A vinyásza krama alapelvei

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

A vinyásza krama alapelvei

Az ászana-gyakorlás terén Thirumalai Krishnamacharya kiemelkedő szerepet tölt be a modern jóga kialakulásában. Ő volt ugyanis az a mester, aki az ászanákat összekötő mozdulatokat, a vinyászákat a légzéssel és bandhákkal szinkronban oktatta. Az Ashtanga vinyásza jóga sorozatai is a vinyásza krama egy aspektusát képviselik, ugyanúgy, mint a csandra krama, vagy megannyi más, modern vagy pár száz éves hagyománnyal rendelkező gyakorlatsor. 

T. Krishnamacharya három aspektusban oktatta a vinyásza krama jógát: vinyásza csikitszá,       vinyásza sakti és vinyásza adhjátmiká. A vinyásza csikitszá a terápiás megközelítéssel és céllal összeállított gyakorlatsorokra vonatkozik; a vinyásza sakti az olyan sorozatokat jelöli, amelyek növelik az erőt és az állóképességet; a vinyásza adhjátmiká pedig az a jóga, amely a finomabb szintre visz, közelebb Istenhez. Ez utóbbi módszer nem kifejezett technikára vonatkozik, inkább az alkalmazott technikák célját jelöli meg. A gyakorlás első két formája az, amin keresztül odaadással fel tudjuk ajánlani a gyakorlásunkat a magasabb Önvalónak, az adhjátmának. Ez utóbbit bhakti-jógának, vagyis az odaadás jógájának is nevezik. Az odaadás kifejezés itt azt jelenti, hogy nem csupán jelen vagyunk látóként, ahogy a Jóga-szútra mondja, hanem az Isten iránti odaadásunk cselekvésre, szolgálatra ösztönöz. A bhakti tehát nem csak a meghódolás passzív formáját jelenti, annak a pozitív megerősítése, ami minden élőlény küldetése: hogy egyesüljünk Istennel és a magasabb Énünkkel a szeretetben és a szolgálatban.

A Sri K. Pattabhi Jois által tanított Ashtanga vinyásza sorozatok javarészt a (fizikai és energetikai) erő növelésére irányulnak, és ha figyelemmel gyakoroljuk, akkor az odaadásunkat is fejlesztik. Bár a sorozat gyakorlásának van bizonyos mértékű terápiás hatása (de ez inkább mellékhatás, mint fő), a kötött sorozat nem sok lehetőséget hagy a személyre szabásra. K. Pattabhi Jois úgy tanította, hogy nem változtatunk a sorozaton az egyéni igényeknek megfelelően. Ezzel szemben például a T.K.V. Desikachar által tanított vinyásza krama (Vinijóga) már sokkal inkább személyre szabja a gyakorlást az egyéni terápiás igényeinek megfelelően, és ugyancsak fejleszti az odaadást. De ne várjunk tőle túl sok erőt és saktit. 

B.K.S. Iyengar megközelítése sokat adhat bármely vinyásza-gyakorlónak, mert elősegíti a testünk működésének mélyebb megértését, és rávezet az összehangoltság érzetére. Ugyanakkor hiányzik belőle a flow és az önállóság, ami a mysore gyakorlás lényeges összetevője. Ugyancsak az egyik legtökéletesebb és legpreciózebb módszer a különböző sérülések és betegségek terápiájához. A Sivananda és a Satyananda tradíciók megközelítése viszonylag egyszerű, ami az ászana-gyakorlást illeti, mivel ezek az iskolák inkább az odaadást helyezik előtérbe a fizikai test és egészség fejlesztésével szemben. Olyan filozófiai hátteret adnak a jóga-gyakorláshoz, amit sok nyugati irányzat hajlamos elhanyagolni. 

Egy teljes körű jóga-rendszer a terápia, erő és odaadás három aspektusának kombinációjával dolgozik. Az erő fejlesztését viszonylag könnyű összehangolni a terápiás hatásokkal, ha a megfelelő technikákat alkalmazzuk. Például, ha megpróbálunk végrehajtani egy új, nehéz ászanát, akkor nagyobb a sérülések kockázata. Viszont ha nem intézünk időnként kihívásokat és nem tűzünk ki motiváló célokat magunk elé, akkor hajlamosak vagyunk veszíteni az energiánkból és a motivációnkból. Az első állapotot a radzsasz (túlzott aktivitás) jellemzi, míg a másodikat a tamasz (túlzott passzivitás). Ezt a két állapotot kell megfelelően integrálni ahhoz, hogy a harmadik minőség, a szattva egyensúlya felé tudjunk haladni. Ha elindulunk az egyik szélsőség irányába, akkor előbb vagy utóbb szembe kell néznünk a másikkal. Így vagy úgy, de minden út Isten felé vezet, amennyiben felismerjük ezt. Ez a vinyásza adhjátmiká megközelítés. Minden mozgás az isteni forrásból indul ki. A tudatosság, mely a tudatunk legfinomabb mozdulása, Isten tudatossága felé visz bennünket. 

Összegzésképpen, a vinyásza krama jóga a zenetanuláshoz hasonlítható. Először az ember skálázni tanul, azaz számtalanszor ismétli az egyes ászanákat, hogy azok rögzüljenek. Utána megtanulja az alapműveket játszani kottából (vezetett ashtanga), majd anélkül (mysore gyakorlás). Végül eljut oda, hogy önálló műveket is tud szerezni, vagy pedig improvizálni is tud. Tehát sok-sok év alatt eljuthatunk arra a szintre, ahol mi állítunk össze sorozatokat, akár személyre szabottan, akár improvizatív módon, tetszés szerint keverve a terápiás, erőfejlesztő és odaadást fejlesztő aspektusokat.

A "sámán szíve" meditáció

A sámánizmusban, csakúgy, mint a jóga-filozófiában, a szívre nem csupán egy anatómiai képződményként tekintenek, amely a vért pumpálja körbe a testünkben, hanem a lélek, az életerő központjaként. Az afrikai sámánizmusban a szívet négy régióra osztják, melyek a következők:

A tiszta és intelligens szív
A teljes és együttérző szív
A nyitott és megbízó szív
Az erős és magabiztos szív

A szívünk négy régióján meditálva kifejleszthetjük a bennünk rejlő képességeket és potenciált, és megérthetjük a Végső Valóságot. Mind a négy aspektus egy teljes rendszer, mely megtalálható a másikban. Például, az erő tulajdonsága egy rendszer, amely benne foglaltatik az együttérzésben. Az együttérzés is egy teljes rendszer, amely benne foglaltatik az intelligencia tulajdonságában. Így a szívünk a személyes emberi létélmény kozmológiai középpontja. Az Egész és a Részek összefüggenek, és szerves fejlesztésükkel megvalósíthatjuk valódi természetünket és minden valóság forrását. Megértésünk, tudásunk, erőink és a képességünk, hogy lélek-alapú, szívközpontú életet éljünk, folyamatosan fejlődnek, ha meditálunk rajta. 

1. A "tiszta és intelligens szív" meditáció

Lazítsuk el a testünket. Végezzük a meditációt ülve, állva vagy fekve. unyjuk be a szemünket, és kapcsolódjunk össze a légzésünkkel. Vegyünk néhány mély levegőt, teljesen megtöltve a tüdőnket. Érezzük a légzésünket, ahogy kiterjed a testünkbe, a szívünkbe és a szívcsakránkba. Tudatosan lélegezzünk bele a szívünkbe és a szívcsakrába, majd a köldökcsakránkba. 

Most térjünk vissza a normál légzésmintánkhoz, és tudatosítsuk az érzetet. Figyeljük meg a légzésünket és az érzetet. Hozzuk kényelmes helyzetbe a testünket, majd legyünk teljesen jelen. Finoman lépjünk át egy könnyed, meditatív állapotba. Hallgassuk a szívverésünket néhány percig. 

A tiszta és intelligens szív kifejlesztésére irányuló meditáció célja a szív, elme és szellem tisztaságának elérése, valamint az integritás képességét, a megkülönböztető képességet, valamint a tiszta és intelligens belső hang és intuíció elérését; az igazság megpillantásának képességét és az új kezdetek kibontakozásának lehetővé tételét. Újra kapcsolódjunk össze a szívünkkel, és képzeljünk el egy olyan élethelyzetet az életünkben, a múltból, a jelenből vagy a jövőből, amelynek hasznára válhat a tiszta és intelligens szív kifejlesztése, a szív, elme és a szellem tisztasága, az integritás, a megkülönböztető képesség, a tiszta és intelligens belső hang és intuíció elérése, az igazság megpillantásának képessége és az új kezdetek kibontakozásának lehetővé tétele. A meditáció alatt képzeljük el, hogy a teljesen kifejlődött, tiszta és intelligens szív miként támogatná az életünket. 

2. A "teljes és együttérző szív" meditáció

Kövessük az első meditáció első két bekezdésében részletezett instrukciókat.

A teljes és együttérző szív kifejlesztésére irányuló meditáció célja a szeretetre, együttérzésre, szenvedélyre, gyengédségre, nagylelkűségre, örömre, hálára irányuló képesség kifejlesztése, a törődésünk fenntartásának képessége önmagunk és mások felé. Újra kapcsolódjunk össze a szívünkkel, és képzeljünk el egy olyan élethelyzetet az életünkben, a múltból, a jelenből vagy a jövőből, amelynek hasznára válhat a teljes és együttérző szív kifejlesztése, a szeretetre, együttérzésre, szenvedélyre, gyengédségre, nagylelkűségre, örömre, hálára irányuló képesség kifejlesztése, a törődésünk fenntartásának képessége önmagunk és mások felé. A meditáció alatt képzeljük el, hogy a teljesen kifejlődött, teljes és együttérző szív miként támogatná az életünket.

3. A "nyitott és megbízó szív" meditáció

Kövessük az első meditáció első két bekezdésében részletezett instrukciókat.

A nyitott és megbízó szív kifejlesztésére irányuló meditáció célja a bölcsesség, elfogadás, tolerancia, áldozatkészség, megbocsájtás képességeinek kifejlesztése, a ragaszkodások elengedése, a megengedés, a bizalom a valóság kibontakozásában, a dolgok megtörténésének megengedése. Újra kapcsolódjunk össze a szívünkkel, és képzeljünk el egy olyan élethelyzetet az életünkben, a múltból, a jelenből vagy a jövőből, amelynek hasznára válhat a nyitott és megbízó szív kifejlesztése, a bölcsesség, elfogadás, tolerancia, áldozatkészség, megbocsájtás képességeinek kifejlesztése, a ragaszkodások elengedése, a megengedés, a bizalom a valóság kibontakozásában, a dolgok megtörténésének megengedése. A meditáció alatt képzeljük el, hogy a teljesen kifejlődött, nyitott és megbízó szív miként támogatná az életünket.

4. Az "erős és magabiztos szív" meditáció

Kövessük az első meditáció első két bekezdésében részletezett instrukciókat.

Az erős és magabiztos szív kifejlesztésére irányuló meditáció célja a bátorság, erő, akaraterő, fegyelem és következetesség, kitartás, tántoríthatatlanság, helyes cselekvés képességeinek kifejlesztése; a határok meghúzásának képessége, és az önbizalom növelése az emberi élet minden területén. Újra kapcsolódjunk össze a szívünkkel, és képzeljünk el egy olyan élethelyzetet az életünkben, a múltból, a jelenből vagy a jövőből, amelynek hasznára válhat az erős és magabiztos szív kifejlesztése, a bátorság, erő, akaraterő, fegyelem és következetesség, kitartás, tántoríthatatlanság, helyes cselekvés képességeinek kifejlesztése; a határok meghúzásának képessége, és az önbizalom növelése az emberi élet minden területén. A meditáció alatt képzeljük el, hogy a teljesen kifejlődött, erős és magabiztos szív miként támogatná az életünket.

Végezzük az egyes meditációkat 5-15 percig, lehetőleg egymás után, sámándobok hangját vagy sámánzenét hallgatva. Ha van rá lehetőségünk, akár minden nap is megismételhetjük, de legalább hetente egyszer érdemes leülni és gyakorolni. A meditációhoz használhatjuk az alábbi zenét is, többször lejátszva.

Mi marad a csúcsélmény után?

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A legegyszerűbb módja e jelenség megértésének az odaadó nyelvezet használata. Az odaadó jógi (bhakta) a misztikus állapotokra az „Isten megpillantása” kifejezést használja. Egy bhakta számára az öt perces misztikus csúcsélmény azt jelenti, hogy öt percig láthatja Istent. A kérdés az, hogy mennyi ilyen találkozásra lenne szükségünk, vagy milyen időtartamban, hogy „leszálljunk” Istenről? Minél jobban értjük a jóga filozófiáját, annál kevesebb találkozásra van szükségünk. Nem az a legnagyobb misztikus, aki a sor elejére tülekszik, és a legjobb helyet igyekszik megszerezni magának Isten közelségében. Ez inkább arra utalna, hogy az illető rászorul Istenre, mert nem értette meg. A legnagyobb misztikus az, akinek egy rövid találkozás is elég, hogy megértse, mi történik, és utána azzal szolgálja ezt a Lényt, hogy másokat tanít arról, hogyan szerezhetik meg ezt a látásmódot és megértést.

Vegyük szemügyre egy pillanatra a „megért” (understand) szót! Valamint megérteni azt jelenti, hogy „aláállunk”, lábat teszünk alá (under- alá; stand – állni). Ha az élménynek van lába, akkor teljesen alá van támasztva, és nem fog felborulni, amikor az élet elhozza a következő megrázkódtatást. Ez a jóga-filozófia célja. Arra tervezték, hogy a misztikus-eksztatikus megtapasztalásokat bele tudjuk integrálni az életünkbe, és azok meg tudjanak állni a saját lábukon, mint egy asztal, melynek mind a négy sarka alatt van egy láb, és ezért „meg van értve” (alá van támasztva). Amikor átéljük a csúcsélményt, akkor az emberi lény számára lehetséges legmagasabb boldogságot tapasztaljuk meg, amelynek vége és utána magunkra maradunk.

Minden elmúlik, beleértve a misztikus megtapasztalást is. Ha az elménk elkezd ragaszkodni az eksztatikus állapothoz, akkor megpróbálja képpé merevíteni a csúcsélményt. Ez egy rövid időre beválik – amíg rá nem jövünk, hogy a kép halott. Az élmények elmúlnak. Ilyen az élet. Ami számít, az az, hogy mit tanulunk meg belőle. A jógafilozófia annak a módja, hogy kivonjuk a misztikus élmény lényegét, és így ne függjünk annak megismétlésétől. A bhakta azt mondaná erre: „Hogy lemondhasd a találkozóidat Istennel, és átadhasd valakinek, akinek nagyobb szüksége van rá, mint neked.” Bármilyen élmény, még a misztikus élmény is, egy stimulus. Ha megértetted, akkor mentes vagy a stimulustól, függetlenné váltál tőle. A függetlenséget vagy szabadságot kaivaljának nevezik szanszkrit nyelven. Ez az a kifejezés, amit Patandzsalí használ a buddhista „megvilágosodás” vagy az általános hindu „felszabadulás” (móksa) helyett.

Ezt a megértést megkaphatjuk a Jóga-szútra és egyéb jóga-írások tanulmányozásából. De a Föld bármelyik másik szakrális hagyományának szövegeit tanulmányozva is megkaphatjuk, legyen az a Biblia, a Korán, a Védák, a Dhammapada vagy a Tao Te King; mivel az összes írás mögött egy igazság rejtőzik, az isteni szeretet igazsága."

A lélek neme

Korábbi blogbejegyzésemben beszéltünk arról, hogy Isten férfi és női formában is megnyilvánul, és természetesen, hogy mindkét nem Benne van, hiszen anélkül nem létezhetnének nemek. A következő kérdés az lehetne, hogy mi az egyéni lélek neme?

Természetesen itt nem az ídából és a pingalából eredő kettősségre utalunk, mely a feltételekhez kötött élőlények finomfizikai és durva fizikai testére általában jellemző. Az advaita filozófusok válasza persze egyszerű lenne, mint a faék: a Brahman nemtelen, mivel megkülönböztetések nélküli, tehát a lélek is az, hiszen nem más, mint Brahman.

Ezzel szemben a számkhja filozófiában és a jógában az egyéni lelket is purusának, vagy átmannak nevezik, és mint ilyen, osztozik a Legfelsőbb Purusa férfias, irányító, élvező természetében, bár az erre vonatkozó képességei erősen korlátozottak. 

Ugyanakkor a Bhakti dualista felfogásában a lélek sakti, azaz a Prakriti része, tehát alapvetően női természetű, és a Purusa örömének biztosítása a létezésének a célja. A bhakti felfogásban a Saktit három részre osztják: Antaranga-sakti, azaz az Úr Visnu belső gyönyörenergiája (Jógamájá) ; bahiranga-sakti, vagyis az Úr külső, illuzórikus energiája (Mahámájá) és tata-sztha sakti, vagyis a kettő között elhelyezkedő határenergia, ezt pedig az egyéni lelkek alkotják (dzsíva-sakti). A határenergia erdeti természetét tekintve az Úr Visnu része és a belső energia irányítása alatt tartózkodik, illetve ha kiesett ebből a "tökéletes" pozícióból, akkor oda fog visszavágyni. Ugyanakkor a határenergia a külső energia hatása alá is kerülhet, ezt nevezzük illuzórikus, vagy feltételekhez kötött állapotnak. 

Vannak olyan rendkívüli lelkek, akik szabadon átjárhatnak az anyagi és a lelki világ között, de az ő tudatukra általában az univerzumon belül sem hat a Sakti illuzórikus, befedő hatása. Ők azok, akik képesek segíteni más lelkeknek az eredeti tudatukhoz való visszatérésre. 

Összegezve tehát a lélek egyszerre rendelkezik a Prakriti és a Purusa jellegével is, és egy-egy helyzetben ennek megfelelően viselkedik. A Bhakti tradíció szerint a lelkek még egy spirituális testet és azonosságot is kapnak a lelki világban (szvarúpa), mely szintén férfi vagy női (esetleg állati vagy növényi) test. Ekkor a szolgálati attitűdjét a spirituális test neme és jellemzői fogják meghatározni. 

A jóga-gyakorlás szempontjából megközelítve a dolgot, az ágjá csakra szintjén az a feladatunk, hogy harmóniába hozzuk az ídát és a pingalát, azaz a személyiségünk női és férfi jegyeit. Ha sikerült kiegyensúlyozni ezeket, akkor beléphetünk a szahaszrárába, ahol a feloldódás élményében a férfi- vagy női jelleg is feloldódik, mivel szükségtelenné válik. De ahogy Gregor Maehle is mondta, sokan választják az ágjá csakra dualitását, mint ahogy Isten is férfi és női formára osztja magát, hogy nagyobb örömöt merítsen a létezéséből. 

Az eksztázis és a hétköznapok

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A rá következő években megértettem, hogy egy megtapasztalásnak, még akkor is, ha misztikus jellegű, kezdete és vége van. Azt gondoltam, hogy a határtalan szeretet, szépség, igazság és intelligencia élménye örökre meg fogja változtatni az életemet, de meg kellett tanulnom, hogy egy ilyen élmény után még fájdalmasabb volt a hiánya, mert tudtam, hogy mi az, ami hiányzik. A következő éveim azzal teltek, hogy megpróbáltam megismételni az élményt, de úgy tűnt, hogy ez az élmény nem hagyott maradandó pozitív benyomást az életemben. Ha valami változást hozott, akkor az a még nagyobb szenvedés volt, mintha ehettem volna a tudás fájának gyümölcséből, utána pedig örökre kitiltottak volna az Édenkertből.

Olyan állapotban voltam, mint egy férfi, aki őrülten szerelmes egy nőbe, de az nem foglalkozik vele. Minél egyértelműbbé teszi a számára, hogy egyáltalán nem érdekli, ahelyett, hogy összeszedné magát és tovább folytatná az életét, egyre jobban a viszonzatlan szerelem megszállottjává válik és teljes mértékben az elutasítás fájdalmára koncentrál. 

Csak akkor következett be a fordulat, amikor elkezdtem szisztematikusan tanulmányozni a jóga-filozófiát. Amikor elindultam ezen az úton, rájöttem, hogy nem követelőzhetünk: nem az a célja az életünknek, hogy éjjel-nappal rá legyünk csatlakozva a Legfelsőbb Lény „operációs rendszerére”. A jóga-filozófia megtanítja az élet értelmét, az élet igazságát, mindenkinek a jelenlegi tapasztalatából kiindulva. Amikor a jóga-filozófiát és más szentírásokat tanulmányoztam, megtanultam megérteni és beintegrálni az élményeimet, és függetlenné válni tőlük. Mert van egy aspektusunk – az örök, isteni Én – amely mindörökre egy ezzel a Legfelsőbb Lénnyel, akkor is, ha éppen érezzük, felfogjuk és tapasztaljuk ezt az adott pillanatban, vagy nem. 

A jóga-filozófián keresztül megértettem, hogy az élet értelme nem az, hogy idejekorán véget vessünk neki a nirvána által, hanem az, hogy éljük, a szent törvénynek megfelelően, és az életünket a Legfelsőbb Lény szeretete és Isten határtalan kreativitása kifejeződésévé tegyük.

Mit jelent valójában a megértés?

Meglepődnénk, ha tudnánk, hogy hány embernek volt már rendkívüli spirituális élménye, és semmit sem tudott profitálni belőle. Az ellenpólust azok a bölcsek alkotják, akik csak nagyon rövid ideig éltek át misztikus tudatállapotokat, de mivel kiváló alappal rendelkeztek a jóga-filozófiában, megértették, hogy mi történt velük. Örökre hálásak maradtak azért, amit megláthattak, és e hálán keresztül örökre a spirituális szabadság állapotában maradtak.

Energialöket

Múlt héten számoltam be a Herbafulvo Essenciával végzett kísérletem első napjáról. Egy hete iszom, és a következő hatásokat figyeltem meg: reggel kb 3 cl-t kell meginni belőle, hideg vízzel szoktam felönteni, mert eléggé sós és savanykás az íze. Utána azonnal felébredek, mintha kávét ittam volna. Nekem amúgy is gyors az emésztésem, tehát reggel felkelés után tudok nagy WC-re menni, de gondolom ezt is helyrerakja, akinek esetleg lassan indul az emésztése reggel. 

A reggeli edzésre több energiám marad, és a nap további részében is, sőt, ugyanannyi alvással (5-6 óra) sokkal pihentebben ébredek, néha már az ébresztő megszólalása előtt. A két hónapja tartó köhögésem is nagyjából megszűnt egy hét alatt, de még van a lötyiból. A 7,5 decis palack majdnem elég lesz egy hónapra, uténa megnézem, hogy érdemes-e inni még. A meditációmat nagyon megdobta, bár a múlt héten leírt transzélmények óta nem nagyon volt időm relaxálni, de majd remélem lesz még! Tréfásan mondhatnám rá azt is, hogy a magyar Ayahuascát tartja kezében az, aki belkóstol, de nem mondom, mert azt nem próbáltam, csak olvastam róla. Nyilván annak lórugásszerű a hatása, erősen hallucinogén, és nem lehet folyamatosan tolni. Ez az esszencia viszont támogatja a szervezetünk öngyógyító és regeneráló funkcióit, persze csodát azért ne várjunk tőle. Még néhány infó a termék honlapjáról:

A Herbafulvo essencia egy humán étrend- kiegészítő ital, mely kizárólag természetes anyagokból készül. Fő alkotóelemei: fulvosav, védett arginin (arginin-fulvosav komplex), parajdi sóiszap kelát, almapektin, gyógynövények (máriatövis, fekete áfonya levél, mezei sóska, ánizs, édes kömény, orvosi székfű, csipkebogyó).

A sejtjeink optimális működéséhez megfelelő hajszálér-keringésre van szükség, amelyet a nitrogén-monoxid értágító hatása biztosít. Az optimális nitrogén-monoxid ellátáshoz megfelelő mennyiségű arginin aminosav szükséges. A feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása miatt, az ízfokozóként használt lizin aminosav arginin hiányt okoz a szervezetben. Ahhoz, hogy ezt a hiányzó arginin mennyiséget pótolni tudjuk, szükségünk van a fulvosavra, melyet az argininhez kötve annak hatékony felszívódását biztosítja. Ez az az új, egyedülálló, szabadalom alapján védett találmány, az arginin-fulvosav komplex, amely a Herbafulvo essencia különlegességét adja.

A Herbafulvo essencia a vírus, baktérium és tumor sejtek elleni immunvédekezést is támogatja, a falósejtek argininből állítják elő nitrogén-monoxidot, amely a tumorsejtben programozott sejthalált okoz.

A Herbafulvo essencia megálmodója Mester Károly, akinek állattenyésztő agármérnökként több évtizedes tapasztalata van a takarmányozás élettan területén, és a nevéhez fűződik egy állatgyógyászati gyógyhatású készítmény, amivel páratlan terápiás hatást tudott elérni a több tízezer haszonállat esetében. Elemezve a problémakört és az elért eredményeket, világossá vált, hogy a mai ember táplálkozásából eredő nemkívánatos terhelések – pl. szabad aminosavak, GMO szója, fruktóz, stb. – megegyeznek a haszonállatoknál bizonyított és tapasztalt kórélettani következményekkel. 

A Herbafulvo essencia egyediségét és különlegességét többek között a fulvosavhoz kötött arginin, az úgynevezett „védett arginin” adja, ugyanis ebben a formában az arginin aminosav a fulvosav segítségével a vékonybél legelején felszívódik. Ezzel a megoldással kivédhető szervezetünkben az arginin hiány, azaz a következményes kapilláris keringési zavar, a tumor-és kórokozók elleni védelmet biztosító immunvédekezési zavar.

A fulvosav a termék mozgatórugója, a huminsavak közé tartozó molekula. Kivételesen értékes tulajdonsága, hogy reakcióképessége miatt, a környezetében lévő molekulákkal, fémekkel kötésbe tud kerülni. Egy molekula fulvosav több mint hatvan másik molekulával tud összekapcsolódni. Ez a tulajdonsága teszi központi szereplővé a termékben, hiszen mind az arginin, mind a harmadik összetevő, a parajdi sóiszap is fulvosavval kötött formában kerül az essenciában, és ezáltal hatékonyan felszívódó formában lesz jelen a bélcsatornában. Korunk általános – szinte a legtöbb embert érintő – problémája az emésztőrendszeri betegségek mind gyakoribb előfordulása: hasi diszkomfort, fájdalom, puffadás, gázosodás, émelygés, hányinger, reflux.

Ezek mellett, szinte minden esetben panasz a tartósan lazább széklet, illetve a rendszeres hasmenés is. A nagyobb víztartalmú széklettel, sok, számunkra szükséges iont (nátrium, kálium, klór, kálcium, stb.) is elvesztünk. A parajdi sóbányából származó sóiszap nem csak sót (NaCl) tartalmaz, hanem egyéb ionokat, nyomelemeket, mikroelemeket is. A fő ionokat tekintve a parajdi sóiszap megegyezik százalékos arányaiban az emberi testben lévő azonos ionok arányával. Ezért a legtökéletesebb só- és nyomelempótló anyagként szerepel a termékben.

Az essencia erejét a gondosan összeválogatott gyógynövények is növelik: máriatövis, fekete áfonya levél, mezei sóska, ánizs, édes kömény, orvosi székfű, csipkebogyó. A termék gyártója és fejlesztője maga állítja elő az értékes kivonatokat, főzeteket, magukból a szárított növényekből. Ezzel maximális hatóanyagtartalmat ér el, és szermaradványként a nem kívánatos szennyező anyagokkal, oldószerekkel, stb. nem kell számolnunk. Mindenképp említést érdemel még az almapektin, ami a hasznos bélflóra baktériumainak egyik fő tápláléka, ezáltal a normál flóra megtartását, visszatelepítését segíti, ellensúlyozva a kórokozókat. A káros bélbaktériumok visszaszorítása, bél- és gyomornyálkahártya védelem, májregenerálás, húgyúti baktériumok szaporodásának gátlása, kapilláris erek tágulékonyságának biztosítása, és megannyi ismert hatásaikkal a gyógynövények, értékes alkotóelemei a Herbafulvo essenciának.

Fogyasztása folyamatosan ajánlott, ugyanis azok a háttérhatások, melyek következményei létrehozták ezt a találmányt, folyamatosan érnek minket, gyengítve szervezetünket. Ha hatékonyak akarunk maradni, nekünk is folyamatosan kell védekeznünk! Ezért van szükségünk naponta a Herbafulvo essenciára. Hatékony és elégséges adagja napi 0,4 milliliter testtömeg kilogrammonként. Ez egy 75 kg-os embernek napi 30 milliliter Herbafulvo essenciát jelent. Fogyasztását a nap első felében étkezés után javasoljuk.

Nincs ellenjavallata sem az összetevők, sem a hatásmechanizmusa alapján. A Herbafulvo essencia élethosszig, folyamatosan fogyasztható.

Az esszenciát innen tudjátok megrendelni, ha valaki ki szeretné próbálni: Plusvitality.hu

A gyakorlás három rétege

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Második pillér: a fizikai gyakorlás

A jóga második szintjébe a fizikai testünket érintő gyakorlás különböző módozatai tartoznak: elsősorban az ászanák (jógapozíciók), de a múdrák (energetikai gyakorlatok), bandhák (energiazárak), és a kriják (fizikai és energetikai tisztító gyakorlatok) is ide tartoznak. Ezt a szintet sem szabad elhanyagolni, mert a jóga teljes rendszerébe illesztve biztosítják a testünk egészségét és az egyensúlyt a fizikai, mentális és spirituális szintek között. Az ászana-gyakorlás ma valóban a jóga felé forduló emberek érdeklődésének a középpontjában van. Nem szabad elfelednünk azonban, hogy az erkölcsi és életmódbeli irányelvek követése nélkül, valamint a pránájáma és meditáció híján az ászana-gyakorlás önmagában legfeljebb fizikai hatásokat fog kiváltani, és viszonylag kevés hatással lesz a pszichés vagy spirituális fejlődésünkre.

Harmadik pillér: a légzésszabályozás

A légzés hozza létre a kapcsolatot a fizikai test mátrixa és a finomfizikai testünk (elme, intelligencia, egó) között. Bár a jóga légzőgyakorlatait nem ajánlott az ászanában való megfelelő jártasság nélkül végezni, mégis kijelenthetjük, hogy a pránájáma gyakorlatai önmagukban is erőteljes hatással tudnak lenni a fizikai, érzelmi és mentális egyensúlyunkra, egészségünkre, a meditáció előkészítésében pedig egyenesen elengedhetetlenek. Mivel a fizikai testünkkel végezzük a légzőgyakorlatokat, ez a szint még a hatha-jóga kategóriájába tartozik, ám a gyakorlásnak ez a szintje már arra is képes (ellentétben az ászanával), hogy megváltoztassa a karmánkat. Ehhez a hosszabb időtartamúkumbhakák(légzésvisszatartások) gyakorlása szükséges, ami már a spirituális célú (meditációt előkészítő) pránájámák körébe tartozik. A légzőgyakorlatokat azonban végezhetjük pusztán egészségmegőrzési céllal is, 20 másodpercet nem meghaladó kumbhakákkal. Nem csak a klasszikus jóga rendszerében, de azon kívül is (például a taoista hagyományban, a harcművészetekben vagy a sámánista hagyományokban) ismerték a légzés erejét és tudatra gyakorolt hatását, tehát a klasszikus pránájáma-gyakorlatokon kívül számtalan más, régi és modern légzőgyakorlat is létezik. A pránájámának a meditáció előkészítésében játszott szerepe elengedhetetlen, tehát nem ugorhatjuk át ezt a lépcsőfokot.

Negyedik pillér: a meditáció

A meditáció voltaképpen az elme kontrollját jelenti, vagyis tágabb értelemben véve belefoglalhatjuk az ashatanga-jóga négy magasabb fokozatát: pratjáhára (az érzékek visszavonása, a figyelem befelé fordítása, a meditáció előkészítése); dháraná (a figyelem egy pontra rögzítésének gyakorlása és időbeli kiterjesztése); dhjána (a meditáció gyakorlása, ami fokozódóan bensőséges kapcsolatot hoz létre a meditáló és a meditáció tárgya között); szamádhi (a transz vagy elmerülés állapota, amikor a gyakorló fokozódó mértékben elmerül, egyé válik a meditáció tárgyával, míg csak el nem éri a tárgy nélküli szamádhi állapotát, melyben nincs szüksége külső meditációs tárgyra, mert saját magán, az Önvalón meditál). Ez a négy fokozat alkotja a belső gyakorlást, vagyis a rádzsa-jógát. A meditáció gyakorlása önmagában, az ászana és pránájáma általi előkészítés nélkül általában nem sikeres és nem biztonságos.

Kicsit lesarkítva úgy foglalhatnánk össze, hogy az ászana a testre hat, a pránájáma az érzelmekre, a meditáció pedig az elmére. A jama és nijama a személyiségünk teljes egészére hat, és elősegíti pszichológiai és spirituális fejlődésünket.

A gyakorlás négy alappillére

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

A gyakorlás négy alappillére

Patandzsalí jógáját (amely minden hatha- és rádzsa-jógaiskola alapja) tradicionálisan nyolc fokozatra osztjuk:

1. Jama(tilalmak)
2. Nijama(előírások)
3. Ászana(testhelyzet)
4. Pránájáma(a légzés szabályozása)
5. Pratjáhára(az érzékek visszavonása)
6. Dháraná(koncentráció)
7. Dhjána(meditáció)
8. Szamádhi(transz, elmerülés)

Első pillér: a társadalmi viszonyok

Ez az első alappillér nagyon fontos, és nem csak a jógi, de minden emberi lény életét és karmáját meghatározza. Mivel társas lények vagyunk, és társadalomban élünk, nem mindegy, hogy milyen erkölcsi szabályok, értékrend és társadalmi normák, viselkedési kultúra szerint éljük az életünket. A jamákés nijamákgyakorlása tehát minden emberi lény számára fontos, aki az állati lét felől az emberi, majd isteni (transzcendens) lét irányába szeretne fejlődni.

Ajamáköt tilalomból állnak: ahimszá(erőszakmentesség), szatjam(igazmondás), asztéja(nem-lopás), brahmacsarja(szexuális önkontroll, a Brahman tanulmányozása), aparigraha(birtoklásvágytól való mentesség). Ezeknek a tilalmaknak a fokozatos követése az olyan tettektől való tartózkodást foglalja magában, melyekkel megbonyolítanánk és negatív irányba vinnénk a saját karmánkat. Minél kevesebb anyagi ragaszkodást tartunk fenn, és minél kevesebb világi vagy isteni törvényt szegünk meg e ragaszkodások kielégítése érdekében, annál kedvezőbb helyzetbe kerülünk karmikusan az önmegvalósítás zavartalan gyakorlásához.

Anijamákszintén öt, pozitív előírást tartalmaznak: saucsa(külső és belső tisztaság), szantósa(elégedettség), tapa(a gyakorlás, lemondás hője), szvádhjája(az Önvaló tudományának tanulmányozása), ísvara-pranidhána(az odaadás gyakorlása Isten iránt). Minél alaposabban és rendszeresebben gyakoroljuk ezeket az előírásokat (a saját kultúránk vagy vallási meggyőződésünk előírásait is figyelembe véve), annál több lelki erőre fogunk szert tenni, melyet a további hat fokozat gyakorlására fordíthatunk.

Az advaita iskola korlátai

Gregor Maehle több ponton is kifejezte, hogy miért tartja korlátozónak az advaita védánta iskola kizárólagos monizmusra törekvő megközelítését. A monizmus és dualizmus (egység és különbözőség) filozófiáinak hívei emberemlékezet óta szócsatáznak egymással az indiai szubkontinensen. A monizmus leghíresebb iskolája az Ádi Sankara által alapított advaita védánta iskola, míg a számkhja (és ebből következőleg Patandzsalí ashtanga-jógája is) a dualista megközelítés híve. A számkhja elgondolásában a Prakriti (anyatermészet, Istennő) és a Purusa (az Irányító, az Atyaisten) öröktől fogva léteznek, és időről időre ciklikusan megnyilvánítják/megsemmisítik az univerzumokat. A prakriti örökké átalakul, míg a Purusa változatlan. Ez a Legfelsőbb Purusára (Ísvara, azaz Isten) és a parányi purusákra (élőlényekre) is jellemző. 

Azt a kérdést, hogy az őseredeti, végső elv Egy vagy pedig Kettő, könnyen áthidalhatjuk azzal a megközelítéssel, hogy a Purusa és a kiáradásai, azaz a különböző Saktik egyszerre azonosak és különböznek is. Az a magyarázat, hogy a Prakriti és a Purusa eredetileg egy elv volt, és valamikor különváltak, szintén csak a feltételekhez kötött tudatunk számára megkönnyített értelmezés, hiszen mi csak az események egymásutániságában tudunk gondolkodni, az idő, mint relatív fogalom, egy átléphetetlen dimenzió a számunkra. Tehát az időn túl, örökké létezik a Prakriti és a Purusa, akik egyszerre Egy és Kettő is. 

Az advaita megközelítés egyik problémája az, hogy a Purusa vagy a Brahman kiáradásait nem tartják valóságosnak, sőt, maga a Purusa is homogén, leírhatatlan és mentes a tulajdonságoktól, változatosságoktól, az általunk tapasztalt világ, a Teremtés és annak változatossága pedig szerintük nem rendelkezik valós léttel, csupán a szennyezett tudatunkban képződő illúzió, amely magát az őseredeti Brahmant is befedte. 

Most nem menjünk bele, hogy ez miként történt, hiszen a jóga filozófiája ezt könnyedén megkerüli azzal az állítással, hogy az Ísvara az a purusa-visésa (vagyis rendkívüli lélek), aki sohasem esik illúzióba, mindig felette áll a karmának, és végtelen tudással és erőkkel rendelkezik. Ezzel szemben a parányi purusák valóban megélhetik az Ísvarától való különlét állapotát és az illúzió, azaz a Prakriti befedő hatása alá kerülhetnek. A Prakriti befedi a tudatot, de ugyanakkor képes feltárni is az élőlény előtt a spirituális igazságot és valóságot, például a Kundaliní formájában.

A számkhja és a jóga felfogása szerint a világ, vagyis a teremtés nem illúzió, hanem valóságos. Az illúzió csupán abból áll, hogy a benne vándorló élőlények nem ismerik fel a Világ, mint kiáradás kapcsolatát az Ísvarával. De ettől eltekintve a fizikai, finomfizikai, sőt a spirituális világ is végtelenül változatos, és a megfigyelők (a lelkel) jelenlététől független létezéssel rendelkezik. 

Ebből fakadóan az élőlénynek mindhárom szinten (fizikai, finom és lelki) vannak kötelezettségei, bizonyos törvények szerint vesz részt e világok működésében. A ránk háruló kötelezettségek (nevezzük életfeladatnak vagy küldetésnek) azt segítik elő, hogy megtapasztaljuk eredeti spirituális természetünket, annak teljes változatosságában és potenciáljában. Ha anyagi szinten minden életünkben kapunk bizonyos ajándékot és képességeket istentől, amivel elősegíthetjük az emberiség fejlődését és önmagunk kiteljesedését, akkor hiba lenne feltételezni azt, hogy ezek az egyéni jellemzők spirituális szinten egyáltalán nincsenek jelen. 

Bár a szaguna Brahman, vagyis a formával és tulajdonságokkal rendelkező Isten az ágjá csakra aktiválásával tapasztalható meg, ez mégsem jelenti azt, hogy a gunák, azaz tulajdonságok, melyekkel a különböző istenformákat felruházzák a hívek (vagy amelyeket Isten maga nyilvánított meg az önmegvalósított szentek szívén keresztül), anyagiak, átmenetiek vagy illuzórikusak lennének. 

Az advaita filozófusok igyekszenek túllépni a szaguna Brahmanon, vagyis az Ísta-dévatán történő meditáció eksztázisán, és a nirguna, azaz tulajdonságok nélküli Brahmanba igyekszenek beleolvadni. A brahma-nirvána mindenáron történő elérésére irányuló törekvés a legtöbb gyakorló számára nem természetes, és nagyon nehezen gyakorolható. Ne feledjük, hogy tárgy nélkül meditálni csak a szamádhi legfelsőbb szintjén, a nirbídzsa szamádhiban vagyunk képesek. Vannak olyan bölcsek, aki természetesen és jól érzik magukat a személytelen Brahman-létben, de nem mindenkinek ilyen a spirituális természete. A kezdő gyakorlónak sok-sok életen keresztül kell gyakorolnia a szvadharmáját (rá érvényes szent kötelességet) különböző szinteken, hogy a pszichológiai fejlődés és a csakrákon keresztül haladó spirituális evolúció minden lépcsőfokát végigjárhassa, és egyértelműen el tudja választani az Igazat a Hamistól, az Örököt az Átmenetitől és a Valóságot az Illúziótól. 

Tehát az advaita is elköveti azt a hibát, amit sok más iskola hívei: kizárólagos érvényűnek tekinti a saját útját és megközelítését, és mindenáron igyekszik cáfolni mások (a szaguna Brahman különböző imádóinak) megközelítését. Pedig, ahogy az Anyatermészet nem illúzió, hanem valóságos, így ezek a különböző utak és megközelítések is valóságosak és fontosak egyes gyakorlók számára. Patandzsalí nem véletlenül említi az éka-tattva elvet, ami azt jelenti, hogy nem a különböző utak összehasonlítgatásával kell foglalkozni, hogy megtaláljuk a "legjobbat", hanem el kell indulni egy úton, amelyet a magunkénak érzünk, és hosszú ideig kell haladni rajta. Eben az esetben közelebb kerülünk a hegy csúcsához, vagyis Istenhez, és a végső szinten rájövünk, hogy a különbségek elenyészne4k, hiszen Isten határtalan, egyszerre Egy, Kettő és Sok is. 

Az Univerzális Lény

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Miközben a csillagokat néztem, hirtelen eluralkodott rajtam a tudatlanságom és a jelentéktelenségem érzése. Nagyon sok tanulás, gyakorlás, gondolkodás sem jutottam semmire, és így végül beismertem magamnak, hogy teljesen tudatlan vagyok, ami az életet és annak rejtélyeit illeti, és hogy nincs erőm ahhoz, hogy fényt derítsek rájuk. Ez egy nagy lépés volt számomra, mert akkoriban szkeptikus és agnosztikus voltam, y legalábbis azt gondolta, hogy nincs ott kint semmi, ami bármilyen módon hozzájárulhatnak a lelki szabadságom elérésében. De életemben először, bárminemű képmutatás, vagy bármibe helyezett hit vagy annak elutasítása nélkül, bármiféle előzetes elképzelés nélkül arra vonatkozólag, hogyan kaphatnék választ, vagy mi lehetne az, csak feltettem a kérdést. Nem valakinek célzottan, de megkérdeztem, hogy miről szól az élet, mi a célja, és milyen szerepet kell játszanom benne, ha kell. 

Ami ezután történt, az szavakkal teljességgel leírhatatlan, de annyira fontos élmény, hogy mégis meg kell próbálnom. Emlékezzünk azonban arra, hogy a szavak egyáltalán nem elegek arra, hogy leírjuk azt, ami túl van a szavakon. Viszont segíteni fog abban, hogy megpróbáljuk intuitíve megérezni azt, ami a szavak mögött fekszik. 

Hirtelen azt éreztem, mintha egy rejtett kéz meghúzott volna egy cipzárt, végig az égen. Ahogy a cipzár le lett húzva, és az anyag, ami eddig alkotta, egy olyan jelenet tárult fel előttem, amitől teljesen elállt a lélegzetem, elakadtak a szavaim, és megálltak a gondolataim is, úgy tűnt, hogy örökkévalóságig tartó időre.

Hirtelen úgy tűnt, mintha képes lennék belenézni a mély világűrbe, és végtelen számú naprendszer, galaxis és univerzum jelent meg a szemeim előtt. Láttam, ahogy a világok keletkeznek, virágzanak, majd elpusztulnak. Mindegyik világban számtalan fajt láttam kifejlődni, fennmaradni és alkalmazkodni. És utána, mindennek a forgatagnak a közepén egy hatalmas, határtalan lényt láttam lebegni. Úgy tűnt, hogy ennek a lénynek megszámlálhatatlanul sok karja van, melyekkel egyidejűleg fenntartotta, hordozta, fejlesztette, teremtette és újra elnyelte a megszámlálhatatlanul sok világot, galaxist és univerzumot. Ez a lény határtalan tudással, intelligenciával, szépséggel, szeretettel, szabadsággal, igazsággal és hatalommal rendelkezett. Megszámlálhatatlanul sok nyelven adta tovább a tudását egyszerre az összes mennyei lénynek, fajnak és kultúrának, akik az összes világban éltek. És úgy tűnt, hogy mindez a miriádnyi párbeszéd, ami egyszerre zajlott, egy hangba olvadt, az ÓM-ba. Ahogy felhangzott az ÓM, napok, bolygók és naprendszerek születtek belőle, és mind elfoglalták égi pályájukat. Az ÓM hatására az elektronok keringtek az atommagjaik körül, ebből jöttek létre a fizika törvényei, és a DNS, közte az emberi génállomány is.

Ahogy néztem ennek a hihetetlen színjátéknak a kibontakozását, eszembe jutottak a korábban megfogalmazott kérdéseim az élet értelméről. Utána láttam, hogy ez a határtalan Lény minden egyénhez szól a teremtéseiben, beleértve engem is. Ahogy az ÓM hang felém fordult, én is láttam, hogy ennek a lénynek és hangnak a kifejezése, teremtménye, kiáradása vagyok. Láttam, hogyan jött létre ebből az örök rezgésből a testem és az elmém és az egész világ, amiben léteztem. Még azt is láttam, hogy még az a gondolatom is, hogy az életem célját keresem, e Lény végtelen kreativitásának a kifejeződése volt, egy módja annak, ahogy ez a Lény folyamatosan újrateremtette önmagát más élőlények létrehozása által. Bár ennek az örök Lénynek egy része örökké tökéletes és mozdulatlan volt, egy másik része kifejezte önmagát, határtalan kreativitását és potenciálját azáltal, hogy a világgá és az összes élőlénnyé vált, beleértve engem a kis világomban és parányi, önmagamba merült gondolataimmal. 

Amikor később rekonstruáltam annak az éjszakának az eseményeit, arra a következtetésre jutottam, hogy földi idő szerint körülbelül 45 percig vehettem részt ennek a Lénynek a határtalan eksztázisában és szeretetében. Az első eltérítő gondolat, amit észrevettem ezután az idő után, az volt, hogy valahogy mindenképpen meg kell őriznem ezt az élményt. Ez a gondolat volt az első, ami elválasztott engem ettől a Lénytől (legalábbis ezt gondoltam). Miközben még mindig láttam a Lényt, azon gondolkodtam, hogy miképpen hosszabbíthatnám meg ezt az élményt, egyre mélyítve azt az illúziót, hogy bármikor is elkülönülhetek tőle. Egy idő múlva eldöntöttem, hogy papírt és tollat ragadok (akkormég nem léteztek az elektronikus kütyük), hogy olyan pontosan leírjam az élményeimet, amennyire csak tudtam. Miközben a látomás lassan eltűnt a szemeim elől, felkeltem, fél órát sétáltam a biciklimig, utána még fél órát bicikliztem haza, s mire hazaértem az íróasztalomhoz, csak meredtem a fehér papírra, és fogalmam sem volt, hogy mit írhatnék le."

Ádám, Éva és a Kundaliní

A Szentháromságról szóló blogbejegyzésem után kagyarodjuk rá a történet mikrokozmikus párhuzamára. A Makrokoszmosz szintjén az Atyaisten és az Anyaisten (Purusa és Prakriti) létrehozzák az univerzumok sokaságát és a parányi lelkek végtelen mennyiségével népesítik be őket. A teremtés folyamata során egy fokozatos tudati degradáció megy végbe, melyet Ádám és Éva története is szimbolizál. Az mítosz egyébként sumér eredetű, és onnan került bele az Ószövetségbe. 

Tehát a történetben az Édenkertben számtalan fa van, de Isten tilalmat rendel el egy fára, mely a tudás almáit termi. A Tudás fája makrokozmikus szinten az Életfa vagy Világfa, mely az univerzum hosszanti tengelyét alkotja, és összeköti az alsó, felső és középső világokat. A puránákban a Méru hegy tölti be az univerzum tengelyének szerepét. Mikrokozmikus szinten a fa törzse a szusumná, mely összeköti a csakrákat a körülötte tekergőző Ídá (Hold) és Pingalá (Nap) csatornákkal találkozva. Mint ahogy az univerzumon belül is a tudati szintünk evolúciójának megfelelően utazhatunk felfelé vagy lefelé, a csakrákon keresztül történő belső utazás is a Tudás, az Önvaló megismerésének céljából történik. 

A kígyó makrokozmikus szinten Ananta-sésa, az univerzum bolygóit és az atomokat a helyükön tartó, és az univerzális alkotóelemek rezgését előidéző őserő, mely egyben az univerzum törvényeinek megismerését is lehetővé teszi. Mellékszálként érdemes megjegyezni, hogy Patandzsalít is Ananta-sésa inkarnációjának tekintik, és ő hozta el az emberiségnek a test (ájurvéda), a beszéd( szanszkrit nyelv) és az elme (jóga) tökéletesítésének tudományét. 

Mikrokozmikus szinten a kígyó a Kundaliní energia, mely a gyökércsakrában szunnyad és az önmegismerés folyamatát segíti elő, amint felébred és keresztülszúrja a csakrákat és a granthikat. Az ébredéssel együtt azonban misztikus képességeket is ad, amelyek hatására a gyakorló tévesen azt hiheti, hogy istenné vált. Erre a veszélyre figyelmeztette Isten Ádámot és Évát, amikor megtiltotta nekik a tudás gyümölcsét. A lelki út tehát nem mentes a veszélyektől, és a legnagyobb veszély az, hogy tévesen Istennek gondoljuk magunkat, vagyis megtapasztaljuk az azonosságot Istennel, de elfeledkezünk a különbözőségekről. 

Ádám a teremtéskor egymagában létezett, és ez az univerzum megmagasabb régióiban élő bölcsek állapota, akik tökéletes egyensúlyba hozták magukban az ídát és a pingalát, és így mentessé váltak a szexuális vágytól. A bódhiszattvák, a tírthánkarák vagy a hindu vagy keresztény szerzetesek, akik felszabadultak a szexuális energia vonzereje alól, mind az őseredeti Ádám-állapotot testesítik meg. Természetesen ugyanez női testben is elérhető, hiszen a test az már másodlagos ebben a helyzetben. Mondhatjuk, hogy ez a szamádhi, vagy a szahaszrára csakra szintje. Amikor Isten Ádámból megteremtette Évát, akkor az élőlények tudata leereszkedett az ágjá csakra szintjére. Itt már megfigyelhető a kettősség, de mivel itt végződik az ídá és a pingalá, az ágjá csakra szintjén hozható harmóniában a női és a férfi energia. Ádám és Éva is boldogan éltek az Édenkertben, amíg bele nem kóstoltak a tudás fájának gyümölcsébe. 

Egyes intepretátorok szerint ahogy a Kundaliní, mint teremtő energia, fölfelé segíti a feltételekhez kötött lelket a csakrákon át, úgy az eredeti teremtésfolyamatban felkínálta Ádámnak és Évának az alacsonyabb csakrák gyönyöreit, és így lecsábította őket a különböző fajokba, egészen az állati, növényi, és ásványi szintre. Mondhatjuk, hogy az emberi tudat szintjét az anáhata csakra képviseli, és alatta helyezkednek el az állati, növényi és ásványi tudatszintek. 

Visszatértve az édeni állapotra, az ágjá csakra szintjén még harmóniában tudtuk tartani a női és férfi energiákat, és a kettősségek akkor jelentkeznek erősebben, amikor a tudatunk az alsóbb csakrákban tartózkodik (visuddha, anáhata stb.) A lelkek tehát megkapták a szabad akaratot, és vele együtt a lehetőséget, hogy megtapasztalják a tudati evolúció legalacsonyabb fokaitól kezdve az összes létállapotot az anyagi teremtésben. innen kell, többé-kevésbé saját erőből, a "testünk verejtékével" és az elménk erőfeszítésével visszakapaszkodnunk az ágjá csakra szintjére, ahol kapcsolatba kerülhetünk a szaguna Brahmannal, azaz istennel valamelyik megnyilvánult formájában. Innentől kezdve a spirituális fejlődésünk nem csak a mi erőfeszítésünkön múlik, hanem Isten kegye és irányítása is fontos szerepet játszik benne. Ez azért van, mert a Kundaliní az ágjá csakrában találkozik Sivával, és a szahaszrárában olvadnak tökéletesen egybe. 

A kígyó tehát nem a Sátán, hanem a Kundaliní, egy másik isteni energia, mely az összes élettapasztalaton és létállapoton keresztül a végső megvilágosodás felé szeretne segíteni bennünket, de ehhez a saját szabad akaratunkat is tudatosan kell használnunk.  

Istent őrizni a szívünkben

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A szahaszrárával kapcsolatos fő probléma az, hogy az emberek azt gondolják: egyből oda kell menniük, anélkül, hogy az alsóbb csakrák bármelyikével foglalkoznának. Azonban, ha mindannyiunknak sikerülne megnyitnia akár az anáhata csakrát, akkor felülemelkednénk a konfliktusokon, az ambíción, a versengésen, a mohóságon, félelmen, bűnözésen, erőszakon és a háborún. Ha pedig elegen lennénk, akik megnyitják a visuddha csakrát, akkor legyőzhetnénk az éhséget, a betegséget, a globális felmelegedést, a környezetszennyezést és bolygónk pusztulását. Ha sokan megnyitnánk az ágjá csakrát, akkor megvalósítanánk a formával rendelkező Istent, először önmagunkban, azután magunk körül is. Ennek a legfontosabb része az, hogy felismerjük Istent minden lényben, akivel találkozunk. Ha ezt meg tudnánk tenni, az emberiség visszatérhetne a harmonikus élethez.

Valahol mindannyiunkban ott van az a tudás, hogy van egy szerepünk, amit el kell játszanunk. De a szvadharmánkra, a személyes szerepünkre csak akkor jövünk rá, amikor megnyitjuk a magasabb csakrákat az anáhatától az ágjáig.

17. Gyakorlat: Hordozzuk Istent a szívünkben!

Az alábbi meditáció hozzájárul ahhoz, hogy a szahaszrárában történő elmerülés közben tapasztalt emelkedettség egy részét be tudjuk építeni a mindennapi életünkbe. Fontos, hogy a meditációban elért sikerünk átalakítsa azt, ahogyan másokhoz viszonyulunk, úgy, hogy az ő hasznukra is váljon. 

A normális meditációnk végén, vizualizáljuk az ezerszirmú lótuszt, amely nyitott szirmokkal ül a fejtetőnkön. Most vizualizáljuk az ista-dévatánkat, vagyis Isten számunkra megfelelő formáját, amint a koronacsakránkban ül vagy áll, a lótuszon belül. Ragyogónak és világos részletekkel képzeljük el az ista-dévatánkat, különösen az arcát (ha a vallásunk ezt engedélyezi). Most engedjük, hogy az ezerszirmú lótusz bezáródjon Isten formája körül, és körbeölelje azt. Ezután vigyük le a zárt lótuszt az isteni formával 

a szívünkbe. Érezzük, ahogy az Istenség szeretete és bölcsessége szétárad az egész lényünkben, és ezt egész nap teszi. Érezzük, ahogy a bennünk lévő Istenség minden más élőlény szeméből ránk néz, akivel találkozunk. Tekintsünk úgy minden más élőlényre, mint Isten megnyilvánulására és kiterjedésére, és ekként szeressük őket.

18. Törvény: A meditációs élményt csak akkor tudjuk beintegrálni az életünkbe, ha „megértettük”

Annak érdekében, hogy elmagyarázzam e törvény fontosságát, szeretném elmesélni, hogyan zajlott ez le az én életemben; máskülönben puszta elmélkedésnek tűnhet. Nagyon fiatal korban magával ragadott a spirituális keresés és gyakorlás. Már tizenévesen elkezdtem kísérletezni a böjttel, az elvonulással és számos meditációs technikával. Egy jó adag, látszólag eredménytelen gyakorlás után egyik nap elmentem sétálni az erdőbe. 

Ez volt az egyik első meleg tavaszi este. Az ég tiszta volt és a levegőt az ébredő élet illata töltötte be a hosszú, nehéz tél után. Hirtelen éreztem, hogy egy furcsa hangulat száll meg, és a kedvenc tisztásom felé vettem az irányt az erdőben. Lefeküdtem a fűben, kitártam a karjaimat és az eget néztem. Teljes csend vett körül, a meleg szellő simogatta a bőrömet és a föld még meleg volt a napsütéstől. Felnéztem az égre, melyet milliónyi csillag fedett, a Hold nem volt sehol."

A táncoló Siva

Le lettem már osztva azért, hogy miért írom le a transzélményeimet a blogban, és valóban, mindenkinek azt tanácsolom, hogy jegyezze le a transzélményeit, mert különben könnyen elfelejti, de kezelje magánügyként, és legfeljebb a szellemi vezetőjével vagy arra képesített személlyel beszélje meg, akiben bízik, és aki tud segíteni neki az értelmezésben. Az én transzélményeimmel az a "baj", hogy az én nyelvemen szólnak, és ezt nem mindenki érti, mivel nem ment keresztül azokon a tanulási és spirituális élményeken, amik engem a jelenlegi ponthoz elvezettek. Persze ettől eltekintve mások számára is lehet okulási lehetőség egy ilyen beszámoló, úgyhogy mint korábban említettem, elképzelhető, hogy még fogok írni róluk. 

Ma például magánórát tartottam a jógastúdióban, és meglehetősen fáradt voltam. Óra közben is meglepett néha az álmosság és az ásítozás, hiába volt kedvem foglalkozni a vendégemmel. Az óra végi relaxáció alatt általában a kalimbámon szoktam játszani, de mivel ma otthon felejtettem, betettem egy relaxációs zenét, és én is lefeküdtem. Tulajdonképpen végig az elalvás ellen küzdöttem, mert akkor ugyancsak hosszúra nyúlt volna a relaxáció :-D.

