mint egy kristály, amely a mögötte lévő rózsa képét felnagyítja és továbbsugározza. A kristály maga színtelen és átlátszó, mivel a tudat egy anyagi minőségektől mentes, "átlátszó" energia.

A filozófiai megközelítések közül az advaita azt hangsúlyozza, hogy a kristály akkor ragyog fel eredeti pompájában, ha nincs mögötte semmi, míg a vaisnava filozófia szerint a kristály mögötti lelki tartalom, vagyis a lélek lelki változatossága adja az igazán szép képet. Patandzsali azonban csak annyit állít, hogy a mögötte lévő kép, akkor is, ha lelki, és akkor is, ha anyagi, nem befolyásolja magát a kristályt. Csupán a külső szemlélő azonosítja a kristályt a mögötte lévő képpel, és mivel ezt az azonosságot visszatükrözi a kristályra, a lélek maga is azonosnak gondolja magát ezekkel a képekkel. 

A "csak létezés" egy passzív helyzetnek tűnik, de igazából nem az. A jóga szó egyik fordításában is az összekapcsolódást jelenti, vagyis az átlátszó kristály szerves kapcsolatba tud kerülni a meditáció vagy a szamádhi tárgyával. Ez azonban csak akkor tud megvalósulni, ha a fókuszát a meditáció tárgyára irányítja önmaga helyett. És ekkor az élőlény számára eltűnnek az olyan megfontolások, hogy boldog/boldogtalan, tökéletes/tökéletlen, helyes/helytelen, igaz/hamis stb., mert nem önmaga minősítésére koncentrál, hanem a meditáció tárgyával történő szerves egyesülésre koncentrál. A meditáció tárgya lehet Isten, a személytelen Abszolút, vagy valamilyen anyagi megnyilvánulás, ami végső soron szintén isten energiája, de Patandzsali azt is megemlíti, ahogy a következő szútrákból látni fogjuk, hogy a szamádhi magasabb formájában a tárgy megszűnik létezni, vagy jelentőségét veszíti, mert a gyakorló tudata egyesül a szamádhi állapotával, és önmagában a tiszta tudatként való létezés boldog érzése tölti el, amelynek nincs oka, eleje, vége, csak VAN. Nem könnyű elérni ezt az állapotot, és aki még nem érte el, az maximum csak feltételezésekbe bocsátkozhat azt illetően, hogy milyen is "csak lenni". 

Egyesek még az aszampragjáta szamádhin túli tudatállapotokról is beszélnek, én nem tudom megítélni, hogy mi hol van, vagy melyik magasabb rendű a másiknál, legfeljebb ha ott leszek, akkor majd elmondom. De az eléggé egyértelműnek tűnik, hogy az eredménycentrikus mentalitástól valahol útközben lassacskán meg kell szabadulni, mert az is egy akadály lesz a "csak levés" állapotának elérésében. Amikor boldogok akarunk lenni, akkor van egy elképzelésünk arról, hogy mi a boldogság, és van egy megértésünk arról, hogy jelen pillanatban nem abban az állapotban vagyunk. A boldogságképünk azonban menet közben számtalanszor megváltozhat, és oda lyukadhatunk ki, hogy délibábként kergetjük az ideális boldogságot, mert bármit is érünk el, azt még mindig nem fogjuk a tökéletes boldogságként felfogni.

Ugyanez a helyzet a tökéletességgel. Van egy eszményképünk, hogy számunkra mi a tökéletesség, és érzékeljük, hogy most nem vagyunk azok. Ismét valamilyen hiányérzetet élünk át. A "csak levés" állapota az az állapot, amikor ez a hiányérzet megszűnik, és függetleníteni tudjuk magunkat a külső körülményektől, amelyek a kettősségek közé próbálnak beszorítani minket. Amikor tehát azt mondom, hogy a boldogság csak választás kérdése, akkor valójában azt értem alatta, hogy amikor sikerült megszabadulnunk a boldogság/boldogtalanság, tökéletesség/tökéletlenség stb. kettősségeitől, akkor éljük át a teljesség állapotát, ahol nem kell semmit tennünk vagy nem tennünk, lehetünk aktívak vagy passzívak, de mégsem érzünk hiányt semmiben, és nem érezzük úgy, hogy a választásaink teljesebbé vagy kevésbé teljessé teszik az állapotunkat. 

A jóginak igazából mindeggyé válik egy idő után, hogy benne van-e a szamszárában, vagy nincs, hogy miképpen változnak az életkörülményei, hogy külső szemlélődő számára látszólag örömteli vagy szomorú események történnek az életében, mert ő csak van,. és teszi a dolgát, anélkül, hogy ragaszkodna a tettei eredményéhez, vagy éppen ahhoz, hogy ne tegyen meg valamit. A végére pedig egy nótát is bevágtam, kellemes levést mindenkinek!

Objektív szamádhi

Újabb részlet Gragor Maehle Jóga-szútra kommentárjaiból:


"1.17. vitarka-vicsáránandászmitánugamát szampragjátah


vitarka - megfontolás; vicsára - elmélkedés; ánanda - gyönyör; aszmitá - én-tudat; anugamát - összekapcsolódása által; szampragjátah - objektív.


Az objektív (szampragjáta) szamádhi a megfontolással, elmélkedéssel, gyönyörrel és én-tudattal összekapcsolódó szamádhi.


(Megjegyzés: talán pontosabb lenne a "szampragjáta" szó fordításánál a "tárggyal rendelkező" kifejezés használata, de mégis az "objektív" kifejezést fogom használni a rövidség kedvéért. Az "aszampragjáta" (objectless) szó esetében viszont, bár ez az ellentétpárja, a "tárgy nélküli" kifejezést fogom használni.)


"Miután Patandzsali megmutatta az elme lecsendesítésének mikéntjét,, most definiálja a szamádhi két fajtáját. Az első szútrában (1.1.) megtudtuk, hogy a jóga kifejezés gyöke azonos a szamádhiéval (judzsír szamádhau). Vjásza szinonimaként használja a jóga és szamádhi kifejezéseket, és sokszor szampragjáta jógáról beszél szampragjáta szamádhi helyett. 


A második szútrában, Patandzsali a jógát a gondolati hullámzás felfüggesztéseként (niródha) határozta meg. Ez azt jelenti, hogy a jóga valódi állapota a magasabb, tárgy nélküli szamádhi (aszampragjáta), ami egyben a jóga célja is. Az első szamádhi az út, amelyik a másodikhoz vezet. Patandzsali legtöbb szútrájában az első szamádhit útnak tekinti a másodikhoz, ami a felszabadulás.


Az első szamádhi a szampragjáta nevet viseli. A "sza" azt jelenti, hogy "-val, -vel", a pragját pedig gyakran "bölcsességnek" vagy "bepillantásnak" fordítják. Ez az intellektus azon képességére utal, hogy a dolgokat önnön valójukban tapasztalja meg. Ebben a kontextusban a pragjá egy tárgyról való tudatosságot jelenti. A szampragjáta legjobb fordítása a tudatos szamádhi, de tárggyal rendelkező szamádhinak is nevezhetjük. Ez azt jelenti, hogy ebben a szamádhiban az intellektus tudatos. A "tudatos" kifejezés azt jelenti, hogy az intellektus bizonyos tárgyakra koncentrál vagy azoknak van tudatában.


A szamádhi magasabb fajtája az aszampragjáta szamádhi - tudatfeletti szamádhi - amelyben túl vagyunk a tárgyakra irányuló tudatosságon és önmagában a tudatban nyugszunk. Ezt tárgy nélküli szamádhinak is nevezhetjük. bizonyos fordításokban a "tudattalan szamádhi" kifejezést használják, ami meglehetősen zavaró, mert ebben az állapotban egyek vagyunk önmagával a tudattal. A hippi-nemzedék  "kozmikus tudatnak" nevezte ezt az állapotot, ami jobban leírja, mint a "tudattalan szamádhi". Mivel sokat fogunk beszélni erről a két szamádhiról, a "tudatos" és "tudatfeletti" kifejezések folyamatos használata idegenszerűen hatna, ezért az "objektív" és a "tárgy nélküli" szamádhi kifejezésekkel helyettesítettem őket, ami sokkal kézenfekvőbb. Ne feledjük azonban, hogy itt ezeket a pontosabb fordításokat  értjük alatta.


Ebben a szútrában patandzsali az objektív szamádhit határozza meg. Miközben ezt teszi, a mélység négy szintjét írja le, amit attól függően lehet megtapasztalni, hogy milyen külsődleges vagy bensőséges a tárgy, amin meditálunk.


Az első lépés a megfontolás (vitarka), a szamádhi nagyon kezdetleges formája. Valójában gyakran vitarka dhjánának - megfontolt meditációnak is nevezik. A meditáció és a szamádhi határvonala nem szigorú, hanem folyamatos. A megfontolt szamádhi azt jelenti, hogy egy fizikai tárgyra koncentrálunk, amit a jógában durva tárgynak neveznek. A "tárgy" kifejezés használata félrevezető lehet, mivel a jógában a tiszta tudatosságon kívül minden mást tárgynak neveznek. Még az intellektus és az egó is tárgyak. A tudatosság nem tárgy, mivel az az alany, a megfigyelő."

A fény felé

Ma éjszaka egy furcsa álmom volt. A víz alatt úsztam, vagy inkább lebegtem egy nagy medencében, és annyira belefeledkeztem a lebegésbe, hogy csak süllyedtem lefelé, és elfelejtettem, hogy levegőt is kellene vennem. Hirtelen elfogott a légszomj és a pánik, hogy nem érek fel a víz tetejére, mielőtt levegőt kell vennem. Csak kapálóztam, törtettem a nagy világosság felé, és pont, amikor elértem volna, akkor zihálva felébredtem, és jó néhány lélegzetvétel után nyugodtam csak meg, hogy az egész csak egy álom volt. 


Nem tudom mire vélni az egészet, mert nem nagyon érzékelem, hogy valamilyen fullasztó életkörülmény vagy kapcsolat lenne jelen az életemben. Munkából túl vagyok ugyan vállalva egy kicsit, és ez néha fojtogató súlyként nehezedik a vállamra és a mellkasomra. De hát mindig is ilyen voltam, sokkal többet terveztem be magamnak, mint amennyire a kapacitásomból futotta, pedig egyesek szerint energiabomba vagyok. 


Szerintem az ember életében a kapcsolatok a legfontosabbak, azokkal, akiket szeretünk, akikben megbízunk, akikre az életünket is rá mernénk bízni. Vannak persze olyan kapcsolatok, amelyek fojtogatják az embert, de hát erre is azt lehet mondani, hogy az ő saját választása, hogy hagyja-e magát fojtogatni, illetve ha pedig ő maga ilyen típus, hogy rátelepszik másokra, akkor neki kell változtatnia önző mentalitásán, mert ezáltal is a saját boldogságérzete fejlődik.


Ahhoz, hogy az ember boldog tudjon lenni egy kapcsolatban, legyen szó akár szerelemről, barátságról, vagy más jellegű kapcsolatról, meg kell tanulnia bízni a másikban. Bízni abban, hogy a másik fél szereti, és nem fog szándékosan úgy cselekedni, hogy fájdalmat okozzon neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz fájdalom, hiszen az ember öntudatlanul is cselekedhet vagy éppen nem cselekedhet úgy, hogy az a másik félnek rosszul essen. Ilyenkor választhatjuk azt, hogy megsértődünk, vagy azt is, hogy bosszút állunk, de ezáltal önmagunkban és a szeretett másik félben is bizalomvesztés fog bekövetkezni, amit nagyon nehéz helyrehozni.


A legjobb és legnagylelkűbb lépés az, ha megértjük, hogy a másik nem akart megbántani bennünket, mert szeret, és megbocsátjuk neki azt, amivel megbántott. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hívjuk fel a figyelmét arra, hogy nekünk hogyan esett az a dolog, de nem kezdünk el neheztelni rá, főleg, ha egyértelmű, hogy nem állt szándékában fájdalmat okozni.


A kisgyerekek példáját szokták felhozni, akik bíznak abban, hogy az anyjuk feltétel nélkül szereti őket, és elnézi neki, ha véletlenül megüti, belerúg vagy megkarmolja, megharapja. A szeretet azt is jelenti, hogy türelmesek vagyunk, önzetlenek, és alárendeljük a személyes vágyainkat annak, hogy a másik felet mi teszi boldoggá. Persze egy kapcsolat akkor működik, ha mindkét fél kölcsönösen odafigyel a másik igényeire. Minél önzőbbek vagyunk egy kapcsolatban, annál több lesz a konfliktus, és annál hamarabb leterheljük annyira a kapcsolatot, hogy egyik vagy mindkét fél úgy gondolja, hogy nem érdemes fenntartani, mert sokkal több szenvedést okoz, mint amennyi örömet. 


Egy szeretetteljes kapcsolat olyan, mint az evés. Ha túl sokat, vagy túl keveset eszel, akkor nem leszel egészséges, és ha nem a megfelelő dolgokat eszed a megfelelő időpontban, akkor a szervezeted nem fogja megköszönni, nem tudja megemészteni, és az evés az öröm forrása helyett, a szenvedés és a betegség forrása lesz. Az evés és a kapcsolatok közötti összefüggést már sok mindenki megfigyelte, és rájöttek, hogy amikor egy embernek nem boldogok és kiegyensúlyozottak a kapcsolatai, akkor az evéshez fűződő viszonya is zavart szenved. 


Természetesen a megoldás mindig azzal kezdődik, hogy elfogadjuk önmagunkat, megtanuljuk szeretni önmagunkat, mert ha mi sem tudjuk elviselni önnön természetünket, akkor nehéz másoktól elvárni ugyanezt. Ha kiegyensúlyozottá válik a kapcsolatunk önmagunkkal, akkor lefektettük az alapokat ahhoz, hogy egészséges, boldog kapcsolatokat tudjunk kialakítani másokkal, és teljesebb emberként haladhatunk együtt a fény felé. 

Napforduló-riport: Panni és az Akro-jóga

A Napforduló Jógafesztiválra történő ráhangolódás-képpen egy kis interjú-sorozatra vállalkoztam a fesztiválon megjelenő jógaoktatókkal és zenekarokkal, csupáncsak azért, hogy némileg megismerjétek őket, mielőtt eldöntitek, hogy máshol lesztek június 17-én. Remélem persze, hogy már rég eldöntöttétek, hogy érdemes ott lenni és kipróbálni az atmás oktatók óráit, illetve belehallgatni vagy akár be is kapcsolódni a zenélésbe. Első riportalanyunk Panni, vagyis Pákh Anna. 

G: Hogy találkoztál a jógával, mi volt az első élményed?

P: Az első élményem húsz éves korom körül volt, volt egy ingyenes lehetőség, és megnéztük, milyen a jóga. Mint sokan, én is valami lassú mozgásra számítottam, de elsőre is már dinamikus órára kerültem be, ami nagyon megtetszett. Pár hónap után azonban kimentünk Algériába, ahol nem túl sok lehetőség volt, közben pedig jöttek a gyerekek, és akkor otthon DVD-ről tudtam csak jógázni. A második gyerek után kerestem valami intenzív mozgást, Szabó Andi gyerekkori barátnőm pedig az Atma Centert ajánlotta, ahová ő is járt jógázni. Szerelem volt első látásra az  Agni jóga és nagyon hamar jött az Astanga, ami máig a gyakorlásom fő pillére. A melegből egy kicsit kiszerettem azóta, de a jógából nem.

G: Jelen pillanatban mi a kedvenc gyakorlási rendszered?

P: Nagyon szeretem az astangát, de egy-egy Vinyasa Flow, vagy másmilyen órához is kedvet kapok. Négy astanga mellett egy héten egyszer  valami lágyabb gyakorlás esik jól, pl Synergy. 

G: Első oktatási élményed?

P: Ha már jógáztam és ott volt egy csomó gyerek, elvégeztem a gyerekjóga-oktatói tanfolyamot, és elkezdtem gyerekjóga-órát tartani, ami annyira azért nem jóga, inkább egy gyerekfoglalkozás a jóga szellemében. Otthon tartottam nálunk az órákat, de egy idő múlva a saját gyerekeim már kifogásolták, más gyerekek viszont nagyon szerették. Az akro-jóga is kapcsolódik ezekhez a foglalkozásokhoz, mert hogyha én otthon a fiaimmal jógázom, akkor az már rég nem gyerekjóga, hanem akro-jóga. A gyerekekkel sok mindent könnyedén meg lehet csinálni a nagy súlykülönbség miatt, és akárhol végezhető. Az Akro-jógával is itt találkoztam az Atma Centerben, egy szilveszteri Akro Jam során. Az is megtetszett.  Az akro-jógánál az az érdekes, hogy megtalálod-e azt a pontot, hogy még jóga maradjon. Hogy a két ember tudjon figyelni egymásra és egy kicsit befelé, és ne váljon egy túlzottan oldott ugrándozássá. Az akro-jógában fontos az összeszedettség, mert egy nagyon vidám dolog, és ezért könnyen el tud szállni az ember figyelme.

G: Milyen szerepet szánsz az akro-jógának egy jógás életében?

P: É nem egy napi szintű gyakorlásnak tekintem az akro-jógát, inkább habnak a tortán. Ad egy új színezetet a jógának, a gyakorlásnak, és amikor van egy mélyebb megértésed egy ászanáról, akkor jó azt így párban is kipróbálni. 

G: Akkor majd együtt vidámkodunk a Napforduló Jógafesztiválon. Várunk mindenkit szeretettel!

Upavista kónászana

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:


Upavista kónászana (ülő szögtartás)
Dristi: orhhegy (nyolcadik vinyásza), felfelé (kilencedik vinyásza)


Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Terpesszük szét a lábainkat olyan mértékben, hogy éppen hogy elérjük a lábaink külső oldalát, ami 90 és 120 fok között bármit jelenthet. 


Ha nem érjük el a külső lábélünket, bármilyen szögben is van a lábunk, akkor fogjuk meg a nagylábujjainkat. A kezdők eleinte be is hajlíthatják a térdüket, hogy elkerüljék a derék kidomborodását, és ráülhetnek egy összehajtogatott takaróra, hogy jobban ki tudják használni a gravitációt az előrenyújtózkodáshoz. 


A lábainkba kapaszkodva, emeljük meg a törzs teljes elülső oldalát. húzzuk be az alhast és homorítsunk a derekunkkal. Emeljük ki a mellkast, miközben a lapockákat lefelé húzzuk a hátunk mentén.


Astau: Kilégzésre döntsük előre a törzset. Dolgozzunk erősen a lábakkal, húzzuk felfelé a térdkalácsunkat és a sarkunkat nyomjuk bele erősen a talajba, hogy védjük a keresztszalagokat és a hamstring eredését az ülőcsontoknál. Tartsuk a combokat semleges helyzetben, úgy, hogy a térdek és a lábfejek egyenesen felfelé nézzenek. Dőljünk előre, amilyen messzire csak tudunk, miközben a hátunkat egyenesen tartjuk. 


A póz célja az, hogy egyensúlyba hozzuk az alapvető vájuk (életlevegők) áramlását a törzsben. A különböző életlevegő-áramlatokat az upavista kónászana segítségével lehet kiegyensúlyozni. Ebből a szempontból fontos, hogy ne szegjük le az állunkat a padlónak, hanem egyenletesen nyújtózkodjunk előre és lefelé a szegycsonttal. A gerinc belső integritását fenn kell tartani, mintha még mindig állnánk. Tartsuk ki ezt a vinyászát öt légzésig.


Nava: Belégzésre nyújtsuk ki a karjainkat, emeljük fel a törzset, miközben továbbra is a lábainkba kapaszkodunk. Kilégzésre dőljünk előre, és vegyünk egy kis lendületet. belégzésre gördüljünk fel és egyensúlyozzunk az ülőcsontokon.


A gyakorlottabb tanítványok megpróbálhatnak a lábaikba kapaszkodni felfelé menet. Ehhez hajlékonynak kell lenni az előrehajlításokban és erős alsó hátizomzattal kell rendelkezni. Hirtelen emeljük fel a törzset csípőfeszítés segítségével. Amikor a karok majdnem egyenesek, akkor nyomjuk a lábainkat a földbe a nagy farizom és a hamstringek segítségével. Ha a lábak felemelkedtek, akkor folytassuk a  mozdulatot, és a csípőfeszítő izmok segítségével emeljük még magasabbra a lábainkat. Segítsünk rá a karokkal, és húzzuk a lábainkat a függőleges felé. Billentsük hátra a fejünket a lendület megállítása és az egyensúly megtalálása érdekében. 


Ha ezzel a módszerrel nem megy, akkor változtassuk meg a fogást a nagylábujjakra. Mág könnyebb változat az, amikor elengedjük a lábujjakat, és hozzáemeljük az egyenes lábainkat a kezeinkhez. Egy másik megoldás kezdők számára, hogy felülnek egyenes háttal, majd a térdeiket odahúzzák a mellkashoz, mint a návászana előkészítésében. Fogjuk meg a lábujjainkat, vagy a külső lábéleket, és utána egyenesítsük ki a lábainkat, amennyire tudjuk, miközben a hátunk egyenes marad. A pózban a fókuszt a gerinc egyenességén tartsuk, ne pedig azon, hogy mennyire egyenes a lábunk. Nincs értelme kinyújtani a lábunkat, ha közben domborítjuk a derekunkat, és beesik a szegycsont. Tartsuk ki ezt a vinyászát is öt légzésig. Kilégzésre zárjuk a lábunkat, és helyezzük a tenyereinket a talajra. 
Dasa: belégzésre emelkedjünk ki. 
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya."

Harminc trillió reinkarnáció

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"1.16. tat-param purusa-khjátér-guna-vaitrisnyam

tat - az; param - a legmagasabb; purusa-khjátéh - a purusa valódi ismerete; guna-vaitrisnyam - a gunák megnyilvánulásai iránti szomjtól való mentesség.

A legmagasabb elkülönülés, ami az önvaló ismeretéből fakad, a gunák megnyilvánulásai iránti szomjtól való mentesség.

Az elkülönülés legmagasabb formáját nem lehet elérni, hanem önmagától következik be, amikor megismerjük a tudatot (purusát). Akkor minden, amihez előzetesen ragaszkodtunk, színtelennek és unalmasnak tűnik önnön valódi természetünk dicsőségéhez viszonyítva. Minden, amit ismerünk, és amit megismerhetünk, a szánkhja filozófia szerint a természet (prakriti) három gunájának (minőségének) megnyilvánulása. A gunák különböző kombinációja nyilvánítja meg a látható durva fizikai világot, a láthatatlan finomfizikai világot, a testünket, elménket, egónkat és intellektusunkat. A létezésnek csupán két kategóriája (tattvája) van, ami nem a gunák terméke, két megnyilvánulatlan ketegória, vagyis a természet alapformája (prakriti), amiből minden megnyilvánul, és a tudat (purusa), amely mindennek a szemtanúja.

