2013. január 18., péntek

Fénylakoma

Utánanéztem a fényevő-kultusznak. Milyen praktikus is lenne, hiszen sok ember a fizetése felét kajára költi, és miután megvette, haza is kell szállítani, otthon tárolni kell, meg kell főzni, meg kell enni, meg kell emészteni, és ki is kell üríteni a salakanyagokat. Mindez tömérdek pénzt és időt felemészt. Mielőtt részletesebben belemennénk a fényevés vagy prána-evés modern apostolainak cselekedeteibe, bocsássuk azért előre, hogy igenis a Puránák (ősi indiai mondagyűjtemények) szerint is voltak nagy szentek és jógik, akik évekig, vagy akár évszázadokig, évezredekig nem ettek, esetleg nem is ittak, nem aludtak, és volt, aki levegőt is csak nagy ritkán vett.

Tehát elméletileg meg lehet csinálni, bár az kétségtelen, hogy az ilyen jógik mozdulatlan meditációba merültek egy barlangban, és nem jöttek-mentek, beszélgettek, fizikai munkát meg pláne nem végeztek. Aki tehát az élete java részét meditációval akarja tölteni, annak tényleg megfontolandó lehet a bevitt tápanyag-mennyiség csökkentése, vagy akár az étkezések ritkítása, és az időközös böjtök is akár. Én személy szerint, bár nem próbáltam ki, de a maximum negyven napos böjtöt tartom elfogadhatónak, ami még az egészségre nem káros. Feltéve persze, ha megfelelően van felkészítve az illető, megfelelően él a böjt alatt, és genetikailag, testalkatilag és egészségi állapotát tekintve is alkalmas alany a böjtre. Tehát még ezt sem tudja mindenki haszonnal vagy károsodás nélkül végigcsinálni, ugyanúgy, mint például a hot jógát vagy az ashtangát.

A probléma ott kezdődik, amikor valamiből divat lesz, és az emberek a józan eszüket eldobva beleugranak a megvilágosodással egybekötött "életmódváltásba", hiszen aki csak fényt eszik, annak előbb-utóbb úgy kellene ragyognia még a sötétben is, mint egy szentjánosbogárnak. A jóga útja mindig is hosszadalmas, nehéz és fáradságos volt, és nincsenek rövidítések benne, bármennyire is szeretnénk. Következésképpen, tulajdonképpen mindenki, aki pár hónap alatt át akar állni a fényevésre, miközben megmarad az eddigi életvitele és gondolkodásmódja, gyakorlatilag a saját életével és egészségével játszik. A maximum, amit szerintem a legtöbb ember elérhet, ha tényleg szó szerint veszi a fényevő guruk kajaellenes úszítását, az a pár hónap, amely az anorexiába vezet, és végül vagy rájönnek, hogy ez így nem működik, vagy jobblétre szenderülnek, és következő születésükig várhatnak az első korty anyatejre.

Olvastam egy szócikket a Wikipedián a fényevésről, és bár bevallom, tovább nem kutattam az ügyben, ez eléggé jellemzőnek tűnt. Rögtön az elején tiszta vizet önt a pohárba:

"A fényevés hívei azt hangoztatják, hogy az embernek nincs szüksége táplálékra, és egyesek szerint vízre sem, mert csupán a prána (az életerő a hinduizmus szerint) képes életben tartani az embert, vagy egyesek szerint a napfény energiája (amely az ájurvéda szerint a napfény a prána egyik fő forrása) (...) A tudományos közvélemény egyhangúlag azon a véleményen van, hogy a fényevés egy potenciálisan életveszélyes áltudomány, és valóban, a gyakorlói közül többen éhen is haltak." 

Ennyi. Józan paraszti ésszel bárki megmondhatja: ha nem eszel, előbb-utóbb meghalsz. Ugyanis a sejtjeid szerves vegyületekből állnak: fehérjékből, zsírokból,  szénhidrátokból, és sok más vitális anyagból, amit a növények tartalmaznak. Szeretném megismételni, hogy Patandzsali jóga-filozófiája szerint elvileg a jógi képessé válhat az öt elem manipulációjára, és így szintetizálhat például fehérjéket napfényből, de erre nem sok működő, megismételhető példát lehet látni.

