"3.8. tadapi bahirangam nirbídzsaszja
tadapi – még az is; bahiranga – külső; nirbídzsaszja – a mag nélküli szamádhihoz képest.
Viszont még a dháraná, dhjána és a szamádhi is külső tagok a mag nélküli szamádhihoz képest.
Ez a szútra megerősíti azt, amit Patandzsali előzetesen mondott az aszampragjáta szamádhiról, ami maggal (az új megtestesülés magjával) rendelkező szamádhi. A maggal rendelkező szamádhi egy külső tárgyra támaszkodik (például az intellektusra), és ezért az egyén megtartja korlátait és tudati azonosságát. Használhatjuk arra, hogy tudást szerezzünk a világról (szamjama közben) de mégis az új karma és jövőbeni életek magjait hagyja, mert nem adjuk fel a korlátainkat, és nem válunk eggyé a létezés óceánjával.
Ez csak a mag nélküli (nirbídzsa) szamádhiban történik meg, amelyben az egoitás nyoma vagy magja nem marad meg. Ugyanezt aszampragjáta, vagy tudatfeletti szamádhinak is nevezik, mert feladjuk tudatos azonosságunkat és eggyé válunk a tudatfelettivel (Brahmannal).
A mag nélküli szamádhi teljességgel hasznavehetetlen megtapasztalás. Nem tudjuk a szamjamában használni arra, hogy több tudásra és hatalomra tegyünk szert. És megvan az esélye, hogy ha megtapasztalod, akkor még kevésbé fog érdekelni az, hogy előnyhöz juss másokkal szemben. Miután megláttad, hogy a benned lévő átman ugyanaz, mint a többiekben lévő, valamivel kevésbé lesz érdekes az, hogy jobb, nagyobb vagy intelligensebb legyél más emberi lényeknél.
A szamjama és a szampragjáta szamádhi, amelyben még mindig a nyerek-vesztek játékban veszünk részt, semmi más, mint felkészítés a mag nélküli szamádhira.
Miért nevezik őket előkészítésnek vagy külsődleges tevékenységnek a mag nélküli szamádhihoz képest? „Mivel akkor jelenik meg, amikor ez a három megszűnik.”
Ez azt jelenti, hogy a mag vagy tárgy nélküli szamádhit nem lehet elérni vagy előidézni; hanem akkor történik meg, amikor a másik három (dháraná, dhjána és objektív szamádhi) megszűnik, vagy el tudjuk engedni. Nem tudjuk elérni vagy gyakorolni a tárgy nélküli szamádhit; csak benne tudunk lenni. Sankara azt mondja a Brahma-szútrához fűzött kommentárjában: „A felszabadulás a Brahmannal való azonosság állapota, ezét nem lehet a tisztulás által elérni. Ezen kívül, senki nem tud semmiféle módot mutatni arra, hogy a felszabadulás bármiféle cselekvéshez kapcsolódna. Ennek megfelelően, egyedül a tudáson kívül, a cselekvés legkisebb nyoma sem lehet jelen benne.”
Semmilyen emberi vagy emberfeletti erőfeszítés nem képes felfedni a határtalan tudat pompáját. Csupán magának az erőfeszítésnek a megszűnése tesz bennünket képessé arra, hogy az a jelenlét, amit keresünk, örökké ott van a szívünkben. Nem lehet felfogni vagy behatárolni; akkor fog elérkezni, amikor teljességgel feladjuk a kergetését, kegyből. Akkor megvalósítjuk, ahogyan a Szánkhja-káriká állítja: „tehát senki sem megkötött; senki sem felszabadult; hasonlóképpen senki sem vándorol [reinkarnálódik].”
A tudat az – vagyis mi – amely sohasem megkötött, sohasem felszabadult és sohasem inkarnálódik. Csak a tudatlanság miatt hisszük azt, hogy meg vagyunk kötve. A tárgy nélküli szamádhi semmi más, mint a hazatérés, visszatérés önmagunkhoz. ez csak akkor történhet meg, ha meghódolunk és lemondunk a cselekvésről. A belső ágak feladása után következik be, ami a külső ágak feladása után következik be.
Akkor viszont egyáltalán minek gyakorolunk? A Védánta, mint a Zen-buddhizmus is, azt javasolja, hogy hódoljunk meg azonnal. Ez az abszolút megközelítés, amelyben az igazsághoz vezető teljes távolságot egy lépésben hidaljuk át. Itt bármilyen technikát hazugságnak tekinthetünk, amely elfedi az igazságot, azt, hogy mi mér eleve az igazság vagyunk. Azok számára, akik nem tudják megérteni ezt a magas perspektívát, akik nem képesek ezt az egy lépést megtenni, az olyan rendszerek, mint a jóga, tibeti buddhizmus, vagy a Tantra a relatív igazságon belül működnek, és több kisebb lépésben közelítik meg az abszolút igazságot.
Nem egy logikus megközelítés, mert nem tudjuk megnyilvánítani a Brahmant. Mindig is ott volt. De a jóga nem foglalkozik a Brahmannal. A Brahman nem foglalkoztatja Patandzsalit. Őt a mi tudatlanságunk foglalkoztatja. Ha le tudjuk csökkenteni a tudatlanságunkat, akkor idővel látni fogjuk a Brahmant.
De a jóga nem szükséges ahhoz, hogy megvalósítsuk az abszolút igazságot. Aki nincs tudatlanságban, az egy lépésben meg tudja valósítani az igazságot, egyszerűen feladva az átmenetivel, mint például az elmével történő minden azonosítását. Vigjánabhiksu megerősíti ezt, azt mondva: „mivel ők [a dháraná, dhjána és szamádhi] közvetett okok, nincs rájuk [közvetlen] szükség az aszampragjáta eléréséhez.” Sankara még tovább megy, és azt mondja: „A jógát anélkül is el lehet érni, hogy keresztülmennénk az ötféle [külső] ágon, csupán a koncentráció, meditáció és szamádhi triójának tökéletesítésével.”
Azt is mondja, hogy „A pózok tökéletesítése a szétszórt emberek esetében nem kedvező a jógának. A tökéletlenségektől való megszabadulás és a szamádhi – ez a kettő fogja eredményezni, és semmi más.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése