Egy jóginak persze saját mércéje van, és kell is, hogy legyen, hiszen jobb esetben távlati célként nem mást tűz ki, mint a spirituális önmagvalósítást, tudati lényének kiteljesedését, az egó és az elme rabsága alóli kiszabadulást. Ebben pedig szerintem a pszichológusok vajmi keveset tudnak segíteni (Ez persze nem zárja ki azt, hogy egyes jógát gyakorló személyeknek tényleg szüksége lehet pszichológus segítségére).
Az első csapda mindig az, amikor egy jógi az általa igaznak vélt útnak, folyamatnak akar megfelelni vagy alárendelni magát, főleg abban az esetben, ha ez a megfeleltetés is csak egy külsődleges dolog marad az elme számára, vagyis sok-sok év gyakorlás után is többet foglalkozik a látszattal, mások véleményével, azzal, hogy valaminek látszani akar mások előtt, mint a valódi, őszinte útkereséssel. Ez ugyanis néha félelmetes lehet, hiszen az embernek többször, akár számtalanszor is meg kell tagadnia önmagát, vagy legalábbis azt, amit önmagának hitt, hogy tovább léphessen és fokozatosan lehánthassa magáról a hamis önazonosítás burkait.
A külsőleg magunkra erőltetett elveknek, nézeteknek, értékrendnek való megfelelési kényszer fanatizmust szülhet, ami a legtöbb esetben nem képes elvezetni tényleges önvalónkhoz. Ezt lunáris attitűdnek nevezném.
Ugyanilyen veszélyes csapda lehet az is, amikor a jógi túlzottan az individuális fejlődés irányába fordul, és gyakorlatilag elveszíti kapcsolatát a külvilággal, a társadalommal, és az önmaga számára kialakított értékrendet egyoldalúan érvényesnek tekinti, a külvilág visszajelzéseitől függetlenül. Ilyenkor következhet be az, hogy a gyakorló azt gondolja, csak ő látja helyesen a dolgokat, és akár az egész világgal is hajlandó konfliktusba keveredni saját vélt igazának megvédése érdekében. Ez a hozzáállás talán a túlzott lunáris befolyásnak köszönhető, és nélkülözi a hasonlóan gondokodókkal kialakított spirituális közösséget, amely bizony jó érzéssel tölti el az embert. Hiszen még ha azt is gondoljuk, hogy mindenkinek egyéni útja van, a végcél, a végső igazság egy és ugyanaz, és jó érzés rádöbbenni, hogy mások is végigjárták már az útkeresésünk különböző pontjait, szembekerültek ugyanazokkal vagy hasonló nehézségekkel, és sikeresen túljutottak rajtuk.
Az elme rabsága alóli kiszabadulás első lépése a tudatosítás, a mentális funkcióink tudatos elemzése. ebben a filozófiai tanulmányok sokat segíthetnek, mivel az intelligenciánkat erősítik, és ez az az elv, amely által megkülönböztető tudásra tehetünk szert, vagyis lassan képesek leszünk különbséget tenni az elménk és az önvalónk működése és azonossága között. A szeszélyes elme elsősorban az érzelmekkel, a ragaszkodás és ellenszenv érzéseivel operál, és amikor konfliktusba keveredünk másokkal, vagy nem tudjuk elfogadni valakinek a másságát, a benne lévő értékeket, annak ellenére, hogy nem úgy gondolkodik, mint mi, akkor még mindig az elme szintjén raboskodunk.
A megkülönböztető tudás hosszabb távon képessé tesz arra is, hogy különbséget tegyünk az egó és az önvalónk között. Ehhez három dologra van szükség: gyakorlásra, elkülönülésre és a tudás művelésére. A gyakorlás vonatkozhat az ászana, pránájáma, meditáció gyakorlataira, kinek-kinek vérmérséklete szerint. A lényeg a tudatosság, hogy megtanuljuk tárgyilagosan megfigyelni, milyen hatásokat idéz elő a rendszeres gyakorlás a személyiségünkben. A második, nehezebben gyakorolható dolog az elkülönülés, hiszen a gyakorlás minden esetben hatással van ránk, csupán az a kérdés, hogy mit tudunk kezdeni az elménkben felkavarodó szamszkárákkal és vászanákkal. Amikor az ember megismeri önmagát, akkor megismeri személyisége árnyoldalait is, a múltbeli benyomásokból és feltételekhez kötöttségből adódó, negatívnak, elutasítandónak, vagy számunkra is elfogadhatatlannak minősített tulajdonságainkkal. És ahhoz, hogy ezek meglétét tárgyilagosan el tudjuk fogadni, bizony komoly elkülönülésre van szükség. Hiszen ha azonosítom magamat velük, akkor nem fogom tudni elfogadni a jelenlétüket, könnyebb lesz a lelkiismeretemnek, ha besöpröm őket a tudatalattim szőnyege alá.
Addig pedig, amíg nem fogadtam el e jellemhibák, vagy tökéletlenségek jelenlétét, nem is fogok tudni dolgozni velük. itt az elkülönülés még magasabb fokát kell tudni alkalmazni, hiszen egy jellemhiba kijavításához rendkívül sok időre és türelemre van szükség, és a külső (vagy belső) elvárásoknak minden áron történő megfelelés néha csak elfojtást eredményez, a szennyeződés kitisztítása helyett.
Előbb-utóbb mindenki szembekerül a személyisége árnyoldalaival, bármelyik spirituális utat választja is. és az elbukás veszélye végig fennáll, hiszen az Erő sötét oldala bármikor elcsábíthat bennünket. Ilyenkor fellélegzik az egó, hiszen elhitettük magunkkal, hogy elértük a spirituális tökéletesség valamilyen szintjét, holott valójában csak átfestettük a magunkról alkotott képet, és a személyiségünk árnyoldalait beintegráltuk a tökéletesség imidzsébe. Patandzsali szerint a "sötét oldalra való áttérés" sok mindenben megnyilvánulhat. Lehet az általunk elért tökéletesség, például a kiemelkedő ászana-gyakorlás iránti ragaszkodás megnövekedése, és minden olyan jógi lenézése, akinek az ászana-gyakorlása a miénknél tökéletlenebb. Lehet a misztikus erők iránti vonzódás, és különleges képességeink fitogtatása. Lehet a jógában elért eredményeink következményeinek (népszerűség, siker, hatalom, vagyon) élvezete, de lehet a guru pozíciójában való tetszelgés, hiszen a rajongók, követők elméjének csiklandozása, fanatizálása valóban az egyik legmagasabb élvezet az anyagi világban.
A tudás műveléséhez tehát az alázatnak is párosulnia kell, hiszen csak így képes a tudás előidézni az egó hatalmának csökkenését, és a valódi, hiteles spirituális megvalósítást. Én úgy gondolom, hogy mindezek a fent ismertetett dolgok a jógában való fejlődés, a rendszeres, őszinte gyakorlás során bekövetkeznek.
Természetesen nem mindenki ilyen gondolatokkal lép be első jógaórájára, és az is igaz, hogy mindenféle hiedelmektől és belső céloktól függetlenül, a jógának a fizikai testre gyakorolt terápiás hatása is rendkívül szerteágazó és hatékony. vagyis számtalan betegséget lehet kezelni és megelőzni a jóga-gyakorlatok tudatos alkalmazásával. De emellett párhuzamosan a jóga a pszichénkre is hatással van. Tudatosabbak leszünk az életünk minden területén, fejlődni fog az értékrendünk, tudatosabban választunk a szokásainkban, étkezésünkben, kapcsolatainkban, életcéljainkban. A fejlődést nem kell erőltetni, magától is jönni fog.
Sok mindenkinél tapasztaltam azt, hogy eleinte csak egy kis motivációja volt a jóga gyakorlására, és ez fokozatosan erősödött meg. Persze vannak olyan példák is, amikor "beüt" a jógafüggőség, sok esetben olyan embereknél, akik valamilyen másfajta függőség elől menekülnek a jógába. Ez is lehet tudatosan jó, mert segíthet abban. hogy visszanyerjük az akaraterőnket, és megtegyük a lépéseket a függetlenségünk visszaszerzéséhez, de sok esetben az ilyen "jógafüggők" ugyanolyan hirtelen veszítik el az érdeklődésüket a jóga iránt, amilyen hirtelen belefanatizálódtak. Persze ez is jó tapasztalás lehet valakinek, hiszen a jóga és az önmegvalósítás útját sokféleképpen lehet járni, ha akarjuk. A jóga, vagyis a tudatosság az élet minden területére kiterjed, még ha Patandzsali adott is egy pszichofizikai technológiákból álló rendszert, amit ma konkrétan a nyolcfokú jógának nevezünk. Mindenkinek további jó útkeresést kívánok, és ne riadjatok meg a mumusoktól útközben, bármilyen nagy és félelmetes árnyékot is vetnek, mert semmi mások, csupán baljós árnyak, amelyek szertefoszlanak a Fény eljövetelével együtt.
