2012. július 13., péntek

A szabályok rabjai

Gőzerővel fordítom a Jóga-szútra magyarázatokat, úgyhogy kénytelenek lesztek még egy jó pár hónapig elviselni a temérdek filozófiát, ami egyébként szerintem hasznos, ha nem is mindig annyira szórakoztató. Az ember általában azon szórakozik jól, ami nem sulykolja állandóan a felelősségtudatát, hogy mit kell és mit nem kell tennie, ami viszont öntudatunkra ébreszt, azt nem találjuk annyira szórakoztatónak, mert ahhoz már viszonyulni kell valahogy. Most előreugrok és idézek egy pár sort Maehle egyik magyarázatából, amit a Jóga-szútra második fejezetéhez írt.

Felmerült a kérdés ugyanis, hogy a jama és a nijama mindenek felett? Illetőleg, ha az öt tiltás és az őt előírás a két első lépcsőfok, akkor valóban a legfontosabbak-e, és ha valaki nem éri el a tökéletességet bennük, akkor az ászana-gyakorlása, pránájámája és meditációja is csupán üres hókuszpókusz vagy gimnasztika? István nemrégiben idézett Sharath egyik konferenciájából, ahol Sharath azt mondja, hogy jama és nijama nélkül nem teljes az ászana-gyakorlás.

Nos, ezzel egyetértek, és valóban igaz, hogy nem várhatjuk az elme harmóniáját, a test tisztaságát, de még az egészséget sem pusztán az ászana-gyakorlástól, ha az életmódunk közben totálisan kicsapongó és szabályozatlan. Csakhogy a szabályok követésének vannak finomabb aspektusai is, hiszen az a célunk, hogy felszabaduljunk az elme rabságából a segítségükkel, és nem az, hogy egy újabb börtönt hozzunk létre azokból az előírásokból, amelyeket követve űbergizda jóginak gondolhatjuk magunkat.

Először hadd idézzek pár sort Maehlétől, utána majd le is kommentálom.

"Az etika egy misztikus életének része, de ha a szamádhi és a misztikus gyakorlat helyettesítésére használjuk, akkor túlhangsúlyozzuk, és egy ilyen rendszer már nem valódi jóga. Az etika önmagában nem csak hogy vajmi kevéssé hatékony eszköz a szabadság eléréséhez, hanem arra is használható, hogy még inkább rabszolgává tegye az embereket."
Ez attól függetlenül igaz, hogy saját magunk számára írunk elő mondjuk túl szigorú szabályokat, amiknek a követéséhez való ragaszkodás csak feszültséget okoz az elménkben, ahelyett, hogy kisimítaná annak hullámait, illetve akkor is igaz, ha bele próbálunk illeszkedni egy rendszerbe, intézménybe, vallási felekezetbe, tanítványi láncolatba, tradícióba stb. Szerintem nem feltétlenül az határozza meg, hogy mennyit profitálunk az általunk választott spirituális útból, hogy milyen mértékben sikerül megfelelnünk az elvárásoknak mások szemében.

"Ha egyre szigorúbb szabályokat erőltetünk az emberekre, az gyakran ahhoz vezet, hogy az ember vonakodva engedelmeskedik nekik, és titokban megtöri őket. Vagy pedig azt sugallja a gyakorlóknak, hogy nem sohasem lehetnek elég jók, akármennyire is próbálkoznak."
A bűntudat, lelkiismeret-furdalás és a félelem a szabályok megtörésének következményétől (akár társadalmi elítélés, akár karmikus visszahatás formájában) meg mindig azt jelzi, hogy a félelem irányítja a tudatunkat, holott szerintem a jóga pontosan hogy a félelem legyőzéséről és az elme rabsága alóli felszabadulásról szól. A belső mentális feszültséget gyakran csak úgy tudják feloldani a gyakorlók, hogy titokban "bűnnek" minősülő tetteket követnek el (legyen az akár tiltott szexuális élet vagy bármi olyan érzékszervi tevékenység, amit az adott szabályrendszer tilt), és amikor ez megismétlődik, akkor szokássá válik. Lásd például a cölibátust megkövetelő szerzetesrendeket, amilyennek én is a tagja voltam egy darabig. A gyakorló szenved a bűntudattól, de annak is tudatában van, hogy szüksége van a "tiltott gyümölcsre", még nem kész feladni a ragaszkodását. A környezete viszont ezt várja el tőle, így könnyebb titokban tartani, mint folyamatosan "meggyónni" és megbánni bűneit. Ezt mindenki vonatkoztathatja az általa követett rendszerre. Az egész folyamat egy skizofrén elmeállapot kialakulását idézi elő, amikor is kívülről a "szentet" játsszuk, belülről pedig a saját démonainkkal küszködünk. Ez nem feltétlenül a szabadság és a békés elme felé vezető út. És ez a skizofrén állapot nem csak a gyakorlókra, de sok esetben a "mesterekre", vagy vezetőkre is igaz, akik látszólag a szabályok kiemelkedő követésével érték el hatalmi pozíciójukat, a valóságban azonban ők is ugyanúgy küszködnek belső démonaikkal. Csak egy példát idéznék: A nagy tiszteletben álló Swami Ramának, a Himalája Jóga Tradíció alapítójának legalább egy törvénytelen gyerekéről tudunk.

"Ha az etika a bűntudat és a szégyenérzet által irányítja az emberiséget, akkor az csak egy másik eszköz, amivel az elme növelni tudja a zsarnokságát felettünk. Belülről kell jönnie, akkor felszabadít. Az etika másik nagy veszélye az, hogy azok, akik másokra ráerőltetik az előírásokat, gyakran maguk sem követik őket."

Ez egyrészt magának a guru-biznisznek a hitelességével kapcsolatban vet fel kérdéseket (nem azt akarom mondani, hogy nincsenek igazi szentek, mert vannak, csak jóval kevesebben, mint ahányan annak próbálják eladni magukat), másrészt annak a fontosságára világít rá, hogy a szabályok követése iránti igénynek belülről kell jönnie, csak akkor segíti a felszabadulásunkat. Ha kívülről erőltetjük magunkra, akkor csak újabb rabszolgaság lesz a következménye, amivel csak az időnket pazaroljuk, és vakvágányon haladunk. A jamákhoz és a nijamákhoz én tehát őszintén, de rugalmasan viszonyulnék minden gyakorló helyében. Persze túl kényelmesnek meg lazának lenni se jó, mert az a gyakorlásunkra is rá fogja nyomni a bélyegét. De a túlzott szigor, az elmarasztalás, büntetés, elítélés, kiközösítés, diszkrimináció mind olyan jelenségek, amelyek az etikai szabályokhoz való helytelen viszonyulást jelentik. Egy olyan ember, aki a spirituá
lis evolúciója kezdetén jár, szinte elkerülhetetlenül beleszalad abba, hogy a szabályok látványos vagy látszólagos követése által az egóját erősíti, míg egy érettebb embernek nincs szüksége arra, hogy valaminek lássák vagy gondolják, mert ő elégedett a saját önvalójában. Záró gondolatként hadd idézzem ismét Maehlét: 

"Az etika sohasem helyettesítheti a misztikus megtapasztalást, de egyengeti az odavezető utat." 

Meg kell tanulnunk erőt meríteni az erkölcsi irányelvekből, nem pedig külső kényszerítő elvnek tekinteni őket. Mindenkinek őszintén meg kell tudnia ítélni azt, hogy hol tart, mi az, ami belülről fakad, és mi az, amit csupán külsőleg erőltetünk magunkra, a belső tartalom nélkül, vagy éppen annak helyettesítése céljából. És nem utolsó sorban, ha sikeresen tudjuk követni a jamákat és a nijamákat, semmiképpen se engedjük, hogy ez a siker az egónkat növelje, és azt sugallja, hogy magasabb rendűek vagyunk másoknál bármilyen szempontból.

2012. július 12., csütörtök

Halhatatlanok

Az Atma Center órái a közhiedelemben és a többi jógastúdió kínálatának viszonylatában is a "brutális" jelzővel híresültek el. Mindazonáltal tegyük hozzá, hogy eddig mindenki túlélte őket, a túlsúlya és a fizikai állóképessége mértékétől függetlenül, és szerintem a legtöbben ezzel a gondolattal lépnek ki az óráinkról: "Ha ezt túléltem, akkor bármi jöhet, és most tettem egy nagy lépést az egészségem visszaszerzése érdekében." Cáfoljatok meg, ha nem így van :-) Félreértés ne essék, nem azt akarom állítani, hogy ez az egyedüli helyes és üdvözítő megközelítés a jógában, és semmi bajom nincs az olyan oktatókkal, illetve gyakorlókkal, akik az óvatosság, mértékletesség, a körültekintő tudatosítás és jóleső kiüresedés elvét tartják szem előtt. A kérdés ugyanis a "jóga és fogyás" témakörében vetődött fel, aminek megvilágítására a megint csak szűkösnek bizonyuló 1500 karakteres drazsé-formátumban a Hello Inside kért fel. Nos, itt a link mögött a rövidke szösszenet, utána pedig beidézem Regősvölgyi Regina véleményét, akit szintén nagy tiszteletben tartok, mint vinyásza flow oktatót, de Isten engedje meg nekem, hogy eltérjen tőle a véleményem, és ne legyek annyira halálosan óvatos, mert még én magam halnék meg a végén az unalomtól jógaóra tartás közben :-)