A Wikipedia-cikkben felsorolt fényevő-guruk közül nekem az indiai Prahlad Jani és Hira Ratan Manek voltak a legszimpatikusabbak, bár köztudottan Indiában is több a csaló guru, mint a patkány a szemétdombon. De ők legalább hajlandóak voltak tudományos megfigyelésnek alávetni magukat, így legalább a vizsgálat idejére kizárható volt az étel- és italfogyasztásuk. Mondjuk az más tészta, hogy ha egy ötvenkilós cementeszsákot rakott volna valaki a nyakukba, hogy sétáljanak vele ötven métert, abba valószínűleg belehaltak volna. De a meditációhoz nem kell annyi kalória :-).

A legviccesebbek (én már csak röhögök rajtuk meg az emberi hülyeségen, bár teljesen értetődő, ha valaki felháborodik ekkora parasztvakítás hallatán) az amerikai Jasmuheen és Wiley Brooks voltak. Jasmuheen a 90-es években szédítette az amerikai tévénézőket a fényevés-őrülettel, bár az oknyomozó riporterek az ő házában is dugig pakolt hűtőt találtak. Egy hetes valóságshow-szerű megfigyelésen is részt vett, amelyet négy nap után a jelenlévő orvos állított le, amikor látta, hogy Jasmuheen pupillái kitágultak, a pulzusa irtó szapora lett, a teste totálisan dehidratáldott, és a veseleállás veszélye fenyegetett. Hát azért négy napot már én is böjtöltem, sőt, bármelyik gyakorlottabb böjtölőnek meg se kottyan egy hét sem. Jasmuheen azt is kijelentette, hogy a dns-e kétszálasról 12 szálasra változott, hogy több hidrogént tudjon felszívni. Amikor valaki fejalánlott 30 ezer dollárt, hogy vérvizsgálattal bizonyítsa állítását, terméseztesen nemet mondott...

A történet szomorúbb része az, hogy több követője éhhalálát is összefüggésbe hozzák Jasmuheen tanaival, bár ő természetesen minden felelősséget tagad, ami a követői egészségi állapotát illeti.

Wiley Brooks sem kisebb léptékű figura. Ő ugyanis egyből egy egész intézetet alapított, ahol pár százezer dollárért bárkit átnevel a fényevésre. Az átképzés azzal kezdődik, hogy minden értelmes kajáról le kell mondani, és csak junk foodot szabad enni. Magát Wiley-t is rajtakapták 1983-ban, hogy hot-dogot és cukros üdítőket vett egy éjjel-nappaliban. Be is ismerte, hogy általában hónapokig nem eszik, de néha elfogyaszt egy-egy sajtburgert és Coca-colát. Ugyanis amikor sok junk-ember veszi körül, akkor az ilyen junk kaja kiegyensúlyozza a szennyeződést. Szóval Brooks szerint a McDonalds a megvilágosodás kapuja, a Diet Coke pedig "folyékony fény". Úgy látszik, hogy ennyi ezó maszlag még a hamburgerzabáló amerikaiak gyomrát is megfeküdte, mert Brooks a legutóbbi adatok szerint megbetegedett, elszegényedett és hajléktalan lett.

Nem is folytatom a sort, azt hiszem ez elég ahhoz, hogy az "ezó-egó" ne kerekedjen felül a józan eszünkön, és inkább döntsünk a természetes, egészséges, életerőt és örömöt adó vegetáriánus ételek mellett, mint a kóla/csipsz/prána koktél mellett. 

A jógi fejleszti a tudatosságát a táplálkozás terén is, és nem eszik többet annál, mint amennyire szüksége van, de kevesebbet sem. Krisna is azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy nem lehet jógi az, aki túl sokat, vagy túl keveset eszik, vagy alszik. A mennyiség mellett pedig próbáljuk az összetételt tudatosítani, hogy pontosan az kerüljön a tányérunkra, amire a szervezetünknek szüksége van.  


4 megjegyzés:

Ditti írta...

Hát erre a bejegyzésre csak annyit tudok írni hogy szerintem fontos ugyanúgy a testi és a lelki táplálék is az embernek.
Az lenne a legjobb ha nem éhezne a testünk, szivünk, lelkünk!

Lilly írta...

Aki őszinte szívvel szeretne tájékozódni a témában, annak ajánlom eme videók megtekintését. http://suprememastertv.com/hu/breatharians/

Ditti írta...

Bizonyos szentek megkapták/megkapják Isten kegyelméből, hogy csupán lelki táplálékkal is képesek élni (víz és testi táplálék nélkül), én hiszem azt hogy lehetséges csupán lelki-spirituális táplálékkal élni de csak kevesek számára adatik/adatott meg ez a képesség!
pl. Szent Teréz és Sienai Szent Katalin megkapták azt a kegyelmet is hogy éveken keresztül csak az Oltáriszentség volt egyetlen táplálékuk:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Konnersreuthi_Neumann_Ter%C3%A9z
http://www.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000157.HTM

Én úgy gondolom hogy az ember alapvetően testi táplálékot és folyadékot is kell vegyen magához a lelki táplálék mellett.
(Hiszen még a súlyos betegeket is infúzión keresztül táplálják a kórházban hogy ki ne száradjanak, keringésük össze ne omoljon, meg ne haljanak ha pl. krónikus hányásos-hasmenéses betegségbe szenvednek v. más ok miatt szájon át nem lehet őket itatni-etetni.. Oly sok ember kisgyermek is éhen-szomjanhal a világon sajnos pl. Afrikában, Indiában is, de itt Magyarországon is jelen van az éhezés.. és sokan belehalnak. Pl. akik anorexiába szenvednek fogyóznak s van hogy szinte semmit nem esznek és tudjuk hogy a halálhoz közelítenek, mert sanyargatják a testüket és ez nem egészséges. )
A testnek is vannak szükségletei, és a léleknek is, és mindkettőt kell hogy tápláljuk. Persze a lelki táplálék fontosabb, de a testi sem hanyagolható el.. kockázatos dolog ha valaki "fényevéssel" próbálkozik.
Mint ahogy a mozgásnak is nagy jelentősége van az ember életében és a légzésnek, olyan jelentősége van az egészséges táplálkozásnak és folyadékbevitelnek is. Én így érzem..

Egyik ismerősöm sajnos gyermekkorában sokat éhezett, és jelenleg sem táplálkozik megfelelően, hanem hiányosan és összevissza nem egészségesen.. és rosszul lett egy éjjel nem kapott levegőt, és a szive többször úgy érezte kihagy dobbanásokat, nagyon megijedt. Sokszor nappal fulladt nagyokat kellett sóhajtania mert a szervezete nem jutott elég oxigénhez.
Elment az orvoshoz és azt mondta vérszegénység okozza az oxigénhiányt, rosszullétet, ritmuszavart, fulladást.. tehát akár komolyabb problémákat tud okozni ha valaki nem táplálkozik megfelelően és éhezik-szomjazik az kómához- halálhoz is vezethet.
Szóval oda kell figyelnünk az egészségünkre.
Nem biztos hogy mindenki tudna csupán fénnyel élni.
Lehet hogy Isten kegyelméből Valaki megkaphatja ezt a képességet, de úgy gondolom hogy nem szabad ezzel kísérletezni hogy megvonjuk magunktól a folyadékot s az ételt.
Nagyon kockázatos dolog a szigorú megvonásokkal járó böjt az orvosok szerint is..
Az ember alapvetően nem szabadna hogy a testét, lelkét szigorúan éheztesse :(

Lilly írta...

Genesis Sunfire http://www.youtube.com/watch?v=jqGrjbxubgA