Mint egy táncos, aki aki akkor jelenik meg a színpadon, amikor a közönség már helyet foglalt, a prakriti akkor nyilvánítja meg a világot a gunákon keresztül, amikor a tudat szemléli azt. A világnak ezt a kivetülését nevezzük tapasztalatnak, ami kötöttséget eredményez. Az köt meg bennünket, hogy hibásan azonosítjuk magunkat a kivetített jelenségekkel, holott a valóságban az örök tudat vagyunk.

Bizonyos értelemben kijelenthetjük, hogy azzá válunk, aminek hisszük vagy tudjuk magunkat. A tudat (purusa) örökké szabad, de mivel megfeledkezünk valódi természetünkről, elkezdjük azt hinni, hogy azok a jelenségek vagyunk (a világ, a test, az elme stb.) Ezt nevezzük kötöttségnek, ami szenvedéshez vezet. Mindig próbáljuk elérni a boldogságot az állandóságon keresztül, de az összes jelenség átmeneti. A szüleink, barátaink és családunk meg fog halni; a saját testünk is le fog robbanni és cserben hagy; a házunk és az autónk meg fog semmisülni; és az összes vagyon, amit felhalmoztunk, valaki másnak a kezében fogja végezni egy napon. Miután eleget tapasztaltuk a megkötöttséget (egyes ortodox források szerint harminc trillió reinkarnáción keresztül), megelégeljük, és megvalósítjuk önmagunkat, mint a tudatot, ami maga a szabadság. A tudat eme megvalósításából a gunák megnyilvánulásaként létrejövő összes jelenség iránti szomj megszűnik. Ezt nevezik a legmagasabb elkülönülésnek. 

Bármennyire is törekszünk rá, sohasem hozhatjuk létre az elkülönülésnek ezt a szintjét. Ez csak a misztikus megtapasztalás következtében érhető el. Akkor a gunák, a megnyilvánulásaikkal együtt leperegnek rólunk, mint a hegytetőről legördülő kődarabok, amelyek sohasem térnek oda vissza. "

Amikor sír a zsír

Sokan és sokszor emlegették már az izzadás és a zsírégetés közötti összefüggést. Most akkor a saját tapasztalataim és a tudományos kutatások fényében szeretném egy kicsit áttekinteni ezt a témát, eloszlatva néhány mítoszt, és reális perspektívába téve, hogy mire is számíthatunk, ha szeretünk izzadni. 

1. Az izzadás méregtelenít? Erről is sok vita van, bizonyos tudósok szerint nem méregtelenít, viszont sok értékes mikroelemet kiizzadunk, amit pótolni kell. Mások szerint az izzadás nem csapolja meg az ásványi elem-készletünket, viszont elősegíti a méreganyagok távozását a testünkből. Nos, én az izzadást egy belső zuhanyhoz szoktam hasonlítani, mivel a szervezet a pórusokon keresztül pumpálja ki a nyirokrendszerben pangó folyadékot, és utána persze azt pótoljuk is az elfogyasztott víz által. Képzeljünk el egy tavat, ahol pang a víz. Előbb-utóbb bemocsarasodik, mindenféle élőlények telepszenek meg benne. És képzeljünk el egy gyors folyású, tiszta vízű patakot, amelyben még az alga és a hínár sem marad meg, mivel állandóan mozgásban van. Evidens, hogy a rendszeres izzadással sok méreganyag eltávozhat, főleg, ha jógázunk is közben. A jógagyakorlatok által ugyanis az összes szövetünket és belső szervünket masszírozzuk, és kinyomjuk belőlük a méreganyagot, aminek egy része az izzadással távozik. Az izzadást, mint a méregtelenítés lehetséges csatornáját, az ájurvéda is számon tartja.

2. Az izzadás fogyaszt? Na ez már szerteágazóbb kérdés. A fentiekből következő egyik dolog az, hogy izzadás közben dominánsan vizet veszítünk, amit az izzadás után vagy közben a szervezet visszapótol az elfogyasztott folyadékból. Vagyis ne számíthatunk jelentős tartós súlyveszteségre, kivéve, ha kiszárítjuk magunkat, vagyis nem pótoljuk a kiizadt folyadékot. Azt azonban ne feledjük, hogy bizonyos embereknél a súlyfeleslegnek majdnem a fele pangó víz, ödéma, amire pedig az izzadás és közben végzett jóga a legjobb tartós gyógymód. Vagyis az ilyen emberek tudnak fogyni is, kilóban is, térfogatban is, az izzadástól. Akinek a súlyfeleslege dominánsan zsírszövet, annak viszont a következőket kell figyelembe vennie:

3. Az izzadás kalóriát éget? Az izzadás folyamata önmagában, bármi is váltja ki (meleg vagy megerőltető fizikai munka, mozgás vagy a kettő kombinációja), megnövekedett kardió terhelést jelent, ugyanis a szívnek és a vesének többet kell dolgoznia, hogy kipumpálja a vizet az nyirokrendszereből és visszapótolja azt az elfogyasztott vízből. Ha például sokat izzadunk, de nem iszunk, akkor leeshet a vérnyomásunk. Vagyis ugyanazt a fizikai erőkifejtést melegebb teremben végezve, 30-40%-kal több kardióterhelésnek tesszük ki magunkat, tehát több kalóriát is égetünkl, és magasabb a pulzusunk, mint hűvösebb teremben. A meleg tehát növeli a kalóriaégetést, de a hangsúly a fizikai erőkifejtésen van, vagyis a puszta szaunázás kevesebb kalóriát éget, mint a melegben végzett jóga vagy egyéb testmozgás. Az erősebb kardió-terhelésnél persze nem ajánlott a meleg, mert ott még szobahőmérsékleten is erőteljesen izzad az ember.

4. Az izzadás helyettesíti a tudatos étrendet? Természetesen nem, vagyis nem fogyaszthatunk el egy nagy pizzát bűntetlenül Agni-jóga után. Az életkor előrehaladtával pedig eleve lassul az alapanyagcserénk, tehát sokkal tudatosabban oda kell figyelni arra, hogy mit és mennyit eszünk. Ha helyes az étrendünk, akkor az izzadás segít elérni és megőrizni a kívánt alakot, de önmagában ne számítsunk arra, hogy le fogja égetni rólunk a jól táplált oldalszalonnánkat vagy pocakunkat. 

Mindazonáltal izzadni jó, és én azt mondom, hogy aki nem izzad ki rendesen jóga vagy edzés közben, az igazából csak a felszínt kapargatja, és nem dolgozik olyan keményen, hogy a jóga vagy más testmozgás teljes áldásait élvezni tudja. És végeredményben az igaz, hogy izzadás és kemény munka nélkül sohasem fogjuk elérni álmaink alakját vagy egészségi állapotát. Work Hard and Die Hard!

Jóga férfiaknak (is) :-)

Ha eddig nem tették volna kedves férfitársaim, akkor Michael Taylor most megmondja, hogy miért is érdemes a férfiaknak is kipróbálni a jógát, sőt, a mindennapi rutinjuk részévé is tenni. És hogy ki is az a Michael Taylor? Hát nem más, mint Tara Stiles, az egyik legmenőbb New York-i jógadíva férje. Három érvet sorol fel, de én azért kiegészíteném még egy pár gondolattal, ami a cikkében is felbukkan.


1. A jóga gyógyít. Régóta ismerjük a sport, a testmozgás terápiás hatásait, de a jóga az a testmozgás, ami a tudatos légzéssel és a tudatos táplálkozással összekapcsolva a legteljesebb terápiás hatást fejt ki a betegségek tucatja esetében. Én azt mondom, hogy aki nem jógázik minden nap, az még nem is érezte magát sohasem egészségesnek. 


2. A jóga fiatalít. A jóga méregtelenítő, az idegrendszert és a hormonokat, valamint a gondolkodásunkat kiegyensúlyozó hatása miatt képes sokáig fiatalon tartani a szervezetünket. A leginkább öregítő tényezők az életünkben ugyanis a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek, a stressz és a mozgásszegény életmód. A jógi a legtöbbször mindezeken a területeken képes javítani, így sokkal fiatalosabb és boldogabb lesz.


3. A jóga erősít. Persze ha nagy izmokat szeretnél, akkor még valamit kell csinálni mellette, de a jóga nagyon jól megerősíti a belső (core) izmokat, ami jó hatással van a gerincünk és a belső szerveink működésére, és az izmok koordinációja is sokkal jobb lesz. Pontosan azon a területen dolgozik, amit más sportok nem érintenek meg, és a hajlékonyságot is jelentősen növeli, amit viszont a legtöbb sportoló elhanyagol, így sérülésről sérülésre edzenek. 


4. A jóga gyorsít. Mondjuk ezt nem vettem észre a Thaibox edzéseken, ahol az edzőm mindig azt mondja, hogy olyan lassan mozgok, mint egy nehézsúlyú. Persze alapból is lassú voltam. Viszont az igaz, hogy a jóga fejleszti az állóképességet, a kardiót, csökkenti a fáradékonyságot és a regenerációs időt. A mozgáskoordináció is jobb, és ha az elménk tiszta, akkor a reflexeink is jobbak lesznek. A pózok kitartása pedig elősegíti azt is, hogy egyik testhelyzetből a másikba könnyen tudjunk mozdulni, vagyis közvetve tényleg segíti a gyorsaságbot.


5. A jóga ügyesebbé tesz. A jóga képessé tesz bennünket arra, hogy elképzelhetetlen dolgokat is végrehajtsunk, nem csak azért, mert olyan sokféle irányba tekergetjük gyakorlás közben, és teljesen űrbéli pózokat veszünk fel, hanem azért is, mert a hatására elhisszük, hogy képesek vagyunk megtenni azt, amit szeretnénk. Főleg, ha eleget gyakoroljuk, és a megfelelő módon. De nem csak a mozgás hanem a kapcsolataink, a teherbírásunk, a stressztűrésünk, a kommunikációnk és általában minden paraméterünk fejlődni fog a jóga hatására. 


És nem utolsó sorban, jó csajok járnak a jógaórákra :-).

Last Call - most vagy soha

Nem kertelek, ez most itt egy marketing-cikk lesz, viszont azt sem titkolom, hogy minden egyes szava igaz. Szóval vágjunk a közepébe. Szombaton délben lesz az Astanga-jóga oktatói tanfolyam felvételije az Atma Budában. Nem olyan nagy a követelmény, hiszen csupán az astanga 1-es sorozatot kell lenyomni Mysore üzemmódban, én és Ági fogjuk elbírálni, hogy elfogadhatók-e az ászanák. Ez egy 300 órás oktatói tanfolyam, ami 9 hétvégét ölel fel, plusz a gyakorló órák és az óratartás. Annyi még a feltétel, hogy a jelentkezőknek le kell rendelkezniük a 200 órás Agni-jóga oktatói, vagy bármilyen más 200 órás jógaoktatói végzettséggel. 


A tanfolyamot úgy éri meg nekünk tartani, ha legalább 12-en vannak rajta, de 7 fő alatt már nem igazán rentábilis. Erre persze lehet mondani, hogy ez az Atma problémája, és nem a felhasználóké. Az idei tanfolyam végülis meg lesz tartva, attól függetlenül, hogy hányan jelentkeznek rá. Főleg azért, mert az eddigi három végzett Agni-oktatói csoportnak megígértük, hogy ezen a képzésen is részt vehetnek. Szóval idén mindenképpen meg lesz tartva a tanfolyam, de jövő évben már lehet, hogy elmarad, ha megint alacsony lesz az érdeklődés. A harminc-egynéhány végzős agnis közül többen is mondták, hogy jövőre eljönnének, de idén nem fér bele nekik. 