"Mivel a Purnam yoga & selfness Központban hamarosan indulnak a kimondottan túlsúllyal küzdők számára felépített jóga foglalkozások és a hetekben elég sokat foglalkoztunk a módszer kidolgozásán az órákat vezető Arany Judit jógaoktatóval, engedjetek meg néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. Azokból a tapasztalatokból kiindulva, amelyeket megosztott velem, nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy a túlsúly legtöbb fajtája esetén a dinamikus mozgás beválhat. Egyrészt azért nem, mert a túlsúly egyébként is esetenként extrém terhelést jelent az ízületeknek, ha még dinamikus mozgással, ezt a terhelést fokozzuk is, az nem biztos, hogy mozgásszervi szempontok szerint biztonságos, vagy a legkisebb mértékben is kellemes élmény annak, aki eleve nincs hozzászokva a mozgáshoz, sem a megterheléshez, hiszen részben ez játszott szerepet elhízásában. Nem tűnik reálisnak számomra, hogy tegnap valaki még nem mozgott semmit, ma pedig lefutja a maratont...A másik kétség a melegben végzett gyakorlás kapcsán merült fel bennem. A túlsúly által egyébként is megterhelt szívet tovább terhelve a melegben végzett, számára szokatlan dinamikus mozgással, hááát...félek ez életveszélyes lehet, mondjuk a képi illusztrációban feltüntetett méretekkel rendelkező hölgynek. Aligha kivitelezhető számára egy melegben végzett dinamikus jógaóra. Megjegyezném, hogy a melegben végzett gyakorlás főként folyadékvesztéssel jár, amit pótolni kell. Ha már így gondolkodunk, a hidegben végzett gyakorlás elvileg sokkal több kalória felhasználásával jár, hiszen a testnek a fűtéshez több energiára van szüksége, mint a hűtéshez... Ha valaki túlsúllyal jógázni kezd azt gondolom felelősségel nem szabad beledobni egy hot yoga órára, csak mert ott majd izzad. (A zsír nem a melegtől olvad, mint a serpenyőben...) A lustaság, mozgáshiány vagy a táplálkozási probléma csak felszínes okai a túlsúlynak, inkább vele járó tünetek, következmények. Állhat a hátterében emésztőszervi probléma, anyagcsere zavar, hormonprobléma, szívprobléma, pszichés zavarok, amely mind más-más jógaterápiát igényelnek. Ahhoz, hogy egy duci, vagy túlsúlyos személy megfelelő kezekbe kerülhessen célszerű állapotfelmérés és kivizsgálás után meghatározni a számára megfelelő jóga típust, s kialakítani a számára megfelelő gyakorlat módosításokat, hogy a kezdeti nehézségek a jógaórán, ne újabb kudarchoz vezessék, hanem fokozatosan megérezve határait és az azokban benne rejlő lehetőségeit, lépésről lépésre haladva küzdje le az akadályokat, amelyeket maga köré emelt."

Na akkor pontonként:

1. Nem jó a dinamikus mozgás a túlsúlyosaknak. Én egy csomó kövér embert láttam kangoozni, zumbázni, aerobikozni, futni a Szigeten, meg súlyzós edzéseket végezni. És nem haltak bele. Viszont lefogytak. Rendben, esete válogatja, tényleg van olyan, aki súlyos mozgásszervi problémákkal küszködik, de az általános esetben azért egy 100 kilós anyuka jön-megy, mos, főz, tereget, bevásárló szatyrokat cipel, szóval nem kellene megriadnia attól, hogy 21 légzésenként pózt kell váltania, vagy meg kell csinálnia egy pár vinyászát. Ha nem megy és fáj neki, az persze más, de én a túlsúlyosak java részéből inkább kihajtom a lelket, különben elkezdenek panaszkodni, hogy nem olvad a zsír :-)

2. Tegnap valaki nem mozgott semmit, ma lefutja a maratont. Egy jógaóra azért nem maraton, és közben meg lehet állni pihenni, ha túl sok. Láttam már ilyet, volt, aki ki is ment, de utána visszajött, és ma karcsú, egészséges és boldog. Mert nem adta fel a küzdelmet. Ha egy túlsúlyos embert eleve beteszek a tepsibe (értsd: koporsóba) és meggyőzöm, hogy neked komoly problémáid vannak, és kb esélytelen, hogy lefogyjál, azzal szerintem nem sokat segítettem neki. És ne feledjük, hogy a legtöbb ember egy, két, maximum három hónap alatt látványos eredményeket szeretne, mert nincs több akaratereje és türelme. Tudom, hogy tartós életmód- és szemléletváltásra lenne szükség, de hát azért legyünk realisták, nem tudjuk mindenkinek gombnyomásra megváltoztatni a gondolati sémáit.

3. Nem szabad bedobni egy hot yoga órára. Nos, én is foglalkozom túlsúlyosokkal, és sokuknak igenis a vízvisszatartás az egyik probléma. Vagyis nem árt, ha megtanul izzadni. Ha szívproblémája van, az más, de szerencsére a ketyere mindig időben jelez, és akkor lehet pihenni és kimenni egy kis levegőt szívni. A kalóriafelhasználást pedig mértem, 36 fokos hot órán ugyanaz a mozgás 1.5-ször több kalóriát igényel, mint normál teremben. Vagyis az az állítás, hogy hidegben több kalória ég, egyszerűen nem állja meg a helyét. A többletmunka persze nem az izmokra, hanem a szívre hárul, de mint tudjuk, a kardió a legjobb zsírégető mozgás, és a sportolók is izzasztóruhában szoktak edzeni, ha fogysztani akarnak. A folyadékpótlás és a szív fokozatos edzése persze fontos, ezt nem tagadom.

4. A zsír nem a melegtől olvad, mint a serpenyőben. Dehogynem :-) Saját tapasztalatom is az, hogy a zsír jobban olvad a melegben, bár nyilván az összefüggés közvetett. És nem csak az előbb említett plusz kardió terhelés miatt, hanem azért is, mert a zsírsavakba ágyazott méreganyagokat könnyebben tudja kiválasztani a szervezet, ha melegben van, ilyenkor ugyanis kitágulnak a szövetek és a csatornák, és a bőr pórusain keresztül is sok méreganyag tud ürülni. Ezt a tényt már régóta megfigyelték az ájurvédában. Engem például 40 fokos klímában locsolgattak forró vízzel, masszíroztak forró olajjal és homokkal Keralában, hogy jobban méregtelenítsen a testem.

5. Személyre szabott jógaterápia. Ez valóban értékes gondolat, és igaza is van ebben Reginának. Én nem is mondtam, hogy az Atma Center Hot jógaórái kínálnak megoldást minden lefogyni vágyó számára. De aki kipróbálja, bírja, és megtetszik neki, az meg hadd örüljön a karcsú derekának és a kockás hasának! Én is saját tapasztalatból beszélek, 87 kilóról fogytam le 63-ra, ás ha most nem lenne kocka hasam, akkor azt gondolnám, hogy nem tudok kompetensen segíteni másoknak is abban, hogy lefogyjanak. Ettől eltekintve nagyon sok sikert kívánok a Purnam fogyi-jóga programjához, és biztos is vagyok benne, hogy sok sikertörténet fog születni, mivel felkészült szakemberek várják majd az odalátogatókat. A kép pedig: 1kg zsír vs 1 kg izom. Ki melyiket akarja? :-)

2012. július 11., szerda

Vinyásza-iskola 2. rész

Ha sikerült némileg begyakorolni a tegnapelőtti feladatot, akkor jöhet a folytatás, nemde? Ez már egy kicsit bonyolultabb lesz, nevezetesen a feladat az ashtanga 5. sorozatában szerepel, de szerencsére most nem kell öt légzésig kitartani (kitarthatod, de ne csodálkozz, ha nem megy :-)). A zsugor-kézenállással kapcsolatban még annyi adalékot szeretnék elmondani, hogy kipróbáltam én is azt, amit Simon Borg-Olivier tanított a hétvégén, vagyis, hogy ha hasba beszívod a levegőt, és megkeményíted a hasfaladat, akkor szinte magától felemelkedik a lábad a levegőbe, nem is kell nagyon elrugaszkodni. Tehát mindig belégzéssel/haspréssel megyünk felfelé, és kilégzéssel jövünk le, ezt érdemes az elején határozottan begyakorolni, és ne siessünk, inkább válasszuk külön a mozdulatokat, akkor hamarabb össze fognak olvadni egy vinyászába.

Nos, az első feladatban uttánászanából emelkedtünk fel zsugor-kézenállásba, és ugyanoda érkeztünk vissza. A második feladat kissé komplikáltabb lesz, de figyelj oda minden részletre, mert nagyon fontosak!

2. feladat: dandászana kézenállásban 

Mindenki ismeri a dandászanát, ugye? A lényege az, hogy nyújtva van a lábunk, és a törzzsel 90 fokos szöget zár be a két összezárt láb. Most ugyanezt próbáljuk felvenni, csak kézenállásban. Ha már meg tudjuk tartani a zsugor-kézenállást, akkor lassan nyújtsuk ki a lábunkat hátrafelé vízszintes helyzetbe és közben (ez nagyon fontos) a medencét toljuk az ujjvégeink irányába, és enyhén homorítsunk rá. Különben még csak egy másodpercig sem fog megmaradni a póz, hanem eldőlünk hátra, lefelé néző kutyába. Ez is lesz a cél, csakhogy próbáljuk belassítani és az izmokkal, valamint a súlypont-áthelyezéssel kontrollálni az esést. A képen is már a lefelé tartó szakasz látható. Ebből lefelé néző kutyába érkezünk le kilégzésre, vagyis a könyökünk végig nyújtva marad a lábak földet éréséig, és a medencénknek végig a vállaknál magasabban kell lennie, tehát nem eshet össze a derekunk, a vállunk, és nem engedhetjük el a bandhát. A gyakorlás során arra törekedjünk, hogy a földet érés minél puhább és lassabb legyen, a lábujjak ne csapódjanak a talajba.

Ha szeretnénk segédlettel gyakorolni a kézenállós dandászana kitartását, akkor két lehetőségünk van: Vagy a falnál felmegyünk kézenállásba, és miután nekitámasztottuk a fenekünket, engedjük a lábunkat a vízszintes felé (nem könnyű!), vagy megkérünk egy segítőt, hogy a hátunk mögött állva fogja meg a csípőnket két oldalró, és tartsa, miközben leeresztjük a lábainkat vízszintesre.

3. feladat: Lefelé néző kutyából zsugor-kézenállásba

Ha hátrafelé már megy a dolog, akkor visszafelé is megpróbálkozhatunk vele, vagyis lefelé néző kutyából emelkedjünk lábujjhegyre, vigyük a tekintetet a két tenyér közé (mindig ide nézünk kézenállásban) enyhén hajlítsuk a térdeket, és egy hasi belégzéssel emeljük a medencét zsugor-kézenállásba. A súlypontot a tenyerek fölé kell lendíteni. ha véletlenül túllendültünk, akkor a térdek sima kinyújtásával megakadályozhatjuk azt, hogy a hátunkon landoljunk. De a karokkal keményen dolgozni kell, különben megtörténhet, hogy fejreáll az ember. Ha sikerült felugrani (vagy némi gyakorlás után "fellebegni") zsugor-kézenállásba, akkor tartsuk meg pár pillanatig, majd lassan, kontrolláltan nyújtsuk ki a lábainkat, és érkezzünk meg uttánászanába. A medencét végig nagyon magasan kell tartani, és akkor akár a föld felett pár centivel is meg tudjuk tartani a lábainkat enyhén behajlított térddel. Ennek az a jelentősége, hogy ha gravitáció mentén lassan tudjuk leereszteni, akkor kevesebb lendülettel fel is tudjuk emelni a lábainkat a talajról.

Mára ennyit, pénteken kaptok majd újabb feladatot! :-)

2012. július 10., kedd

A szamápatti finom szintjei

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"1.44. étajaiva szavicsárá nirvicsárá csa szúksma-visajá vjákhjátá

étaja – ez által; éva – önmagában; szavicsárá – elmélkedéssel végzett szamádhi; nirvicsárá – elmélkedés nélküli szamádhi; csa – és; szúksma-visajá – finom tárgyak; vjákhjátá – elmagyarázva.

Ugyanígy magyarázható az elmélkedéssel végzett (szavicsára) és az elmélkedés feletti (nirvicsárá) szamápatti, amelyek finom tárgyakon alapulnak.

Ha visszaemlékezünk az 1.17. szútrára, az objektív (szampragjáta) szamádhi először a megfontolásból (vitarka), utána pedig az elmélkedésből (vicsára) származik. A jógában a „megfontolást” és az „elmélkedést” a következőképpen határozzuk meg: a megfontolt (vitarka) szamádhi azt jelenti, hogy egy durva tárgyon meditálunk, mint például a bandhákon, a dristiken, a pózok sorrendjén, a légzés külső, anatómiai folyamatán, egy lótuszvirágon, az Óm szimbólumon, stb. A durva ebben az esetben azt jelenti, hogy a tárgynak van egy megnyilvánulása, ami az érzékeink számára felfogható.

Az elmélkedő (vicsára) szamádhi azt jelenti, hogy egy finom tárgyon meditálunk, mint például az érzékek, az érzékelés folyamata, az elme, az énség, a csakrák, a belső légzés (prána), a nádík, például a szusumná, a teremtő erő (a,elyet néha saktinak vagy kundalinínek neveznek), az intellektus )buddhi) satöbbi. A „finom” ebben az esetben azt jelenti, hogy nem érzékelhető az érzékszervek számára, de következtetéssel eljuthatunk hozzá, mint például „A viselkedésemből arra a következtetésre jutok, hogy van egóm és elmém”. A finom tárgyakhoz tanúbizonyság által is eljuthatunk, mint például Patandzsali, Vjásza, és más ősi autoritások kijelentései, végül pedig közvetlen tapasztalással is eljuthatunk hozzá, mint ahogyan az elme vigyázó szeme irányítja az érzékeket, ami is a mély objektív szamádhi.

A két előzetesen leírt szamápatti durva tárgyakon alapul, melyeken tanakodunk (megfontolt), illetve nem tanakodunk (megfontoláson túli). A most leírt két szamápatti pedig finom tárgyon alapul. Választhatjuk példának az énség vagy egoitás (ahankára, közvetlen fordításban „én cselekszem”, vagyis az, ami az énséget hozzáadja a tapasztalás folyamatához). Az elmélkedő szamádhiban az elmémben látszólag pontosan tükröződik az egóm.

Erre a képre rávetítve az elmém még mindig elmélkedik mindazon, amit eddig az egóról tanult, ami lehet például Freud vagy Swami Vivekananda véleménye az egóról. Szükségtelen mondani, hogy ez az elmélkedés megakadályozza azt, hogy mélyre menjünk a szamápattinkban.

A következő, magasabb, elmélkedésen túli szamápattiban közvetlenül tapasztaljuk magát az egót, ettől eltekintve pedig az elme teljesen lecsendesült. Ennél fogva végtelenül pontosabban látjuk és értjük az egót. Az egó elmélkedésen túli megtapasztalása a jóga nagyon erőteljes és fejlett szintje. Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy a szabadság felé vezető út háromnegyedét megtettük. Patandzsali jógájában igazából csak két látásmód van, ami ennél magasabb: az intellektus (buddhi) és a tudat (purusa) megtapasztalása. Az utóbbit csak a tárgy nélküli vagy tárgyakon túli szamádhiban érhetjük el.

Egyes iskolák egy harmadik látásmódot is számba vesznek, ami még magasabb. Ez a legfelsőbb Lény (Ísvara), vagy a határtalan tudat (Brahhman) megtapasztalása. Patandzsali hallgat ezzel kapcsolatban, főként azért, mert ez a Védánta, és nem a jóga témaköre."

2012. július 9., hétfő

Vinyásza-iskola

Hetek óta azon dolgozom az astangás "tanítványaimmal" (vagy inkább maradjunk annál a megfogalmazásnál, hogy azokkal, akik órára járnak hozzám), hogy legalább egy normális vinyászát sikerüljön összekalapániuk. Néha megy a vita, hogy full vinyásza, meg dupla vinyásza a féloldalas pózok között, de én örülnék, ha legalább egy tisztességes előre- és hátraugrást látnék mindenkitől egy órán, anélkül, hogy a lábát a földhöz érintené. Azt vettem észre ugyanis, hogy ha nem sulykolom be a helyes technikát, a megfelelő izmok és a bandhák használatát a vinyásza közben, akkor a legtöbb embernek soha nem is fog összejönni, mert helyette kidolgoznak maguknak valami bakkecske-ugráshoz hasonló, a lábakkal történő elrugaszkodást a hátraugrásnál, és ugyanúgy a lábukra érkeznek előreugrásnál, csak hogy ne kelljen használni a karjukat meg a bandhát, mert az "nehéz".

Hát kérem, aki könnyedén szeretne jógázni, annak lehet, hogy például a Jin jógát kell választani az astanga helyett, de a mozgássérült, lábvonszolós vinyásza több éves gyakorlás után szerintem nem elfogadható. Azt nevezzük inkább dinamikus hatha-jógának, és ne astangának. Az sem elégséges, ha az ászanákra szépen odafigyelünk, és közben elsunnyogjuk a vinyászákat. Ha a vinyásza közben nincs bandha- és légzéstudatosság, akkor az ászana közben is könnyen kimaradhat, mivel azt még könnyebb láthatóan szépen kitartani öt légzésig a bandhák tudatos behúzása nélkül.

Pár részben szeretnék foglalkozni tehát azokkal a tippekkel és trükkökkel, amelyek segítségével tudatosíthatjuk a hiányosságainkat a vinyászában, és elkezdhetünk dolgozni rajtuk. A cél: Dandászanából tudni hátraugrani csaturangába anélkül, hogy a lábunk a földhöz érne közben, illetve lefelé néző kutyából előreugrani utthita-dandászanába (kiemelt botpóz, amelyben a kinyújtott lábak a föld felett lebegnek, és a tenyerünkön támaszkodunk), majd onnan lassan, kontrolláltan leereszkedni dandászanába.

Elsőként két rávezető gyakorlatot mutatnék be, amikből lehet, hogy ma csak egyre kerül sor, holnapután majd megtudjátok a másikat. A gyakorlatot úgy hívják, hogy zsugor-kézenállás, és semmilyen kellék nem kell hozzá. Álljunk a matrac elejére, és hajoljunk előre uttánászanába. Helyezzük el a két tenyeret vállszélességben a talajon, párhuzamos kézfejek, szétnyitott ujjak, a talpaink két oldalán, vagy maximum egy tenyérnyivel előttük. Enyhén hajlítsuk be a térdünket, és próbáljuk meg az összes súlyt a tenyereinkre vinni, miközben a könyökök nyújtva maradnak, és a vállak némileg előremennek. Minél inkább nyomjuk a tenyereket a talajba, annál kevesebb súllyal támaszkodunk a talppárnákra. Idővel képesek leszünk felemelni a lábakat a talajról, lendítés nélkül, csupán az izmok feszítése és a súlypont-áthelyezés által. 

A véghelyzet a zsugor-kézenállás, vagyis a medence a tenyerek fölött, a sarkaink a fenekünkhöz minél közelebb, a térdek pedig a mellkasnál maradnak, nem kell, őket felemelni az égbe. Tartsuk ki a pózt pár másodpercig, vagy pár légzésig, majd nagyon lassan, centiről centire eresszük vissza a lábainkat a talajra. Amikor zsugor-kézenállásban vagyunk, akkor keresztezhetjük a lábszárakat, mert ez lesz az a testhelyzet, amit az előre- és hátraugrásnál alkalmazunk. Napi 10-15 gyakorlás elegendő, hogy megerősítse a vállat és a hátizmot, feltéve, ha törekszünk a tökéletes technikára. Ja, és ne felejtsük el erősen beszívni a múla- és uddíjána-bandhát! Eleinte lehet, hogy egy kicsit el kell löknünk magunkat felfelé, de a visszaeresztést mindenképpen lassítsuk, mert a gravitáció mentén mindig könnyebb dolgozni, mint ellene. Ezt gyakoroljátok szerdáig, utána mondom a következő gyakorlatot :-)

2012. július 8., vasárnap

Gyermeki ártatlanság

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"A [nirvitarka szamápatti] hatása az, hogy első alkalommal csupán a meditáció tárgya ragyog fel az elmében. Láthatóvá válik, anélkül, hogy azzal keveredne, aminek hisszük. Ez azért fontos, mert most látjuk először a tárgyat önnön azonosságában. Ez jelenti azt, hogy ténylegesen életben vagyunk. Ezelőtt a pont előtt sok vonatkozásban csupán sétáló holttestek voltunk, és életünkben most vagyunk először valódiak. Lehetséges, hogy korábban is meg-megpillantottuk a tiszta, torzítatlan valóságot - ilyen pillanatok megtörténhetnek velünk, amikor egy erős benyomás ér, például először szerelmesek leszünk, vagy halálközeli élményt élünk át. 


Amikor másodszorra ér bennünket ez az élmény, akkor az elme tudja, hogy mi történik, valahol elraktározta a benyomást, és nem fogadja néma csenddel többé.


A szamádhi más, mint ezek a pillanatok, mert egy tudatos folyamat, amit meg lehet ismételni. Ha a memóriánk megtisztult és az elme megszabadult önnön formájától, akkor minden élmény teljesen újnak, frissnek és lélegzetelállítónak tűnik. Az unalom lehetetlenség. Az unalom a fókuszálatlan elméből származik: ha az elme szabadon kivetítheti a múltunkat a jelenbe, akkor a jelen úgy fog kinézni, mint a múlt, és ezért unalmas lesz. 


Tételezzük fel, hogy hazafelé tartunk a munkából. Unalmasnak tűnik, mert már sokszor jártunk arra, és úgy hisszük, hogy ismerjük a múltból. De mi van a minden nap változó napsütéssel, az ég színével, a levegő illatával, a levelek és virágok változásaival, a madarak röptével? Mindezek a dolgok minden pillanatban teljesen frissek és újak, csupán azért nem veszünk tudomást róluk, mert a tegnapot kivetítjük a mába. Ebből kifolyólag a fejünkben rögzült kis folyamatokat követjük, és nem halljuk meg azt a számtalan ébresztő jelet, amit az élet minden pillanatban küld. Ha tudnánk, hogy haldoklunk, és ez az utolsó alkalom, hogy erre utazunk, teljesen más lenne a helyzet: Hirtelen megengednénk magunknak, hogy mindent tisztán érzékeljünk. 


Bizonyos szempontból a nirvitarka szamádhit egy gyermek ártatlanságához és frisseségéhez lehet hasonlítani, legalábbis ami a jelen megtapasztalásának frissességét jelenti. A különbség annyi, hogy az elmében raktározott összes információ a rendelkezésünkre áll szükség esetén, mint például amikor a túlélésünk forog kockán. Sok helyzetben azonban az emlékezet végzetes hatású, mert korlátozza az éberségünket. Ha az emlékeinkből élünk, akkor az élet egyhangúnak, unalmasnak és kiszámíthatónak tűnik. A megfontoláson túli szamádhiban a jógi rendelkezik a gyermeki frisseséggel, valamint egy élet tapasztalatával, amikor szükséges.


Bizonyos kortárs mozgalmak azt hangoztatják, hogy a meditáció csakis a gyermeki ártatlanság állapotába való visszatérésről szól. Ez nem egyezik a jógikus állásponttal. A megfontoláson túli szamádhi célja az, hogy ne maradjunk a gyermeki tudatlanság állapotában, amikor a szamádhinak vége szakad. Az 1.20. szútrában Patandzsali a memóriát a szamádhi előfeltételei között sorolja fel, arra utalva, hogy minden egyes szamádhi után emlékeznünk kell arra, hogy jógik vagyunk, hogy most nem vagyunk felszabadultak, de hogy a szabadság felé haladunk a jóga útja által, és ennek megfelelően kell tovább haladnunk.  Ez a szamádhi csupán egy lépcsőfok a felszabadulás felé vezető úton, ás nem maga a cél. Megújult meggyőződést (sraddhá) és energiát (vírja) ad ahhoz, hogy a felszabadulás (kaivalja) felé haladjunk. Ha nem integráljuk megfelelően (szmriti) ezt a szamápattit, akkor meg fogunk akadni ezen a szinten." 

2012. július 7., szombat

Az elme önnön természete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.43. szmriti-parisuddhau szvarúpa-súnjévárthamátranirbhásá nirvitarká


szmriti - emlékezet; pari - teljes; suddhau - megtisztítása; szvarúpa - önnön formája; súnja - mentes; iva - mint; artha - tárgy, cél; mátra - csupán; nirbhásá - ragyog; nirvitarká - megfontolás feletti.


Amikor az emlékezet megtisztul, az elme önnön természetétől mentesnek tűnik, és csak a tárgy ragyog fel benne. Ez a megfontolás feletti (nirvitarka) szamápatti.


Az emlékezetünk telis-tele van olyan adatokkal, amelyek múltbeli eseményekből származnak, vagy olvastuk, hallottuk őket másoktól, vagy következtetés által jutottunk el hozzájuk.


A megfontolt (szavitarka) szamápattiban mindez a tudás, a rá utaló szavakkal kombinálva, összekeveredik a valós szamádhival. A nirvitarka szamápattiban nincs jelen ez a megfontolás. Ezért megfontolás feletti szamápattinak nevezzük - ami túl van a megfontoláson. Itt már megtörtént az emlékezet megtisztítása, ami nem más, mint az elme egy pontra kihegyezése. Az elme megszilárdításának módszereit az 1.33-39. szútrák részletezik, és a Jóga-szútra második és harmadik fejezeteinek java része ugyanezzel a témával foglalkozik.


Itt azt kell megértenünk, hogy mi is az a megfontolás feletti szamápatti, és mik a hatásai. Ennek megértése nélkül nem vihetjük sikerre a Patandzsali jóga gyakorlását. Az emlékezet megtisztítása azt jelenti, hogy az elme annyira fókuszált, hogy nem dob fel több vonatkozást, szempontot, vagy olyan adatot, amit a meditációnk tárgyával kapcsolatban elraktározott. Az elme természetéhez tartozik, hogy mindezt a tudást feldobja, azért, hogy azonosítani tudjuk a tárgyat. De ez a szakadatlan fontolgatás megakadályoz bennünket abban, hogy mélyebbre menjünk, és megvalósítsuk a tárgy legmélyebb lényegét, vagy magát a tárgyat eredeti valójában. Amíg a tárggyal kapcsolatos stimuláció jelen van, nem tudjuk megragadni a tárgyat magát. 


Ez utábbi szamádhiban az elme látszólag megszabadul önnön természetétől, melynek alapján folyamatosan kivetíti az elraktározott tudást a jelen pillanatra. Ezt nevezik az emlékezet tisztításának. A memóriát azért nevezik "foltosnak" vagy "tisztátlannak", mert a múlt benyomást hagy rajta. Amikor azt mondjuk, hogy a memória megtisztult, az nem azt jelenti, hogy törölve lett. Ez ezt jelenti, hogy a múlt folyamatos kivetítése a jelenbe akaratlagossá vált. Most a jógi eldöntheti, hogy szamádhiban akar lenni, vagy használja az emlékezetét, és eljut egy következtetésig. A memória a rendelkezésünkre áll, de ha nincs szükségünk rá, mint például meditáció közben, akkor megtehetjük azt, hogy nem használjuk. Ezt jelenti az, hogy az elme a saját természetétől mentesnek tűnik, ami a felszínes duruzsolás."

2012. július 6., péntek

Bruce Lee megmondja...

És végre egy életedző, aki nem csak osztotta az észt, hanem meg is mutatta, hogyan kell csinálni! persze erre is lehet kifogást gyártani, hogy "Én nem vagyok Bruce Lee, meg Chuck Norris sem, és ezért nem tudom elérni azt, amiről álmodok." Én azt hiszem, hogy a hitetlenség és a pesszimizmus még nehezebben kezelhető, mint a naiv vakhit, mert az legalább mozgatja az embert valami felé, még ah néha messze is kerül a valóságtól. A céltalan, depressziós ember viszont sem a spiriben, sem az anyagi világban nem viszi semmire, így tulajdonképpen semmi más nem is marad a számára, mint az önsajnálatához ragaszkodni és sajnáltatni magát. Na nézzük akkor az öt elvet, amelyekkel Bruce Lee szerint mindenki sikerre tudja vinni az életét, ha akarja. Csak akarni kell, mert ha nem akarod, és nem alkalmazod, akkor tutira nem fog működni. A kudarc mindenkinek borítékolható, aki arra van ráállva.


