A mahámúdrá

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"51. Mahámúdrá

Technika:

1. Terítsünk le valami puhát a földre, és üljünk rá.
2. Nyújtsuk ki előre a jobb lábunkat úgy, hogy jobbra kb. 30 fokban álljon. A lábfejünk legyen merőleges a földre, a vádlink és a combunk érjen a talajhoz (az ülés és a lábunk is legyen egyenes).
3. A másik lábunkat hajlítsuk be térdben és hozzuk be a talpunkat, hogy a jobb comb belső oldalához érjen, a bal sarkunk pedig a nemi szerv alatt legyen. A bal lábunk combja érjen a földhöz (vagyis a leterített ülőhelyhez). A két combunk között legyen 120 fokos a szög.
4. Üljünk egyenesen és tartsuk egyenesen a hátunkat.
5. Kilégzés közben csavarjuk jobbra a törzset, hogy a két vállunk egyforma távolságban legyen a lábujjunktól.
6. Hajtsuk végre a torokzárat, vagyis nyomjuk az állunkat a két kulcscsont közötti mélyedésbe, tartsuk egyenesen a hátunkat, húzzuk be a hasunkat, és fogjuk meg a jobb nagylábujjunkat ujjkulcsolással, mindkét kézzel.
   Megjegyzés: Lehetséges, hogy eleinte nem sikerül elérni a lábujjakat, ilyen esetben elegendő a kezeinket a jobb combra helyezni, vagy a jobb térdkalácsra, vagy a jobb lábszárra, bokára stb., tehát annyira előre, amennyire csak lehetséges túlzott erőlködés nélkül. Ahogy fejlődik a gyakorlásunk, könnyebben fogunk tudni előrehajolni, és későbbiek során az ujjakat is kulcsolni tudjuk a jobb talpunk alatt, vagy a sarkunk alatt. Azt fomtos megjegyezni, hogy a gerinc maradjon egyenes, az állunk előrehajtva, a hasfal behúzva, és a törzsünket csavarjuk el, hogy mindkét vállunk egyforma távolságra legyen a lábujjunktól. Mindkét combunk érjen a talajhoz.
7. Tartsuk lehunyva a szemeinket, hogy az elménk ne vándoroljon el. Vegyünk mély egyenletes belégzéseket és kilégzéseket, hangot képezve a torkunkban, hat légzésig.

Megjegyzés: Kezdők esetében ne hajlítsuk a törzset. Miután a gyakorlásunk már fejlettebbé vált, és végre tudtunk hajtani hat légzést a törzs behajlítása nélkül, vegyünk három levegőt, kilégzésnél behajlítva a törzset. A homlokunk érjen a térdünkhöz az előrehajlás végén, de nem kell végig hozzáérnie. Ha ez nem lehetséges, akkor csak annyira hajlítsuk előre a törzset, amennyit szükségtelen erőfeszítés nélkül meg tudunk tenni.

8. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.
   Ha a gyakorlásunk már haladóvá vált, akkor végezhetünk belső és külső légzésvisszatartást is 2-5 másodpercig minden egyes kör mély légzésnél. Ne végezzünk többet, mint öt mély légzést mindkét oldalon. Ha a szívnek bármilyen gyengesége fennáll, akkor a légzésvisszatartás ne legyen hosszabb egy másodpercél. Haladó gyakorlók esetében, akik betartják a brahmacsarját (cölibátust), hűvös helyen élnek és gazdag ételeket tudnak enni, legfeljebb 32 kör légzés végezhető mindkét oldalra, minden körben 5 másodpercig visszatartva a levegőt. A Madhurantakamba való Nathamuni a Jóga-rahaszja című, jógáról szóló művében azt írja, hogy ha ezt a múdrát az uddíjána bandhával együtt végezzük tíz másodpercig, akkor legyőzzük a halált és minden mérget semlegesíteni tudunk. Nagyon hatásos a cukorbetegség, lép-panaszok, vérhas és egyéb gyomorpanaszok esetén. Ha kifejezetten a mérgek legyőzésére szeretnénk használni, akkor a belégzést úgy kell végezni, mint a sítalí pránájámában, vagyis kiálló, csövet formázó nyelvvel. Utána húzzuk be a nyelvünket és tekerjük hátra, hogy a hegye a szájpadláshoz érjen (dzsíhva bandham), vegyük fel az állzárat, ús húzzuk be és felfelé a hasunkat (uddíjána bandham), és lassan lélegezzünk ki a két orrlyukon keresztül.
   (A mahámúdrá a három bandha együttes alkalmazását jelenti a fent ismertetett testhelyzetben. Tehát, bár a leírás nem említi, igyekezzünk a gyakorlatot végig behúzott múla bandhával együtt végezni.)

Szálamba szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"50. Szálamba szarvángászana - vállállás alátámasztással

Ez az ászana az összes erőközpontot, ideget, szervet, ízületet tonizálja, és ezért nevezik szarvángászanának. Az ászana kétféle lehet – alátámasztással vagy anélkül, itt az elsővel foglalkozunk.

Technika:

1. Feküdjünk hanyatt, kinyújtott lábakkal, összezárt térdekkel, és spiccelő lábfejekkel. Emeljük fel a fejüket, és hozzuk összhangba a lúbujjak, térdek és a kezek helyzetét, majd engedjük vissza a fejünket a talajra, az állunkat a mellkasra nyomva. A karjaink kinyújtva fekszenek a testünk mellett, a tenyereink a padlón vannak összezárt ujjakkal.
2. Lélegezzünk be és ki lassan és mélyen, miközben hangot hozunk létre a torkunkban, mindkét orrlyukunkon keresztül három vagy négy alkalommal.
3. Lassan lélegezzünk ki és emeljük fel mindkét lábunkat együtt. Hozzuk a trstünket függőleges helyzetbe, a nyakunk pihenjen a földön. Hajlítsuk be a könyökeinket és hozzuk fel a tenyerünket, támasszuk meg vele a hátunkat a gerinc két oldalán, a tenyereket a lapockákhoz minél közelebb ohzva. A könyökeink ne legyenek távol egymástól, hanem lehetőleg minél közelebb, körülbelül 30 cm-re."

(A Jóga-makaranda első kötetében már ismertetve volt a szálamba szarvángászana és a nirálamba szarvángászana három változata.)

A változás örvénye

 Folytatódnak a szimbólum-átadások, melyek a múltkori dobkörön kezdődtek. Ma már jógaóra közben eszembe jutott Odin és a múltkori szimbólum, az első az 59-ből, amit megkaptam. Azóta kétszer is alkalmaztam egyéni kezelésnél, mert mindkét esetben kapóra jött, és a kezelt személy erőteljesen érezte is a hatását. A jógaóra végén elővettem a dobomat, és dobolni kezdtem a relaxáció alatt. Megláttam az Életfámat, mely egy kicsit még kormos volt a hétvégi barlangbeli füstöléstől, de erőteljesen állt. 

