„A SZEMÉLYISÉGEK
Ezek azok a személyiségek – és sokan vagyunk ilyenek – akiket a legkönnyebben magával ragad az astanga-jóga létrája: egyik pózról a másikra mászunk, miközben a gyakorlás csak erősíti a követelődző elmét. Egy gyakorlott astangás egyszer egy hetes jógatábor után, amit egy certified oktatóval töltött, visszajövet azt mondta: “Én voltam a legrosszabb gyakorló a workshopon” - pedig a valóság az, hogy nagyon komoly a gyakorlása. Az astanga embert próbáló dolog lehet, mivel a forgatókönyvét inkább a győztesek írták, mint a vesztesek. Egy idősebb tanár egyszer azt mondta: “Ezért lehet olyan jó eredményeket elérni vele” (ami felől vannak kétségeim). De hány embert kell összetörni a szigor és a dogma kerekein?
Ezek azok a kerekek, amelyek miatt félünk rámutatni az egyértelmű dolgokra (például, hogy ha egyenesen csaturangába ugrunk, az tönkreteheti a vállunkat, vagy ha a dropbacknél kifordítjuk a lábfejünket, az tönkreteszi a térdeket stb.) A gyakorlás akrobatikus aspektusa azt teszi lehetővé, hogy a genetikailag hajlékonyabbak sokkal gyorsabban emelkedjenek a tanárok hierarchiájában, mint mások. Bár elismerést vívnak ki a cirkuszi mutatványaikkal, az oktatásuk más aspektusai – például a személyes integritás, etikai alapok, empatikus képesség – nem feltétlenül annyira fejlettek.
A követelődző elme azt jelenti, hogy kevésbé kritikusan viszonyulhatunk a tanárok igazításaihoz is: egyes igazítások brutálisan kemények lehetnek a késztetés miatt, hogy előbbrehaladjunk a sorozatban. Vannak rémtörténetek, amikor a túlzottan lelkes astanga tanárok képletesen szólva a kerek személyiséget próbálják beerőszakolni az Astanga kocka alakú nyílásába.
Túl sok igazítás történt, túl kevés tudatossággal, és így ahelyett, hogy a testet templomnak tekintenénk, csatamezővé válik, amelyet a póz tökéletesnek tekintett formájába próbálunk beerőltetni. Hány autorizált tanár törte el az emberek térdét az olyan pózokban, mint a békászana vagy a garbha-pindászana – és certified oktatók combcsontokat Maricsjászana B-ben? És a számtalan példa, amikor az astanga-tanárok sérülést okoznak a túlzott lelkesedés, vagy a túlzott ragaszkodás miatt, hogy a póznak hogyan kellene kinéznie (és persze hibákat is véthetnek – tévedni végülis emberi dolog).”
Nnna ez a mai rész olyan borongós volt, mint az égbolt, amit éppen az ablakból látok. Nem tudom, hogy milyen közegben astangázik a cikk szerzője, és milyen tanárokhoz jár, de az én tapasztalatom nem ennyire tragikus ezen a téren. Talán a leges-legelején éreztem egyszer-kétszer, hogy meg kellene ütnöm egy színvonalat egy-egy workshopon vagy órán, de ez az érzés már réges-régen szertefoszlott, és nem hiszem, hogy az én óráimon akár a legkezdőbbek is megfélelmítve vagy megszégyentve érzik magukat, hogy ha valamelyik póz nem megy még nekik.
Az A-típusra visszatérve, illetve a győztes-lúzer kérdésre, én talán éppen fordítva gondolom, hogy csak az Achieverek képesek hosszú távon szembenézni azzal a kihívással, amit a rendszeres astanga-gyakorlás jelent. Ugyanis, ha nincs elegendő motivációd, bárhonnan ered is az, akkor előbb-utóbb más vizekre fogsz evickélni.
Én a genetikai hajlékonyságot sem írom alá, mert egyrészt, ha valaki komolyan (és helyesen) gyakorol, akkor előbb-utóbb minden póz meglesz, másrészt a fókusznak nem is az akrobatikán kellene lennie, hanem a légzésen. Már persze ha valakinek egyáltalában az a célkitűzése az astangában, hogy előrehaladjon a sorozatokban. Mert van, aki egész életében csak az egyest gyakorolja, és ezzel teljesen elégedett.
A csont-törésekkel kapcsolatban kétségek merülnek fel bennem, hogy ezek az esetek mennyire igazak, és hogy szerzőnk mennyire ért az anatómiához. A térd általában nem törik, inkább a szalagok szakadnak. A combcsontot eltörni pedig feszítéssel nemigen lehet, legfeljebb egy pöröly erejű tolórúgással (hacsak nincs csontritkulása az illetőnek, de akkor az utcán is simán eltörhet).
Na jó, azért nem jelenteném ki, hogy minden tanár tökéletesen és biztonságosan igazít, és valóban néha kockára teszik a gyakorlók testi épségét. Erre az a megoldás, hogy a kezdő tanár legyen inkább óvatos és ne erőltesse annyira az igazításokat, a haladónak meg már úgyis lesz annyi tapasztalata, hogy óvatosabban nyúl hozzá az emberekhez. Engem mindig erősen igazítottak a tanáraim, de kb egy könyök-sérülésre emlékszem csak a legelején. Én magam egy-két hamstring- és térdszalag-húzódást okoztam, az is igaz, de tanultam már belőle. A hibalehetőség és a baleset mindig ott van, de megint csak, lehet olyan órát választani, ahol egyáltalán nincs igazítás. És még ott is megsérülnek az emberek néha. Ha valamit használsz, elromolhat. De ha nem használod, akkor még hamarabb tönkremegy.
Szóval én nem lennék annyira borúlátó, és a konklúzió megint az, hogy az astanga azoknak való, akik szeretik a hardcore gyakorlást és a kemény igazításokat. Akiknek ez nem jön be, azok számára van még nyolcmillió másik jógairányzat, lehet azokkal próbálkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése