Kinek van hitele?

Most már én sem tudtam tovább kerülgetni a témát, annyira benne van a levegőben. Szerencsére most éppen ultraliberális hangulatomban vagyok, úgyhogy remélhetőleg a bejegyzésem nem fog nagy indulatokat kiváltani. Nem is az a célom, inkább az, hogy inspiráljam a jóga-közösséget a jógában rejlő valós értékek irányába, anélkül, hogy valakit próbálnék ráerőltetni valamire. Mert egyre inkább rájövök az utóbbi időben, hogy az embereknek meg lehet mutatni az értékeket, "el lehet nekik adni", ha marketing-fordulattal akarok élni, de a fogyasztói társadalom alapelve az, hogy szabad akaratunkból választjuk meg, hogy milyen termékre, szolgáltatásra vagyunk vevők, és milyen értéket fogadunk be. 


A védikus társadalomban nyilvánvalóan a kötelesség fogalma volt az alapvető, és akkor el lehetett várni bizonyos dolgokat az emberektől, különféle megszorításokat kilátásba helyezve cserébe. Ez ma már nem működik, mert az emberek életkörülményei és gondolkodásmódja folyamatosan változik, és ahogy Kamal Singh is mondta tegnap, a jógát mindig úgy kell oktatni, ahogy az adott helyzet és ember megkívánja, nem pedig az alanyt kell "beleerőltetni" egy általunk elképzelt merev és örökérvényű rendszerbe. 


Nos, belinkelnék azért néhány megnyilvánulást a témával kapcsolatban, és utána továbbfűzném laza gondolatmenetemet. Az első Astangini bejegyzése volt még januárban, a másik pedig a Dívány.hu-ban a napokban megjelent cikk, amelyet egyik ismerősöm, Kiss Zoli neve fémjelez. Nos, bizonyára van is oka annak, hogy eddig kerülgettem a témát, mint a forró kását. Ugyanis, ha valaki ebben a témában kezd el cikkezni, akkor a cikk olvasása közben folyamatosan az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy mi is motiválja az illetőt az ilyen jellegű megnyilatkozásra. Nem mintha probléma lenne azzal, hogy valaki egy szolgáltatást minősít, vagy megosztja másokkal a felhasználói élményét. 


Egy jó példát mondhatnék erre, a Jógablogot, amelynek szerzője ténylegesen végigjárta Budapest ismertebb stúdióit, jógaóráit, és kulturáltan, mondhatni elfogultságtól mentesen, mégis a saját szubjektivitását is megvillantva értékeli őket. Bár most éppen úgy tűnik, hogy a Bikram-jógába szeretett bele, reméljük, nem áll meg a vándorlása, és olvashatunk még tőle érdekes beszámolókat.


Mindig kell lennie egy első alkalomnak, így hát a számomra is talán ez az első alkalom, amikor kijelentem: A KIREKESZTŐ KOMMUNIKÁCIÓ NEM CÉLRAVEZETŐ. Miért is mondom ezt? Mert amikor valaki elkezdi részletezni az elvárásait, hogy mitől is hiteles a számára egy jógaoktató, és mitől nem, akkor vajon ez másokban hogy csapódik le? Ha ezt egy jógaoktató nyilaktoztatja ki, akkor megvan a veszélye, hogy tudatosan vagy tudat alatt azokat a kritériumokat fogja hangsúlyozni, amiknek ő megfelel, és azokat elhallgatja, amiknek esetleg ő sem felel meg, de valahol mélyen belül, a jógaoktatókról alkotott idealizált képében azért benne van. 


Mondok erre egy példát. A klasszikus jóga-irodalom szerint a jóginak száz százalékosan tartózkodnia kell a szexuális élettől. Namost, hány jógaoktató képes ezt őszinte szívvel a tükörbe nézve kijelenteni magáról? Akkor viszont hogyan fog viszonyulni ehhez az elvhez? A szőnyeg alá söpri mindenestül, vagy pedig beismeri, hogy ez egy fontos és értékes elv, de őszintén felméri, hogy hol tart és merre halad ennek a megvalósításában? 


Ha pedig valaki "fogyasztóként" nyilatkozik arról, hogy számára ki a hiteles oktató, még ha nem is mond neveket, akkor is az oktatóról alkotott képében megjelenhet egy csomó idealizált elem, hiszen abban azt hiszem egyetértünk, hogy a legtöbb jógás szerepmodellt keres az oktatójában. Vagyis fel akarunk nézni az oktatónkra, vélt vagy valós értékek alapján, és azt akarjuk érezni, hogy a mi oktatónk jobb a többinél, hiszen az embernek folyamatos megerősítésre van szüksége arra vonatkozólag, hogy a legjobbat választotta. 


Nos, vonatkoztassunk el egy pillanatra azoktól a kézzelfogható kritériumoktól, amiket elődeim felsoroltak ebben a műfajban. Az első elv, amit én hangsúlyozni szeretnék, és igazából évek óta ezen az állásponton vagyok, hogy a jóga nem egy út, ami valahonnan valahová vezet, hanem egy eszköz, amivel el lehet jutni A pontból a B pontba. Ha tanulmányozzuk Patandzsali szútráit a szamjamáról, vagyis a meditációról, az tűnik ki, hogy nem határozza meg a meditáció tárgyát és célját, ehelyett felsorolja, hogy ha ezen vagy azon a dolgon meditálunk, akkor mit érhetünk el, illetve azt, hogy a különböző célok elérése érdekében hogyan alkalmazzuk a szamjamát. 


Ilyen formában a jóga is egy ultraliberális folyamat, vagy módszer, és azoknak, akik elkezdenek a jóga eszköztárával ismerkedni, döntéseket kell hozniuk, hogy milyen célt vagy célokat szeretnének elérni vele, és utána ennek megfelelően kell válogatniuk az eszközök, irányzatok, tanárok között. 


Éppen ezért lennék én óvatos a túlzottan szűk határvonalak meghúzásával (pl. ha nem izzaszt meg a tanár, akkor nem hiteles stb.), mert mindenkinek más az igénye, a szükséglete. Mindenkit más inspirál, és mindenki más értéket, élményt keres a jógában. Van, akit a katonai kiképzés tesz helyre mentálisan és fizikailag is, de van, aki törődésre, kényeztetésre, a félelmeinek és feszültésgeinek feloldására vágyik, és egy erőteljesebb igazítástól inkább begörcsöl, minthogy feloldódna. 


Jógaoktatói tanfolyamot vezető tanárként persze az is az egyik felelősségem, hogy milyen értékrend alapján nevelem ki azokat az oktatókat, akik a jövőben arra fognak hivatkozni, hogy az Atma Centerben képezték ki őket. Ugyanakkor a felhasználói élmény egy másik szempont, és mivel ez egy rendkívül szerteágazó téma, én most elsődlegesen sima mezei "fogyasztóként" eresztenék meg egy pár gondolatot. 


Nézzük például a jamát és a nijamát! Amikor belépek egy jógaórára, nincs ráírva az oktatóra, hogy vegetáriánus vagy nem, dohányzik-e vagy sem, stb. Nyilván egy bizonyos szintű ismeretség után ez kiderül, de az első benyomást nem ez adja, hanem valóban, a kisugárzása, az energiája, amivel összekapcsolódok az óráján. A lelkesedése, az a töltet, ami engem is továbbvisz a mindennapi gyakorlásomban, és ami esetleg inspirál, hogy újra eljöjjek az órájára. Nekem ez nem "szerelem első látásra", hanem egy hosszabban tartó folyamat, ami alapján elhelyezem az oktatót a "toplistámban". Minden órán lehet valamit tanulni, de van az a kategória, amire azt mondom, hogy ebből egy is elég volt. A másik kategória az, amire többször is hajlandó vagyok elmenni, legyen szó akár egy drágább külföldi oktató workshopjáról. Nálam is egy szempont, hogy az oktató legyen vegás, de azt nem gondolom, hogy ezért nem mennék el valakinek az órájára, ha egyébként jó oktató.


A "fejlettebb a tanítványánál" című történet is egy kicsit visszás. Márpedig abból a szempontból, hogy nekem, mint fogyasztónak fontos az, hogy a tanár egója simulékony legyen. Ne arról szóljon az óra, hogy ő mekkora sztár, mennyire kigyúrt a felsőteste vagy mennyire hajlékony. Azt meg főleg ne éreztesse velem, hogy mennyire nevetséges, hogy én még a felét sem tudom megcsinálni annak, amit ő. Az empowerment, a "Meg tudod csinálni"-élmény egy nagyon fontos dolog, és sok minden mást elhomályosít, ha jelen van az órán. Ha a tanár kiköveteli, vagy megparancsolja a tekintélyt, az nem annyira megnyerő, mintha a személyiségéből fakadó "Sakti" következtében természetes inspirációt érzek arra, hogy megadjam neki a tiszteletet. Persze a fegyelemnek azért ott kell lennie, mert néha a tanítványok is hajlamosak arra, hogy elkomolytalankodják az órát. Azt az érzést viszont sohasem szerettem, amikor félni vagy tartani kellett a tanáromtól, vagy esetleg azt éreztem, hogy pikkel rám és direkt szivat.


A filozófia és az elméleti háttér kérdése is érdekes. Természetesen azt gondolom, hogy ugyanúgy, mint az életmódbeli elveket, a jóga elméleti és flozófiai hátterét is minél jobban ismernie kellene egy jógaoktatónak. Az jama és nijama viszont azért az első két lépcsőfok, mert ezen erkölcsi elvek létjogosultságán nem nagyon kell vitatkozni, legalábbis egy érettebb oktató nem teszi annak érdekében, hogy a saját káros szokásait legitimizálja. Az elvek megvalósítása, gyakorlása pedig egy folyamat, és bizonyos ismeretség után azt hiszem, a tanítványok is látják, hogy melyik irányba halad az oktatójuk.


A filozófia iránti érdeklődésnek természetesen jelen kellene lennie egy oktatóban. Gondolom én, bár megint csak, nem lehet szerintem kizáró ok, ha valakit csak a jóga anatómiai és fiziológiás része érdekel, mert az sem elhanyagolandó, ha valaki egy első osztályú ászana-oktató, test-szerelő vagy - karbantartó. Mert sok ember ezzel a szinttel kezdi, és az egészségét szeretné visszakapni elsősorban. Van, aki csak évek múltán kezd az életmódjával vagy a táplálkozásával foglalkozni, vagy a filozófia iránt érdeklődni, és van, aki soha. De attól még nem tiltjuk ki az óráról.


Szóval rendben, az oktató megismerkedik a filozófiával, a klasszikus jóga-irodalommal és a spiritualitással. De hogy ebből mit fogad el, és mit vall a magáénak, az erősen szubjektív kérdés. Nem csak azért, mert nem jelölhetünk meg egy konkrét filozófiai iskolát vagy vallási hagyományt, ami a jóga örökségét képviseli (gondoljunk csak a monistákra és a dulaistákra, ami két egymásnak homlokegyenest ellenmondó filozófiai irányzat, de a hinduizmuson belül mindkettőt hitelesnek tekintik), hanem azért is, mert a jóga gyakorlásával nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon bizonyos filozófiai vagy vallási tanok elfogadása. Amit említettem, ez egy eszköz, nem egy út. Persze a jóga-folyamatok között vannak utak is, de ezek száma szinte végtelen, így nem lehet egyértelműen a "hiteles" és "nem hiteles" kategóriába sorolni őket. Szerintem. 


A konklúzió tehát az, hogy mindenki, aki a jógával megismerkedni szándékozik, induljon el, keresse az útját, és keresse azokat, akikről úgy érzi, hogy az útján segíteni tudják. Három évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy csak a Hot Ashtanga a tuti, most azonban azt mondom, hogy akinek ez kell, az úgyis el fog találni az Atma Centerbe, és aki az én óráimból merít inspirációt, az úgyis ott lesz. Én csak próbálom a tőlem telhető legjobb szolgáltatást nyújtani, és folyamatosan fejlődni, aminek csak egy kis szelete a 3., 4., satöbbi sorozat. A jelentősebbik része az nem látható, de talán érezhető, illetve a blogomban olvasható. Szóval járjuk az utunkat, néha egyedül, néha együtt. És ha nyílt szívvel tesszük mindezt, akkor több értéket fogunk felfedezni az utunk során, mint amennyit gondoltunk volna.