Huginnt, a hollót vártam, hiszen ő Odin hírvivője, de ebben az esetben nem jött, mert "elfoglalt" volt. Így a sasom ragadott a karmai közé, és elindult velem felfelé a Világfa tetejére. Érdekes volt ez a kiszolgáltatott helyzet, mert eddig vagy a hátán ültem, vagy beléptem a testébe. Az Életfa tetejéről a Szivárványhídon haladt tovább, mely a Középső világot (Midgardot) összeköti a Felső Világgal (Asgarddal). Asgard kapuját Heimdallr őrizte, aki könnyedén biccentett, amikor meglátta a sasomat, velem a kezemben. Gondolom tudta, hogy mi járatban vagyunk. Amikor berepültünk a Valhalla csarnokába, a sasom ledobott a lépcsőre, mely Odin trónjához vezet. Négykézláb felmásztam rajta, majd leültem Odinnal szemben. Először azt kérdeztem, hogy "Milyen felajánlást tehetek neked a rúnákért cserébe?" Odin így felelt: "Amikor fested a rúnákat, akkor vegyél vért a testedből, és azt keverd bele." Utána ismét nyújtotta felém a rúnákat, ezúttal kettőt. Az elsőt jól felismertem, a múltkori rúna volt, most nevet is kapott: "A kettősségből az Egységbe". Lila alapon vörös színnel láttam, mintha ametisztbe lett volna belevésve vörös festékkel. A második rúnát azonban nem láttam. Megjelent ugyan egy szimbólum előttem a révülés előtt, de mivel nem voltam biztos abban, hogy azt nem én vetítettem be magamnak, inkább igyekeztem elhessegetni a képét, és kiüríteni az elmémet. De minél inkább erőlködtem, hogy lássam a szimbólumot, annál inkább nem láttam semmit. Azután elkezdett kirajzolódni egy Z betűre emlékeztető szimbólum, de még mindig kétségek gyötörtek, hogy ez valóban a második szimbólum-e. Ekkor el is tűnt a kép teljesen. 

Ekkor az első rúnára pillantottam, és valahogy nekem is sikerült elengednem a kételkedést a sugallatokban. Ekkor megjelent pontosan az a szimbólum, melyet már a révülés előtt is láttam, és a kelta Triskelion szimbólumra emlékeztet. Egy háromszög sarkaiból spirálok indulnak ki, melyek az óramutatóval ellenkező irányban csavarodnak befelé háromszor. Az egész ábra az óramutatóval megegyező irányba forgott. A felső ábrán egészen pontosan van ábrázolva. Az alsó kőbe vésett változatból hiányzik a háromszög. Egy név is jött hozzá: "A Változás örvénye". A szimbólum hatása némileg ellentétes az elsővel, mivel  fizikai és éteri szinten a zavart betegség-energia szétoszlatását segíti elő, mintha egy porszívó vagy centrifuga lenne. Az összesűrűsödött betegségenergia közepébe kell kivetíteni, és "szétporlasztja" azt az univerzumban, ahol újra visszakerül a körforgásba. Ugyanakkor pszichés szinten a változásoknak való ellenállást "oszlatja szét", mely természetesen összefügg a fizikai betegséggel is. Amikor képesek vagyunk folyamatosan alkalmazkodni a minket körülvevő változó világhoz, akkor meg tudjuk őrizni az egyensúlyunkat és az egészségünket, viszont ha ellenállunk, és elkezdünk ragaszkodni egy-egy dologhoz, vagy kerülni egy közelgő dolgot, amit be kellene fogadni, akkor belső feszültség keletkezik bennünk, és ez kialakíthat egy stagnáló betegség-gócot. Szóval a "Változás örvénye" egy nagyon jó szimbólum, és míg az elsőt statikusan láttam megjelenni, ez forgott. Zöldes alapon arany színnel láttam. 

Miután Odin az értésemre adta a szimbólum jelentőségét (ezt röviden szokta csak megtenni), búcsúzóul belevetítette az első szimbólumot a homlokom közepébe, ezt a másodikat pedig a szívembe, mintha beavatott volna a szimbólumok használatába. A Triskelion szimbólum több kultúrában is megjelenik, a görög, kelta (druida) és a távol-keleti szimbolika is alkalmazza. De valószínűleg jóval ősibb szimbólumról van szó, mely a hármassághoz kapcsolódik. Az egyik internetes leírás szerint például ezt jelenti:

A triskelion vagy triskele három egybefüggő spirálból áll, és az egyik legősibb szimbólum. Különféle kultúrákban egyaránt fellelhető, jelentése és kisugárzása változatlan. Elsősorban a kelta népművészetben találjuk meg, de sűrűn felbukkan buddhista csoportok jelképeként is. A spirál maga is ősi szimbólum, mely a naphoz, a halál utáni élethez és a reinkarnációhoz kapcsolódik. Az újjászületés jelképe, hisz folyamatos mozgást jelez az időben.

A triskelion a hármas szám, illetve a hármasság jegyében áll. A kettősség ájultságából való kiút, illetve az egységbe való visszatérés a hármas szám műveletén keresztül valósítható meg. A Triskelion összefogja azt a három elemet, amelyen létezésünk alapul. A születés, a halál és az újjászületés; a lélek, a test és a szellem; a kezdet, a közép és a vég; a tér, az idő és a teremtés; a tézis, az antitézis és a szintézis; az apa, az anya, a gyermek, vagyis Ozirisz, Ízisz és Hórusz egysége. Kelta szimbólumként pedig magában hordozza a három fontos kelta elemet: a földet, a vizet és az eget.

A hamis nézetek és a két szélsőség

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A hatodik akadály, a hamis nézetek, a jobb és bal agyféltekék, valamint a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer egyensúlyzavaraiból fakad. Ez elsődlegesen egy pránikus egyensúlyzavar, amit a jógában ídá (Hold) és pingalá (Nap)-egyensúlyzavarnak nevezünk. Ebben az esetben gyakoroljuk a nádí sódhana pránájámát, hogy elérjük az egyensúlyt, és szélsőséges esetekben alkalmazzuk a csandra bhédana vagy szúrja bhédana pránájámát az adott egyensúlyzavar megszüntetésére. Ezen elsődleges megközelítés mellett a fizikai és mentális síkokat is vegyük célba. Ha valaki hold-hajlamú, akkor a relativizmus lesz rá jellemző, ami azt jelenti, hogy olyan sokféle módot fog helyesnek tekinteni egy dolog végrehajtásához, hogy nehéz lesz döntenie, vagy ellenállnia annak, ami nem helyes. Ebben az esetben az erőteljes ászana-gyakorlás sok vinyászával (sorozatos mozdulattal) és kartámasszal kiegészítheti a szúrja bhédana pránájámát. A meditáció Isten törvényén szintén hasznos lehet. Ebbe beletartozik az eitka tanulmányozása, beleértve a Jóga-szútra jamáit és nijamáit, valamint az olyan szövegeket, mint a Mahábhárata, vagy az Ótestamentum. Ezek abban hasznosak, hogy megértsük, mi a különbség aközött, hogy helyesen vagy helytelenül cselekszünk, és hogy ki kell állni a helyes mellett.

Ha valaki Nap-hajlamú, akkor az elméje a fundamentalizmus felé fog tendálni, ami azt jelenti, hogy túl nagy jelentőséget fog tulajdonítani annak, hogy az ő álláspontja legyen a helyes, és nem fogja elviselni azokat a nézőpontokat, amelyek ellentétben állnak az övével. Ebben az esetben a csandra bhédana pránájámát nyugtató ászana-gyakorlással kell kiegészíteni, és olyan kijelentéseken kell meditálni, mint: „Aki mindenhol engem, és mindent Bennem lát, számára én sohasem veszek el, s ő sem vész el számomra soha.” (Bhagavad-gítá 6.30)

A fundamentalista leegyszerűsíti a világot azáltal, hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazza a komplex helyzetek különböző változataiban. Ebben az esetben azon a tényen kell meditálnunk, hogy a világ és minden élőlény eredendően összetett, és még ha okosak is vagyunk, és sokat tanultunk, a teremtés komplexitásának csak egy parányi részét vagyunk képesek felfogni. Azon a tényen kell meditálnunk, hogy minden egyes személy, akivel találkozunk, Isten egy másik álruhában, és valami újat tanít nekünk. Amíg emberi testben vagyunk, addig tanuljuk az életet, és nem válunk a mesterévé."