A második vendégem egy természetgyógyász volt, aki a múltkor beígérte, hogy hoz egy csodaelixírt, ami rendbe hozza az immunrendszeremet, és tulajdonképpen a halottat is fel lehet támasztani vele. Nosza, meg is érkezett a Herbafulvo esszencia, ami növényi és természetes összetevőkből áll, és a lista alapján nincs benne olyan alkotóelem, amelynek pszichotróp hatása volna. Mondjuk a zsálya ismert növény sámáni körökben, de ebben a lében orvosi zsálya van, ami szintén nem tartalmaz pszichoaktív alkotóelemet. A fulvinsav és az arginin tágítja az ereket az agyban, szóval igazából javítja a koncentrációt és a fizikai teljesítőképességet, illetve talán egy kicsit megtolja az agyalapi mirigy meg a tobozmirigy működését, valamint az agy olyan részeinek a vérellátását is javítja, amelyek a spirituális élményekért felelősek. 

Nem is vártam sokat, felhörpintettem a nekem méretezett adagot, és elkezdtem tartani az órát. A fáradtságom szinte egy pillanat alatt elszállt, koncentrált voltam és tettrekész, szóval ilyen hatása biztos van a keveréknek. Amikor az óra végén lefeküdtünk relaxálni a zenére, akkor becsuktam a szemeimet, és kisvártatva jöttek a képek. Egy nagy vulkánt láttam, amely azonban békésen tört ki, kissé pöfékelt és a láva narancssárgán izzó folyamai lassan kúsztak lefelé a vulkán lankáin. Utána mintha egy erősen fénylő üstökös vagy csillag jelent volna meg a vulkán közepén (mindezt felülről láttam), és kiemelkedett belőle. Később ez a ragyogó fény átalakult Odinná, a ki a viking istenek panteonjában az Atya és a sámán egyben. Fehér, nyolclábú lován, a Sleipniren vágtatott az égen jobbra-balra, a jobb szeme helyén egy sötét lyuk, és a kezében egy fényesen ragyogó lándzsát tartott, a válláról pedig nagy köpeny lógott, ami utána lobogott a szélben. Ez után egy nagy sas jelent meg, kitárt szárnyakkal, melyek mintha tűzből lettek volna. A sas nagyobb és ragyogóbb volt, mint a nap, és mozdulatlan szárnyakkal siklott felfelé (a háta felől láttam). Majd véget értek a képek, és visszazökkentem a külső tudatba.

A magánóra után a csoportos Ashtanga következett. Az elején, a kezdő mantra zengetése alatt is becsuktam a szememet, és Ganésa ormányát láttam előbukkanni a sötétből, valamint két, smaragdzöld színnel világító szemét. A jógaórát megint csak koncentráltan és energikusan tartottam meg, majd a végén ismét lefeküdtem relaxálni a többiekkel, miközben fuvolazene szólt a hangszóróból. Eleinte fehér fények összevisszaságát láttam csak, majd a fehér fény közepén fekete hurkok jelentek meg, és szép lassan kibontakozott belőle Siva hajkoronája, fejete rasztái nagy kontyba voltak tekerve. A homlokán ült az ezüstöskék fényben tündöklő félhold, és a Gangesz vizei zuhogtak alá a fejére folyamatosan. Utána a homlokát is megláttam, három fehér vízszintes csíkkal, és középen a harmadik szemével. Mindhárom szeme erősen fénylett, de nyugodtságot sugárzott. 

Utána egy pillanatra kinyitottam a szememet, és az órára néztem. Majd visszacsuktam és ismét Siva jelent meg előttem, ezúttal távolabbról láttam. Egy áldozati tűz előtt ült, és az áldozókanalat a kezében tartva, védikus mantrákat zengett, amiket a körülötte ülő társai vagy tanítványai is vele zengtek. Hallottam is a mantrákat. Ghít ajánlott a tűzbe, és Visnut szólította. Majd az ülő és áldozatot végző Siva képe átalakult Natarádzsává, a táncoló Siva lett belőle, aki a damaru dobján játszott ütemesen, és táncot kezdett lejteni. A tánc közben újra felsejlett a vulkán, majd a földrengés képe, és az univerzum Siva körül lassan a darabjaira hullott, és elemésztették a lángok. Közben a parányi lélekszikrák világító szentjánosbogarakként emelkedtek fölfelé, egészen Sivalokáig, és ott vagy örökké ragyogó tüzekként megültek a Kailása hegy különböző pontjain, vagy egybeolvadtak Siva testével. Ezután eltűntek a képek, és visszartértem a külső tudatomhoz. Kihoztam a többieket is a relaxációból, majd ülve elmondtuk a befejező mantrát, ami most különösen tisztán és védikusan zengett. Namaste! Om Namah Sivaya!

Az egó és az elme feladása

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Szembe kell néznünk belső énünkkel, és teljes mértékben fel kell tárnunk alacsonyabb természetünket, mielőtt elérhetjük a magasabb természetünk megvalósítását. Ez nem kis ellentmondás, de „amint lent, úgy fent”, vagyis nem lehet rend a magasabb világunkban, ha az alacsonyabbat nem integráltuk. A magasabb rendű természetünknek teljesen meg kell hódolnia Isten előtt, mielőtt megtapasztaljuk azt. Ez a feltétel nélküli meghódolás csak azután fog bekövetkezni, hogy az alacsonyabb természetünk már minden más lehetőséget kipróbált. Ha túl korán ébresztjük fel a Kundalinít, akkor az ídán és a pingalán keresztül fog felemelkedni, ahelyett, hogy a középső csatornán haladna végig, és minden fel nem dolgozott polaritást fel fog erősíteni. A kígyó csak akkor ébredhet fel ténylegesen, ha feloldottuk a múlttal és jövővel kapcsolatos komplexusainkat. Az alsóbb természet meghódolása a magasabb előtt egy olyan közdelem, amit nem szabad félvállról venni. Akkor fog bekövetkezni, amikor be kell következnie, és nem akkor, amikor az egónk azt eldönti. 

A gerinc kígyó-szerű görbülete olyan fizikai attribútum, ami közvetlen kapcsolatban van a jóga gyakorlásával. A testünk mozgatása és a gerincoszlop mobilizációja által tudjuk aktiválni és integrálni az ídát, pingalát és a szusumnát. Itt is fontos a tudatosság. A kígyóistennő felébredése egy olyan folyamat, amit a lelki gerincoszlopunk aktiválásához is hasonlíthatunk. Szembe kell néznünk a kígyó szenvtelen természetével, mielőtt valóban képesek leszünk tükörbe nézni.

Nagy erőfeszítés által tudjuk csak alárendelni a kettősségekben létező egó-elmét az ébredező spirituális Önvalónak. Más szavakkal, a feltételekhez kötött ént és az elme szüleményeit fel kell adni a kígyóerő előtt, mely az univerzális tudathoz vezet. A feltételekhez kötött Én elveszítése nagy kockázat, amit nem szabad könnyedén vennünk. Mint a fegyelmezetlen gyerek, ha az alantas vágyainkat nem rendeltük alá az önmegvalósítás folyamatának, akkor a kígyó sziszegni és harapni fog, és hamarosan visszatér az alvó állapotba.

A kígyó vedlése az Önvalót befedő burkolatok levedléséhez hasonló, és a folyamat megkezdéséhez ki kell fejlesztenünk a vágyat a vágynélküliségre. Ez az egy vágy képes felemészteni az összes többit. Ez az utolsó vágy, vagy polaritás a felszabadulás előtt, a vairágja (elkülönülés) folyamata. Hogy sikeresek legyünk, minden energiánkat ebbe az irányba kell fordítanunk. Ahogy korábban is említettük, először az összes más vágyat meg fogjuk tapasztalni, és az egó az összes lehetőséget ki fogja próbálni, mielőtt hajlandó lemondani róluk. Ez a folyamat sok-sok évig vagy életig tarthat. 

Az ászana-gyakorlás célja nem merül ki a pózok végrehajtásának képességében, hanem magasabb céljai is lehetnek, például a tudatosság és az önelfogadás. Ez egy figyelemre méltó lehetőség, hogy mindenki képes haladni a teljesség felé, és integrálni az énje ellentmondó aspektusait. Ezeket a szinteket általában ellentétpárokba szokták rendezni, de a harmadik pólus az egyensúly állapota. E három szempontból a következőképpen csoportosíthatjuk a főbb jellemzőket:

Test: Belégzés, erő, férfiasság, inspiráció, felfelé mozgás, koncentráció, feszültség, jövő, nap, Siva, belégzés, pingalá, prána

Elme: Kilégzés, hajlékonyság, nőiesség, kiválasztás, lefelé mozgás, ellazulás, lustaság, múlt, hold, Brahmá, kilégzés, tamasz, ídá, apána

Érzelem: Szünet, egyensúly, semleges nem, csendesség, központ, nyugalom, üresség, jelen, univerzum, Visnu, légzésszünet, szattva, szusumná, jóni-múdrá.