1. Tanulj annyi forrásból, amennyiből csak lehetséges.


Nincs új a nap alatt - ezt szokták mondani, vagyis bármilyen gondolat, módszer, technika stb., amit az ember ki tud találni, valakinek a fejében már bizonyára megfordult korábban. Főleg, ha nem technológiáról beszélünk, hanem humanisztikus témákról. Ha bármiben is fejlődni szeretnél, akkor tanulj kinél többet, és ne korlátozd az információ forrásait, mert sohasem tudhatod, hol találsz valamire, ami értékes lehet a számodra. "Alkalmazd azt, ami hasznos, utasítsd el azt, ami haszontalan, és tedd hozzá azt, ami a sajátod." (Burce Lee) Én így vagyok a jóga-oktatásommal, a gyakorlásommal, és a spirituális útkeresésemmel is. Ami másnak működik, az nekem nem biztos, vagy lehet, hogy nem ugyanúgy. A lényeg az, hogy szintetizáljuk, és létrehozzunk egy praktikus, működő végeredményt. Ezzel mi is előbbre leszünk, meg a világ is. 


2. Törd meg a szabályokat!


Mindig vannak szabályok, amelyeket a legtöbb ember kőbe vésett szentírásnak tekint, de az igazság az, hogy csak félelemből ragaszkodunk hozzájuk, mert biztonságban érezzük magunkat a korlátok között. De mindenki, aki valamire vitte az életben, túl mert lépni a társadalmi elvárások korlátain, és olyasmiket tett, amire mindenki azt mondta, hogy lehetetlen, tilos, nem szabad, vagy nincs értelme. "Minden rögzített keret képtelen az alkalmazkodásra és a beilleszkedésre. Az igazság túl van minden rögzített kereten." (Bruce Lee). Ha igazán meg akarjuk találni önmagunkat, a magunk útját, akkor merni kell olyan területre is lépni, ahol előttünk még talán soha, senki nem járt.


3. Hozd felszínre a valódi képességeidet!


"Egészen gyermekkoromtól kezdve ösztönös késztetést éreztem a fejlődésre és növekedésre. Számomra egy minőségi emberi lény célja és kötelessége az, hogy őszintén és becsülettel kihozza a maga potenciálját." (Bruce Lee)


A képlet egyszerű: találd meg azt, amivel igazán szeretsz foglalkozni, és hozd ki magadból a legjobbat! Ha az első ponton elbuksz, vagyis nem abba fekteted az energiát, ami igazán érdekel, akkor úgysem fogod tudni szívvel-lélekkel végezni. A másodikban is lehetnek nehézségeid, nem is kicsik, mert néha akár az egész világgal szembe kell nézned. A világ nehezen tűri a sikeres embereket, mert az egy anomália, "hiba a Mátrixban". "Ha nekem nem sikerül, nehogy már neki sikerüljön!" - ez az általános hozzáállás. Ha viszont nem törődsz azzal, hogy ki hogyan akadályoz vagy próbál lehúzni a saját szintjére, akkor lépésről lépésre közelebb kerülsz az álmaid megvalósításához, és végül a világ is beemel az ikonjai közé, mert titkon mindenki szeretne sikeres lenni, csak nem hisznek abban, hogy nekik is sikerülhet. Minden nap tegyél legalább egy kis lépést, amivel fejlődsz, és előhozod a benned rejlő potenciált!


4. Ne hallgass másokra!


nagyon jól meg kell válogatni, hogy mások kommunikációja, megynilvánulásai hogyan hatnak ránk. Ez az egyéni pszichológiánktól is függ, de egy született harcos még attól is lelkesebb lesz, ha kinevetik, vagy lenézik, vagy azt mondják rá, hogy úgysem fog sikerülni az, amit el akar érni. Ilyenkor feláll, megrázza magát, végighúzza a jobb hüvelykujját az orrnyergén, ahogy Bruce Lee szokta, és parázsló szemekkel azt mondja: "Watch me!" - és addig küzd, amíg el nem éri a győzelmet. "Nem azért vagyok ebben a világban, hogy az elvárásaidnak megfeleljek, te pedig nem azért vagy itt, hogy az enyémeknek megfelelj." (Bruce Lee).


5. Nincsenek határok!


1970 január 9-én (pontosan egy évvel a születésem előtt) Bruce Lee leült, és írt magának egy levelet: "Én, Bruce Lee, leszek az első, legmagasabban fizetett ázsiai szupersztár az USA-ban. Cserébe a legizgalmasabb előadásokat fogom nyújtani, és a legjobb minőséget adom színészként. 1970-től kezdve világhírre fogok szert tenni, és 1980 végéig 10 millió dollárra fogok szert tenni. Úgy fogok élni, ahogy szeretnék, és elérem a belső harmóniát és boldogságot." - utána borítékba tette a levelet, leragasztotta, és ráírta, hogy "Secret". Ez az igazi titok! Bár három év múlva meghalt, addig többé-kevésbé meg is valósította azt, amit szeretett volna. "Ha mindig lekorlátozol mindent, amit teszel, fizikailag vagy más értelemben, akkor ez kiterjed a munkádra és az életedre is. Nincsenek határok, Csak szintek vannak, és nem szabad megrekedni valamelyiken, túl kell lépni rajta." (Bruce Lee) Szóval, döntögessük a határainkat, és főleg a magunk vagy mások által kiszabott korlátokat, éljen a szabadság!







2012. július 5., csütörtök

Szamádhi kezdőknek

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.42. tatra sabdártha-gjána-vikalpaih szankírná szavitarká szamápattih


tatra - ott, abban az állapotban; sabda - szó, hang; artha - valós tudás; gjána - érvelés; vikalpaih - váltogatás által; szankírna - összekevert; szavitarká - szavakba öntött gondolkodás; szamápattih - teljes elmerülés.


A megfontolt (szavitarka) szamápatti az a szamádhi, amelyben a szavak, tárgyak és a tudás a fogaslomalkotás által keverednek.


Ez a szamádhi legalacsonyabb formája. Az a különbség közte és a koncentráció (dháraná) között, hogy többé nem kell szándékos erőfeszítést tennünk arra, hogy elkerüljük a tárgyhoz nem kapcsolódó gondolatokat. A meditációtól (dhjánától) abban különbözik, hogy az elménk már a maga igazában jeleníti meg a tárgyat, mag a meditációban csupán a tudatosság folyamatos áramlata van jelen a tárgy felé. Míg a mély objektív szamádhiban csupán a tárgy ragyog fel mindenféle torzítás nélkül, ebben a szamádhiban még mindig zajlik a tárgy fontolgatása. 


A többi szamádhihoz viszonyítva ez a szamápatti némileg felszínes. A meditáció (dhjána) szemszögéből ez egy mély, erőteljes, kreatív állapot, a tudás és tisztaság miatt, amit létrehoz. 


Ha például a szamápattit a múla bandhára irányítjuk, akkor, azon túl, hogy hitelesen érzékeljük a múla bandha képét az elménkben, az elme ugyanakkor megfontolást is végez. A megfontolás fogalomalkotás (vikalpa) formájában történik. A fogalomalkotás az elme egyik fajta hullámzása. Ezért azt mondhatjuk, hogy az elme azon része, amelyik ezt végzi, még mindig egy kicsit csapong, míg a java része azonosságot ért el a tárggyal. az elme csapongása azonban ebben az esetben nem azt jelenti, hogy más dolgokra gondolunk. Az elme teljesen el van merülve a múla bandhában, de csak felszínesen. 


A fogalomalkotás három, egymással összekevert aspektusból áll. Ezek: a múla bandha, mint tárgy, ahogyan jelen pillanatban észleljük, A múla bandha szó, a múla bandhával kapcsolatos tudás, amit a múltban gyűjtöttünk össze, mint például az, hogy felfelé irányítja az apána áramlatot. Itt azt fontos megérteni, hogy a múla bandha tárgy, az azt leíró szó, és a tudás, amivel rendelkezünk róla három teljesen különböző dolog.


A múla bandha szó egy szimbólum, amiben megszokásból állapodtunk meg. Ha valamilyen oknál fogva elfelejtenénk a szanszkrit nyelvet, akkor a jövőben csak gátzárnak neveznénk. ebben az esetben a szó változik, de a tárgy, amit leír, nem. Hasonlóképpen, a múla bandháról szóló tudásunk teljes vagy hiányos, helyes vagy helytelen is lehet, de magát a konkrét tárgyat nem befolyásolja a tudásunk állapota. Vagy például megeshet, hogy helytelenül végezzük a múla bandhát, mégsem változtatjuk meg a szót, amivel utalunk rá.


A megfontolt (szavitarka) szamápattiban összekeveredik a szó, a tárgy és a tudás, míg a szamádhi mélyebb típusaiban csak a tárgy van jelen. Először a szamápattinak ezt a típusát kell gyakorolni: az elme felszínes nyugalmi állapotban van, és ezért nem tud teljesen eggyé válni a tárggyal. Mindazonáltal ez egy fontos gyakorlási szint, amit nem szabad lekicsinyleni. A megfontolt szamápatti a magasabb szamádhi alapja, vagy bevezető lépése."  



2012. július 4., szerda

Kutyák és majmok

Egyszer Indiában szemtanúja voltam annak, ahogy a majmok a kutyákat hergelték. Vagy egy tucat majom állt a kőfal tetején, és helyzeti fölényüket kihasználva a kutyákra vicsorítottak, akik ugye nem tudtak felugrani a fel tetejéig. A kutyák meg lentről acsarkodtak, tudván, hogy amint a majom lemászna a falról, azonnal szét tudnák tépni. Végül nem jutottak dűlőre, és a kutyák eloldalogtak, a majmok pedig tovaugráltak a szomszédos épületek tetejére.


Ez a jelenet jutott eszembe akkor, amikor hallottam, hogy az astanga-gyakorlók és oktatók között van két tábor, vagy irányzat, vagy frakció vagy mittudomén. Az egyik szerint nem kell kézenállásba lendülni a vinyászák közben, illetve ez egyenesen tilos, a másik szerint viszont kézenállás nélkül nem tökéletes a vinyásza. Természetesen mindkettő saját magát helyezi felsőbbrendű helyzetbe, és a másikat lenézve vagí elítélve. Nekem ez őszintén szólva nem jön be.


Én személy szerint nem foglalok állást egyik tábor mellett sem, mert nem szeretem, ha valaki bármilyen okból kifolyólag lenézi vagy kirekeszti a másikat, vagy megtilt valamit, vagy kijelenti, hogy csak úgy helyes, ahogyan ő tudja. Bár szeretek kézenállni, de az oktatásomban liberális vagyok, vagyis nem nagyon szoktam semmit megtiltani a gyakorlóknak astanga-órán, legfeljebb olyankor avatkozom közbe, ha önnön egészségére nézve károsan gyakorol az illető. De azért a rendes vinyászát azt megkövetelem, és az igazság az, hogy még több éve gyakorlók között is ritka madár, aki anélkül tud előre és hátraugrani (felejtsd el a kézenállásba lendülést ülő helyzetből), hogy a lábát végigvonszolná a matracon, vagy hogy a karja helyett eleve a lábával szökdécselne és tompítana előreérkezéskor. 


Nos, ebből indul ki a gondolatmenetem, illetve az a pár példa, ami szerintem simán igazolja, hogy a kézenállásnak igenis van helye az astanga gyakorlásában. Amellett, hogy mint mondtam, nem követelem meg kötelező módon, és nem mondom senkinek, hogy nem helyesen gyakorol, ha nem tud kézenállni. Számos videót láttam már Ashtanga 1. sorozat gyakorlásról, és szinte mindegyikben felfedeztem kézenállást, éspedig ős-Pattabhi tanítványoktól, mint amilyen Lino Miele, David Swenson, Kino MacGregor vagy éppen John Scott. Sőt, a poszt végén Sarath-tól lesz egy videó, amelyben szintén kézenálásba megy hátra lótuszülésből, méghozzá 2012 márciusi keltezésű a felvétel. Adalékként még hozzátenném, hogy amikor tavaly első, második és harmadik sorozatot gyakoroltam Manju Jois TTC-jén, egyszer sem szólt rám, amikor kézenállásba lendültem, még a napüdvözletek közben sem. 


Hát akkor lássuk, van-e helye a kézenállásnak az astanga 1. sorozat gyakorlásában? Nos, előírás szerint legalább három olyan vinyásza van, ahol elvileg kézenállásba kellene lendülni. Az első az utkatászana után van, ez egy zsugor-kézenállás, ami például a fejenállásra és az alkartámaszra is jó rávezető. A második a vírabhadrászana után van, amikor egy fejjel lefelé néző harcospózba emeled a lábadat, majd összezárod, és innen vinyászázol hátra. A harmadik az öt návászana között van, ahol például Lino Miele is felmegy kézenállásba, mert az a klasszikus gyakorlási mód. A lótuszülésből is (legalábbis ha valaki annyira ügyes, mint Sharath), ki lehet emelkedni kézenállásba, és onnan hátravinyászázni. Ezt a garbhapindászana és a befejező utpluthi után is megtehetjük (vagy megpróbálhatjuk), bár én befejező vinyászának nem szeretek egy extrém megerőltető mozdulatot alkalmazni, mert akkor sokkal nehezebben nyugszik le a pulzus savászanára.


A legtöbb embernek eleve az a baja, hogy nem használja a karjait, és nem képes megtartani rajtuk a saját sólyát, főleg, ha a súlypont a vállak fölött van. Így már az uttánászanából is bandha-kontroll nélkül ugranak hátra, az ülő helyzetről nem is beszélve. Szóval szerintem hasznos dolog a napüdvözlet közben is kiemelni a lábunkat kézenállásba, főleg, ha ezt lendület nélkül is meg tudjuk tenni, mint Kino a videóiban. De legalább a medencét meg kellene tudni tartani a fejünk fölött, akár be van hajlítva a lábunk zsugor-kézenálásban, akár ki van nyújtva vízszintesen. Ezekből a pózokból lehet szépen hátraugrani.


Az ülő vinyászánál is voltaképpen erre törekszünk, hogy a medencét a fejünk fölé emeljük, és innen visszük hátra a lábakat. e ilyenkor sokkal nehezebb rendesen kiemelni, mert sokkal több bandha-erő, kar-, váll- és hátizom kell hozzá. De hát valahol el kell kezdeni gyakorolni, és akkor még nem is beszéltünk a dropbackek után gyakorolható tiktakról, vagyis a lefelé néző kutyából kézenállásba - onnan hátraereszkedés hídba - és visszafelé az egész progresszióról, amit Kino szintén olyan szépen csinál. Gondolom nem csak Miamiban szokta elővenni, hanem Mysore-ban is, és nem állítják le, hogy "No handstands" :-). Ha pedig az egész sorozatban nem gyakorlod, akkor a végén asszem bajosan tudnád elővenni a tarsolyodból, ezért érdemes megnézni, hol tudja az ember beilleszteni a gyakorlásába. Mint mondtam, én nem írok elő semmit, nem is tiltok semmit, csak javaslok bizonyos dolgokat, amik a tapasztalatomból fakadnak. Amellett meg mindenki úgy gyakorol, ahogy akar, mert a cél végül is a félelmeink és a bennünket korlátozó hiedelmek legyőzése, és a tudat felszabadítása az elme dogmái alól. Hogy ehhez kinek van szüksége kézenállásra, kinek nem, azt mindenki döntse el maga :-) És akkor a végére a Sharath-videó, gyakorolgassátok, hátha meglesz! :-) És nem sokára írok egy kis posztot a helyes vinyászára rávezető gyakorlatokról, mert azt látom, hogy komoly hiányosságok vannak ezt illetően a legtöbb gyakorlónál. 


2012. július 3., kedd

A látó és a látott

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"...akkor is, ha az az érzékelés tárgya, az érzékelés folyamata vagy az érzékelő." ebbe a három kategóriába sorolhatjuk a meditáció tárgyait. Az érzékelés tárgya az olyan tárgyakra vonatkozik, amelyek egyértelműen rajtunk kívül vannak, mint például a világ vagy a testünk. Először ezeken a tárgyakon meditálunk. A következő, mélyebb szint a megismerés folyamata, amibe beletartoznak az érzékek, mint például a látás, hallás, ízlelés, valamint az elme, amely összerendezi az érzékszervekből származó információkat. Ezeket együtt a megismerés szerveinek vagy eszközeinek nevezzük. 


Az érzékelő ebben az esetben az énség, vagy egoitás (aszmitá), amely az érzékszervekből származó adatokat birtokolja. Emlékezzünk vissza, hogy Parandzsali az objektív szamádhi egyik fajtájaként sorolja fel az aszmitát. Ez a szamádhi az énségen alapul, amely a felfogott jelenségeket birtokolja. Ha kinézünk az ablakon, és egy szép tájat látunk, akkor csupán egy pillanatig van ott a táj önmagában; utána az énség aktiválódik, és azt mondja: "Látom a tájat, és most mi van? Mihez kezdek vele," Ez az érzékelő.


Egyes modern szerzők a következőképpen torzították el ezt a szútrát: "Amikor a hullámzás elült, akkor a látó, a látás és a látott egyesülnek az elmében." Ez erőteljesen félremagyarázza Patandzsali filozófiáját. Ő azt mondja, hogy a látó, látás és látott egysége alkotja a tudatlanságot (2.17. szútra), és az egoizmust (2.6. szútra). Az ő nézete szerint a szabadságot csak úgy érhetjük el, ha megvalósítjuk a látó, valamint a látás és a látott közötti örök különbözőséget. Ha a védántikus értelmezést szeretném ráerőltetni a Jóga-szútrára, akkor ez arra utal, hogy a védántikus múlt annyira elködösíti az elmémet, hogy nem tudom bemutatni a tárgyat (a Jóga-szútrát) eredeti igazában, hanem csak védántikus kötődéseimmel összekeverve. Lehetséges, hogy a jövőben lesznek olyan jógik, akik a jógát próbálják majd belemagyarázni a védánta szövegekbe, ami szégyen lenne. Mindkét rendszer többet érdemel.


"Ezt az állapotot azonosságnak (szamápattinak) nevezik." A szamápatti az objektív szamádhi kezdetleges formája. Emlékezzünk vissza rá, hogy Patandzsali az objektív (szampragjáta) szamádhi négy fajtáját sorolta fel: megfontolás (vitarka), elmélkedés (vicsára), gyönyör (ánanda) és az énség (aszmitá). A szamápatti különböző típusainak alapját az első kettő, a megfontolás és az elmélkedés alkotja. Mindezt a következő szútrák magyarázataiban fogjuk tanulni."









2012. július 2., hétfő

10 lépés a boldogságig

A jómúltkorában idéztem egy 30-as listát, hogy mit kellene abbahagyni, ha boldogok akarunk lenni. Nos, most itt van egy tizes lista, és még ha esetleg nem is sikerül holnapra mind a tizet megvalósítani, már eggyel is jól járunk szerintem. Mint mindig, most is azt mondom, hogy a boldogság hozzáállás kérdése, azt pedig lehet fejleszteni. Az eredeti cikk Robert Piper tollából származik, és a napokban jelent meg az Elephantjournal.com-on, egyik kedvenc online magazinomban. A másik a Mindbodygreen.com, ahonnan szintén rendszeresen szoktam cikkeket idézgetni. Na lássuk akkor a listát, és hogy mihez tudunk kezdeni az egyes elemekkel!


1. Hagyd abba a panaszkodást! Aki állandóan panaszkodik, és ezáltal szeretne sajnálatot, vagy legalább figyelmet kicsikarni másokból, azt én energiavámpírnak szoktam nevezni. Szívesen adok az energiámból másoknak, de azt általában nem hagyom, hogy élősködjenek, és szívesebben inspirálok olyanokat, akik hajlandóak valami pozitívat is kezdeni az életükkel, és ha problémájuk van, akkor a megoldást keresik, nem pedig az önsajnálatban fetrengenek.


2. Hagyd abba az ítélkezést! Véleménye mindenkinek van, és egy negatív vélemény az esetek többségében nem segítő szándékú, főleg, ha nem is azzal közöljük, akiről alkottuk. Az az érzésem, hogy ahogyan az ember araszol előrefelé az önmagismerés útján, egyre inkább belátja, hogy nem az a feladata, hogy állandóan ítélkezzen mások felett. Mindenki élje az életét úgy, ahogy neki tetszik, de nekünk a saját értékrendünkön és életcéljaink megvalósításán kell fáradozni, nem pedig mások kritizálásával tölteni az időt.


3. Ne kerüld a félelmeidet! Mindenki életében vannak félelmetes dolgok, amik elől egész életében menekül. Erről is beszéltem már korábban, hogy a félelmeink megölik a boldogságunkat, és megmérgezik az egész életünket, és a kapcsolatainkat is. A jóga útja bizony nagyon sokat segíthet a félelmeink tudatosításában, sőt, segíthet szembenézni velük és legyőzni őket. Sokszor félelemből nem merjük követni a szívünket. Persze rizikó az mindig van, de csak a lúzerek nem vállalnak kockázatot, mivel ők nem is nyernek soha, így számukra nincs is tét.


4. Ne légy túl szigorú önmagadhoz! Az előző ponthoz kapcsolódóan azért jegyezzük meg, hogy a túlzott szertelenség és felelőtlenség nem a boldogság útja, de a folyamatos önmarcangolás, és a tökéletesség hiábavaló kergetése sem. Ha túl tökéletesek akarunk lenni, és nem jön össze, akkor meghasonlunk önmagunkkal, és nem tudunk sem azok lenni, akik igazán vagyunk, sem azok, akiknek képzeljük magunkat. Amikor nem akarunk tudomást venni a tökéletlenségeinkről, akkor eleve megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy dolgozzunk rajtuk.


5. Ne légy negatív! A vonzás törvénye ebben az értelemben is működik, vagyis ha folyamatosan a negatív dolgokon koncentrálsz az életedben, akkor azok mindent be fognak tölteni, és kiszorítják a pozitívakat. Ha jobb akarsz lenni, akkor találd meg magadban a pozitívumokat, és azokon dolgozz! Ha pozitív kapcsolatot akarsz kialakítani másokkal, akkor tedd ugyanezt! Változtasd meg a nézőpontodat, és megváltozik körülötted a világ! És ez nem amolyan The Secret-es ezó duma, hanem ez a jógikus látásmód! A lélek azt tükrözi vissza, amit beleteszünk, vagy mögé teszünk :-).


6. Ne törődj azzal, hogy mások mit gondolnak rólad! Persze ez nem egyenértékű azzal, hogy soha, senkire ne hallgass, mert az csak a kivételes lángelmék esetében működik :-) De jól válogasd meg, hogy ki az, akit a bizalmadba fogadsz, és akinek adsz a véleményére, vagy útmutatására! A többiek általában úgyis a saját kicsinyes, negatív szintjükre próbálnak lehúzni, és elpusztítani benned a kreativitást vagy bármit, amivel esetleg többnek látnak önmaguknál. 


7. Ne aggódj az apró-cseprő ügyeken! Az ember hajlamos szétdarabolni a figyelmét, ez a viksipta (szétszórt) tudatállapotból fakad. Meg kell tanulnunk a helyes fontossági sorrendbe állítani a dolgokat az életünkben, és ehhez sok bölcsesség kell! A legjobb dolog pedig az, ha jelen vagyunk a most-ban, mert akor tudjuk minden pillanatból kihozni a maximumot. Tervezz, tedd meg az erőfeszítést, az eredményt viszont bízd a Sorsra, hiszen te megtettél minden tőled telhetőt!


8. Ne akard, hogy mindig igazad legyen! A boldog ember nem rest néha beismerni, hogy tévedett, és empatikusabban, nyitottabban hozzáállni mások véleményéhez, perspektívájához. Hiszen ha valakit boldoggá akarsz tenni, akkor azt úgy tudod megtenni, ha tudsz az ő szemével és szívével látni. A túlzottan makacs és önfejű emberek körül túl sok a konfliktus, mert rá akarják erőtetni másokra az elképzeléseiket, és irtó sok energiájuk megy el arra, hogy olyen helyzetet teremtsenek maguk körül, ahol nem ütközhetnek ellenállásba.


9. Ne hibáztass másokat! Ez megint egy klasszikus példája annak, amikor nem akarunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a döntéseinkért és az életünkért. Egy áldozat nem lehet boldog, maximum a sajnálat tárgya. Éspedig a legtöbben azt sajnálják benne, hogy nem tud más szerepet elképzelni magának, mint a szenvedő alany szerepét. Válassz olyan körülményeket magadnak, amilyeneket szeretnél, és ha nincsenek, akkor teremtsd meg! Így leszel sikeres és boldog is.


10. Ne élj a múltban vagy a jövőben! Ha mindig a múlton merengesz, vagy a jövőről álmodozol, akkor állandóan lemaradsz a jelen pillanatról, pedig minden a Most-ban türténik! A múltban már csak emlék, a jövőben még csak ábránd. Az egyetlen valóságos és örökérvényű pillanat a most, éld meg hát teljes mélységében, és teljes fókusszal! A többi meg majd csak lesz valahogy! 


Ennyit mára, azt hiszem, van elég házi feladat azok számára, akik eldöntötték, hogy tudatosabban szeretnék megélni teljes potenciáljukat. One Love Yoga! :-)


   





2012. július 1., vasárnap

Az énen túl

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"Több oka is van annak, hogy miért nem vesszük észre a cseresznye virágait. Az egyik az, hogy nem kell belépőjegyet fizetni érte, és nem várunk két és fél órát arra, hogy valami hihetetlen dolog történjen. De a fő ok az, hogy az összes múltbeli tapasztalatunk összeesküdött azért, hogy a cseresznyefát így lássuk: az ingatlanfejlesztő esetében valami, amit le kell bulldózerolni, hogy helyet adhasson egy új üzletközpontnak; a szexuális zaklató esetében valami, ami alatt molesztálni lehet valakit; valami, amit később megehetünk (a cseresznye); vagy a belőle készült likőr az alkoholista esetében, amit megihat.


De ha képes vagyok magam mögött hagyni az egész múltamat, ami befedte az érzékszerveimet (érzékek, elme, egó, intellektus) az idő porával, és csak megpillantom a cseresznyevirágokat, akkor ez a csodálatos pompa, a páratlan szépség pazar megnyilvánulása, ami teljesen értelmetlen és haszontalan időpazarlás, hirtelen csendet teremt az elmémben. Ebben a teljes csendben meg fogom valósítani, hogy én vagyok az, aki megfigyeli a cseresznyevirágokat. Az "Én megfigyelem a csereszynevirágokat" gondolatból jön az "én megfigyelem", abból jön az "én vagyok", abból jön az "én", és abból pedig az "énen túl", ami a tudat. Csakis a tudat képes arra, hogy szemtanúja legyen a totális és szeplőtlen szépségnek. Így vezethet el a cseresznyevirág a felszabaduláshoz.


De ahhoz, hogy ez megtörténjen, az elmének képesnek kell lennie valós módon visszatükrözni a tárgyakat, anélkül, hogy rájuk vetítenénk az igényeinket (hogy gazdagok legyünk, nemi életet éljünk, együnk, vagy igyunk).