Egy éjszaka a barlangban

A múlt hét végén a tervek szerint látomáskeresésre mentem volna Cserkútpusztára segítőnek, de a program végül is elmaradt, én pedig már belelkesedtem, hogy elvonulok egy kicsit a természetbe. Ezért megkérdeztem Oguzt, hogy szombat este kiülhetek-e a Mackó-barlangba tüzet rakni és dobolni, énekelni. Beleegyezett, tehát úgy éreztem, hogy a szellemvilág támogatja a tervemet, legalábbis hogy nagyobb baj akkor nem lehet. Szombat reggel már nem ettem és ittam, de a gyerekekkel kimentünk még egy rövid kirándulásra a Mocsáros-dűlőre. Délután mér eléggé a holtponton voltam, ezért aludtam egy kicsit a kocsiban, amíg ők cipőt vettek a Stop Shopban. Végül délután fél öt felé indultam el Óbudáról biciklivel, hátamon a dobbal és minden szükséges felszereléssel a hátizsákomban. Jó idő kerekedett, de azért nem volt olyan könnyű kitekerni Pilisborosjenő határáig, mert az út szinte végig emelkedett, egy részen tolni is kellett a bicót. Végül kiértem az erdőbe, lelakatoltam a bringát és megkértem a farkasomat, hogy ne engedjen senkit a közelébe reggelig.

Elindultam a délutáni erdőben, még két és fél kilométer állt előttem, java része szintén emelkedős terepen. Végül odaértem a barlanghoz, de eléggé kitikkadtam azért menet közben. Mivel még előttem állt a fa-gyűjtés és összevágás, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megiszom az általam hozott egy kulacsnyi víz felét. Ezután lepakoltam a barlangban, és elkezdtem tűzifát gyűjteni a környéken. A barlangban van egy magasabb párkányszerű beugró, azt szemeltem ki a tűzrakáshoz, bár így utólag lehet, hogy jobb lett volna legalul rakni a tüzet a füst miatt. Miközben szedegettem a fákat, egy apuka is megérkezett a két fiával. Elvoltak a barlangnál, majd hazaindultak. 

Végre úgy éreztem, hogy elegendő fa gyűlt össze, és elkezdtem összevágni baltával meg fűrésszel tűzifa-méretűre. Ebben is jól elfáradtam, de azért fél kilenc felé már állt a tűzrakóhely,a fa bekészítve, és az oltárat is összeraktam. A Nap még mindig nem ment le, így kiültem egy kicsit a barlang elé a padra, és kiürült elmével gyönyörködtem az erdő hangjaiban, illataiban, látványában. Végül sötétedés után meggyújtottam a szertüzet, és meghívtam minden létező szellemet és istenséget a szertartásra. 

A tűz egy kicsit nehezen akart begyulladni, mert minden fa vizes volt az utóbbi hetek esőzésétől. Ekkor elkezdtem énekelni Oguz tűz-dalát:

Lángok ropogjatok,
szememben ragyogjatok.
Lángok ropogjatok,
szívemben lobogjatok.

Az égig emeljetek,
a széllel repítsetek.
Lángok ropogjatok,
az éjben vezessetek.

Na ettől aztán tényleg beindultak a lángok, és a tűz vígan elkezdett ropogni. Sorban énekeltem egymás után a dalokat. Aminek nem tudtam a szövegét, azt a telefonomról néztem. Van több saját dalom is, amihez szép dallamot találtam ezen az éjszakán. Az egyik például ez:

A lélek dala

Föld nem hantolhat

Víz nem fullaszthat

Tűz nem hamvaszthat

Szél nem szaggathat

Örök lélek vagy

Isten szikrája

Örök lélek vagy

Isten jószága

A lelked állandó

Sohasem múlandó

A tested múlandó

Sohasem állandó

A földben elporlad

A vízben megfullad

A tűzben elhamvad

A szélben elszárad

Örök lélek vagy

Az idő tanúja

Örök lélek vagy

A világ látnoka

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

/Refrén/

Az első két-három órában nagyon jól ment az éneklés, de éjfél felé azért úgy éreztem, hogy már nagyon sok kezd lenni a füst a barlangban (konkrétan vágni lehetett), és kimentem azért a barlang elé egy kis friss levegőt szívni. Mivel az éjszaka közepén voltam, ezért hazaindulni esélytelen lett volna, szóval inkább maradtam. Visszamentem a barlangba, és kértem a szellemeket, hogy egy kicsit ritkítsák a füstöt. Alább is hagyott a füst, és énekeltem tovább. Az ülés sem esett túl kényelmesen, elég hamar megfájdult a hátam. Néha el-elbóbiskoltam is közben. Az első elalvásnál arra ébredtem, hogy jól felforrósodott a lábszáram, mert túl közel volt a tűzhöz. A másodiknál, amikor felriadtam, mindenféle állatokat láttam mozogni a barlang falán a tűz táncoló fényében. Barlangi medve, bölény, farkas, melyek laktak is amúgy ebben a barlangban még az őskorban. Ez volt a legpszichedelikusabb élményem egész éjjel. Hangok is voltak, de félelmet nem éreztem igazán. A faluban "farkasüvöltöttek" a kutyák, és a barlangban denevérek rezegtették a szárnyaikat. A barlang mennyezetéről folyamatosan csepegett alá a víz, ami átszűrődött a mészkövön, és ezt akár léptek hangjának is vélhettem volna, de igazán nem féltem attól, hogy jön valaki vagy valamilyen állat. A legfélelmetesebb a nagy füst volt, kétszer is kimentem levegőzni az éjszaka alatt. 

Ez az éjszaka nem annyira a transzolásról szólt, inkább a szenvedésről. Fájt mindenem, álmos voltam, nagy volt a füst, és hajnal felé már a motivációm is elszállt az énekléshez. Volt, amikor csak doboltam, volt, amikor csak énekelgettem, vagy csak néztem a tüzet. Nem értem a végére az összes dalnak, ami a telefonomban volt, de jó párat elénekeltem azért. Közben a tüzet is kellett rakni, és a füst még hajnalban is sűrű volt. Végül fél öt felé kijöttem a barlangból, megittam a maradék vizemet és megettem két banánt. Legalább nem haltam meg füstmérgezésben. Összepakoltam a cuccaimat (minden vastagon füstszagú lett), megköszöntem a szellemeknek az éjszakát, és elindultam Pilisborosjenő felé. Pont a Kevélynyergen ért a napfelkelte, vöröses-rózsaszín fényben izzott a Napkorong. Még a fákat is pinkre festette. Ez volt a második legpszichedelikusabb élményem az ottlét alatt. Reggel írtam Oguznak meg haza is, hogy még megvagyok.

Egy nap böjtölés még elment, de nem tudom, hogy lesz ebből négy nap a látomáskeresésen. Igaz, hogy ott nem kell ennyi fizikai aktivitást kifejteni. Oguz is azt mondta, hogy az ilyen kiülések máshogy dolgozzák meg az embert, mint egy révülés, amikor igazán még nem lépünk ki a komfortzónánkból. Itt a szevedés az megvolt rendesen, egyedül a fázás hiányzott a repertoárból. Azt a következtetést is levontam, hogy a sámánság nem egy könnyű spirituális út, és hogy komolyabban kell majd még böjtölni, hogyha azt akarom, hogy szóba álljanak velem a szellemek és az égi erők. 

