2010. december 23., csütörtök

Home-jóga - nincs veszve semmi!

Többen felhördültek az "Otthoni gyakorlás egy mítosz!" című blogbejegyzésemen, mondván, hogy ők igenis otthon szeretnek gyakorolni, méghozzá évek óta rendszeresen nyomják. Hozzá kell tenni, hogy azért nem olyan sokan tiltakoztak, mint ahányan megadóan bólogattak, hogy igen, valóban önbecsapás a dolog. Még egyszer mondom, tisztelet a kivételnek, és egyébként is, a bejegyzésem elsősorban azoknak szólt, akiknek van (vagy volna) lehetőségük elmenni a jógaórára, de valamilyen okból nem teszik, hanem helyette otthon próbálkoznak. 


Röviden összefoglalva: az otthoni gyakorlás előnyei: bármikor nekiállhatsz, csak önmagaddal kell foglalkoznod, nem kell alkalmazkodnod máshoz vagy a tanárhoz, kényed-kedved szerint variálhatod a gyakorlást, stb. Azért tegyük hozzá, hogy egy ilyen lehetőséget igazából egy fejlettebb gyakorló tud komolyan kihasználni, akinek már benne van a kisujjában az ászanák helyes végrehajtása, a légzés, a bandha-tudatosság stb. És ő még improvizálni is tud olyan módon, hogy annak több haszna legyen, mint kára. Az otthon gyakorlás hátrányai: ha kezdő vagy, akkor lehet, hogy sokkal lassabban fogsz bizonyos dolgokra rájönni, és többet kell a saját károdon tanulni. Nincs ott a tanár, aki módosíthatja a gyakorlatot, ha esetleg neked nem felel meg, aki kijavít, ha rosszul csinálod, illetve aki beleigazít a pózba.


Páran azon is meghökkentek, hogy szinte a fenti blogbejegyzésemmel egyidőben látott napvilágot a Fitvideo.hu-n az első astangás videó-jógaórám, ami éppen hogy az otthoni gyakorlást hivatott elősegíteni. Nos, beszéljünk most azokról a jóhiszemű jógásokról, akik bár szívük szerint minden nap ott vinyászáznának az órámon, valamilyen, rajtuk kívül álló okból ezt mégsem tudják megtenni. Például nem Budapesten élnek, ami szerény kis lélekszámunkhoz viszonyítva azért így is Astanga-nagyhatalomnak mondható. Vidéken ezzel szemben vajmi kevés a lehetőség, sőt, külföldön sem mindenhol van jóféle astanga-oktatás. Plusz lehet, hogy valaki gyerekkel van otthon, vagy olyan a munkabeosztása, hogy csak ritkán jut el órára. 


Nosza rajta, mostantól a saját otthonodban is hallhatod dörgedelmes hangomat, és nyomhatod a vinyászákat. Sokan jógáznak manapság videóra vagy dvd-re, esetleg online lejátszható jógaórára. A Fitvideo viszont némileg különbözik egy dvd-től. Azt ugyanis megveszed abban a hiszemben, hogy rendszeresen elő is fogod venni, aztán valahogy elfelejtődik a dolog. A Fitvideo azonban úgy működik, mint egy virtuális edzőterem a saját otthonodban. Megveszed a bérletet, aztán akkor használod fel a krediteket, amikor akarod. De ha már egy óráért kifizetsz két kreditet, akkor nyilvánvalóan nem fogod ellógni, hanem végig is csinálod, mert úgy akarod érezni, hogy kaptál is valamit a pénzedért. Szóval ha valaki a Fitvideot választja, akkor garantált, hogy mozogni fog, különben csak pénzkidobás az egész. 


Ja és ne feledjük: gyakorlás, és minden jönni fog. Ha nincs lehetőséged órán gyakorolni, akkor legalább az otthonodban! És hogy mennyire sikerült a kísérlet, az pár hét alatt kiderül abból, hogy hányszor játsszák le a videómat.

Nincsenek megjegyzések: