1.18. viráma-pratjajábhjásza-púrvah szamszkára-sésó 'njah
viráma - megállítás; pratjaja - az elme tartalma; abhjásza - folyamatos gyakorlás; púrvah - megelőző; szamszkára-sésa - amiben csak a nyomok maradnak; anjah - a másik.
A másik [az aszampragjáta szamádhi] az elme hullámzásainak lecsendesítésének gyakorlásából származik, és csak halvány nyomokat hagy a tudatalattiban.
Most Patandzsali a második, magasabb rendű szamádhit határozza meg, amit ebben a szövegben tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhiként említ.
Ez a szútra az 1.12. szútra definícióját követi és részletezi. Minden alkalommal, amikor az elme hullámai huzamosabb időre felfüggesztődnek (niródha), akkor tárgy nélküli szamádhiban vagyunk. Más szavakkal, ha a tárgy nélküli szamádhi állandóvá válik, akkor az elme állandóan felfüggesztett állapotban van, ami maga a felszabadulás.
Ezt a hatást csak a tárgy nélküli szamádhi adja, mivel mindaddig, amíg az elme egy tárgyon nyugszik, mint az objektív (aszampragjáta) szamádhiban, az elme hullámai koncentráltak (ékágra), de nem felfüöggesztettek (niródha). Ezért az objektív szamádhi nem képes felszabadulást eredményezni.
Mint ahogyan a tóba dobott kő hullámokat kelt, és eltorzítja a felszínét, az elmében lévő tárgy is gondolati hullámokat kelt, amelyek, még ha egy pontra is vannak kihegyezve (ékágra), megfodrozzák a az elme tavának felszínét. Ebben az esetben pedig nem tudjuk az önnön természetünkön való elmélkedésre használni. Csak a tárgy nélküli szamádhi fogja megmutatni valódi természetünket.
Vjásza azt mondja, hogy az 1.16. szútrában említett legmagasabb elkülönülés a szamádhi elérésének módja. Ez egy paradoxon. Az 1.16. szútra azt állítja, hogy ez a legmagasabb elkülönülés a tudat megismerésének eredménye. De magát a tudatot csakis a tárgy nélküli szamádhin keresztül tapasztalhatjuk meg. Ezzel a paradoxonnal kapcsolatban a következőt kell megérteni: a misztikus megtapasztalást, ami a tárgy nélküli szamádhi átmeneti formája, egyáltalán nem lehet erőltetni vagy elérni. Nem úgy történik, hogy hogy ha ezt vagy azt tesszük, akkor elérjük a misztikus élményt. Mivel a misztikus élmény erőteljesen függ a kereső tudatalatti kondicionáltságától, vagy modhatni annak hiányától, semelyik ponton sem lehetünk biztosak benne, hogy pontosan mi hozza létre ezt a megtapasztalást egy bizonyos személyben. Ez a Jóga-szútrában is visszatükröződik a számtalan különböző ajánlott technika formájában. Másrészről viszont, a misztikus megtapasztalással kapcsolatos kiszámíthatatlanság eleme ahhoz a hiedelemhez vezetett, hogy isteni kegyen keresztül lehet megkapni.
Amikor valaki átél egy ilyen tapasztalást, akkor tudja, hogy semmi, amit valaha az életben csinált, nem hozhatta azt létre. Az emberi lény túl parányi ahhoz, hogy ilyen pompát képes legyen megnyilvánítani. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy ez a leírhatatlan dolog megtörténhessen.
A legmagasabb elkülönülés és az elme lecsendesítése segítő eszközök, de nem tekinthetjük őket kiváltó oknak. Inkább meghívók. Amikor a vendég (az aszampragjáta szamádhi, vagyis a futó pillantás) megérkezik, megismerjük a tudatot. Ebből az ismeretből származik az állandó legfelsőbb elkülönülés, ami a tudatban való állandó megszilárduláshoz, vagyis a felszabaduláshoz vezet.
Mielőtt ez megtörténik azonban, még egy pillangtást kell vetnünk az elmére. Ahogy rámutattunk, az elme tudatos aktivitásból áll, amit gondolati hullámoknak (vritti) nevezünk, és tudatalatti aktivitásból, amit tudatalatti benyomásnak (szamszkára) nevezünk. A tudatalatti benyomások a gondolataink és cselekedeteink eredményei. A misztikus élmény (az aszampragjáta szamádhi rövid pillantása) felfüggeszti az elmét, vagy az elme felfüggesztéséből fakad, de nem semmisíti meg a tudatalatti kondicionáltságunkat. Ezért van az, hogy amikor vége a szamádhinak, az elme újra megnyilvánul a maradék kondicionáltságából.
Nem szabad csalódottnak lennünk, amikor ez megtörténik. Túl nagy elvárás lenne az, hogy egy kezdeti egy órás tárgy nélküli szamádhi minden kondicionáltságot felszámoljon. Meggyőződéssel folytatni kell az utunkat.
Amikor a tárgy nélküli szamádhi folyamatossá válik, akkor megsemmisíti a konicionáltságot és elpusztítja a szenvedés úgynevezett magjait. A magokból újabb, tudatlanságban végrehajtott tettek, valamint a gunák megnyilvánulásai iránti szomj, vagyis az élet iránti szomj származhat. Ezt nevezzük nirbídzsa (mag nélküli) szamádhinak. Erről későb részletesebb beszélünk majd."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése