Lélekfelfogás az északi sámánságban 3. rész

A cikksorozat első és második része után itt következik a befejezés, mellyel mind a tizenhét lélekrész ismertetésre került:

11. Kinfylgja (ősök) – kapcsolat az ősökkel, vérvonallal, hagyományokkal. A lelkünknek ez a része azt mutatja, hogy mielyn módon és mértékben jelenik meg bennünk az őseink bölcsessége és ereje, és milyen a spirituális kapcsolatunk velük. Egyes emberek erős kapcsolatot éreznek az őseik szellemével és a vérvonalukhoz kapcsolódó hagyományokkal, mások vizsont nem annyira rézik erősnek ezt a kapcsolatot, vagy valamilyen oknál fogva egészen más kutúrkörhöz kezdenek el vonzódni, mint ahová aszrámazásuk kapcsolná őket. 

12. Maegen (megbecsültség) – ez az a becsület és tisztelet, amit kivívtunk magunknak a fogadalmak stb. betartása, példamutatás által. Minden ilyen tett növeli a becsületünket, míg a fogadalmak be nem tartása, megbízhatatlanság, etikátlan vagy másokat bántó viselkedés által csökken. A maegen nem csak a társadalmi befolyás mutatója, nem csak egy kifelé közvetített érték. A szavunk megtartásából fakadó erő belső erővé válik, ami nem máso véleményétől függ. Ha eszerint élünk, akkor ez a belső erő támogatja a vili-t, vagyis akaraterőt. Ezt az erőt méások is érzik, és könnyebben megbíznak bennünk. EZ több, mint csak a hírnév, ez egy tényleges, a lélekhez kapcsolódó erő, amit érezni és használni lehet.

13. Hamingja (megszolgált szerencse) – szívességbank, mások jóindulatának kiérdemlése, közkedveltség. Ez egy olyan szerencse vagy siker, ami nem véletlen, vagy a semmiből jön, hanem személyekhez és tárgyakhoz kapcsolódik, és az akaratunkkal adhatjuk át másoknak. Ezt nevezték a régi kultúrákban áldásnak, vagy a tárgyat, amit ajándékoztak, erőtárgynak, merg szerencsét hoz. Például, ha ajándékba kapunk valamint, annak több, a hamingjája, mint ha mewgvesszük, mert az ajándékozó szeretete van benne. Ha ő sokat használta azt a tárgyat, akkor még erősebb. Ha nemzedékek óta öröklődik, akkor még erősebb, stb. A gyerekek által készített és önként másnak adott ajándékok is sok hamingját tartalmaznak. A menyasszony sok hamingját hoz a családba, a feleség pedig a hamingja őrzője a családon belül. A hamingja a társadalmi kapcsolatokon fejlődik, például amikor szívességet teszünk másoknak, vagy az egész közösséget szolgáljuk. Ha az emberek értékesnek tartanak, azzal növekszik a szerencsénk.

14. Vé (pszi-képesség) – szellemi vagy asztrális erő, érzékelésre, befolyásolásra, szellemi vagy mágikus munkára. Odin egyik testvéréánek a neve. A pszichikus képesség születési vagy karmikus adottságként jelentkezik, egyik embernek jobban van, a másiknak kevésbé.

15. Wod (médiumi képesség) – kapcsolódás az isteni erőkhöz, szellemvilághoz, sámáni képesség a révült állapotok elérésére. A Wod Odin (Woden) nevének első szótagja. Bár minden korszak misztikusai vágynak erre az erőre, tudják, hogy ez Isten akaratátó is függ, és hogy nem lehet folyamatosan fenntartani ezt a tudatállapotot. Ha folyamatosan transzállapotban vagyunk, akkor a lélek és a lich (fizikai test) kapcsolata felllazul, ami végül halállal végződik. 

16. Orlog (karma) – személyes karmikus tárház, az előző döntéseink összességéből alakul ki. Néha összetévesztik a Wirdddel, de van közöttük különbség. Az orlog a saját egyéni karmikus utunk, táncunk, a szabad akaratunk színpada. Benne van minden, amit út közben nyertünk vagy elveszítettünk, bármi is legyen az, függetlenül attól, hogy közelítette vagy távolította az egyéni sorsunkat az Isteni Akarathoz. 

17. Wyrd (sors) – a sors nagyobb kontextusban, determinista vonásokkal együtt, a helyünk a rendszerben, életfeladatunk, egy magasabb igazság/kötelesség felismerése. A determinizmus és a szabad akarat közötti viszony shoasem lett teljesen letisztázva, és ebben az északi hagyomány sem hoz végső döntést, bár ők inkább a determinizmus felé hajlanak, mínt sok ókori kultúra. A Wyrd az óészaki Urd szóból jön, ami az első norna (sorsistennő) neve. Mondjhatjuk azt is, hogy a világ kétféle emberből tevődik össze: az első csoportnak az élete nagyjából előre meg van írva, és aszerint kell élniük, és ha megpróbálnak eltérni tőle, akkor kapják a pofonokat az élettől. A második csoport esetében úgy tűnik, mintha nem lenne semmilyen előre megírt forgatókönyv, éeltfeladat, és minden nagyrészt a szabad akaratuktól függ. Az első csoport általában a szabad akarat hiánya miatt panaszkodik, a második (létszámban nagyobb) csoport pedig amiatt panaszkodik, hogy nem tudják, mihez kezdjenek az életükkel.

A wyrd az a belső sugallat, amire a Felső Énünk hallgat, és ha hagyjuk, akkor gyekszik azon az úton járni. Lehet, hogy ez nem az a dolog lesz, amire gyermekkorunkban vagy az életünk előző szakaszában neveltek, felkészítettek minket, iszen sok olyan kapott értékrenddel rendelkezünk, melyek nem szólnak igazán a lelkünkhöz. Nem mindenki fog rátalálni az élete során egy markáns életfeladatra, sokunk számára az egész élet egy tanulópálya, melyen sokféle módon és sok esemény által tanulunk, jutunk tapasztalatokhoz. 

Akadály-e a misztikus képesség?

Újabb részlet Gregor Mahle Szamádhi-könyvéből:

"De utána Patandzsalí felborítja ezt a szép rendet a három állapot összekeverésével. Hogyan kombinálhatunk egy állapotot, amely az akaraterő használatát igényli (a dháranát) az akaratlagosságon túli állapottal (az objektív szamádhival), és miért? A válasz a következő: Ezek különálló aspektusok maradnak mindaddig, amíg a spirituális felkészülés fázisában vagyunk az önmegvalósítás vagy a spirituális szabadság elérése céljából. Felül kell emelkednünk az akaráson, vagy túl kell lépni rajta, ha szeretnénk elérni azt, ami örökre túl van az akaráson, vagyis a tiszta tudatot. A szamjama most a rajtunk (vagyis a tiszta tudaton) kívül lévő világhoz köthető objektív tudás. Ahhoz, hogy ilyen mély tudást érjünk el bizonyos tárgyakkal kapcsolatban, fegyelemre van szükségünk, mely által hosszú ideig (bizonyos esetekben napokig) fenn tudjuk tartani az elmének az adott tárgyra fókuszált állapotát. És mivel a cél nem a saját magunkról kapott spirituális felismerések elérése (6. szamádhi), vagy a világhoz fűződő viszonyunk vagy a világban elfoglalt helyünk felismerése (5. szamádhi), az akaraterő nem akadály. Így kerül vissza az egyenletbe a dháraná (akaratlagos koncentráció).

A Jóga-szútra harmadik fejezetében Patandzsalí a különböző misztikus erők hosszú listáját sorolja fel, és elmondja, hogyan érhetők el a szamjama által. De a 3.37. szútrában azt mondja, hogy az emelkedő (vjutthána) elme számára mindezek a rendkívüli erők akadályok a (tárgy nélküli) szamádhi elérésében. Ez a szútra sok gyakorlót arra vezetett, hogy teljességgel elvessék a szamjamát, és sokan még a Jóga-szútra harmadik fejezetét is gyanakvással kezelik. Ebben az esetben az elsődleges félreértés az, hogy csak a tárgy nélküli szamádhi és a spirituális felszabadulás az, ami számít. Ezáltal lebecsüljük az életet és a világot; mivel összességében a spirituális felszabadulás (móksa) csupán egy a négy emberi életcél (purusártha) közül, a másik három az anyagi jólét (artha), szexuális öröm (káma) és a helyes cselekvés (dharma). Még a felszabadult személy is másokat szolgál.

Azzal, hogy Patandzsalí számos témáról írt (beleértve az orvosolást), megmutatta nekünk, hogy a tárgy nélküli szamádhin kívül lévő dolgok is számítanak. Végülis, ha az élet csak valami legyőzendő dolog lenne, akkor minek foglalkozzunk egyáltalán a testtel? Minek gyógyítsuk? Amit Patandzsalí szeretne kifejezni ezzel a szútrával, az, hogy ne az egoista érdekeinket szolgáló személyes erőnek tekintsük ezeket az „erőket”, hanem olyan eszközöknek, melyekkel a közösség javát szolgálhatjuk. Ez a felfüggesztett (niródha) elme hozzáállása. Az ilyen elme ragaszkodás nélkül meg fog tenni minden szükségeset, és Istennek, valamint az összes élőlénynek végzett szolgálatból fog cselekedni az egója kielégítése helyett. A felfüggesztett (niródha) elme tudja, hogy a világban minden élőlény kapcsolatban áll egymással, az egóból történő cselekvés a hamis felfogáson alapszik. Az erő bárminemű önző használata végső soron saját magunkra hat vissza. Bár eleinte nehezebbnek tűnik az önzetlen cselekvés gyakorlása, végső soron mindannyiunk hasznára válik, beleértve önmagamat is."

Lélekfelfogás az északi sámánságban 2. rész

Előző blogbejegzésem folytatása következik:

5. Mod (érzelmek) – milyen kapcsolatban vagyunk az érzelmeinkkel, mennyire értjük mások érzelmeit, milyen érzékeny vagy fejlett az érzelmi intelligenciánk. A modern társadalomban szinte alapállásként mondhatjuk el azt, hogy az átlagember vagy elnyomja az érzelmeit, vagy nem tud uralkodni felettük, és tudatosan megélni, irányítani őket. A természeti népeknél az érzelmekkel való kapcsolat sokkal természetesebben működött, mint az állatok esetében is.

6. Ond (életerő) – energiaáramlás a nádíkban (energiavezetékekben), prána, csí, ki, ód-nak is nevezték régen. A prána a lélegzet tudati ereje és dimenziója, mint ahogy sok mitológiában Isten leheli az élet leheletét az első teremtménye orrába, szívébe. A kötött lélek fogalmával is rokonítható. Az előző három (vagy akár négy lélekrésszel való kapcsolatát is érdemes megvizsgálni. 

7. Hyge (gondolkodás) – racionális, analitikus gondolkodás, bal agyféltekés működés. Hunginnról, Odin egyik hollójáról kapta a nevét, jelentése: "gondolat". Az érvelés, analitikus gondolkodás, logika mind a hyge funkcióihoz tartozik, míg a következő lélekrész az emlékezést funkciójával fog rendelkezni. Tehát a hyge azért felel, hogy megértsünk valamit, míg a mynd azért, hogy meg is jegyezzük.

8. Mynd (memória) – jobb agyféltekés benyomások, emlékek rögzülése, felidézése. Odin másik hollója Muninn ("emlék, memória"). A jobb agyfélteke a kognitív folyamatok közül a passzív, intuitív, ítélkezéstől mentes befogadást fedi le. A rövid távú és hosszú tűvú memóriát is irányítja. Az emélkezés, az elraktározott információk, benyomásokl visszakeresésének képessége legalább ugyanolyan lényeges, mint az analitikus gondolkodás képessége. A hyge és a mynd közötti kapcsolat, harmónia, együttműködés fontos a kiegyensúlyozott mentális működéshez. Általában vagy tartósan vagy időszakosan az egyik vagy másik működése szokott előtérbe kerülni, míg a másik háttérbe szorul.

9. Godhi/Gyhdja (magasabb Én) – pap/papnő – mennyire aktív a spirituális énünk és mekkora szerepe van az életünkben? Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ha önmagunk legjobb változatává szeretnénk válni, teljes spirituális potenciálunk kibontakoztatásával, akkor a felső énünk az a részünk, amely érti, érzi, hogy mi lenne az, és vonzódást eredményez az olyan utak, folyamatok felé, melyek eljuttatnak ehhez. Egyesek esetében ez a rész nagyon el van nyomva, inaktív, míg mások esetében ébren van és keres, de még mindig nincs tisztában vágyaival és irányultságával. 

10. Fylgja (totemállat) – nem csak az erőállatokat képviseli, hanem megmutatja az egyéb szellemi vezetők, istenségek, védőszellemek szerepét az illető életében. Utalhat bizonyos archetipikus istenalakokra vagy erőkre, melyek segítenek bennünket ebben az életükben. 

A szamjama összetevői

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Ha az emberiség szeretne virágozni és tovább fejlődni, akkor egy új kultúrát kell kifejlesztenünk, mely egyaránt tiszteletben tartja a tudósok munkáját és a misztikusok látomásait. A misztikusok nincsenek tudatában annak, hogy a feltételekhez kötöttségük és kulturális hátterük milyen módon befolyásolja a tanításaikat és állításaikat a szemiotika módszere által. A tudomány, és különösen a matematika sokkal előrébb jár abbeli erőfeszítésében, hogy kifejlessze a lehető legobjektívebb nyelvet.

Most rá fogok térni a szamjama technikájára, ami főként az elme koncentrálására irányuló intenzív képességből áll, melyet az ászanán, pránájámán, Kundaliní meditáción, kriján, és a korábbi szamádhik gyakorlásán keresztül érhetünk el. A szamjama során a pránát az ötödik csakrában (visuddhában) kell tartani, miközben folyamatosan koncentrálunk a szamjama kiválasztott tárgyára. Itt szükség van a megosztott tudatosságra vagy „multitaskingra”. Az ötödik csakra aktiválása azt jelenti, hogy isteni törvényként látjuk a világot, és megvalósítjuk, hogy a teljes kozmosz a mögötte rejlő magasabb intelligencia kifejeződése és kikristályosodása. Fel kell tennünk magunknak a kérdést – milyen módon és milyen törvény szerint fejezi ki magát ez az intelligencia? Míg a 6. szamádhi az én-ségre irányuló szamádhi (aszmitá), a 8. szamádhi pedig a tudatra (purusára) irányul, a 7. szamádhi elsődlegesen az intelligenciával (buddhival) áll kapcsolatban, ami megmagyarázza, hogy miért olyan személytelen. A jóga-filozófia szerint (pontosabban a számkhja filozófia szerint, melynek folytatása a jóga) az intelligencia már az én-ség előtt is létezett. Ami azt jelenti, hogy fölfelé kapaszkodunk a szamádhikon keresztül, de a kozmikus evolúció szempontjából visszafelé haladunk az időben a történelem kezdeti megalkotója, Isten felé.

A 3.1. szútrában Patandzsalí úgy határozza meg a koncentrációt (dháranát), mint az elme egy helyre történő rögzítését. A dháranában benne foglaltatik az akaratlagos erőfeszítés arra, hogy az elménket egy bizonyos tárgyhoz tudjuk kötni. A 3.2. szútra pedig azt mondja, hogy ha a dháraná tárgya felé a tudatosság megszakítatlan áramlása irányul, akkor az a meditáció (dhjána). A 3.3. szútra azt mondja, hogy ha a meditációban csak a tárgy ragyog fel, anélkül, hogy az elme módosítaná, az az objektív szamádhi. Ez három, egymáshoz képest egye mélyebb szint, melyben a meditáló elméje (nem maga a meditáló) összekapcsolódik a meditáció tárgyával, vagy lemásolja azt. Jegyezzük meg, hogy ez a két kifejezés igazából ugyanazt a dolgot jelenti. Az eggyé válás a meditáció tárgyával annak lemásolását jelenti. Végül a 3.4. szútra azt mondja, hogy ha együtt gyakoroljuk a hármat, azt szamjamának nevezzük. Eleinte itt ellentmondást vélünk felfedezni a fogalmak között. A dháraná (koncentráció) akaratlagos erőfeszítést jelent. A dhjána (meditáció) az erőfeszítés feltételes feladását jelenti és azt, hogy egy törékeny, de állandó kontaktust alakítunk ki az akaraton túl lévő tárggyal. Az objektív szamádhi azt jelenti, hogy létrejött ez a kapcsolat, és a meditáló elméjében jelen lévő tárgy azonos a meditálón kívül lévő tárggyal."

Lélekfelfogás az északi sámánságban 1. rész

Eddig ezzel a témával négy blogbejegyzésben foglalkoztam (Hány lelke van az élőlénynek?;  Lélekfelfogások a sámánságban 1. rész; 2. rész); valamint az ókori egyiptomiak lélekről szóló tanítását ebben a blogban ismertettem: "A lélek kilenc része", most pedig következzék az északi, azaz a skandináv vonal (amikor én északiakról beszélek, akkor elsősorban őket értem alatta, és nem az inuitokat vagy a szibériai szamojédek hagyományait, bár azok is mind nagyon szépek). Az alábbi rendszerben a lélek tizenhét részét, vagy aspektusát fogjuk tárgyalni Raven Kaldera "Wyrdwatchers - Techniques of Northern Tradition Shamanism" című könyve alapján. Először foglaljuk össze, mi is a lélek tizenhét alkotórésze a skandináv, vany mondhatjuk viking hagyomány szerint!

1. Hame (asztráltest) 

2. Litr (kundalini)

3. Lich (fizikai test) 

4. Vili (akarat) 

5. Mod (érzelmek) 

6. Ond (életerő)

7. Hyge (gondolkodás)

8. Mynd (memória) 

9. Godhi/Gyhdja (magasabb Én)

10. Fylgja (totemállat) 

11. Kinfylgja (ősök)

12. Maegen (megbecsültség) 

13. Hamingja (megszolgált szerencse) 

14. Ve (pszi-képesség) 

15. Wod (médiumi képesség) 

16. Orlog (karma) 

17. Wyrd (sors)

Mielőtt egyenként belemennénk az egyes aspektusok értelmezésébe, érdemes megemlíteni, hogy Raven Kaldera kapott egy divinációs rendszert, amit "Lélektérkép"-nek nevezett el. Ebben egy tábla különböző pontjaira rúnákat helyeznek el, és az alapján elemezhető ki, hogy az egyes lélekrészek milyen állapotban vannak, és mit kell tenni velük. Ám a rendszer sok más módon is használható, például révülésben is kapcsolatot tudunk teremteni az egyes lélekrészekkel, és megtudni, hogy melyik milyen állapotban van, mennyire integrált, hogyan működik együtt a többivel, érte-e trauma, lélek- vagy erővesztés. Kezdjük tehát az elején!

1. Hame (asztráltest) - ez a pránatest, mely közvetlenül a fizikai testünket burkolja körül, mint egy energiapaplan, és sokféle változás nyomon követhető benne. Például, ha valaki gyakran végez alakváltó utazásokat, vagy az asztrálteste "hozzáidomult" az erőállatához, akkor ezek a tartósabb változások előbb-utóbb a fizikai testre is "átíródnak", esetenként kellemetlen vagy esztétikailag zavaró változásokat előidézve. Az alakváltó utazás olyan dolog, amivel nem érdemes játszadozni, hacsak nem tudjuk megfelelően "visszakódolni" a hame-ünket a végén. Ha valaki nem végez ilyen jellegű gyakorlatokat, akkor a hame állapota a fizikai test másolatához lesz hasonló.

2. Litr (kundalini) – szexuális erő, életerő, egészség, immunitás, motiváció. A litr székhelye a medence, és a "pirospozsgás" szó találóan írja le a jelenlétét. Ha a litr erős, akkor az illető szexuáélis energiája, kisugárzása, "virjája", ahogy szanszkrit nyelven mondják, erős, ezzel együtt a kreativitása, élni és tenni akarása is erőteljes lesz. Ha a litr sérült, akkor a motivációja és a hite alacsony, kedvetlen, nem tesz erőfeszítést semmibe, erőtlen, fáradékony, gyenge libidóval rendelkezik. 

3. Lich (fizikai test) – fizikai egészség, betegségek. Ez a lélekrész a fizikai testünkkel való kapcsolatért felelős. A fizikai test állapotát, betegségeit fogja tükrözni. Ha sérült, akkor az egészségünk is megromlott állapotban van. 

4. Vili (akarat) – akaraterő, belső erő, tartás, motiváció, céltudatosság. Odin egyik testvérének a neve, aki ezeket a tulajdonságokat képviseli, mint archetípus. Ez általában egy bizonyos irányba fordított akaratot jelöl, amely inkább táplálkozik hitből és metafizikai elemekből, mintsem hogy a hétköznapi dolgok meg tudnánk változtatni, már amennyiben erős. Ha a Vili gyenge vagy sérült, akkor sokkal befolyásolhatóbbak, akaratgyengébbek leszünk.

Az ászana és a vinyásza gyakorlása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"A jógászanákat csakis vinyászákkal szabad gyakorolni, sohasem anélkül. Az első hét vinyásza az összes ászanában ugyanaz (ezek a szamaszthititől, vagyis tádászanától a lefelé néző kutyapózig terjedő vinyászák, illetve a hetedik az előreugrás vagy -lépés a statikus pózba). A vinyászák megmozgatják a kósákat (valószínűleg izompólya), az idegeket, vérereket, izmokat és a csontok közötti tereket (az ízületi kamrát), valamint elősegíti a tisztátalanság megszűnését ezeken a területeken. Emellett fejlődik és erősödik az izomszövet.

Ha vinyászák nélkül gyakoroljuk a jógászanákat, akkor a testünk vékony és meggyötört lesz. Egyes emberek, akik nem egy gurutól tanulták a jógát, és vinyásza nélkül gyakorolnak, rossz hírnevet szereztek a jógának, ami nagyon sajnálatos dolog.

Ezért tudni kell, hogy melyik ászanához hány vinyásza tartozik, melyik vinyásza számolásnál következik az ászana, mikor végezzünk récsakát és púrakát, mikor végezzünk antara kumbhakát és báhja kumbhakát, mik a hatásai, stb. A jóga-gyakorlók tájékoztatása érdekében mindezt tartalmazza az alábbi táblázat.

A jóga-gyakorlóknak egyéni szempontok alapján kell végezniük a pránájámát. A jógászanákat azonban végezhetik egyénileg vagy csoportosan is. Amikor csoportosan tanítjuk a jógát, érdemes különválasztani a túlsúlyos, sovány és alacsony testtípusokat. Máskülönben nem fogják elérni a kívánt eredményeket. A túlsúlyos emberek természetese le akarnak fogyni. Az edzések és más gyakorlatok ezt a szabályt követik. Nem tudja mindenki végrehajtani az összes gyakorlatot (szádhanát). Tud-e úgy futni egy kövér ember, mint egy sovány? Tudja-e ugyanúgy emelni és hajlítani a karjait? Például, ha az edző utasítására gyorsan fut, a magas pulzusszám is veszélyt jelenthet neki.