Az érzéki élvezet, mint akadály

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az ötödik akadály az érzéki élvezet – ami nagyon népszerű a modern társadalomban. A reklámok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy elhitessék – a boldogságunk az élvezetekben, önmagunk kényeztetésében fekszik, és így bármit el tudnak adni nekünk, és abból bármekkora mennyiséget, amíg a hitelkártyánk bírja, vagy azon is túl. A kapitalizmus azt sugallja, hogy az érzéki élvezet eksztázist eredményez, míg a jóga azt mondja, hogy az eksztázis legbelsőbb természetünk, és nincs szükségünk érzékszervi stimulációra, hogy elérjük – csak mélyre kell merülnünk a belsőnkben. És nem szabad meglepődnünk, hogy ingyen is megkaphatjuk, és senkinek nem kell fizetnünk érte! Ezárt van az, hogy ehhez az eksztázishoz vezető utat titokban tartották, mert ha felfedezzük ezt az igazságot, akkor függetlenné válunk a fogyasztói életmódtól és az érzéki stimulációtól, és így nem fogunk többé hozzájárulni a GDP növeléséhez. A GDP-nek azért kell növekednie, hogy az ultragazdagok vagyona még tovább tudjon növekedni.

Az érzéki élvezetet vagy a tétlenség (tamasz) vagy a túlzott aktivitás (radzsasz) fokozódása válthatja ki. Például a „mint malac a sárban” kifejezés a tamasz által kiváltott érzéki élvezetre utal. Ugyanez igaz a depresszió miatti túlzott evésre, vagy a vásárlási mániára. Másfelől, Rávana, a Rámájana démon-királya (és más diktátorok és macsó emberek, akik a példáját követték) jó például szolgálnak a túlfokozott szenvedély (radzsasz) miatti érzéki élvezetre. A tamasz csökkentése érdekében a pránájámák, kriják és ászanák kombinációját alkalmazzuk, ahogy a negyedik akadálynál is elírtuk.

A kilégzések hosszának növelésével tudjuk elejét venni a radzsasz által kiváltott érzéki élvezetnek. A csandra bhédana pránájámát is gyakorolhatjuk, melyben minden belégzést a bal orrlyukon keresztül végzünk. Ez a pránájáma engedelmessé és introvertálttá teszi az embert, ezzel csökkentve a radzsaszt. Ha a radzsasz fokozott, akkor jobban tesszük, ha lágyabbra vesszük az ászana-gyakorláat. Az is hasznos, ha hozzátesszük a meditációt, és itt az elcsendesülésre, békére, ürességre koncentrálunk, és anak megvalósítására, hogy a világ tökéletes egyensúlyban van, ahogy most van, és nem kell újra feltalálni. Ebben az állapotban a meditációnak arra is kell irányulnia, hogy Isten gyermekei vagyunk, és jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Semmilyen világi erő nem tud hozzátenni vagy elvenni semmit a teljességünkből, mely az isteni akarat terméke. Isten örökké jelen van a szívünkben és semmilyen stimulációval nem tudjuk ezt még jobbá tenni. Meditáljunk az ilyen kijelentéseken: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:10)."

A kristálykoponya és a Kék Bolygó

Ma az Ashtanga sorozatot gyakoroltam az Atma Centerben, és a gyakorlás végén lefeküdtem relaxálni egy kicsit. Mindig ott szokott lenni velem a kis mobil oltáram, de most úgy döntötten, hogy a koronacsakrám közelébe helyezem a kristálykoponyámat, hátha tudok utazni egy kicsit vele relaxáció közben.

Ellazultam, amennyire tudtam, és a lélegzetemet is igyekeztem lelazítani. Egy világító szempár jelet meg előttem, hasonló ahhoz, mint szerdán a dobkörön, de végül jaguárfej helyett inkább a kristálykoponya szemüregévé alakult át. Korábbi utazásomkor közölte velem a kristálykoponya, hogy egy jaguár-pap szelleme lakik benne, de volt már olyan is, amikor elvitt a Kristálykoponya-tudatosságba, mely tulajdonképpen az univerzumban létező összes kristálykoponya közös tudatossága.

Megjelent előttem az Életfa, és a törzsére ültetve egy nagy Kristálykoponya, mintha alulról felfelé átnőtt volna rajta a fa. olyan benyomást keltett, mintha jégből lett volna maga a koponya, és a Nap melengető sugarainak hatására lassan olvadoztak volna a szélei. Ekkor megjelent a sasom, és a hátára ültetett, majd elindultunk fölfelé. Ahogy haladtunk fölfelé az Életfában, a koponya mintha folyamatosan tágult volna, végül egy egész univerzumnyi méretet öltött fel, és így minden benne volt. Először sötétséget láttam, majd sarki fények olvadoztak egymásba a szivárvány minden színében. Nem lehetett megállapítani, hogy honnan indul ki a fény,mert nem egy központi fényforrásból származott. Végül kibontakozott a koponya kristályrácsa, melynek a belsejében voltunk. A fényes vonalak gömbszerű buborékokká rendeződtek, és az Élet Virága minta térbeli formáját rajzolták ki. A metszéspontok között megannyi fénylő vonal látszott, és mindegyik gömbben a Metatrton-kocka alakzatát rajzolták ki, amely egyszerre tartalmazza magában az összes szabályos mértani alakzatot. Nincs értelme azt mondani, hogy a gömbök mekkorák voltak, mert egyszerre voltak parányiak és végtelenül nagyok, mintha én és a sasom oszcilláltunk volna a méretünket tekintve. A mértani alakzatok felületein mintha hologramok jelentek volna meg, fénylő ősi írásjelek formájában. Ugyanaz az írás különböző betűkkel látszott, mintha egy prizma különböző oldalain keresztül néztem volna. Szanszkrit, óegyiptomi, azték vagy mexikói írás, valamint kelet-ázsiai képírás és valamilyen őseurópai mágikus ábécé betűit láttam. Mindegyik kódrendszer ugyanazt az információt tartalmazta. 

Utána mintha megszólalt volna a kristálykoponya tudatossága, és egyszerre beszélt többes és egyes számban. Most többesben fogom írni az üzeneteket, amiket kaptam. "Mi nem avatkozunk bele senki életébe, csak információt tárolunk, melyet elérhet az, aki megkapta a megfelelő beavatást vagy elérte a szükséges rezgésszintet. Az Univerzum Intelligenciája és Emlékezete vagyunk, nem közvetítünk erőt, csak tudást. Az Erő a Vágyból indul ki, a Vágy pedig a tudatos élőlények sajátja. Az intelligencia nem vágyik semmire. Mit szeretnél tudni - a múltat vagy a jövőt?"

Ekkor egy képi üzenet következett. Egy üveglap-vagy tükörszerű síkra merőlegesen két fénycsóvát láttam kiindulni, mintha középen lett volna a fókuszpontjuk, ahol az üveglapról visszatükröződtek. Megértettem, hogy a középső fénylő pont a Jelen pillanata, a két kiinduló nyaláb pedig a múltba és a jövőbe tart. Ha nagyon erőlködök, akkor nem tudok egyik irányba sem elindulni, hanem el kell lazulnom, és a fókuszpontra koncentrálnom. Ahhoz, hogy megtapasztaljam a múltat vagy a jövőt, az agyféltekéimnek tökéletes egyensúlyban kell lennie. Ezt megértve igyekeztem csak ellazulni, és nem is fogalmaztam meg semmilyen kérdést magamban, de úgy látszik, hogy a Kristálykoponya intuitív módon tudta, hogy mi foglalkoztat mostanában. Egy bolygót pillantottam meg magam előtt, melyhez viszonylag gyorsan közeledtünk. Egy szép, kék bolygó volt. "Melyik bolygó ez?" - kérdeztem. "A Föld" - jött a válasz. "És mikor?" "Tizenkilenc" jött a válasz. "Mit jelent a tizenkilenc?" "Tizenkilenc év múlva, tizenkilencezer év múlva és tizenkilenc millió és milliárd év múlva is ilyen lesz" - pontosították. 

Közeledtünk. A kék felhőtakaró alatt felbukkant a buján zöldellő táj, mely szinte az összes szárazföldet beborította. Itt-ott a fák között fehéres színű városok bújtak meg, kupolaszerű tetőkkel bevonva, melyek azt a célt szolgálták, hogy az emberek élete ne zavarja az élővilágot. Az akkori emberek nagyon környezettudatosak lesznek, és a technológia és a tudomány összes vívmányát arra fogják használni, hogy védjék az élővilágot. Az élővilág vadon burjánzik majd, az emberek pedig páratlan bőségben fognak élni. Így nem lesz értelme a vagyonnak, mert senki sem fog szűkölködni semmiben. Az emberek nem fognak vágyni arra, hogy minél több dolgot birtokoljanak, mert nagyon felébredettek lesznek, és a belső békében és a szeretetben fogják megtalálni a boldogságot. Éppen ezért mindenkinek a segítségére fognak sietni, aki szenved, és erőszakmentesen fognak élni. A jólét és a technológiai fejlettség miatt nem kell majd minden nap lélekölő munkákat végezniük, hanem a művészeteknek, az önkifejezésnek, a kapcsolatok ápolásának és a spirituális gyakorlatoknak tudják szentelni az idejüket. Az emberek testében lesznek bionikus szervek, melyek az "elromlottakat" helyettesítik, de tudni fogják, hogy ha betegség támadja meg őket, akkor a lelküket kell gyógyítani. Így a gyógyítók meditációval fogják kezelni a szenvedő embereket, és emlékeztetik őket azokra a tudati kulcsokra, melyekkel helyre tudják állítani a lelki békéjüket. Az emberek sokat fogják gyakorolni a feltétel nélküli elfogadás és szeretet kifejezését, és nem csak a családjukon belül, hanem az általuk lélekrokoni kapcsolat alapján spontán kialakított mikroközösségekben is. Senki nem lesz hataloméhes, és ezért a kormányzásban minden egyén egyforma joggal vehet majd részt, és a Felsőbb Tudatossággal, vagyis Istennel összhangban fogják élni az életüket a Föld bolygón. Több száz évig fognak élni, és amikor a testük megöregszik, akkor tudatosan felkészülnek a magasabb dimenzióba történő átlépésre, hogy onnan tudják majd segíteni a Föld és más lakott bolygók tudati evolúciós folyamatait.

Lassan szertefoszlott a kép, mi pedig visszatértünk az Életfához, és búcsút intettem az erőállataimnak és a Kristáklykoponyának.Túl szép, hogy mindez igaz legyen? Nekem is ez volt az első gondolatom. Az utóbbi napokban tényleg erőteljesen foglalkoztatott a klímaváltozás és az emberiség pusztító életformájának kérdésköre, ami sokakban borús képet fest a jövőről. Ez a látomás talán azért felcsillant némi reményt, hogy a jelenlegi krízishelyzetek csupán a Föld és az Ember tudati evolúciójának gyermekbetegségei, amikből sikerül hamar kilábalnunk a tudatosodási folyamataink segítségével.

Viparíta karaní

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"48. Viparíta kónászana

1. Az első nyolc lépés ugyanaz, mint a sírsászana esetében.
2. Kilégzésre terpesszük a lábainkat, és nyújtsuk a combjainkat és a vádlinkat. A lábujjak spiccelnek.
3. Hajtsunk végre hat mély légzést.
4. Belégzésre hozzuk a talpainkat egymáshoz.
   A következő lépések ugyanazok, mint a sírsászana 11. és 12. lépései.

49. Dvipada viparítakaraní

Technika:

1. Az első lépés ugyanaz, mint a sírsászanánál.
2. Kilégzés közben mindkét lábunkat engedjük le a földre anélkül, hogy behajlítanánk a térdeinket, és tartsuk nyújtva a combokat és a vádlit.
3. Hajtsunk végre hat mély légzést.
4. Belégzés közben emeljük ki mindkét lábunkat függőleges helyzetbe.
5. Kilégzés közben hajlítsuk be a térdeinket és térjünk vissza a talajra, majd pihenjünk. (Megjegyzés: Ez a három változat a hatha-jóga szerint van).

Megjegyzés: Eleinte nehéz lehet függőleges helyzetbe hozni a testünket a térdek behajlítása nélkül. Tehát behajlíthatjuk a térdeinket, és a combokat közelíthetjük a testünkhöz. Emeljük fel a csípőt a talajról és támasszuk meg a hátunkat a tenyereinkkel. Most nyújtsuk ki a lábainkat. Ha még mindig nehézségbe ütközünk, akkor kérjünk segítséget valakitől. Ha a testünk túlsúlyos és nincs segítőnk, akkor igénybe vehetjük a falat, hogy fokozatosan emelkedő szinten támasszuk rá a sarkainkat. Ezt úgy érhetjük el, hogy a falra merőlegesen fekszünk a fal felé fordított arccal. Egy idő múlva a csípőnket is fel tudjuk emelni, ha egy hengerpárnát teszünk a fal mellé. Amikor szert tettünk bizonyos erőre, akkor a lábainkat elvehetjük a faltól és függőleges helyzetbe hozhatjuk. (Ha légzőgyakorlatokat végzünk ebben a helyzetben, akkor a hasizmaink megerősödnek és a hasunk puhább és rugalmasabb lesz.

6. Az állunkat nyomjuk a szegycsonthoz. Ez biztosítja, hogy a fejünket a testtel szimmetrikusan helyezzük el, és így nem feszülnek meg a nyakizmok. A nyak-gödör a mélyedés a torok tövében a két kulcscsont között. Megjegyzés: Az állzárat eleinte nem fogjuk tudni végrehajtani, de törekedjünk arra, hogy a fejünket szimmetrikusan tartsuk a testünkhöz képest és ne feszítsük meg a nyakunkat. Akkor fogjuk tudni végrehajtani a teljes állzárat, amikor a törzsünk teljesen függőleges, és a tenyereinket annyira mélyre tudjuk vinni a hátunkon, amennyire lehetséges.
7. Végezzünk lassú és egyenletes belégzéseket és kilégzéseket mindkét orrlyukon keresztül, miközben hangot ad ki a torkunk, eleinte nem többet, mint hat légzést. Ne tartsuk vissza a lélegzetünket. A belégzések és kilégzések számát lassan növelhetjük heti kettővel. Megjegyzés: Az ászana végső időtartama lehet 5 vagy 10 perc, amikor önmagában végezzük. Ha viszont más ászanákat és végzünk, akkor az időtartamot ennek megfelelően kell csökkenteni.
8. Kilégzésre hajlítsuk be a lábainkat úgy, hogy a torkunkhoz közeledjenek, és engedjük le a csípőt, hogy a hátunk a földre kerüljön, majd nyújtsuk ki a lábainkat, hogy az egész egy gördülő mozdulatot alkosson.
9. Pihenjünk legalább egy percig.

Hatásai: kedvező hatással van a pajzsmirigyre. Karcsúsítja a derekat. Tonizálja a májat. Megelőzi az aranyeret és csökkenti a gyomorpanaszokat."

Sírsászana változatok

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"45. Sírsászana-viparítakónászana (a Hatha-jóga szerint)

Technika:

1. Helyezzünk valami puhát, például egy összehajtogatott takarót, vagy szőnyeget a földre. Térdeljünk le a földre. Hajlítsuk be a nyakunkat és helyezzük a fejünk tetejét stabilan az összehajtogatott takaróra. Nyújtsuk ki a karjainkat a testünk előtt, felfelé néző tenyerekkel, összezárt és nyújtott ujjakkal, és a tenyerek ne essenek messzebb 76 cm-nél.
2. Emeljük fel a medencénket, úgy, hogy a térdeink kiegyenesedjenek, és hozzuk a lábunkat olyan közel a fejünkhöz, amennyire lehetséges. Tartsuk egymás mellett a lábujjakat és a térdeinket.
3. Belégzés közben emeljük fel mindkét lábunkat a függőleges helyzetbe. Utána terpesszük a lábainkat, a lábujjak spicceljenek, a combok és a vádlik pedig legyenek feszesek.
4. Terpesszük még szélesebbre a lábainkat kilégzésre, és nyújtsuk a combokat és a vádlikat (a lábujjak spiccelnek).
5. Maradjunk ebben a pozícióban hat mély légzésig.
6. Belégzésre zárjuk össze a lábainkat.
7. Kilégzésre engedjük le a lábainkat a földre, miközben behajlítjuk a testet a csípőnél. Hajlítsuk be a térdeinket, és ereszkedjünk térdelő helyzetbe, majd pihenjünk.

46. Sírsászana ékapáda-viparítakaraní (Hatha-jóga)

Technika:

1. Az első három lépés ugyanaz, mint az előző ászanában.
2. Kilégzés közben lassan engedjük le a jobb lábunkat a földre úgy, hogy a jobb talpunk a jobb tenyéren pihenjen. A bal lábunk maradjon függőleges. Mindkét lábunk combját és vádliját tartsuk nyújtva.
3. Maradjunk a pózban hat légzésig.
4. Belégzésre emeljük fel a lábunkat függőleges helyzetbe.
5. Ismételjük meg a pózt bal lábbal.
6. A további lépések megegyeznek az előző ászana hetedik lépésével.

47. Sírsászana dvipada-viparítakaraní (Hatha-jóga)

Technika:

1. Az első három lépés ugyanaz, mint az előző ászanában.
2. Kilégzésre mindkét lábunkat eresszük le az azonos oldali tenyerünkbe. Ne hajlítsuk be a térdünket. Nyújtsuk a combokat és a vádlikat.
3. Tartsuk ki hat mély légzésig.
4. Belégzés közben emeljük fel mindkét ábunkat függőleges helyzetbe.
5. Kilégzés közben hajlítsuk be a térdeinket, térjünk vissza a talajra és pihenjünk.
   Amikor már eléggé elsajátítottuk a sírsászanát ahhoz, hogy szilárdan tudjuk tartani segítség nélkül legalább 15 percig, gyakorolhatjuk a következő változatokat.

A kettősségek világa és a gyógyerő

Tegnap volt az utolsó dobkör a tavaszi szezonban Oguzzal. Néhány jó erős dal után egy hangsátorral kezdtünk. Felálltunk egy körben, doboltunk, és énekeltünk, illetve hangokat adtunk ki. Én a gyógyító erőért imádkoztam leginkább, ez valahogy visszatérő témám, és amióta többen jönnek hengterápiás kezelésekre, szükségem is van a szellemek felhatalmazására, hogy minél több mindenkinek tudjak segíteni. Az elején az énekeknél egy nagy, fájó gombócot éreztem a torkomban, de ez fokozatosan oldódott a hangsátorban. Az Életfát láttam, majd érkeztek a gyógyítók. Először a Jaguár-papot láttam, a két izzó jaguár-szemét, és a foltos fejét, mely néha átváltott koromfeketébe. Utána megérkezett a Hathor gyógyító is, majd a sárkányom, és végül Yuna, az ausztrál sámánlány. Négyszög alakzatban helyezkedtek el a kör közepén, és közöttük egy áldozati tűz kezdett felragyogni. Mindannyian a tüzet táplálták különböző gyógynövényekkel és felajánlásokkal, fújták és a kezükkel simogatták. Én valamiféle indián kántálásba kezdtem, de nem tartalmazott konkrét szavakat, csak héjjahózásból állt. A tűz egyre jobban felizzott, fényesebb és melegebb volt, de nem bántó, pusztító, inkább simogató, gyógyító hatása volt. De azért a testem alaposan felmelegedett, meg szerintem a többieké is. 

A hangsátor végén elhalt a dobpergés és az énekhangok is, és Oguz azt mondta, hogy lélegezzünk mélyeket. Én először nagy belégzéseket és kilégzéseket vettem, majd elkezdtem pumpálni a levegőt, mint a transzlégzésnél. De érdekes módon azt éreztem, hogy minél jobban belemegyek, annál kevésbé kell erőlködnöm. Oguz azt mondta, hogy repüljünk, de én inkább lebegtem, bár ott voltak az erőállataim is, a sas és a holló és beleszállt a testembe és a szárnyaikra kaptak. Szóval azt éreztem, hogy fokozatosan feloldódnak a kettősségek. A testem egyszerre volt nehéz, és súlytalan, és fokozatosan kiterjedt, hogy az egész teret betöltse. Feloldódtak a határok az Én, a belső világom, és a külvilág között. Oguz azt mondta, hogy háromszor tartsuk vissza a levegőt egyre hosszabb ideig. Én azonban azt éreztem, hogy nem kell lélegeznem, vagyis igazából mindegy, hogy belélegzek, kilélegzek, vagy éppen nem lélegzek. Feloldódott a különbség a légzésfázisok között is, és határtalan békét, megnyugvást, elfogadást éreztem. 

Ekkor Oguz azt mondta, hogy feküdjünk le a földre, és küldjük el mindazt, amire már nincs szükségünk az Égbe, az égi paripán. Az égi paripa, mely megjelent, nagyon szép volt. Tejfehéren, üvegszerűen ragyogott, és ugyanakkor gyöngyházfényben, szivárványszínekben tündökölt. A fején volt egy nagy csavaros unikornis-szarv, de mellette két hatalmas, aranyfényben ragyogó Csodaszarvas-agancs is volt. Hófehér, világító sörénye és farka mindenfelé lebegett az égben. Két hatalmas szárnya is volt, és én, illetve az általam elengedni kívánt dolgok a hátán ültünk a szárnyai előtt. A lónak nyolc lába volt, mint Odin Sleipnir lovának. Egy dobozkát tartottam a kezemben, és abban voltak a kettősségeim, a kétségeim, melyeket el kellett engednem. Nem tudtam, hogy hová megyünk, de végül Odinhoz érkeztünk ismét, és nézett az arcomba. Jobb szeme helyén sötét lyuk, bal szeme kékesen világított. Ismét nyújtotta felém a rúnákat, mint jó múltkorában, amiről azóta meg is feledkeztem egy kicsit. Ötvenkilenc rúna-szimbólumot kell megkapnom tőle, és azok jelentését is, illetve használatának módját. 

Most megmutatta az első szimbólumot, ami három nyílból vagy ékből állt. Itt látható. A szimbólum a kettősségektől való megszabadulást és az egyhegyű elme kialakítását segíti elő. Egy kőbe kell vésni, és valószínűleg jóslásra és gyógyításra is lehet használni, de ez majd még ki kell, hogy alakuljon. 