Tudom én, hogy egy év nagy idő, és lehet, hogy most azt gondolom, hogy egy év múlva akarok majd csinálni valamit, de ahogy eltelik az egy év, lehet, hogy már teljesen másképpen fogok gondolkodni. Azt is tudom, hogy nehéz manapság rávenni az embereket arra, hogy kilenc hétvégét végigtanuljanak, meg lejárják a gyakorló órákat meg satöbbi, hiszen az eddigi Agni-oktatóin is voltak olyanok, akik menet közben gondolták meg magukat. 


Azt is tudom, hogy 300 ezer forint az nagy pénz, főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben. De szerintem ahogyan az időre is igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, úgy a pénzre is igaz, hogy arra tud pénzt szerezni, amit fontosnak tart. Sőt, az is igaz, hogy az astanga nem mindenkinek való, és lehet, hogy sokan a 200 órás végzettségük birtokában hátradőlnek és azt mondják: "Igen, jógaoktató akarok lenni, de nem Astangát akarok oktatni." Ezt is megértem, éppen ezért gondolom, hogy most először, és talán utoljára szeretnénk lehetőséget oktatni azoknak, akik itthon, magyar nyelven, az Atma oktatóinak tapasztalatait felhasználva szeretné nagyon alaposan megismerni az astanga vinyásza jóga elméletét és gyakorlatát, szeretné helyese megtanulni a pózokat, nem csak végezni, de oktatni is különböző képességű és állapotú embereknek, és szeretné részletesen végigtanulmányozni az ászanák anatómiai hátterét, mélyebben megismerni a bandhákat és a légzés működési mechanizmusát. 


A tanfolyamon egyébként törzsanyaga lesz az egyes és kettes sorozat gyakorlása és igazítása, és még a harmadik sorozatba is bele fogunk kóstolni. Vannak emberek, akik a félelmeiket táplálják, és azzal áltatják magukat egész életükben, hogy ők még nem elég jók. Vannak olyanok, akik csak álmodoznak, de nem hajlandók megtenni azt az erőfeszítést, ami az álmot elválasztja a valóságtól. És vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy elmennek egy-két workshopra, és utána már kompetens módon tudják oktatni az astanga rendszert. Ha te nem tartozol ezek közé, és azt gondolod, hogy életed legfontosabb találkozása volt, amikor először beléptél egy astanga-órára, akkor itt a (talán soha vissza nem térő) lehetőség, hogy valóra váltsd az álmodat. 


Igen, vannak, és lesznek is Astanga-oktatói tanfolyamok külföldön és Indiában is. nem biztos, hogy olyan alaposak, mint amit mi nyújtunk az Atmában, de legalább egy-két hónap alatt megvagy vele. Árban sem olcsóbbak, sőt! És nem, nincs astanga rendőrség és kopirájt, senki nem fog ügyvéddel fenyegetőzve kopogtatni az ajtódon, hogy te milyen jogcímen oktatod az astangát. De szerintem minden oktatóban kellene, hogy legyen annyi lelkiismeret és igényesség, hogy tényleg akkor áll oda oktatni, ha megfelelő képzést kapott, és azt viszont garantálni tudom, hogy nem agyaggalamb-lövészettel fognak telni az oktatói tanfolyam napjai, hanem ténylegesen hasznos, praktikus és fontos ismereteket fogunk átadni, hogy a legfelkészültebb astanga-tanárokat eresszük útjukra 2013-ban. 


Azt is tudom, hogy jelen pillanatban túlkínálat van jógából és oktatókból is Budapesten, ami azt jelenti, hogy csak a legfelkészültebbek fognak hosszú távon megmaradni a pályán. Ha viszont az astanga az életed szerelme, és igazán hiszel abban, hogy ez egy fontos és jó dolog, akkor bizonyára sikerekre számíthatsz a karrieredben is, mert hinni fogsz benne, hogy a jóga a legnagyobb ajándék az emberiség számára. 

Az elkülönülés gyakorlása

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.15. dristánusravika-visajá-vitrisnaszja vasíkára-szamgjá vairágjam


drista - látott; anusravika - hallott; visaja - tárgy; vitrisnaszja - vágynélküliségnek; vasíkára - irányítás; szamgjá - tudatosság; vairágjam - elkülönülés.


Az elkülönülés a látott vagy hallott tárgyak nemkívánásának elsajátítása.


Miután ismertette a gyakorlást, Patandzsali most meghatározza az elme elcsendesítésének másik aspektusát. Ha gyakorolunk, de elevenen tartjuk a vágyainkat, akkor bizonyos szinten elkerülhetetlenül a vágyai beteljesítésére fogja használni az erőket, amelyekre szert tett. 


A huszadik században az olyan tanárok kerültek előtérbe, akik azt tanították, hogy az összes vágyunkat be kell teljesíteni, amint megjelennek az elménkben. Azt állították, hogy az elégedettségből az elme nyugalma következik. A probléma viszont az, hogy a vágyak az elmében találhatók. A szívnek nincs szüksége beteljesülésre, mert az maga a megnyilvánult teljesség.


Az elme viszont, ezzel ellentétben, úgy reagál, mint egy elkényeztetett gyerek. Minden egyes beteljesített vágy helyébe három másik szökken. Végeredményben az egész világot csak egy érzéki élvezetet szállító hatalmas gépezetnek tekintjük a mohóságunk csillapítására.


A boldogságot nem találhatjuk meg a külső elégedettségben, csakis az elme nyugalmában. ha beteljesítjük az elme vágyait, akkor két helytelen üzenetet kézbesítünk neki:


- azt sugalljuk, hogy a maradandó boldogság az elme vágyainak beteljesítéséből származik, holott a szabadság csakis belül van.
- Az elme követeléseinek alávetve magunkat, növeljük annak hatalmát felettünk.


minél inkább megvalósítjuk, hogy egyáltalán nem függünk az elme követeléseitől és vágyaitól, annál szabadabbak és boldogabbak leszünk. Ha a vágyaink rabszolgái vagyunk, például a falánkságé, az degradáló hatással van a pszichénkre. Másrészről viszont, ha megvalósítjuk, hogy nem függünk külső stimulusoktól a szabadságunkhoz, akkor hihetetlen erőre és mentális tisztaságra teszünk szert. Ezt láthatjuk például Nelson Mandela és Mahata Gandhi életében is. 


Az elkülönülés négy lépésben fejlődik, amelyeket a következőkben írunk le: 


1. Elfogadni az elképzelést, hogy a vágyaink beteljesítése nem tesz bennünket szabaddá, hanem még több vágyat szül. 
2. Sikerül elengednünk bizonyos ragaszkodásokat, de nem az összeset.
3. Minden ragaszkodást sikerül elengedni, de csak külsődleges szinten. A mag továbbra is ott van az elmében, és újra kicsírázhat, ha a megfelelő tárggyal kerülünk kapcsolatba.
4. Az elkülönülés mesteri foka. Ez az a szint, amiről Patandzsali beszél. Ezt fokozatosan lehet elérni. 


Az elkülönülést két különböző típusú tárggyal kapcsolatban lehet kifejleszteni. Az első kategória a látott tárgyak. Ezek például mások teste, jó ételek, alkohol, kábítószerek, pénz, ingatlan, ruhák, és a vagyok és hatalom minden fajtája, amihez elkezdhetünk ragaszkodni. 


A második kategóriába az olyan tárgyak tartoznak, amelyekről csak hallottunk. Ezek a jógából fakadó eredmények és az összes jógikus képesség, amelyeket a Jógaszútra harmadik fejezete részletez. Ugyancsak ide tartozik az ászanák, a meditáció, a szamádhi, vagy a megvilágosodás terén elérhető eredmények. Vagyis végső soron a szamádhi elérésére irányuló vágy fogja megakadályozni a szamádhi elérését. Ha vágyakozunk, az azt jelenti, hogy az elménk a jövőben van; a szamádhi viszont azt jelenti, hogy elengedjük a jövő koncepcióját."

Megszakítás nélküli gyakorlás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"Patandzsali szerint, a prakriti (természet) az, aki gyakorol, és mi csak a megfigyelők vagyunk. A Bhagavad-gítá szerint a Legfelsőbb Lény irányítja a prakritit, és Ő hajt végre minden tettet. Mindkét megközelítés esetén, ha feladjuk azt az elképzelést, hogy valaha is meg fogunk érkezni valahová a jógánkkal, akkor meg is érkeztünk a célhoz, a jelenlegi pillanathoz, a mostba. Többé már nem számít, hogy mennyi időt vesz el a gyakorlás, mert már megérkeztünk.


A megszakítás nélküli gyakorlás azt jelenti, hogy minden nap végrehajtjuk a formális gyakorlásunkat. Néhány nagyon okos ember azt mondta: "Igen, de ha fáradt vagy, kimerült, és nincs időd vagy energiád elvégezni a gyakorlásodat, akkor amúgy is káros hatása volna, ha mégis megcsinálnád." Ez egy ésszerű gondolat,  de de fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy miért vagyunk kimerültek, és miért nincs időnk és energiánk. Lehetséges, hogy túl sok időt töltünk a pénz hajszolásával, vagy a társadalmi életünk vesz el sok időt. Vagy pedig túl későn vagy túl sokat ettünk előző nap, és nem pihentünk eleget. 


H. Aranya szerint a megszakítás nélküli gyakorlás rendszeres gyakorlást jelent. Nem a formális gyakorlásra gondol, hanem a tudatosságra és a figyelmességre. 


Patandzsali három paramétere közül az utolsó a gyakorláshoz való megszilárduláshoz az odaadás hangulatában történő gyakorlás. Egy példa a helytelen hozzáállással történő gyakorláshoz az, amikor valaki azt gondolja, hogy gyakorolnia kell valamiféle okból, de igazából gyűlöli, amit csinál. Ez lehet például:


- azt gondoljuk, hogy formába kell hoznunk magunkat, hogy mások számára vonzóbbak lehessünk.
- azt gondoljuk, hogy ha másoknál mesteribb módon végezzük az ászanákat, akkor magasabb rendűek vagyunk náluk. (Ugyanez érvényes a meditáció és a szamádhi gyakorlására). 
- azért gyakorolunk, mert bármiféle fölényre szeretnénk szert tenni másokkal szemben, legyen az fizikai, mentális vagy spirituális.


Odaadással gyakorolni azt jelenti, hogy hálásak vagyunk azért, hogy egyáltalán képesek vagyunk gyakorolni. Nagy szerencsét jelent az is, hogy egyáltalán összetalálkoztunk a jógával az életünk során. Sok ember sohasem hallott róla, vagy sohasem ismerték meg megfelelőképpen; mások háborús övezetben, vagy gazdasági válság közepette élnek, melyek megnehezíthetik a jóga gyakorlását. 


Ha pedig a testünk rokkant, vagy az elménk sérült, akkor a jóga sokkal nehezebb lesz. Jó, ha a szemünk előtt tartjuk ezeket a tényezőket. Ha egyikük sem vonatkozik ránk, akkor szerencsés helyzetben vagyunk, és csak fenn kell tartanunk a gyakorlásunkat, és a lelkes hozzáállást."