A jóga divatja

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"A jóga művészete, mely valamilyen oknál fogva szunnyadó állapotba került, lassan feltámad néhány nagyon fontos ember bátorításának köszönhetően, és a fiatal fiúk és lányok felelőssége, hogy sikerre vigyék. Más gyakorlatoktól eltérően, a jóga gyakorlásához nem szükséges különböző felszerelésekre költeni a pénzt. Fölösleges ételekre és italkora sincs szükség. Drága ruhákra és kellékekre sincs szükség. Nagy épületek sem kellenek hozzá. A származásból, hitből, életkorból vagy nemből adódó különbségek sem számítanak. Azonban a mély vágyra, a hitre, a bátorságra, kitartásra, a szattvikus (tiszta) és korlátozott mennyiségű ételre szükség van. Egyszerűen semmi ok nincs arra, hogy ezt a jógánga szádhanát, mely annyi haszonnal jár és annyira egyszerű, mi, legyengült indiaiak, feladjuk. Miközben a külföldiek jönnek a Sri Maharadzsa által támogatott, növekvő jóga sálába, lefotózzák az ászanákat mutató táblákat és bemutatják a saját országukban, nem helyes, hogy mi csak üldögélünk, és nem csinálunk semmit.

Bharatának, mely az összes filozófiai és spirituális tudomány otthona, a saját kezében kell tartania ezt a tudást, és biztosítania, hogy ne mások váljanak a fiataljaink tanítóivá. Ezt a csodálatos rendszert nagyon sajnálatos módon egyesek nem a szellemi tudományokkal együtt gyakorolják egy guru segítségével, hanem eltorzítják és visszaélnek vele.

A jógászanák száma megszámlálhatatlan. Bár a Dhjánabindu Upanisadból származó idézet (ászanáni tu távanti javatjó dzsívadzsátajah - „Annyi ászana létezik, ahány féle élőlény él”, azaz 8 millió 400 ezer) széles körben ismert, azok az emberek, akik azt állítják, hogy csak nyolcvannégy póz létezik, illúzióban vannak. Bárkit, aki a megfelelő légzőtechnikával együtt gyakorolja az ászanákat, el fogják kerülni a betegségek.

A túlsúlyos, sovány vagy túl sovány test számra megfelelő ászanákat felsorolják a jóga-sásztrák szövegei (melyet a későbbi táblázatban ismertetünk). Egyes emberek azt mondják: „A jóga gyakorlása túlzottan sovány testet eredményez, a pránájáma gyakorlása pedig őrületet.” Azok a tiszteletre méltó személyek, akik ilyen kijelentéseket tesznek, esetleg megőrültek a gyakorlástól, és utána valami mástól gyógyultak meg? A mi fiataljainknak fel kell tenniük ezt a kérdést. Mások is előjöhetnek a veszélyekkel a szenzcióhajhászás érdekében. A megfelelő képzés és megértés nélkül minden veszélyes lehet. Azt kell feltételeznünk, hogy egyes doktorok kedvezőtlen véleménye a jógáról annak köszönhető, hogy a gyakorlás jelenleg nincs divatban."

Lélekfelfogások a sámánságban 2. rész

Múltkori blogbejegyzésemben a magyar néphagyomány és a szibériai kultúrák lélekfelfogásával kapcsolatban olvashattatok idézeteket. Most pedig nézzünk rá egy kicsit a kérdésre a modern core sámánizmus, vagy neo-sámánizmus és a pszichoterápia szemszögéből. A core (mag) sámánizmus kifejezés Michael Harner nevéhez kötődik, aki felismerte, hogy egyrészt a sámánság módszerei és megélései között van egy szerves és szoros kapcsolat, mely függetleníthető a kortól, helytől és kultúrától, amin belül gyakorolták, gyakorolják, illetve másrészt azt is felismerte, hogy a modern globalizáció hatása alatt élő ember olyannyira elszakadt a természettől és annak spirituális mezejétől, hogy a sámáni szertartások, gyógyító eljárások alkalmazásában bizonyos módosításokat érdemes eszközölni a hatékonyság érdekében. 

A lelkünk ugyanis ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt, de a modern környezet specifikus kihívásokkal állítja szembe, amikkel a természeti népeknek nem kellett szembenézniük. De ez a téma messzire vezetne. Nézzük hát, hogy a modern sámánizmus és a modern pszichoterápia karöltve milyen lélekmodellel dolgozik!

Ebben a modellben a mikrokozmosz, vagyis a belső énünk a sámáni makrokozmosz hármas felosztását követi (Alsó, Felső és Középső Világok), lévén, hogy a lelkünk megfelelő részein keresztül kapcsolódunk ezekhez a világokhoz, illetve a létezésen belül betöltött funkcióikhoz. Ennek megfelelően négy részről beszélhetünk: alsó, felső és középső Én, plusz a fizikai test.

A Felső Én az idea-én, vagy nevezhetjük fény-testnek is, mely azokat az ideálokat, erkölcsi értékrendeket, spirituális vagy isteni elveket tartalmazza, melyeket a lelki hagyományokban "szent"-nek tekintenek, és melyek elérésére törekszünk a tudatunkon belül önmagunkról alkotott ideális kép alapján. Jellemző eset, hogy valamelyik spirituális tradíció útján járó gyakorlók Felső Én-je gyakran elszakad a középső és alsó Én-től, melyet inkább tagadnak, mintsem hogy megéljék. Hasonló módon egy spiritualista konfliktusba kerülhet a fizikai testével, melyet szintén akadálynak vagy "szennyezett", elvetendő dolognak élhet meg. Fontos, hogy megtanuljuk integrálni a Felső Én-t lényünk többi részével. 

A Középső Én egyik részét a fizikai testünk és az azt működtető finomabb szintű energiák, pl. prána alkotják. Ez a test is sok szermpontból meghatározza önmagunkról alkotott képünket, és fontos, hogy integrált kapcsolatban legyünk a testünkkel, mert ha konfliktusba kerülünk annak kinézetével, működésével, állapotával, függőségeivel stb., az felborítja személyiségünk egyensúlyát. Ebből sokféle testkép-, táplálkozási, életmódbeli stb. zavar származhat. A sámáni megközelítésben a fizikai testet (nem csak az emberét, hanem minden élőlényét), az azt alkotó elemeket, szerveket stb. szentnek és spirituálisnak tekintik, nem úgy tekintenek rá, mint a többi lélekrésznél durvább vagy alacsonyabb rendű "ruhára".

A Középső Én másik része tulajdonképpen az egónk, vagyis a személyiségünk azon része, mellyel kapcsolatban állunk a középső világ fizikai és nem-fizikai, azaz szellemi kiterjedéseivel. A középső Én-t főként azok a történetek hozzák létre, melyeket folyamatosan mesélünk magunknak és másoknak, amivel azonosítjuk magunkat, aminek hisszük magunkat, ahová tartozónak érezzük magunkat, legyen az születési, ideológiai, politikai stb. nézet vagy kategória. A Középső Én van a leginkább az idő hatása alatt, hiszen figyelmünk szinte folyamatosan a háromdimenziós világban zajló lineáris időfolyamatra és annak történéseire irányul, így hajlamosak vagyunk annak megfelelően változni, vagy az időbeli eseményekre reagálva folyamatosan alakul a középső világbeli én-képünk. A középső Énhez tartoznak a tudatalatti folyamatok és az abból származó  érzelmi, energetikai blokkok is, melyek a fizikai testre is átíródhatnak feszültség-gócok formájában. A félelmek, kötődések, függőségek szintén a középső Énünk tudatalatti tartományában lakoznak.

Az Alsó Én lényünk "legprimitívebb", de mondhatni legtisztább, vagy legelemibb megnyilvánulása, a Valódi lelkünk, a Belső Gyermek. Mindazt a potenciált (tehetség, erő, különleges képességek, érdeklődés, elhivatottság stb.) tartalmazza, melyet meg tudnánk valósítani az életünkben, ha a középső vagy felső Én-re történő koncentráció, vagy az önkorlátozó hiedelmeink ezt nem zavarnák meg, illetve ha a három elem megfelelően lenne integrálva. Az Alsó Én az ösztön- és érzelmi energiáinkból áll, melyeket gyakran elnyomunk, nem élünk meg, nem tudunk mit kezdeni velük, illetve nem tudjuk tudatosan használni a bennük rejlő erőket. Az Alsó Én a bennünk élő Ősember, Ős-férfi, Ős-asszony archetípusa, a mitológiák ezerarcú hőse. Az Alsó Én lelkünk azon része, mely kapcsolódni tud az Állatok, Növények, Fák, Kövek Népének szelleméhez, az őselemekhez, a Földanyához, az Emberiség kollektív tudatához.

A három (vagy négy) lélekrész közül nem elegendő csak az egyiknek a folyamataira koncentrálni, csak annak az igényeivel foglalkozni. Ha kizárólag egyre koncentrálunk, akkor a többi háttérbe szorul, és az egyensúly felbomlik. Létezik még egy negyedik, rejtélyes lélekrész is, mely a spirituális úton bontakozik ki, ez pedig a tiszta Tudatosság, egy olyan energia, mely csak jelen van, nem ítélkezik, nem cselekszik, és nem is változik, csak megfigyel, érzékel, befogad, mint az áttetsző kristály. Ezt a lelket nevezi a hinduizmus a valódi Léleknek, szanszkrit szavakkal brahmannak (spirituális fény vagy energia), átmannak (Önvaló) vagy dzsívának (Öntudatosság) nevezi. A tudatosság, éberség, reakciók és cselekvés nélküli jelenlét gyakorlása is nagyon fontos a sámánizmus útján, és egyáltalában, lelki egészségünk szempontjából. Viszont ha a másik három vagy négy lélekrész funkcióit elhanyagoljuk, megtagadjuk, és csak a tiszta Tudatosság irányába próbálunk haladni, a kidolgozatlan karmák miatt szintén felbomolhat az egyensúly, és a személyiségünk zavarai végül visszahúznak a spiritualitás és a megvilágosodás magasságaiból.  Két lélekmodellt szeretnék még megemlíteni, az egyiptomit, illetve az északi hagyomány lélekfelfogását. Az egyiptomi, kilenc lélekrészből álló modellről már írtam korábban, az északi megközelítésről pedig a következő blogbejegyzésekben lesz szó.

A mély tudás rétegének elérése

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Arra használom ezeket a példákat, hogy megmutassam: a szamjama nem valami idegen vagy elérhetetlen dolog, hanem minden emberi lény, a bennszülött sámántól az atomfizikusig rendelkezik a hajlammal, hogy elérje. A szamjama a Taittiríja Upanisadban említett mély tudás (vigjánamaja kósa) rétegének elérésére irányuló módszer. A teremtéssel kapcsolatos összes tudás ebben a rétegben található, és mindenki számára elérhető, akiben van elegendő alázat a kérdezéshez és elegendő csendesség a válasz meghallásához. A jóga csupán egy strukturált módszer annak a képességnek a fejlesztésére, amivel mindig is rendelkeztünk. Nem azt állítom, hogy a tudósok, művészek és a sámánok a szamjamát gyakorolták, hanem azt, hogy az emberi elme rendelkezik a szamjama képességével, azaz intuitív módon bele tud kapcsolódni a valóságnak ebbe a legmélyebb rétegébe. A jógikus szamjama e képesség szisztematikus és tudatos fejlesztése, mely egyébként csak spontán és öntudatlan módon jelentkezik.

Míg a szamjama működött olyan mértékben, hogy megadta nekünk az ősi tudást, sok olyan dolog van, amit a misztikusok és a sámánok nem láttak. Nincs értelme felsorolni a modern tudomány számos eredményét, de hogy egy példát adjak, a misztikusok megleően keveset árultak el az élet természetes evolúciójáról, mely manapság eléggé egyértelmű a régészeti kutatások alapján. Bár azt gondolom, hogy a tudományok, például a matematika számos áttörése inkább a „felismerés felvillanásának” (vagyis a misztikus tudatállapotnak) köszönhető, mint az aprólékos babramunkának (ami inkább as tudomány jellemzője), a modern misztikusoknak (akik gyakran semmibe veszik a mennyiségi kutatást és az adatokkal való bíbelődést) is fontolóra kellene venniük a tudományos módszereket. Jelenleg mindkét oldal mereven elhatárolódik egymástól, ami hátráltatja az emberiség folyamatos evolúcióját.

(Megjegyzés: Gregor Maehle nem egyszer hivatkozik az evolucionista világfelfogásra és az Ősrobbanásra, bár India misztikusai és a természeti népek sámánjai ezzel teljesen ellentétes teremtéstörténeteket hagytak ránk. A mély tudás rétegéből felmerülő információk és hagyományok sokkal inkább egy magasabb, isteni szuperintelligencia és rendezőelv irányítása alatti, a finomabb és tudatosabb szintről a durvább és sűrűbb anyagi szint felé történő inverz evolúciós folyamatot írnak le, mint a káoszból összeálló durva anyag, majd abból az idő és a véletlenszerű kölcsönhatások következtében kialakuló életformák és egyre bonyolultabb organizmusok, bioszférák, valamint tudati jelenségek kialakulását, mely a darwinizmus sajátosan materiális megközelítésű „teremtéstörténete”. A darwini evolucionisták a kialakult rendszereket szabályozó rendező elveket, vagyis a fizikai, kémiai, kvantummechanikai stb törvényszerűségeket is valamiféle evolúciós folyamat, az anyag „tudatosodásának” következményeként könyvelik el, mintsem az anyagi képződményeken túl létező, örök törvényszerűségeknek. Véleményem szerint a szamjama a Világrend örök törvényszerűségeinek felismerését jelenti, melyben semmi sem véletlenül működik és hat úgy, ahogyan; nem pedig véletlenszerű folyamatok összerendeződéséből alakul ki.)

Lélekfelfogások a sámánságban

A lélek alkotórészeiről írtam már egy korábbi bejegyzésben, most ezt a témát szeretném folytatni. Vizsgáljuk meg most, hogy a magyar néphagyomány hogyan vélekedett a lélek alkotórészeiről! Az alábbi idézet a Magyar Néprajzi Lexikon "lélek" címszójából származik:

"lélek: fogalma a magyar → népi hitvilágban több, különböző korú képzetből tevődik össze. A lélek szó finnugor eredetű; rokonnyelvi megfelelőinek jelentése ’lélegzet’. A közelmúltban még fellelhető és egymástól több-kevesebb világossággal megkülönböztethető lélek-képzetek a következők: 1. lélekzetlélek (lélek, pára, lehellet néven, ill. történeti adatok tanúsága szerint a lélek szót ’lélegzet’ értelemben is használták). Alapja az a tapasztalati tény, hogy amíg él az ember, lélegzik – halálakor az utolsó lehellettel „kileheli lelkét”, „kiadja lelkét”, „kiszakad belőle a lélek”. E lélek a testtel szoros kapcsolatban van, akinek testéből eltávozik, az meghal. Szórványosan ismert a léleknek vérrel való eltávozására vonatkozó hit, amely szintén a lélek életfunkcióként való felfogására vall, és feltehetően elvérzéssel kapcsolatos halálnemekből nyerte eredetét. – 2. A szabad lélek (árnyéklélek, képmáslélek): a testtől átmenetileg függetlenedhet; a hit szerint alvás idején eltávozik a testből, majd ébredéskor visszatér. Távozáskor dongó vagy fehér egér alakját is öltheti. Fogalma szórványos történeti adatokból és hiedelemtörténetekből ismert. E sokszor félig tréfás történetek azonban – legalábbis a 20. sz.-ban – már nem mutatják a szabad lélek képzetének elevenségét. A „hálni jár belé a lélek” kifejezés feltehetően e lélek-elképzelésre utal. A magyar néphit nem ismeri sem testben elfoglalt székhelyét, sem mibenlétét. Intenzívebb ismeretének területein általában a test árnyékszerű képmásának képzelik el, és a test különböző részeiben székelhet (fej, arc, homlok, hát stb.). Önálló magyar terminusa nem ismeretes (megkísérelték a fogalom vogul terminusát a magyar → íz szóval kapcsolatba hozni –, ez az összefüggés azonban egyelőre nem kellően bizonyított). A szabad léleknek szerepe van a sámánhitű népek körében. – E kétféle lélek-elképzelést magában foglaló, dualisztikus lélek-felfogás igen régi, és a mai Európában már csak igen csökevényes formában lelhető fel; ill. dominál a léleknek mint lélegzet-léleknek a felfogása. A lélekre vonatkozó egyházi tanítás – mint a fentieknél differenciálatlanabb – nem befolyásolta e lélek-képzetek mibenlétét; az az általánosan elterjedt hit azonban, hogy a magzat félidős korában „kapja lelkét” (vagy az „isteni szikrát”), feltehetően ezzel függ össze. A test-lélek dualizmusának egyházi tanítása egybeolvadt a test-lélegzetlélek dualizmusával, ill. fenntartotta azt. (Isten „lelket lehelt” az első ember testébe.) – 3. A halott lelkére vonatkozó, egész Európában a legutóbbi időkig elterjedt hit nincs pontos korrelációban a fentiekkel; több, egymás mellett élő, különböző korú képzet gyűjtőfogalma, amelyek közül némelyik összefügg a lélegzet-lélek vagy a szabad lélek képzetével. E hit részint a halotti szokások hagyományos rendjébe tartozó gesztusok, cselekmények magyarázataiként él, részint a visszajáró halottal vagy a → halottlátók túlvilági életre vonatkozó tudósításaival foglalkozó hiedelemtörténetek tartozéka. Nehezen dönthető el, hogy az egyes elemek közül melyeknek volt eleven hiedelem-hátterük, melyek voltak a magyar népi hitvilág tényleges részei. Ezek a különböző megnyilvánulási formákban jelentkező elemek a következők: A halálesettel kapcsolatos ablaknyitás (→ halál) magyarázata (a kiszálló léleknek csinálnak szabad utat) a halott lelkének lélegzetlélekként való felfogására vall, ugyanakkor általános az a hit, hogy a halott még halála után egy darabig érzékeli a körülötte levő dolgokat, sőt egy szórványadat szerint jóllakik a virrasztóban (→ virrasztás) körülötte fogyasztott ételek párájából; tehát a holttest csak bizonyos életfunkciókat vesztett el, másokat megtartott. Ez és a → halott etetésének mindazok a formái, amikor a még jelenlevő, felravatalozott halottat látják el étellel-itallal, a halottnak élő holttestként való elképzelésére vallanak. E hit feltehetően megelőzte a halott lelkének bármiféle elképzelését, de több-kevesebb intenzitással tovább élt a meghalt test – továbbélő lélek dualisztikus elképzelése mellett. Talán szintén e felfogásra vall az az általánosan elterjedt hit, hogy a terhes halott megszüli gyermekét a koporsóban. A → halotti melléklet szokásának eredete szintén az élő holttest elképzelésben keresendő, a mai Európában azonban már elsősorban → túlvilági szükségletek fedezéséről van szó; a túlvilággal kapcsolatos elképzelések pedig világosan a halottak ott-tartózkodó árnyéklelkére utalnak. – Szintén az árnyéklélek képzetén alapszik az az egész Európában általánosan elterjedt hit, hogy a lélek a halál beállta után egy ideig a holttest közelében tartózkodik. A lélek végleges túlvilágra távozásának különböző időpontjai ismeretesek: a temetés napja, következő haláleset – addig őrt áll a temető kapujában –, 3 nap, 1 hét, 2 hét, 6–7 hét, 30 nap, 40 nap stb. Európa minden részén – a magyar nyelvterületen is – egyidejűleg több határidő ismert. A halotti szokások némelyike éppen a lélek végső eltávoztának hitével összefüggésben kapcsolódik e dátumok valamelyikéhez."

A következő idézet Diószegi Vilmos "Sámánizmus" című könyvében található:

"Hány lelke van az embernek? A környező világ után nézzük meg most már, hogyan látták ezek a szibériai népek önmagukat. Idegállapotuk jelenségei, a különböző önkívületi állapotok, s az ezekre való hajlandóság, a hallucinációk és a tudattalan cselekedetek sajátos képzeteket keltettek az ember belső berendezéséről. Ezeknek a képzeteknek a kialakulásában segítségül szolgált a buddhizmus egyik válfaja, a lámaizmus is, amely a mongolokra és mandzsukra hatott erősebben. Ezeknek a népeknek az elképzelése szerint az ember testből és lélekből áll. A „lélek” azonban nem egy, hanem három. Az olyan sámánok, akiket már megérintett a buddhizmus filozofikus légköre, azt is hajlandók elmagyarázni, hogy ez a három alkotórész természetesen nem független egymástól, hanem úgy viszonylanak egymáshoz, mint „az ujj körme, húsa és csontjai”. Gyakorlatilag azonban ezek az alkotórészek elválhatnak egymástól, egyenként is kiszállhatnak a testből, utazhatnak és más testekbe költözhetnek. Az emberi lélek három alkotórésze: l. az igazi lélek, 2. a „továbbvivő” lélek, 3. a külső lélek. Ezek a „lelkek” voltaképpen az ember különböző fiziológiai tevékenységének „megszemélyesítői”. Az első lélek nem más, mint a tudat, a második lélek a fajfenntartó erő és a magasabb fiziológiai funkciók hordozója, a harmadik pedig a vándorló lélek, amely részben a buddhizmus vulgarizálása nyomán került be ebbe a hiedelemvilágba. Erre a harmadik lélekre jellemző esetet mesélnek az egyik evenki nemzetség tagjai: egy ember talált egy tükröt, belenézett, és a saját arca helyett egy öszvér képét látta benne. Ez az ő „külső lelke” volt, amely előzőleg nyilván egy öszvér testében lakozott. Ezek az evenkik azóta is keresték az olyan tükröket, amelyekben az ember a „lelkét” látja meg. Ez a külső lélek a félelem következtében is elhagyhatja a testet. Ilyenkor a test mély álomba merül, szinte élettelenné válik. Íme, a félelem kiváltotta eszméletlenség magyarázata. Az első lélek igen gyakran elhagyja a testet. Ilyenkor következik be a tudat elvesztése, az álombéli utazás, az első léleknek más ember vagy állat testébe való beköltözése stb. Ez tehát az önkívületi állapotok, hallucinációk és szuggesztív ráhatások magyarázata. Halálos veszély fenyeget azonban, ha a második lélek távozik a testből. A mandzsúriai evenkik véleménye szerint ez biztos halál, hiszen ez a lélek az „életerő”. Ilyenkor ez a lélek visszaszáll az anyaszellemhez, a lelkek elosztójához, aki egy újszülöttnek adja, vagyis az előző ember végérvényesen megszűnik. Érdemes megjegyezni, hogy a természeti népek még fantasztikus képzelődéseikben is közel maradnak a természethez és a valósághoz: nem a személyiség túlvilági továbbélésében hisznek, mint az európai individualista kereszténység; az embert a természet részének tekintik, a halált pedig olyan fordulópontnak, amikor az alkotórészek új elosztásra kerülnek. Ám mi történik azokkal a lelkekkel, amelyek nem „épülnek” be valamilyen emberi személyiségbe, nem lesznek egy ilyen lélek alkotórészévé? Ezek a lelkek megmaradnak „szabad” állapotukban, és tetszés szerint költözhetnek be bármilyen testekbe. Oda röppennek, ahová akarnak. Ezek a szellemek már a természetfölötti világhoz tartoznak. Nos, ezek után világosan áttekinthetjük, miként képzelték a sámánhitűek a természetfölötti lényekkel való érintkezést, illetve hogyan tükröződnek képzeletükben a különböző önkívületi idegállapotok. A szellem alvás közben háromféle módon költözhetik be a testbe: l. A lélek eltávozik és utazik valahol, a lélek ott érintkezik a szellemekkel, közli tapasztalatait, a test beszél, miközben tovább alszik. 2. A lélek távol van, ezalatt helyébe egy szellem költözik, birtokába veszi a testet, a test beszél. 3. A lélek jelen van, a szellem belép a testbe, a lélek „gazdája” lesz; a test, miközben alszik, a szellem parancsára beszél. Mindezek a magyarázatok azokra a „nem teljes” alvásokra vonatkoznak, amelyek közben az alvó ember beszél, énekel, mozog. Ez a jelenség, mint nem normális, beteg állapot, Európában is ismert, a hipnotikus álom és szomnambulizmus (alvajárás, „holdkórosság”) formájában. Az előbbi a hipnózis jelenségei közé tartozik, az utóbbi pedig a külső agykéregben elraktározott és a normális embernél még tudattalan állapotban is inaktív, lezárt emlékek felszabadulása. Szibériában, a már említett körülmények folytán, ezek a jelenségek hozzátartoztak a normális állapothoz, és a természeti ember számára a „lélek” és a „szellem” fogalma nyújtott segítséget ahhoz, hogy erről szóló ismereteit kifejezze. Mindehhez még csak annyit jegyezzünk meg, hogy a sámánok hite szerint nemcsak az embernek van lelke, hanem az állatnak is. Arra nézve megoszlanak a vélemények, hogy az „első lélek” része-e az állatnak; mindenesetre az állatok lelke minden szabály nélkül beköltözhetik az emberekbe és viszont."

A fentiekből a lényeg a "helytartó" lélek jelenléte, mely addig van jelen a testben, amíg az lélegzik, és mellette a "szabadlélek", mely tud utazni, például a révülés, transz, álom, megváltozott tudatállapotok során. Diószegi írásának végén nem csak a sámán lélekutazását írja le, hanem az úgynevezett "behívó" révülést is, amikor a sámán a saját testébe enged be egy szellemet, és az az ő testén keresztül beszél és cselekszik. Harmadikként a "továbbvivő" lelket említi, mely többféle aspektus egyesítésének tűnik: 1) Az öröklődés, a leszármazottakban tovább élő őserő, 2) Az elme és az életerő, mely tovább viszi a lelket a következő megtestesülés felé, 3) Az Ősök szelleme, akikkel a haláluk után is kapcsolatba lehet lépni, 4) Az erőállatok, és más segítő szellemek, melyek némiképpen a sámán tudatának részévé válnak. A következő részben igyekszem összefoglalni a Michael Harner-féle modernebb felfogást a lélekrészekkel kapcsolatban, mely sok mindenben kapcsolódik a modern pszichológiai modellekhez is.

A tudásszerzés misztikus módja

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Ha egy misztikus (mint Patandzsalí) a misztikus látomás (szamjama) eszközével jut információhoz, azt az információt önmaga mértékével kell mérni, majd ellenőrizni és összevetni más forrásokkal. Patandzsalí három témáról értekezett (A Jóga-szútrát a jógáról írta, a Csaraka-szamhitát az ájurvédáról, a Mahábhásját pedig a szanszkrit nyelvtanról) – és mindegyik szövege megbízható szaktekintély a témájában, még több ezer évvel később is. Nem az összes misztikus volt ennyire termékeny, de ha hitelesnek tekintjük egy misztikus állításait, az nem azt jelenti, hogy teljességgel elutasítjuk (amit sokan tesznek) vagy teljességgel elfogadjuk (ami ugyanolyan veszélyes). Meg kell fontolnunk az ilyen tudást, meg kell vizsgálnunk közelebbről, és meg kell állapítani, hogy működik-e. Mint ahogy nem hiszünk el mindent, amit egy tudós mond, azt sem kell habozás nélkül elfogadni, amit egy misztikus mondott.

A szamjamához hasonló állapotok megjelenésének hosszú története van, és úgy tűnik, hogy gyakoribbak voltak, amikor még harmóniában éltünk a természettel és a teremtéssel. A világ természeti népei valaha – és valamennyire még most is – döbbenetes tudással rendelkeztek a növények gyógyhatásairól és más dolgokról. A nyugati antropológusok azt gondolják, hogy e bennszülött kultúrák sámánjai sok száz nemzedéken keresztül, kísérletezgetéssel jutottak ehhez a tudáshoz. Így élünk a kulturális részrehajlásunkkal e kultúrák felé. Valóban szükségük volt-e arra, hogy sok tízezer rokonukat feláldozzák, miközben a dzsungel számtalan gyógynövényével és a különböző betegségekkel kísérleteztek? Nem valószínű. De mi, modern emberek nem tudjuk felfogni, hogyan tehettek másként szert erre a tudásra. Ha maguknak a sámánoknak tesszük fel ezt a kérdést, azt fogják válaszolni: „A növények mondták el nekünk.” Ebben az esetben a szamjama koncentrációjára utalnak, mely által hallgatni tudtak a növényekre, és érezni tudták őket. Ez a mély figyelem azután tud bekövetkezni, hogy a pszichés problémák elpárologtak, éppen ezért érkezik ez a szamjama hetedikként Patandzsalí rendszerében, és nem korábban. Abból az intenzív vágyból is származhat, amivel meg akarunk tudni vagy tanulni valamit, még akkor is, ha a jelölt nem teljesen áll készen arra, hogy ennek a tudásnak az őrzőjévé váljon. Így jönnek létre a gonosz zsenik.

A bennszülött népek terjedelmes tudása sok esetben megdöbbentő. Például azon a földön, ahol most lakom, egy Aboriginal rezervátum volt, és ott élt a világ második legmérgezőbb kígyója, a keleti barna kígyó. Mostanában a legtöbb ember akkor élheti túl a marását, ha fél órán belül megkapja az ellenmérget. Az egyik Aboriginal öreget megkérdezték, hogy mit csináltak régen az emberek, ha valakit megmart a kígyó. Ez volt a válasza: „Akkor már késő. Ne keresztezd a kígyó útját.” Amikor azt kérdeztük, hogy mi történik, ha mégis találkozunk vele, azt válaszolta: „Ne engedd, hogy megmarjon, kerüld ki, mielőtt támadna.” Amikor tovább kérdezgettük arról, hogy mégis mi történne, ha mindezek az óvintézkedések csődöt mondanának, végül azt mondta: „Feküdj le két napra, és nem mozdulj meg.” És döbbenetes módon, ha valaki képes lenne tényleg nem mozogni két napig, akkor jó eséllyel túlélné a támadást, mivel a méreg a nyirokrendszeren keresztül terjed, és minél többet mozgatjuk a karjainkat és a lábainkat, annál hamarabb meghalunk. Ha nyugton tudnánk maradni, és még a pulzusunkat is sikerülne lelassítani a transzállapotba kerülés által, akkor lenne esély arra, hogy a test lebontsa a lassan terjedő mérget, mielőtt az megölne. Volna-e kedve valakinek kísérletezni ezzel a módszerrel? Nem valószínű. Az Aboriginalok azt mondják: „A kígyó mondta nekünk.” Azt is mondják: „Bárhol is legyen méreg a dzsungelben és a földön, tíz méteren belül meg fogod találni az ellenszerét.” Döbbenetes! Ez is mutatja azt, hogy mennyire a természet részei voltak ezek a kultúrák, ahelyett, hogy ellenséges környezetnek látnák, melyet le kell győzni ahhoz, hogy életben tudjunk maradni.

A félelem lerázása

Pénteken online sámándobos meditációt vezettem, melynek témája a félelmek lerázása volt. A meditáció úgy épült fel, hogy az első fél órában viszonylag intenzíven játszottam a dobon és a csörgőn, és az volt az utasítás, hogy mindenki, aki részt vesz a meditáción, ugráljon föl-le, és rázza ki a testéből-lelkéből a félelem-blokkokat. Először úgy gondoltam, hogy pár percig ugrálok, hogy lelkesítsem a résztvevőket, majd leülök, és úgy dobolok tovább. Végül én is végigugráltam a fél órát, jól meg is izzadtam közben, gondolom a többi online résztvevő is (már amennyiben ugráltak). Bár nem tudtam kizárólagosan csak a félelmeim megidézésére és "kirázására" koncentrálni, mégis úgy érzem, hogy ez is sokat segített. Közben létrehoztam a védelmi teret, igyekezve mindenkit belefoglalni, aki részt vesz a meditációban. Így egy nagy fehér gömb jött létre, mely az egész Földet befedte végül. Azon belül vizuálisan megjelenítettem egy kék gömböt is, mely távol tartja az ártó és ellenséges erőket (például a szomszédokat, mert tartottam tőle, hogy itt a panelban a hangos dobolás és ugrálás következtében jönni fognak). Nem jöttek.

Utána megidéztem az erőállataimat az Életfához, majd sorban a kristálykoponyákban lakó jaguár-isteneket, a Hathorokat, Tothot, a különböző szellemi segítőimet, gyógyítóimat, Odint, Sivát és Párvatít is. Tovább ugráltam, amíg letelt a meditáció aktív része, majd leültem, és a résztvevőket is lefektettem. A meditáció második része csendes befelé figyelős relaxáció volt, ahol azért vélhetőleg sok minden történt a résztvevőkkel. Itt most leírom azt, amit én éltem meg, miközben doboltam. 

Először a gyógyító szellemem, Yuna jelent meg, aki didgeridoo-n szokott játszani. Nehezményezte, hogy miért nem játszottam didgeridoo-n a meditáció elején, szóval megígértem neki, hogy legközelebb fogok, bár nem megy még olyan jól. Yuna egy ausztrál bennszülött kislány formájában szokott megjelenni, és a didgeridoo-jával tisztítja a beteg emberek csakráit. Most egészen beszippantott engem a didgeridoo-jába, és a többi résztvevő félelmeit is felszívta a didgeridoo-ba. Igazából fújni szokta, de ilyenkor az ártó energiákat felszívja a hangszer. Szóval mindenkinek a kirázott félelem-csomagjait felszívta. 

Utána azt a szellemi segítőmet láttam, aki a lélekvisszahívásban szokott segíteni. Sok-sok fényszálat font össze egy kötélbe, és megjelentek mellette a Nornák is, a viking sors-istennők, és ők is segítettek a sok-sok ember sorsfonatlának fényesebbre fonásában. Tavaly november óta azt éreztem, hogy egy hatalmas örvényben vagyunk, mely fölfelé vagy lefelé dobja ki az embert, mint egy hatalmas centrifuga, annak függvényében, hogy a lelki utat választja, vagy az anyagtól való függést. Most úgy érzékeltem, hogy ez a centrifugáló hatás megszűnt, és egy egyre erősebb fény-csatorna kezdett kialakulni, mely a Napba és a magasabb világokba vezet. Aki a szívében lévő tudat fényére koncentrál, az bele tud kerülni ennek a fénycsatornának a szívó áramába, és gyorsan tud haladni felfelé. 

Én is belekerültem ebbe a vákuum-csatornába, és felfelé kezdett áramolni a tudatom, míg végül Siva ragyogó alakja előtt álltam, illetve ültem. Siva szigonnyal a kezében, kígyókkal a testére tekeredve, a félholddal a hajában ült, meditatív pózban, és rám nézett. Azt sugallta, hogy nézzek magamra, és azt láttam, hogy az én testem is egy fényes jógi-test, és sokban hasonlít az övére. De a tudatomban volt egy gát, hogy nem lehetek ugyanolyan tökéletes, mint ő. Azt sugallta, hogy ezt el kell engednem, és addig kell fejlődnöm, amíg teljesen ugyanolyan minőséget nem érek el, mint ő. És akkor, ha ránézek, az olyan, mintha tükörbe néznék, majd ezek a tükörképek egybe tudnak olvadni, és külön is tudnak válni. Mintha vízből lett volna a tükör, és egyszerre láttam volna magamat és a tükörképemet, Sivát a tükör mindkét oldaláról. Utána a tér tovább kezdett osztódni, és Siva körül kaleidoszkóp- vagy inkább oktaéder-szerű síkokban megjelentek a tükrök, és azt mutatta, hogy minden egyéni tudatosság az ő tükörképe. 

Párvatí is megjelent, és Siva, valamint Párvatí néha különvéltak, néha félig összeolvadtak, néha pedig teljesen, egyszerre női-férfi formát felvéve. A tükörképek ugyanezt tették. Megnyugtató érzés volt megérteni, hogy nem én vagy az egóm akarja ezt az az azonosságot vagy megegyezést, hanem maga Siva, az Ősforrás. 

Utána visszaereszkedtem az Életfához, majd az erőállataimat láttam ismét. Először átváltoztam a sasommá, és az égen szárnyaltam, a Föld körül. Találkoztam a kondor-keselyűvel, aki a modern emberiséget, a fogyasztói társadalmat képviseli. Egy régi indián monda szerint, amíg a sas és a kondor közdenek és versengenek, nem lesz harmónia a földön. De amikor a kondor megtanul békében és barátságban élni a sassal, akkor az ellentétek feloldódnak, és az emberiség végre egy közös, spirituális irányba fog haladni. 

Utna átváltoztam a farkasommá, és zsákmány után portyáztam a falkával. Megjelent az elmémben egy fogalom: "falka-immunitás". Sokan emlegetik mostanában a nyáj-immunitást, de nekem a "nyáj" szóról általában gyámoltalan és buta állatok csoportja jut eszembe, szemben a falka-immunitással, mely a farkasok összetartását és szívósságát, alkalmazkodó képességét szimbolizálja inkább. Ha a farkas éhezik, vagy fázik, vagy megsebesítették, akkor sem adja fel, a falka pedig az utolsó pillanatig támogatja. A változó időkben nekünk is meg kell tanulni alkalmazkodni, úgy, hogy nem adjuk fel közben a kontrollt, a vágyainkat, és nem hibáztatunk másokat, hanem az utolsó pillanatig küzdünk. Ekkor immunissá válunk a félelmekre, és a legnehezebb helyzetban is életben tudunk maradni.

Harmadiknak az oroszlánom formáját vettem fel, és felálltam egy nagy piramis tetejére. Azt láttam, hogy a világ számos pontján az oroszlán-erőllátok kommunikálnak egymással. Különböző piramisok és szent helyek csúcsán állnak, és egy szeretethálót alkot a szemük fénye, ahogy egymásra néznek. Az oroszlánok mindenütt a királyi és szent címerek totemállatai.

Végül a sárkányom formáját vettem fel, és tüzet okádva elkezdtem repülni a Föld felszíne felett. A számból kilövellő tűzcsóvák felégették az összes szennyeződést, félelem-energiát, amit a meditáció résztvevői kidobáltak. Lassan véget is ért a második fél óra, és visszatértünk a fizikai síkra, kivezettem a résztvevőket a meditációból. Az utazás felvételét itt tudjátok megnézni.