2013. február 1., péntek

Az egyetlen akadály

A tegnapi blogban a meghódolásról volt szó. A meghódolás folyamata sokféle módon értelmezhető. Patandzsali kifejezetten az ísvara-pranidhána kifejezést használja a nijamák között, ami az Ísvara, vagy az ishta-dévata (Isten általunk választott formája) előtti meghódolásra vonatkozik. De ki is lehet terjeszteni ezt a fogalmat, akár az ashtanga-jóga nyolc fokozatának gyakorlására, akár a szvádhjájára, vagyis az önvalóra vonatkozó tudás elsajátítására. 

Ezek útjában egyetlen lényegi akadály szokott állni, ez pedig a saját egónk. Minden alkalommal, amikor szembesülünk ennek az akadálynak, vagyis az egónknak a jelenlétével, kellemetlen zavarba jövünk. Mégpedig azért, mert az egónak van egy olyan képessége, hogy remekül tudja álcázni magát, és az önmagvalósításra törekvő esetében az önvalónak szokta álcázni magát. Az önvalónk azonban soha nem hoz kényelmetlen helyzetbe bennünket, hiszen mi magunk vagyunk azok, az összes zavaró és negatív hatás csupán az elméből és a egóból származik.

Indiában több jógaterem ajtaján is láttam a fenti képhez hasonló figyelmeztető feliratot: "Please leave your ego outside the classroom." - vagyis - "Hagyd az egódat a jógateremen kívül." És ez a tanács nagyon hasznos lehet, főleg, amikor óra közben éppen azon kapjuk magunkat, hogy mégis magunkkal sikerült hozni. Ma egész nap keresgéltem az aktuális témát a blogbejegyzésemhez, mivel több is forgott a fejemben. Végül emellett döntöttem, mert azt hiszem, mindenkinek tanulságos lehet.

A mai Agni Flow órán rászóltam az egyik "tanítványra", hogy a hátán keresztül forduljon a következő ászanába. Csak nem sikerült neki, mire megkérdeztem, hogy melyik a háta. Sikerült rámutatnia, majd mondtam, hogy akkor a hátával a föld felé forduljon át a másik oldalára.

A "tanítvány" szót nem azért tettem idézőjelbe, mert valami kifogásom van ellene vagy bármelyik másik tanuló iránt, aki az órára jön. Én szeretek mindenkivel egyenlően bánni, de ha valaki már sokszor volt órán, és mellesleg jógaoktatóira is jár, akkor azért elvárom tőle, hogy legyen tisztában az anatómiai alapfogalmakkal, és figyeljen az elhangzó utasításokra. Emellett én nem is szeretem a "tanítvány" kifejezést használni, mert az én meglátásom szerint egy nagyon mély, önkéntességen és bizalmon alapuló kapcsolatot jelent, ami nem olyan könnyen jön létre. Emellett, vannak, akik szeretnék "tanítványnak" tekinteni magukat, de vannak egyoldalú elvárásaik, holott az elsődlegesnek a tanár elvárásainak kellene lennie egy tanítvány szemében, nem pedig az ő saját véleménye és elképzelése, hiszen azért jött, hogy valami annál magasabbat, tökéletesebbet kapjon.

Természetesen senkitől nincs elvárva, hogy egyből mindent tökéletesen hajtson végre, főleg, ha egy új gyakorlatsorról van szó. Ilyenkor azonban az elme kényelmetlenebbül érzi magát, mint amikor a már könyökünkön kijövő Agni- vagy Ashtanga egyes gyakorlatsort végezzük, hiszen egy olyan órán sok meglepetés nem érhet. Az egó is könnyebben kellemetlen helyzetbe kever bennünket, mert "bénának" érezzük magunkat, nem teljesülnek az elvárásaink saját magunkkal szemben, nem tudjuk meghatni a többieket a profizmusunkkal, stb. Ha valaki egész órán ezzel van elfoglalva, akkor nem csoda, hogy nem tud az instrukciókra figyelni. Szóval a tanítvány sírva fakadt, ami engem nem szokott zavarni, hiszen a jógaóra az a hely, ahol a feszültséget ki szoktuk adni. Ha valaki egy-két tehertől megszabadulva távozik, az csak jól járt. De a tanítvány felkelt és ki is ment. Még ez sem szokott zavarni, hiszen megesik, hogy valaki nem bír megbirkózni a saját elvárásaival, és kudarcélménybe fullad a törekvése, hogy jógázzon egy jót. Végülis nem mindig könnyű átadni a gyeplőt, és elfogadni, hogy nem mi vagyunk a cselekvők. 

Persze mindenkinek lehet rossz napja, nekem is, de érdemes az eszünkben tartani az alapfelállást: a tanár azért van ott, hogy kijavítsa a gyakorlót, és megtanítsa helyesen végezni az ászanákat, nem pedig azért, hogy az egónkat simogassa, mert minket egész héten bántott és nem értett meg a világ, és szeretethiányunkban nem tudjuk elviselni, hogy a tanár "sem szeret" és "megaláz". Hmm. Ahogy mondtam, messze kerültünk a védikus felállástól, ahol azt gondolták a tanítványok, hogy a guru azt a tanítványt szereti a legjobban, akit a legjobban szid, és a legnagyobb próbatételeknek teszi ki. Persze ezt is csak egy egómentes tanító tudja megcsinálni anélkül, hogy visszaélne a helyzetével. 

Mindenesetre zárógondolatként elmondanám, hogy az éppen ezt megelőző ashtanga órán volt egy hölgy, aki életében először ashtangázott. Neki is ugyanígy kellett elmagyarázni a bakászanát. "Mutass rá a sípcsontodra, mutass rá a felkarodra, és tedd ez előbbit az utóbbira!" - de nem sértődött meg, mert nem jött zavarba attól, hogy bénázik a többiek előtt. Nem gondolta magát fejlett jógásnak, csak kezdőnek. Mennyire egyszerűbb így tanulni! Engem pedig nem véletlenül neveznek Punishernek, és azt kell mondanom, hogy mások elmondása szerint is sokat finomodtam az utóbbi időben. Persze nem lehet mindenkinek kedvezni, de nem is akarok. Nekem megvan az irányvonalam, és mindig szívesen segítek azokon, akik az egójukat félretéve ugyanabba az irányba szeretnének haladni, mint én. De ha valakinek más az iránya, akkor is megadok minden segítséget, ami tőlem telik, ha kéri, és nem fogom mindenáron erőltetni, hogy mindent úgy gondoljon, ahogy én. Mindenkinek a saját egójával kell megküzdenie, és mindenki megkapja azokat a leckéket az élettől, amelyekre szüksége van ehhez. Úgyhogy vinyászázunk tovább, majd csak lesz valahogy! :-)  

1 megjegyzés:

zsófi írta...

Szerintem jógaórán tényleg sok feszültség a felszínre tör. Két dolog fontos, - az oktató ne okozzon feszültséget a 'tanítványban', hiszen a jógaóra pont nem erről szól, - és az oktató ne vigye be a saját feszültségét az órára. Ne tegyen különbséget tanítvány és tanítvány között. Jógázunk, én nem úgy tanítok, hogy 'segítek, ha beledöglesz' is. Empátia! És nem patronizing. NAMASTÉ , - ez nem csak egy szó. . Peace and love <3