Utána még énekeltünk egy-két dalt, majd egy rövid szünet következett. A szünet után csak doboltunk egy jó darabig, és lélekvisszíhívás-gyakorlatot végeztünk. Mivel a múltkor már megkaptam azt az üzenetet, hogy nem az elveszett lélekrészeimet kell keresni, hanem a múltban általam birtokolt tudást és képességeket, valahogy ismét a gyógyító képesség gondolata jelent meg bennem. Egy olyan képet láttam, amely valamikor a múltban játszódott. Rátettem a kezeimet agy beteg mellkasára, akinek megállt a szíve, és a szellemek a kezeimen keresztül olyan erőt küldtek a mellkasába, amitől a szíve újra elkezdett dobogni, mint egy elektrosokk hatására. Valóban jó lenne ilyen gyógyerővel rendelkezni ebben az életemben is. Utána egy ragyogó háromszöget láttam magam előtt, melynek a csúcsa felfelé mutatott, és az Isten szeme szimbólumra hasonlított, csak nem szem volt benne, hanem ragyogó fényesség. Az égből fokozatosan leereszkedett egy fekete héromszög, melynek a csúcsa lefelé mutatott, és a kettő egymásba olvadt, egy hexagrammát, vagy Dávid-csillagot alkotva. A Fény és az Árnyék pedig összeelegyedett, de ugyanakkor különállóak is maradtak, mint a Jin-jang jelben. A két háromszög a férfi és női isteni princípiumot, a Tudatot és a Teremtőt képviseli. A hexagrammán belül megjelent egy pentagramma, mert a kettő valahogy mértanilag levezethető egymásból. A szakrális geometria szimbolikáján keresztül ismerhetők meg e két alakzat energiái. Ez volt a zárókép, és utána lassan befejeződött a dobkör, egy-két búcsúzó dallal.

Az elme tétlensége és aktivitása

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A negyedik akadály, a lustaság a passzivitás (tamasz) túlsúlyára utal az elmében, és a kapha túlsúlyára a testben. Érdekes, hogy a jóga nem elégszik meg azzal, hogy valakit lustának nevez, hanem először elismeri, hogy a motiváció hiánya egy technikai akadály, majd konstruktív módon vizsgálja annak mechanizmusát. Fizikai szinten a lustaságot a kapha elem dominanciája okozza. Emiatt úgy tűnik, hogy az illető nehézkes és ezt nagyon hatékonyan lehet kezelni pránájáma és krijá technikákkal. Az uddzsájí pránájáma, szúrja bhédana, naulí, kapálabhátí mind hatékonyan csökkentik a fölös kaphát és dinamikusabbá, szenvedélyesebbé teszik a gyakorlót. Az elmében jelenlévő túlzott tamaszt (passzivitást) a kapálabhátí és a bhásztriká légzésekkel tudjuk eloszlatni. E két utóbbi technika használható a belső tűz (agni) megtisztítására és felélesztésére, ami szintén megszünteti a passzivitást (tamaszt).
Egy másik technika a tétlenség (tamasz) csökkentésére az elmében a külső légzésvisszatartásokból (kumbhakákból) áll, melyek a szimpatikus idegrendszer túlsúlyát eredményezik. Emellett növelhetjük a belégzés hosszát, ami erősíti az aktivitást (radzsaszt) és csökkenti a tétlenséget (tamaszt). A kapha és a tamasz csökkentésének másik módja a napi szenvedélyes Ashtanga vinyásza gyakorlás, melyet az első két könyvemben írtam le: „Ashtanga-jóga: gyakorlás és filozófia”, valamint „Ashtanga-jóga, a középső sorozat: mitológia, anatómia és gyakorlás. Ezen kívül, ha az isteni teremtő erő dinamikus aspektusán meditálunk, mely sohasem pihen, hanem mindig újrateremti a világot és az összes lényt, szintén csökkenti az elme hajlamát a passzivitásra. Ebben a kontextusban fontos, hogy ne csak a csendességen meditáljunk. A csendesség egy remek tulajdonság, de a csendességből, mint középpontból kiindulva, az Isteni teremtő erő végtelen kreativitásban és a formák változatosságában fejeződik ki. Fontos, hogy ezt a teljességet és kreativitást is beintegráljuk a meditációba; máskülönben, ha csak az ürességen és csendességen meditálunk, az elmében megnövekedhet a tamasz (passzivitás). Ez pedig képessé tesz bennünket arra is, hogy megvalósítsuk Isten aktív, kreatív, dinamikus aspketusát. Végső soron a jógi szabad szeretne lenni, akkor is, ha ül és a csendet élvezi, és akkor is, amikor aktív a világban."
Megjegyzés: A Teljesség megéléséhez egyaránt kell meditálnunk Isten aktív és inaktív aspektusán is. Az aktivitás a duális megnyilvánulásokban fejeződik ki (prakriti és purusa, szaguna Brahman, férfi és női isteni formák, és a Vaikuntha, azaz a spirituális világ változatossága). Mindezeken meditálva és a bhakti vagy a széva (önzetlen szolgálat) folyamatán keresztül a testét és az érzékeit is lefoglalva az Abszolút duális megnyilvánulásaihoz tud kapcsolódni, melyeket a radzsasz anyagi minőségével jellemezhetnénk (bár a radzsasz tiszta formájában nem gyakran nyilvánul meg). Ezt a szabídzsa (maggal vagy tárggyal rendelkező) szamádhi állapotában képes megtapasztalni, míg a nonduális aspektus (nirguna Brahman) megegyezik a jógi nirbídzsa (mag vagy tárgy nélküli) szamádhi állapotával, ahol a Tudatban, mint önnön természetében nyugszik. A Tudat minősítések és megkülönböztetések nélküli önazonosságot jelent, ahol az Én és az Abszolút, a mikrokozmosz és a makrokozmosz feloldódik a nagy Egységben. Ennek megtapasztalása a niródha (felfüggesztett) elmeállapotban történik, ami a tamasz (passzivitás) abszolút kifejeződése is egyben (persze a tudatlanság, vagyis avidjá befedettségétől mentesen). A jógi képessége, hogy szabadon tudjon mozogni a tárgy nélküli és tárggyal rendelkező szamádhi állapotai között, pedig a szattva (egyensúly) állapotának teljes kifejeződése, melyet suddha-szattvának is neveznek a szanszkrit írások. A jógikus meditáció technikája inkább a passzív elmeállapotot helyezi előtérbe, míg például a sámánutazás vagy lélekutazás technikái az aktivitást, mozgást, a Teremtések és isteni megnyilvánulások összességének megtapasztalását teszi lehetővé megváltozott tudatállapotban.)

A szakrális nőiség

Az utóbbi néhány ezer évben a nők valahogy háttérbe szorultak a spiritualitás és a szakralitás területén, és azóta is az egyenjogúságukat keresik. A női egyenjogúsággal szerintem két probléma van: az egyik az, hogy nem az anyagi dolgokban kellene versenyezni a férfiakkal, mert anyagi szinten egyes dolgokban néha a nők jobbak, néha pedig a férfiak. Sőt, nem is kellene versenyezni, mert a verseny általában egóból, bizonyítási vágyból születik. Míg ha a spiritualitás területére tévedünk, akkor pontosan az egó feladása lenne a cél, így valójában a spirituális szinten sem kellene a nőknek harcolni az egyenlőségért, hanem a férfiaknak kellene ezt egyre jobban felismerniük. 

Az utóbbi öt-hatezer év alatt a férfiaknak társadalmi, gazdasági, politikai és spirituális szinten is sikerült annyira háttérbe szorítaniuk a nőket, hogy innen most már el kell indulni visszafelé, az arany közép felé. Szinte minden intézményesült vallásra (ahol az isten vagy a fő isten vagy fő próféta vagy fő guru természetesen férfi) jellemző az a fajta hátrányos diszkrimináció a nőkkel szemben, amit a Krisna-tudatban és az indiai kultúrában is sok szempontból megtapasztaltam. 