"...bármilyen tárgyat, amely felé fordítjuk, mint egy átlátszó kristály..." Itt ismét azt látjuk, hogy Patandzsali nem az önvalóról szóló tudásról beszél, vagyis a tudatról szóló tudásról, hanem a tárgyakról szóló tudásról, amelyek különböznek tőlünk. Itt a kristály hasonlatát használja, az 1.3-4. szútrákban elhangzottakra utalva. Ha egy kristály teljesen átlátszó és színtelen, és egy tárgy, mondjuk egy vörös rózsa közelébe helyezzük, akkor akkor a kristály tisztán vissza fogja tükrözni a rózsa vörösségét. Minél tisztább a kristály, annál hitelesebb lesz a kép. Bizonyos szögből úgy is tűnhet, hogy nincs is ott a kristály, csak a vörös rózsa. Ha a kristályban foltok és repedések vannak, vagy saját színe van, akkor az befolyásolja a tárgy visszatükrözésének képességét. 


Ugyanezt mondhatjuk el az elméről. Ha úgy megyünk bele egy helyzetbe, hogy az egész múltunkat magunkkal visszük, az megakadályozza az új tárgy hiteles visszatükrözését az elménkben. Minél tisztább és folttalanabb az elménk, annál inkább megérthetjük az igazságot egy tárggyal kapcsolatban. Ha az elmét beszínezik a múltbeli benyomások, akkor azt a tapasztalatot ki fogjuk vetíteni a meditációnk tárgyára. Így az elme úgy fogja visszatükrözni a tárgyat, hogy módosítja a múltban összegyűjtött adatok hatására. Nyilvánvalóan ez messze esik az eredeti meditációs tárgytól. Az elme csak abban az esetben tudja az eredetivel majdnem megegyező módon reprodukálni a tárgyat, ha teljesen lecsendesedett. Az elme csak ebben az állapotban képes megismerni a tárggyal kapcsolatos igazságot. Az ebben az állapotban szerzett tudást pragjának - bölcsességnek nevezzük.


Mielőtt ezt elérjük, az elme és az érzékszervek nem képesek az igazság befogadására. ha precízek akarnánk lenni, akkor módosítanunk kellene az olyan kijelentéseket, hogy "Láttam John-t" a következőképpen: "Láttam valakit, akit Johnnak hittem." Az ilyen pontosítások nagyon lényegesek lehetnek például egy gyilkossági nyomozás esetében. például egy olyan egyszerű állítást, hogy "John kommunista" úgy kellene módosítani, hogy "Úgy tűnik, hogy az a személy, akit Johnnak hiszek, az idő java részében egy komplex hiedelemrendszert követ, amit gyakran kommunizmusnak neveznek." Ha ilyen módon átfogalmazzuk a kijelentéseinket, akkor rájövünk, hogy mennyire keveset tudunk. A pragjá (bölcsesség) azt jelenti, hogy látjuk egy tárgy legmélyebb rétegét is."  


    





2012. június 30., szombat

Nem középiskolás fokon...

Wow, eltelt három év, és sikeresen a végéhez ért a BHF-Jógamester projektem. Arra gondoltam, hogy záró szösszenetként megosztanám mindenkivel az élményeimet és a benyomásaimat, amiket a Bhaktivedanta Főiskola vaisnava jógamester-képzésén szereztem. 

Talán kezdjük a végénél. Miután január és április között összekörmöltem (illetve inkább kopogtattam) a szakdolgozatomat, amelynek témája az "Ashtanga Vinyásza Jóga történelmi gyökerei", és hamarosan a blogban is olvasgathatjátok majd darabonként, még egy-két tárgyból le kellet vizsgáznom, hogy meglegyen a félévem, és utána jöhetett a szakdoga védés, illetve az államvizsga, mely utóbbira e hét szerdán került sor. 

A szakdolgozat védés nem volt nagy para, előre megkaptam a két-két kérdést a témavezetőmtől, Gaura Krisna Prabhutól (A "Jóga tiszta forrásból" című könyv szerzőjeként, Dr Tóth Soma Lászlóként talán ismerősebben cseng a neve) és az opponensemtől, Thimárné Ozorák Zsuzskától, aki már a jógás próbálkozásaim legelején is jelen volt, összességében nem volt nehéz letudni a védést. Ötöst kaptam szerencsére.

Az államvizsga egy 90 perces ászana-kitartó vizsgából állt, amit azután Medvegy Gergő jó szigorúan ki is értékelt, illetve egy kb 40 perces tételsorból állt, amiben ászanákat és gyakorlatsorokat, valamint pránájámát kellett instruálni a vizsgabizottság előtt. Szerencsére nem szőröztek annyira, erre is ötöst kaptam.

Hogy visszaugorjak a történet legelejére, én már a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola megalakulásában is tevékenyen részt vettem, és amíg a Krisna-tudatú egyházon belül tevékenykedtem, aktívan oktattam is benne majdnem végig. Amikor a főiskola első szakát, a teológia szakot akkreditálták, én is részt vettem a négyéves képzésen, és megkaptam a diplomámat, a szakdolgozatom témája a szanszkrit nyelvtan volt.

Amikor a jógamester szakot is akkreditálták (nem csalás, nem ámítás, államilag akkreditált BA-képzésen vehet részt bárki, és vaisnava jógamester diplomát szerezhet), akkor beiratkoztam arra is. Az elméleti tantárgyak java része ugyanaz a két szakon, tehát ezekből nem kellett vizsgáznom, elég volt heti egyszer a jóga-gyakorlat órára bejárni. Így nem vett el olyan sok időt a munkámból, és végig tudtam járni levelezőn. Amúgy a többieknek félévente 12-13 szombatjába és péntek estéjébe került, míg a nappalisok heti három napot tanultak a szorgalmi időszakban.

A különbözeti tárgyakból vizsgát tettem és így elérkeztem a finishez, amire az évfolyam fele már lemorzsolódott, de a szívósabbak azért végigcsinálták, és most augusztusban várhatóan 20-30-an meg is kapjuk az első vaisnava jógamester-diplomákat Magyarországon. 

Ha esetleg ti is kedvet kaptatok a dologhoz, akkor még jelentkezhettek augusztus 15-ig a pótfelvételire, és ha van némi jógás előképzettségetek, akkor jó eséllyel fel is fognak venni. Én sok jó és hasznos dolgot tanultam a három év alatt, és köszönet illeti meg érte az összes tanáromat, illetve a Főiskola minden munkatársát. Remélem, hogy mindezt, és persze minden más jógatudományt is, amit az évek során magamba szívtam, minél több emberrel oszthatom meg a jövőben, mert ez a legkevesebb, amit hálául tehetek azért az ajéndékért, amit kaptam tőletek. Namaste!




2012. június 29., péntek

A cseresznye virága

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"Az ok, ami miatt az elme így működik, az, hogy az elme a túlélés eszköze. Az elme feladata az, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, amilyen pontosan lehetséges, eljusson az igazság szimulálásáig. Az elme előtt álló tipikus kihívások. Az előttem lévő tárgy ehető? Amit látok, az fenyegetést jelent, és el kell menekülnöm? Az elme nem azzal foglalkozik, hogy egy tárgy igazságának legmélyebb rétegét felismerje, hogy milyen is maga a tárgy. Ez az intellektus feladata. Míg az elme folyamatosan ugrándozik az egyik tárgyról a másikra, az intellektus egy és ugyanazon objektumra közelít rá, amíg alaposan meg nem ismerte. Az intellektus hagyományos meghatározása az, ami képes egy tárgyra koncentrálni több, mint három órán keresztül eltérülés nélkül. A jógi munkájának nagy része abból áll, hogy az elmét az intellektus alá rendelje. Később többet is beszélünk erről.

Az elem általában kivetíti a múltunkat a jelenbe. Ahelyett, hogy úgy tapasztalnánk a valóságot, ahogy ténylegesen van, a valóság utánzatát látjuk. Ez megegyezik a hiedelmünkkel arról, hogy mi a valóság, és milyen viszonyban van velünk. Patandzsali szerint azonban a valóság nem igazán kapcsolódik hozzánk, azt mondja, hogy a természet (prakriti) örökké különáll tőlünk (a purusától). Az pedig, hogy az elme milyen viszonyban van a valósághoz, általában azt jelenti, hogy hogyan tudunk profitálni, előnyhöz jutni belőle. 

Például ha egy ingatlanfejlesztő keresztülhajt a külvároson, akkor a jövedelem forrását látja benne. Ha egy szexuális molesztáló hajt végig ugyanazon a külvároson, akkor az áldozatok lehetséges forrásaként láthatja. Egy ínyenc éttermeket kereshet, míg egy alkoholista a kocsmák elhelyezkedésére figyel fel. Mind a négy, mivel a céljuk rávetül a benyomásukra, figyelmen kívül hagyhatja a lényegi vonásokat, miközben mindannyiunk biztos célállomása a halál felé siet.

Tegyük fel, hogy tavasz van, és virágzanak a cseresznyefák; de elképzelhető, hogy mind a négy fentebb említett ember elsiklik efölött. A cseresznyevirágok megfigyelése teljesen haszontalan tevékenység. Nem származik belőle pénzügyi vagy szexuális előnyünk; nem ehetjük és nem ihatjuk őket meg. De valamilyen csodálatos módon szabaddá és békéssé tehetnek, ha eljön a halál ideje. Félelemben halunk meg, mert ragaszkodunk az élethez. Azért ragaszkodunk az élethez, mert a legmélyebb szomjunkat nem oltja semmi. A legmélyebb szomj a valódi természetünk megtapasztalása, megismerése vagy megvalósítása. A cseresznyevirágok megfigyelése által is megvalósíthatjuk a természetünket. Igazából egy cseresznyefa vagy egy egész liget teljes virágba borulva sokkal lélegzet-elállítóbb, mint a Halálcsillag felrobbanása a"Jedi visszatér"-ben."