A Krisna-tudatban a nők a menstruációt "piszkosságnak" nevezik, és tisztaságot igénylő papi teendőket nem láthatnak el ezeken a napokon. Megjegyzendő, hogy a legtöbb indiai templomban a nők nem is végezhetnek papi feladatokat, tehát némi lazulás már tapasztalható azért. Egyébként is azt tanították nekünk a nőkről, hogy a férfiaknál koszosabbak, büdösebbek és kilencszer kéjesebbek. Megjegyzem ezt nem tapasztaltam, de persze könnyű a férfiaknak az összes szexuális sóvárgásuk miatti bűntudatukat a nőkre fogni. Az indiai kultúrában a nő nem élhet függetlenül, és nem válhat el, mert akkor a társadalom kiközösíti. Amíg nem házasodott meg (amiről az apja dönti el, hogy kivel házasodhat össze), addig engedelmességgel tartozik az apjának vagy a bátyjának, még ha nagykorú is. Amint férjhez megy, a férje lesz a "főnöke", tehát nem egyenrangúak. Amikor pedig megöregszik és megözvegyül, akkor a felnőtt fia dönti el helyette a dolgokat. A nők nem lehetnek guruk a Krisna-tudatban, bár erre vannak törekvések. Indiában több híres női guru és szent is van, ami egy kellemes színfolt a sok maszkulin szvámí mellett. E hátrányos megkülönböztetések ellenére azt látjuk, hogy a spirituális eseményeken, különböző lelki gyakorlatokon, ünnepeken, zarándoklatokon, sokkal több nő vesz részt, mint amennyi férfi. Azt is tudjuk, hogy egy nő elméje mennyire erős tud lenni - számos olyan fogadalmat, aszkézist elvégeznek, amit egy férfi kétszer is meggondolna. 

A női szexualitásnak és az anyaságnak számos szakrális aspektusa van, amiről kevesen tudnak, és arról is, hogy a nő szerepe a férfi spirituális fejlődésében is mennyire fontos lehet. Ketten haladni az úton nem könnyű, de sokkal könnyebb, mint egyedül. Az azték jóslatok beszélnek arról, hogy amikor az emberiség hatodik Napja felvirrad (ez 2012-ben volt, amikor az ötödik Nap korszaka véget ért, és kb 5200 évig fog tartani), akkor az Emberiség egy spirituális Aranykorba lép fokozatosan, ami sok-sok ember spirituális ébredését jelenti. Ebben az ébredési folyamatban a nők jelentős szerepet fognak játszani, és az a polaritás, ami az ötödik Nap alatt a férfiak, a negyedik Nap alatt pedig a nők irányába tolódott el, ki fog egyensúlyozódni. Így a nők és a férfiak a jövő évtizedekben, századokban karöltve és egyenjogúan fognak haladni a spirituális úton, mivel nem csak a Nap, hanem a Hold áldásaira is szükségünk van a felébredéshez. Az egymás közötti különbségek elismerése és elfogadása olyan szoros szeretet-köteléket fog létrehozni a férfiak és a nők között, amiben a versengés és az egyenjogúság hajszolása érvényét veszíti. Az Élet tisztelete az Atyaisten és Anyaistennő tiszteletében fog kiteljesedni. 

A szoláris és lunáris túlsúly problémái

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az első akadály, a betegség, egy fizikai akadály. Az ájurvéda leírása szerint a betegséget a három dósa: váta, pitta és kapha egyensúlyzavara okozza. Ezeket a fogalmakat néha a levegő, epe és nyálka szavakkal fordítják, de a fordítások általában annyira nevetségesen leegyszerűsítik e fogalmakat, hogy általában jobb egy idegen kifejezést használni, amit az ember egyáltalán nem ért, mint egy olyan lefordított kifejezést, mely elvesztette értelmét. Bár a felszínen a három dósa egyensúlyzavarát tekinthetjük a betegség okának, végső soron még ez az egyensúlyzavar is az elméből ered. A jógi a fizikai terápia (gyógynövényeket, étrendet, a betegséget előidéző körülmények megváltoztatása, és ászana) és a pránájáma keverékét használja a dósák egyensúlyának helyreállításához (például a szúrja bhédanát a felfokozott váta; az uddzsájí kumbhakát a felfokozott kapha; illetve a sítalít, sítkarít és a csandra bhédanát a felfokozott pitta lecsökkentésére (mindezeket a pránájáma-technikákat ismertettem a „Pránájáma: a jóga légzése” című könyvemben). Helyes gondolat az is, hogy a jógában a bhávanát (kultivációt) és a szankalpát (elhatározást) is használták a betegségek mentális eredetének kezelésére.
A második akadály, a merevség ahhoz kapcsolódik, amikor túlzott mennyiségű életerő (prána) áramlik a nap-energiavezetékbe, mely a jobb orrlyukhoz (pingalá) kötődik. A merevségnek ugyancsak van egy fizikai komponense, melyet az ászana segítségével igyekszünk megszüntetni. Bár a merevséget mindenhol tapasztalhatjuk, legmélyebben a szív körüli karakterpajzs formájában fejeződik ki, mely által a szív ugyanolyan merev és áthatolhatatlan érzetet kelt, mint a bordakosár. Az egyéb ászanák mellett a fő terápia a hátrahajlító pózokból állna. Mentális értelemben a merevség abban fejeződik ki, hogy csak a saját igazunkat látjuk, és képtelenek vagyunk elfogadni a megértésünkön kívül álló egyéb igazságokat. Pránikus szinten ezt szoláris attitűdnek nevezzük, amit a jobb orrnyíláson keresztül áramló túlzott levegő jellemez. Általában véve a nádí sódhana az a pránájáma, amivel ki lehet javítani ezt az állapotot, de ha a szoláris dominancia erős ás makacs, akkor csandra bhédana pránájámával kell próbálkozni, melynek során az összes belégzést a bal orrlyukon keresztül vesszük, míg a kilégzéseket a jobbon keresztül. Ez csökkenti a fundamentalizmust és fejleszti a relativizmust (vagyis azt a képességet, hogy elfogadjuk mások nézeteit). Emellett a jóga mentális beavatkozást is javasolna, vagyis olyan gondolati minták erősítését, melyek mások nézeteinek elfogadásához vezetnek (ez a bhávana és szankalpa mentális gyakorlata lenne).
A harmadik akadály, a kétségek az előző akadály, vagyis a merevség tükörképe. Arra utal, hogy túl sok prána áramlik az ídában, a bal orrlyukban. Ez lunáris attitűdöt eredményez, ami azt jelenti, hogy mindenben látjuk az igazságot és elkezdjük azt gondolni, hogy az igazság egy relatív dolog. Ez végső soron bénult állapothoz vezet, melyben teljességgel képtelenek vagyunk eldönteni, hogy mit tegyünk. Pránikus szinten ez az akadály a szúrja bhédana pránájáma alkalmazásával távolítható el, melynek során minden belégzést a jobb orrlyukon keresztül veszünk, a kilégzéseket pedig a balon keresztül. Ez növeli a fundamentalizmust, vagyis az önbizalmat a döntéseinkben, és csökkenti a relativizmust. Fizikai szinten a kétség az erő hiányában fejeződik ki. Az erő hiánya gyakran a törzs-izmokkal áll kapcsolatban; ettől még erősnek nézhet ki az illető, de a felszínes erő a túlzottan lágy törzset igyekszik védeni. A fizikai szinten a jóga a törzserősítő gyakorlatok és a testsúlyt tartó ászanák (pl. kartámaszok) segítéségével korrigálja ezt az akadályt. Ezek azt a benyomást keltik, hogy az illetőnek „van gerince”, azaz nem hajol meg a nehézségek előtt, van belső meggyőződése, és nem kételkedik. A jóga a kétségek mentális összetevőjét is megcélozza. A meditáció által kapcsolatba kerülünk a belső lényünkkel és megtanulunk bízni az intuíciónkban. A magas szintű döntéseket nem lehet csak az alapján meghozni, hogy mérlegre tesszük a pró és kontra érveket (bár ez lehet a folyamat része). A magas szintű döntéseket a szív hangjára hallgatva hozhatjuk meg. A meditáció növeli a képességünket, hogy meghalljuk és meghallgassuk ezt a hangot.